Blanka világa 6. Fejezet Csillag Csilla

Blanka világa

6. Fejezet

Csillag Csilla

,,Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni."

Joanne Kathleen Rowling

 Én és a nővérem, nem mindig voltunk rosszban.
 Az egész akkor kezdődött, amikor szakított Leventével. Azóta olyan, mintha kicserélték volna, vagy nem is tudom. Talán elrabolták az ufók, és ezt a rosszabbik verzióját hagyták itt nekem, hogy boldogítson.
Éppen a boltban takarítottam, amikor megszólalt az ajtóra feletti csengő, ami jelezte vendég érkezett az üzletbe. Mivel csak annyi a feladatom, hogy elvégezem a rám bízott feladatott, jelen esetben a söprést, így nem is igazán érdekelt kitért be.
Egészen addig nem is foglalkoztam vele, amíg valaki meg nem bökte a hátamat.
- Otthon hagytad a telefonodat, - zavart meg apu, aki dühös tekintettel nézet rám.
- Észre se vettem, - támasztottam le a seprűmet, és elvettem a készüléket. Tényleg nem tűnt fel, hogy nincs nálam a mobilom, pedig ötször is átnéztem a táskámat indulás előtt, mégis annyira fáradt voltam korán reggel, hogy ez az apróság kimaradt. A nővéremmel lefolytatott szokásos reggeli veszekedés után, már tényleg lefáradtam, pedig még csak akkor kezdődött a napom.
- Nem szeretem, ha nincs nálad, - közölte velem.
- Tudtad, hogy dolgozok, - mentegetőztem, mégis tudtam, apa nem nyugszik meg olyan könnyen, mint hittem.
- Jó, de mi van, ha megtámadtak volna reggel? Hogy hívtál volna segítséget? - várta a válaszomat összefont karokkal, és kíváncsi tekintettel.
- Ezt már ezerszer megtárgyaltuk, - morgolódtam. Egy részem igazat adott neki, míg a másik részem felháborodott, mivel tökéletesen tisztában kellet volna lennie, mennyire jó kiképzést kaptam tőle arra az esetre, ha valaki megtámadna.
- De nem elégszer.
- Tudom, hogy aggódsz, de nincs rá okod.
- Blanka! - kiáltotta a nevemet Tímea, aki éppen az irodájából lépett ki, elmerülve a papírjai tanulmányozásával, így észre se vette, hogy neki ütközött az édesapámnak. A papírok kihullottak a kezéből, egyenesen le a frissen felsepert földre, és mindannyian hálát adtunk annak, hogy még nem mostam fel, mert akkor annyi lett volna nekik. Lehajolva gyűjtöttük össze az összes iratot.- Bocsánat, nem vettem észre, - szabadkozott Timi.
- Nem történt semmi baj, - legyintett az apám, aki segített összeszedni a lapokat.
- Annyira figyelmetlen voltam, hogy nem néztem a lábaim elé.
- Ez mindenkivel megesik. Blanka például otthon hagyta a telefonját, - bökött felém a fejével kedves édesapám, majd összevigyorgott a főnökömmel, miközben mindketten felegyenesedtek.
- Én a fejemet is elhagynám, ha nem lenne a nyakamhoz rögzítve, - vigyorgott elpirulva Tímea. Látszott rajta, mennyire zavarban van az előbbi incidensnek, és apám közelségének hatása miatt. Idillikus pillanat volt. Talán, túlságosan is.
- Khm! - köhécseltem párat, hogy feltűnjön nekik, én is jelen vagyok.
- Megfáztál? - fordult felém apám.
- Nem, - ráztam meg a fejemet.
- Ja, míg el nem felejtem. Blanka, ma csak délig leszünk, - közölte velem a főnök, aztán megkért, hogy folytassam a takarítást.Örültem neki a jó hírnek. Kicsit sem volt hangulatom ahhoz, hogy végig kelljen néznem, ahogy ezek ketten egymással flörtölnek. Hozzá kell tennem, elégé bénán csinálják. Most valamiért mégis örültem ennek, mert apa arcáról csak úgy sugárzott a nyugalom, meg másodlagosan így legalább addig se engem nyaggatott amiatt, mennyire feledékeny is vagyok mostanság.
Apu távozás előtt még odaszólt nekem, miszerint munka végén hívjam fel, és értem jön, de visszautasítottam. Túlságosan szép volt az idő, így gondoltam sétálok egy kicsit. Ennek természetesen nem igazán örült, de belátta, velem szemben most semmi esélye sincs, tehát feladva minden reményt, elment. A takarítás után a polcokat rendeztem át, amikor ismét éreztem, valaki az ujjával böködi a hátam.
- Én is szeretlek, de akkor is sétálni fogok, - gondoltam apa jött vissza, mert más nem szokott böködni, simán megszólít. Ez amolyan apu-féle jó szokás volt.
- Örülök neki, hogy szeretsz, de kicseszettül hidegen hagy, hogy sétálni akarsz. Felőlem repülhetsz is.
- Basszus! - kiáltottam fel. - Mit akarsz? - fordultam meg elégé unott fejet vágva.
- Beszélnünk kell, - bökte ki miért is jött.
- Nova, amint látod, éppen dolgozok, így nem érek rá a hülyeségeidet...- kezdtem bele, de leintett.
- Nem is itt gondoltam. Meddig dolgozol? - érdeklődött.
- Apukám szerint, ne adjak ki ilyen fontos információt bűnözőknek.
- Mi van? - értetlenkedett.
- Vissza is élhetnek az infóval, és megvárnak, aztán megtámadnak.
- Ha bármit is akartam volna tőled, már régen megtehettem volna. Na, de válaszolnál a kérdésemre?
- Délig, - feleltem.
- Megvárlak kint, - közölte velem a tényt, miszerint ott fog kint várni rám a bolt előtt, szóval siessek.
Na, azt várhatja, viszont a nagy munkának köszönhetően fel sem tűnt, hogy Nova mennyire hangtalanul jött be a boltba, vagy az, hogy mindjárt lejár a munkaidőm.
- Tímea, nem baj, ha tíz perccel dél előtt fejezem be a munkát? - kíváncsiskodtam, miközben gyorsan elintéztem az utolsó simításokat is a polcoknál.
- Nem, menj csak, - engedett el, én pedig rohantam, hogy elpakoljak, és átvegyem a munkaruhámat.
Kint sütött a nap, mégis felvettem a piros színű  kabátomat, de nem húztam össze, annyira még nem volt hideg, csak egy kicsit fújt a szél.
- Már azt hittem, bent alszol, - pufogott mögöttem Nova, aki éppen akkor gyújtott rá a cigijére.
- Vannak olyan emberi lények, akiket nem anyuci meg apuci tart el, - vágtam neki vissza.
- Ha kíváncsi vagy a vagyoni hátteremre, akkor csinálok neked egy táblázatot, ahol megtekintheted a bevételeimet és a kiadásaimat.
- Érdekli a halált, - vontam meg a vállamat unottan.
- Gyere velem, nincs több vesztegetni való időm, - indult meg arra várva, hogy én majd engedelmes kiskutya módján követni fogom. ,,Na, abból aztán nem eszel!"
- Én, veled sehová se megyek.
- Blanka! - fújtatott megtorpanva. - Nem unod még?
- A kávézó nyitva van, azon túl sehová se megyek veled, mert nem bízok benned. Amilyen alakokkal cimborálsz, ki tudja hol kötnék ki a végén.
- Mégis ki lenne olyan hülye, hogy pont téged akarjon elrabolni? - vicsorgott rám nézve Nova, majd pár lépét tett felém.
- Bármi megtörténhet.
- Oké, akkor menjünk a kávézóba, - adta be végül a derekát, és így kötöttünk ki a Vanília Világ nevű kávézó és cukrászdában, ami nem volt olyan messze a régiség bolthoz.
Amikor beléptünk, én már tudtam hol fogunk helyet foglalni, mert ez a hely volt a törzshelyem, így megszokásból egyenesen az ajtóval szemközti asztalhoz masíroztam. 
- Sziasztok! - lépett oda hozzánk egy csinos, barna hajú lány, aki alig tűnt nálunk idősebbnek. Fekete nadrágot és fehér inget viselt, ami a gombolási technikájának köszönhetően tökéletes rálátást biztosított a melltartójára, pláne akkor volt szerencsénk megcsodálni a fehérneműjét, amikor az étlapot letette Nova elé az asztalra. Szemlátomást mindketten nagyon élvezték egymás társaságát, én már kevésbé voltam ilyen lelkes. - Mit hozhatok nektek? - tette fel a kérdést, még mindig Nova felé fordulva, mintha én ott sem lettem volna.
- Egy oroszkrém torta és  egy capuccino lesz, - adtam vissza cseppet sem kedvesen az étlapot. Szó szerint hozzá kellet vágnom, hogy észrevegyen engem.
- Rendben, és neked mit hozhatok? - Novától is megkérdezte, és látszott Miss Mosolyon, hogy majd elolvad a velem szemben helyet foglalt Nova  tekintetétől. Istenem, de undorító jelenet volt.
- Semmit, - felelte kacsintva egyet, majd megsimogatta a csaj karját, aki felvihogott. Mikor kettesben maradtunk, meg is jegyeztem neki a látottakat.
- Muszáj volt alá adnod a lovat?
- Nem értem miről beszélsz, - adta a tudatlant, pedig pontosan tisztában volt vele miről is beszéltem.
- Elhitetted vele, hogy lehetne esélye nálad, miközben mindketten tudjuk, hogy csak szórakoznál vele. Reményt adsz, aztán földbe tiporsz. Ez neked valami beteges mániád?
- Még mindig a csajról beszélsz, vagy magadról? - hajolt közelebb.
- Természetesen róla, - böktem az ujjammal a minket figyelő lány felé, aki a barátnőinek magyarázott valamit, miközben mindannyian minket figyeltek.
- Figyelj! - kényelmesen elhelyezkedett, és csak is ezt követően kezdett bele a meséjébe. - Egy kis flört nem a világ. Ő se csúnya, én sem vagyok az, szóval semmi akadálya, hogy legalább egy éjszakára jól érezzük  magunkat. Én csak azt használom ki, aki hagyja magát kihasználni.
- Szánalmas vagy! - dünnyögtem.
- Te is hagytad magad, - vágott vissza emlékeztetve mekkora hülye is voltam.
- Most már legalább tudom, mekkora szemét is vagy valójában.
- Neked fogalmad sincs semmiről. Nem ismersz, ne csinálj úgy, mintha valami nagy szakértő lennél. Te is élvezted, én is élveztem, lapozzunk!
- Mit akartál mondani? - váltottam témát, pedig annyira szívesen beolvastam volna neki.
- Inkább megmutatom, - vette elő a telefonját, és elém tette. ,,Csillag Csilla" adatlapja volt látható. - Mivel hiába vártam arra, hogy utánanéz, így vettem a fáradságot, majd elkezdtem az ismerősei között keresgélni.
- Nem szakadtál bele? - gúnyolódtam.
- Köszönöm kérdésedet. A válaszom az, hogy nem, - lepergett róla a gúnyolódásom, mert nem igazán érdekelte mit is mondok, vagy mire célzok éppen.
- Mire jutottál?
- Kétezer feletti az ismerőseinek száma. Akad közte olyan, aki neked is, és nekem is közös. Tippelj, kik azok?
- Akik elhunytak mostanában?
- Igen, plusz egy személy, aki nem más, mint a nővéred. Furcsa, de több közös ismerőst reméltem.
- Mennyire ismerheti a nővéremet?
- Azt nem tudom, de mostanság elég sok képét kedvelte.
- Pont, mint Noémi esetében még a halála előtt. Ez nem véletlen.
- Szerintem se, - értett velem egyet Nova, ami elégé meglepet.
A továbbiakban nem szóltunk egymáshoz. Én elfogyasztottam a pincérnő által kihozott (majdnem rám borított) sütimet és italomat, ő meg a telefonján keresztül nyomozott tovább Csillag Csilla után. Miután végeztem, Nova kifizette a számlát, pedig én akartam, mégis vita nélkül hagytam neki, hiszen ez volt a legkevesebb amit értem tehetett. Így legalább egy kicsit törlesztett.
- Köszönöm, - köszöntem meg neki. Csak úgy sétáltunk, céltalanul, és élveztük a napsütést.
- Nincs mit! - suttogta alig hallhatóan.
- Van még valami, amit megtudtál? - tértem vissza a témánkhoz.
- Semmit, - válaszolta röviden. - Viszont, én a helyedben jobban oda figyelnék a tesódra.
- Attól, hogy ismerősök, még nem jelenti azt, ... - keltem ki magamból, de elhallgattam, amikor tőlünk nem messze kiszúrtam egy ismerős személyt. Megálltam, és még időben rántottam a fal mögé Novát, még mielőtt kiszúrt volna minket Szabolcs, aki egy számomra ismeretlen bandával ácsorgott egy tetováló szalon előtt. Sört ittak, és hangosan beszélgettek.
- Neked elment az eszed? - támadt nekem Nova, mert a kis húzásomnak hála beverte a fejét, viszont így nem keltettünk feltűnést.
- Bocs, de muszáj volt, - magyarázkodtam.
- Valld csak be, hogy a lelked mélyén örülsz, hogy bevertem a fejem? - fürkészte a tekintetem, én pedig akaratom ellenére is elmosolyodtam. - Boszorkány!
- Az ott Szabolcs, de nem ismerem a többieket, akik ott vannak. Nem ismerősek neked?
- Általános iskolás kis görcsök, meg páran a suliból, akik azt hiszik menők. Néha szoktak velünk lógni a gyárnál, de beszarik, és csak a pofájuk nagy.
- Miért van ott Szabolcs?
- Mit tudom én! - vonta meg a vállait Nova, aki még mindig a fájó fejét fogta.
- Oké! Odamegyek hozzájuk - gondolkodás nélkül megindultam feléjük, de Nova megragadta a karomat, és visszarántott.
- Eszedbe se jusson! - köpte a képembe a szavait. Túlságosan közel volt hozzám, ami rémesen zavart engem. Az arcáról süvített az aggodalom, ami annyira meglepett.
- Na, mert miért nem? - ráncoltam össze a homlokom.
- Nem kell mindenbe beleütnöd az orrodat, - ezzel elengedett, majd ellépet tőlem. Ezzel lezártnak tekintette a témát, és látszott rajta, valami nem stimmel vele, de nem kérdeztem rá. Jobbnak tűnt csendben maradni.
Otthon még mindig azon agyaltam, vajon Nova miért nem akarta, hogy odamenjek Szabolcshoz meg azokhoz a srácokhoz, akikkel együtt bandázott. Hiába törtem a fejem, semmi sem jutott eszembe.
Még vacsora után sem, amikor már a tévé előtt ültünk apával, és a kedvenc sorozatunkat néztük, miközben az interneten szörföltem, arra várva, mikor ér haza Szabolcs. A nővéremet ismertem annyira, hogy tudjam, őt másnap reggelig nem fogom látni, mert minden hétvégén elhúz a barátaival bulizni. Csillag Csilla adatlapján keresgéltem, hátha találok valami olyan nyomot, amin elindulva közelebb kerülhetek ahhoz, kicsoda is ez a mocsadék, akinek tuti van valami köze az eddigi áldozatokhoz.
- Megjöttem! - hallottam meg Szabolcs hangját. Becsukta a bejárati ajtót, és egyenesen a lépcsőhöz ment, nem jött be a nappaliba beszélgetni.
- Felmegyek aludni, - szóltam oda apának. Leállítottam a gépemet, majd összeszedtem a cuccaimat.
- Még csak hét múlt, lázas vagy? - apa gyanakvó nézése kissé felidegesített, bár tudtam, hogy a kihallgatásokon is ilyen tekintettel méregeti a gyanúsítottakat. Utáltam, amikor rajtam próbálta használni, hátha lebuktat, pedig semmi olyant nem csináltam, ami miatt gyanakodnia kéne rám.
- Nem, csak fáradt, - álltam fel a kanapéról. - Jó éjt! - köszöntem el tőle, és követtem Szabolcsot fel az emeletre. Már éppen felértem, amikor meghallottam apa telefonjának csörgését. Éppen a  The Shins - Simple Song című szám szólt, amit én állítottam be neki, mert untam az unalmas csengőhangokat, így kicsit változtattam.
Hallottam, ahogyan fogadja a hívást, viszont azt nem hallottam kivel beszél, de biztosan nagyon fontos dologról lehetett szó, mert több percen keresztül mást sem hallottam, csak apa morgolódását, majd egy ,,azonnal megyek"-kel le is zárta a társalgást. Ezután a bejárati ajtó csattanása következet, ami jelezte, apa elment.
- Csak nem hallgatózol? - lépett ki a szobámból, illetve most már szobánkból Szabolcs, aki félig pucér volt. Na, ennyit a pucér-szabályról.
- Nem, - ráztam meg a fejemet kissé elpirulva.
Ha a helyzetem nem lett volna így is éppen elég ciki, ehhez még hozzájött, hogy a szám is tátva maradt a látványtól, amit Szabolcsnak köszönhettem, illetve a tökéletesen kidolgozott felsőtestének, amihez foghatót nem sokszor lát a magamfajta lány. 
- Persze! - bólogatott csücsörítve. Nem hitt nekem, ez látszott rajta.
- Láttalak ma. Éppen a barátaiddal voltál, - bukott ki belőlem.
- Én is láttalak, - árulta el. - Az is feltűnt, hogy te sem voltál egyedül. Ha jól emlékszem, te voltál a legjobban ellene, hogy Novával barátkozzak, akkor miért voltál ma vele? Ez nálatok valami beteges ,,se veled, se nélküled" kapcsolat.
- Nem! - csattantam fel. - Nincs semmilyen ,,se veled, se nélküled" kapcsolatom azzal a gyökérrel.
- Nekem nem kell magyarázkodnod.
- Ez távol áll a magyarázkodástól. Mi, még csak barátok sem vagyunk.
- Aha! - megint látszott rajta egyértelműen, hogy nem hisz nekem.
- Gondolj, amit akarsz, de jobb ha tudod, semmi közöm Novához, - bizonygattam a magam igazát, belül mégis szúrt a mellkasom, és nem tudtam megmondani miért is fájt a szívem.
A továbbiakban jobbnak tűnt, ha nem veszekszem Szabolccsal, bár ez inkább csak sima szóváltás volt, mintsem heves veszekedés.
Abba a szobába mentem, ahol kiskoromban rengeteg időt töltöttem. Régen, amikor kicsik voltunk a nővéremmel, mindig az ő szobájában aludtunk, ha kint tombolt a ,,vihar". Ezt a szokásomat megőriztem, de csak akkor megyek be, és addig maradok, amíg haza nem ér, hogy ne vegye észre, jártam a szobájába. Persze, tökéletesen tisztában van ezekkel a ,,látogatásokkal", még sem szól miattuk.
Most viszont, amikor kinyitom a szobája ajtaját megtorpanok.
- Istenem! - suttogom a látványtól ledöbbenve.
- Mi az? - sétált mögém Szabolcs, aki hozzám hasonlóan megtorpant, amikor benézett a nővérem kis zugába.
Három teljes hónapja egyszer sem tettem be a lábamat ide, mert nem volt rá szükségem, most viszont bánom, hogy benyitottam.
A szoba tele volt vörös színű rózsákkal, amik némelyike már elhervadt, de nem ez volt bennük a döbbenetes, hanem az, hogy a falon a nővéremről készült képek virítottak, amiken elégé úgy tűnt, mintha nem tudná, hogy éppen fényképezik. Minden virágon ott volt a fekete szalag. Zsanett, Noémi barátnője említett, miszerint a halála előtt, a barátnője pontosan ilyen rózsát kapott, magával a szalaggal átkötve. Ez nem véletlen.
- Azt hiszem sejtem hová mehetett apa, - motyogtam zavartan.
- Most üzent. A nővéredet letartoztatták, - mutatta felém a telefonját, de nem érdekelt az üzenet.
- Drogot találtak nála? - nem vettem le a tekintetem a virágokról.
- Igen, de honnét ....tudod?
- Basszus! - ennyivel nyugtáztam a történteket.
Az én telefonom is elkezdett rezegni, de nekem értesítésem jött a közösségin. Pár percnyi habozás után kivettem a nadrágom zsebéből a készülékemet, és megnéztem. Egy ismerősnek jelölésem volt Csillag Csillától, no meg egy üzenetem :

,,Így jár az, aki olyanba üti az orrát, amibe nem kellene."

Elutasítottam a felkérését, miközben azon agyaltam, hogyan buktassam le Csillag Csillát, és hogyan mentsem meg a nővéremet. Azt hiszem, ez keményebb lesz, mint hittem.

Blanka világa 5. Fejezet Egy nyom

Blanka világa

5. Fejezet

Egy nyom

,,A dolgokat nem irányítja senki. Emberek, események egyszerűen összeütköznek, véletlenül, a történelem pedig rohan tovább, és hagyja, hogy mi, akik hátramaradtunk, kikecmeregjünk a romok alól."

Jojo Moyes

 

 A napok teltek, és múltak. Én még mindig egy helyben topogtam. A tanárnő halála óta nem szedett újabb áldozatot az a bizonyos szer, de éreztem, hamarosan megint hallani lehet majd róla. Sajnos, csak pár napot kellet várnom.
- Tíz múlt, ha minden igaz, akkor ő a legfiatalabb áldozat eddig, - közölte velem Olivér a reggeli buszon zötyögve. A friss újságot tanulmányozta, miközben én azon voltam, hogy a kanyarban ne terüljek el a székek közötti ösvényen, mert a buszsofőr úgy hajtott, mint egy eszelős.
- Istenem! - sóhajtoztam.
- Az emberek egyre türelmetlenebbek. Követelik a rendőrségen, hogy váltsák le azokat, akik képtelenek elkapni a bűnözőket, - folytatta tovább.
- Inkább váltsunk témát! - kértem, sőt könyörögtem neki.
- Vivi tegnap szakított a barátjával.
- Honnét tudod? - meglepett, hogy ő hozta fel a témát, és nem nekem kellet miatta rágnom a fülét.
- Tegnap beszéltünk, - válaszolta röviden. Az újság elégé eltakarta az arcát előlem, így nem tudtam kivenni milyen érzelmi kavalkád futott végig rajta, miközben ezt mondta. - Nekem sírta ki a bánatát.
- Talán ez jelent valamit, - próbálkoztam.
- Semmit sem jelent, csak annyit, hogy barátok vagyunk, semmivel sem több, - hajtogatta össze az oldalakat, majd a táskájába tette.
- Még lehettek többek, - reménykedtem benne.
- Már letettem róla, - az arca viszont másról árulkodott.
- Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen lemondasz róla. Bár, ahhoz lépned is kéne valamit, mert eddig szinte semmit sem tettél az ügy előrehaladásáért.
- Elhívtam moziba, visszautasított.
- Hívd el megint. Mond meg neki végre, hogy nem csak a barátja akarsz lenni, - tört ki belőlem.
- Majd csak lesz valahogy, - közölte velem.
- Ez sehogy sem lesz, ha nem teszel érte.
A buszról leszállva egyenesen Fannihoz rohantam, aki már várt rám. Vivien ma sem jött be a suliba, Olivér meg inkább bement a terembe. Nem akart velünk kint fagyoskodni.
 Szabolcs lelépett Nováékhoz bandázni, vagy a nővéremékkel, nem tudom, de gyanús volt számomra, hogy ennyire jóban akar lenni mindenkivel a suliban, csak nem tudtam az okát. Talán nem akar egyedül lenni.
- Fanni már kérdezni akartam, hogy mennyire ismerted jól Noémit? - eddig nem tudtam kettesben beszélgetni vele, közösségin meg nem akartam ezzel zargatni. Amikor ilyen fontos dolgokról beszélek valakivel, szeretem figyelni az árulkodó rezdüléseket, mert az írásból nem igazán tudom pontosan leszűrni a lényeget.
- Kiskorunkban sokat játszottunk, meg a suliban is összefutottunk, - mondta a barátnőm. - De, amióta elkezdtem a gimit, valahogy megszakadt a barátságunk. Már semmi sem volt olyan, mint régen.
- Nem tudod véletlenül ki volt a legjobb barátnője? - folytattam tovább a faggatózást.
- Ha jól tudom, egy Zsanett nevű lány az osztályából, - felelte segítőkészen. - Amúgy miért is akarod ezeket tudni? Ugye, nem kezdtél magánnyomozásba? - sajnos Fanni elégé jól ismert ahhoz, hogy ne szúrja ki rajtam az árulkodó jeleket, ebben még nálam is jobb volt.
- De igen, mert szeretnék segíteni apuéknak, - ismertem be egy részét a valóságnak.
- Tudod, mennyire veszélyes? - kerekedtek el a szemei, és elégé mérgesnek tűnt.
- Persze, - bólintottam.
- Ez nem játék. Mi lesz, ha valami rosszul sül el? - aggodalmas tekintettel nézett rám.
- Nyugi, semmi baj nem lesz, - nyugtattam, vagyis megpróbáltam megnyugtatni.
- Azért, légy nagyon óvatos!
- Ígérem, az leszek! - ígértem meg.
Az órák nagyon lassan teltek, és nagyszünetig olyan volt, mintha évek teltek volna el, pedig csak két órán voltam túl aznap. Fanni segítségével sikerült megtalálnom azt a bizonyos Zsanett nevű lányt, aki Noémi  barátnője volt, és szerencsémre éppen a termükben volt a barátnőivel.
- Sziasztok! - köszöntem oda nekik, amikor melléjük értem. - Ugye, te vagy Zsanett? - mutattam rá a Fanni által megadott leírás alapján a leghasonlóbb lányra, mert elégé egyformának tűntek. Mindegyiknek vörös haja volt, kék szeme, helyesbítve az öt fős csapatból csak háromnak volt olyan színű, a többieké barnának tűnt számomra. Leginkább a ,,mindent unok" tekintet árulkodott róla leginkább, és sejtettem, nem lesz egy könnyű menet.
- Igen, mit akarsz? - nézet rám unottan.
- Kitudnál jönni beszélgetni velem? - érdeklődtem mosolyt erőltetve az arcomra.
- Minek? - méregetett grimaszolva. Nem lett rögtön szimpatikus első látásra, de gyanítottam, hogy több pillantásra sem jön meg hozzá a kedvem, hogy vele barátkozzak. Szerencsére nem szorultam a társaságára.
- Csak, mert szépen kérem, - dobtam oda neki, és megindultam kifelé.
- Felőlem! - állt fel az ülőhelyéről végre.
A barátnői összesúgtak a hátam mögött, de jó hangosan, nehogy ne halljam meg mit beszélnek rólam.
Legszívesebben leosztottam volna mindegyiket, még sem tettem. Türtőztetem magam, hiszen fontosabb ügy miatt jöttem ide.
Kint a folyosón arrébb húztam Zsanettet, bár tudtam, úgy is elmondja másnak, amit kérdezek, vagy simán otthagy, mégis jobban örültem, ha senki sem hall minket. Erre a nagyszünet volt a lehető legjobb megoldás, mert még mindig sokan választották a kinti levegőt a folyosónál, vagy a büfét.
- Nem akarlak zargatni, de fontos dologról lenne szó. Noémi barátnőddel kapcsolatban - kezdtem bele a mondandómba.
- Jó! Én itt sem vagyok, - indult meg vissza, de elkaptam a karját.
- Te voltál a legjobb barátnője, fontos lenne a segítséged, - tudtam, ha bedobom neki, onnantól nyert ügyem lesz.
- Nem akarok róla beszélni, nem érted? Hülye vagy? - nézet rám elégé gyilkos tekintettel.
- Mint mondtam nagyon fontos lenne, - ismételtem meg.
- Vissza tudná őt hozni? Mert nagyon kételkedek benne, vagy ha így gondolod, elgurult a fejedben valami alkatrész.
- Tudom, hogy nem hozhatjuk már vissza őt, és hogy ez mennyire fáj neked, de tudnom kell egy-két dolgot, amire csak te tudsz válaszolni.
- Mi lennének azok a dolgok? - elengedtem a karját.
- Noémi a halála előtt nem volt letört?
- Igen, tényleg az volt, - erősítette meg. - Te most nyomozást folytatsz, vagy minek kellenek az információk?
- Fogjuk rá, hogy segítek valakinek elkapni a valódi bűnöst, de erről nem szólhatsz senkinek, ahogyan a beszélgetésünkről sem. Egyáltalán nem szeretném, ha valaki elhíresztelné, mert akkor buktam az egészet. Ugye érted?
- Persze, és ha segítség kell szólj, én is tudni akarom ki a felelős a barátnőm haláláért, - sokkal jobban megenyhült, amikor elárultam neki az igazságot.
- Ha itt tartunk lenne is valami. Esetleg a barátnőd nem kapott furcsa leveleket, hívásokat, vagy bármit?
- Nem, nem mondott semmi olyant. A legjobb barátnőm volt, és mindent megbeszéltünk egymással, de mostanság kissé eltávolodtunk, bár lenne valami - elgondolkodott. - Talán, mintha egyszer kapott volna egy vörös rózsát, de azt mondta, biztos téves lánynak küldték, mégis eltette a táskájába.
- Rózsa? Nem volt rajta valami cetli?
- Fekete szalag, kék, kisméretű borítékkal, ha jól láttam. Furcsának tűnt, meg mintha vanília illatot árasztott volna magából, vagy hasonlót, csak egy pillanatra éreztem. Utána még viccelődtem is vele, biztos a szerelmétől kapta, mert Noémi kedvence a vanília volt, olyan illatos gyertyákat is gyűjtött.
- Hogy reagált rá, amikor meglátta a rózsát?
- Kicsit ideges lett, de aztán lenyugodott. Fogta, aztán eltette a virágot. Ez talán valami nyom lehet?
- Nem tudom, de megeshet, - vakartam meg az arcomat elmerengés közben. - Noéminak volt barátja?
- Mármint pasija? Nem, vagyis nem tudok róla, viszont sokat beszélgetett egy csajjal, a nevét nem tudom, de mindig azzal dicsekedett, hogy az összes képét belájkolja, ha kitesz valamit az oldalára.
- Köszönöm a segítséget, és még egyszer is bocs a zavarásért. Ha megtudok valami fontosat, majd szólok, - köszöntem el tőle, és visszarohantam a terembe, helyesbítve rohantam volna, ha bele nem botlok Novába meg a hülye bandájába. Általában sulin kívül három haverjával szokott mászkálni, de a suliba köré gyűlnek a szánalmas követői, akik lesik minden szavát, és akikekkel le szokott lépni néha benyomni a régi gyárépülethez.
Ma már nem értem hogyan is voltam képes belezúgni egy ilyen srácba, aki totálisan az ellentétem, legkevésbé sem álmaim lovagja.
- Mi van, nem férsz el? - támadt nekem az egyikük, akinek sikerült neki ütköznöm, mert direkt elém lépett.
- Hát, akkora tahók vagytok, hogy elfoglaljátok a folyosót, csoda, hogy még befértek a gimibe, - vágtam vissza cseppet sem kedvesen.  Nova három ,,testőre" állta az utam, akik felettébb jól szórakoztak a kínomon, de nem hagytam magam. A főkolompos tőlünk nem messze ült a folyóson található padon, és éppen egy tizedikes kislányt fűzött, aki nagy adottságokat kapott az Istentől.Nem a logikája vette le a lábáról, mert ismertem mindkettőt. Tudtam, az a lány bármit megadott volna Nováért, aki szépen ki is használta. Ő aszerint a mantra szerint élt, miszerint ,,vedd el, amit nyújtanak, és ne adj semmit sem cserébe".
- Hú, micsoda szöveg! - huhogott a másik, a harmadik meg úgy röhögött, hogy majdnem leláttam a mandulájáig.
- Hú, micsoda keménység! - fújtattam, és nehézkesen, de sikerült túljutnom azokon az útakadályokon, akik elállták az utam. Szerintem, ha sikerül megoldanom az ügyet, ez ilyen pillanatok egyáltalán nem fognak hiányozni, mert bíztam abban, hogy Mr. Seggfej a cimboráit is leállítja majd, nem csak magát.
A további órák pontosan olyan lassan teltek, mint az előzőek. Helyettesítésen kifestettem a körmeimet nyitott ablaknál, mert unatkoztam, és film nézés helyet hasznosabban töltöttem az időmet. Utolsó óránk matek volt, vagyis az lett volna, de még nem találtak új tanárt, így azon sem csináltunk semmi hasznosat, persze azon kívül, hogy megint filmet néztünk, mert nem sikerült befejezni, hát most lehetőség nyílt végig nézni a Mamma Mia című filmet, mert csak ez volt meg a tanárnak. Persze a helyettesítőn kívül csak páran nézték. Amióta feltalálták a telefont, no meg a wifit, azóta jobban telnek az órák ilyenkor.
Én is elővettem a saját készülékemet, és csúnya módon rácsatlakoztam a suliéra, mert Olivér tudta a kódját.
- Ne mobilozz! - szólt rám ördögi vigyorral az arcán Olivér, aki szintén a mobilját nyomkodta.
- Te se! - mérges arcot próbáltam vágni, de nem jött össze.
Első dolgom volt felnézni a közösségi oldalamra, majd rákerestem Noémi profiljára, hogy megnézzem ki az, aki mindegyik képét belájkolta, ahogyan a barátnője említette, de sajnos senkit sem találtam, aki gyanúsnak tűnt volna. Mindegyik normális, nem állprofilnak tűnt számomra, kivétel kettőt. Az egyik egy bicikliként regisztrált személy volt, de úgy gyanítottam az a bizonyos ,,Csillag Csilla" az én emberem.
- Bingó! - suttogtam. Rámentem az oldalára, és nagy megdöbbenésemre több, mint kétezer ismerőse volt úgy, hogy csak egy virág volt a fényképes albumában, sehol semmi más kép róla. A névjegyben egy e-mail címet adott meg, meg azt, hogy nőnemű.  
- Találtál valamit? - fordult felém Olivér, aki hallotta, amint azt mondtam ,,Bingó".
- Semmi érdekeset, csak az egyik oldalon néztem pár képet - makogtam.
A csengő hangja után szóltam Szabolcsnak, hogy ma később érek haza a meló miatt, szóval ha látja aput szóljon neki, aztán siettem is a buszra. Éppen helyet foglaltam, amikor Nova vágódott le mellém.
- Nem emlékszem arra, mikor is engedtem meg, hogy leülj, - néztem rá morcosan.
- Szabad országban élünk, és oda ülök, ahová akarok, - kacsintott rám, amitől elkapott az undorérzés.
- Hol hagytad a testőreidet?
- Most egyedül én boldogítalak. Éppen útban vagyok megvenni egy bizonyos ékszert, - az egyik kezével végig simított az arcomon, ami csak fokozta bennem a hányingert.
- Talán nem kellet volna elmondanom, nehogy zsarolni tudj vele.
- Eszembe sem jutott olyan, hogy zsaroljalak. Szívességet kértem, - emlékeztetett. Elvette az arcomról a kezét.
- Mi lesz, ha nem tudom kideríteni, amit akarsz?
- Megpróbáltad, és betartom a szavam.
- Ne játszd el a bizalmamat ismét.
- Még mindig azon a nyári dolgon kattogsz? - vihogott fel mellettem terpeszkedve.
- Nyári dolog? Konkrétan hülyére vettél, és kihasználtál, én meg hülye módon bedőltem neked, mert azt hittem te nem olyan vagy, mint amilyennek mások leírtak. Tévedtem. A saját káromon tapasztalhattam meg a leckét, és hidd el, nagyon jól megtanultam, - felálltam azzal a szándékkal, hogy átüljek máshova, amikor a sofőr hirtelen fékezett, így először neki vágódtam a Nova előtti szék háttámlájának, aztán egyenesen rá arra a vigyorgó kis köcsögre.
- Régi szép idők! - kiáltott fel röhögve, és átkarolta a derekamat, aminek köszönhetően nem tudtam elszabadulni tőle.
- Vedd már le rólam a mancsodat! - harciasan kapálóztam, de nem engedett el. A körülöttünk lévők csak bámultak minket, még sem sietett senki a segítségemre.
- Régebben még azt kérted tegyem rád, - puszilta meg a nyakamat, ami el kell ismernem kissé megbizsergetett, de semmi más reakciót nem váltott ki belőlem.
- Mert hülye voltam, - nyugtáztam a valóságot.
- Nincs kedved kicsit felmelegíteni a kapcsolatunkat? - rácsapott a fenekemre.
- Kihagynám a lehetőséget, de nyugi, akad más helyettem, aki bedől a hülye szövegednek.
- Amúgy nyár óta híztál, - közölte velem vigyorogva.
- Hogy te mekkora egy seggfej vagy! - kapkodtam levegő után, aztán végre levette rólam a koszos mancsait még időben, így letudtam szállni a buszról, bár ő is követett. Egészen a boltig trappolt mögöttem haladva, miközben legjobb elfoglaltság hiányában a sarkamat próbálta letaposni.
- Amúgy jutottál már valamire? - kíváncsiskodott Nova. A bolt előtt lelassítva szembefordultam vele.
- Ha tudni akarod, ma beszéltem Noémi egyik barátnőjével, aki elmondott egy-két fontos dolgot, aminek köszönhetően rábukkantam valakire a közösségin, aki talán fontos lehet számunkra.
- Ki az a személy, hátha ismerem.
- Csillag Csillaként van fent.
- Nem rémlik, de sok ismerősöm van - rázta meg a fejét.
- A  profilképe egy virág, ezen kívül nincs más kép róla. Nagyon valószínű, hogy nem valódi, és valahogyan köze lehet az esetekhez, majd otthon a többi áldozat oldalait is átfutom, hátha ez a közös pont köztük.
- Ha ez lenne, akkor már apádék régen megtalálták volna.
- Mi van, ha nem is tudnak róla?
- Szerintem más van a dolgok mögött, - túrt bele a hajába, majd benyitott az üzletbe. Pár percnyi habozás után követtem őt. Karola néni éppen az ékszert mutogatta Novának, aki a pultnál állva méregette a drágaságomat. Nem olyan régen hoztak vissza az én nagy örömömre. A sors is nekem szánja, bár azóta sem sikerült annyit összeszednem, amiből megtudom venni.
- Elégé drága darab, nem szeretnél inkább valami olcsóbbat? - próbálkozott Karola néni, hátha kiderül, hogy Nova csak hülyíti, és nem gondolja komolyan az ékszer megvételét.
- Nem, ezzel tartozok egy személynek. Ez a mindene, és a segítségéért cserébe ajándékként fogja megkapni tőlem, - magyarázta neki a volt barátom elégé unottan. Rám nézve találkozott a tekintetünk, vagyis én úgy éreztem. A főnököm vetett rám néhány kérdő pillantást, még sem szólt semmit, csak hol rám, hol az Novára nézett.
- Világos, - szólalt meg Karola néni, majd becsomagolta a nyakláncot, és elvette a vele szemben álló sráctól az árát, aztán Nova elköszönve elhagyta a boltot, én meg lepakoltam a cuccomat a szokásos helyre.
- Mi lesz a mai munkám? -vágtattam oda a főnökömhöz mosolyogva.
Több órán keresztül pakolásztam. Először a kirakatott rendeztem át, meg letörölgettem a tárgyakról a port, aztán megint pakolásztam, és végül felmostam zárás előtt a placcot.
Timi ma is haza fuvarozott, amiért nagyon hálás voltam, bár szívesen kimaradtam volna a nemi életének boncolgatásából, tekintettel arra, hogy nekem olyanom nincs, bár neki sem sok jut belőle mostanság.
- Mama mesélte, hogy egy fiatalember megvette a nyakláncot, amire vágytál, - állította le a házunk előtt az autóját Timi. Ő tudta, mennyit jelent nekem az ékszer.
- Ismerem azt a személyt, - csúszott ki a számon.
- Mama is mondta, bár ő úgy gondolta a barátod, és neked veszi.
- Egy részben igaz, de már nem a barátom. Segítek neki valamiben, amiért cserébe megkapom tőle.
- Jó nagy lehet az, amiért ennyit képes kiadni, - ámuldozott Tímea.
- A legnagyobb, - suttogtam inkább magamnak.
- Ugye, nem keveredtél bele semmibe? - nézett rám aggódva, hátha valami rosszba sántikálok.
- Nyugi, minden a legnagyobb rendben van. Semmi olyanba nem keveredtem bele, amibe nem kellet volna, - próbáltam megnyugtatni.
- Remélem is, mert ha megtudom, hogy drogozol vagy hasonlókat művelsz, esküszöm elverlek! - fenyegetett meg.
- Oké! - kissé hátrahőköltem a fenyegetést hallva.
- Tényleg komolyan gondolom, nem vicceltem, - erősítette meg a szavait, bár látszott az arcán a határozottság. Megjegyezném, Timi sokkal magasabb és erősebb volt nálam, de semmivel sem mozgékonyabb, így talán lehetett volna vele szemben egy kis esélyem. Talán.
- Esküszöm, semmiesetre sem nyúlok droghoz, - esküdöztem kiszállás előtt. Elköszönve tőle bementem. Apa viszont váltott vele pár szót, ami nem tartozott rám, és jobbnak is tűnt bemenni a házba. A szobámban Szabolcs már az ágyán ült, amikor beértem. Ledobtam a táskámat, aztán előkerestem az otthoni cuccomat, majd átöltöztem, cseppet sem zavartattam azért magam, hogy ő fiú, és megláthat. Tudtam, újat már neki sem tudok mutatni. Szerintem látott már lányt fehérneműben, vagy ha nem, akkor én voltam az első szerencsés, akit láthatott.
- Milyen volt a munka? - érdeklődött rám nézve. Leültem a saját ágyamra, helyesbítve eldőltem, mint egy zsák.
- Fárasztó, - válaszoltam nehézkesen. - Te mi jót csinálsz? - annyi erőm sem volt, hogy feltudjam magam tornázni ülőpozícióba, és pontosan megnézzem mit művel a másik oldalon.
- Tanulok. Megjegyzem, neked sem ártana, - dobott meg egy párnával.
- Tanultam, vagyis akartam tanulni, de majd szünetben megírom a házit, - legyintettem fáradtan.
- Akkor hangosan olvasom, hogy te is megtanuld, - dobta fel az ötletet, én meg elfogadtam. Miközben a magyart olvasta, addig én szépen be is aludtam. Végül is nyert az álmosság egészen addig, amíg a nővérem rikácsolása fel nem vert az álmomból, pedig szépet álmodtam.
- Neked elment az eszed? - rázott meg Rebeka.
- Mi? Micsoda? Reggel van már? - néztem rá alig kinyílt szemekkel.
- Nem, még csak hét múlt, - válaszolta Szabolcs kisétálva a szobámból. Felültem.
- Mi történt? - fordultam a nővérem felé, aki csípőre tett kezekkel ácsorgott az ágyam mellett.
- Hogy mi történt? Hát, elmesélem! - vicsorgott rám meredve. Látszott rajta, mennyire ideges, sőt már robbanni készül. - Nem, inkább megmutatom, - vette elő a telefonját egyenesen a zsebéből, majd konkrétan az arcomba nyomta, mert valami fontosat akart mutatni.
Először nem tudtam mit is akar. Még félig aludtam, aztán elkerekedtek a szemeim, sőt szóhoz sem tudtam jutni, amikor kitisztult a kép előttem.
A nővérem azért volt annyira ideges, mert a volt fiúja Levente, aki nem más, mint Olivér testvére, összejött egy lánnyal. Ez mind szép és jó lenne, ha az a lány nem Vivien lett volna, aki a legjobb barátnője húga, az én legjobb barátnőm, és akibe Olivér totálisan belezúgott.
- B@ssza meg! - kapkodtam levegő után.
- Te tudtál erről? - szögezte nekem a kérdését elégé dühösen. A tekintetétől a hideg futkosott a hátamon.
- Nem, eskü! - tártam szét a karjaimat.
- A kedves kis barátnőd ellopta a fiúmat, - morogta a nővérem.
- Szakítottál vele, emlékszel? - ezt az apróságot, szokásosan mindig elfelejti.
- Az nem szakítás volt, hanem szünet, - javított ki rögtön.
- Ezt neki is elmondtad? - pislogtam a nővérem felé, aki eltette a készülékét, és távozásképpen jól bevágta az ajtómat. Utána rohantam, de kulcsra zárta az ajtót. Jelezte nekem, nem akart többet velem beszélni. - Bocsáss meg, nem kellet volna ilyen bunkón viselkednem, - kiabáltam be neki, hátha ettől megenyhül, aztán kinyitja az ajtaját, de még sem így történt. Ekkor már éreztem, ennek nem így kellet volna történnie.