Életek Izabella és az élet 20. Lebukás - A kezdet

Életek Izabella és az élet
20. Fejezet
Lebukás - A kezdet

,,A színház gyakran tűnik valóságosabbnak, mint maga az élet."

Agatha Christie

Kicsit furcsa volt visszarázódni az egyetemista életembe azok után, hogy volt pár nyugis napom, ami idézőjelesen nem az őrült hajtársól szólt, hanem a családomról, és saját magamról. Na, persze!
Szóval reggel kicsit nehézkesen estem ki az ágyból, mert Ádámnak éppen más tervei voltak velem, viszont sikerült elszöknöm előle, hogy a fürdőben összekészüljek. Ahogy egyre több időt töltünk egymás társaságában kezdek minél jobban beleszeretni, és már cseppet sem érzem úgy, hogy ez holmi gyerekszerelem, amit anno Márk iránt éreztem, mert ez ezerszer erősebb, sőt kifejezetten erősebb minden eddigi érzésemnél. Komolyan, még magam is megrémültem ettől az egész helyzettől, mivel attól tartottam, ő csak megjátssza az egészet, mint múltkor, amikor még beteg volt, vagy csak álom minden, ami hamarosan véget fog érni.
- Izabella, más is akarja használni a fürdőt! - kopogott be Erik az ajtón, és ennek hála sikerült magamhoz térnem. Roppant módon nem paráztam attól, hogy mások mint fognak mondani, ha megtudják, vagyis talán csak attól paráztam, hogy ami köztem, és Ádám között van az nem is az, aminek én hiszem, hanem csak egy kaland.
- Egy pillanat! - kiabáltam neki vissza, majd elvégeztem az utolsó simításokat a tökéletes megjelenésemhez, aztán már át is adtam neki a fürdőszobát. Az ismerős épületbe beérve már sokkal nyugisabb voltam, mert előtte egy kicsit paráztam attól mégis mi fog rám várni, amikor visszatérek ide, de aztán hamarosan rádöbbentem, hogy ez az a hely, ahol szívesen vagyok, természetesen Ádám kivételével. Egy részem parázott a Katával való találkozás miatt, hiszen amióta tudom a titkát, azóta arra készülök vajon mit kellene neki mondanom, ha először találkozok vele, mert azt amúgy egyből elvetettem, hogy ,,BOCS ANYÁD MIATT!", mert az szerintem egy kicsit alpári lenne, viszont enyhén megpróbálta tönkre vágni az életemet. Aztán másodrészben ott van Laura, aki úgy szintén az elkerülendő személyeim listáján foglalt el igen kitűnő helyet, mivel vele se tudtam hogyan kellene viselkednem mindazok után, amit művelt, bár....nem, erre nincs mentség!
- Halihó! - böködött meg Nina, aki szerintem már jóval előttem beért az épületbe, de megvárt engem az aulában a hülye, könyvet tartó szobor mellett, amiről fogalmam sincs kicsoda akar lenni, de szerintem annak sem, aki odarakta.
- Helló, mi újság? - érdeklődtem tőle, és elvettem a felém nyújtó kezéből a poharat, amiben forró tea volt. Ninán még nem annyira látszott, hogy babát vár, de már szépen gömbölyödött, ami enyhén volt csak kivehető a bő felsője miatt, így aki először látta simán hihette, hogy a szünetben felszedett pár kilót.
- Laurát keresem, de nem találtam meg. Nem tudod merre van? - tőlem várt választ a kérdésére, pedig ő is tisztában volt vele, mennyire megváltozott a kapcsolatom a volt legjobb barátnőmmel, akit még pár hete a legeslegjobb barátnőmnek tartottam, és akiről azt hittem olyan lesz számomra, amilyen Zoé soha sem tudott lenni. Tévedtem. Talán akkor követtem el életem legnagyobb hibáját, amikor hagytam neki, hogy az életem része legyen, ahogyan lehetséges lett volna.
- Fogalmam sincs, - adtam meg a rövid választ, mert nem akartam bővebben bele magyarázni semmit sem, hiszen ennél többet nem tudtam kinyögni vele kapcsolatban.
- Szebasztián elmondta, hogy mit tett, és tegnap beszéltem Viktor feleségével, hogy bocsánatot kérjek tőle, de elhajtott, ami meg sem lepődtem.
- Petrának ez most nagyon nehéz, nem lehet hibáztatni, hogy így cselekedett, mert szerintem én is ezt csináltam volna a helyében.
- Szebasztián szerint Viktor felesége először próbálta menteni a menthetőt, de aztán rádöbbent, hogy semmit sem lehet ebből megmenteni. Nagyon rémesen éreztem magam miattuk, és csak is a gyerekeket sajnáltam, akiknek meg kell érteniük miért is kell szétszakadni a boldog családjuknak. - Nina szavai elégé erősen beletaláltak a szívembe, mert én is pontosan emiatt, no meg önző módon magam miatt voltam kiakadva rájuk, aminek véget kellet vetnem, és soha többet nem gondolni rájuk, még se tehettem ez, hiszen muszáj volt velük foglalkoznom, ahogyan minden mással is, ami körül vett.
- Előadásra kell mennem, de majd még beszélünk, addig nyugodj meg, mert nem tesz jót a túl sok stressz.
- Igazad van, még sem tudok nyugton maradni, amikor ekkora szégyen érte a családom, - rázta meg szomorúan a fejét, és megsimogatta a hasát, amiben a kisbabája növekedett. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy mennyire durva lenne, ha ő is egy amolyan beépített ember lenne, és nem is terhes, csak így akar beépülni közénk. Komolyan, kezd már üldözési mániám lenni. Még mondtam neki valamit, de pontosan már nem is tudom mit, mert annyira elkalandoztam, így kicsit nehézkesen ment az előadó megtalálása, ahol bizony Laura várt rám. Róla nem tudom melyik hónapban lehet, de a testéretapadó cuccokból, amiket magán viselt, úgy gyanítottam még nagyon az elején járhat. Fogtam magam, és a szokásos helyemre ültem, ami pont mellette volt, még se érdekelt különösebb módon, hogy ő is ott van, csak kicsit másabb volt a helyzet minden szempontból, amit csak eltudtam képzelni.
- Tudtam, hogy nem tudsz máshova ülni, - szólalt meg ő elsőnek.
- Bárhová letudtam volna ülni, de ez az én helyem, - közöltem vele nyugodtan, mert tényleg nyugodt voltam, miután mindent megemésztettem, amit megkellet emésztenem, hála neki.
- Persze!- közölte velem nevetve, és ezt a nevetés már jól kitudtam venni, mert mögötte ott bújt meg a lesajnáló valóság, amivel azokat jutalmazta régebben a jelenlétemben, akiket magasról lenézett. Vicces, de amióta rosszban vagyunk, azóta kezdem érteni, hogy az a képem, amit én alkottam róla a fejemben, amire vágytam, hogy olyan legyen, az köszönő viszonyban sincs azzal a lánnyal, aki valójában volt a valóságban. Sajnos el kellet ismernem, ő egy szemét, aljas hárpia, aki lenéz másokat, és mások kárán örül a szánalmas életének. Itt értékelődött át bennem az, amit egyszer Erik mondott róla, amire már sajnos nem pontosan emlékszem, viszont tudom, hogy arról szólt mennyire értelmesebb lenne nem összebarátkozni egy ilyen lánnyal, mert Laurával csak a baj lesz, és igaza is lett. Akkoriban még úgy éreztem túloz, most viszont ha visszamehetnék a múltba, tényleg elkerülném őt.
- Inkább áruld el ki volt az, aki a kezedbe adta a nagyszerű tervet, amivel tönkre tudtad tenni Viktor házasságát? - váltottam témát, mert ez volt az egyedüli, amiről beszélni akartam vele.
- Na ide figyelj aranyom! - fordult felém elégé felháborodottan. Még se tudnám mondani, hogy a rövid barátságunk alatt hányszor láttam ilyennek, ezért semmi félelmet nem tudott kiváltani belőlem, tehát ez se hozott ki a sodromból.
- Nem vagyok az aranyod! - hajoltam hozzá kicsit közelebb, hogy nyomatékosítsam, miszerint minden vagyok, csak az ő ,,aranyosa" nem.
- Izabella, én próbálok veled ugyanúgy kijönni, mert Viktor arra kért, hogy kerüljem veled a balhét, viszont ha provokálsz, pokollá fogom tenni az életed.
- Ez most fenyegetés akart lenni? Kedves Laura, az én életem már maga a pokol, nem kell segítség abban, hogy ennél is rosszabb legyen, de azért köszi a kedvességed.
- Elmehetsz a ...! - morogta, aztán elfordult, mert bejött az egyik professzor, aki közölte velünk, hogy Benedek pár napig nem tart nekünk előadást, így Lendvai a másik rettegett professzor jön be hozzánk, pedig jobban örültem annak a lehetőségnek, hogy egy vagy két előadás elmarad, de mivel nem maradhatunk le, és Lendvai van olyan tekintélyes, mint Benedek, így simán tudja őt pótolni.
- Most mit akarsz? - kérdeztem meg Laurától, amikor megint felém fordult, és látszott rajta valamit mondani akar.
- Az apám egy balfasz! - közölte velem.
- Na, már tudod kitől örökölted.
- Tudni akarod a választ a kérdésedre, vagy inkább ne mondjam el? - ismert annyira, hogy tisztában legyen vele, ha egyszer valamit kérdezek tőle egy ilyen kaliberű témában, akkor az csak is azért lehet, mert nagyon érdekel a dolog, ő meg ebből hasznot húzhat azzal, ha húz vele engem.
- Fojtasd! - kértem tőle. Lent Lendvai valami régebbi anyagot magyarázott, amit már kívülről fújtunk, ezért megengedhettük magunknak a beszélgetés, meg amúgy sem zavartunk meg senkit a nagy oda figyelésben.
- Rendszeresen vert engem, és mivel anyám félt tőle, mert tudta, ha elmondaná valakinek kiderülne a titok, miszerint a gazdag férjecskéje veri a gyereküket, vége  szakadna a luxus életének, amit fontosabbnak tartott mindennél. Az én anyám nem olyan, mint Nina anyja, ő az utolsó leheletéig küzdene a gyerekéért, és nem hagyná, hogy bárki is bántsa őt, míg az enyém képes volt végignézni szemrebbenés nélkül. - Tisztában voltam az okkal, hogy miért került kórházba azon a napon, de ezt el se tudtam volna róla képzelni, bár el kell ismernem soha sem beszélt a családjáról, ahogyan Nina sem tett említést róla, hiszen nem is voltunk olyan jóba, hogy a rokonairól meséljen, arról meg pláne nem, hogy verték Laurát. - Egy alkalommal majdnem sikerült megölnie, és a mai napig azon agyalok, miért nem sikerült neki. Akkoriban nem voltak barátaim, vagyis ha voltak azok is csak az apám miatt barátkoztak velem, és jó pénzért idézőjelesen jelentettek neki, hogy mit csinálok, kivel vagyok, sőt még a rájuk bízott titkaimat is elmondták neki, ezért egy idő után magamba zárkóztam, és inkább senkit sem engedtem közel magamhoz. Úgy éreztem, ha bárkinek is engedek, az vagy elárul, vagy csalódást okoz, én viszont nem akartam egyiket sem, tehát maradt a magány, no meg a szenvedés, ami nem akart megszűnni. Viktor volt az első olyan személy, akit nem apám pénze érdekelt, hanem én, és talán ezért szerettem bele, mert tudtam, ő soha sem tudna engem elárulni.
- Mi történt azután? - kicsit megsürgettem, mert nem voltam arra kíváncsi, hogy mennyire egymásba bolondultak.
- Egy nap, amikor egyedül feküdtem a kórházi szobámban, bejött egy fickó.
- Hogy nézett ki?
- Pontosan nem tudom, mert kába voltam a sok nyugtatótól meg fájdalomcsillapítótól, amit belém pumpáltak, hogy ne érezzem a fájdalmat, amit az apám okozott. Csak azt tudom, hogy rettentően magas volt, és barna szemei voltak, sőt inkább feketék. Nem mutatkozott be, ahogyan én sem árultam el a nevem tekintettel arra, hogy beszélni sem igazán tudtam.
- Mit mondott?
- Azt, hogy már napok óta figyeli Viktor, és látta rajtam mennyire beleestem, ami megjegyzem tökre nyilvánvaló volt. Szóval ajánlott egy lehetőséget, hogy hogyan tudnám megszerezni őt magamnak, viszont akkor még nem tudtam, hogy nős, mert erről nem esett szó köztünk erről, csak is a gyógyulásom lebegett a szemei előtt. Tizenhat voltam, azt hiszem.
- Mit kért cserébe? A lelked?
- Bárcsak azt kérte volna! - sóhajtozott egy ideig, aztán megint elfordult tőlem, és hiába próbáltam megböködni, hogy visszaforduljon, és kinyögje mi kellet a vadidegen fickónak, mert gyanítottam, hogy nem a lelke, és tuti, hogy várt valamit egy ekkora szívességért cserébe. Miközben beszélgettünk a professzor elhalkult, ebből tudta Laura, hogy be kell fejeznie a beszélgetést velem, mert miattam állt az egész előadás.
- Laura ugye? - nézett fel felénk Lendvai, és a mellettem ülő szőkeségre bökött a vékony gilisztaszerű ujjával. A fickó volt vagy hatvan is, ha nem több, és mindig kockás ingben meg sötét farmerben tartott előadásokat a hallgatóknak, viszont a névmemóriája páratlannak bizonyult, ezért terjesztették róla egy időben azt, hogy biztos autista, vagy valami ilyent pusmogtak a háta mögött, mert persze senki sem merte belemondani a szemébe. Nem tűnt félelmetesnek a megjelenése, hiszen még nálam is csak egy fejjel volt magasabb, de ezzel szemben sugárzott belőle valamiféle megmagyarázhatatlan érzés, ami miatt mindenkiben tiszteletet, meg félelmet váltott ki. Egy időben azt is beszélték róla, hogy viszonya volt egy diákjával, meg hogy súlyos alkoholizmusban szenvedett, és majdnem ráment az egész élete, de segítséggel helyre tudott állni.
- Igen, Professzor úr? - állt fel a helyéről Laura.
- Ide fáradna kérem? - kérte tőle a professzor, ő meg engedelmesen odatipegett hozzá. - Benedek Professzor úr kérésére, ha óhajt, akkor ezen a héten nem kell bejönnie. Ellenben teszek fel öt kérdést, ami a következő előadásokkal lesz kapcsolatos, és ha tud rájuk felelni, akkor tényleg elmehet, sőt én magam fogom kikísérni a folyosóra. - Mindenkit megdöbbentett az elhangzott szöveg, mert egyszerűen nem tudtuk elhinni, hogy ilyen egyáltalán létezhet. A kérdések persze pofonegyszerűek voltak, és tudtam, ez volt az utolsó esélyem Laura faggatására, így amikor távozott az előadóból csalódottan néztem az ajtót, miközben abban reménykedtem, hogy visszajön, és elmond mindent. Megint csak tévedtem. Tehát maradt továbbra is a talány, hogy ki lehet az a személy, aki segített neki elcsábítani Viktort, és mit kért tőle cserébe, mert igazából az érdekelt leginkább. Egy részem tudta, Laura egész végig engem figyelt, és ezért barátkozott velem össze, meg azért, hogy összejöjjön Viktorral, de valami legbelül azt suttogta, van itt még valami más is, ami megbújik a történtek mögött, csak nem tudtam mi az. Éppen a könyvtár felé tartottam a napom végén, amikor felrobbant a másik bomba, vagyis pontosabban Kata állt meg előttem, aki elégé dühösen meredt le rám. Laurával ellenben ő tényleg elkezdett belőlem kiváltani némi félelmet, mert még mindig úgy nézett ki, mint egy csíkos kis vaddisznó malacka, tekintettel a hajára.
- Micsoda meglepetés! - röhögött fel, és bennem ekkor tudatosult, mennyire rühellem őt, pedig az elején még kedveltem, amíg be nem égetett mások előtt.
- Professzor arrébb tudna állni, mert szeretnék bemenni a könyvtárba? - próbáltam tettetni, hogy tisztában vagyok vele kicsoda ő valójában, de elégé nehezemre esett.
- Azt hittem, Bauer Izabella intelligenciája olyan magas, hogy nem szorul holmi vacak könyvekre, hiszen ő mindentudó.
- Köszönöm, hogy ennyire nagyszerűnek tart, - vágtam neki vissza vigyorogva, és állva a szúrós tekintetét, amivel engem pásztázott.
- Laura elmondta, hogy tudsz a kis titkáról.
- Nem mondanám kis titoknak, hiszen egy családot vágott csak tönkre.
- Nem arra gondoltam! - csattant fel, és megragadva a karomat elhúzott a könyvtár bejáratától egészen a folyosó végéig, ahol egy lezárt ajtó volt, ami régebben átjárást biztosított az egyetem meg a könyvtár között, de történt egy baleset vagy micsoda, és úgy ítélték jobb zárva tartani, hiszen másképpen is meglehet közelíteni az épületet. Ja, egy több órás sétával.
- Fogalmam sincs mire céloz, - adtam a tudatlant.
- Izabella, most már nem kell megjátszanod magad. Tudom, hogy mit mondott neked Laura a mai nap.
- Nem mondott semmi olyant, ami magát érinti.
- Fejezd be, és viselkedj felnőttként! - parancsolt rám. Na, ekkor telt be a pohár.
- Semmi köze sincs ahhoz, hogy kivel mit beszélek! - keltem ki magamból, és nem érdekelt, ki hall meg, hiszen már így is kiváló pletykatémának számítottam, köszönettel Katának, aki elárulta a titkom mindenki előtt.
- Mennyit tudsz rólam? - sejtettem, hogy nem arról akar csevegni velem, hogy Laura miken ment keresztül, hanem saját magáról, de legfőképpen arról mit tudok, mert az volt az egyetlen dolog, ami számított neki.
- Hogy jóban van Benedek Professzorral, ennél többet nem tudok, - próbáltam hihetőbben hazudni, de amint már említettem pocsékul hazudok, és ezt a kata-féle nőcik simán kiszagolják.
- Hazudsz!
- Miből veszi, hogy hazudok?
- A kedves testvérem volt olyan aranyos, és elmondta, hogy beszélt Ádámmal. Ekkor még nem sejtettem semmi különöset a dolgok mögött, de aztán amikor elkezdtem megvalósítani a bosszúm, akkor tudatosult bennem, ő tudja ki vagyok, és mire készülök, ezért nem volt más választásom. Helyesbítve akadt volna két lehetőség, miszerint vagy megölöm, vagy elkezdem gyógyszerekkel tömni, hogy mindenki azt gondolja róla nem beszámítható, így ha eljár a szája senki sem hinne neki.
- Boszorkány! - sziszegtem.
- Tudtad Izabella, hogy teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Ádám napok óta nálatok van a lakásban?
- Mégis honnét? - ha eddig nem voltam iszonyúan pipa Katára, akkor kijelenthetem, ettől felforrt teljesen az agyvizem.
- Előbb tudni akarom, hogy mit tudsz rólam! - kiáltott fel.
- Tisztában vagyok, hogy egyezik az apánk, és arról is tudomást szereztem, ami az édesanyjával történt. Most már értelmet nyert, miért kérte Benedektől, hogy segítsen neki bejutnia ide. Ő tartozott önnek egy szívességgel, hiszen egy egyetemre jártak, és ott ismerkedtek meg, ott lettek barátok, talán ott szeretett önbe a prof, de az is meg lehet, hogy később.
- Vicces nem? Én vagyok a te erős nővérkéd, akinek minden vágya az, hogy pokollá tegye az életed, és éppen az előbb árultam el neked mit csináltam Ádámmal, akit állítólag szeretsz, amit nem tudsz tagadni. Nem csak te vagy olyan szemfüles, hogy kiszúrd az ilyesmit. - Bingó! Tudtam, hogy nem csak egy szívesség állt annak a dolognak a háta mögött, és most minden értelmet nyert. Benedek nem azért érdeklődött annyira Laura teljesítménye miatt, hanem Kata kérte meg rá, meg szerintem ő mondta neki, hogy köpje el nekem azt a kis foszlányt. Vicces, hogy mire képes a szerelem, pláne akkor, ha ki lehet használni.
- Laurának is megmondtam, az én életem már most maga a pokol, nem kell segítség.
- A te szenvedésed nekem az én örömöm, bár anyádnak több szíve lehetne, vagy jobb kapcsolatotok.
- Ezt hogy érted?
- Nem te voltál a konkrét célom, hanem az, hogy anyád szenvedjen, viszont a kapcsolatotok hogy is mondjam? Hagy némi kivetni valót, és tekintettel a beszélgetéseitekre, el kell mondjam, neki fogalma sem volt arról, hogy min mész keresztül, ezért nem szenvedett, leszámítva az ünnepekben történteket, amiről szintén tudomást szereztem, hála Laurának.
- A francba! - suttogtam, mert ez azt jelentette, Laura még mindig összejátszik Katával meg azzal a személlyel, aki segít nekik. - Te hogy találkoztál azzal a fickóval?
- Most már tegezel? Elfelejtetted, hogy én ..... - kezdett bele, de közbevágott.
- Cseszek arra, hogy mi vagy ezeken a falakon belül, mert te egy kicseszett pszichopata vagy! - vágtam a képébe. - Most viszont tudni akarom, te hogy találkoztál azzal a pasassal.
- Miből gondolod, hogy férfi? - szögezte nekem a kérdését, amitől tátva maradt a szám egy percre.
- Laura azt mondta egy fickóval beszélt.
- Én viszont nem.
- Mi a fészkes fene folyik itt? Gondolkodjunk reálisan. Adva van egy fiatal nő, aki szenved az édesanyja elvesztése miatt, amiért egy bizonyos személyt okol, ami pont kapóra jön valakinek, mert konkrétan anyámat akarja támadni, és mi sem egyszerű, ha valaki olyannak okoz szenvedést, akit szeret, hiszen az jobban üt, mint egy konkrét támadás. Adva van egy szerelmes lány, aki pont olyanba szeret bele, aki köthető anyámhoz meg a családomhoz. Mi a fene? - hangosan gondolkodtam. - Ha jól gondolom, már pedig jól gondolom, akkor a nő egy kórházban vagy valami olyan helyen találkozott veled, ahol betegelméjű pácienseket kezelnek?
- Igen.
- Ennek a valakinek sok pénze van, hogy sikeresen eltudta tüntetni ezt a kis apróságot, mert az egyetem átszokta vizsgálni a tanárok hátterét, viszont a te esetedben nem találtak semmit, hiszen arra már nem volt mit megtalálni. Basszus! Két személy áll a dolgok mögött, akik tehetősek, és a Hoffmann családon akarnak bosszút állni, hiszen azzal, ha anyám szenved, akkor a férje is szenved, mert ő az egyedüli, akit mindennél jobban szeret ezen a kicseszett világon. Azok az üzenetek mind csak Hoffmann fiúknak mentek, és eddig mind beigazolódtak egy kivételével. Erik azért ért el sikereket, mert itt tudták figyelni, méghozzá Benedek, Viktornál meg Laura intézte el a dolgokat, ahogy Ádámnál te, Márknál a boszorkány, és Szebasztiánnál............, ugye nem?
- Bizony, Benedek, ahogy te hívod, pedig van rendes neve is, és Nina is mindvégig benne voltak.
- Mit vártak cserébe tőletek a szívességért?
- Azt, hogy tartsunk szemmel bennetek, meg a feladatainkat intézzük el, szóval siess, mert éppen ezekben a pillanatokban Nina és Szebasztián együtt vacsorázik, ami lehet, hogy egyiküknek az utolsó lesz.
- Ezért még megfogtok fizetni mindannyian! - vicsorogtam, de már nyúltam is a telefonomért, hogy felhívjam Richárdot, aki talán az egyetlen volt ebben a helyzetben, akire számíthattam, mert ekkor már profi segítségre volt szükségem. Azonnal elmondtam neki a fejleményeket, ő meg megtudta hol van Szebasztián, mert sikerült bemérni a telefonjának pontos tartózkodási helyét, ami egy volt Hoffmann papa számtalan éttermének. Végig szaladtam az épület hosszú folyosóján mire kiértem a friss levegőre, majd gyorsabb tempóval futottam az étterem felé, ami előtt már ott állt Richárd autója, és gyanítottam, Szebasztián már értesült a történtekről. Amikor beléptem, nem lepődtem meg, hogy az egyik asztalnál ott láttam Szebasztián meg az apját Nina társaságában, akit Richárd nem engedett elmenekülni.
- Izabella, elárulnád mi a fészkes fene folyik itt? - Nina értetlenül nézett rám, amikor odaértem én is az asztalukhoz. Neki fogalma sem  volt arról, hogy beszéltem Katával, meg hogy most már tényleg tudok mindent.
- Megvagy! - szólaltam meg kifújva magam, miközben csak is Ninára néztem.
- Mi van? - ezt már Szebasztián kérdezte, aki kezdett ingerült lenni, mert ő romantikus vacsorát akart eltölteni a szerelmével, de mi megzavartuk őket a nagy romantikázásban.
- Beszéltem Katával, és most már tudom, hogy te is benne vagy ebben az egész őrületben nem csak Laura.
- Ezt nem értem, mégis miről beszélsz? - rázta meg a fejét értetlenül Nina.
- Valakik ártani akarnak a Hoffmann családnak, te is köztük vagy. Laura elmondta, őt egy férfi bérelte fel, míg Katát egy nő találta meg, és micsoda véletlen, hogy éppen mindegyik köthető valamilyen módon a családhoz, de legfőképpen te, hiszen Szebasztián gyerekét várod.
- Neked elment az eszed? Túl sokat vagy együtt Ádám....- kezdett bele Nina, de aztán leesett neki, ezzel elszólta magát, mert Márkon, Richárdon és Eriken kívül senki másnak nem mondtam el, ahogyan ő sem, így csak az tudhatott róla, akinek van valami köze a bizonyos történéseknek.
- Elszóltad magad, mert a jelenlevők közül, csak Richárd tud arról, hogy Ádám velem van, hiszen a többiek úgy tudják az apjánál van. Csak két személy tud róla még, de velük biztosan nem beszéltél róla, de Kata is tudott róla, mert ő figyeltet, vagy mit tudom én mit művel az a hibbant. - vázoltam nagy ívben a  dolgokat, majd elhalkultam, mert Szebasztián megkért, hogy valaki pontosítsa már, hogy miről is van éppen szó, mert ő nem ért semmit.
- Laura, a volt legjobb barátnőm elcsábította Viktort, egy pipa. Erik sikereket ért el, két pipa. Ádám gyógyszereket kapott Katától, így ő lett az őrült, hála a sok bogyónak, ami szerencsére kitisztult belőle, és nem okozott maradandó károkat, három pipa. Márk megtudta, nem az övé a lánya, tehát csalódott hiszen az a kislány tartotta egyben a szánalmas családnak nem nevezhető köteléket a banyával, négy pipa. Már csak te maradtál. - Konkrétan Szebasztiánnak magyaráztam, aztán a barátnőjéhez fordultam, akitől elkapott egy elégé erős hányinger, meg undor. - Méreggel akartad megölni ugye?
- Nem tudom miről beszélsz, hiszen ismersz.
- Nem Nina, nem ismerlek! - ráztam meg a fejem.
- Igen, méreggel akartam megölni, - vallotta be végezetül.
- De miért? - Szebasztián nem érette, hogy aki állítólag szerelmes belé, miért akart végezni vele.
- Ádám miatt igaz? Azért, mert kihasznál? - tök egyértelmű volt.
- Legszívesebben én okoztam volna neki fájdalmat, de sajnos Kata már lefoglalta, így nekem maradt ő. - Bökött a vele szemben ülő felé, majd folytatta. - Az egész kapcsolat egy szánalmas színjáték volt, amiben mindig is én voltam a felesleg, mert rá kellet döbbennem, az a szemét végig csak kihasznált engem, és mind végig utánad csorgatta a nyálát. Összeroppantam a szakítás után, de jött egy férfi, aki csodálatos ajánlatot tett nekem, miszerint ha segítek tönkretenni a családot, Ádám meg fog fizetni mindenért. Összebarátkoztam veled, ahogyan Laura tette, míg ő Viktor ügyén dolgozott, én addig a tökéletes alkalomra vártam, ami el is jött, viszont necces volt az egész, hiszen úgy kellet teherbe esnem, hogy Szebasztiánnak ne tűnjön fel, de megoldottam, min láthatód, - elnevette magát, mintha olyan büszke lenne magára, meg a tettére.
- Szóval egész végig kihasználtad a fiam? - kapcsolódott be a beszélgetésbe, az eddig csendben ülő Richárd is.
- Az elején tényleg csak a feladat miatt csináltam, de aztán rádöbbentem, hogy még mindig szeretem Ádámot, viszont már benne voltam a szerződésben, amit az ördöggel kötöttem, nem tudtam kihátrálni. Mindent sajnálok! - ez volt az utolsó mondata Ninának, mielőtt megjelentek a rendőrök, akiket Richárd hívott ki miután telefonon elmondtam neki a sztorit, amit Katától tudtam meg. Durva volt látni, hogy akiket eddig a barátaimnak tartottam, képesek voltak ilyen mocskos módon elárulni engem. Viszont a java még csak most kezdődött. Aznap letartoztatták Ninát, aki ellen emberölési kísérlet lett a vád, amihez bizonyíték is lett, mert a pohárban megtalálták a mérget, amit szerencsére Szebasztián nem fogyasztott el hála az apjának, aki időben odaért. Laurát, Katát, Benedeket és Márk volt feleségét nem tudták letartoztatni, ellenük semmink nem volt, bár Kata ellen ott lett volna a gyógyszerezés, amit Ádám ellen követett, de nem tudtuk volna hozzákötni. Aznap indult el a lavina, ami vészesen közeledett felénk.

Életek Izabella és az élet 19. Fejezet Válaszút

Életek Izabella és az élet
19. Fejezet
Válaszút

,,Ez a szerelem egy ritka furcsa szeszélye: minél inkább szeret téged valaki, annál jobban menekülsz előle."

Sara Crowe

Szilveszter után minden megváltozott. Na, de hol is, vagyis kivel is kezdjem?
Kezdem Viktorral. Na, az ő házasságának végérvényesen vége lett, mert Petra beadta a válási papírokat, és pár napja hivatalosan is annyi lett az együtt eltöltött éveiknek, viszont képesek voltak kulturált, emberi módon megegyezni a gyerekek felügyeletében, és eddig úgy áll a dolog, hogy az anyjukkal maradnak, de hétvégente az apjuknál töltik majd a szünetüket. Laurával azóta sem beszéltem, de megtudtam Eriktől a fenomenálisan nagy hírt, miszerint ezek ketten beköltöztek a ,,SZERELMI FÉSZEKBE". Annak idején Richárd használta a házat, ott találkozott a nőivel, mint például Viviennel, Ádám édesanyjával, és amit én is kihasználtam még anno Márkkal. Azt hiszem, most már bánom, hogy nem gyújtottam fel, bár szerintem, ha Márk megtudja mi van köztem meg Ádám között, vagyis helyesbítve mi alakul, akkor ő maga fogja porig égetni.
Nina teljesen összetört, amikor megtudta mit csinált Laura, mert ő szégyellte magát a rokona által elkövetett bűnért, amihez alapjáraton neki semmi köze, mégis magát emésztette. Ha tudna a levelekről ( gyanítom, Szebasztián nem számolt be neki róla, miszerint, ő lesz az, aki meghal), akkor nem Laura miatt emésztené magát, és nem a születendő gyermeke lenne a legnagyobb gondja, hanem az, hogy Szebasztián a szerelme hamarosan meg fog halni, ha nem tudjuk megakadályozni azt az őrültet a terve megvalósításában.
Anyám és köztem még mindig változatlan a helyzet, vele ellenben Ádám és köztem kezd kialakulni valami kapcsolat féleség, aminek egy részem brutálisan örül, míg a másik részem parázik, hogy mi lesz velünk akkor, ha ez az egész nem működik. Mindkettőnknek fura a helyzet, hiszen eddig csak barátként vagy idézőjeles családtagként kezeltük a másikat, most meg hirtelen minden olyan más lett. Mindegy, inkább a jelennel foglalkozok, és nem töröm magam feleslegesen, hiszen annak semmi értelme.
- Min töröd a fejed? - érdeklődött Ádám az ágyamban feküdve, miközben én nagyban bújtam az íróasztalomnál a hülye könyveimet, mert muszáj volt tanulnom. Korán reggel keltem, és csendben előhalásztam a könyveimet meg a füzeteimet, nehogy felkeltsem ezért még a lámpámat is úgy irányítottam nehogy felébressze a fény. A szilveszter óta eltelt napokat együtt töltöttük, és próbáltunk minél több dolgot megtudni a másikról, ami nem volt valami könnyű, mert egyikünk sem tudott újat mondani a másiknak. Erik a munkája miatt csak késő este esik haza, és akkor is csak két szót vált velem, majd megy aludni, így nem tudtam vele beszélni a kialakult helyzetről, hiszen biztos vagyok benne, tud rólam meg Ádámról, hiszen a fal nem hangszigetelt.
- Csak a szokásos dolgokon, - legyintettem, amolyan ,,nálam ez a szokás" módon.
- Mennyi az idő? - Ádám álmosan felült, és az óráját kezdte keresni meg a telefonját.
- Hét múlt három perccel, - néztem meg a mobiltelefonomon az időt.
- Soha sem hittem volna, hogy szombaton képes vagy te tíznél előbb kiesni az ágyból.
- Változnak az idők, - mosolyogtam, és kicsit utaltam arra, hogy tényleg minden változik, erre pedig mi vagyunk a legjobb bizonyíték.
- Nem bújsz vissza ? - túlságosan csábító volt az ajánlat, ami a kérdése mögött bújt meg, de megráztam a fejem, és visszafordultam a tennivalóimhoz. Sajnos, túlságosan elgyengültem az utóbbi pár napban, ezért mégis csak a kisördög győzött egy idő után, hiába küzdöttem ellene. Már éppen nagyba vettem le a pizsim, amikor Erik bekiabált a szobámba, hogy sürgősen öltözzek fel, és menjek a nappaliba, mert akadt egy kis gond. Nem tudtam mire is célozhatott ezzel, de elégé gyorsan összekapkodtam a gönceimet. Megkértem Ádámot, maradjon a szobámban, ne jöjjön ki onnét , inkább pihenjen, vagy foglalja le magát valamivel, mert fogalmam sem volt ki jött hozzám, de gyanítottam, hogy valaki olyan, aki nem örülne, ha benyitva a szobámba meglátná Ádámot az ágyamban, ezért viszont Eriknek hálás vagyok, hogy nem engedte be. Kicsit parásan haladtam a nappali felé, és a pánikos helyzetem akkor érte el a tetőpontot, amikor megpillantottam ki ül a kanapén.
- Basszus! - nyögtem ki, amikor anyám felém fordult. A nagy vitánk óta egy szót sem váltottunk egymással, és azóta nem igazán változott, csak más lett a haja színe meg a hossza, viszont most is a szokásos vigyorgó képet vágta, amit akkor szokott bevetni, amikor valamiben neki volt igaza velem szemben.
- Így kell üdvözölnöd az édesanyád? - förmedt rám, és akkor, abban a helyzetben félelmetesen hasonlított Vivienre, aki egy hűvösnek tűnő aljas nőszemély volt.
- Tekintettel arra, amit megtudtam, szerintem már abban is kételkedek, hogy te vagy az édesanyám, - vágtam vissza neki még mindig dühösen.
- Erik, kérlek kettesben hagynál Izabellával? - fordult a mostohafia felé, aki egyenesen rám nézet, kitudakolva, hogy tényleg magunkra hagyjon minket, vagy inkább ne kockáztasson. Egy néma bólintással kértem meg őt, és a mostohatesóm már ott sem volt. Egy ideig csendben néztük egymást az anyámmal, miközben szemben ácsorogtunk a nappaliban, és csak a kisméretű asztalka választott el minket a másiktól.
- Miért jöttél ide? - törtem meg a kissé kínos csendet, ami beállt közénk. Nem érdekelt sem az illem, sem pedig az, hogy mit mondok neki, mert ezek után már semmi sem számított nekem.
- Bocsánatot akartam kérni Eriktől, - adta meg a választ, ami magyarázatul szolgált számomra, miszerint ez volt az oka, hogy a vendégem nem törtet be a szobámba, nem pedig az, hogy Erik idevezette őt. Túlságosan ideges voltam, ahogy rajta is szembetűnő volt, mennyire nem szívesen lenne itt, ha tehetné.
- És?- nem tudtam mit kérdezzek tőle.
- Beszélni akartam veled arról, ami a múltkor történt. Sajnálom, hogy azt vágtam a fejedhez, hogy Márk szeretője voltál. Egész életemben azért küzdöttem, nehogy te is arra a sorsra juss, amire én jutottam, mert te sokkal jobb életet érdemelsz nálam, hiszen minden anya ezt akarja a gyerekének, viszont amikor Vivien a képembe vágta az igazságot, elégé összetörtem, majd jöttél az apád ügyével, és nem tudtam mit tegyek. Tanácstalan voltam, sőt egyszerűen elveszett. Több éven keresztül fizettem egy színésznek, hogy érje el nálad, hogy megutáld őt, és ne légy többé kíváncsi az apádra, mert így soha sem derülne ki, mekkora egy tetű valójában. - Életemben csak egyszer láttam sírni anyámat. Hat éves voltam, akkor még a barátnőjével éltünk együtt egy kis kétszobás lakásban, és nem volt állása, meg kezdett elfogyni a pénze, akkor láttam őt először és utoljára sírni. Most ott állt tőlem nem messze, folytak a könnyei, én meg csak álltam, semmit sem tettem.
- A nevén kívül csak annyit tudok róla, hogy két lánya van, és a felesége öngyilkos lett, mert nem tudta elviselni, amikor tudomást szerzett rólam.
- Nem telik el úgy nap, hogy nem gondoltam arra a nőre. Túlságosan fiatal voltam akkoriban, bele sem gondoltam mit teszek, és azzal kinek, illetve kiknek ártok. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok veled, elmondtam neki.
- Ne folytasd! - kértem tőle, mert nem akartam erről az egészről hallani, inkább szívesebben beszéltem volna másról, csak erről ne kelljen.
- Azt mondta, hogy csak egy botlás voltam neki, és tetesselek el, mert értem nem fogja elhagyni a családját. Közölte velem, a felesége ezt is megfogja neki bocsátani úgy, ahogyan az eddigieket, na ekkor telt be a pohár nálam. Fogtam magam, és elmentem a nőhöz.
- Ugye, nem azt akarod mondani, hogy odatipegtél, és a képébe vágtad mekkora gennyláda a férje? - közbeszóltam, és bár tudtam, hogy ezt tette, mert ismerem őt, és tudom mire is képes.
- Beszélgettünk. Elmondtam neki mindent arról, amivel engem etetett a férje, miszerint elfog tőle válni, de nem tudja mikor, mert azzal fenyegeti, ha megteszi, akkor öngyilkos lesz. A nő meg elmondta nekem, hogy nem én vagyok az első ,,áldozata", rajtam kívül több lányt is szédített, akkor éppen hatot rajtam kívül, és ha minden igaz, akkor több testvéred is van az ő részéről. Sajnált engem a felesége, pedig nekem kellet volna őt, hiszen mégis csak mellette maradt, minden úgynevezett botlása után, pedig simán elhagyhatta volna, még sem tette meg.
- Mert szerette? - kérdeztem rá.
- Igen, ezt válaszolta, amikor neki szegeztem a kérdést. A gyerekei nem tudtak semmiről, próbálta őket óvni, már amennyire tudta, hiszen tudod milyen mocskos dolog a pletyka. Ez vitte őt sírba.
- Na, meg a hűtlen férje, - tettem hozzá.
- Izabella, én csak neked akartam jót, viszont észre se vettem, hogy időközben mekkora szörnyeteg lett belőlem. Megtudsz nekem bocsátani? - kérte tőlem könnyes szemekkel. Nem tudtam megszólalni, helyette odarohantam hozzá, és átöleltem, mert az igazság csak annyi, hogy bármit tesz, vagy én bármit teszek, ő akkor is az én édesanyám marad. Mindketten bőgtünk, és a másikba kapaszkodtunk. Akkor nem volt semmi más lényeges dolgunk, csak a másik. Hidegen hagyott minden szava, amit a fejemhez vágott, sőt az sem érdekelt, hogy nem hívott fel, vagy magasról tett rám a szeretett ünnepén, ő akkor is az édesanyám volt.
Az emberek hibáznak, de vannak olyanok, akik képesek beismerni a hibájukat, és tesznek is érte.
- Sajnálom, amiket mondtam - anyu szólalt meg először, mert még mindig képtelen voltam szólásra nyitni a szám, annyira sírtam. Egyszerre éreztem fájdalmat - a múltbéli hibáim miatt- és boldogságot - hogy vannak dolgok az életemben, amik maguktól helyre tudnak jönni. Anyával körülbelül két teljes óráig álltunk így a nappali közepén, aztán közölte velem, hogy haza kell mennie, de majd még beszélünk egymással. Így búcsúztunk el egymástól.
- Miről beszéltetek? - kérdezte meg később Ádám már az ágyamban feküdve, miután anyám elment. Leírhatatlan érzés volt, hogy Ádám ott volt mellettem, és anyámmal is kibékültem.
- Anya elmesélte mekkora egy szemétláda volt a biológiai apám, amikor elmondta neki, hogy velem várandós, és az is elmesélte, hogy beszélt a feleségével, vagyis Kata édesanyjával. Ezzel ellenben még nem mesélted mégis hogyan botlottál bele Kata testvérébe? - Ez volt ami bökte a csőröm, mert erre nem emlékeztem, hogy válaszolt volna, bár a szilveszteri éjszakából nekem csak a szerelmi vallomás marad meg. Szerintem soha sem fogom tudni elfelejteni azokat a perceket, még akkor sem, ha ezer évig fogok élni.
- Ez hosszú történet, és nem most fogom megosztani veled, mert most jobb dolgunk is van a beszélgetésnél.
- Mégis mi? - néztem a gyönyörű szép sötét szemeibe, és nagyon is muszáj volt felnevetnem.
- Tudod jól, hogy valamibe belekezdtünk, csak megzavartak minket, - a nyakamat csókolgatta.
- El kell mennem zuhanyozni,- próbáltam elhúzódni tőle, de nem igazán sikerült.
- Majd elmész utána, - mégis csak erősebb nálam, így több perccel, vagyis órával kerültem a zuhany alá. Tegnap megbeszéltük Kittivel, hogy csapunk egy csajszis napot, hiszen mostanság alig láttuk egymást, meg mindkettőnknek kell egy kis pihenés. Ádámnak el kellet mennie, mert az apjának szüksége volt rá valami fontos dologban, amiről nekem nem beszélt, inkább azzal hárította, hogy majd este elmeséli. Mellékesen továbbra is Szebasztián fogja irányítani a Fagyöngyöt, mert Ádám továbbra is azt fogja játszani, hogy őrült, ahogy azt Kata eltervezte, mert most sokkal fontosabb, hogy elkapjuk Katát meg azt a bizonyos személyt, aki felelős ezért az egészért. Egy legyintéssel elhessegettem magam elől ezeket a dolgokat, és megint csak azzal törődtem, ami fontosabb volt nekem, tehát összekészülődtem, majd a Fagyöngy előtt vártam rá, de nem jött, így felhívtam, és akkor közölte velem, hogy még sem tud jönni, mert valami közbejött, bár nagyon sajnálja, de majd később mindent be fogunk pótolni.  Tehát, mit tehettem volna? Egy: haza sétálhattam volna, hogy aztán tanuljak, vagy nézek valami sorozatot, vagy Kettő: bemehetnék a Fagyöngybe, és kicsit egyedül lehetnék. Az utóbbira esett a választásom. Kinyitottam az ajtót, bár egy kis hang a fejembe azt kiabálta, hogy inkább menjek haza, de nem engedtem neki, mert amúgy is rengeteg időt töltöttem a szobámba, így jó volt egy kicsit kimozdulni. Bárcsak ne tettem volna!!!!! A pultnál ültem, miközben a rendelt üdítőmet iszogattam és telefonon keresztül olvastam híreket, amikor felbukkant Márk. Oh a fenébe! Komolyan, először fel sem tűnt, hogy bejött az ajtón, csak akkor lett számomra világos a jelenléte, amikor mögém állva befogta a szemeimet, és arra kért találjam ki kicsoda ő. Bárcsak ne tudtam volna! Jó, nem volt ilyen vészes a helyzet, még sem akartam pont vele összefutni, mert nem volt szívem elmondani neki, hogy én meg Ádám, amiről egyébként senki sem tud semmit, és ez így jól van, viszont nem húzhatom sokáig.
- Mit keresel itt?- próbáltam nem zavartnak tűnni, de nagyon érezhető volt rajtam, mennyire nem örülök annak, hogy ennek éppen most kellet itt felbukkannia. Komolyan, eddig nem hittem abban, hogy az élet egy szemét rib@nc, de most már kezdem érteni miért is mondják rá annyian.
Márk világos nadrágot, meg sötét fekete kabátot viselt, amit utoljára az egyik rokon temetésén láttam rajta, mert ezt még a drága boszorkány vette neki, amikor még képesek voltak eljátszani a boldog családot, ami Viktoréknak nem igazán sikerült.
- Kicsit unatkoztam, és éppen erre jártam, amikor benézve megláttalak, - újságolta el nekem a jó hírt, amiről egyből tudtam, hogy kamu, mivel ismertem annyira, hogy tisztában legyek vele mikor kamuzik, és mikor mond igazat, ez viszont cseppet sem úgy hangzott.
- Jaj, de jó nekem! - csattantam fel kissé átlátszóan, vagyis inkább áthallhatóan, vagy hogyan, mindegy.
- Ha nem ismernélek, akkor azt hinném nem örülsz nekem.
- Nem, miből gondolod? - a francba, hát tényleg pocsék hazudozó vagyok, pedig akik eddig körülvettek azoktól igazán eltanulhattam volna egy-két apróságot. Belegondoltam, ha tényleg eltanultam volna valamit Laurától, vagy megannyi más személytől, akkor most körülbelül én lehetnék a világ legnagyobb hazudozója, és akkor nem lennék soha sem ekkora csávában, mint amilyenben most vagyok. Oké, nem olyan vészes a helyzetem, mégis meg vagyok róla győződve, ebből semmi jó nem fog kisülni, már ha egyáltalán ebből akármi is kisülhet.
- Olyan fura vagy.
- Csak sok minden történt velem az ünnepek alatt, - na, kezdek tökéletesedni a ,,kamuzás" terén, mert ezt bizony bekajálta, vagyis nekem úgy tűnt elégé hihetően adtam elő.
- Mit csináltál szilveszterkor? - sejtettem, hogy rákérdez.
,,Erik elküldött Richárdhoz, mert tudta, hogy ott vár rám Ádám, aki valójában nem bolond, csak a féltestvérem, akiről eddig nem is tudtam folyamatosan mérgezte. Mindezek mellett szerelmet vallót, megcsókolt, és azóta is rendszeresen ágytornászunk." Ha ezt mondtam volna neki, szerintem tuti dobott volna egy hátast, bár az ,,ágytornázós" rész kicsit alpári megfogalmazása lenne annak, amit Ádámmal csinálunk, de ennél szebb szót nem találtam rá, maximum a kufircolást, de az nem igazán illet volna bele a képbe.
- Otthon pihiztem, olvastam egy csomó könyvet, és pocsék amcsi filmeket néztem, - igen, ez egy részben igaz is lett volna, mert tényleg ezt terveztem, csak Erik közbeavatkozott.
- Vicces, mert jártam nálatok, és nem találtalak otthon, - na, ez már kezdett cikis lenni számomra.
- Mert az, akkor lehetett, amikor leugrottam ide egy pezsgőért, - hirtelen ez jutott eszembe. Én marha!
- Aztán idejöttem, hátha itt vagy, de nem voltál, pedig több, mint két órát vártam itt, aztán visszamentem a lakáshoz, és akkor sem voltál otthon.
- Biztos elkerültük egymást, - próbáltam menteni a menthetőt, de semmi megmenthető nem volt ebbe az egészben, csak egy lány, aki belekeveredett a hazugságaiba. Ahogy ott ülve a Fagyöngyben, kezemben a tökéletesen jól működő telefonommal elgondolkodtam azon, hogy mégis mi a francért ne tudhatna Márk rólam és a testvéréről, hiszen alapjáraton semmi köze sincs hozzám, max a múltunk, de ideje lenne továbblépni.
- Nem hiszem, szóval elárulód miért viselkedsz ilyen furán?- ahogy rám nézett, és ahogy rátette a kezét a combomra, akkor már tudtam, most jött el az ideje annak, aminek már napokkal ezelőtt el kellet volna jönne, csak túlságosan gyáva voltam elmondani neki, mert egy részem nem akarta elengedni a múltat, míg a másik már az új felé tartott.
- Ez valami vallatás akar lenni? - néztem bele a szemeibe, ami brutálisan hasonlítottak Ádám szemeire, hiszen sokkal több volt bennük a közös, mint sejtették, beleértve engem is.
- Nem, csak aggódok érted, - közölte velem elégé aranyosan, amitől egy picikét rendetlenül kezdett el dobogni a szívem, de hamar helyre jött, amikor tudatosult bennem, ennek véget kell vetnem, hiszen ott van Ádám, aki a jövőm lesz, míg aki mellettem ült, az már csak a múltam.
- Van valakim - tört ki belőlem a szó. Márk egy pár percre lemerevedett, és a keze, ami a lábamon pihent elhúzódott tőlem jó messzire. Amikor azt hittem pár évvel ezelőtt, hogy akkor ért véget a mi szenvedésünk, akkor hatalmasat tévedtem, mert ezekben a percekben ért véget öt kicseszett év minden fájdalmas pillanata.
- Micsoda? - ennyi tudott kinyögni a döbbenettől.
- Sajnálom, ha bármiféle olyan jelent sugároztam volna feléd, hogy mi még valaha megint összejövünk, de ... - kezdtem bele a magyarázkodásba, csak közbevágott.
- Fejezd be, kérlek! - kérte tőlem, és nagyon látszott rajta, mennyire próbál nyugodt maradni.
- Most már legalább egy kicsit átérzed min mentem keresztül, amikor elvetted azt a boszorkányt.
- Ki az?
- Semmi közöd sincs hozzá! - nem akartam neki még megmondani a teljes igazságot, mert amint már ezerszer elmondtam semmi köze hozzá. Akkor vajon, miért nem mondom meg?
- Azért, mert nem is igaz, csak kitaláltad. Nyugodtan megmondhatod, ha nem akarsz velem többet találkozni, nem kell átlátszó meséket kitalálnod, hogy aztán kimagyarázd magad, - a vállamat simogatta, amikor nálam végleg betelt a pohár.
- Ádám az, - mégis csak kimondtam a nevét.
- Ő beteg! - emlékeztetett erre az apróságra.
- Én is beteg vagyok, ahogy te is, ha azt hiszed, hogy valaha is a közeljövőben akár egyszer is több lesz köztünk, mint az eltelt években volt.
- Te is tudod, hogy még mindig engem szeretsz.
- Nem, én már nem szeretlek, és szerintem csak azt hittem szeretlek, de ez nem már a múlt, ahogyan minden. Szeretem őt, ezen senki sem tud változtatni, - suttogtam halkan, mert nem akartam, hogy Blanka vagy mások meghallják.
- Még mindig nem hiszek neked. El kell ismerned, igen is szerelmes voltál belém, és még mindig az vagy, hiszen karácsonykor csókolóztunk meg előtte is. Sőt! - emelte fel a kezét, - visszacsókoltál, amit az ember nem tesz, ha nincsenek érzései.
- Jó, elismerem voltak, de annak már vége. Itt az ideje, hogy mindketten tovább járjuk a magunk útját egymás nélkül, mert nekünk ezt írta a sors.
- Tényleg szereted, és ő is szeret vagy megint csak hülyére vesz? - a kérdésén elégé hosszasan gondolkodtam, aztán kimondtam, amire jutottam úgy, hogy nem szóltam neki egy szót sem azokról, amiket Ádám mondott el nekem szilveszterkor.
- Szerelmet vallott nekem, és én hiszek neki.
- Szóval akkor ennek vége, és már nincs több remény?
- Igen, - bólintottam rá.
- Akkor a ház égni fog?
- Igen, égni fog, - bólintottam rá. Egyszer régebben volt egy egyesség köztünk, ami abból állt, ha egyikünk végérvényesen tovább akar lépni, akkor a ház lángokba borul, mert az a szimbóluma ami érthetetlen meg reménytelen szerelmi szenvedésünknek, aminek egyszer és mindenkorra véget kell vetni.
- Akkor szólok Viktornak meg a nőjének, hogy szedjék össze a cuccukat, - igen, ez volt a bökkenő, mert ők meg időközben beköltöztek azzal a szándékkal, hogy ott fognak élni, ami szép meg jó, viszont az én lelkem emiatt cseppet sem tud megnyugodni.
- Egyáltalán minek engedted be őket oda? - ezt nem tudtam megérteni, mégis mi a fenéért adta nekik oda a kulcsokat.
- Üresen állt a ház, tudod nem volt ki használja, - ezzel ránk célzott, mert mi voltunk az utolsók, akik használták, mert Richárd talált magának új helyet, és azt átpasszolta a fiának.
- Akkor még egy ideig állni fog, - úgy ejtettem ki a szavakat, mintha valami bűnös dolgot mondtam volna, mert legbelül úgy éreztem az is, egy nagy bűnös katyvasz az egész. Ez a kapcsolat, ami köztünk alakult ki, a világ egyik legelcseszettebb kapcsolata, ami soha sem ér véget, vagyis addig nem, amíg meg nem szabadulunk attól a kapocstól, ami kialakult köztünk, és nem enged felejteni.
- Amíg áll, én addig nem fogom feladni, szóval készülj fel Izabella, ez kemény küzdelem lesz, és csak egyikünk fog győzni.
- Én képes voltam kiszállni az életedből, amikor megnősültél, most arra kérlek, te is szállj ki az enyémből.
- Akkor még volt valami, ami meg tudott gátolni abban, hogy ne téged válasszalak, de most már nincs semmi, ami visszatartson.
- Van, szóval szépen kérlek, hagyj élni! - morogtam, majd felvettem a kabátom, és letettem az asztalra az üdítőm árát, majd szépen kimentem a hóesésbe, ami akkor még nem esett, amikor bementem, de mire kiértem már bokáig gázoltam a friss hóban.
- Soha sem fogom feladni! - kiáltott utánam Márk, miközben az Eriktől lenyúlt kocsi felé tartottam.
- Akkor csalódni fogsz, mert ennek már régóta vége! - kiabáltam neki vissza. Még mondott valamit, de azt már nem értettem, mert beszálltam az autóba, és elhajtottam hogy minél messzebbre kerüljek tőle meg a múltamtól, ami darabokra tört engem. 

Életek Izabella és az élet 18. Fejezet Új év, új remény

Életek Izabella és az élet
18. Fejezet
Új év, új remény

,,Amíg nem találtál rám, halott voltam, bár lélegeztem. Világtalan voltam, bár láttam. Aztán eljöttél, és megsebzett lelkemet életre keltetted."

 J. R. Ward: Megsebzett szerető (Fekete Tőr Testvériség)

 

Képtelen voltam megemészteni az újonnan szerzett információkat. Egyszerűen képtelenségnek tartottam a dolgot, aztán meg azt próbáltam bemesélni magamnak, hogy csak a tudatom szórakozik velem, és az egészet csak álmodtam, de sajnos Erik megerősítette, ez nem álom, hanem a valóság.
Életemben először voltam úgy a szilveszterrel, hogy cseppet sem vártam, sőt nem akartam tudni mit hoz a jövő számomra, vagy a rokonaim számára, mert egyszerűen annyi csapás ért minket, hogy többre már nem voltam felkészülve. Ez a nap nem úgy indult, ahogy a többi szokott. Amikor kinyíltak a szemeim, inkább becsuktam őket, és visszafeküdtem, viszont egy idő után már nem bírtam tovább ágyban maradni, mert kintről eszméletlenül hangos veszekedés szűrődött be. Gyanítottam, a nappaliban tartózkodnak a veszekedők, mivel csak onnét lehet ennyire jól hallani a szobámból a veszekedést. Először nem tudtam kinek a hangját hallom, de aztán megismertem Szebasztián mély hanghordozását, és ekkor már tudtam kivel kiabál a mostohatestvérem.
- Beszélni akarok vele! - ordibálta Szebasztián. Nem tudtam, hogy kimenjek-e hozzájuk, vagy inkább maradjak a szobámban, hiszen már nagy fiúk, a dolgukat maguk intézik, még ha kicsit hangosan is.
- Azt már nem! - tiltakozott Erik. Egy nagy csattanás volt a válasz, és bár nem voltam ott, hogy tudjam mi adta ki a hangot, de úgy sejtettem valaki(Szebasztián) neki csapta a csúnya egyetlen vázánkat a falnak, vagyis reménykedtem, hogy azt dobta neki, és ez volt az a zaj, nem pedig más, mert azért a borzalomért nem kár, viszont vele ellenben rengeteg olyan tárgy akadt, amiért fájt volna a szívem.
- Az egész a ti hibátok, és most én szívok miatta! - kiabálta az unokatestvérének.
- Ne kiabálj, mert felébreszted Izabellát! - kérte tőle Erik hangosan, de amolyan nyugis stílusban, ahogyan velem szokott veszekedni, amikor kihozom a sodrából.
- Nem érdekel! - pufogót Szebasztián. Kikeltem az ágyból, és óvatosan kiosontam a szobámból a cuki mackós pizsimben, miközben azért imádkoztam, nehogy valamelyik meglásson, és el kelljen magyaráznom nekik miért ilyen az alvóruhám, no meg miért kémkedek utánuk. A nappalihoz közeledve egyre jobban kitudtam venni a kiabálásból a mögötte megbúvó értelmet, mert eddig körülbelül annyit értettem, hogy eszméletlenül kiabálnak, csak azt nem értettem mi okból kifolyólag.
- Miért akarsz vele beszélni? - kérdezett rá Erik.
- Tudni akarom, hogy nekem mi ebben az egészben a szerepem. Ádám, Viktor, és Márk érthető, de te meg én mit követtünk el?
- Fogalmam sincs.
- Ezzel aztán megválaszoltad a kérdésem. Ugye milyen vicces, hogy egy őrült miatt tönkre megy mindannyiunk élete? - Szebasztián nevetésétől egy pillanatra kirázott a hideg. Nem tudtam kire céloz az ,,őrült" alatt, de gyanítottam, hogy nem Ádámra, mert őt előtte egy lapon említette a testvéreivel, miszerint ő is olyan, akit ez az ,,őrült" megpróbál tönkre tenni. Vajon az említett a felelős azért, mert valaki feltörte Alex közösségi oldalát, és ő küldte Zoénak azt az üzenetet, miszerint a gyerekének köze van hozzám? Nem tudtam a helyes választ, csak találgatni tudtam.
- Jó reggelt Izabella! - kiáltott oda nekem Erik, aki valahogy kiszúrta a jelenlétemet, pedig tökéletesnek hittem a rejtőzködésemet, de ő mégis kiszúrt engem. Előbújtam, és felfedtem magam. Már kilenc múlott, és mindketten  a megszokott stílusukban, meg pompájukban álltak egymással szemben a nappaliban. Szebasztián arcán tükröződött mennyire dühös, viszont Erik nyugodtsága megrendíthetetlennek látszott, amikor csatlakoztam hozzájuk én is.
- Jó reggelt! - nyögtem ki zavartan. Próbáltam nyugodt maradni, mégis erősen látszott rajtam, vagyis szerintem látszódott, mennyire beégettem magam azzal, hogy kihallgattam őket, és szerencsétlenségemre lebuktam.
- Szebasztián felugrott egy kicsit beszélgetni, de már mennie kell, - fordult az unokatestvére felé Erik, aki azonnal vette a lapot, és már ott sem volt, mert elhaladva mellettem elhagyta a lakást. Megdöbbentett, mert általában Szebasztián nem így szokott viselkedni, mégis ráhagytam, nem akadtam fent rajta, viszont nagyon szokatlannak találtam a dolgot. Még nem láttam őt soha sem ennyire idegesnek, sőt még Erikkel sem hallottam veszekedni ilyen indulatosan, ahogyan az előbb. Talán Nina meg a ő ügye akasztotta ki ennyire, vagy megtudta Viktor mocskos titkát, ami őket is érinti tekintettel arra, hogy Nina és Laura rokonok, így meg ezerszer rosszabb a dolog.
- Mi a terved mára? - tereltem el a beszélgetésünket, mert nem akartam magyarázkodni, meg feleslegesen beszélni valamiről, tehát a legegyszerűbb lehetőséget választottam, amit csak tehettem, ezért kezdtem el az estéről csevegni.
- Még nem tudom, és te? - könnyedén válaszolt, mintha semmi sem történt volna előtte, amiért magyarázkodnia kellene, bár ha úgy vesszük, amúgy se kényszeríthettem arra, hogy kinyögje a fel nem tett kérdésemre a választ.
- Tekintettel arra, hogy a legjobb barátnőm egy aljas házasságszéttörő, és arra hogy akivel együtt szilveszterezhetnék per pillanat rühell engem, a többiek meg dolgoznak, így a szobámban fogom köszönteni az új évet, ami remélem sokkal jobb lesz, mint ezen évem, ami maga a borzalom. - Közöltem vele a remek terveimet, aztán visszatértem a szobámba. Erik követett.
- Nincs valami dolgod? - érdeklődött leülve az ágyamra.
- Most nincs semmi, - ráztam meg a fejemet.
- Akkor megkérhetnélek valamire? - nézett fel rám, amikor megálltam a szekrényem előtt, hogy előszedjek valami olyan göncöt, ami azt sugallja rólam ,,boldog vagyok, mert szilveszter van". Sajnos semmi olyant nem találtam, így maradt a szokásos farmer-póló kombináció, ami minden alkalomhoz passzolt az életemben.
- Persze, mi lenne az? - fordultam felé kíváncsian, mert eddig nem sokszor volt ilyenre példa.
- Richárd kérte, hogy egy levelet vigyek el neki, de sajnos nem érek rá, ezért arra gondoltam, te elvihetnéd neki.
- Pár percre azt mondtad, nincs mit csinálnod.
- Este tényleg nincs mit csinálnom, de még napközben van. Szóval egy kicsi, csinos borítékkal a kezedben elautókázol Richárd házához, és odaadod neki, és elviheted a kocsim, sőt egész napra megkapod ajándékba, mert nem vettem semmit sem neked karácsonyra, ahogy te se nekem, tehát ennyit megtehetsz.
- Kaptál csokit, meg amúgy sem volt olyan nagy vásárlós kedvem, tekintettel arra, ami történt - emlékeztettem arra, amire amúgy nem akartam emlékezni. Végül mégis beadtam a derekamat, mert legalább így akadt valami, amit csinálhattam, és nem kellet legalább addig sem azon agyalnom milyen lesz az elkövetkező egyetemista életem, tekintettel arra, hogyan is állok per pillanat. Összeszedtem magam, elvettem Erik kocsijának kulcsait, amit alapjáraton is megtettem volna, mert sejtettem mekkora tumultus lenne a buszon, és nem akartam több órányi idegbajt kapni, ezért megspóroltam magamnak egy kis gondot. Igazság szerint szerettem Richárd házában lenni, mert brutálisan tetszett az a vityilló, amit ő háznak nevezett. Három kicseszett emeletnyi luxus, amitől a magamfajta kissé csóri lánykáknak tátva marad a szája, miközben arra várnak, hogy jön majd egy herceg, és nekik is lesz egy ilyen házikójuk, és majd luxusban fognak élni. Na, az éppen ilyen volt. Szép hatalmas épület, fehér színű, és amint már említettem három kicseszett emeletnyi luxus, ebbe tartozik a belső fűtött medence, szauna, no meg a szuper kütyük, amikkel felszereltette. 
- Boldog új évet! - támadtam le Richárdot, amikor kinyitotta végre azt a vacak ajtót, és már bele is nyomtam volna a kezébe a küldeményt, de ő nem vette át, sőt megkért arra, vigyem fel az irodájába, mivel a reptérre kell sietnie, mert késésben van. Engedelmesen megtettem neki, bár már akkor gyanakodnom kellet volna, de semmi okát nem láttam, így szépen felsétáltam a lépcsőn, és megkerestem az itthoni irodáját rejtő szobát, ami nem volt egy könnyű menet, végül mégis sikerült. Beléptem, majd egyenesen a hatalmas fa íróasztalhoz mentem, hogy letegyem végre azt az átkozott borítékot, amit már annyira megszorongattam, hogy csodáltam nem szakadt szét, vagy tépődött el. Letettem, amikor meghallottam, hogy valaki kulcsokat csenget, helyesbítve éppen bezárja a szoba ajtaját, amitől elfogott a pánik. Odaszaladtam azzal a céllal, hogy ha megrángatom, akkor kinyílik, de nem jött össze, ahogyan a hangos könyörgés, miszerint ,,én még itt vagyok, nyisd ki!". Azonnal a telefonomat kezdtem keresni a táskámban, még se találtam, pedig háromszor átnéztem indulás előtt, hogy biztosan eltettem, mégis úgy álltam ott, mint egy tehetetlen kisgyerek, mert a mobilom nem volt a táskámban.
- Nyugodj meg! - ez egy nyugtató szöveg, ha mondjuk nem vagy bezárva egy szobába, aminek a tulaja lelép Isten tudja mennyi időre, be vagy zárva, és ez  szöveg nem a te szádból hangzik el, így kicsit para volt. Kicsit remegtem, amikor megfordultam, viszont be tudtam azonosítani a hang tulaját, bár ettől sem lettem nyugodtabb. Ádám állt mögöttem. Sehogy sem tudtam rájönni, mégis hogyan tudott elbújni előlem, hogy ne vegyem észre, amikor beléptem, de aztán leesett, a sok felesleges cuccnak, amiket Richárd halmozott fel az évek során, segítségül szolgáltak neki, már ha az apja kis közbelépése nem lett volna elég segítség.
- Te mit keresel itt? Mi ez az egész? - egyre jobban kezdett elönteni a pánik.
- Kérlek nyugodj meg.
- Megnyugszom, ha elmondod mi folyik itt.
- Több dologról is szó fog esni ma, de előbb arra lennék kíváncsi, mióta tudod, hogy valaki feltörte Alex közösségi oldalát? - nem tudtam felfogni mibe is keveredtem már megint bele. Jó, tisztában voltam vele, Ádám nem bántana, de per pillanat hidegen hagyott minden csak kijutni akartam.
- Pár hónapja, - adtam meg neki a választ közelebb lépve az ajtóhoz, hogy még tovább növeljem a köztünk tátongó távolságot.
- Miért nem szóltál nekem? - támadt nekem, és vészesen belépett a magánszférámba, ami nem okozott nagy nyugalmat számomra.
- Tekintettel arra, hogy akkor kezdtél el furcsán viselkedni, nem értem, mégis miért kellet volna neked elmondanom? Mellékesen megkérdezném, Erik nem véletlenül küldött ide, ugye? - rá bólintott, szóval a mostohatesóm tudott arról, mire is készül Ádám, és nyugodt szívvel segített neki. Kezdtem úgy érezni, itt többről van szó.
- Ülj le, és mindent elmesélek, - mutatott az egyik székre, ami az íróasztal mellett foglalt helyet, míg ő Richárd székét foglalta el. Mindkét bútor már évek óta megvolt az apjának, mert amin én ültem, azon látszódott a nevem, mert tíz vagy tízen egynéhány évesen egyszer Richárd behívott ide, mert Ádámról akart velem beszélni, hiszen akkoriban én voltam a fia egyetlen barátja, és miközben rá vártam unalmamban karcolgattam.
- Kérsz valamit inni vagy enni? - érdeklődött helyet foglalva Ádám, de csak megráztam a fejem.
- Meddig maradunk itt? - ez jobban érdekelt.
-  Amíg mindent tisztázunk, de a szobához tartozik fürdő, és van kaja meg alkoholmentes üdítő.
- Van alkoholos üdítő is? - értetlenül néztem rá, miközben azon kattogott az agyam, hogy vajon mit művelhettek  vele abban a diliházban, mert a látványos leépülésnek, amit volt szerencsém nyomon követni, már semmi nyoma sem volt. Komolyan, úgy festett, mintha az a pár hónap meg sem történt volna.
- Szilveszter van, és jobbnak láttam, ha nincs alkohol, mert tiszta fejjel kell gondolkodnunk. Mit akarsz tudni?
- Mindent, - böktem ki a választ, majd levettem magamról a kabátom, mert kezdett melegem lenni. Egy részem még mindig elakarta hagyni a házat, viszont a másik, erősebb részem kíváncsi volt Ádám minden egyes szavára, mert úgy gondoltam ennyi jár nekem, ha több nem is.
- A mese ott kezdődik, amikor Kata felbukkant az életünkben. Én már akkor tudtam ki ő, de neki fogalma sem volt erről, viszont azt nem sejtettem mire készül, ezért hagytam neki, hogy ,,elcsábítson". Először figyeltem őt, aztán rádöbbentem mire készül, még sem tettem semmit, csak hagytam neki, hogy mérgezzen engem.
- Mi van? - ettől totálisan ledöbbentem.
- Kata mérgétől kezdett rajtam eluralkodni az őrület, és pont kapóra jött, hogy akkor mondtad el nekem azt a dolgot, mert így sikerült őt megnyugtatnom a sikeréről, miszerint minden a lehető legtökéletesebben működik. Apámnak elmondtam mindent, és ekkor jött azzal az ötlettel, hogy feküdjek be egy ,,diliházba", mert így eltűnők Kata szemei elől, viszont tudom őt figyelni, ahogyan téged is. Kellet egy kis idő, mire minden méreg kiürült a szervezetemből, és újra képes voltam normálisan gondolkodni, mint előtte. Sajnálom. Sajnálok mindent, amit tettem. - Ez még csak a ,,mesedélután" kezdette volt, még se mertem belegondolni mit tartogat még nekem, amiről tudnom kellene.
- Kicsoda Kata? - félve kérdeztem rá.
- A nővéred, - és meg is kaptam a kérdésre a választ. - Amikor anyád összejött a nevelőapáddal, Richárd lenyomoztatta őt, ekkor tudtam meg, akiről azt hiszed, hogy az apád, ő csak egy fizetett színész. A valódi apád egy Tihanyi Róbert Kristóf nevű alak, aki tanárként dolgozott abban az iskolába, ahová anyád járt, és családos ember volt, amikor viszonyba bonyolódott vele. Míg te azt hitted, az álapád családja nem tud rólad, addig a valódi apád családja tökéletesen tisztában volt a létezéseddel, ezt Szabinától tudom, aki a fiatalabbik nővéred. Elmondta, az édesanyja öngyilkos lett, amikor megtudta, hogy a férje megcsalta, és még gyereke is született. Kata beleroppant az anyja elvesztésébe, és a mai napig nem dolgozta fel a dolgot.
- Szóval azt állítód, ez a Szabina a nővérem, ahogyan Kata is?
- Igen, - rábólintott. - De folytatom tovább. Alex halála után Erik, Márk, Viktor, Szebasztián és én is kaptunk egy levelet. - Felém nyújtott egy mappát, meg egy levelet. Az előbbiben a Richárd által talált bizonyítékok voltak az apámról meg Katáról, míg utóbbi egy értelmetlen katyvasz volt, amit nem tudtam mire vélni.

,,Egy megőrül

Egy hűtlen lesz

Egy csalódni fog

Egy sikereket fog elérni

Egy meghal"

- Szóval, mindegyik igaz lett egyikőtökre. Te vagy az, aki megőrültél, Viktor a hűtlen, Márk a csalódott, Erik a sikeres, és ezen szerint Szebasztián fog meghalni? - elfogott a legerősebb pánik, amit eddig éreztem, mert nem akartam belegondolni mi lesz akkor, ha ez az utolsó is beigazolódik. Ninának szüksége lesz rá, egyedül nem lesz elég erős ahhoz, hogy feltudja nevelni a gyereküket.
- Valaki azóta figyel bennünket, és ez a valaki beszélt Katával.
- Miből gondolód?
- Abból, hogy most már tudom ki az a személy, aki mindezek mögött áll, viszont az okát nem tudom. Most nevezzük őt X-nek. Tehát ennek az X-nek valami köze lehetett Alex halálához, vagy magához Alexhoz csak nem tudom hogyan, vagy miképpen, de biztos vagyok benne, ez indított el mindent. Alex őrült volt.
- Ez nem igaz! - tiltakoztam, és az asztalra dobtam a mappát meg a papírt, amin az a hülyeség állt.
- Izabella, te is tudod, vagy legalább sejted, nem volt beszámítható, labilis volt. X pedig utána bosszút esküdött ellenünk, és minden évben elküldte nekünk mindannyiunknak ezt az üzenetet, de idén nem jött tőle levél, és akkor jött Kata. Én voltam az első áldozat, aztán jött Viktor.
- Ugye, nem arra akarsz ki....., ugye nem ....?
- De, sajnos Laura is benne van.
- Elég ebből! - csattantam fel felállva a székből. - Elég! fogd be! Engedj ki! - kértem tőle idegesen. Elegem volt, nem bírtam tovább hallgatni a szavait. Az ajtóhoz rohantam, és megpróbáltam kinyitni a bezárt ajtót, mindhiába, sehogyan sem tudtam elhagyni a szobát, aminek a fogja lettem.
- Kérlek Iza, legalább az én kedvemért maradj nyugodtan.
- Nem, még a te kedvedért sem maradok nyugodtan a helyemen. Nem tarthatsz itt az akaratom ellenére, és nem beszélhetsz ilyenekről nekem. Szórakoztál velem, aztán elbúcsúztál tőlem, aminek köszönhetően összetörtem, mert igen, összetörtem neked hála.
- Figyelj, én nagyon sajnálom, amiket mondtam, és azokat is, amiket elkövettem, de nem tehettem mást.
- Tudod hányszor hallottam ezt? Ezerszer.
- Ülj le, és folytatom, - mutatott a székre, én bármennyire is pufogtam mégis engedelmes kislány módjára foglaltam helyet, miközben azon agyaltam, mégis mivel érdemeltem ki ezt az egészet, ami körülvett. Így, összezárva Ádámmal nem volt valami kellemes, mégis úgy éreztem magam, mint régen, amikor együtt töltöttük a napjainkat, mégis ez egészen más volt.
- Tehát, van ez az X, aki a háttérből irányítja Katát és Laurát. Te tudod, hogy ki ő, de nem mondod meg nekem, mégis miért? - ezek voltak számomra a legnagyobb talányok. Kata esetében talán értettem volna a bizonyos ,,miért?" kérdésre a választ, de Laura esetében teljesen meg voltam zavarodva, hiszen neki semmivel sem ártottunk, és kétlem, hogy Viktor miatt csinálta volna, amit csinált.
- Kata és Laura indokai a tettre szerintem nagyon is eltérőek. Előbbinek tönkrement a családja anyád miatt, míg utóbbi csupán azért tette azt, amit tett, mert szerelmes lett. Tudsz róla, hogy Laurát pár évvel ezelőtt kórházba szállították? - a fejemet ráztam, mivel annyira megdöbbentem, nem bírtam megszólalni sem. - Az édesapja súlyosan bántalmazta. Viktor mentette meg az életét, akkor eset bele, és X elültette a fülébe a bogarat, miszerint ő segíteni tudna neki a megszerzésben, viszont cserébe azt kérte tőle, legyen a barátnőd.
- Nem tudom elhinni, - suttogtam lehajtott fejjel.
- Én sem tudtam, amíg Laura be nem vallotta Viktornak az igazat. Mindenről részletesen beszámolt, miszerint beszélt az illető rólad, arról kivel milyen kapcsolatban vagy, meg a többiekről is. Mindent tökéletesen megtervezett. Mindent tökéletesen kivitelezett, és már csak egy dolognak kell megtörténnie.
- A halálesetnek ugye?Tehát, emiatt volt annyira pipa reggel Szebasztián, mert most ő következik, de ha tudod ki X, akkor miért nem akadályozod meg? Miért nem teszel valamit ellene?
- Nincs bizonyítékom, sőt azt se biztos, hogy tényleg ő az.
- Szóval csak tétlenül végig nézed, hogy a testvéred meghaljon, miközben tehetnél valamit, de túlságosan idióta vagy hozzá, és miattad meg fog halni. - A legbelső énem azért imádkozott, hogy Ádám közölje velem, ,,nem kell félnem, mert segíteni fog Szebasztiánon", de hiába vártam rá, ő hajthatatlan volt, és éppen olyan makacs, mint az apja, aki sunyi módon összezárt minket. A továbbiakban Ádám nem szólt semmit, csak nézett engem, ami kezdett idegesíteni, ahogyan a beállt csend is. Az órák múlásával kezdett az agyamra menni a csend, meg a bezártság is, szóval felálltam, és járkálni kezdtem, arra várva, mikor áll fel, és enged ki, mégse mozdult meg, így világossá vált számomra még mondani fog valamit nekem.
- Ugye Márk idézőjeles lánya valójában Zoé kislánya? - törtem meg a csendet, ami közénk telepedett, miután azzal vádoltam meg, hogy miatta fog meghalni a testvére. Ádám felnézett, majd lehajtotta a fejét, és az íróasztalt kezdte el tanulmányozni, mintha valami érdekeset nézne.
- Igen, - adta meg a választ. - Erre miért csak most jöttél rá? Talán ennyire lekötött Márk, hogy még gondolkodni sem tudtál? - vádolt meg, amit nem tudtam elengedni a fülem mellett. Éppen egy hógömböt tanulmányoztam, amikor megfogalmazódott bennem a válasz, amit inkább visszanyeltem, mert túlságosan kedves lett volna, így inkább átfogalmaztam.
- Nem kell féltékenynek lenned, ő meg én csak barátok vagyunk már. Amíg te végig mentél a fél világon, addig én veled ellenben életemben egyszer voltam szerelmes, és valamiért nem bánom, hogy így alakultak a dolgok. Amit iránta éreztem az mára elmúlt, bár jó meg szép volt, mégis csak elmúlt. Karácsonykor vele voltam, és rádöbbentem, semmit sem érzek iránta, ahogy más iránt sem tudok semmit sem érezni. Tudod, nem te vagy az egyetlen őrült a családba, viszont amíg te a gyógyszerek miatt lettél ilyen, addig engem az élet tett bolonddá, te meg segítettél neki. Megértem miért tetted, amit tettél, de ne várd el tőlem, hogy ujjongva támogassam minden lépésedet. Átvertél, kihasználtál, aztán darabokra törtél, amikor közölted velem, örökre kilépsz az életemből. Tíz hosszú évvel ezelőtt, amikor megismertelek, nem hittem volna, hogy majd egyszer itt fogunk dekkolni szilveszterkor egy irodának berendezett szobába szilveszterkor, miközben körülbelül olyanokká válunk, mint két idegen.
- Nem reagálód kicsit túl ezt a dolgot? - végre felém nézet, de a tekintete üresebb volt, mint amikor a temetőben veszekedtünk. A kezemben tartott gömböt szorongattam, aztán a következő percekben a hógömb egyenesen Ádám mögött csapódott a falnak, és apró darabokra tört, mint az én szívem, mert körülbelül így tudtam elképzelni. Ádám rezzenéstelenül ült, még csak meg sem rezzent, amikor az üveg mögötte csapódott be.
- Az én dolgom, hogy mit reagálok túl, és mit nem. Tudod, én nem csak megjátszom az őrültet, én tényleg őrült vagyok.
- Mégis mit vársz tőlem? - Ádám felállt, majd ellépve az apja íróasztalától egyenesen megindult felém, majd megállt velem szemben.
- Miért kellet tönkre tenned a barátságunkat? - kérdeztem tőle felnézve rá.
- Nem én tettem tönkre.
- Hanem ki?
- Te! - vágta a képembe.
- Szóval ez is az én hibám, ugye? Tudod, már bánom, hogy megismertelek. Bánom, hogy annyira hülye voltam, hogy képes voltam egy csomó hasznos időt rád pazarolni, mert nem érdemelted volna meg, de én mégis ott voltam melletted, miközben te képes voltál elárulni engem. Azt gondolod jót tettél azzal az idézőjeles búcsúval, amiért berángattál Richárddal a diliházba, de közlöm veled, akkor nem te köszöntél el tőlem, hanem én tőled. - Próbáltam higgadt maradni, mégse sikerült, mert annyira tomboltam legbelül, mivel ez volt a lehető legjobb alkalom, amikor végre kiadhattam magamból mindent, amit ki kellet. Hátat fordítva neki szépen eltipegtem a mosdóig, és magamra zártam az ajtót, nehogy még megforduljon valami olyan a fejébe, hogy kövessen engem a vécére, mert legalább ott egyedül lehettem. Tévedtem, mert kintről folytatta a beszélgetést.
- Bocsánatot kértem tőled, és meg kell értened, a te érdekedben tettem mindent. Ismerős ez a helyzet? Te a fürdőben, én meg az ajtó előtt. Emlékszel, amikor összevesztünk Kata miatt? Akkor is így beszélgettünk.
- Emlékszem, - szóltam ki neki a vécén ücsörögve, mert nem akartam a hideg kövön ülni, miközben fogalmam sem volt róla meddig is maradok bent.
- Előbb azt mondtad bánod, hogy megismertél, de ez nem igaz. Láttam, hogy néztél rám kint a temetőben, hogyan reagáltál arra, amikor megcsókoltalak. Hazudhatsz magadnak. Hazudhatod, hogy nem érzel semmit, mégis mindig tudni fogom mikor mondasz igazat, mert ismerlek, és ez benne a szép, mert képtelen vagy hazudni nekem. Évekkel ezelőtt egyikünk sem tudta mit hoz majd számunkra az élet, ezért no meg a közös dolgaink miatt lettünk ennyire jóban, hiszen csak egymásra számíthattunk.
- Fejezd be! - kiáltottam ki neki.
- Nem kérem se a bocsánatod, sem azt, hogy bevalld az érzéseid.
- Eszembe se jutna, - közöltem vele, aztán arra lettem figyeltem, hogy egyszer csak ott ültem a fürdőben a vécé tetején a tök sötétben, mert valaminek hála elment az áram, vagy kiégett a lámpa. Nagy nehezen odacsoszogtam az ajtóhoz, és elfordítottam a kulcsot a zárban, ami egyet kattant.
- Azt viszont el kell ismerned, nem bánod, hogy megismertél, mert megváltozott az életed. Fogalmam sincs mit vársz el tőlem, de elmondom én, amit el kell mondanom. Talán ez az utolsó alkalmam arra, hogy megtegyem, ezért élek a lehetőséggel. - Kilépve Ádámnak ütköztem, aki teljesen beleolvadt a sötétségbe, mert tényleg áramszünet volt, nem csak egy egyszerű körte kiégésről, amit gyanítottam.
- Folytasd, de nem érdekel, amit beszélsz, - nyugodtan szólaltam meg, bár hazudtam, mégis próbáltam rideg maradni.
- Amikor először találkoztunk, akkor azt hittem egy angyal vagy, akit azért küldtek, hogy elvigye a lelkem a MENNYORSZÁGBA. Mentségemre legyen szó, akkoriban elégé sokat buliztam, meg ittam, és akkoriban úgy gondoltam csak Isten segíthet rajtam, mert egy csomó ember arról papolt nekem, hogy ő a mindenható, aki segít a bajban, de nem segített. Nekem te segítettél túlélni. Ha te akkor nem bukkansz fel, akkor szerintem ma már tényleg nem beszélgetnénk így, viszont ezt a szívességet visszafizetem, amikor megmentettelek önmagadtól, ahogyan előtte te tetted velem. Aztán teltek az évek, és egyre jobban kezdtem érezni, hogy képtelen vagyok lélegezni nélküled, ahogyan élni is képtelen voltam. Ezzel szemben az is tudatosult bennem, hogy soha sem leszek neked az, amit te jelentesz nekem, és soha sem fogsz úgy érezni, ahogyan én, így megpróbáltam elfojtani a dolgot, mert azt gondoltam, ez ilyen egyszerű. Megpróbáltalak kerülni, még sem tudtalak kiverni a fejemből. Amikor Ninával voltam, csak te jártál a fejembe, és ez neki is feltűnt, és hiába kértem meg a kezét, a helyzet cseppet sem változott. Ő is rádöbbent, ez nem mehet így tovább, ezért vetettünk véget a színjátéknak, mert soha sem volt több, mint egy színjáték, amiben Nina csak egy mellékszereplő volt, nem pedig velem együtt főszereplő, ahogyan annak lennie kellet volna. Nem bánom, hogy nem házasodtunk össze, mert most tényleg boldog, nem úgy, mint amilyen mellettem lehetett volna, hiszen ég és föld a kettő között a különbség. Amikor azzal a sráccal láttalak táncolni a Fagyöngyben, teljesen elborult az agyam, de Kittinek hála nem lett belőle tömegverekedés, amiért hálás vagyok neki, mert ha akkor nem fog vissza, nem tudom mit csináltam volna azzal a gyerekkel, és ez megijesztett. Aztán közölted velem, régen mi volt közted meg a testvérem között. Ha azt hiszed, én törtelek azzal össze, hogy a te érdekedben örökre elköszöntem tőled, akkor ki kellene találni egy új szót arra, amit én éreztem minden egyes szó után, ami elhagyta a szádat abban a pillanatban. - Csendben hallgattam őt, mert képtelen voltam közbeszólni, sőt nem is akartam. A sötétben nehezen, de kitudtam venni, hogy alig pár lépésre állt tőlem, miközben bevallott mindent.
- Én...- nem tudtam kimondani, hogy ,,sajnálom", mert szóhoz sem tudtam jutni a döbbenettől, hiszen soha sem tudtam ezekről, most még is döbbenten hallgattam minden egyes szavát.
- Nem kell semmit sem mondanod, sőt jobb is, ha nem mondasz semmit. Úgy akarok erre a pillanatra emlékezni, ahogyan a fejemben elterveztem. Képtelen lennék kényszeríteni téged arra, hogy szeres, bár tisztában vagyok vele, érzel valamit irántam, de túlságosan fiatal vagy ahhoz, hogy feltud fogni mit is jelent valakit igazán szeretni.
- Te tudod? - csak ennyit tudtam kinyögni.
- Igen, én már tudom.
- Akkor tanítsd meg nekem, kérlek! - kitört belőlem a sírás. Most, életemben először azt kívántam, bárcsak ne Izabella lennék, hanem egy teljesen más személy, akinek tökéletes élete van, és tudja milyen az, amikor viszont szeretik. Kintről petárdák durrogása, és kutyák ugatása szűrődött be, még se tudták elvenni a kedvem, bár semmilyen kedvem sem volt reggeltől kezdve, de abban a helyzetben úgy éreztem minden rendben van.
- Nehéz lecke lesz.
- Nem baj, hamar tanulok, időnk is van bőven.
- Tényleg ezt akarod, vagy csak is azért mondod most ezt, hogy ..... - kezdett bele, de közbeszóltam, nehogy befejezze a mondatát.
- Nem,  ezt nem azért mondtam az előbb, hanem mert így gondolom. Egyikünknek sincs vesztenivalója, és csak is rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e élni a lehetőséggel, vagy sem. Most, itt ebben a rémes csúnya bútorokkal telepakolt irodának titulált szobában felteszem a kérdést, hogy te Hoffmann Ádám, képes vagy élni a lehetőséggel? - komolyan beszéltem, vagyis megpróbáltam komolynak tűnni.
- Ezt, azt hiszem nekem kellene megkérdeznem tőled. Igen, én akarok élni a lehetőséggel, és te?
- Én is,- böktem ki egy kisebb habozás után. A következő pillanatban már a karjaiban voltam. Nem érdekelt, hogy visszajött az áram, és újra világosság van, mert csak az érdekelt, hogy mennyire boldog voltam. Az a szilveszteréi éjszakám emlékezetesen ért véget. Hálás voltam azért, hogy túléltem az eltelt évemet, ahogyan azért is hálát adtam, hogy Ádámmal így alakultak a dolgok, pedig nagyon az ellenkezője ígérkezett a számunkra, mégis úgy csókoltuk egymást, mintha csak mi ketten lennénk az egész világon.