Blanka világa 6. Fejezet Csillag Csilla

Blanka világa

6. Fejezet

Csillag Csilla

,,Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni."

Joanne Kathleen Rowling

 Én és a nővérem, nem mindig voltunk rosszban.
 Az egész akkor kezdődött, amikor szakított Leventével. Azóta olyan, mintha kicserélték volna, vagy nem is tudom. Talán elrabolták az ufók, és ezt a rosszabbik verzióját hagyták itt nekem, hogy boldogítson.
Éppen a boltban takarítottam, amikor megszólalt az ajtóra feletti csengő, ami jelezte vendég érkezett az üzletbe. Mivel csak annyi a feladatom, hogy elvégezem a rám bízott feladatott, jelen esetben a söprést, így nem is igazán érdekelt kitért be.
Egészen addig nem is foglalkoztam vele, amíg valaki meg nem bökte a hátamat.
- Otthon hagytad a telefonodat, - zavart meg apu, aki dühös tekintettel nézet rám.
- Észre se vettem, - támasztottam le a seprűmet, és elvettem a készüléket. Tényleg nem tűnt fel, hogy nincs nálam a mobilom, pedig ötször is átnéztem a táskámat indulás előtt, mégis annyira fáradt voltam korán reggel, hogy ez az apróság kimaradt. A nővéremmel lefolytatott szokásos reggeli veszekedés után, már tényleg lefáradtam, pedig még csak akkor kezdődött a napom.
- Nem szeretem, ha nincs nálad, - közölte velem.
- Tudtad, hogy dolgozok, - mentegetőztem, mégis tudtam, apa nem nyugszik meg olyan könnyen, mint hittem.
- Jó, de mi van, ha megtámadtak volna reggel? Hogy hívtál volna segítséget? - várta a válaszomat összefont karokkal, és kíváncsi tekintettel.
- Ezt már ezerszer megtárgyaltuk, - morgolódtam. Egy részem igazat adott neki, míg a másik részem felháborodott, mivel tökéletesen tisztában kellet volna lennie, mennyire jó kiképzést kaptam tőle arra az esetre, ha valaki megtámadna.
- De nem elégszer.
- Tudom, hogy aggódsz, de nincs rá okod.
- Blanka! - kiáltotta a nevemet Tímea, aki éppen az irodájából lépett ki, elmerülve a papírjai tanulmányozásával, így észre se vette, hogy neki ütközött az édesapámnak. A papírok kihullottak a kezéből, egyenesen le a frissen felsepert földre, és mindannyian hálát adtunk annak, hogy még nem mostam fel, mert akkor annyi lett volna nekik. Lehajolva gyűjtöttük össze az összes iratot.- Bocsánat, nem vettem észre, - szabadkozott Timi.
- Nem történt semmi baj, - legyintett az apám, aki segített összeszedni a lapokat.
- Annyira figyelmetlen voltam, hogy nem néztem a lábaim elé.
- Ez mindenkivel megesik. Blanka például otthon hagyta a telefonját, - bökött felém a fejével kedves édesapám, majd összevigyorgott a főnökömmel, miközben mindketten felegyenesedtek.
- Én a fejemet is elhagynám, ha nem lenne a nyakamhoz rögzítve, - vigyorgott elpirulva Tímea. Látszott rajta, mennyire zavarban van az előbbi incidensnek, és apám közelségének hatása miatt. Idillikus pillanat volt. Talán, túlságosan is.
- Khm! - köhécseltem párat, hogy feltűnjön nekik, én is jelen vagyok.
- Megfáztál? - fordult felém apám.
- Nem, - ráztam meg a fejemet.
- Ja, míg el nem felejtem. Blanka, ma csak délig leszünk, - közölte velem a főnök, aztán megkért, hogy folytassam a takarítást.Örültem neki a jó hírnek. Kicsit sem volt hangulatom ahhoz, hogy végig kelljen néznem, ahogy ezek ketten egymással flörtölnek. Hozzá kell tennem, elégé bénán csinálják. Most valamiért mégis örültem ennek, mert apa arcáról csak úgy sugárzott a nyugalom, meg másodlagosan így legalább addig se engem nyaggatott amiatt, mennyire feledékeny is vagyok mostanság.
Apu távozás előtt még odaszólt nekem, miszerint munka végén hívjam fel, és értem jön, de visszautasítottam. Túlságosan szép volt az idő, így gondoltam sétálok egy kicsit. Ennek természetesen nem igazán örült, de belátta, velem szemben most semmi esélye sincs, tehát feladva minden reményt, elment. A takarítás után a polcokat rendeztem át, amikor ismét éreztem, valaki az ujjával böködi a hátam.
- Én is szeretlek, de akkor is sétálni fogok, - gondoltam apa jött vissza, mert más nem szokott böködni, simán megszólít. Ez amolyan apu-féle jó szokás volt.
- Örülök neki, hogy szeretsz, de kicseszettül hidegen hagy, hogy sétálni akarsz. Felőlem repülhetsz is.
- Basszus! - kiáltottam fel. - Mit akarsz? - fordultam meg elégé unott fejet vágva.
- Beszélnünk kell, - bökte ki miért is jött.
- Nova, amint látod, éppen dolgozok, így nem érek rá a hülyeségeidet...- kezdtem bele, de leintett.
- Nem is itt gondoltam. Meddig dolgozol? - érdeklődött.
- Apukám szerint, ne adjak ki ilyen fontos információt bűnözőknek.
- Mi van? - értetlenkedett.
- Vissza is élhetnek az infóval, és megvárnak, aztán megtámadnak.
- Ha bármit is akartam volna tőled, már régen megtehettem volna. Na, de válaszolnál a kérdésemre?
- Délig, - feleltem.
- Megvárlak kint, - közölte velem a tényt, miszerint ott fog kint várni rám a bolt előtt, szóval siessek.
Na, azt várhatja, viszont a nagy munkának köszönhetően fel sem tűnt, hogy Nova mennyire hangtalanul jött be a boltba, vagy az, hogy mindjárt lejár a munkaidőm.
- Tímea, nem baj, ha tíz perccel dél előtt fejezem be a munkát? - kíváncsiskodtam, miközben gyorsan elintéztem az utolsó simításokat is a polcoknál.
- Nem, menj csak, - engedett el, én pedig rohantam, hogy elpakoljak, és átvegyem a munkaruhámat.
Kint sütött a nap, mégis felvettem a piros színű  kabátomat, de nem húztam össze, annyira még nem volt hideg, csak egy kicsit fújt a szél.
- Már azt hittem, bent alszol, - pufogott mögöttem Nova, aki éppen akkor gyújtott rá a cigijére.
- Vannak olyan emberi lények, akiket nem anyuci meg apuci tart el, - vágtam neki vissza.
- Ha kíváncsi vagy a vagyoni hátteremre, akkor csinálok neked egy táblázatot, ahol megtekintheted a bevételeimet és a kiadásaimat.
- Érdekli a halált, - vontam meg a vállamat unottan.
- Gyere velem, nincs több vesztegetni való időm, - indult meg arra várva, hogy én majd engedelmes kiskutya módján követni fogom. ,,Na, abból aztán nem eszel!"
- Én, veled sehová se megyek.
- Blanka! - fújtatott megtorpanva. - Nem unod még?
- A kávézó nyitva van, azon túl sehová se megyek veled, mert nem bízok benned. Amilyen alakokkal cimborálsz, ki tudja hol kötnék ki a végén.
- Mégis ki lenne olyan hülye, hogy pont téged akarjon elrabolni? - vicsorgott rám nézve Nova, majd pár lépét tett felém.
- Bármi megtörténhet.
- Oké, akkor menjünk a kávézóba, - adta be végül a derekát, és így kötöttünk ki a Vanília Világ nevű kávézó és cukrászdában, ami nem volt olyan messze a régiség bolthoz.
Amikor beléptünk, én már tudtam hol fogunk helyet foglalni, mert ez a hely volt a törzshelyem, így megszokásból egyenesen az ajtóval szemközti asztalhoz masíroztam. 
- Sziasztok! - lépett oda hozzánk egy csinos, barna hajú lány, aki alig tűnt nálunk idősebbnek. Fekete nadrágot és fehér inget viselt, ami a gombolási technikájának köszönhetően tökéletes rálátást biztosított a melltartójára, pláne akkor volt szerencsénk megcsodálni a fehérneműjét, amikor az étlapot letette Nova elé az asztalra. Szemlátomást mindketten nagyon élvezték egymás társaságát, én már kevésbé voltam ilyen lelkes. - Mit hozhatok nektek? - tette fel a kérdést, még mindig Nova felé fordulva, mintha én ott sem lettem volna.
- Egy oroszkrém torta és  egy capuccino lesz, - adtam vissza cseppet sem kedvesen az étlapot. Szó szerint hozzá kellet vágnom, hogy észrevegyen engem.
- Rendben, és neked mit hozhatok? - Novától is megkérdezte, és látszott Miss Mosolyon, hogy majd elolvad a velem szemben helyet foglalt Nova  tekintetétől. Istenem, de undorító jelenet volt.
- Semmit, - felelte kacsintva egyet, majd megsimogatta a csaj karját, aki felvihogott. Mikor kettesben maradtunk, meg is jegyeztem neki a látottakat.
- Muszáj volt alá adnod a lovat?
- Nem értem miről beszélsz, - adta a tudatlant, pedig pontosan tisztában volt vele miről is beszéltem.
- Elhitetted vele, hogy lehetne esélye nálad, miközben mindketten tudjuk, hogy csak szórakoznál vele. Reményt adsz, aztán földbe tiporsz. Ez neked valami beteges mániád?
- Még mindig a csajról beszélsz, vagy magadról? - hajolt közelebb.
- Természetesen róla, - böktem az ujjammal a minket figyelő lány felé, aki a barátnőinek magyarázott valamit, miközben mindannyian minket figyeltek.
- Figyelj! - kényelmesen elhelyezkedett, és csak is ezt követően kezdett bele a meséjébe. - Egy kis flört nem a világ. Ő se csúnya, én sem vagyok az, szóval semmi akadálya, hogy legalább egy éjszakára jól érezzük  magunkat. Én csak azt használom ki, aki hagyja magát kihasználni.
- Szánalmas vagy! - dünnyögtem.
- Te is hagytad magad, - vágott vissza emlékeztetve mekkora hülye is voltam.
- Most már legalább tudom, mekkora szemét is vagy valójában.
- Neked fogalmad sincs semmiről. Nem ismersz, ne csinálj úgy, mintha valami nagy szakértő lennél. Te is élvezted, én is élveztem, lapozzunk!
- Mit akartál mondani? - váltottam témát, pedig annyira szívesen beolvastam volna neki.
- Inkább megmutatom, - vette elő a telefonját, és elém tette. ,,Csillag Csilla" adatlapja volt látható. - Mivel hiába vártam arra, hogy utánanéz, így vettem a fáradságot, majd elkezdtem az ismerősei között keresgélni.
- Nem szakadtál bele? - gúnyolódtam.
- Köszönöm kérdésedet. A válaszom az, hogy nem, - lepergett róla a gúnyolódásom, mert nem igazán érdekelte mit is mondok, vagy mire célzok éppen.
- Mire jutottál?
- Kétezer feletti az ismerőseinek száma. Akad közte olyan, aki neked is, és nekem is közös. Tippelj, kik azok?
- Akik elhunytak mostanában?
- Igen, plusz egy személy, aki nem más, mint a nővéred. Furcsa, de több közös ismerőst reméltem.
- Mennyire ismerheti a nővéremet?
- Azt nem tudom, de mostanság elég sok képét kedvelte.
- Pont, mint Noémi esetében még a halála előtt. Ez nem véletlen.
- Szerintem se, - értett velem egyet Nova, ami elégé meglepet.
A továbbiakban nem szóltunk egymáshoz. Én elfogyasztottam a pincérnő által kihozott (majdnem rám borított) sütimet és italomat, ő meg a telefonján keresztül nyomozott tovább Csillag Csilla után. Miután végeztem, Nova kifizette a számlát, pedig én akartam, mégis vita nélkül hagytam neki, hiszen ez volt a legkevesebb amit értem tehetett. Így legalább egy kicsit törlesztett.
- Köszönöm, - köszöntem meg neki. Csak úgy sétáltunk, céltalanul, és élveztük a napsütést.
- Nincs mit! - suttogta alig hallhatóan.
- Van még valami, amit megtudtál? - tértem vissza a témánkhoz.
- Semmit, - válaszolta röviden. - Viszont, én a helyedben jobban oda figyelnék a tesódra.
- Attól, hogy ismerősök, még nem jelenti azt, ... - keltem ki magamból, de elhallgattam, amikor tőlünk nem messze kiszúrtam egy ismerős személyt. Megálltam, és még időben rántottam a fal mögé Novát, még mielőtt kiszúrt volna minket Szabolcs, aki egy számomra ismeretlen bandával ácsorgott egy tetováló szalon előtt. Sört ittak, és hangosan beszélgettek.
- Neked elment az eszed? - támadt nekem Nova, mert a kis húzásomnak hála beverte a fejét, viszont így nem keltettünk feltűnést.
- Bocs, de muszáj volt, - magyarázkodtam.
- Valld csak be, hogy a lelked mélyén örülsz, hogy bevertem a fejem? - fürkészte a tekintetem, én pedig akaratom ellenére is elmosolyodtam. - Boszorkány!
- Az ott Szabolcs, de nem ismerem a többieket, akik ott vannak. Nem ismerősek neked?
- Általános iskolás kis görcsök, meg páran a suliból, akik azt hiszik menők. Néha szoktak velünk lógni a gyárnál, de beszarik, és csak a pofájuk nagy.
- Miért van ott Szabolcs?
- Mit tudom én! - vonta meg a vállait Nova, aki még mindig a fájó fejét fogta.
- Oké! Odamegyek hozzájuk - gondolkodás nélkül megindultam feléjük, de Nova megragadta a karomat, és visszarántott.
- Eszedbe se jusson! - köpte a képembe a szavait. Túlságosan közel volt hozzám, ami rémesen zavart engem. Az arcáról süvített az aggodalom, ami annyira meglepett.
- Na, mert miért nem? - ráncoltam össze a homlokom.
- Nem kell mindenbe beleütnöd az orrodat, - ezzel elengedett, majd ellépet tőlem. Ezzel lezártnak tekintette a témát, és látszott rajta, valami nem stimmel vele, de nem kérdeztem rá. Jobbnak tűnt csendben maradni.
Otthon még mindig azon agyaltam, vajon Nova miért nem akarta, hogy odamenjek Szabolcshoz meg azokhoz a srácokhoz, akikkel együtt bandázott. Hiába törtem a fejem, semmi sem jutott eszembe.
Még vacsora után sem, amikor már a tévé előtt ültünk apával, és a kedvenc sorozatunkat néztük, miközben az interneten szörföltem, arra várva, mikor ér haza Szabolcs. A nővéremet ismertem annyira, hogy tudjam, őt másnap reggelig nem fogom látni, mert minden hétvégén elhúz a barátaival bulizni. Csillag Csilla adatlapján keresgéltem, hátha találok valami olyan nyomot, amin elindulva közelebb kerülhetek ahhoz, kicsoda is ez a mocsadék, akinek tuti van valami köze az eddigi áldozatokhoz.
- Megjöttem! - hallottam meg Szabolcs hangját. Becsukta a bejárati ajtót, és egyenesen a lépcsőhöz ment, nem jött be a nappaliba beszélgetni.
- Felmegyek aludni, - szóltam oda apának. Leállítottam a gépemet, majd összeszedtem a cuccaimat.
- Még csak hét múlt, lázas vagy? - apa gyanakvó nézése kissé felidegesített, bár tudtam, hogy a kihallgatásokon is ilyen tekintettel méregeti a gyanúsítottakat. Utáltam, amikor rajtam próbálta használni, hátha lebuktat, pedig semmi olyant nem csináltam, ami miatt gyanakodnia kéne rám.
- Nem, csak fáradt, - álltam fel a kanapéról. - Jó éjt! - köszöntem el tőle, és követtem Szabolcsot fel az emeletre. Már éppen felértem, amikor meghallottam apa telefonjának csörgését. Éppen a  The Shins - Simple Song című szám szólt, amit én állítottam be neki, mert untam az unalmas csengőhangokat, így kicsit változtattam.
Hallottam, ahogyan fogadja a hívást, viszont azt nem hallottam kivel beszél, de biztosan nagyon fontos dologról lehetett szó, mert több percen keresztül mást sem hallottam, csak apa morgolódását, majd egy ,,azonnal megyek"-kel le is zárta a társalgást. Ezután a bejárati ajtó csattanása következet, ami jelezte, apa elment.
- Csak nem hallgatózol? - lépett ki a szobámból, illetve most már szobánkból Szabolcs, aki félig pucér volt. Na, ennyit a pucér-szabályról.
- Nem, - ráztam meg a fejemet kissé elpirulva.
Ha a helyzetem nem lett volna így is éppen elég ciki, ehhez még hozzájött, hogy a szám is tátva maradt a látványtól, amit Szabolcsnak köszönhettem, illetve a tökéletesen kidolgozott felsőtestének, amihez foghatót nem sokszor lát a magamfajta lány. 
- Persze! - bólogatott csücsörítve. Nem hitt nekem, ez látszott rajta.
- Láttalak ma. Éppen a barátaiddal voltál, - bukott ki belőlem.
- Én is láttalak, - árulta el. - Az is feltűnt, hogy te sem voltál egyedül. Ha jól emlékszem, te voltál a legjobban ellene, hogy Novával barátkozzak, akkor miért voltál ma vele? Ez nálatok valami beteges ,,se veled, se nélküled" kapcsolat.
- Nem! - csattantam fel. - Nincs semmilyen ,,se veled, se nélküled" kapcsolatom azzal a gyökérrel.
- Nekem nem kell magyarázkodnod.
- Ez távol áll a magyarázkodástól. Mi, még csak barátok sem vagyunk.
- Aha! - megint látszott rajta egyértelműen, hogy nem hisz nekem.
- Gondolj, amit akarsz, de jobb ha tudod, semmi közöm Novához, - bizonygattam a magam igazát, belül mégis szúrt a mellkasom, és nem tudtam megmondani miért is fájt a szívem.
A továbbiakban jobbnak tűnt, ha nem veszekszem Szabolccsal, bár ez inkább csak sima szóváltás volt, mintsem heves veszekedés.
Abba a szobába mentem, ahol kiskoromban rengeteg időt töltöttem. Régen, amikor kicsik voltunk a nővéremmel, mindig az ő szobájában aludtunk, ha kint tombolt a ,,vihar". Ezt a szokásomat megőriztem, de csak akkor megyek be, és addig maradok, amíg haza nem ér, hogy ne vegye észre, jártam a szobájába. Persze, tökéletesen tisztában van ezekkel a ,,látogatásokkal", még sem szól miattuk.
Most viszont, amikor kinyitom a szobája ajtaját megtorpanok.
- Istenem! - suttogom a látványtól ledöbbenve.
- Mi az? - sétált mögém Szabolcs, aki hozzám hasonlóan megtorpant, amikor benézett a nővérem kis zugába.
Három teljes hónapja egyszer sem tettem be a lábamat ide, mert nem volt rá szükségem, most viszont bánom, hogy benyitottam.
A szoba tele volt vörös színű rózsákkal, amik némelyike már elhervadt, de nem ez volt bennük a döbbenetes, hanem az, hogy a falon a nővéremről készült képek virítottak, amiken elégé úgy tűnt, mintha nem tudná, hogy éppen fényképezik. Minden virágon ott volt a fekete szalag. Zsanett, Noémi barátnője említett, miszerint a halála előtt, a barátnője pontosan ilyen rózsát kapott, magával a szalaggal átkötve. Ez nem véletlen.
- Azt hiszem sejtem hová mehetett apa, - motyogtam zavartan.
- Most üzent. A nővéredet letartoztatták, - mutatta felém a telefonját, de nem érdekelt az üzenet.
- Drogot találtak nála? - nem vettem le a tekintetem a virágokról.
- Igen, de honnét ....tudod?
- Basszus! - ennyivel nyugtáztam a történteket.
Az én telefonom is elkezdett rezegni, de nekem értesítésem jött a közösségin. Pár percnyi habozás után kivettem a nadrágom zsebéből a készülékemet, és megnéztem. Egy ismerősnek jelölésem volt Csillag Csillától, no meg egy üzenetem :

,,Így jár az, aki olyanba üti az orrát, amibe nem kellene."

Elutasítottam a felkérését, miközben azon agyaltam, hogyan buktassam le Csillag Csillát, és hogyan mentsem meg a nővéremet. Azt hiszem, ez keményebb lesz, mint hittem.