Blanka világa
5. Fejezet
Egy nyom
,,A dolgokat nem irányítja senki. Emberek, események egyszerűen összeütköznek, véletlenül, a történelem pedig rohan tovább, és hagyja, hogy mi, akik hátramaradtunk, kikecmeregjünk a romok alól."
Jojo Moyes
- Tíz múlt, ha minden igaz, akkor ő a legfiatalabb áldozat eddig, - közölte velem Olivér a reggeli buszon zötyögve. A friss újságot tanulmányozta, miközben én azon voltam, hogy a kanyarban ne terüljek el a székek közötti ösvényen, mert a buszsofőr úgy hajtott, mint egy eszelős.
- Istenem! - sóhajtoztam.
- Az emberek egyre türelmetlenebbek. Követelik a rendőrségen, hogy váltsák le azokat, akik képtelenek elkapni a bűnözőket, - folytatta tovább.
- Inkább váltsunk témát! - kértem, sőt könyörögtem neki.
- Vivi tegnap szakított a barátjával.
- Honnét tudod? - meglepett, hogy ő hozta fel a témát, és nem nekem kellet miatta rágnom a fülét.
- Tegnap beszéltünk, - válaszolta röviden. Az újság elégé eltakarta az arcát előlem, így nem tudtam kivenni milyen érzelmi kavalkád futott végig rajta, miközben ezt mondta. - Nekem sírta ki a bánatát.
- Talán ez jelent valamit, - próbálkoztam.
- Semmit sem jelent, csak annyit, hogy barátok vagyunk, semmivel sem több, - hajtogatta össze az oldalakat, majd a táskájába tette.
- Még lehettek többek, - reménykedtem benne.
- Már letettem róla, - az arca viszont másról árulkodott.
- Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen lemondasz róla. Bár, ahhoz lépned is kéne valamit, mert eddig szinte semmit sem tettél az ügy előrehaladásáért.
- Elhívtam moziba, visszautasított.
- Hívd el megint. Mond meg neki végre, hogy nem csak a barátja akarsz lenni, - tört ki belőlem.
- Majd csak lesz valahogy, - közölte velem.
- Ez sehogy sem lesz, ha nem teszel érte.
A buszról leszállva egyenesen Fannihoz rohantam, aki már várt rám. Vivien ma sem jött be a suliba, Olivér meg inkább bement a terembe. Nem akart velünk kint fagyoskodni.
Szabolcs lelépett Nováékhoz bandázni, vagy a nővéremékkel, nem tudom, de gyanús volt számomra, hogy ennyire jóban akar lenni mindenkivel a suliban, csak nem tudtam az okát. Talán nem akar egyedül lenni.
- Fanni már kérdezni akartam, hogy mennyire ismerted jól Noémit? - eddig nem tudtam kettesben beszélgetni vele, közösségin meg nem akartam ezzel zargatni. Amikor ilyen fontos dolgokról beszélek valakivel, szeretem figyelni az árulkodó rezdüléseket, mert az írásból nem igazán tudom pontosan leszűrni a lényeget.
- Kiskorunkban sokat játszottunk, meg a suliban is összefutottunk, - mondta a barátnőm. - De, amióta elkezdtem a gimit, valahogy megszakadt a barátságunk. Már semmi sem volt olyan, mint régen.
- Nem tudod véletlenül ki volt a legjobb barátnője? - folytattam tovább a faggatózást.
- Ha jól tudom, egy Zsanett nevű lány az osztályából, - felelte segítőkészen. - Amúgy miért is akarod ezeket tudni? Ugye, nem kezdtél magánnyomozásba? - sajnos Fanni elégé jól ismert ahhoz, hogy ne szúrja ki rajtam az árulkodó jeleket, ebben még nálam is jobb volt.
- De igen, mert szeretnék segíteni apuéknak, - ismertem be egy részét a valóságnak.
- Tudod, mennyire veszélyes? - kerekedtek el a szemei, és elégé mérgesnek tűnt.
- Persze, - bólintottam.
- Ez nem játék. Mi lesz, ha valami rosszul sül el? - aggodalmas tekintettel nézett rám.
- Nyugi, semmi baj nem lesz, - nyugtattam, vagyis megpróbáltam megnyugtatni.
- Azért, légy nagyon óvatos!
- Ígérem, az leszek! - ígértem meg.
Az órák nagyon lassan teltek, és nagyszünetig olyan volt, mintha évek teltek volna el, pedig csak két órán voltam túl aznap. Fanni segítségével sikerült megtalálnom azt a bizonyos Zsanett nevű lányt, aki Noémi barátnője volt, és szerencsémre éppen a termükben volt a barátnőivel.
- Sziasztok! - köszöntem oda nekik, amikor melléjük értem. - Ugye, te vagy Zsanett? - mutattam rá a Fanni által megadott leírás alapján a leghasonlóbb lányra, mert elégé egyformának tűntek. Mindegyiknek vörös haja volt, kék szeme, helyesbítve az öt fős csapatból csak háromnak volt olyan színű, a többieké barnának tűnt számomra. Leginkább a ,,mindent unok" tekintet árulkodott róla leginkább, és sejtettem, nem lesz egy könnyű menet.
- Igen, mit akarsz? - nézet rám unottan.
- Kitudnál jönni beszélgetni velem? - érdeklődtem mosolyt erőltetve az arcomra.
- Minek? - méregetett grimaszolva. Nem lett rögtön szimpatikus első látásra, de gyanítottam, hogy több pillantásra sem jön meg hozzá a kedvem, hogy vele barátkozzak. Szerencsére nem szorultam a társaságára.
- Csak, mert szépen kérem, - dobtam oda neki, és megindultam kifelé.
- Felőlem! - állt fel az ülőhelyéről végre.
A barátnői összesúgtak a hátam mögött, de jó hangosan, nehogy ne halljam meg mit beszélnek rólam.
Legszívesebben leosztottam volna mindegyiket, még sem tettem. Türtőztetem magam, hiszen fontosabb ügy miatt jöttem ide.
Kint a folyosón arrébb húztam Zsanettet, bár tudtam, úgy is elmondja másnak, amit kérdezek, vagy simán otthagy, mégis jobban örültem, ha senki sem hall minket. Erre a nagyszünet volt a lehető legjobb megoldás, mert még mindig sokan választották a kinti levegőt a folyosónál, vagy a büfét.
- Nem akarlak zargatni, de fontos dologról lenne szó. Noémi barátnőddel kapcsolatban - kezdtem bele a mondandómba.
- Jó! Én itt sem vagyok, - indult meg vissza, de elkaptam a karját.
- Te voltál a legjobb barátnője, fontos lenne a segítséged, - tudtam, ha bedobom neki, onnantól nyert ügyem lesz.
- Nem akarok róla beszélni, nem érted? Hülye vagy? - nézet rám elégé gyilkos tekintettel.
- Mint mondtam nagyon fontos lenne, - ismételtem meg.
- Vissza tudná őt hozni? Mert nagyon kételkedek benne, vagy ha így gondolod, elgurult a fejedben valami alkatrész.
- Tudom, hogy nem hozhatjuk már vissza őt, és hogy ez mennyire fáj neked, de tudnom kell egy-két dolgot, amire csak te tudsz válaszolni.
- Mi lennének azok a dolgok? - elengedtem a karját.
- Noémi a halála előtt nem volt letört?
- Igen, tényleg az volt, - erősítette meg. - Te most nyomozást folytatsz, vagy minek kellenek az információk?
- Fogjuk rá, hogy segítek valakinek elkapni a valódi bűnöst, de erről nem szólhatsz senkinek, ahogyan a beszélgetésünkről sem. Egyáltalán nem szeretném, ha valaki elhíresztelné, mert akkor buktam az egészet. Ugye érted?
- Persze, és ha segítség kell szólj, én is tudni akarom ki a felelős a barátnőm haláláért, - sokkal jobban megenyhült, amikor elárultam neki az igazságot.
- Ha itt tartunk lenne is valami. Esetleg a barátnőd nem kapott furcsa leveleket, hívásokat, vagy bármit?
- Nem, nem mondott semmi olyant. A legjobb barátnőm volt, és mindent megbeszéltünk egymással, de mostanság kissé eltávolodtunk, bár lenne valami - elgondolkodott. - Talán, mintha egyszer kapott volna egy vörös rózsát, de azt mondta, biztos téves lánynak küldték, mégis eltette a táskájába.
- Rózsa? Nem volt rajta valami cetli?
- Fekete szalag, kék, kisméretű borítékkal, ha jól láttam. Furcsának tűnt, meg mintha vanília illatot árasztott volna magából, vagy hasonlót, csak egy pillanatra éreztem. Utána még viccelődtem is vele, biztos a szerelmétől kapta, mert Noémi kedvence a vanília volt, olyan illatos gyertyákat is gyűjtött.
- Hogy reagált rá, amikor meglátta a rózsát?
- Kicsit ideges lett, de aztán lenyugodott. Fogta, aztán eltette a virágot. Ez talán valami nyom lehet?
- Nem tudom, de megeshet, - vakartam meg az arcomat elmerengés közben. - Noéminak volt barátja?
- Mármint pasija? Nem, vagyis nem tudok róla, viszont sokat beszélgetett egy csajjal, a nevét nem tudom, de mindig azzal dicsekedett, hogy az összes képét belájkolja, ha kitesz valamit az oldalára.
- Köszönöm a segítséget, és még egyszer is bocs a zavarásért. Ha megtudok valami fontosat, majd szólok, - köszöntem el tőle, és visszarohantam a terembe, helyesbítve rohantam volna, ha bele nem botlok Novába meg a hülye bandájába. Általában sulin kívül három haverjával szokott mászkálni, de a suliba köré gyűlnek a szánalmas követői, akik lesik minden szavát, és akikekkel le szokott lépni néha benyomni a régi gyárépülethez.
Ma már nem értem hogyan is voltam képes belezúgni egy ilyen srácba, aki totálisan az ellentétem, legkevésbé sem álmaim lovagja.
- Mi van, nem férsz el? - támadt nekem az egyikük, akinek sikerült neki ütköznöm, mert direkt elém lépett.
- Hát, akkora tahók vagytok, hogy elfoglaljátok a folyosót, csoda, hogy még befértek a gimibe, - vágtam vissza cseppet sem kedvesen. Nova három ,,testőre" állta az utam, akik felettébb jól szórakoztak a kínomon, de nem hagytam magam. A főkolompos tőlünk nem messze ült a folyóson található padon, és éppen egy tizedikes kislányt fűzött, aki nagy adottságokat kapott az Istentől.Nem a logikája vette le a lábáról, mert ismertem mindkettőt. Tudtam, az a lány bármit megadott volna Nováért, aki szépen ki is használta. Ő aszerint a mantra szerint élt, miszerint ,,vedd el, amit nyújtanak, és ne adj semmit sem cserébe".
- Hú, micsoda szöveg! - huhogott a másik, a harmadik meg úgy röhögött, hogy majdnem leláttam a mandulájáig.
- Hú, micsoda keménység! - fújtattam, és nehézkesen, de sikerült túljutnom azokon az útakadályokon, akik elállták az utam. Szerintem, ha sikerül megoldanom az ügyet, ez ilyen pillanatok egyáltalán nem fognak hiányozni, mert bíztam abban, hogy Mr. Seggfej a cimboráit is leállítja majd, nem csak magát.
A további órák pontosan olyan lassan teltek, mint az előzőek. Helyettesítésen kifestettem a körmeimet nyitott ablaknál, mert unatkoztam, és film nézés helyet hasznosabban töltöttem az időmet. Utolsó óránk matek volt, vagyis az lett volna, de még nem találtak új tanárt, így azon sem csináltunk semmi hasznosat, persze azon kívül, hogy megint filmet néztünk, mert nem sikerült befejezni, hát most lehetőség nyílt végig nézni a Mamma Mia című filmet, mert csak ez volt meg a tanárnak. Persze a helyettesítőn kívül csak páran nézték. Amióta feltalálták a telefont, no meg a wifit, azóta jobban telnek az órák ilyenkor.
Én is elővettem a saját készülékemet, és csúnya módon rácsatlakoztam a suliéra, mert Olivér tudta a kódját.
- Ne mobilozz! - szólt rám ördögi vigyorral az arcán Olivér, aki szintén a mobilját nyomkodta.
- Te se! - mérges arcot próbáltam vágni, de nem jött össze.
Első dolgom volt felnézni a közösségi oldalamra, majd rákerestem Noémi profiljára, hogy megnézzem ki az, aki mindegyik képét belájkolta, ahogyan a barátnője említette, de sajnos senkit sem találtam, aki gyanúsnak tűnt volna. Mindegyik normális, nem állprofilnak tűnt számomra, kivétel kettőt. Az egyik egy bicikliként regisztrált személy volt, de úgy gyanítottam az a bizonyos ,,Csillag Csilla" az én emberem.
- Bingó! - suttogtam. Rámentem az oldalára, és nagy megdöbbenésemre több, mint kétezer ismerőse volt úgy, hogy csak egy virág volt a fényképes albumában, sehol semmi más kép róla. A névjegyben egy e-mail címet adott meg, meg azt, hogy nőnemű.
- Találtál valamit? - fordult felém Olivér, aki hallotta, amint azt mondtam ,,Bingó".
- Semmi érdekeset, csak az egyik oldalon néztem pár képet - makogtam.
A csengő hangja után szóltam Szabolcsnak, hogy ma később érek haza a meló miatt, szóval ha látja aput szóljon neki, aztán siettem is a buszra. Éppen helyet foglaltam, amikor Nova vágódott le mellém.
- Nem emlékszem arra, mikor is engedtem meg, hogy leülj, - néztem rá morcosan.
- Szabad országban élünk, és oda ülök, ahová akarok, - kacsintott rám, amitől elkapott az undorérzés.
- Hol hagytad a testőreidet?
- Most egyedül én boldogítalak. Éppen útban vagyok megvenni egy bizonyos ékszert, - az egyik kezével végig simított az arcomon, ami csak fokozta bennem a hányingert.
- Talán nem kellet volna elmondanom, nehogy zsarolni tudj vele.
- Eszembe sem jutott olyan, hogy zsaroljalak. Szívességet kértem, - emlékeztetett. Elvette az arcomról a kezét.
- Mi lesz, ha nem tudom kideríteni, amit akarsz?
- Megpróbáltad, és betartom a szavam.
- Ne játszd el a bizalmamat ismét.
- Még mindig azon a nyári dolgon kattogsz? - vihogott fel mellettem terpeszkedve.
- Nyári dolog? Konkrétan hülyére vettél, és kihasználtál, én meg hülye módon bedőltem neked, mert azt hittem te nem olyan vagy, mint amilyennek mások leírtak. Tévedtem. A saját káromon tapasztalhattam meg a leckét, és hidd el, nagyon jól megtanultam, - felálltam azzal a szándékkal, hogy átüljek máshova, amikor a sofőr hirtelen fékezett, így először neki vágódtam a Nova előtti szék háttámlájának, aztán egyenesen rá arra a vigyorgó kis köcsögre.
- Régi szép idők! - kiáltott fel röhögve, és átkarolta a derekamat, aminek köszönhetően nem tudtam elszabadulni tőle.
- Vedd már le rólam a mancsodat! - harciasan kapálóztam, de nem engedett el. A körülöttünk lévők csak bámultak minket, még sem sietett senki a segítségemre.
- Régebben még azt kérted tegyem rád, - puszilta meg a nyakamat, ami el kell ismernem kissé megbizsergetett, de semmi más reakciót nem váltott ki belőlem.
- Mert hülye voltam, - nyugtáztam a valóságot.
- Nincs kedved kicsit felmelegíteni a kapcsolatunkat? - rácsapott a fenekemre.
- Kihagynám a lehetőséget, de nyugi, akad más helyettem, aki bedől a hülye szövegednek.
- Amúgy nyár óta híztál, - közölte velem vigyorogva.
- Hogy te mekkora egy seggfej vagy! - kapkodtam levegő után, aztán végre levette rólam a koszos mancsait még időben, így letudtam szállni a buszról, bár ő is követett. Egészen a boltig trappolt mögöttem haladva, miközben legjobb elfoglaltság hiányában a sarkamat próbálta letaposni.
- Amúgy jutottál már valamire? - kíváncsiskodott Nova. A bolt előtt lelassítva szembefordultam vele.
- Ha tudni akarod, ma beszéltem Noémi egyik barátnőjével, aki elmondott egy-két fontos dolgot, aminek köszönhetően rábukkantam valakire a közösségin, aki talán fontos lehet számunkra.
- Ki az a személy, hátha ismerem.
- Csillag Csillaként van fent.
- Nem rémlik, de sok ismerősöm van - rázta meg a fejét.
- A profilképe egy virág, ezen kívül nincs más kép róla. Nagyon valószínű, hogy nem valódi, és valahogyan köze lehet az esetekhez, majd otthon a többi áldozat oldalait is átfutom, hátha ez a közös pont köztük.
- Ha ez lenne, akkor már apádék régen megtalálták volna.
- Mi van, ha nem is tudnak róla?
- Szerintem más van a dolgok mögött, - túrt bele a hajába, majd benyitott az üzletbe. Pár percnyi habozás után követtem őt. Karola néni éppen az ékszert mutogatta Novának, aki a pultnál állva méregette a drágaságomat. Nem olyan régen hoztak vissza az én nagy örömömre. A sors is nekem szánja, bár azóta sem sikerült annyit összeszednem, amiből megtudom venni.
- Elégé drága darab, nem szeretnél inkább valami olcsóbbat? - próbálkozott Karola néni, hátha kiderül, hogy Nova csak hülyíti, és nem gondolja komolyan az ékszer megvételét.
- Nem, ezzel tartozok egy személynek. Ez a mindene, és a segítségéért cserébe ajándékként fogja megkapni tőlem, - magyarázta neki a volt barátom elégé unottan. Rám nézve találkozott a tekintetünk, vagyis én úgy éreztem. A főnököm vetett rám néhány kérdő pillantást, még sem szólt semmit, csak hol rám, hol az Novára nézett.
- Világos, - szólalt meg Karola néni, majd becsomagolta a nyakláncot, és elvette a vele szemben álló sráctól az árát, aztán Nova elköszönve elhagyta a boltot, én meg lepakoltam a cuccomat a szokásos helyre.
- Mi lesz a mai munkám? -vágtattam oda a főnökömhöz mosolyogva.
Több órán keresztül pakolásztam. Először a kirakatott rendeztem át, meg letörölgettem a tárgyakról a port, aztán megint pakolásztam, és végül felmostam zárás előtt a placcot.
Timi ma is haza fuvarozott, amiért nagyon hálás voltam, bár szívesen kimaradtam volna a nemi életének boncolgatásából, tekintettel arra, hogy nekem olyanom nincs, bár neki sem sok jut belőle mostanság.
- Mama mesélte, hogy egy fiatalember megvette a nyakláncot, amire vágytál, - állította le a házunk előtt az autóját Timi. Ő tudta, mennyit jelent nekem az ékszer.
- Ismerem azt a személyt, - csúszott ki a számon.
- Mama is mondta, bár ő úgy gondolta a barátod, és neked veszi.
- Egy részben igaz, de már nem a barátom. Segítek neki valamiben, amiért cserébe megkapom tőle.
- Jó nagy lehet az, amiért ennyit képes kiadni, - ámuldozott Tímea.
- A legnagyobb, - suttogtam inkább magamnak.
- Ugye, nem keveredtél bele semmibe? - nézett rám aggódva, hátha valami rosszba sántikálok.
- Nyugi, minden a legnagyobb rendben van. Semmi olyanba nem keveredtem bele, amibe nem kellet volna, - próbáltam megnyugtatni.
- Remélem is, mert ha megtudom, hogy drogozol vagy hasonlókat művelsz, esküszöm elverlek! - fenyegetett meg.
- Oké! - kissé hátrahőköltem a fenyegetést hallva.
- Tényleg komolyan gondolom, nem vicceltem, - erősítette meg a szavait, bár látszott az arcán a határozottság. Megjegyezném, Timi sokkal magasabb és erősebb volt nálam, de semmivel sem mozgékonyabb, így talán lehetett volna vele szemben egy kis esélyem. Talán.
- Esküszöm, semmiesetre sem nyúlok droghoz, - esküdöztem kiszállás előtt. Elköszönve tőle bementem. Apa viszont váltott vele pár szót, ami nem tartozott rám, és jobbnak is tűnt bemenni a házba. A szobámban Szabolcs már az ágyán ült, amikor beértem. Ledobtam a táskámat, aztán előkerestem az otthoni cuccomat, majd átöltöztem, cseppet sem zavartattam azért magam, hogy ő fiú, és megláthat. Tudtam, újat már neki sem tudok mutatni. Szerintem látott már lányt fehérneműben, vagy ha nem, akkor én voltam az első szerencsés, akit láthatott.
- Milyen volt a munka? - érdeklődött rám nézve. Leültem a saját ágyamra, helyesbítve eldőltem, mint egy zsák.
- Fárasztó, - válaszoltam nehézkesen. - Te mi jót csinálsz? - annyi erőm sem volt, hogy feltudjam magam tornázni ülőpozícióba, és pontosan megnézzem mit művel a másik oldalon.
- Tanulok. Megjegyzem, neked sem ártana, - dobott meg egy párnával.
- Tanultam, vagyis akartam tanulni, de majd szünetben megírom a házit, - legyintettem fáradtan.
- Akkor hangosan olvasom, hogy te is megtanuld, - dobta fel az ötletet, én meg elfogadtam. Miközben a magyart olvasta, addig én szépen be is aludtam. Végül is nyert az álmosság egészen addig, amíg a nővérem rikácsolása fel nem vert az álmomból, pedig szépet álmodtam.
- Neked elment az eszed? - rázott meg Rebeka.
- Mi? Micsoda? Reggel van már? - néztem rá alig kinyílt szemekkel.
- Nem, még csak hét múlt, - válaszolta Szabolcs kisétálva a szobámból. Felültem.
- Mi történt? - fordultam a nővérem felé, aki csípőre tett kezekkel ácsorgott az ágyam mellett.
- Hogy mi történt? Hát, elmesélem! - vicsorgott rám meredve. Látszott rajta, mennyire ideges, sőt már robbanni készül. - Nem, inkább megmutatom, - vette elő a telefonját egyenesen a zsebéből, majd konkrétan az arcomba nyomta, mert valami fontosat akart mutatni.
Először nem tudtam mit is akar. Még félig aludtam, aztán elkerekedtek a szemeim, sőt szóhoz sem tudtam jutni, amikor kitisztult a kép előttem.
A nővérem azért volt annyira ideges, mert a volt fiúja Levente, aki nem más, mint Olivér testvére, összejött egy lánnyal. Ez mind szép és jó lenne, ha az a lány nem Vivien lett volna, aki a legjobb barátnője húga, az én legjobb barátnőm, és akibe Olivér totálisan belezúgott.
- B@ssza meg! - kapkodtam levegő után.
- Te tudtál erről? - szögezte nekem a kérdését elégé dühösen. A tekintetétől a hideg futkosott a hátamon.
- Nem, eskü! - tártam szét a karjaimat.
- A kedves kis barátnőd ellopta a fiúmat, - morogta a nővérem.
- Szakítottál vele, emlékszel? - ezt az apróságot, szokásosan mindig elfelejti.
- Az nem szakítás volt, hanem szünet, - javított ki rögtön.
- Ezt neki is elmondtad? - pislogtam a nővérem felé, aki eltette a készülékét, és távozásképpen jól bevágta az ajtómat. Utána rohantam, de kulcsra zárta az ajtót. Jelezte nekem, nem akart többet velem beszélni. - Bocsáss meg, nem kellet volna ilyen bunkón viselkednem, - kiabáltam be neki, hátha ettől megenyhül, aztán kinyitja az ajtaját, de még sem így történt. Ekkor már éreztem, ennek nem így kellet volna történnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése