Johanna nővére 19. Fejezet Krisztián

Johanna nővére
19. Fejezet
Krisztián

,, Az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre."

Albert Einstein

3 évvel és pár hónappal ezelőtt..


Soha sem hittem, hogy egyszer elhagy, de most mégis azzal kellet szembesülnöm, hogy már nincs mellettem. Bella úgy tűnt el az életemből, mint a szüleim, és most egyedül vagyok. A testvérem elment, itt hagyott engem, mert őt már nem érdekli mi van velem. Kint ültem a teraszon egy kényelmes hintaágyban, amikor Krisztián odasétált elém. Őt is darabokra törte a nővérem, pont mint engem. Egymást vigasztaltuk ezekben a nehéz pillanatokban.
- Johanna, valami fontos dologról kellene beszélgetnünk, - ő volt a legelső, aki megszólalt, majd helyet foglalva mellettem megfogta a kezem. Túlságosan látszott rajta, hogy mennyire nyugtalan, pedig mindig ő volt számomra a nyugalom megtestesítője, most viszont túlságosan különösnek tűnt, olyan furcsának. Nyugalom terén olyan volt, mint a nevelőapám Viktor.
- Történt valami? - tudtam, ha nem megkérdezem tőle, ő akkor is elmondja. Fel voltam rá készülve, amit készül elmondani nekem, az még jobban padlóra fog küldeni, mint bármi más. Tényleg padlóra küldött, nem is kicsit. 
- Összekaptam a szüleimmel, mert nem jelentkeztem az orvosira.
- Még mindig ez a mániájuk? - ismertem a szüleit, akiknek azt volt a nagy hobbijuk, hogy állandóan olyan könyvekkel, meg ajándékokkal bombázták őt, hogy rávegyék legyen orvos. Cseppet sem izgatta őket, mennyire távol áll a gyermeküktől az egészségügy, őket ez hidegen hagyta.
- Választás elé állítottak, amikor megkaptam a levelet.
- Milyen levelet? - nem néztem rá. Nem fordultam felé. A kezét szorongattam, miközben azért imádkoztam, hogy legalább ő ne hagyjon el. Még nem voltam felkészülve az elválásra.
- Holnap elutazok Angliába, felvettek az egyik brit egyetemre, és a szüleim kitagadtak a családból, amikor megmondtam, nincs az a pénz, amiért belőlem is orvos váljék. Nem pont erre a döntésre számítottak, de nem érdekel. Kiskorom óta építész akartam lenni, most itt a lehetőség. Szerinted  is élnem kéne vele? - legszívesebben hangosan üvöltöttem volna vele, hogy hogyan merészel itt hagyni engem, miközben Bella Isten tudja merre jár, de egy másik részem, a dominánsabb lehurrogta a másikat, és helyretette. Elhagyta a szerelme, a szülei kitagadták, én meg ezek után mégis hogyan lennék képes arra, hogy azt mondjam neki ne kövesse az álmait. Szeretem Krisztiánt, de örökre bánnám, ha én lennék az a személy, aki közé, és az álmai közé állt, amikor a lehető legnagyobb lehetősége lett volna kitörni innét. 
- Menj el, és ne nézz vissza! - ez volt a búcsúm tőle. Megpuszilta a homlokom, majd elment. Krisztián másnap elutazott, és tényleg nem nézett vissza. 



- Utálom a hétfőt! - morogta mellettem az álmos Eliza, aki az én vállamnak dőlve aludt. Angol előtti nagyszünetben nem tudtuk mit kezdjünk magunkkal, így ott ültünk a lépcsőnél, miközben vártuk a fiúkat, akik elszaladtak a büfébe kajáért. Még ahhoz is lusták voltunk, hogy mi magunk menjünk, így őket ugrasztottuk, bár amúgy is mentek volna.
- Ki nem? - nyávogtam álmosan, és unottan.
- Tegnap összekaptunk Ricsivel, mert még mindig nem tudjuk hová kéne beadnunk a jelentkezésünket, pedig hamarosan lejár a határidő, - suttogta szomorúan a barátnőm csukott szemmel. Mellettünk hozzánk hasonló diákok haladtak el, akik az emeletre igyekeztek, vagy onnét jöttek le, mert valahol máshol volt következő órájuk.
- Egy helyre mentek?
- Nem, inkább más-más sulikat jelölünk meg. Múltkor beszélgettem Anna nénivel erről, és mesélte, hogy az egyik barátnőjének akkor lett vége a kapcsolatának, amikor egy helyre jelentkezett a barátjával, aki megcsalta őt. Utána nem volt valami jó szegény csajnak nap, mint nap összefutni a palijával, meg a nőjével.
- Ez nem jelenti azt, hogy ti is így jártok - tiltakoztam.
- Anna néni sem erre célzott konkrétan, amikor  elmesélte a barátnője sztoriját, mert utána azt is megbeszéltük milyen lenne, ha nem egy helyen tanulnánk tovább. Mindkét esetben volt mellette illetve ellene érv.
- Az éremnek mindig két oldala van. Jó, hogy nekem ilyenen nem kell agyalnom.
- Nem hittem volna, hogy valaha is felteszem ezt a kérdést, de milyen együtt járni a testvéremmel?
- Érdekes, - rövid válasz volt tőlem. Eliza bármennyire nem akarta kimutatni, attól még benne volt, hogy mi lesz azon esetben, ha a szakításunk csúnyán végződik, mert akkor talán, sőt biztos választás elé fog kerülni, ami nem lesz könnyű. Kristóf hiába volt a fiútestvére, attól még én is sokat jelentettem számára, hiszen mindig hozzám fordult, amikor baja volt, bár amióta fiúja van egyre kevesebb alkalommal fordul felém, ami egy részemet bántotta kicsit, de elkellet fogadnom a tényeket.
- Csak érdekes? - Eliza elhajolt tőlem, és elégé szúrós tekintettel meredt rám szájtátva.
- Gondoltam nem akarsz bővebb infókat róla miket is művelek Kristóffal, de ha szeretnéd elsuttoghatok néhány szaftos kis érdekességet, - kacsintottam rá nézve.
- Köszi, de kihagynám, - a szájába tette az ujját, és hányást imitált. Nem tudtam nem nevetni rajta.
- Meghiszem, én sem voltam valami boldog, amikor Bella arról mesélt miket csinált Krisztiánnal.
 - Jó, de Krisztián az más, ő nem a bátyád, mint nekem Kristóf, - ellenkezett velem.
- Az is éppen elégé megrázó volt nekem, mert mindig úgy tekintettem rá, mint a testvéremre, ami egy részben beteges volt, mert Bella volt a tesóm, így olyan volt mintha.....érted?
- Fúj! - undorodott képet vágott, és kicsit meglökött. A fiúk pont akkor értek vissza hozzánk, amikor pont lecsúsztam a lépcsőről röhögve. Nem volt szép látvány, ahogyan ott feküdtem kiterülve a folyosón vihogva, mint egy dilis, de hamar kapcsoltam, és összeszedtem magam.
- Mi érdekesről ment a témázás? - érdeklődött Ricsi, amikor elfoglalta a helyemet a barátnője mellett a lépcsőn. Hozott gumicukrot nekem, amiért elnéztem neki. Feltankoltunk angolra, mert volt gumicukor, meg minden, ami csak kellett, mert ma egész órás csapatmunka lesz, így nem kellett nagyon készülnünk semmire, csak mi négyen leszünk, bár a tanárunk nem igazán nézte jó szemmel, ha kajáltunk az óráján.
- Ricsi, hülye vagy? Ilyeneket nem kérdezünk meg, mert a végén még minket is beavatnak a női ügyeikbe, és semmi kedvem sincs tudni a menzeszes szokásaikról, - háborgott mellettem Bálint, miközben a kóláját szürcsölte vigyorogva. Hosszasan fújtam ki a beszívott levegőt, és a lehető legunottabb képemmel néztem rá.
- Mi nem a menzeszünkről szoktunk beszélgetni, helyesbítve nem mindig arról, - fújtatott felháborodva Eliza, én csak simán kiröhögtem őket miután túljutottam az unalmas életérzésemen.
- Megjegyezném, hogy a lányok néha szoktak róla beszélni, de nem olyan értelemben, ahogyan te gondolod Bence, - direkt mondtam a testvére nevét a sajátja helyett.
- Bálint vagyok, - javított ki rögtön.
- B-b nem tök mindegy? - kacagtam pont olyan hibbant módon, ahogyan a nője szokott, a deszkafa.
- Azért nem mindegy, hogy Krisztián vagy Kristóf, pedig k-k mindkettő, - ettől lefagyott az arcomról a vigyor, és inkább a lépcsőn terpeszkedők felé fordultam. Zavart, hogy már napok óta itthon van Magyarországon Krisztián, és egyetlen egyszer sem vette a fáradtságot, hogy legalább egyszer felhívjon. Jó, tudom nem nyaralni jött ide, de akkor is, ha nem találkozunk legalább beszélgethetnénk. Az angolos csapatmunkák nagyon is jól sikerültek, így a tanár elhatározta több ilyen lesz, aminek nagyon örültem, mert tényleg jó volt összedolgozni azokkal, akiket nagyon bírtam. Délután ahelyett, hogy haza mentem volna egyenesen, inkább felugrottam Bencéhez, mert mostanság túlságosan elfoglalt volt a munkái miatt, ezért nem volt rám ideje, meg amúgy sem akartam zargatni a tinilányos problémáimmal, miközben neki sokkal keményebb dolgokon kellet túljutnia, amik mellett eltörpülnek az én hétköznapi problémáim. Nagyon sajnáltam őt, hogy ott volt neki az albérlet fizetése, meg a tesója, bár könnyítés volt számára, hogy Bálint elkezdett melózni a helyi bevásárlóközpontban, meg nem csinált nagy hülyeségeket, mint régebben.
- Halihó! Szorgos kis hangyám, mi újság? - üdvözöltem két puszival Bencét.  Fekete póló, szakadt farmer és világfájdalom. Volt egy olyan sejtésem, hogy akkor kelt fel, amikor becsöngettem. A haja augusztus óta nagyon sokat nőtt, pedig akkor vágtam le neki, bár nem igazán repesett az ötletért, miszerint én meg egy olló, no meg az ő haja, amit aztán jó sokáig kell viselnie a feje tetején, de bele ment, és nem is lett olyan vészes. Igazság szerint volt egy rész, ahol extra rövid lett, viszont dús a haja, szóval a kutya se veszi észre. Ja, én ebben a hittben voltam, ő meg meghagyott benne.
- Szia! - nyöszörögte két ásítás közben.
- Nem zavarok? - meg sem kérdeztem tőle, amikor beléptem a lakásba.
- Nem, - rázta meg a fejét.
- Hoztam kaját, és ha kell segítek bármiben, - nyújtottam felé a szatyrot. Idefele beugrottam a kedvenc helyünkre, ahová régebben jártunk, amikor még ott laktak mellettünk, és vettem indiai kaját, meg egyéb finomságokat.
- Kösz, de per pillanat nincs semmi munka. Egész éjszaka dolgoztam, szóval most pihenek.
- Ha szeretnéd, akkor elmegyek.
- Nem, úgy is olyan régen beszéltünk, lenne miről, - tudtam, hogy elkerülhetetlen, hogy ő meg én megvitassuk az új állapotomat közösségin. A konyhába mentünk, és két tányért vett elő, amit az asztalra tett. Egymással szemben foglaltunk helyet a kis konyhaasztalnál, majd neki kezdtünk az evésnek meg a beszélgetésnek.
- Személyesen akartam elújságolni a nagy hírt, de mivel nem volt soha sem tökéletes a pillanat, így inkább vártam vele. Én és Kristóf, szóval mi összejöttünk. Pár hete tart a kapcsolatunk, még nagyon friss, és jó értelemben különös.
- Ugye átgondoltad mibe mész bele? - soha sem akartam lefolytatni vele, ezt a bizonyos beszélgetést, mégis elkerülhetetlen volt.
- Persze, minden lehetőséget átgondoltam.
- Mégis hogyan kezdődött? - kíváncsiskodott. A gyros, amit majszoltam most nem esett olyan jól, mint ezelőtt bármikor, amikor ettem, bár az okát nem tudtam.
- Szeptember, ha saccolnom kéne, de tudat alatt talán már évek óta. Engem is meglepett, amikor tudatosult bennem, hogy kicsit többet érzek iránta, mint előtte. Nagyon féltem attól, hogy majd én is úgy járok, mint mások, miszerint megdönt, aztán lekoptat, de tévedtem. Kristóf az elején próbált eltaszítani magától, mert nem akart fájdalmat okozni, bár fájdalmat okozott. Teljesen meg volt róla győződve, neki nem kell barátnő, aztán mégis meggondolta magát, és belevágtunk.
- Kristóf a barátom, de ez nem jelenti azt, ha megbánt nem verem szét.
- Ha megbánt, akkor én magam verem meg, - javítottam ki, nehogy azt gondolja, csak ő tud verekedni. Bence olyan volt számomra, mint egy nagy testvér, akire mindig is vágytam, viszont ennél soha sem lesz több számomra, pedig akkor tényleg normálisabb lenne a párkapcsolatom, mert Kristóffal kissé túlságosan tág a megfogalmazás arra, milyen is a normális kapcsolat két ember között.
- Akkor ezek szerint komoly a dolog?
- Hát, fogalmam sincs, de úgy érzem ez több, mint egy egyszerű járás. Neki, csak úgy mint nekem még nem volt kapcsolata, így ez olyan dolog, amit ketten együtt tapasztalunk meg. Azt kell mondanom, örülök annak, hogy képesek vagyunk elfogadni egymást, bár néha megtudnánk fojtani a másikat, attól még szeretés van ezerrel. - Kicsit kínos volt Bencének arról beszélnem mit is érzek pontosan Kristóffal kapcsolatban, de teljesen megkönnyebbültem. Annyira hiányzott a Bencével való együtt eltöltött pillanat, ezért minden egyes percét kiélveztem, mert fogalmam sem volt róla mikor lesz rá legközelebb lehetőségem.
- Hű, még soha sem hallottalak így beszélni. Komolyan, mintha elraboltak volna az ufók, és te nem is Johanna lennél, hanem a hasonmása, vagy mit tudom én micsodája. Pár hónapja arról beszéltél nekem, mennyire nem akarsz szerelmes lenni, meg satöbbi, most meg itt vagy, és szerelmes vagy.
- Azt mondtad, ha szerelmes leszek, az nagyot fog szólni, hát tényleg nagy bumm lett. Egy Kristóf bombarobbanás, - poénkodtam kissé hamiskásan, mert csak én nevettem ezen.
- Juj! - grimaszolt.
- Apropó, ha már beszélünk. Krisztián szombat óta országhatáron belül tartózkodik, tudsz róla?
- Nem, de csodálom, hogy Kristóf még nem nyírta ki. 
- Ami késik, nem múlik. Te tudod miért utálja ennyire? - abban reménykedtem, Bence tudja, és megválaszolja a kérdésemet.
- Fogalmam sincs, - hümmögött. Annyira örültem volna annak, ha legalább ő képben lett volna a dolgokat illetően.
- Szombaton Lili eljött hozzánk, vagyis inkább hozzám, hogy közölje velem, nem jön a szalagavatómra. Összekaptunk, és közölte velem, Kristóf nem szeret csak kihasznál, mert valójában a nővérembe szerelmes, én meg egy Bella-pótlék vagyok a számára.
- Mi van? - összeráncolta a homlokát.
- Emlékszel, amikor Krisztián és Bella pár hétre szakítottak? - miután ,,igenlően" bólintott, folytattam. - Lili szerint azért szakított Krisztián a nővéremmel, mert Bella lefeküdt Kristóffal.
- Ez egy amolyan WTF pillanat számomra. Mi van? Mégis miből gondolja ezt a marhaságot? - Bencén látszott mennyire kiakadt ezen a hülyeségen, mert hozzám hasonlóan képtelen volt elhinni, hogy Bella pont Kristóffal kezdett volna ki, mert a nővérem olyan barátságban volt vele, mint amilyenben én vagyok Bencével. Barátok, szinte testvérek, de semmivel sem több.
- Hallotta őket veszekedni, mármint Krisztiánt és Bellát.
- Pontosan mit mondtak, miközben veszekedtek? - nagyon tudni akarta a választ, de sajnos én magam sem tudtam, mert Lili nem árulta el.
- Nem tudom, csak valami olyanról, amiből ezt szűrte le. Köztudott, hogy Kristóf nem igazán kedveli Krisztiánt, és valami hülye okból kifolyólag kezdem azt hinni, ez az oka, amiért ki sem állhatják egymást. Vagyis, úgy gondoltam, de nem hiszem, mert Kristóf soha sem lett volna képes ilyesmire, hiszen bármennyire is nagy csajozógép volt, attól még tiszteletben tudta tartani a ,,kapcsolat" szó fogalmát, szóval valami más lehet a háttérben. Emiatt nem is mondom el neki, túlságosan nagy marhaság, meg csak magát húzná fel rajta. Ugye, szerinted is képtelenség? - néztem rá megerősítést várva.
- Lilinek elment az esze, ha ilyen marhaságokkal áll elő. Persze, hogy nem feküdtek le egymással. Higgy nekem, arról tuti tudnék, - nem mentem mélyebben bele abba, hogy mégis honnét értesült volna arról, de belegondolva, hogy mennyire nagy haverok Kristóffal, vagy inkább mekkora haverok voltak akkoriban, érthető lenne, ha elmondta volna neki. Rossz belegondolni, de az, hogy Bella lelépett nagyobb hatással volt mindannyiunk életére, mint hittük volna. Krisztián elment, Bence és Kristóf haversága kissé elhalványult, mert bármennyire is jó a beszélőviszonyuk, attól még árnyéka sem annak, mennyire jóban is voltak régebben. Talán az idő az, ami teljesen megváltoztatott minket.
- Ugye, te meg a nővérem nem..khm..érted? Úgy értem, ti nem voltatok Úgy együtt?- égett a képem rendesen, amikor feltettem Bencének a kérdést.
- Mármint arra vagy kíváncsi, hogy megfektettem-e a testvéred? A válaszom az, hogy nem.
- Oh, igen! - kiáltottam fel megkönnyebbülten. Bár fogalmam sincs mit tettem volna akkor, ha megtudom mi van akkor, ha a válasz nem helyet igen lett volna, de jobban örültem a nemnek. Miközben ettünk Bencével a kajánkat a munkájáról, vagyis inkább munkáiról csevegtünk, éppen akkor toppant be Bálint, amikor már menni akartam haza.
- Csak nem előlem menekülsz? - oda sétált a hűtőhöz, és tejet vett ki, majd a bal kezével megütötte a vállamat. Vagyis csak próbálta, de eltértem előle.
- Miből jöttél rá? - nevettem fel.
- Hoztál kaját? Imádlak! - ölelt meg Bálint, és egy puszit nyomott a homlokomra. Rajta kívül csak Krisztiántól voltam képes elviselni, ha valaki ott puszilt meg, bár nem tudom miért. Még néha Kristóftól vagyok képes simán elviselni, de vele ki is fújt a lista.
- Csak azért imádsz, mert hoztam kaját? - megjátszottan háborogtam.
- Tudod te, hogy nagyon bírom a fejed, - mondta Bálint.
- Komolyan, úgy csinálsz, mintha nem lenne mit enned, - háborgott Bence az öccsére nézve.
- Ezt a kaját össze sem lehet hasonlítani a tiéddel, már bocs tesó, - vázolta a tényeket, miközben megnézte miből tud választani. Bence válaszképpen felállva tarkón csapta a testvérét. Nagyon aranyosak voltak, amikor civakodtak, viszont nekem mennem kellet, így elköszönve tőlük meg sem álltam hazáig. Már kezdtem álmos lenni, meg már minden bajom volt, sőt kifejezetten örültem volna egy jó hosszú alvásnak, de kiszáradt a szám. A hűtőhöz kacsáztam, és megkerestem a tejet, mert nagyon megkívántam a kakaót, így gondoltam csinálok magamnak, mert a többiekről nem tudtam merre tartózkodnak éppen. Ahogy becsuktam a hűtőajtót kiesett a kezemből a tej, annyira megdöbbentem, hogy ott áll velem szemben Krisztián. Jó, magában nem lepett meg, mert vártam mikor találkozunk, de az totál ledöbbentett, mennyit változott három hosszú év alatt. Mintha nem is ő lett volna. Sokkal magasabb lett, a haja meg rövidebb, és sokkal sötétebbnek tűnt, amióta nem láttam személyesen csak gépen keresztül, sőt kifejezetten kigyúrta magát, ami jól látszott a fekete ingén keresztül. Régebben olyan volt mint a kisujjam, olyan vékony, most meg mint valami felturbózott szuperhősnek tűnt számomra. Komolyan, még a szám is tátva maradt, amikor megláttam mennyire más lett. Nyoma sem volt annak a kisfiúnak, aki akkor volt, amikor elutazott, mert most már úgy állt előttem, mint egy macsó férfi, akiért sok lány még gyilkolni is képes lett volna. Istenem, ez nagyon nem jó így!
- Basszuskulcs! - csak ennyit tudtam kinyögni, miközben a tej szétfolyt a földön ezzel eláztatva mindent körülöttünk. Egyszerre hajoltunk le, hogy felvegyük a tejes dobozt, aminek köszönhetően sikerült megfejelnem őt, de nem direkt, csak véletlenül. - Bocs! - kértem tőle elnézést.
- Semmi baj, - mosolygott aranyosan rám. A dobozt végül ő vette fel a földről, és feltette a konyhapultra, én meg feltöröltem a kiömlött tejet. Kicsit zavarban voltam, így azt se tudtam mit is kezdjek magammal. Öleljem meg vagy mit csináljak? Még azzal sem voltam teljesen tisztában mit mondjak neki.
- Mi újság? - ez beszélgetés indításnak jó is volt, csak ott állni egymás mellett kicsit cikis volt. Míg telefonon meg bármely más módon, ahol nem kellet csevegés közben azonos helyen tartózkodnunk sokkal könnyebben tudtunk egymással kommunikálni, mint így, mert hozzám hasonlóan rajta is látszott mennyire furcsán érintette a viszontlátás.
- Szóhoz sem tudok jutni. Amikor elmentem innét egy kislányt hagytam itt, most meg egy gyönyörű nő áll előttem.
- Tizenöt voltam, cseppet sem kicsi, és most múltam tizennyolc, nem nőttem azóta semmit, - tiltakoztam vigyorogva. Cseppet sem vettem figyelembe, hogy ,,gyönyörűnek" nevezett az imént.
- Tudod, hogy nem arra céloztam, hogy még mindig a bokámig érsz, és még nőhetnél, mert nem látszol ki a fűből.
- Krisztián! - morogtam. Teljesen biztos volt benne, hogy ez az egy, amivel kicsit kitud zökkenteni a nyugalmi állapotomból, mert a magasságomra szó szerint ugrok, ha valaki leszólja, mennyire mini vagyok. 
- Nyugi, csak ugratlak, - mindketten elnevettük magunkat, és megöleltük egymást.
- Már azt hittem nem is találkozunk, - mormogtam szorosabban ölelve őt. Régebben sokan azt hitték nem Bella, hanem én vagyok a barátnője, mert engem többet láttak ölelkezni vele, mint a nővéremet, viszont a csók részt meghagytam nekik.
- Tudod, hogy képtelen lettem volna csak úgy lelépni köszönés nélkül, - az állát a fejem búbjának támasztotta, és úgy álltunk még nagyon sokáig. Egyikünkben sem volt hajlam arra, hogy ő eresze el a másikat előbb, pedig éppenséggel baráttal rendelkeztem, akiről tudtam, nagyon nem örült volna annak, ha látnia kellet volna ezt a jelenetet. Olyan más volt Krisztián, mintha nem is ő lett volna, hanem valaki más, aki nagyon hasonlít rá. Az arcvonásai emlékeztettek arra a fiúra, aki volt, amikor még itt élt tőlünk nem messze.
- Khm, bocsi, ugye nem zavarok? - Bianka felbukkanásának köszönhetően tértem csak vissza a földre, annyira elvarázsolódtam Krisztiántól, vagyis attól, hogy újra velem volt. Bianka teljesen tisztában volt vele, hogy zavar, de tudta, ha nem lép közbe még valami hülyeséget csinálok, amit nem kellene. Rettentően hálás voltam neki a felbukkanása miatt, mert jól időzített.
- Nem, pont jókor jöttél, - húzódtam el Krisztiántól, bár nehezemre esett megtenni, de legalább tiszta a lelkiismeretem, mert semmi rosszat nem tettem.
- Nekem most mennem kell, de még találkozunk, - mondta szomorúan Krisztián, majd megint megölelt, és elköszönve tőlünk távozott a házból. Miután elment még sokáig álltam a bejártai ajtóban bámulva a nagy semmit, de egyszerűen nem tudtam elszakadni az ajtótól képletesen.
- Azt kell mondanom jó pasi lett, - lépett mellém szintén összefont karokkal Bianka.
- Nagyon rossz előérzetem van vele kapcsolatban, - vallottam be az igazságot. Kedveltem Krisztiánt, de valami nem hagyott nyugodni vele kapcsolatban, csak nem tudtam mi az.
- Nyugi, megóvom a becsületed, - közölte velem Bianka.
- Amúgy tényleg jó pasi lett, - értettem egyet az előbbi megszólalásával kisebb fáziskéséssel.
- Több, mint jó. Komolyan, amikor megláttam azt hittem állva megszülök.
- Nem kell túlzásokba esni, - csattantam fel, és becsuktam az ajtót. Igaza volt Biankának, de a továbbiakban inkább nem hangoztatom, mennyire igaza is van.
- Azt hittem tovább marad, mert elégé hamar elhúzta a csíkot, - állapította meg a tényeket. Hozzám hasonlóan Bianka is fáradtnak tűnt, csak neki ott volt magyarázatnak a terhesség, nekem szerencsére csak annyi lehetett a kifogásom, hogy egy igazi álomszuszék vagyok, aki folyton fáradt. Lefekvés előtt még lent tévéztem a többiekkel Véda kivételével, mert őt már lefektette az édesanyja, így csak négyen néztük valami régi filmet, aminek nem tudtam a címét, viszont a tartalmára sem figyeltem, mert éppen Kristófnak írogattam, akinek elmeséltem mi is történt velem. Leírtam, hogy végre sikerült találkoznom Krisztiánnal, aminek nem igazán örült, bár annak igen, hogy Bence tudott rám szakítani egy kis időt.
- Beszéltél ma Krisztiánnal? - kíváncsiskodott Viktor, aki éppen a hajamat fésülgette, ami egy berögződés volt nála, mert gyerekkorom óta ő fésülte a hajamat, így felnőve egy kicsit cikis, de még mindig hagyom neki, hogy a hajammal babráljon.
- Aha, pont jókor jöttem haza, - válaszoltam, és tovább pötyögtem a telefonomon. A film amúgy csak Anitát és Biankát kötötte le, akik szájtátva lesték mi fog benne történni.
- Nem is említetted, hogy haza utazik, - rót meg a feledékenységem miatt.
- Úgy rémlik említettem, - lehet, hogy Viktoron kívül mindenki másnak elmeséltem, de arra mérget mernék fogadni, hogy Kristófot ezzel a fontos információval többször is megajándékoztam, aki nem igazán örült neki, pláne akkor nem fog neki örülni, amikor találkoznak egymással. Krisztián nem mutatta ki soha, mégis érezhető volt, hogy ezek közötti utálat nem csak egyoldalú volt, hanem mindketten megvetették a másikat, csak fogalmam sincs miért, bár szerintem már nekik sincs.
- Viszont azt biztos nem említetted, hogy összekaptál Liliánával, - emlékeztetett arra, amire egyáltalán nem akartam emlékezni.
- Vannak dolgok, amikről jobb nem beszélni, most már Lili is közéjük tartozik, - elkeserített a tudat, mennyire elkerülhetetlen volt a veszekedés, pláne azok miatt, amiket a képembe vágott.
- Most nem kérlek arra, hogy bocsáss meg neki, inkább rád hagyom a döntést, - Viktor szavai teljesen ledöbbentettek. Fekvőhelyzetből feltornásztam magam ülő pozícióba. Azt hittem rosszul hallottam, amit mond, de semmi baja nem volt a hallásomnak.
- Hová lett a ,,család szent" szöveg? - értetlenül meredtem rá.
- Felnőtt vagy, nagyobb teret kapsz az ilyen döntéseket illetően, - hagyta rám a dolgot, és nem erősködött azért, hogy beszéljek vele, arról meg pláne nem akart meggyőzni, mennyire is meg kellene békülnöm vele, csak simán rám hagyta.
- Köszönöm, hogy teret adsz nekem, - ez volt a lehető legjobb, amit csak mondhattam volna abban a helyzetben. Nem annak örültem, mert tényleg nem idegesített emiatt, hanem azért, mert ettől tudtam, mennyire is bízik bennem, és ez többet mondott mindennél, amire csak szükségem lehet.

Johanna nővére 18. Fejezet Elfogadás

Johanna nővére
18. Fejezet
Elfogadás

,,A belenyugvás nem feladást jelent. Nem jelent vereséget, csak annak a felismerését, hogy ideje elfogadni a dolgot és továbblépni."

Gyilkos elmék című sorozat

Az életem még soha sem volt ilyen csodálatosan szép, mint azokban a novemberi napokban, amit Kristóffal együtt töltöttünk. Eliza nem igazán örült a dolognak az elején, de aztán belenyugodott, mi meg közösségin beállítottuk a kapcsolatunkat, bár egyikünk sem akarta, a többiek kizsarolták szó szerint a dolgot. Ennél nem is lehetett szebb az életem, hiszen volt egy barátom, akivel az időm nagy részét együtt töltöttem,  jó jegyeket kaptam, és a tanárok sem piszkáltak feleléssel, sőt Bálinttal is helyre hoztam a kis összezördülésünket, mivel nem igazán örültem annak kivel is jött per pillanat össze. Mindegy tovább sikerült ezen jutnunk, és szent volt a béke köztünk. Velük ellenben azonban akadt egy személy, aki nem igazán volt önmaga, ez viszont kezdett megrémíteni minket. Dénes kifordult magától, mióta Lili elment. Tudom mi történt köztük, mégis úgy érzem több van ennek az egésznek a hátterében, mint azt gondolnám.
- Min agyalsz? - szólalt meg Kristóf mellettem elterülve az ágyon. Ez volt az első hivatalos nála szunyám, amióta megszűnt a házi fogságom, így engedéllyel Kristófnál töltöttem a péntek estémet, és bulizás helyett megnéztünk két filmet, meg rendeltünk pizzát.Az ominózus Bálint-deszka szerelmi együttlét után Kristóf hozzám hasonlóan az ágya mellett aludt, amíg nem szerzett új matracot meg ágyneműt magának megválva a régiektől, amiben hemperegtek. A mai napig nem tudom mi lehetett az a bizonyos szívesség, amivel Bálint eltudta érni, hogy cserébe Kristóf beleegyezett ebbe, és odaadta nekik az ágyát.
- Csak pár apróságon, - legyintettem mosolyogva. Az ágyon ültem törökülésben, miközben Kristóf még mindig  becsukott szemekkel feküdt, viszont már ébren volt.
- Papucs ma jön haza?
- Megkérnélek, hogy ne hívd így, mert a neve Krisztián, - sosem szerettem, amikor így hívta, vagy valami más gúnyosabb becenévvel illette őt.
- Krisztián ma jön haza? - javította ki magát szerencsére, mert tuti megint összekaptunk volna. A mi kapcsolatunk nem az a bizonyos ,,minden öt percben kimondom, hogy szeretlek, meg kiírom" kapcsolat, hanem a ,,szeretlek, de az agyamra mész, viszont szeretek veled veszekedni" kapcsolat. Azt hiszem egy pszichológusnak lenne mit elemeznie rajtam, rajtunk.
- Igen ma érkezik, és egy hónapot lesz itthon, mivel valami versenyre jött - közöltem vele a tényeket.
- Hurrá! - lelkendezett mellettem elégé hamisan. Soha sem érettem miért ennyire ellenséges Krisztiánnal, miközben tök sok mindenen keresztül mentek, hiszen hozzánk hasonlóan együtt nőtt fel velünk, mivel a kis csapatunk szerves része volt, amíg Bella le nem lépett, de jár neki a taps, amiért rá párévre képes volt a volt barátja elé állni, és bocsánatot kérni tőle.
- Miért utálod ennyire? - nem most tettem fel neki ezt a kérdést, de eddig egyszer sem válaszolt rá olyan válasszal, ami kapcsolódna a normális teljes valósághoz.
- Nem utálom, csak nem szeretem, - most sem adott pontosan kielégítő választ számomra.
- Biankával én is így voltam, aztán amióta terhes sokkal közelebb kerültünk egymáshoz.
- Tekintettel arra, hogy Krisztián nem nő, így ennek az esélye kissé egyelő a nullával, miszerint a terhessége alatt puszipajtások legyünk egymással. El kellene fogadnod, nem vagyunk jóba, nem is leszünk jóba, viszont kulturált emberi lények vagyunk, akik szerintem képesek az emberi kommunikációra, de ennél többre ne számíts.
- Oké! - feladtam a további kérdezősködést, mert tisztában voltam vele, erőszakkal úgy sem fogom tudni kiszedni belőle. Ismertem annyira Kristófot, hogy tudjam, majd ha akarja elmondja nekem, addig viszont semmit sem tehetek.
- Semmi kiszedem belőled, vagy valami? Fura, de nem szoktad ilyen hamar feladni.
- Azt hiszem kezdek felnőni, - nevettem el magam.
- Büszke vagyok az én felnőtt barátnőmre, - motyogta álmos hangon, majd ásítva felült mellettem, és megnézte az időt.
- Hét múlt tíz perccel, szombat van, miért vagy ébren? - úgy néz rám, mintha hirtelen plusz két fejem nőtt volna, mivel alapjáraton soha sem szoktam szombatonként maximum tíznél előbb feltápászkodni, most még sem tudtam tovább aludni.  
- Túlságosan sokat kattog az agyam, - ismertem be, mire megpuszilta a homlokom. Amióta együtt vagyunk, azóta minden olyan más. Ha kellene egy szót találnom rá, akkor azt mondanám varázslatos. Közelebb húzott magához, és úgy feküdtünk tovább.
- Ne agyalj, csak pihenj.
- Aggódom apád miatt, - csúszott ki a számon.
- Per pillanat egyáltalán nem akarok az apámról társalogni. Felnőtt férfi, ha gondja van megoldja, nincs szüksége arra, hogy akárki beleszóljon az életébe.
- Tudom, de amióta Lili lelépett olyan más lett.
- Mikor beszéltél Lilivel utoljára? - érdeklődött.
- Azon a héten, amikor össze kellet írni, hogy hány embert hívunk meg a szalagavatóra. Felhívtam, és körülbelül tíz percet csevegtünk, mert éppen nem ért rá, viszont megígérte felhív, hát azóta is hív.
- Eljön?
- Nem hiszem, de elküldtem neki a meghívott a megadott címre, amire kérte. Viktornak Törökországba kell repülnie, így ő nem lesz ott, ahogyan Marika néni sem, viszont Anita és Véda eljön, meg Krisztián is.
- Engem meg sem hívsz? - háborgott, miközben a nyakamat csókolgatta, ebben kifejezetten profi volt.
- Te alapból ott leszel Eliza miatt, ahogyan Bence is Bálint miatt.
- Persze, de a te szádból akarom hallani.
- Van kedved eljönni a szalagavatómra?
- Ki nem hagynám, - egyezett bele, és szorosabban ölelt magához. Régebben nem mertem volna fogadni arra, hogy ő meg én valaha is leszünk ilyen közeli kapcsolatban egymással, ami több, mint barátság, most mégis megtörtént, és cseppet sem bánom. Kicsit később mégis csak muszáj volt elszakadnunk egymástól, mert haza kellet mennem. Véda nagyon hiányolt, bár a büntetésem nagy részében állandóan vele játszottam. Amióta velünk élnek, mintha minden más lenne a házunkban, mert már nem olyan üres, hanem tele van vidámsággal, boldogsággal, és mindennel, ami otthonosabbá tesz egy házat. Valamiért nem akartam, hogy elmenjenek, mégis tudtam, nem maradhat így örökké minden. Ha lenne egy tanulság, amit megtanultam eddigi életem során az az, hogy semmi sem örök, mert minden változik. Ebben az esetben is igaz, bár nem hiszem, hogy Marika néni valaha még visszajön hozzánk dolgozni, tekintve mennyire beteg.
- Hatost dobtam! - kiabálta ugrálva Véda, mert ezzel a dobással már negyedszere győzőt le aznap. Nem tudom mi van ebbe a ,,Ki nevet a végén" társasjátékban, de hogy én nem nevetek az egyszer fix.
- Nincs kedved inkább mesét nézni? - reménykedtem, hátha megunja a lealázásomat, és inkább mesét nézünk.
- Még egyet! - követelte ki, én meg belementem. Szerintem nincs olyan ember ezen a Föld nevű bolygón, aki képes lenne ennek a tündérkének nemet mondani, még ha állandóan kikapok tőle.
- Oké, melyikkel leszel most?
- Sárga, - nyúlt a sárga bábukért.
- Én maradok a kékkel, - bármennyire is nem hoztak egyszer sem szerencsét nekem, attól még a kedvenc színem volt, ahogyan Védának a sárga.
- Kezdhetsz, - ajánlotta fel vigyorogva a kis ördögfióka, mivel azért ott volt benne az, hogy már négy alkalommal simán legyőzött engem, pedig nem kell nagy tudósnak lenni ehhez a játékhoz, csak szerencse kell hozzá, ő meg szerencsésebb nálam. A játék végére sikerült nyernem, aminek nagyon örültem, viszont sejtettem, hogy valahogyan átvert engem, és hagyott nyerni.
- Még nem unjátok? - jött oda az asztalunkhoz Anita, aki  nagyon örült annak, hogy végre lekötöm Véda figyelmét, és nem csüng folyton rajta.
- Még nem, - rázta meg a fejét Véda, és a fényes barna hosszú hajából kijöttek a beletett csatok, amik teljesen szétrepültek a szobában. A következő játék az volt, hogy ki találja meg mindet hamarabb, így azzal is elszórakoztunk. Pár perccel később mégis ott kellet hagynom Védát az anyukájával, aki átvette a helyemet a játékban, mivel napok óta terveztem, hogy mielőtt Krisztiánnal találkozok, azelőtt beugrok Déneshez a meghívóval, mivel szeretném, ha ott lenne a szalagavatómon. Neki is elküldhettem volna postán, de sejtéseim szerint nem igazán nézegeti a postáját, meg amúgy is jobb, ha személyesen nyújtom át. A lakásához mentem, bár legbelül imádkoztam azért, hogy otthon legyen, vagy ha otthon is van, legalább pár percerejéig engedjen be, és beszéljen velem, mert Viktorral egyáltalán nem beszélt, amikor ő jött el hozzá. Hozzám hasonlóan Viktor is nagyon aggódott érte, de amíg neki nem nyitott ajtót, addig nekem igen.
- Halihó, - köszöntöttem vigyorogva, mire rám csapta az ajtót szó szerint, de nem hagytam magam, így szépen bemenetem az ajtón, amit nem zárt be.
- Nincs kedvem a kislányos hisztijeidhez, - közölte velem, amikor bevágtatott a szobájába, én meg utána mentem, miután bezártam normálisan a bejárati ajtót, nehogy más is bejöjjön, akinek nem kellene.
- Neked teljesen elmentek otthonról? Nem beszélsz Viktorral, rám meg csak úgy bevágod az ajtót, a postaládád tömve van levelekkel, mindenhol üres pizzás dobozok, meg sörösüvegek hevernek.
- Azért jöttél, hogy felmérd a helyzetemet, vagy miért? Takarítani? - nyavalygott az ágyán elterülve.
- Nem ártana, félő, hogy hamarosan rajtad kívül más lakók is megjelennek itt, - az egész pompás lakás úgy nézett ki, mintha egy szeméttelep kelős közepén lennék, sőt még undorítóbbnak is tűnt. Ebből látszott mennyire nincs vele minden rendben, hiszen Dénes mindig is kényesen ügyelt a tisztaságra, most meg minden olyan borzasztó, mintha egy teljesen más ember élne itt.
- Ha csak ezért jöttél, akkor mehetsz is, nincs szükségem senki segítségére, - háborgott. A takaróját a fejére húzta, amikor felhúztam a redőnyt, mivel olyan sötét volt a szobájában, és nem találtam meg a villanykapcsolót, így a mobilom fényének segítségével elvergődtem az ablakig, miközben átestem két cipőn, meg pár ruhán, viszont örültem annak, hogy nem egy hullán, bár a szagokból ítélve amik ott terjengtek, szerint oszlásnak indult hulla is tartózkodhat a lakásban.
- Mindig ott voltál nekem, ha segítségre volt szükségem, hát most én vagyok itt neked, és eszemben sincs elhagyni a lakást addig, amíg ilyen rémes állapotban vagy.
- Johanna, ne idegesíts fel, és ne kényszeríts arra, hogy kidobjalak a lakásomból, - a takaró alól szólalt meg, cseppet sem hozta rám a frászt a szövege, inkább elkeserített. Így kellet látnom őt.
- Képes lennél kidobni?
- Igen.
- Mondhatom így kifejezetten felnőttesen viselkedsz, vagy inkább gyerekesen.
- Mondtam, ne idegesíts, vagy...!- nem hagytam neki befejezni a mondandóját.
- Tudom mi lesz akkor, de ha már egyszer itt vagyok, akkor beszélgethetnénk.
- Mégis miről? - végre előbújt a takaró alól, én meg odaálltam az ágya mellé, mert féltem, ha leülők megtalálok valami olyant, amit egyáltalán nem szeretnék.
- Kezdem ott, hogy szeretettel meghívlak a szalagavatómra. Ha megfordulna olyan ostoba ötlet a fejedben, miszerint nem jössz el, esküszöm eljövök ide, és én magam rángatlak el, világos? Mellékesen nem tudom mi a bajod, gondolom nem én leszek az, akinek elárulod, de sejtem, hogy köze van Lilihez, mert amióta elment, azóta vagy ilyen fura. - A tekintetéből kiolvastam, hogy telitalálat volt, amikor megemlítettem Liliána nevét, mert tényleg amiatt lett ennyire más, mint amilyen valójában volt.
- Nem mondták még neked, hogy ne üsd bele az orrod olyanba, amihez semmi közöd? - támadt rám elégé ridegen.
- De, viszont a családom tagja vagy, így nem úszod meg.
- Semmilyen módon nem vagyok a családod tagja, és eszemben sincs azzá válni.
- Ezt úgy veszem, mintha ki sem mondtad volna.
- Pedig kimondtam.
- Csak is azért mondtad, mert most nem vagy önmagad.
- Ennél jobban nem is lehetnék önmagam, - pufogta, engem meg elkeserített a helyzet.
- Mit művelt Lili azon kívül, hogy te meg ő úgy voltatok együtt? - rossz volt belegondolni, hogy minek is voltam a fültanúja, de annak köszönhetően tisztában voltam pár dologgal. Dénes szerintem totál beleesett Lilibe, aki viszont jó szokásához híven őt is kihasználta, aztán amikor már nem volt rá szüksége dobta, hiszen ez volt az egyedül dolog, amiben profi volt.
- Semmi közöd hozzá! - üvöltötte a szavakat.
- Nem tudom végig nézni nyugodt szívvel, hogy ennyire tönkre teszed magad.
- Nyugi, Liliána erről már gondoskodott, - a szavai hidegek, és üresek voltak, mintha egy idegen mondta volna ki őket.
- A meghívót a kinti asztalon hagyom, - megadtam magam, nem feszegettem tovább a határokat, bármennyire is akartam volna.
- Nem hittem volna, hogy ennyire hamar feladod, - a szavai ismét belém szúrnak, és nagyobb sebeket okoznak, mint bármi más.
- Ha nincs miért küzdeni, akkor nincs miért feladni. Idővel észhez fogsz térni.
- Apád szokta ezt mondani.
- Az apám halott, - emlékeztettem rá. Otthagytam őt a szobában, hogy tovább folytassa az önsanyargatást, meg a pusztító leépülést, amit éppen csinált, mert túlságosan rossz volt még nézni is, mennyire elhagyta magát. A szemei semmi vidámságot nem tükröztek, borostás volt, bűzlött a piától, és gondolom egyszer sem ment be a munkahelyére, talán ki sem tette a lábát a lakásából. Hiába akartam segíteni rajta, ha ő nem akarja, nem kényszeríthetem rá a saját akaratomat, bármennyire is szeretném, hogy ne tegye tönkre az életét, ha egyszer ő ezt akarja, akkor az lesz, amit ő akar, nem pedig az, amit én. Kristófnál jöttem rá erre az apró tényre. Most viszont tanúbizonyságot kaptam. Ahogy elhagytam a lakást kissé megkönnyebbültem, mert nem kellett tovább néznem mivé vált Dénes, viszont megtanultam, hogy néha fáj szeretni, pláne, ha rossz emberbe szeretünk bele, aki nem képes másra, mint csak fájdalmat okozni. Reménykedtem benne, az én kapcsolatom teljesen más lesz Kristóffal, mert ha ilyen lesz, mint amilyen Dénes kapcsolata Lilivel, akkor teljesen tönkre tesszük egymást minden értelemben. A kocsim felé haladva felhívtam Kristófot, és elmeséltem neki az apjánál tett látogatásomat, ő meg megígérte elbeszélget az apjával, bár sejtettem neki sem lesz nagyobb szerencséje, mint nekem, mégis bizakodtam. Bíztam benne, bíztam Kristófban, és reménykedtem. Nem mentem ki Krisztián elé a reptérre, mert amikor azzal poénkodtam, hogy ott fogom várni egy táblával a kezemben, közölte velem, hogy sajnálatosan a társaival együtt fog megérkezni, utána meg egyből elviszik őket egy helyre, ahol kezdetét veszi a verseny, így semmi ideje nem lenne velem beszélgetni. Bármennyire is kiakartam menni elé, elfogadtam, hogy nem nyaralni jött haza, bár nagyon örülnék neki, ha nem csak a szalagavatóm napján futnánk össze pár percre, hanem kicsit több időt tölthetnénk együtt, hiszen három teljes éven keresztül csak interneten keresztül meg telefonon kommunikáltunk, ami számomra nagyon kevés volt. Néha komolyan olyan érzésem van, hogy közelebb áll hozzám Krisztián, mint Bella valaha is, ez viszont aggasztó, mert utóbbi a testvérem. Amikor vége otthon voltam ledőltem a kanapéra, és hálát adtam az istennek, hogy van hova haza térnem, ahogyan annak is, hogy vannak olyan emberek, akik szeretnek.
- Hol voltál? - Lili hangja úgy csapódott nekem, mint egy százhússzal száguldozó autó. A nappali boltíve alatt állt összefont karokkal, és dühös tekintettel. Semmi változás nem volt rajta, maximum annyi, hogy kiengedte a szőke haját, de ezen kívül semmi más nem tűnt fel. Barna dzsekijével,  a fekete hosszú szárú csizmájával, meg az enyémhez hasonló sötét szoknyával pont úgy nézett ki, mintha a hasonmásom lenne.
- Vicces, de ezt inkább én kérdezném tőled kedves Liliána, - poénos volt  a helyzet, nem tudtam megállni nevetés nélkül. Pont csak emlegetni kellet, és egyből fel is bukkant.
- Kicsit elszálltál magadtól, nem gondolod? - nem lépett közelebb, én meg nem keltem fel a kanapéról, csak pozíciót váltottam, hogy jobban lássam őt.
- Azért jöttél, mert annyira közölni akartad ezt velem?
- Viktor mesélte miket szoktál mostanság művelni, és nagyon nem tetszik egyikünknek sem. A szerelem ennyire elvette az eszed?
- Dénesnél jártam, aki valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag totálisan padlón van neked köszönhetően. A szerelem nem vette el az eszem, csak megpróbálom túlélni ezt az egész katyvaszt, amit az életnek nevezek, bár nem könnyíted meg a dolgom.
- Miről beszélgettél vele? - nem zökkent ki a dühös helyzetből, sőt egyáltalán nem változott meg egy cseppet sem azok után, amiket mondtam neki, pedig azt hittem lesz benne egy kis szomorúság vagy valami, ami jelezné mennyire bánja, hogyan elbánt szegény Dénessel, de semmi.
- Semmi különösről, - ingattam a fejem.
- Mindegy. Csak azért jöttem, hogy közöljem veled, nem megyek el a szalagavatódra, szóval ne számíts a részvételemre.
- Gratulálok, hogy egy sima ,,mindegy" szóval képes vagy elintézni azt, amit műveltél. Nem tudom mi történt közted meg közte, de kezdem sejteni. Én próbáltam veled normális rokoni kapcsolatot ápolni, de ezek után, hogy idejössz, és közlöd velem ne számítsak rád, már nem érdekel. Teszek rá, hogy ott leszel, vagy sem, a te döntésed, én meghívtalak, mert akartam, hogy elgyere, de a te döntésed. - Képtelen voltam megérteni őt, azt meg végképpen nem értettem mit, miért tesz.
- Nem csináltam semmit, és jó okom van arra, amiért nem megyek el.
- Mégis mi? - mindent megadtam volna, hogy legalább egy kis időre képes legyek értelmezni a cselekedetei mögött megbújó értelmet.
- Semmi közöd hozzá! - vicsorgott, mint egy megveszett kutya.
- Kifelé menet ne felejtsd el becsukni az ajtót, - mondtam neki.
- Ha így folytatód mindenkit elmarsz magad mellől, bár nem tudom mit eszik rajtad Kristóf.
- Dénes miattad fordult el mellőlem, Bella önszántából hagyott el, nem kényszerítette senki, ahogyan a szüleimet sem, csak ők sajnos nem tehetnek arról, hogy meghaltak. Kristóf és én tökéletesen megvagyunk, köszönöm kérdésedet.
- Azt hiszed örökre melletted marad? Most dúl a szerelem, meg rózsaszín minden, de aztán mi lesz? Tudom milyen az a fiú, nem hozzád való, mert csak arra kellesz neki. Nem szeret.
- Honnét tudod ennyire biztosan? Ki vagy te, hogy megmond ki szeret engem, és ki nem? Kinek hiszed te magad? - ugrottam fel a kanapéról, amikor már végképpen betelt a pohár.
- Mert tudom kit szeret, és az a személy nem te vagy.
- Nem tudod mit beszélsz.
- Kedves Johanna, úgy tűnik a lovagod nem világosított fel téged egy-két.....
- Fogd be! - parancsoltam rá.
- Szóval te nem is tudtad, hogy Bella meg Kristóf összejöttek, amikor a nővéred Krisztiánnal járt?
- Nem, ez nem igaz! - eszembe sem jutott elhinni  a szavait. Kristóf bármennyire is megrögzött nőcsábász volt, attól még tiszteletben tartotta, ha valaki kapcsolatban volt, olyan lánnyal nem is kezdett.
- Maga a nővéred mesélte nekem, amikor Krisztián dobta őt, mert kitudódott az igazság. Ott voltam, amikor Krisztián és Bella ezen vitázott, az egészet hallottam.
- Hazudsz, ők csak barátok voltak, - forgott velem minden.
- Téged soha sem érdekelt, miért is szakítottak?
- De, viszont biztos vagyok benne, hogy nem emiatt, hiszen Bella soha sem lett volna képes megcsalni a szerelmét pont Kristóffal.
 - Túlságosan hasonlítasz a nővéredre, hiába fested a hajad, attól még Bella kiköpött mása vagy. Te tudod, de ne felejtsd el, én figyelmeztettelek. Majd egy szép napon rádöbbensz, hogy mindvégig nekem volt igazam.
- Tűnj innen! - indultam meg felé, és  kitessékeltem a házból.
- Képes vagy kidobni engem? - értetlenkedett Liliána.
 - Kristóf nem azért jár velem, mert Bella pótlék vagyok számára, szóval mást fárassz a hülyeségeiddel! - köpködtem a szavakat, és becsuktam mögötte az ajtót. Túlságosan felhúzott azzal, amit állított, mert tisztában voltam vele, hogy nyomos ok miatt szakított Krisztián és Bella pontosan az előtt mielőtt a nővérem lelépett volna, de előtte kibékültek, ezért nem hinném, hogy egy ekkora dolog miatt kaptak akkor össze. Mindezzel ellenben ott volt a tény, Kristóf valamiért nem kedveli Krisztiánt, ami kezdi elültetni bennem a gyanú magvait, mert ha Lilinek igaza van, és tényleg ez történt, akkor sokkal több van ezek mögött a dolgok mögött, mint sejtettem. Erre csak is ők hárman adhatnak választ számomra, én pedig azt hiszem ki fogom deríteni mi is történt. Nagyon félek, ha valaha is megtudom az igazságot, az  nagyon nem fog tetszeni nekem.

Johanna nővére 17. Fejezet Én még soha...

Johanna nővére
17. Fejezet
Én még soha...

,,Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy. "

Walter Winchell

Szerdán reggel világellenesen ébredtem.
Kristóf nem hívott, és ez kicsit felhúzott. Nem tudom más hogyan van ezzel, de én baromira elvártam volna tőle, hogy legalább egyszer minimum felhívjon, hiszen lett volna miről beszélnünk. Ez is azt bizonyította számomra, nem jelentettem többet neki, mint egy újabb vonalka a hülye noteszében, amiben nyilvántartja hány lánnyal volt már. Tudom, undorító amit művel, de én meg hülye voltam, amiért hagytam magam neki. Nincs mese, egy idióta vagyok. Ma Bianka nem jött velem, mert reggel nem érezte valami jól magát, így inkább otthon marad piheni, meg tételeket kidolgozni. Mesélt a vizsgálatról, és arról is, mennyire furcsa volt számára Dominik közelsége. Bármennyire is azon ügyködött, hogyan tudná elfelejteni őt, rá kellet döbbennie a valóságra, miszerint még mindig szereti. Ha nem is annyira, mint régen, de attól még ott van benne az a bizonyos érzés, amit nem tud csak úgy kitörölni. A suliban miután leültem Bálint mellé még mindig rajtuk agyaltam. Már nem érdekelt Kristóf, mert végre felébredtem az álomból.
- Már azt hittem te sem jössz be, - fordul felém Bálint, amikor végre megszabadul a telefonjától, és visszatér a valóságba. Pont olyan álmos fejet vágott, mint én.
- Többször nem hiányozhatok, elég volt az a hosszú hét, nem kellene további hiányzásokat összeszednem, mert a végén még elkaszálják az érettségimet.
- Mintadiák vagy, mégis ki merne ilyen gonoszságra vetemedni? - elégé pocsékul adja a döbbentett, meg a többi izét, amit próbál nekem előadni. Ilyenkor nagyon vicces képet vág, amikor azon erőlködik, hogy megnevettessen engem.
- Müvtöri boszorka szívesen végignézné hogyan is hasalok el az érettségin, de nem adom meg neki ezt az örömöt. Túlságosan keményen küzdöttem az évek alatt, - annak a banyának meg nekünk kész történelmünk van, amiről szerintem már tettem említést, mennyire egy szemét hárpia velem, vagy ha nem, akkor most közlöm, ő egy szemét hárpia.
- Kicsit eltúl...
- Ki ne merészeld mondani, amit kiszeretnél! - azonnal kapcsolók, és közbevágok. Per pillanat nem akarok arról vitázni, miért is rühellem azt a nőt, vagy ő engem, mert tényleg nem vagyok olyan hangulatba, meg alapjáraton nem szeretném megbántani Bálintot azzal, hogy vitába szállok vele.
- Rendben, de akkor is szembe kéne nézned a tényekkel.
- Nem akarok semmivel sem szembenézni, - tényleg nem akartam, pedig minden, amivel muszáj lett volna, az ott keringett a fejem fölött. Egyiktől sem lettem boldogabb. Az első óra matek lett volna, de helyette az osztályfőnökkel beszélgettünk, mivel össze kellet írnunk  hány embert szeretnénk elhívni a szalagavatóra, mert le kell adni a vendégek létszámát. Gyorsan összeírtam papírra hány embert szeretnék meghívni, amikor tudatosult bennem, hogy sokan közülük alapból ott lesznek, mert van rokonuk. Ilyen például Kristóf, aki Eliza miatt tuti ott lesz, vagy Bence, hiszen Bálint tuti meghívja a bátyát, viszont Krisztiánnal gondban voltam. Tudtam, hogy az egész decembert Magyarország határain belül tölti, ámbár nem tudtam, hogy a kedves öccse fejében megfordult-e az, hogy elhívja őt.
- Szerinted Ricsi elhívja Krisztiánt? - suttogtam halkan Bálintnak.
- Nem hiszem, mivel mostanság nem igazán vannak beszélőviszonyban.
- Miért?
- Nem árulhatom el, mert megígértem.
- Azt hiszem sejtem, - annyira utáltam a szüleiket. Krisztián nem akart itthon maradni, hogy tökéletes minta orvos legyen belőle, aki tovább viszi a szülei áldott munkáját, mert őt inkább az építészet vonzotta már kiskora óta, így szépen kitagadták. Három hosszú éven keresztül egyszer sem fordult meg a szülei fejébe az, hogy felhívják őt, mert számukra hallott volt. Gondolom ugyanazt játsszák el most, mint anno a testvérénél, miszerint rá akarják kényszeríteni valami olyanra, amit egyáltalán nem akart. Ilyesmi egyszer sem fordult meg Viktor fejében, mivel ő arra tanít engem évek óta, hogy az életemről én döntők, nem engedhetem át másoknak az irányítást ezen téren.
 - Én csak Bencét hívom el, - közölte velem halkan.
- A szüleidet nem?
- Nem jönnek haza.
- Nagyon sajnálom, - mondtam neki szomorúan.
- Te kiket hívsz meg?
- Krisztiánt, ha Ricsi nem hívja meg, mert régebben megígértette velem, hogy meghívom. Anita, Véda, Dénes, Viktor és Lili, mivel Marika néni biztos nem jön el a betegsége miatt.
- Meghívod Lilit?
- Megint megpróbálom helyrehozni a családi kapcsolatunkat, bár most elégé nehéz a dolgom, tekintve mennyire nincs a közelembe, sőt szerintem nincs is az országban, de mégis Viktor mellett ő a másik rokonom, akinek ott kellene lennie velem azon a napon.
- Megértem, - értett velem egyet. Az osztályfőnök aranyos volt, ezért kaptunk haladékot péntekig, amire végérvényesen el kell döntenünk a meghívottak létszámát, mert úgy rendelnek meghívót. A ,,matekot" történelem követte, amin filmet néztünk, míg médián csak úgy voltunk, és beszélgettünk a tanárral, mert a rossz idő, meg a sok hiányzó kissé elvette a kedvünket.
- Unom magam! - ismételgette mellettem Bálint a padra hasalva, pontosan úgy, ahogyan én. Egyikünknek sem volt jobb elfoglaltsága, így maradt a nagy semmi.
- Csinálnunk kellene valamit, - motyogtam kissé álmosan. Kint szakadt az eső, ami csak rátett az álmos hangulatomra, meg a fáradtságomra.
- Tudod mit? Játsszuk azt, hogy én még soha, - dobta fel az ötletet mellettem ülve Bálint.
- Mit?
- Ez arról szól, hogy mondanod kell valamit, amit te még soha sem csináltál, és minden mondatot úgy kell kezdened, hogy én még soha.
 - Én még soha nem mondtam ki hangosan mennyire elegem van néha a világból.
- Na, ez kezdésnek jó, de most én jövők. Én még soha nem mondtam egy lánynak sem, hogy szeretem.
- Harmadikban Póka Patrícia Nikolettának mondtad, amikor odaadta a sütijét, - emlékeztettem.
- Azt nem úgy értettem, - mentegetőzött. - Mellékesen harmadik óta nem is láttam, de valaki azt mesélte róla, hogy beállt az iparba, már ha érted.
- Én még soha nem ettem meszet.
- Én még soha nem láttalak pucéron.
- Nem igaz, mert kiskorukban sokszor láttál meztelenül strandon.
- Jó, de azóta azért változtál, és az nem ugyanolyan, - ellenkezett ismét.
- Én még soha nem jártam senkivel.
- Erre tudok példát mondani, még hozzá az ovit, mert minden héten más kisfiúba voltál szerelmes, és állandóan lenyúltad a traktorom, én meg mindig bőgtem miattad.
- Számtalan alkalommal bocsánatot kértem már, - teszem hozzá vigyorogva, mert felidéződött bennem, mennyire is jó volt ovisnak lenni, hiszen akkor még semmi más problémánk nem volt, mint játszani a kedvenc játékunkkal, meg délután lefeküdni aludni. Most meg itt volt a szalagavató, Bianka terhessége (amihez csak annyiban van közöm, hogy nálunk lakik), Kristóf meg ami köztünk történt, Lilivel való kibékülés, felvételi, ballagás és még sorolhatnám mennyi minden vár még rám ezeken kívül.
- Nem elégszer, - morogja nekem, majd kihúzta magát nyújtózkodás közben.
- Én még soha... - törtem a fejemet, hogy még mit nem csináltam soha. Természetesen sok mindent nem csináltam még eddigi életem során, de kapásból egy sem jutott az eszembe.  - ....nem kérdeztem meg Bellától, miért nem írt egyetlen árva üzenetet sem számomra.
- Én még soha nem mondtam ki Bencének, mennyire örülök annak, hogy ő a testvérem, és mennyire szükségem van rá.
- Szerintem tisztában van vele, - szólaltam meg kicsit elérzékenyülve. A csengő hangja jelezte nekünk, hogy vége az órának, és mehetünk a következőre, vagyis irodalomra. A továbbiakban is folytattuk a játékunkat, bár a hülye zenétől, amit a sulirádiónk adott nem igazán hallottuk egymást. A tanárok kitalálták, hogy mennyire feldobná a hangulatot, ha szünetekben mondjuk szép romantikus számok szólnának, vagy amilyen éppen akad. Borzalmasabbnál is borzalmasabb számokat adtak, amitől egyáltalán nem lett jobb kedvünk, pláne nem az én osztályomnak. Irodalmon feleltem, ami ötös lett, mégis pár szót úgy kellet kihúzni belőlem, mert egyáltalán nem jutottak eszembe azok a konkrét válaszok, amiket a tanár várt tőlem az aktuális kérdéseire. Aztán írtunk egy hosszú dolgozatot egy előző anyagból, ami része az egyik tételünknek, így a tanárunk úgy gondolta jobb, ha nem feledjük. Kijelenthetem, nem fogjuk, az egyszer fix. Egész nap ezen agyaltunk Bálinttal, hogy a számtalan én még soha mellett mit hagytunk még ki, így nem is tűnt olyan rémesnek a sulis napunk. Suli után haza hajtottam, vagyis hajtottam volna, de megcsörrent a mobilom vezetés közben. Hazudnék, ha azt mondanám nem dobbant meg a szívem azon reményben, hogy a hívó fél nem más, mint Kristóf, de rá kellet jönnöm a zenéből, meg a kiírt számból, hogy ez bizony nem ő lesz, maximum abban az esetben, ha más telefonjáról hív. Leálltam az útszélére. Ha vezettem, akkor soha sem fogadtam hívást, de mivel többször is kitartóan hívott ugyanaz a személy, ezért a biztonság kedvéért jobbnak tűnt nem veszélyeztetni mások épségét azzal, hogy felelőtlenül vezetés közben cseverészek valakivel.
- Halló? Herczeg Johanna vagyok, miben segíthetek? - szóltam bele a hivatalosabb stílusomban, mert ennél nem tudtam hirtelen jobb szöveget összehozni, meg amúgy is tök mindegy volt mit mondok bele.
- Szia, én vagyok, - szólt bele egy ismerősnek tűnő hang, de nem igazán tudtam beazonosítani kihez is tartozott.
- Pontosabban ki is? - illetlen volt rá kérdeznem, mégis muszáj volt, mert nem esett le sehogyan sem. Inkább egyszer égjek, mint a lefolytatott beszélgetés végéig azon agyaljak ki is van a vonal túloldalán.
- Dominik, vagy már elfelejtettél?
- Nem, csak hirtelen nem ugrott be. Mi újság? - eszembe sem jutott vele beszélgetni, az meg pláne nem, hogy felhív.
- Nagyon fontos lenne személyesen beszélgetnünk, - pár percnyi habozás után végre kinyögte miért hívott.
- Miért és mikor? - ez a két kérdés foglalkoztatott.
- Ha lehetne most. A lakásomban találkozzunk, és nagyon fontos, - ezzel köszönt el. Igen, totál olyan, mint Bianka, vagyis ilyen téren pláne. Letettem a telefonom, viszont eszembe sem jutott azonnal oda rohanni, mert tuti nem lehet olyan nagy dologról szó, de aztán mégis átgondoltam a dolgokat, hiszen, ha nem lenne olyan fontos, akkor nem engem hívott volna fel, így mégis elkocsikáztam hozzájuk. Fáradtan felmentem a lépcsőn az emeletükre, majd megkerestem a lakásuk ajtaját, és becsengettem.
Dominik nyitott ajtót alsónadrágban.
- Hú, de jó, hogy ide értél! - nem látszott úgy, mintha nagyon zavarban lenne, amiért így látom, viszont elégé riadtnak tűnt számomra.
- Még álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer így nyitsz nekem ajtót, - hebegtem, mint egy idióta, de akkor is sokkolt a félmeztelen látványa. Félreértés ne essék, nem gyújtott meg bennem semmit, csak a pánikfaktort.
- Most nincs időnk erre, gyere velem! - mondta nekem, majd a karomnál megragadva berángatott a lakásba. A múltkori engem faggatásos félresikerült kísérlete után nem igazán kellet volna egyedül idejönnöm, de tisztában voltam vele, hogy azt leszámítva, amikor megbilincselt, meg megpróbálta kiszedni belőlem Bianka titkait, attól még elégé normálisnak tűnik számomra.
- Mi történt? - bele se mertem gondolni abba, hogy mi a fészkes fene történhetett itt, bár nagyon rossz előérzetem lett, amikor megálltunk Dominik valódi szobájának ajtaja előtt.
- Valamit tudnod kell, - állt meg Dominik, majd kihúzta magát.
- Kezd nagyon rossz előérzetem lenni, szóval kinyögnéd végre miért hívtál ide? - próbáltam nyugisnak tűnni, belül mégis ezerszer felrobbantam a kíváncsiságtól.
- Miután szakítottunk Biankával, felregisztráltam egy társkeresőre.
- Nekem ehhez mi közöm?
- Mindjárt elmagyarázom az egészet, ha hagynád. Na, hol is tartottam? Ja, igen ott, hogy regisztráltam.
- Ennyire el voltál keseredve, hogy társkeresőn keresgéltél? - nem tűnt olyannak számomra, mint akinek végső elkeseredésében oda kellene regisztrálnia, hiszen baromi sok lány rászokott tapadni. Bár nem az esetem, de el kell ismernem, hogy nem csúnya, sőt kifejezetten dögösnek tűnik, és ha nem tudnám mennyire tapló tud lenni néhanapján, talán bepróbálkoznék nála, viszont sajnos tudom, amit tudok, így ez esélytelen.
- Nem barátnőt kerestem, hanem khm partnert, - pontosított kissé elvörösödve.
- Azt hiszem kezd leesni, miért is hívtál ide, - nem bírtam abbahagyni a röhögést, amikor elkezdett bennem összeállni a kép a dolgokat illetően.
- Halkabban! - szólt rám mérgesen, mert neki egyáltalán nem tetszett, mennyire jó lett neki köszönhetően a kedvem.
- Gondolom a csaj ott van bent a szobádban, - mutattam az ajtóra.
- Igen és hozzá bilincselte magát az ágyamhoz.
- Mit csinált? - Dominik ahelyett, hogy válaszolt volna, inkább megmutatta mire is gondolt éppen az előbb. Kinyitotta az ajtót, és feltárult előttem a kép. Egy nálunk jóval idősebb hölgyemény feküdt Dominik ágyán, miközben a kezei a feje fölött az ágyhoz voltak bilincselve, és totálisan csupasz volt. Azt hiszem egyeseknek nincs eszük, de önbecsülésük meg még sorolhatnám mik hiányoznak ezekből.
- Uram Isten! - tátogtam, mint egy partra vetődött hal, aztán gyorsan becsuktam az ajtót, nehogy még többet lássak abból, amire alapjáraton egyáltalán nem voltam kíváncsi. - Csak annyit árulj el nekem, miért vagy alsógatyában, miközben ő ott bent terpeszkedik?
- Az egész sztori ott kezdődött, amikor felregisztráltam arra a hülye partnerkeresőre. Esküszöm, kiment a fejemből, hogy nem töröltem le, viszont amikor törölni akartam ez a nő rám írt, és elkezdtünk beszélgetni.
- Mondtam már, hogy érdekes emberekkel barátkozol? - ez már tényleg túlságosan sok volt nekem, nem tudtam nem hangosan felröhögni.
- Elkezdtünk beszélgetni, de esküszöm többször kihangsúlyoztam neki, hogy még nem vagyok túl a volt barátnőmön, és nem hiszem, hogy Azon  kívül más is történhet köztünk. Miután megbeszéltem Biankával, hogy soha többé nem leszünk újra együtt, gondoltam itt van valaki, aki képes érzelem mentesen, sőt pénz nélkül is lefeküdni velem amikor csak akarom, hát megadtam neki a címemet.
- Meggondoltad magad, és nem tudod lerázni?
- Pontosan.
- Amúgy az a te, illetve Kristóf bilincse , ami rajta van?
- Igen.
- De miért bilincselted az ágyadhoz?
- Nem én voltam, hanem ő maga. Azt mondta durván szereti, és amíg kirohantam pisilni megtalálta nálam azt a rohadt bilincset, és valahogyan megoldotta.
- Nekem ehhez pontosan mi közöm is van?
- Tudom, hogy tudod mért hívtalak, kérlek, ne várd el tőlem, hogy kimondjam.
- Pedig muszáj lesz.
- Játszd el az őrült barátnőmet, hogy letapadjon rólam, - végül mégis csak sikerült neki kibökni mit is akar pontosan.
- Tudok egy jobb megoldást, hol a kulcs? - nyújtottam Dominik felé a kezem abban a reményben, hogy átadja, de kiderült, hogy az íróasztalfiókjában van. Jézusom, de jó, hogy turkálhatok a cuccai között. Nehézkesen beléptem a szobájába becsukva magam mögött az ajtót. Fogalmam sem volt arról, mit kellene egy ilyen cikis helyzetben mondanom a nőnek, így maradtam az mellett, hogy úgy veszem, hogy nem is annyira cikis a helyzet, amiben éppen vagyunk.
- Jó napot! - köszöntem oda neki, és eltakarva a szemeimet elvergődtem a bizonyos íróasztalhoz.  Nem volt egy könnyű munka, mégis sikerült teljesítenem.
- Nagyon örülnék neki, ha visszatérne az én kis mackóm, merre van? - a legdurvább az egészben, hogy amíg én totál kínosnak találtam a helyzetet, addig ő egyáltalán fel sem fogta mit művelt. Isten adja, ha idősebb koromra elmegy az eszem, akkor se bújak gy jóval fiatalabb srác ágyába, aki akár a fiam is lehetne, bár nem tudtam pontosan megítélni mennyi is lehet a hölgyemény, viszont meg volt róla a véleményem.
- Mackó valaki más mackója, aki egyáltalán nem akarja, hogy ön játsszon vele. Azért jöttem be, hogy elengedjem magát, kérem ne nehezítse meg a dolgom, és figyeljen rám. A továbbiakban ne keresse a ,,mackóját", pláne nem itt. - Kis időre abbahagytam a keresgélést, majd a nő felé fordultam. Nem vagyok prűd meg hasonlók, mégis totálisan elkapott az undor ettől a nőcitől, aki képes vadidegen srácok ágyába feküdni, sőt még meg is bilincseli magát a hülyéje.
- Mackó merre vagy? - folyton ezt ismételgette. Sejtettem, ezt a napot jó sokszor felfogom idézni Dominiknak, nehogy egykönnyen eltudja felejteni, bár kétlem.
- Elég idős ahhoz, hogy találjon egy korban kissé közelebb álló férfit, akivel aztán azt csinálhat, amit csak akar, de az a maci ott kint már foglalt, világos?
- De azt ígérte... - kezdett bele hisztérikusan a mondandójába, de közbe vágtam.
- Kérem bocsásson meg neki, gyógyszeres kezelés alatt áll, és én vagyok az ápolója. A ,,mackó", ahogyan ön nevezte egy bipoláris zavarokkal küszködő fiatal páciens. Gondolom, a leveleiből meg a viselkedéséből már kikövetkeztette, hogy nincs minden rendben vele, - ennél jobb ötlet nem is juthatott volna az eszembe, amivel sikeresebben távol tudnám tartani őt. A nőn látszott mennyire elgondolkodott a szavaimon.
- Akkor majd én ápolom, mert mackónak nincs szüksége egy ilyen sarlatánra, mint maga - vágta oda nekem vicsorogva a nő. Az alsó ajkam egészen a padlóig esett, mint a mesékben, amikor rádöbbentem, hogy ez a nő hülyébb, mint amilyennek kinéz. Te jó szent Szűz Mária, kit szedett ez a marha össze?!
- Bánthatja is, - próbáltam eltántorítani.
- Nem érdekel, szeretem, ha bántanak.
- Elnézést, de mi nem világos abban, hogy nem? - elképzeltem hogyan verem a fejemet az íróasztal sarkába, vagy az övét, hátha attól megjön az esze.
- Minket Isten is egymásnak teremtett, nem állhatsz közénk, - teljesen kifordult magából.
- Elnézést, de ön gyógyszeres kezelés alatt áll? - míg én a nővel bajlódtam, addig ajtók nyíltak, és ajtók csapódtak, de valamiért még sem gondoltam azt, hogy Dominik nyitogatja őket, mert meghallottam valakivel csevegni, miközben én az idézőjeles barátnőjét próbáltam észhez téríteni nem sok sikerrel.
- Nem.
- Pedig el kéne, - fogtam a fejem, és ismét visszatértem megkeresni a kulcsot, amit szerencsére pár percnyi turkálás után megtaláltam. - Jó, én próbáltam kedvesen, hogy megértse, de ami nem megy, nem kell erőltetni. Elengedem, amint kiszabadul, összeszedi a cuccait, és elmegy, többé nem keresi fel a mackóját, mert különben ...- itt haboztam, mert fogalmam sem volt róla mit is kellene csinálnom, de volt viszont ihletem a sorozatokból, amiket nézek.
- Mi lesz? - nézet rám mérgesen.
- Van egy barátom, aki képes feltörni fiókokat, nem jelentene neki nagy nehézséget kideríteni pontosan kicsoda is ön. Vajon a rokonai, barátai tudják milyen oldalon regisztrált? Ha nem, akkor megtudják. A döntés az ön kezében van, ha képes együttműködni velem, nem lesz semmi baja ebből, ellenkező esetben kénytelen leszek tudatni az ismerőseivel a hobbiját, ha még nem tudnának róla, sőt zaklatásért simán sittre is kerülhet. Mackót és önt senki sem teremtette egymásnak, pláne nem Isten, - vigyorogtam rá kedvesen.
- Mi a ...? - most az ő szája maradt tátva.
- Nem szeretnék ilyen eszközökhöz folyamodni, de ha nem ad más lehetőséget, megteszem.
- Engedjen el, és esküszöm eltűnők, - ígérte meg, én meg elengedtem. Egy papírlapra lefirkáltam egy kiváló pszichológus számát, majd átnyújtottam neki.
- Ez egy remek szakember elérhetősége,  ajánlom keresse fel, higgye el jót fog tenni a vele való beszélgetés, - mondtam. Igazság szerint kissé megsajnáltam a nőt, bár nem tűnt kívülről nem beszámíthatónak, de biztosra vettem az életében történhettek olyan dolgok, amik kiváltották nála ezt a viselkedést. Nem hagytam magára, míg felöltözött, mert túlságosan tartottam attól eltesz valami olyant, amit nem kellene, így megvártam, amíg visszaveszi a ruháit, aztán kikísértem az ajtón. Amint becsukódott az ajtó Dominik végre előmerészkedett.
- Jövök neked eggyel, - veregette meg a vállamat megkönnyebbülten.
- Ilyen többet ne csinálj, és törlőd magad azonnal arról a mocskos oldalról, világos? - támadtam neki, mert ez az egész rosszabbul is elsülhetett volna, bár ez sem volt semmi.
- Már töröltem, - mentegetőzött nekem. Kikerülve őt elindultam Kristóf szobája felé, mivel feltett szándékom volt, hogy beszéljek vele arról, ami köztünk történt, mert ő egyáltalán nem vette a fáradtságot. Dominik megragadva a karomat visszatartott attól, hogy benyissak a szobába.
- Ez nem az, aminek látszik! - közölte velem, miközben belülről egy csajszi hangja szűrődött ki, elégé félreérthetetlen nyögések meg miegymás.
- Engedj el, én esküszöm megfojtom! - könyörögtem neki, de már nem csak a karomat szorongatta, hanem tökéletes fogással tartott mozdulatlanul, nehogy megzavarjam a haverját, aki éppen élvezkedik egy másik csajjal, aki nem én vagyok. Ekkor tudatosult bennem, én jobban beleéltem magamat a képzeletbeli kapcsolatomba Kristóffal, mint amilyen valójában volt. Hiába mondogattam magamnak, többet nem sírok, de akkor mégis csak kicsordult két könnycsepp a szememből.
- Ez nem az, aminek tűnik, mert az nem Kristóf.
- Mi az, hogy nem Kristóf? Ugye nem azzal akarsz etetni, hogy valaki bejött ide, hogy megfektesse a barátnőjét? Ennyire hülyének nézel? - most én voltam olyan, mint egy őrült, hisztérika.
- Nem az én dolgom mit csinál Kristóf a szobájával, de ott bent nem ő van, hanem valaki más.
- Aha, persze én meg egy nyúl vagyok! - tiltakoztam, mert totálisan képtelen voltam felfogni Dominik szavait.
- Szép nyúl lennél, - Kristóf szavai totálisan padlóra küldtek. Nagy nehezen kiszabadultam az idióta haverja szorításából, és azt hittem összeesek, amikor világossá vált számomra, tényleg nem ő van a szobájába, hanem valaki más. Köpni, de még nyelni sem tudtam, csak álltam ott magam elé bámulva, miközben azért imádkoztam mikor csap belém a villám, de sajnos semmilyen villám nem csapott belém. Pechemre még az is elkerült engem, mint az ész meg a logika, amikre szükségem lett volna.
- Ha te ott állsz, akkor ki van ott bent? - ez volt az egyedüli kérdés, ami megmozgatta a leépült agyamat. Kínomban azt se tudtam mit kezdjek magammal. Kristóf nem nevetett, még csak nem is mosolygott, ami totálisan megrémített engem, mert rémisztően komolynak látszott számomra, ami nem jelenetet jót.
- Gyere egy kicsit velem, - a fejével biccentett egyet, majd megindult, én meg rohantam utána, mint egy eszelős.
- Én...- kezdetem bele a magyarázkodásba, de lecsendesített.
- Azt képzelted rólam, hogy azok után ami köztünk történt rögtön összeszedek valakit, és felhozom ide? - összefonta maga előtt a karját, és neki dőlt a kanapéjuknak. A cuccai a bejárati ajtónál hevertek, gondolom munkából jöhetett meg, és egy elégé érdekes szituáció fogadhatta.
- Oké, el kell ismernem, hogy pár pillanat erejéig tényleg elképzeltem, de nem vetheted a szememre, hiszen másokkal is ezt csináltad.
- Szóval, akkor ezek szerinted veled is ezt kellet volna tennem?
- Nem, de te olyan vagy, és a valóságban nem változnak meg ilyen gyökeresen az emberek. Éveken keresztül végig néztem miket művelsz más lányokkal, velem miért ne csinálhattad volna ugyanazokat? Sőt, hozzá tenném még csak fel sem hívtál.
- Miért, te felhívtál? - kérdezett vissza.
- Igen, csak az üzenetrögzítőd kapcsolt be. Mivel te vagy a fiú, ezért elvártam volna, hogy felhívj, mert sokat jelenetet volna nekem.
- El voltam foglalva.
- És nem tudtál öt kicseszett percet arra szánni, hogy megfogd a flancos készülékedet, és oda tedd a füledhez miután kikerested a számomat? - elszomorított ez az egész dolog.
- Mindent megbeszéltünk, mi a fészkes fenéért kellet volna felhívnom téged? - nem értett semmit.
- Ne hogy már nekem kelljen elárulnom neked, - felbosszantott teljesen.
- Mit vársz tőlem? Azok a lányok, akikkel együtt voltam egyáltalán nem várták el, hogy felhívjam őket, ez nekem baromira új, - vallotta be lehajtott fejjel. Nagyon megsajnáltam, meg utáltam is magam azért, mert ennyire nem bíztam benne, és tényleg elképzeltem, hogy rögtön mással kezd, miután velem volt. Oda mentem hozzá majd megöleltem.
- Bocsáss meg nekem, amiért ennyire nem bíztam benned, - suttogtam bele a fülébe.
- A helyedben én sem bíznék, - ahogyan ott álltunk ölelkezve megnyugodtam.
- Nem, ez akkor sem mentség.
- Most mi hogyan is állunk egymással? - érdeklődött tőlem.
- Kapcsolatban vagyunk, vagy az még túl korai? - egyikünknek sem volt még kapcsolata, vagyis komolyabb még nem, ezért adódott pár dolog, amit muszáj volt pontosítani.
- Szerintem ezek után itt lenne az ideje, viszont most nagyon ciki lenne, ha azt mondanám légy a barátnőm, vagy az még kínosabb lenne, ha letérdelnék?
- A kérdés térdelés nélkül jobb lenne.
- Ja, oké! - hümmögött. - Akkor akarsz egy dilis barátnője lenni?
- Akarsz egy hisztérikát barátnődnek?
- Aha! - bólintott.
- Akkor ezt tisztáztuk, - mosolyogtam, és megcsókoltam. Na, így kerültünk egymással kapcsolatba, bár valójában már hónapok óta elkezdődött a kettőnk története, csak egyikünk sem lépett semmit.
- Kösz a szob...- Bálint libbent oda hozzánk, de amint meglátott engem elharapta a mondandója végét.
- Na, ne! - ez jobban sokkolt, mint a ribizlibokor Dominik ágyában, az meg rátett egy lapáttal, amikor megláttam kivel is töltötte a ,,szép" perceit Kristóf szobájában.  Hibáztam, amikor nem kérdeztem meg ki az a csaj, akivel elkezdtek alakulni a dolgok kettejük között, mert nem ért volna váratlanul, amikor megpillantom mellette a deszkafát, aki múltkor tönkre tette a tesit számomra, és azóta is megkeseríti az életemet.
- Én megtudom magyarázni, - Bálint tényleg azon volt, hogyan tudná magát, illetve magukat kimagyarázni ebből a helyzetből. Nem sikerült neki.
- Minek magyarázkodsz ennek? - A deszkafa értetlenül meredt Bálintra, és semmi értelmet nem tükrözött az üres kisugárzása.
- Te komolyan képes vagy összeállni ezzel a döggel? - elléptem Kristóftól, aki a biztonság kedvéért visszahúzott magához, nehogy neki támadjak Bálint új nőjének, aki még a nézésével is hergelt.
- Te meg összejöttél a volt pasimmal, - vágott vissza az a vékony zsiráf.
- Kristóf soha sem volt a pasid! - ordibáltam hisztérikusan.
- Ja, de neked sem lesz! - vágott vissza, és megindult felém, abban a reményben, hogy én támadok neki először, de azt leshette.
- Bálint szakítás után vizsgáltasd ki magad, nehogy elkapj valamit ettől az üresfejű kis senkitől, - tanácsoltam kedvesen a barátomnak, akinek nem kellet volna összeszedni ezt, vagyis pontosabban pont ezt.
- Én Kristófra mondanám ezt neked, mert kitudja kikben járt a micsodája, - sziszegte dühösen deszkalady.
- Bálint, szerintem ideje lenne elvinni innét a barátnődet, - kérte tőle Kristóf, aki cseppet sem szórakozott valami jól azon, ahogyan a deszkafa engem sértegetett, bár engem sem kellet félteni.
- Ha nem kedvelném ennyire Bálintot, már régen megfojtottalak volna te elkényeztetett hercegnő, - fröcsögte gúnyosan deszka ribizlibokor.
- Kedvelsz? - nézett rá Bálint olyan undorítóan szerelmes fejjel, amitől egyes emberek gyomra felszokott kavarodni, pláne akkor, amikor erről a nebáncsvirágról van szó.
- Nem csak a tökéletes tested miatt bírlak, de az eszedért is, - megcsókolta. Ez a dög képes volt előttünk megcsókolni. Jó, akkor keveredett csak fel igazán a gyomrom. Miután elmentek, odafordultam Kristófhoz.
- Mégis miért a te szobádban csinálták? - ezt sehogyan sem tudtam felfogni.
- Jöttem egy szívességgel Bálintnak, és mivel nem tudta hová vinni a nőjét, hát behajtotta rajtam az adósságot.
- Remélem nagy volt az a dolog, amiért ezzel fizettél.
- Hidd el, megérte, - mondta Kristóf, én meg nem firtattam a dolgot, bár elborzadtam attól, ami történt, de azt hiszem ebben a lakásban még lesznek ezekhez hasonló dolgok ismerve ezt a két dilist. Mivel nem telefonáltam Viktornak azért, hogy engedélyt kérjek, ennek örömére nem két hetes lett a fogságom, hanem három, viszont azt is megtudtam tőle, sajnos nem lesz ott a szalagavatómon, mert külföldre kell utaznia. Ez kicsit elkeserített, de mivel nem tehet róla, ezért csak mosolyogtam, és megígértem neki, hogy sok képet készítünk, vagyis azok, akik jelen lesznek. Kristóffal viszont elhatároztuk, addig nem hozzuk nyilvánosságra a kapcsolatunkat, amíg Elizával nem beszéltünk, bár reménykedem benne, tőlem tudja meg és nem mástól. 

Johanna nővére 16. Fejezet A lavina +18

Johanna nővére
16. Fejezet
A lavina   +18

,,Soha egyetlen hópehely sem érzi magát felelősnek egy lavinában."

David Vaughan Icke

Amikor beléptem a lakásba, már akkor kellet volna éreznem, nekem nem kéne itt lennem, mégsem tűntem el onnét. Ha valaki egyszer majd megkérdezi tőlem, mi volt életemben az első hibás döntésem, akkor ezt a napot per pillanatot fogom neki elmesélni, mert igazán itt vette kezdetét az életem.
- Ez a mi kis aranyos lakásunk, - mutatott körbe, amikor becsukta maga után az ajtót, mert volt annyi udvariasság benne, hogy engem maga elé engedett. Elvette a kabátomat, amit felakasztott az ajtó melletti fogasra, majd miután letette a kulcsát, meg vissza adta az autóm kulcsait körbe vezetett.
- Nagyon világos, - állapítottam meg, mert nagyon érződött rajta, mennyire várja a válaszom. Konkrétan belemászott a személyesterembe, és addig nem mozdult, amíg ki nem nyitottam a számat.
- Ez itt Dominik szobája, de ide nem megyünk be, mert megígértem neki, hogy csak végszükség esetén megyek be lánnyal, - magyarázta nekem egy csukott ajtó előtt, amire egy táblát akasztottak csúnya szöveggel a közepén.
- Mi van? - nem értettem mi lehet az a ,,végszükség", amiért egy lányt kéne oda bevinnie.
- Hosszú sztori, lényegtelen.
- Oké, - hagytam rá, és tényleg jobbnak láttam, ha nem tudom meg mit is takar az a hosszú sztori, ami szerinte lényegtelen. Dominik szobája után megmutatta a konyhájukat, bár cseppet sem úgy nézett ki, amilyennek Bianka elképzelte, mert ő inkább olyan borzalmasnak gondolta, amilyen Anita patkányos lakása volt, amibe be akart költözni. Itt nem voltak sem csótányok, sem patkányok, és egerek sem, szerencsére. Tágasnak tűnt számomra, mert elfért benne egy sütő, hűtőszekrény, egy asztal négy székkel, meg egy csomó más használati cucc, amire szükség lehet egy konyhában.
- Itt szoktunk közösen vacsorázni, - mutatott az asztalra. Kint már besötétedett, az orra még mindig elégé csúnyán festett, és elkezdett besötétedni a monoklija, amit ajándékul kapott.
- Merre van a fürdő? - érdeklődtem meg tőle.
- Pisilned kell? - kérdezett vissza.
- Nem, csak gondoltam megtisztítom kicsit a képed, mert nem valami bizalomgerjesztő per pillanat.
- Ja, majd megoldom, de menjünk tovább, - kivezényelt a konyhából, és elkalauzolt a szobájához.
- Ide sem lehet belépni? - meredtem rá kíváncsian, amikor megállt az ajtaja előtt, viszont nem mozdult semerre, csak úgy állt és vigyorgott.
- De, belehet.
- Akkor beengedsz, vagy mi lesz?
- Ez most kérem, egy történelmi pillanat.
- Az, hogy belépek a szobádba?
- Nem, hanem az, hogy te leszel az első csaj, aki átlépi a küszöböt, persze a családom nőtagjain kívül.
- Arra akarsz célozni, hogy még egy lányt sem hoztál fel ide? - micsoda logikám van. Taps!
- Lány már járt a lakásban a családomon kívül, de a szobám még patyolat tiszte ilyen téren.
- Büszke lehetsz magadra, - ütögettem meg a vállát vigyorogva.
- Büszke is vagyok magamra, így ez most fontos mérföldkő számunkra.
- Számodra, - javítottam ki. Nagy nehezen kinyitotta az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. Ahogyan bevilágították a lámpák a szobáját, még a lélegzetem is elállt, mert a másik szobájához képest ez a szoba brutálisan másnak tűnt. Fehér takaróval volt letakarva az ágya, ami középen állt, vele szemben sorakozott két szekrény, meg egy kisebb, amin a tévéje pihent. A falak kékben pompáztak, sehol nem volt poszter, vagy bármi, ami a másikban felelhető volt. Szavakba önteni is nehéz lett volna, mennyire másnak tűnt ez, mint a másik, mintha nem is ugyanaz a személy lenne a tulajdonosuk, vagy szimplán Kristóf felnőtt.
- Na, hogy tetszik? Még nem volt időm kipofozni, de már alakul, - nyugtázta a mesterművét.
- Ez egyszerűen szép, - motyogtam beljebb lépve.
- Ennyire tetszik?
- Ez olyan, mintha nem is a te szobád lenne, - nem találtam szavakat.
- Azért, mert nem is az ő szobája! - bukkant fel hirtelen Dominik az ajtóban.
- Ne, már majdnem bevette, hogy ez tényleg az én szobám, - háborgott Kristóf. A fejemet fogtam fájdalmamban, hogy képes lettem volna elhinni róla, tényleg ennyire megváltozott, mintha kicserélték volna, pedig nem is. Túl szép lett volna.
- Kristóf, te akkora egy paraszt vagy! - állapítottam meg, visszatérve az ajtóhoz. Már meg sem lepődtem az újabb produkcióján.
- Tényleg igaz, hogy ide még egy lányt sem hoztam be, és ez végszükség volt, - mentegetőzött nekünk elégé pocsékul.
- Kimennétek? - Dominik nem követelőzött, hanem szépen kérte tőlünk, mi meg elhagytuk az ő szobáját, és átmentünk a mellette lévőbe, ahonnét elindult a mi kis túránk. Nem tudtam mit gondoljak magamba, inkább csak simán besétáltam a kétségkívül rendes szobájába, mert ezen kívül nem volt más, ha nem éppen a fürdőben lakik, amit kételltem. A padlón az ismerős pulóverei hevertek a gatyáival, miközben az íróasztalán egy halom új kütyü, meg papír hevert. A falak zöldek voltak, és tele voltak külföldi bandák posztereivel, amiknek nagy része kezdett lejönni onnét, mert rosszul ragasztotta fel őket. Az ágya nem volt bevette, és a takarója félig lelógott az ágyról, mégis gondolkodás nélkül inkább oda ültem, mint a székébe.
- Igen, ez a te szobád, - tört ki belőlem a röhögés. A sulis táskámat bent hagytam a kocsimba, csak a pénzemet meg a telefonomat hoztam fel magammal, no meg a kocsikulcsokat, amik Kristófnál voltak.
- Bocsi az előbbi miatt, csak le akartalak nyűgözni, viszont nem volt időm rendet rakni, - magyarázkodott leülve mellém az ágyára. A fejemet a vállának támasztottam, és úgy néztem fel rá.
- Jobban van már az orrod? - az egyik ujjammal kicsit megböktem, amitől azonnal felszisszent.
- Még kicsit fáj, de nem vészes, ennél erősebben is ütöttek már meg.
- Sajnálom, hogy így alakult.
- Én nem, - rázta meg a fejét, és a jobbkezével végigsimított a bal arcomon, amitől egy picit megborzongtam. Még soha sem éreztem ilyent előtte, és kezdtem tényleg elhinni, ténylegesen, sőt kifejezetten beleestem ebbe a ...srácba. Csak nagyokat pislogtam, amikor lehajtotta a fejét, a száját a számra tapasztotta. Most nem én kezdeményeztem, hanem végre ő volt az, aki lépett. Semmi pénzért nem bántam volna meg, hogy hagytam neki, sőt visszacsókoltam. Lassan a hátamra döntött, és fölém került, miközben olyan erősen markolásztam a karjait, hogy tuti eltörtem a csontjait.  Tudtam, sőt biztos voltam benne merre felé is haladunk éppen.
- Várj! - nem bírtam tovább, kicsit ellöktem magamtól.
- Mi az? - aggodalmas tekintettel nézett le rám.
- Ez szerinted nem kicsit gyors?  - a fejem biztos vagyok benne, hogy vörös volt, mert a pofikáim égtek.
- Nem tudom, gyors? - tőlem várta a helyes választ.
- Csak azért mondom, mert én még soha sem csináltam Azt, és nem akarok egy újabb hódításod lenni, aki könnyen szétteszi a lábait neked.
- Esküszöm, hogy te nem ilyen vagy, - csókolt meg újra.
- Csak azért, mert ... - kerestem a szavakat, csak a szája meg a nyelve elvonta a figyelmemet.
- Nyugi, vigyázok! - nyugtatott kedvesen.
- Szedek gyógyszert, de azért használjunk óvszert is, nem szeretnék babázni tizenévesen, pláne nem a saját gyerekemmel.
- Én sem szeretnék még apuka lenni, maximum keresztapuka.Ha nem akarod, szólj és abbahagyom, - közölte velem, amikor visszatért a számhoz.
- Akarom! - olyan magabiztosan mondtam ki, hogy még magamat is sikerült megdöbbentenem ezzel. Levettem a felsőmet, és kicsit feljebb másztam az ágyban. Ő felállva megszabadult a pólójától, meg a nadrágjától, aztán vissza is tért fölém. Sok olyan könyvet elolvastam, amiben a szexről írtak, de cseppet sem tűntek számomra hitelesnek a kéjes nyögések, mégis azt hallattam, amikor Kristóf tapasztalt kezei kezelésbe vették az ártatlan testem. Levette rólam a nadrágom, hálát adtam, amiért nem a kék pöttyös bugyimat vettem fel, hanem a fekete csipkéset, mert az sokkal dögösebbnek tűnt, bár akkor még nem sejtettem hogyan is ér véget a napom. Nem kapkodtunk el semmit, bármennyire is azon voltam, hogy minél hamarabb túl legyünk a dolgon. Kicsit paráztam, amikor ott feküdtem Kristóf alatt meztelenül, ő meg felettem szintén pucéron, már nem akartam cseppet sem meghátrálni.
- Ha vissza akarsz táncolni, megértem, sőt képes vagyok várni annyi időt, amennyit kell, - furcsa volt ezt az ő szájából hallani.
- Csináld! - megragadtam a tarkóját, és lehúztam magamhoz, hogy megtudjam csókolni. Benyúlt a fiókjába, és elővett egy óvszert, amit kibontva fel is helyezett, mert bármennyire is volt tőle aranyos az, hogy simán hagyta volna nekem feltenni rá, remegett a kezem, túlságosan is. Mindenkinek más az első ilyen együttlét, mert van olyan, aki számára maga a kín, meg olyan is akad, aki égi csodaként írná le, így gondoltam saját tapasztalatból fogom megtudni milyen is.
 - Először egy ujjamat dugom fel, aztán kettőt, - közölte velem, mintha csak a szorzótáblát mondaná fel nekem.
- Köszönöm, de pofa be, és csináld! - szerintem szikrákat szórt a szemem amiatt, amiért ennyire megváratott, pedig már nagyon a fellegek felett lebegtem. Amikor kihúzta belőlem az ujjait, megint megszólalt.
- Megpróbálok gyengéd lenni, de fájni fog.
- Szerinted én nem tudom?
- De kis harapós vagy, - megharapta az alsó ajkam, aztán hirtelen megéreztem azt a furcsa fájdalmat, amiről mindenki beszélt.
- Hű, a picsába, ez fáj! - nyöszörögtem, és bár legszívesebben könyörögtem volna neki, hogy húzódjon ki belőlem, lője főbe magát, még sem tettem, mert egy idő után már nem volt olyan fájdalmas.  Kristóf a könnyeimet törölgette az arcomról, és mosolygott. Ebből a mosolyból tudtam, nem volt rossz döntés tőlem tovább várni, hiszen több éven keresztül ott voltunk egymásnak, így mindent tudtunk a másikról. Mondhatjuk, azok az évek voltak az előjátékok számunkra ehhez az éjszakához. Amikor elkezdett mozogni bennem, már hidegen hagyott a fájdalom, mert akkor, életemben először valami olyant éltem át, amit még addig soha, és vele. Világos volt, ha valaha is a tökéletes pillanatra fogok várni, meg a tökéletes személyre, aki megfoszt az ártatlanságomtól, akkor ennyi erővel apácának is állhatok, mert olyan, hogy tökéletes pillanat meg tökéletes személy nincs.Vagyis számomra biztos nincs más. Mindezzel szemben, jobbnak tűnt, ha olyan illetővel történik meg először, akiben megbízok, és tudom, soha sem lenne képes elárulni, a csalódás okozása más téma. Kristóf volt a tökéletes számomra, bármennyire is tűnt hibának a döntésem, tekintve arra az apró tényre, mennyi fekete pontot gyűjtött be mostanság nálam.
- Istenem! - kiáltott fel Kristóf, ami elégé eltörpült a sikolyaimtól, amik elhagyták a számat a nyögésekkel együtt.
- Bassza meg, nem lehetne halkabban, aludni akarok! - dörömbölt át a falon keresztül Dominik. Ez kevésbé volt cikibb, mintha átjött volna hozzánk.
- Bocsi! - kiabáltam vissza levegő után kapkodva, míg Kristóf belevert egyet a falba, és lehuppant mellém. Egyikünk sem tudtam megállni nevetés nélkül, így ott feküdtünk az ágyában meztelenül röhögve.
- Most hazudnék, ha azt mondanám, még nem képzeltem el a fejemben ehhez hasonló jelenetet, - Kristóf hozzám hasonlóan kicsit kipilledt, de nem olyan vészesen, mint én.
- Érdekes lehetett.
- Nem érdekes volt, hanem mocskos, mint ez, - mutatott kettőnkre.
- Ha most megmered kérdezni milyen volt, esküszöm levágom a farkad! - kezdett nyilvánvaló lenni mit is akart kérdezni, de sikerült időben közbelépnem, mert tényleg sokkolt volna, ha felteszi, azt a bizonyos kérdést, amit nem akartam hallani.
- Még csak meg sem fordult a fejemben ilyen kérdés, viszont az érdekelne, hogy hogy vagy?
- Jól, - válaszoltam a legelső szót, ami hirtelen eszembe ötlött.
- Nagyon fáj?
- Nem annyira, mint gondoltam, de azért nem olyan kellemes érzés.
- Tizennyolc hosszú évig megtartoztattad magad, van mit bepótolnunk, - Kristóf villámgyorsan felettem termett, és elkezdte csókolgatni a legérzékenyebb bőrfelületet a testemen.
- Egy éjszaka alatt akarod bepótolni?
- Nem az egészet, csak a felét.
- Ja, oké! - zöld utat kapott tőlem. Szegény Dominik nem sokat tudott aludni, hála a papírvékony falnak, ami elválasztotta egymástól a két szobát, mivel hiába próbálkoztunk csöndben maradni, akarva vagy akaratlanul is áthallatszót egy-két olyan dolgocska, amit nem kellet volna meghallania. Kicsit éget is a képem miatta, de annyira lekötött Kristóf, meg az, ami éppen köztünk történt, hogy félretoltam mindent, és csak vele foglalkoztam. A szíve dobogása altatott el, és azt hiszem, az lesz az új kedvenc altatózeném. Zenéről jutott eszembe, hogy minden napra beállítottam egy másik kedvenc zenémet, így amikor reggel megszólalt kipattantak rögtön a szemeim automatikusan. A fenébe! Tegnap elfelejtettem előrébb állítani, hogy idejében feltudjak kelni haza menni átöltözni, így már biztos voltam benne, elfogok késni.
- Ne a picsába! - ugrottam ki az ágyból gyorsan.
- Maradj inkább itt, és aludjunk tovább, - Kristóf csukott szemmel nyújtogatta felém a kezeit, még sem tudott rávenni a maradásra.
- Kedd van, és ma német fakultációm lesz, nem hiányozhatok megint róla. A tanárom már így is azt hiszi, direkt lógtam el a múltkorit, pedig csak beteg voltam.
- Gyere vissza, és adok neked ingyen nyelvleckét, amennyit csak akarsz.
- Fejezd be! - szóltam rá. Mire felöltöztem, írtam egy üzenetet Biankának, hogy hozzon be a suliba nekem váltóruhát, meg pár füzetet, mert a könyvtárból tudok kikölcsönözni tankönyveket.    
- De ugye kapok jó éjt csókot? - csücsörített Kristóf.
- Neked nem kellene felkelned?
- Még van két órám az ébredésig, - bökte ki gonosz vigyorral az arcán. Mázlista! Kapott jó éjt csókot, és miután otthagytam egyenesen a kocsimhoz rohantam. Szerencsére nem hagytam el a kulcsaimat, mert reggel ott vártak rám, ahová Kristóf tegnap letette, amikor beértünk a lakásba. A gimibe szélsebesen rohantam be, nehogy valaki is megtudjon állítani a hülye kérdéseivel, miszerint miért a tegnapi ruhámban vagyok, vagy miért nincs nálam táska. A vécében Bianka várt rám, aki szerencsémre nem felejtette el behozni a ruháimat, meg a füzeteket, bár a ruháknak nagyobb hasznát vettem.
- Hol a fenében voltál? - kiabálta be a vécébe, éppen a lehető legrosszabbkor, mert éppen a hülye harisnyával bajlódtam.
- Mi a francnak hoztál nekem szoknyát meg harisnyát? - kiabáltam ki mérgesen. Bianka a lehető legrosszabb ruhadarabokat választotta ki nekem. A fodros habos-babos szürke szoknyámat, a kék ingemet, no meg a legpocsékabb szandálomat, amit csak felelhetett a szekrényemben, pedig ezeket mind eldugtam jó mélyre, nehogy még csak véletlenül is megforduljon olyan idióta ötlet a fejemben, hogy valaha felvegyem. Erre Bianka vigyorogva behozta nekem, szerintem szántszándékkal, mert a táska, amibe ezeket a vackokat belepakolásztam ráírtam nagy piros betűkkel, ,,Soha, semmilyen esetre sem".
- Én kérdeztem előbb, - nem tágított.
- Egy barátomnál aludtam.
- Ez a barát nagyon jó barát lehetett, ha hagytad neki, hogy kiszívja a nyakad.
- Mi van?
- A nyakadon van egy baszott nagy lila folt, amit szerintem nem a szél fújt oda.
- Ne! - meg is felejtkeztem arról, hogy Kristóf mennyire szereti a nyakszívást. Egyszer azzal poénkodtam, lehet hogy előző életében vámpír volt, mert szereti harapdálni a nyakakat.
- Szóval?
- Kristóffal voltam, - vallottam be.
- Már mint tizennyolc karikás értelemben voltál vele? - kíváncsiskodott tovább Bianka, de nem válaszoltam neki. Miután kimentem a fülkéből, és a ruhámat belegyűrtem a táskába, amit otthonról hozott be, odaálltam a tükör elé, és belenéztem. Kicsit megrémisztett, amikor kiszúrtam a nyakamon éktelenkedő sötét foltocskát, aminek nem kellet volna ott lennie, mégis enyhe örömmel töltött el a tudat, hogyan is került oda. - Az öntelt vigyorból arra következtetek, hogy a válasz igen.
- Annyira jó volt, és nem csak egyszer csináltuk.
- Kímélj meg a részletektől, - undorodott pofát vágott, amikor felé fordultam.
- Tudom, most elítélsz, amiért olyan lettem, mint a többi lány, akik könnyen odavetették magukat Kristófnak, de nem bánom, hogy így alakult.
- Idővel elválik, hogy megbánod-e, vagy sem. Örülök, hogy csak ketten vagyunk a vécében, viszont menjünk, mert két perc és csengetnek.
- Tényleg boldog vagyok, - bukott ki a számon, és összeszedtem a holmimat. Csak azután hagytam el a vécét, miután meggyőződtem róla, nem hagyok el semmit, ahogyan arról is megakartam bizonyosodni, képes vagyok eltakarni azt a nagy, árulkodó foltot, ami rajtam éktelenkedett.
- De ugye védekeztetek? - azért a bizti kedvéért rákérdezett úgy, hogy senki se hallja meg.
- Persze, használtunk óvszert, és szedek gyógyszert, meg veszek be eseményutánit is, - nyugtattam meg. Elválva tőle beültem matekra, ahol Bálinttól megtudtam, nincs tanárunk, mert megbetegedett, ahogyan Eliza is, így nem kellet neki magyarázkodnom, vagy válaszolnom semmilyen kérdésére, aminek örültem. Szabad foglalkozás közben írtam egy üzenetet Viktornak, hogy nagyon sajnálom, amiért kimaradtam üzenet nélkül éjszakára, de otthon mindent elmagyarázok. Biztosra vettem, most nem lesz olyan elnéző, mint amikor leléptem pénteken a vacsoráról, mert ez a tegnapi dolog már csak ráadás volt arra, ami elkerülhetetlenül ott lebegett felettünk. Az órák unalmasan teltek, és a legtöbbjén Bálintot idegesítettem, akinek elmeséltem mi is történt köztem meg Kristóf között, bár a részletek őt sem érdekelték, mégis örült annak, hogy végre tudunk beszélgetni, mert így eltudta mesélni mennyire messzire jutott a lánnyal, akibe már hónapok óta szerelmes volt. Végre elhívta randizni. Gratuláltam neki, mert eddig Kristóf ,,felszedem, megfektetem, kidobom" taktikáját használta, így üdítő volt a változás a részéről. Fakultáció után haza mentem, viszont Viktor még nem volt otthon, így gyorsan megírtam a házimat, meg beszélgettem Anitával, miközben Védával építettem tornyot. Elmesélte, mennyire kiakadt rám Viktor, amikor este sem értem haza, és próbált felhívni, de nem vettem fel. Rosszul éreztem magam emiatt, mert tényleg nem akartam gondot okozni neki, tekintettel a sok mindenre, amit neki köszönhettem, amióta élek. Amikor Viktor beért az ajtón, nem szólt nekem semmit, csak az ujjával jelezte, hogy kövessem őt, én pedig otthagytam a többieket a nappaliban, és bemenetem utána a dolgozószobájába, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
- Kíváncsian várom, milyen magyarázattal készültél a számomra, - a hangjából árad a hidegség, ahogyan elfoglalja a szokásos helyét a hatalmas íróasztalánál, amin per pillanat rend uralkodott. Leültem vele szembe.
- Tegnap Elizával lányos napot tartottunk, és moziztunk, majd összefutottunk Kristóffal, és elmentem hozzá, mert megmutatta nekem a lakását, - kicsit túlságosan sokszor használtam az ,,és" szót, de más nem jutott eszembe.
- Tehát Kristófnál töltötted az éjszakát? - még mindig elégé fagyosnak tűnt számomra, annyira, hogy kezdtem fázni a közelségében.
- Igen, - bólintottam, nem ragoztam tovább a dolgokat.
- Miért nem hívtál, vagy írtál?
- Elfelejtettem.
- Ez nem mentség! - erősen rácsapott az asztalra pontosan úgy, ahogyan én szoktam, amikor ideges vagyok.
- Tudom, és nagyon sajnálom, de történt egy-két dolog, ami miatt kiment a fejemből.
- Ugye nem az, amire én gondolok?
- Úúúú..ööö - feszengtem a széken, annyira kínos volt a helyzet.
- Dénessel felvilágosítottunk téged, szóval remélem védekeztetek, - rajta is látszott, mennyire zavartan érzi magát, ahogyan én.
- Ha felvilágosítás alatt azt érted, amit Dénes mondott, miszerint, ha odáig jutnék egy fiúval, hívjam fel őt, és elveszi a kedvem az akciózástól, akkor nem, de használtunk óvszert.
- Most akkor mi is van? Te meg ő?
- Még nem beszéltünk róla, mert reggel suliba kellet sietnem.
- Uram Isten! - a fejét fogta. - Mindig tudtam, hogy eljön ez a pillanat, viszont nem hittem, hogy ilyen hamar, mivel még kislány vagy.
- Nem, már nem vagyok kislány, felnőttem.
- A büntetést így sem úszod meg. Tehát, két hétig nincs semmi buli, és suli után haza felé jössz, nem térsz ki vásárolgatni, meg mozizgatni, csak akkor, ha engedélyt adok rá.
- Két teljes hét?
- Hármat akarsz? - szúrósan nézett rám.
- Internet megvonás is lesz? Csak, mert közlöm veled, telefonról is tudok netezni, vagy talán azt is elakarod venni?
- Tekintettel arra, hogy egyáltalán nem használod a mobilod, nem lenne olyan nagy büntetés. Mindent félretéve tudnod kell, amiket mostanság művelsz egyáltalán nem vall rád. Összebalhéztál Lilivel, idefogadtad Anitát meg a lányát, leléptél egy közös vacsoráról csak úgy, tegnap meg egyáltalán haza sem jöttél, nem is hívtál. Mégis mi történt veled?
- Liliána viselkedése alapból kirobbantotta a vitát köztünk, viszont tisztáztuk a dolgainkat, és elrendeztük a konfliktust. Anitának és Védának segítségre volt szüksége, én megtettem, egyesekkel ellenben. A többire viszont Kristóf a mentségem, mert egyes egyedül ő tehet mindenről, vagyis az a rohadt érzés, amit kiváltott belőlem. Soha a büdös életben nem hittem volna, hogy ő lesz, akibe beleesek, mégis így lett. Na, erre mondják, hogy a szerelem vak, és nem ismer határokat. Én nagyon sajnálom, amiket mostanság műveltem, vagy azokat, amiket még fogok, de már elmúltam tizennyolc, és kicsit erősnek találom ezt a szobafogság dolgot.
- Legalább tanulsz belőle, - ezzel utamra engedett, én meg végül mégis beletörődtem a két teljes hetes házi fogságomba, mivel nem láttam értelmét ellenkezni. Régebben Viktorral meg Lilivel mindent megtudtam beszélni, most viszont túlságosan kényes lenne a téma, hogy ezzel zaklassam a nevelőapám, miközben utóbbi személy szokásához híven baromira messze van tőlem. Lezuhanyoztam, este pedig a szobámban néztünk Biankával egymás után jobbnál is jobb sorozatokat. Kristóf nem hívott, ami zavart, mert elvártam volna, hogy felhív, és megbeszéljük a történteket, de nem hívott hiába vártam.Utána, amikor világos lett számomra, nem hív, akkor megpróbáltam én felhívni. Az üzenetrögzítője kapcsolt be, és abbahagytam a próbálkozást.

Johanna nővére 15. Fejezet Minden, ami jó

Johanna nővére
15. Fejezet
Minden, ami jó

,, Minél többször döntesz a hála, a megbocsátás és a szeretet mellett, annál több csodát fogsz megtapasztalni.

Gabrielle Bernstein

Hétfőn már én is visszatértem a suliba. Reggel nem szívesen estem ki a, helyesbítve estem le a matracomról, de muszáj volt bemennem a gimibe, mivel így is elégé szép lemaradást sikerült begyűjtenem, meg hamarosan itt a félév, és sok mindenből elégé pocsékul állok, pláne németből. Eddig csak két tételt sikerült kidolgoznom, az egyiket töriből, a másikat irodalomból, mert lusta voltam neki kezdeni a nyelvtannak. Miután összeszedtem magam lelkileg annyira, hogy képes legyek elhagyni a szobámat, meg a házat, szépen beültem a kocsimba, és a gimiig meg sem álltam.
- Tovább ücsörögsz a kocsiba, vagy bejössz? - kérdezte Bianka tőlem, amikor már leállítottam az autót a parkolóban. A fejemet a kormánynak döntöttem, meg árasztottam magamból a világfájdalmat.
- Bemegyek, - adtam meg magam, és kiszálltam, ahogyan ő, és bementem a gimibe, de csak azután, hogy ellenőrizem a kocsim ajtajait, nehogy valaki feltörje az én szépségemet. Tudtam, azért a suli parkolója biztonságos, viszont az ördög soha sem alszik.
- Legalább egy kicsit mosolyogj, mert így olyan fejed van, mint egy hullának, - kedveskedett Bianka. A lépcsőn haladtunk felfelé, és még volt tizenöt percünk becsengetésig, amit egy részem nagyon csípet, mert már mehetnékem volt haza, pedig még el sem kezdődött a napom. Több volt ez, mint egyszerű világfájdalom.
- Köszönöm kedves szavaidat, - forgattam a szemeimet unottan.
- Hol lesz első órád? - érdeklődött.
- Nem lesz, mert óra csere volt, és infót tették be mára elsőre.
- Ja, neked meg az előrehozott miatt nem kell bejárnod rá. Akkor meg mi a fészkes fenének jöttél be ilyen korán? - úgy nézett rám, mintha nem is engem látna, hanem egy ufót.
- Könyvtárba kell mennem, meg kell csinálnom egy beadandót, - válaszoltam még nagyobb unalommal a hangomban.
- Otthon nem tudtad volna megcsinálni?
- Nem, az interneten semmi hasznos infót nem találtam az anyagról, így muszáj könyveket kikölcsönöznöm, meg gondoltam beülők az olvasóba olvasni, - ásítottam egyet.
- Sok sikert hozzá!
- Kösz!
- Mi a téma?
- A huszadik század, és mindenkinek kellet egy költőt meg egy írót választani, akinek be kell mutatni az életét, meg a munkásságát. Én költőnek József Attilát választottam, írónak meg Bulgakovot.
- Mihail Bulgakov?
- Igen.
- Kitalálom! A Mester és Margarita?
- Talált.
- El is szándékozol olvasni is, vagy csak kiírsz róla pár dolgot?
- Előbbi, mert nagyon felkeltette a figyelmemet, - böktem rá az elsőre. Mikor felértünk a könyvtárhoz pár percre megtorpantunk. - Ma mikor végzel?- fordultam oda hozzá.
- Ma kettő után, de Dominik értem jön, mert ma megyünk vizsgálatra, és elkísér engem. Te is jönni szeretnél?
- Nem, menjetek csak, - hazudtam, mert igen is menni akartam, viszont ez akkor is Bianka meg Dominik közös pillanata, nem pedig az enyém. Túlságosan feleslegesnek éreztem volna magam ahhoz, hogy elkísérjem őket.
- Oké. Jó tanulást! - kívánta nekem.
- Neked is, és jó szórakozást délutánra! - kiáltottam utána, amikor már kicsit eltávolodott tőlem, viszont nagyon ügyeltem arra, nehogy más is meghallja, mert ez a kettőnk dolga volt, meg amúgy is annyi pletyka kapott már szárnyra, nem kellett több. Most már nem volt csak szimpla pletyka a terhessége, hiszen nem tudta tovább titkolni, hála a védőnőnek, aki volt olyan kedves, és kicsit hagosabban beszélt vele a kelleténél, meg kicsit már látszik rajta, hogy nem olyan nádszál vékony, mint előtte. A vicces az, hogy most már rólam is elkezdték ugyanezt terjeszteni, ezt viszont Eliza mesélte, hogy halott két tizedikest arról csevegni, mennyire meghíztam, meg nem véletlenül nem látnak a suliban annyit, sőt kifejezetten meg vannak róla győződve, hogy fogalmam sincs ki a gyerekem apja, mert akkora ribizlibokor vagyok. Hurrá! Bementem a könyvtárba, viszont várnom kellet, mert Anna néni kissé elfoglalt volt, mivel hamarosan versenyre visz két lányt, akikkel még át kellett vennie a verseket, mivel az egyik nem igazán tudta még a kiválasztott versét. Addig én hátul megkerestem a szokásos könyveimet, amikbe mindig belelapozok, ha bejövök, viszont ma még ahhoz sem volt lelkierőn, hogy levegyem őket a polcról. A csengő hangja után már csak ketten tartózkodtunk Anna nénivel a könyvtárban, mivel a két lánynak órája volt, ezért gyorsan el is szaladtak.
- Mi a bánatod oka? - érdeklődött tőlem, amikor unottan lerogytam a mellette lévő szabad székre. Negyvenkét percem maradt kicsengetésig, amit el kellet valahogyan ütnöm.
- Szerelmi bánattól kezdve minden más, - ingattam szomorúan a fejem.
- Pár hónapja még arról meséltél nekem, nem akarsz szerelmes lenni, vagy valami hasonlót említettél.
- Persze, csak azóta kicsit megváltoztak a dolgok.
- Mi történt?
- Szerelmes lettem, aztán megtudtam, hogy a fiú nem viszonozza az érzéseimet, - röviden tényleg ennyi volt a történet. Anna néni levette a szemüveget a szeméről, és kicsit abbahagyta a gépelést, mivel egy halom papír hevert az íróasztalán, amit még ma be kellet gépelnie, mert mindegyiken ott virított a sürgős megjegyzés.
- Láttam azokat a képeket, amiken megjelöltek téged. Ugye nem emiatt a fiú miatt volt minden? - ő azt gondolta, Kristóf miatt ittam be annyira, mint amennyire a képeken ittasnak tűntem, pedig azokban a percekben fogalmam sem volt arról hogyan is érez irántam Kristóf. A buli másnapját józanodással töltöttem, meg megnéztem a feltett képeket, no meg az új ismerőseimet, akiknek az éjszaka folyamán képes voltam visszaigazolni az ismeretségünket, pedig egyikről sem tudtam valójában kicsoda is.
- Nem, mert akkor még nem tudtam róla, másnap ültünk le megbeszélni az idézőjeles kapcsolatunkat.
- Te ültetted le, vagy ő kért meg rá téged, hogy beszéljetek róla?
- Meghívott egy kakaóra, és elmondta mennyire sajnálja, de csak barátként tud rám tekinteni 
- Akkor még kifejezetten kedves volt, amiért nem játszadozott az érzéseiddel.
- Én is pontosan így gondoltam. Valamiért tényleg jobb volt így tisztázni a dolgainkat, mint ha hagyta volna nekem a reménykedést, pedig tisztában volt vele, soha sem leszünk több barátnál.
- Könyvért jöttél, vagy csak beszélgetni? - váltott témát, amiért kifejezetten hálás voltam neki.
- Könyvért jöttem, meg beszélgetni is, - álltam fel, és elindultam megkeresni a könyvet, amire éppen szükségem volt.
- Melyik kell? - állt fel ő is utánam.
- Mihail Bulgakov : A Mester és Margarita - diktáltam le a címet, ami azóta benne volt a fejembe, amióta erre böktem rá a választáskor. Valamiért felkeltette az érdeklődésemet, bár nem tudom miért, hiszen előtte egyszer sem találkoztam ezzel a könyvel, ahogyan a címe sem volt ismerős számomra. A többi lehetőség közül, amik vonzottak volna egyiket sem tudtam időben elcsaklizni mások elől, mivel túlságosan lassúnak bizonyultam más osztálytársaimmal szemben.
- Suli beadandóhoz kell?
- Igen, - bólintottam, és már nem voltam olyan szomorú, mint amikor bejöttem ide. Valamiért a könyvek erőt adtak nekem, vagyis csak én éreztem így, hiszen ezek nem varázskönyvek, mégis mintha nem az a szomorú lány lettem volna, aki képtelen volt reggel felkelni.
- Kell egy beadandó, meg egy előadás és egy plakát. Költőnek József Attilát választottam, mivel ő tananyag, bár a tanárnő nem igazán hajlott rá, hogy róla csináljak beadandót, hiszen tananyag, de valamiért mégis beegyezett.
- Gondolom azért, mert neked így könnyebb dolgod van, mint a többieknek.
- Nem mondanám, - ezzel sajnos egyáltalán nem értettem egyet.
- Miért? - vette le nekem a polcról a kissé poros kötetet, aminek a borítóján már látszott, mennyire megviselte az idő, meg az, hogy szerintem évek óta nem volt levéve a polcról.
- József Attila nem az a kifejezetten vidám költő, vagyis szerintem nem az.
- Ne így állj neki, mert tényleg nem fogod tudni megcsinálni.
- Majd valahogyan összehozom, úgy is még van rá egy hónapom, - vontam meg a vállaimat. Anna néni visszatért az íróasztalához, én meg belekezdtem a könyvbe, de előtte egy másik könyvben olvasgattam róla rövidebb leírásokat, hogy pontosan miről is szól, mit kell a műről tudni. A terveim, miszerint ma neki is kezdek, kukában landoltak. Kicsengetés után vettem a büfében egy kávét, és elfoglaltam a helyemet matekon, amire viszont muszáj volt bejárnom, nem volt kivétel. Éppen a teremben ücsörögtem, amikor a többiek is befutottak. Bálint azzal poénkodott, hogy biztosan csak suli undorom volt, azért nem jöttem suliba, viszont vele ellenben Eliza igen is örült nekem, mert engem Ricsi váltott a betegségben, mivel őt is sikerült valakinek megfertőznie, egész hétre kiírták. Jó volt megint köztük lenni, nem otthon tök egyedül.
- Amúgy, kérdezni is akartam, nem tudod hol vannak a cipőim? - hajoltam közelebb Elizához, mert kissé kínos volt a téma számomra. ,,Cipőim" alatt azokat a lábbeliket értettem, amiket kissé ittas állapotban ledobáltam a lábaimról, viszont meg voltam róla győződve tudom hova tettem, hát nem tudtam.
- Kidobáltad őket a kukába, - emlékeztetett arra az apróságra, miért is ártalmas nekem a sok pia.
- Basszus! - csak ennyi volt a véleményem. A homlokom találkozott a paddal.
- Arra gondoltam, délután elmehetnénk vásárolni, - dobta fel az ötletet Eliza.
- Bálint nem akarsz velünk jönni? - fordultam a mellettem helyet foglaló fiúra, aki még mindig az iskola undoromon röhögött.
- Még, ha fizetnétek sem mennék veletek, hogy több órán keresztül cipelgessem a táskáitokat, mint nyáron.
- Mi élveztük, - tette hozzá Eliza mosolyogva. Igen, az jó vásárlás volt. Ő meg Ricsi eljött velünk cipőt venni, de helyette Eliza vett egy csomó nadrágot, én felsőket, meg fülbevalókat, meg mindent, amit ők ketten hoztak utánunk. Egyébként mentségünkre legyen szó, ők ajánlották fel, hogy cipelik helyettünk, bár szerintem nem pont arra számítottak, amit kaptak.
- Én nem, - rázta meg a fejét Bálint. Ő tényleg nem jött velünk, inkább átugrott Ricsihez idézőjelesen tanulni, de egyikünk sem vette be, hogy ezek tényleg tanulni is fognak. Ők nem olyan fiúk, akiket feldob a tanulás. Mi meg egyenesen a plázába mentünk nézelődni, hátha megszán minket a jó Isten, és találunk valami szépet. Több órás keresgélés után feladtunk, és a mozi felé vettük az irányt.
- Mondjuk azt, hogy belünk arra, majd elmegyünk kajálni meg nézelődni, és visszajövünk arra, - mutogattam el neki én mire ülnék be legszívesebben. Éppen azon tanakodtunk melyikre üljünk be, valaki rá tette a karját a vállamra. Első reakcióm az volt, hogy kicsit megijedtem, de aztán túlságosan ismerős volt a kar nekem, ezért tudtam ki áll mögöttem. Eliza szemei kikerekedtek, amikor meglátta Nicot. Megfordulva nekem is világos lett miért, hiszen pontosan úgy festett, mint amikor először találkoztunk. Még mindig tele volt fémekkel meg mintákkal, amiknek nagy részét takarta a kabátja, meg szerencsénkre a nadrágja, így nem kellet Elizának is találkoznia azzal, amivel nekem volt szerencsém.
- Helló kislány, sikerült kijózanodnod? - érdeklődött kedvesen tőlem, bár nem vártam volna el tőle, hogy oda jöjjön hozzánk, vagy azt, hogy egyáltalán megismerjen engem ebben a nagy tömegben, ami körülvett minket.
- Aha, persze! - kapásból nem tudtam mit válaszoljak neki. Levette a kezét rólam, és olyan aranyosan rám mosolygott, én meg kissé elpirultam. Mentségemre legyen szó, bár nem az én típusom Nico, attól még el kell ismernem mennyire dögös, sőt több, mint dögös.
- Hölgyeim, csak nem filmet nézni jöttek ide? - persze, hogy tudta miért jöttünk ide, de azért udvarias volt tőle, hogy megkérdezte.
- Igen, de nem tudtunk dönteni - válaszolta szintén mosolyogva Eliza, én meg a cipőmet pásztáztam a tekintetemmel. Kicsit zavarban voltam, bár nem tudnám  megmondani az okát. Talán, sőt bizonyosan Nico jelenléte hozott ennyire zavarba, vagy nem tudom.
- Az egyik haverommal az új akciófilmre jöttünk, nem csatlakoztok? - ajánlotta fel nekünk, nekem meg megszólalt a fejembe egy vészharang, miszerint nem lenne olyan jó ötlet vele tartani, mivel azt se tudom pontosan kicsoda is.
 - De, szívesen! - vágta rá ujjongva Eliza meglökve a kezével a karom.
- Persze, - suttogtam még mindig a földet bámulva. Így esett meg, hogy Nicoval, meg a kissé szolidabbnak tűnő haverjával beültünk négyesben valami rettentően izgalmas új akciófilmre. Nem kötött le túlságosan a sok robbantós jelenet, meg üldözés, ahogyan azt sem, mennyire nem volt meg a kémia a két főszereplő között, akikről mindenki sejtette a végén persze összejönnek, miután szétverték a rossz fiúkat.
- Ennyire nem köt le? - suttogta a fülembe Nico, valahol a film közepénél. Úgy ültünk, hogy én pont közte, meg a dinka barátnőm között foglaltam helyet, a középső sorban, ahonnét tökéletes rálátásunk volt a filmre.
- Nem, csak túlságosan tudom mi lesz a vége.
- Nem tudhatod, csak sejtheted, - javított ki. Igaza volt, tényleg nem tudtam, de meg mertem volna rá esküdni rá hogyan is ér véget. Bejött, tényleg előre láthatóan úgy lett vége, ahogyan megtippeltem.Kicsit rosszul éreztem magam, amiért így viselkedtem egész végig, miközben ők nagyon is élvezték a filmet.
- Nincs kedved beülni valahová? - fordultam Nico felé, miután elköszönt a haverjától, akinek valami sürgős dolga akadt. Nagyon bántott a produkált viselkedésem, mert valójában nem ilyen vagyok, és valamiért nem akartam, hogy ő ilyennek lásson, vagy ez alapján alkosson véleményt rólam.
- De, van! - beleegyezett, pedig nem fenyegettem meg, hanem magától ment bele. Király! A plázához legközelebbi kocsmába ültünk be, ami nagyon ismerős volt nekem, de fogalmam sem volt honnét, mert úgy általában nem szoktam kocsmázni. Aztán rájöttem, amikor megláttam Kristófot, aki éppen egy barna hajú csajt szédített, és megdermedt, mikor meglátott bennünket. A gyomrom teljesen felkavarodott, és túlságosan féltem attól, hogy az elfogyasztott szendvicsem kijön belőlem a kocsma közepén. Nem voltam még felkészülve arra, hogy egy másik lánnyal lássam őt, amire szerintem soha sem leszek elég erős, mégis lenyeltem a békát, és oda mentem Elizát követve az asztalukhoz. Niconak annyit szóltam, hogy csak pár percre odalépünk, aztán el is jövünk onnét, de nem így lett. Ott ragadtunk Kristóffal meg a nőjével, pedig én tényleg csak köszönni akartam nekik, nem a nyakukon lógni, viszont Kristóf valamiért nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Nem tudom miért, nem tudok olvasni a fejében. Bárcsak tudnék!
- Na, és hol ismerkedtetek meg? - Kristóf hülye kérdésétől azt hittem leszakad a plafon.
- Ha tudod, miért kérdezed meg? - a legvilágfájdalmasabb fejemmel néztem rá, amit csak össze tudtam hozni.
- Próbálok beszélgetést kezdeményezni, - közölte velem Kristóf.
- Elég rosszul csinálod, - állapítottam meg.
- Befejeznétek?! - szólt ránk Eliza, majd Kristóf melletti lány felé fordult. - Hol ismerted meg a bátyám?
- Éppen a könyvtárban keresgéltem, amikor oda jött hozzám, - mesélte a romantikus történetét Flóra, vagy hogy hívják, sajnos nem figyeltem, amikor Kristóf bemutatta.
- Uram Isten! Te bementél egy könyvtárba? - még a szám is tátva maradt a döbbenettől.
- Igen Johanna, szoktam könyvtárba járni, - Kristóf nem annyira díjazta a mondandóm, viszont Nico jót röhögött rajta.
- És nem gyulladtál fel? - folytattam tovább a csipkelődést, de nem hagyhattam ki.
- Nem vagyok vámpír, - mondta kicsit sértett hangon, mert kezdett elfogyni Kristóf türelme. Miközben mi ezt a témát veséztük ki, addig Eliza még mindig Flórával csevegett arról, hogyan ismerkedtek meg. A sztori lényege, hogy Flóra nem ért el egy könyvet, ami ez a délceg vitéz levett neki, aki pont arra járt, majd rá párnapra megint találkoztak. Tudtam, hogy nem volt véletlen egyetlen találkozás sem, mert ismertem Kristóf rafinált trükkjeit.
- És ti? Hogy ismerkedtetek meg? - akkor először szólt hozzám Flóra, amióta odaültünk hozzájuk az asztalukhoz.
-Már az elején meg volt köztünk az a bizonyos plusz. Tényleg. Nem viccelek. A tömegben kiszúrtam őt, ahogyan ott táncolt egyedül, és odamentem hozzá. Akkor tudtam, ő lesz számomra az egyetlen, és soha sem fogok mást úgy szeretni, mint azt a kis ugráló, részeg törpét.
- Tényleg? - Flóra annyira rácsodálkozott Nico túlságosan látványos kamudumájára, hogy az egészet bekajálta.
- Nem! - tört ki belőle a röhögés, én meg beleütöttem a vállába.
- Ezt a ,,kis ugráló, részeg törpéért" - közöltem vele szintén nevetve. Akkor már tényleg sejthető volt, soha sem leszünk ÚGY együtt, viszont jó barátok leszünk. A könnyeim is kifolytak, annyira megnevetettet a szövegével, meg azzal mennyire hiszékeny Flóra, hiszen tök egyértelmű volt mindenki más számára, mekkora kamu az egész.
- Gratulálok, sikerült egy idiótát összeszedned! - tapsolt párat Kristóf, amitől egyből az arcomra fagyott a vigyor.
- Lehet, hogy idióta vagyok, de te meg totál nagy seggfej, - vágott neki vissza engem megelőzve Nico, akin még mindig látszott mennyire jól szórakozik a kialakult helyzeten.
- Bocs, de mit mondtál? - támadt neki vissza Kristóf, és kezdett elmérgesedni a helyzet.
- Kristóf, nyugodj le!- próbált a húga hatni rá, de kudarcot vallott.
- Rám senki sem mondhatja azt, hogy seggfej, - erősködött tovább a kedves bátya, aki már a robbanás szélén állt. Nagyon rossz ötlet volt ideülni, de beszélhettem akármit, egyik sem hallgatott rám.
- Mert te aztán mondhatod rám, hogy idióta vagyok, pedig azt sem tudod ki vagyok. Itt a barátnőd, és ahelyett, hogy vele beszélgetnél, téged minden más jobban érdekel, mint ő. Nem gondoltam volna rólad, hogy ennyire hülye vagy, de így elnézve a tényeket, inkább te vagy egy jó nagy idióta. - Nico szavai még jó sokáig ott keringtek körülöttünk. A helyzet vészesen elmérgesedett. Elég lett volna egy kis szikra, és kirobbant volna a harmadik világháború. Pár perc múlva meg is jött az a bizonyos szikra, mert Nico közelebb húzódott hozzám, miközben még mindig ugyanúgy vigyorgott, mint amikor közölte Kristóffal mekkora egy idióta, amiért nem a barátnőjével foglalkozik. Mintha egy lassított jelenetben lettünk volna, úgy történt minden. Kristóf felállt, aminek köszönhetően hátra dőlt a széke, és megragadta Nico nyakát, aki válaszul csak szimplán kiröhögte, majd lenyomta a földre. Eliza próbált Flórával közéjük kerülni, abban a reményben, hátha meg tudják a verekedőket állítani, mindhiába. A kocsmában tartózkodok is felkapták a figyelmüket, és két férfi megelégelte a rendbontást, így végre oda jöttek felrángatni őket. Nem bírtam megmozdulni, csak néztem, mint a moziban. Én nem akartam, hogy ez legyen, mégis úgy éreztem az egész az én hibám.
- Én...- nagyokat nyeltem, és mélyeket lélegeztem, de túlságosan felzaklatott a látott verekedés. Egy laza mozdulattal kissé megpördültem, aztán megfordult velem a világ, miközben vészesen közeledtem az engem vonzó talaj felé. Amikor kinyitottam a szemem még mindig a földön fetrengtem. Sok fejjel találtam magam szembe, amikor felnéztem, mind engem néztek. Olyanokat kérdeztek, hogy értem-e, amit mondanak, meg hívjanak-e mentőt, vagy nem kell. Csak nagyokat pislogtam, aztán megpróbáltam felülni, ami nem ment, így még egy ideig lent maradtam, és próbáltam észhez térni. Kaptam vizet, meg segítettek felülni egy székre. Mélyen belélegeztem a levegőt, mégis forogtak a kocsma falai. Az erőm elhagyott, és olyan voltam, mint egy gyenge madárka, akinek eltörték a szárnyait. Eliza egy újsággal legyezett, hátha attól jobban leszek.
- Vegyél mély levegőt, és fújd ki! - utasított arra, mit hogyan csináljak, és én követtem az utasítását. Flóra lelépett, megelégelte Kristóf viselkedését, aki viszont Nicoval együtt ott maradt velem. Hurrá! Bárcsak ezt a ,,hurrát" örömömben mondhattam volna ki!
- Felesleges a jelenléted, kopj le! - jelentette ki Kristóf Nicora nézve.
- Miért nem te kopsz le, és mész a nőd után?
- Mert Johanna a barátom, és nem akarom magára hagyni egy ilyen alakkal, akiben nem bízom meg.
- Most annyira belegázoltál a pici lelkivilágomba. Haver, hergelj tovább, és nem lesz, aki visszafogjon.
- Berezeltem, de tényleg. Az óvodásokat is ezzel riogatód?
- Nem szorulok arra, hogy hobbiként ovisokat kelljen rémisztgetnem.
- Fejezzétek be, mert ezzel nem segítetek Johannán, csak még jobban kikészítitek, - förmedt rájuk a barátnőm, amiért hálás voltam neki. Ha képes lettem volna, én magam üvöltöm le mindkettőt, de leginkább Kristófot, aki ezért az egészért felelős volt.
- Most jobb, ha megyek, remélem jól vagy, és még beszélünk, - Nico egy puszit nyomott az arcomra, majd elköszönve tőlünk megindult kifelé.
- Jobb is, ha lelépsz! - kiáltott utána Kristóf.
- Okos enged..- szólt vissza, de nem fejezte be a mondandóját, mégis mindannyian tudtuk mire akart ezzel célozni. Kristóf megindult felé, a kezemmel lecsaptam a kezére, és eszembe sem jutott olyan, hogy hagyom neki megint neki esni Niconak.
- Ezt mégis miért csináltad? - néztem fel rá mérgesen.
- Ő kezdte, - mentegetőzött elégé szánalmasan.
- Én nem akartam ide ülni, de te mondtad, nyugodtan helyet foglalhatunk. Képes voltál így viselkedni, sőt neki esni egy barátomnak, és magasról tettél arra hogyan is esik mindez nekem. Miért csináltad? - tudni akartam az okát, mindennél jobban bele akartam látni abba a csökönyös fejébe.
- Tudni akarod? - nézett végre le rám. Eliza elment  vízért, bár gyanítom inkább azért ment el, hogy hagyjon minket beszélgetni.
- Igen! - vágtam rá gondolkodás nélkül még mindig a kezét szorongatva.
- Még pár nappal ezelőtt utánam áhítoztál, most ezzel a barommal vigyorogsz össze, akiről azt sem tudod kicsoda, micsoda. Azt hittem nem vagy ennyire felelőtlen, de tévedtem.
- Na, ide hallgass! - álltam fel dühösen, és ha nem fog meg, akkor megint elterültem volna a placcon. Ott, a közelségében vettem csak észre, vérzik az orra, a szeme pedig tuti be fog lilulni Nico öklének köszönhetően, amit szerintem megérdemelt, mégis megsajnáltam őt, mert miattam csinálta.
- Figyelek, mond csak nyugodtan.
- Elfogadtam, hogy köztünk soha sem lesz több, mint haverság, sőt tiszteletben tartom az érzéseidet, és próbálok jóban lenni veled. Elizával a plázában voltunk, amikor Nico észrevett, beültünk egy filmre, amit ő fizetett, ezért baráti alapon  meghívtam őt, viszont cseppet sem sejtettem, hogy itt leszel.
- Ez a kocsma törzshely számomra, mégis mit hittél?
- Hát azt nem, hogy neki esel, mint egy őrült.
- Amint mondtam, ő kezdte, és baromira nem tetszik, hogy ilyen alakokkal lógsz.
- Semmi közöd sincs hozzá kivel töltöm a szabadidőm, mert azt csinálok, amit akarok, és enged el.
- Nem engedlek el, - rázta meg a fejét.
- Miért? - ha valaki most egy csöpögős, érzelmes választ akarna hallani, ki kell ábrándítanom.
- Megint elterülsz, aztán nekem kell téged felrángatnom a mocsokból.
- Menj a pics@'ba! - hiába erőlködtem, nem vette le rólam a kezeit, sőt még jobban magához húzott, ami csak fokozta bennem a haragot, meg a zavart.
- Megyek, de te is velem jössz, - suttogta lehajolva hozzám.
- Vidd a barátnődet! - morogtam.
- Te is féltékeny vagy.
- Elszóltad magad, - lebukott, nagyon is.
- Hű, basszus! - Eliza nem pont erre a jelenetre számított, amikor visszatért hozzánk a nekem szánt vízzel. Hálás voltam neki, amikor még időben sikerült közbelépnie, mert túlságosan rossz irányba tartott a beszélgetésem Kristóffal, méghozzá a csók felé. Természetesen a dilis testvére levette rólam a kezét, én meg kiittam a pohár tartalmát. A kis jelenet után jobb volt elhúzni a csíkot. Kínos érzés lett volna még továbbra is ott maradni, és azt hiszem innentől kezdve nem ez lesz Kristóf törzshelye, hanem inkább választ magának egy másik kocsmát. Mivel még nem éreztem olyan jól magam, és szerencsémre Kristóf még nem ivott alkoholt, ezért átengedtem neki a vezetést. Üdítően furcsa érzés volt az anyósülésen gubbasztani, miközben azon parázok, nehogy meghúzza a kocsimat, vagy ne menjen neki egy oszlopnak.
- Húgi, üzenem anyunak, hogy holnap beugrok, - adta le az üzenetét a húgának, amikor megálltunk a házuk előtt. - Vigyáz magadra, és jó tanulást!
- Oké, te is! - mondta neki a húga. - Sziasztok! - köszönt el tőlünk.
- Szia! - köszöntem neki. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy már nem lakik itt, ahogyan elhajtottunk onnét felderengett, hogy összeköltözött a haverjával.
- Mi az? - böködte meg az oldalamat.
- Csak eszembe jutott, hogy már nem otthon laksz, - vallottam be mire is gondoltam.
- Te még nem is voltál nálunk, - kapott a fejéhez, amikor világossá vált számára, még meg sem mutatta nekem.
- Nem voltunk mostanság olyan jóban, hogy megmutasd.
- Ezt a problémát orvosoljuk.
- Mikor?
- Most, - válaszolta. A szokásos úton mentünk haza felé, amikor hirtelen elkanyarodott, és egy másik irányba kezdtünk haladni, ami számomra kissé ismeretlen volt. Akkor még nem tudtam mi vár rám a lakásába, de ha tudtam volna milyen lavinát indítok el vele, soha sem tettem volna be oda a lábam.