Blanka világa 6. Fejezet Csillag Csilla

Blanka világa

6. Fejezet

Csillag Csilla

,,Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni."

Joanne Kathleen Rowling

 Én és a nővérem, nem mindig voltunk rosszban.
 Az egész akkor kezdődött, amikor szakított Leventével. Azóta olyan, mintha kicserélték volna, vagy nem is tudom. Talán elrabolták az ufók, és ezt a rosszabbik verzióját hagyták itt nekem, hogy boldogítson.
Éppen a boltban takarítottam, amikor megszólalt az ajtóra feletti csengő, ami jelezte vendég érkezett az üzletbe. Mivel csak annyi a feladatom, hogy elvégezem a rám bízott feladatott, jelen esetben a söprést, így nem is igazán érdekelt kitért be.
Egészen addig nem is foglalkoztam vele, amíg valaki meg nem bökte a hátamat.
- Otthon hagytad a telefonodat, - zavart meg apu, aki dühös tekintettel nézet rám.
- Észre se vettem, - támasztottam le a seprűmet, és elvettem a készüléket. Tényleg nem tűnt fel, hogy nincs nálam a mobilom, pedig ötször is átnéztem a táskámat indulás előtt, mégis annyira fáradt voltam korán reggel, hogy ez az apróság kimaradt. A nővéremmel lefolytatott szokásos reggeli veszekedés után, már tényleg lefáradtam, pedig még csak akkor kezdődött a napom.
- Nem szeretem, ha nincs nálad, - közölte velem.
- Tudtad, hogy dolgozok, - mentegetőztem, mégis tudtam, apa nem nyugszik meg olyan könnyen, mint hittem.
- Jó, de mi van, ha megtámadtak volna reggel? Hogy hívtál volna segítséget? - várta a válaszomat összefont karokkal, és kíváncsi tekintettel.
- Ezt már ezerszer megtárgyaltuk, - morgolódtam. Egy részem igazat adott neki, míg a másik részem felháborodott, mivel tökéletesen tisztában kellet volna lennie, mennyire jó kiképzést kaptam tőle arra az esetre, ha valaki megtámadna.
- De nem elégszer.
- Tudom, hogy aggódsz, de nincs rá okod.
- Blanka! - kiáltotta a nevemet Tímea, aki éppen az irodájából lépett ki, elmerülve a papírjai tanulmányozásával, így észre se vette, hogy neki ütközött az édesapámnak. A papírok kihullottak a kezéből, egyenesen le a frissen felsepert földre, és mindannyian hálát adtunk annak, hogy még nem mostam fel, mert akkor annyi lett volna nekik. Lehajolva gyűjtöttük össze az összes iratot.- Bocsánat, nem vettem észre, - szabadkozott Timi.
- Nem történt semmi baj, - legyintett az apám, aki segített összeszedni a lapokat.
- Annyira figyelmetlen voltam, hogy nem néztem a lábaim elé.
- Ez mindenkivel megesik. Blanka például otthon hagyta a telefonját, - bökött felém a fejével kedves édesapám, majd összevigyorgott a főnökömmel, miközben mindketten felegyenesedtek.
- Én a fejemet is elhagynám, ha nem lenne a nyakamhoz rögzítve, - vigyorgott elpirulva Tímea. Látszott rajta, mennyire zavarban van az előbbi incidensnek, és apám közelségének hatása miatt. Idillikus pillanat volt. Talán, túlságosan is.
- Khm! - köhécseltem párat, hogy feltűnjön nekik, én is jelen vagyok.
- Megfáztál? - fordult felém apám.
- Nem, - ráztam meg a fejemet.
- Ja, míg el nem felejtem. Blanka, ma csak délig leszünk, - közölte velem a főnök, aztán megkért, hogy folytassam a takarítást.Örültem neki a jó hírnek. Kicsit sem volt hangulatom ahhoz, hogy végig kelljen néznem, ahogy ezek ketten egymással flörtölnek. Hozzá kell tennem, elégé bénán csinálják. Most valamiért mégis örültem ennek, mert apa arcáról csak úgy sugárzott a nyugalom, meg másodlagosan így legalább addig se engem nyaggatott amiatt, mennyire feledékeny is vagyok mostanság.
Apu távozás előtt még odaszólt nekem, miszerint munka végén hívjam fel, és értem jön, de visszautasítottam. Túlságosan szép volt az idő, így gondoltam sétálok egy kicsit. Ennek természetesen nem igazán örült, de belátta, velem szemben most semmi esélye sincs, tehát feladva minden reményt, elment. A takarítás után a polcokat rendeztem át, amikor ismét éreztem, valaki az ujjával böködi a hátam.
- Én is szeretlek, de akkor is sétálni fogok, - gondoltam apa jött vissza, mert más nem szokott böködni, simán megszólít. Ez amolyan apu-féle jó szokás volt.
- Örülök neki, hogy szeretsz, de kicseszettül hidegen hagy, hogy sétálni akarsz. Felőlem repülhetsz is.
- Basszus! - kiáltottam fel. - Mit akarsz? - fordultam meg elégé unott fejet vágva.
- Beszélnünk kell, - bökte ki miért is jött.
- Nova, amint látod, éppen dolgozok, így nem érek rá a hülyeségeidet...- kezdtem bele, de leintett.
- Nem is itt gondoltam. Meddig dolgozol? - érdeklődött.
- Apukám szerint, ne adjak ki ilyen fontos információt bűnözőknek.
- Mi van? - értetlenkedett.
- Vissza is élhetnek az infóval, és megvárnak, aztán megtámadnak.
- Ha bármit is akartam volna tőled, már régen megtehettem volna. Na, de válaszolnál a kérdésemre?
- Délig, - feleltem.
- Megvárlak kint, - közölte velem a tényt, miszerint ott fog kint várni rám a bolt előtt, szóval siessek.
Na, azt várhatja, viszont a nagy munkának köszönhetően fel sem tűnt, hogy Nova mennyire hangtalanul jött be a boltba, vagy az, hogy mindjárt lejár a munkaidőm.
- Tímea, nem baj, ha tíz perccel dél előtt fejezem be a munkát? - kíváncsiskodtam, miközben gyorsan elintéztem az utolsó simításokat is a polcoknál.
- Nem, menj csak, - engedett el, én pedig rohantam, hogy elpakoljak, és átvegyem a munkaruhámat.
Kint sütött a nap, mégis felvettem a piros színű  kabátomat, de nem húztam össze, annyira még nem volt hideg, csak egy kicsit fújt a szél.
- Már azt hittem, bent alszol, - pufogott mögöttem Nova, aki éppen akkor gyújtott rá a cigijére.
- Vannak olyan emberi lények, akiket nem anyuci meg apuci tart el, - vágtam neki vissza.
- Ha kíváncsi vagy a vagyoni hátteremre, akkor csinálok neked egy táblázatot, ahol megtekintheted a bevételeimet és a kiadásaimat.
- Érdekli a halált, - vontam meg a vállamat unottan.
- Gyere velem, nincs több vesztegetni való időm, - indult meg arra várva, hogy én majd engedelmes kiskutya módján követni fogom. ,,Na, abból aztán nem eszel!"
- Én, veled sehová se megyek.
- Blanka! - fújtatott megtorpanva. - Nem unod még?
- A kávézó nyitva van, azon túl sehová se megyek veled, mert nem bízok benned. Amilyen alakokkal cimborálsz, ki tudja hol kötnék ki a végén.
- Mégis ki lenne olyan hülye, hogy pont téged akarjon elrabolni? - vicsorgott rám nézve Nova, majd pár lépét tett felém.
- Bármi megtörténhet.
- Oké, akkor menjünk a kávézóba, - adta be végül a derekát, és így kötöttünk ki a Vanília Világ nevű kávézó és cukrászdában, ami nem volt olyan messze a régiség bolthoz.
Amikor beléptünk, én már tudtam hol fogunk helyet foglalni, mert ez a hely volt a törzshelyem, így megszokásból egyenesen az ajtóval szemközti asztalhoz masíroztam. 
- Sziasztok! - lépett oda hozzánk egy csinos, barna hajú lány, aki alig tűnt nálunk idősebbnek. Fekete nadrágot és fehér inget viselt, ami a gombolási technikájának köszönhetően tökéletes rálátást biztosított a melltartójára, pláne akkor volt szerencsénk megcsodálni a fehérneműjét, amikor az étlapot letette Nova elé az asztalra. Szemlátomást mindketten nagyon élvezték egymás társaságát, én már kevésbé voltam ilyen lelkes. - Mit hozhatok nektek? - tette fel a kérdést, még mindig Nova felé fordulva, mintha én ott sem lettem volna.
- Egy oroszkrém torta és  egy capuccino lesz, - adtam vissza cseppet sem kedvesen az étlapot. Szó szerint hozzá kellet vágnom, hogy észrevegyen engem.
- Rendben, és neked mit hozhatok? - Novától is megkérdezte, és látszott Miss Mosolyon, hogy majd elolvad a velem szemben helyet foglalt Nova  tekintetétől. Istenem, de undorító jelenet volt.
- Semmit, - felelte kacsintva egyet, majd megsimogatta a csaj karját, aki felvihogott. Mikor kettesben maradtunk, meg is jegyeztem neki a látottakat.
- Muszáj volt alá adnod a lovat?
- Nem értem miről beszélsz, - adta a tudatlant, pedig pontosan tisztában volt vele miről is beszéltem.
- Elhitetted vele, hogy lehetne esélye nálad, miközben mindketten tudjuk, hogy csak szórakoznál vele. Reményt adsz, aztán földbe tiporsz. Ez neked valami beteges mániád?
- Még mindig a csajról beszélsz, vagy magadról? - hajolt közelebb.
- Természetesen róla, - böktem az ujjammal a minket figyelő lány felé, aki a barátnőinek magyarázott valamit, miközben mindannyian minket figyeltek.
- Figyelj! - kényelmesen elhelyezkedett, és csak is ezt követően kezdett bele a meséjébe. - Egy kis flört nem a világ. Ő se csúnya, én sem vagyok az, szóval semmi akadálya, hogy legalább egy éjszakára jól érezzük  magunkat. Én csak azt használom ki, aki hagyja magát kihasználni.
- Szánalmas vagy! - dünnyögtem.
- Te is hagytad magad, - vágott vissza emlékeztetve mekkora hülye is voltam.
- Most már legalább tudom, mekkora szemét is vagy valójában.
- Neked fogalmad sincs semmiről. Nem ismersz, ne csinálj úgy, mintha valami nagy szakértő lennél. Te is élvezted, én is élveztem, lapozzunk!
- Mit akartál mondani? - váltottam témát, pedig annyira szívesen beolvastam volna neki.
- Inkább megmutatom, - vette elő a telefonját, és elém tette. ,,Csillag Csilla" adatlapja volt látható. - Mivel hiába vártam arra, hogy utánanéz, így vettem a fáradságot, majd elkezdtem az ismerősei között keresgélni.
- Nem szakadtál bele? - gúnyolódtam.
- Köszönöm kérdésedet. A válaszom az, hogy nem, - lepergett róla a gúnyolódásom, mert nem igazán érdekelte mit is mondok, vagy mire célzok éppen.
- Mire jutottál?
- Kétezer feletti az ismerőseinek száma. Akad közte olyan, aki neked is, és nekem is közös. Tippelj, kik azok?
- Akik elhunytak mostanában?
- Igen, plusz egy személy, aki nem más, mint a nővéred. Furcsa, de több közös ismerőst reméltem.
- Mennyire ismerheti a nővéremet?
- Azt nem tudom, de mostanság elég sok képét kedvelte.
- Pont, mint Noémi esetében még a halála előtt. Ez nem véletlen.
- Szerintem se, - értett velem egyet Nova, ami elégé meglepet.
A továbbiakban nem szóltunk egymáshoz. Én elfogyasztottam a pincérnő által kihozott (majdnem rám borított) sütimet és italomat, ő meg a telefonján keresztül nyomozott tovább Csillag Csilla után. Miután végeztem, Nova kifizette a számlát, pedig én akartam, mégis vita nélkül hagytam neki, hiszen ez volt a legkevesebb amit értem tehetett. Így legalább egy kicsit törlesztett.
- Köszönöm, - köszöntem meg neki. Csak úgy sétáltunk, céltalanul, és élveztük a napsütést.
- Nincs mit! - suttogta alig hallhatóan.
- Van még valami, amit megtudtál? - tértem vissza a témánkhoz.
- Semmit, - válaszolta röviden. - Viszont, én a helyedben jobban oda figyelnék a tesódra.
- Attól, hogy ismerősök, még nem jelenti azt, ... - keltem ki magamból, de elhallgattam, amikor tőlünk nem messze kiszúrtam egy ismerős személyt. Megálltam, és még időben rántottam a fal mögé Novát, még mielőtt kiszúrt volna minket Szabolcs, aki egy számomra ismeretlen bandával ácsorgott egy tetováló szalon előtt. Sört ittak, és hangosan beszélgettek.
- Neked elment az eszed? - támadt nekem Nova, mert a kis húzásomnak hála beverte a fejét, viszont így nem keltettünk feltűnést.
- Bocs, de muszáj volt, - magyarázkodtam.
- Valld csak be, hogy a lelked mélyén örülsz, hogy bevertem a fejem? - fürkészte a tekintetem, én pedig akaratom ellenére is elmosolyodtam. - Boszorkány!
- Az ott Szabolcs, de nem ismerem a többieket, akik ott vannak. Nem ismerősek neked?
- Általános iskolás kis görcsök, meg páran a suliból, akik azt hiszik menők. Néha szoktak velünk lógni a gyárnál, de beszarik, és csak a pofájuk nagy.
- Miért van ott Szabolcs?
- Mit tudom én! - vonta meg a vállait Nova, aki még mindig a fájó fejét fogta.
- Oké! Odamegyek hozzájuk - gondolkodás nélkül megindultam feléjük, de Nova megragadta a karomat, és visszarántott.
- Eszedbe se jusson! - köpte a képembe a szavait. Túlságosan közel volt hozzám, ami rémesen zavart engem. Az arcáról süvített az aggodalom, ami annyira meglepett.
- Na, mert miért nem? - ráncoltam össze a homlokom.
- Nem kell mindenbe beleütnöd az orrodat, - ezzel elengedett, majd ellépet tőlem. Ezzel lezártnak tekintette a témát, és látszott rajta, valami nem stimmel vele, de nem kérdeztem rá. Jobbnak tűnt csendben maradni.
Otthon még mindig azon agyaltam, vajon Nova miért nem akarta, hogy odamenjek Szabolcshoz meg azokhoz a srácokhoz, akikkel együtt bandázott. Hiába törtem a fejem, semmi sem jutott eszembe.
Még vacsora után sem, amikor már a tévé előtt ültünk apával, és a kedvenc sorozatunkat néztük, miközben az interneten szörföltem, arra várva, mikor ér haza Szabolcs. A nővéremet ismertem annyira, hogy tudjam, őt másnap reggelig nem fogom látni, mert minden hétvégén elhúz a barátaival bulizni. Csillag Csilla adatlapján keresgéltem, hátha találok valami olyan nyomot, amin elindulva közelebb kerülhetek ahhoz, kicsoda is ez a mocsadék, akinek tuti van valami köze az eddigi áldozatokhoz.
- Megjöttem! - hallottam meg Szabolcs hangját. Becsukta a bejárati ajtót, és egyenesen a lépcsőhöz ment, nem jött be a nappaliba beszélgetni.
- Felmegyek aludni, - szóltam oda apának. Leállítottam a gépemet, majd összeszedtem a cuccaimat.
- Még csak hét múlt, lázas vagy? - apa gyanakvó nézése kissé felidegesített, bár tudtam, hogy a kihallgatásokon is ilyen tekintettel méregeti a gyanúsítottakat. Utáltam, amikor rajtam próbálta használni, hátha lebuktat, pedig semmi olyant nem csináltam, ami miatt gyanakodnia kéne rám.
- Nem, csak fáradt, - álltam fel a kanapéról. - Jó éjt! - köszöntem el tőle, és követtem Szabolcsot fel az emeletre. Már éppen felértem, amikor meghallottam apa telefonjának csörgését. Éppen a  The Shins - Simple Song című szám szólt, amit én állítottam be neki, mert untam az unalmas csengőhangokat, így kicsit változtattam.
Hallottam, ahogyan fogadja a hívást, viszont azt nem hallottam kivel beszél, de biztosan nagyon fontos dologról lehetett szó, mert több percen keresztül mást sem hallottam, csak apa morgolódását, majd egy ,,azonnal megyek"-kel le is zárta a társalgást. Ezután a bejárati ajtó csattanása következet, ami jelezte, apa elment.
- Csak nem hallgatózol? - lépett ki a szobámból, illetve most már szobánkból Szabolcs, aki félig pucér volt. Na, ennyit a pucér-szabályról.
- Nem, - ráztam meg a fejemet kissé elpirulva.
Ha a helyzetem nem lett volna így is éppen elég ciki, ehhez még hozzájött, hogy a szám is tátva maradt a látványtól, amit Szabolcsnak köszönhettem, illetve a tökéletesen kidolgozott felsőtestének, amihez foghatót nem sokszor lát a magamfajta lány. 
- Persze! - bólogatott csücsörítve. Nem hitt nekem, ez látszott rajta.
- Láttalak ma. Éppen a barátaiddal voltál, - bukott ki belőlem.
- Én is láttalak, - árulta el. - Az is feltűnt, hogy te sem voltál egyedül. Ha jól emlékszem, te voltál a legjobban ellene, hogy Novával barátkozzak, akkor miért voltál ma vele? Ez nálatok valami beteges ,,se veled, se nélküled" kapcsolat.
- Nem! - csattantam fel. - Nincs semmilyen ,,se veled, se nélküled" kapcsolatom azzal a gyökérrel.
- Nekem nem kell magyarázkodnod.
- Ez távol áll a magyarázkodástól. Mi, még csak barátok sem vagyunk.
- Aha! - megint látszott rajta egyértelműen, hogy nem hisz nekem.
- Gondolj, amit akarsz, de jobb ha tudod, semmi közöm Novához, - bizonygattam a magam igazát, belül mégis szúrt a mellkasom, és nem tudtam megmondani miért is fájt a szívem.
A továbbiakban jobbnak tűnt, ha nem veszekszem Szabolccsal, bár ez inkább csak sima szóváltás volt, mintsem heves veszekedés.
Abba a szobába mentem, ahol kiskoromban rengeteg időt töltöttem. Régen, amikor kicsik voltunk a nővéremmel, mindig az ő szobájában aludtunk, ha kint tombolt a ,,vihar". Ezt a szokásomat megőriztem, de csak akkor megyek be, és addig maradok, amíg haza nem ér, hogy ne vegye észre, jártam a szobájába. Persze, tökéletesen tisztában van ezekkel a ,,látogatásokkal", még sem szól miattuk.
Most viszont, amikor kinyitom a szobája ajtaját megtorpanok.
- Istenem! - suttogom a látványtól ledöbbenve.
- Mi az? - sétált mögém Szabolcs, aki hozzám hasonlóan megtorpant, amikor benézett a nővérem kis zugába.
Három teljes hónapja egyszer sem tettem be a lábamat ide, mert nem volt rá szükségem, most viszont bánom, hogy benyitottam.
A szoba tele volt vörös színű rózsákkal, amik némelyike már elhervadt, de nem ez volt bennük a döbbenetes, hanem az, hogy a falon a nővéremről készült képek virítottak, amiken elégé úgy tűnt, mintha nem tudná, hogy éppen fényképezik. Minden virágon ott volt a fekete szalag. Zsanett, Noémi barátnője említett, miszerint a halála előtt, a barátnője pontosan ilyen rózsát kapott, magával a szalaggal átkötve. Ez nem véletlen.
- Azt hiszem sejtem hová mehetett apa, - motyogtam zavartan.
- Most üzent. A nővéredet letartoztatták, - mutatta felém a telefonját, de nem érdekelt az üzenet.
- Drogot találtak nála? - nem vettem le a tekintetem a virágokról.
- Igen, de honnét ....tudod?
- Basszus! - ennyivel nyugtáztam a történteket.
Az én telefonom is elkezdett rezegni, de nekem értesítésem jött a közösségin. Pár percnyi habozás után kivettem a nadrágom zsebéből a készülékemet, és megnéztem. Egy ismerősnek jelölésem volt Csillag Csillától, no meg egy üzenetem :

,,Így jár az, aki olyanba üti az orrát, amibe nem kellene."

Elutasítottam a felkérését, miközben azon agyaltam, hogyan buktassam le Csillag Csillát, és hogyan mentsem meg a nővéremet. Azt hiszem, ez keményebb lesz, mint hittem.

Blanka világa 5. Fejezet Egy nyom

Blanka világa

5. Fejezet

Egy nyom

,,A dolgokat nem irányítja senki. Emberek, események egyszerűen összeütköznek, véletlenül, a történelem pedig rohan tovább, és hagyja, hogy mi, akik hátramaradtunk, kikecmeregjünk a romok alól."

Jojo Moyes

 

 A napok teltek, és múltak. Én még mindig egy helyben topogtam. A tanárnő halála óta nem szedett újabb áldozatot az a bizonyos szer, de éreztem, hamarosan megint hallani lehet majd róla. Sajnos, csak pár napot kellet várnom.
- Tíz múlt, ha minden igaz, akkor ő a legfiatalabb áldozat eddig, - közölte velem Olivér a reggeli buszon zötyögve. A friss újságot tanulmányozta, miközben én azon voltam, hogy a kanyarban ne terüljek el a székek közötti ösvényen, mert a buszsofőr úgy hajtott, mint egy eszelős.
- Istenem! - sóhajtoztam.
- Az emberek egyre türelmetlenebbek. Követelik a rendőrségen, hogy váltsák le azokat, akik képtelenek elkapni a bűnözőket, - folytatta tovább.
- Inkább váltsunk témát! - kértem, sőt könyörögtem neki.
- Vivi tegnap szakított a barátjával.
- Honnét tudod? - meglepett, hogy ő hozta fel a témát, és nem nekem kellet miatta rágnom a fülét.
- Tegnap beszéltünk, - válaszolta röviden. Az újság elégé eltakarta az arcát előlem, így nem tudtam kivenni milyen érzelmi kavalkád futott végig rajta, miközben ezt mondta. - Nekem sírta ki a bánatát.
- Talán ez jelent valamit, - próbálkoztam.
- Semmit sem jelent, csak annyit, hogy barátok vagyunk, semmivel sem több, - hajtogatta össze az oldalakat, majd a táskájába tette.
- Még lehettek többek, - reménykedtem benne.
- Már letettem róla, - az arca viszont másról árulkodott.
- Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen lemondasz róla. Bár, ahhoz lépned is kéne valamit, mert eddig szinte semmit sem tettél az ügy előrehaladásáért.
- Elhívtam moziba, visszautasított.
- Hívd el megint. Mond meg neki végre, hogy nem csak a barátja akarsz lenni, - tört ki belőlem.
- Majd csak lesz valahogy, - közölte velem.
- Ez sehogy sem lesz, ha nem teszel érte.
A buszról leszállva egyenesen Fannihoz rohantam, aki már várt rám. Vivien ma sem jött be a suliba, Olivér meg inkább bement a terembe. Nem akart velünk kint fagyoskodni.
 Szabolcs lelépett Nováékhoz bandázni, vagy a nővéremékkel, nem tudom, de gyanús volt számomra, hogy ennyire jóban akar lenni mindenkivel a suliban, csak nem tudtam az okát. Talán nem akar egyedül lenni.
- Fanni már kérdezni akartam, hogy mennyire ismerted jól Noémit? - eddig nem tudtam kettesben beszélgetni vele, közösségin meg nem akartam ezzel zargatni. Amikor ilyen fontos dolgokról beszélek valakivel, szeretem figyelni az árulkodó rezdüléseket, mert az írásból nem igazán tudom pontosan leszűrni a lényeget.
- Kiskorunkban sokat játszottunk, meg a suliban is összefutottunk, - mondta a barátnőm. - De, amióta elkezdtem a gimit, valahogy megszakadt a barátságunk. Már semmi sem volt olyan, mint régen.
- Nem tudod véletlenül ki volt a legjobb barátnője? - folytattam tovább a faggatózást.
- Ha jól tudom, egy Zsanett nevű lány az osztályából, - felelte segítőkészen. - Amúgy miért is akarod ezeket tudni? Ugye, nem kezdtél magánnyomozásba? - sajnos Fanni elégé jól ismert ahhoz, hogy ne szúrja ki rajtam az árulkodó jeleket, ebben még nálam is jobb volt.
- De igen, mert szeretnék segíteni apuéknak, - ismertem be egy részét a valóságnak.
- Tudod, mennyire veszélyes? - kerekedtek el a szemei, és elégé mérgesnek tűnt.
- Persze, - bólintottam.
- Ez nem játék. Mi lesz, ha valami rosszul sül el? - aggodalmas tekintettel nézett rám.
- Nyugi, semmi baj nem lesz, - nyugtattam, vagyis megpróbáltam megnyugtatni.
- Azért, légy nagyon óvatos!
- Ígérem, az leszek! - ígértem meg.
Az órák nagyon lassan teltek, és nagyszünetig olyan volt, mintha évek teltek volna el, pedig csak két órán voltam túl aznap. Fanni segítségével sikerült megtalálnom azt a bizonyos Zsanett nevű lányt, aki Noémi  barátnője volt, és szerencsémre éppen a termükben volt a barátnőivel.
- Sziasztok! - köszöntem oda nekik, amikor melléjük értem. - Ugye, te vagy Zsanett? - mutattam rá a Fanni által megadott leírás alapján a leghasonlóbb lányra, mert elégé egyformának tűntek. Mindegyiknek vörös haja volt, kék szeme, helyesbítve az öt fős csapatból csak háromnak volt olyan színű, a többieké barnának tűnt számomra. Leginkább a ,,mindent unok" tekintet árulkodott róla leginkább, és sejtettem, nem lesz egy könnyű menet.
- Igen, mit akarsz? - nézet rám unottan.
- Kitudnál jönni beszélgetni velem? - érdeklődtem mosolyt erőltetve az arcomra.
- Minek? - méregetett grimaszolva. Nem lett rögtön szimpatikus első látásra, de gyanítottam, hogy több pillantásra sem jön meg hozzá a kedvem, hogy vele barátkozzak. Szerencsére nem szorultam a társaságára.
- Csak, mert szépen kérem, - dobtam oda neki, és megindultam kifelé.
- Felőlem! - állt fel az ülőhelyéről végre.
A barátnői összesúgtak a hátam mögött, de jó hangosan, nehogy ne halljam meg mit beszélnek rólam.
Legszívesebben leosztottam volna mindegyiket, még sem tettem. Türtőztetem magam, hiszen fontosabb ügy miatt jöttem ide.
Kint a folyosón arrébb húztam Zsanettet, bár tudtam, úgy is elmondja másnak, amit kérdezek, vagy simán otthagy, mégis jobban örültem, ha senki sem hall minket. Erre a nagyszünet volt a lehető legjobb megoldás, mert még mindig sokan választották a kinti levegőt a folyosónál, vagy a büfét.
- Nem akarlak zargatni, de fontos dologról lenne szó. Noémi barátnőddel kapcsolatban - kezdtem bele a mondandómba.
- Jó! Én itt sem vagyok, - indult meg vissza, de elkaptam a karját.
- Te voltál a legjobb barátnője, fontos lenne a segítséged, - tudtam, ha bedobom neki, onnantól nyert ügyem lesz.
- Nem akarok róla beszélni, nem érted? Hülye vagy? - nézet rám elégé gyilkos tekintettel.
- Mint mondtam nagyon fontos lenne, - ismételtem meg.
- Vissza tudná őt hozni? Mert nagyon kételkedek benne, vagy ha így gondolod, elgurult a fejedben valami alkatrész.
- Tudom, hogy nem hozhatjuk már vissza őt, és hogy ez mennyire fáj neked, de tudnom kell egy-két dolgot, amire csak te tudsz válaszolni.
- Mi lennének azok a dolgok? - elengedtem a karját.
- Noémi a halála előtt nem volt letört?
- Igen, tényleg az volt, - erősítette meg. - Te most nyomozást folytatsz, vagy minek kellenek az információk?
- Fogjuk rá, hogy segítek valakinek elkapni a valódi bűnöst, de erről nem szólhatsz senkinek, ahogyan a beszélgetésünkről sem. Egyáltalán nem szeretném, ha valaki elhíresztelné, mert akkor buktam az egészet. Ugye érted?
- Persze, és ha segítség kell szólj, én is tudni akarom ki a felelős a barátnőm haláláért, - sokkal jobban megenyhült, amikor elárultam neki az igazságot.
- Ha itt tartunk lenne is valami. Esetleg a barátnőd nem kapott furcsa leveleket, hívásokat, vagy bármit?
- Nem, nem mondott semmi olyant. A legjobb barátnőm volt, és mindent megbeszéltünk egymással, de mostanság kissé eltávolodtunk, bár lenne valami - elgondolkodott. - Talán, mintha egyszer kapott volna egy vörös rózsát, de azt mondta, biztos téves lánynak küldték, mégis eltette a táskájába.
- Rózsa? Nem volt rajta valami cetli?
- Fekete szalag, kék, kisméretű borítékkal, ha jól láttam. Furcsának tűnt, meg mintha vanília illatot árasztott volna magából, vagy hasonlót, csak egy pillanatra éreztem. Utána még viccelődtem is vele, biztos a szerelmétől kapta, mert Noémi kedvence a vanília volt, olyan illatos gyertyákat is gyűjtött.
- Hogy reagált rá, amikor meglátta a rózsát?
- Kicsit ideges lett, de aztán lenyugodott. Fogta, aztán eltette a virágot. Ez talán valami nyom lehet?
- Nem tudom, de megeshet, - vakartam meg az arcomat elmerengés közben. - Noéminak volt barátja?
- Mármint pasija? Nem, vagyis nem tudok róla, viszont sokat beszélgetett egy csajjal, a nevét nem tudom, de mindig azzal dicsekedett, hogy az összes képét belájkolja, ha kitesz valamit az oldalára.
- Köszönöm a segítséget, és még egyszer is bocs a zavarásért. Ha megtudok valami fontosat, majd szólok, - köszöntem el tőle, és visszarohantam a terembe, helyesbítve rohantam volna, ha bele nem botlok Novába meg a hülye bandájába. Általában sulin kívül három haverjával szokott mászkálni, de a suliba köré gyűlnek a szánalmas követői, akik lesik minden szavát, és akikekkel le szokott lépni néha benyomni a régi gyárépülethez.
Ma már nem értem hogyan is voltam képes belezúgni egy ilyen srácba, aki totálisan az ellentétem, legkevésbé sem álmaim lovagja.
- Mi van, nem férsz el? - támadt nekem az egyikük, akinek sikerült neki ütköznöm, mert direkt elém lépett.
- Hát, akkora tahók vagytok, hogy elfoglaljátok a folyosót, csoda, hogy még befértek a gimibe, - vágtam vissza cseppet sem kedvesen.  Nova három ,,testőre" állta az utam, akik felettébb jól szórakoztak a kínomon, de nem hagytam magam. A főkolompos tőlünk nem messze ült a folyóson található padon, és éppen egy tizedikes kislányt fűzött, aki nagy adottságokat kapott az Istentől.Nem a logikája vette le a lábáról, mert ismertem mindkettőt. Tudtam, az a lány bármit megadott volna Nováért, aki szépen ki is használta. Ő aszerint a mantra szerint élt, miszerint ,,vedd el, amit nyújtanak, és ne adj semmit sem cserébe".
- Hú, micsoda szöveg! - huhogott a másik, a harmadik meg úgy röhögött, hogy majdnem leláttam a mandulájáig.
- Hú, micsoda keménység! - fújtattam, és nehézkesen, de sikerült túljutnom azokon az útakadályokon, akik elállták az utam. Szerintem, ha sikerül megoldanom az ügyet, ez ilyen pillanatok egyáltalán nem fognak hiányozni, mert bíztam abban, hogy Mr. Seggfej a cimboráit is leállítja majd, nem csak magát.
A további órák pontosan olyan lassan teltek, mint az előzőek. Helyettesítésen kifestettem a körmeimet nyitott ablaknál, mert unatkoztam, és film nézés helyet hasznosabban töltöttem az időmet. Utolsó óránk matek volt, vagyis az lett volna, de még nem találtak új tanárt, így azon sem csináltunk semmi hasznosat, persze azon kívül, hogy megint filmet néztünk, mert nem sikerült befejezni, hát most lehetőség nyílt végig nézni a Mamma Mia című filmet, mert csak ez volt meg a tanárnak. Persze a helyettesítőn kívül csak páran nézték. Amióta feltalálták a telefont, no meg a wifit, azóta jobban telnek az órák ilyenkor.
Én is elővettem a saját készülékemet, és csúnya módon rácsatlakoztam a suliéra, mert Olivér tudta a kódját.
- Ne mobilozz! - szólt rám ördögi vigyorral az arcán Olivér, aki szintén a mobilját nyomkodta.
- Te se! - mérges arcot próbáltam vágni, de nem jött össze.
Első dolgom volt felnézni a közösségi oldalamra, majd rákerestem Noémi profiljára, hogy megnézzem ki az, aki mindegyik képét belájkolta, ahogyan a barátnője említette, de sajnos senkit sem találtam, aki gyanúsnak tűnt volna. Mindegyik normális, nem állprofilnak tűnt számomra, kivétel kettőt. Az egyik egy bicikliként regisztrált személy volt, de úgy gyanítottam az a bizonyos ,,Csillag Csilla" az én emberem.
- Bingó! - suttogtam. Rámentem az oldalára, és nagy megdöbbenésemre több, mint kétezer ismerőse volt úgy, hogy csak egy virág volt a fényképes albumában, sehol semmi más kép róla. A névjegyben egy e-mail címet adott meg, meg azt, hogy nőnemű.  
- Találtál valamit? - fordult felém Olivér, aki hallotta, amint azt mondtam ,,Bingó".
- Semmi érdekeset, csak az egyik oldalon néztem pár képet - makogtam.
A csengő hangja után szóltam Szabolcsnak, hogy ma később érek haza a meló miatt, szóval ha látja aput szóljon neki, aztán siettem is a buszra. Éppen helyet foglaltam, amikor Nova vágódott le mellém.
- Nem emlékszem arra, mikor is engedtem meg, hogy leülj, - néztem rá morcosan.
- Szabad országban élünk, és oda ülök, ahová akarok, - kacsintott rám, amitől elkapott az undorérzés.
- Hol hagytad a testőreidet?
- Most egyedül én boldogítalak. Éppen útban vagyok megvenni egy bizonyos ékszert, - az egyik kezével végig simított az arcomon, ami csak fokozta bennem a hányingert.
- Talán nem kellet volna elmondanom, nehogy zsarolni tudj vele.
- Eszembe sem jutott olyan, hogy zsaroljalak. Szívességet kértem, - emlékeztetett. Elvette az arcomról a kezét.
- Mi lesz, ha nem tudom kideríteni, amit akarsz?
- Megpróbáltad, és betartom a szavam.
- Ne játszd el a bizalmamat ismét.
- Még mindig azon a nyári dolgon kattogsz? - vihogott fel mellettem terpeszkedve.
- Nyári dolog? Konkrétan hülyére vettél, és kihasználtál, én meg hülye módon bedőltem neked, mert azt hittem te nem olyan vagy, mint amilyennek mások leírtak. Tévedtem. A saját káromon tapasztalhattam meg a leckét, és hidd el, nagyon jól megtanultam, - felálltam azzal a szándékkal, hogy átüljek máshova, amikor a sofőr hirtelen fékezett, így először neki vágódtam a Nova előtti szék háttámlájának, aztán egyenesen rá arra a vigyorgó kis köcsögre.
- Régi szép idők! - kiáltott fel röhögve, és átkarolta a derekamat, aminek köszönhetően nem tudtam elszabadulni tőle.
- Vedd már le rólam a mancsodat! - harciasan kapálóztam, de nem engedett el. A körülöttünk lévők csak bámultak minket, még sem sietett senki a segítségemre.
- Régebben még azt kérted tegyem rád, - puszilta meg a nyakamat, ami el kell ismernem kissé megbizsergetett, de semmi más reakciót nem váltott ki belőlem.
- Mert hülye voltam, - nyugtáztam a valóságot.
- Nincs kedved kicsit felmelegíteni a kapcsolatunkat? - rácsapott a fenekemre.
- Kihagynám a lehetőséget, de nyugi, akad más helyettem, aki bedől a hülye szövegednek.
- Amúgy nyár óta híztál, - közölte velem vigyorogva.
- Hogy te mekkora egy seggfej vagy! - kapkodtam levegő után, aztán végre levette rólam a koszos mancsait még időben, így letudtam szállni a buszról, bár ő is követett. Egészen a boltig trappolt mögöttem haladva, miközben legjobb elfoglaltság hiányában a sarkamat próbálta letaposni.
- Amúgy jutottál már valamire? - kíváncsiskodott Nova. A bolt előtt lelassítva szembefordultam vele.
- Ha tudni akarod, ma beszéltem Noémi egyik barátnőjével, aki elmondott egy-két fontos dolgot, aminek köszönhetően rábukkantam valakire a közösségin, aki talán fontos lehet számunkra.
- Ki az a személy, hátha ismerem.
- Csillag Csillaként van fent.
- Nem rémlik, de sok ismerősöm van - rázta meg a fejét.
- A  profilképe egy virág, ezen kívül nincs más kép róla. Nagyon valószínű, hogy nem valódi, és valahogyan köze lehet az esetekhez, majd otthon a többi áldozat oldalait is átfutom, hátha ez a közös pont köztük.
- Ha ez lenne, akkor már apádék régen megtalálták volna.
- Mi van, ha nem is tudnak róla?
- Szerintem más van a dolgok mögött, - túrt bele a hajába, majd benyitott az üzletbe. Pár percnyi habozás után követtem őt. Karola néni éppen az ékszert mutogatta Novának, aki a pultnál állva méregette a drágaságomat. Nem olyan régen hoztak vissza az én nagy örömömre. A sors is nekem szánja, bár azóta sem sikerült annyit összeszednem, amiből megtudom venni.
- Elégé drága darab, nem szeretnél inkább valami olcsóbbat? - próbálkozott Karola néni, hátha kiderül, hogy Nova csak hülyíti, és nem gondolja komolyan az ékszer megvételét.
- Nem, ezzel tartozok egy személynek. Ez a mindene, és a segítségéért cserébe ajándékként fogja megkapni tőlem, - magyarázta neki a volt barátom elégé unottan. Rám nézve találkozott a tekintetünk, vagyis én úgy éreztem. A főnököm vetett rám néhány kérdő pillantást, még sem szólt semmit, csak hol rám, hol az Novára nézett.
- Világos, - szólalt meg Karola néni, majd becsomagolta a nyakláncot, és elvette a vele szemben álló sráctól az árát, aztán Nova elköszönve elhagyta a boltot, én meg lepakoltam a cuccomat a szokásos helyre.
- Mi lesz a mai munkám? -vágtattam oda a főnökömhöz mosolyogva.
Több órán keresztül pakolásztam. Először a kirakatott rendeztem át, meg letörölgettem a tárgyakról a port, aztán megint pakolásztam, és végül felmostam zárás előtt a placcot.
Timi ma is haza fuvarozott, amiért nagyon hálás voltam, bár szívesen kimaradtam volna a nemi életének boncolgatásából, tekintettel arra, hogy nekem olyanom nincs, bár neki sem sok jut belőle mostanság.
- Mama mesélte, hogy egy fiatalember megvette a nyakláncot, amire vágytál, - állította le a házunk előtt az autóját Timi. Ő tudta, mennyit jelent nekem az ékszer.
- Ismerem azt a személyt, - csúszott ki a számon.
- Mama is mondta, bár ő úgy gondolta a barátod, és neked veszi.
- Egy részben igaz, de már nem a barátom. Segítek neki valamiben, amiért cserébe megkapom tőle.
- Jó nagy lehet az, amiért ennyit képes kiadni, - ámuldozott Tímea.
- A legnagyobb, - suttogtam inkább magamnak.
- Ugye, nem keveredtél bele semmibe? - nézett rám aggódva, hátha valami rosszba sántikálok.
- Nyugi, minden a legnagyobb rendben van. Semmi olyanba nem keveredtem bele, amibe nem kellet volna, - próbáltam megnyugtatni.
- Remélem is, mert ha megtudom, hogy drogozol vagy hasonlókat művelsz, esküszöm elverlek! - fenyegetett meg.
- Oké! - kissé hátrahőköltem a fenyegetést hallva.
- Tényleg komolyan gondolom, nem vicceltem, - erősítette meg a szavait, bár látszott az arcán a határozottság. Megjegyezném, Timi sokkal magasabb és erősebb volt nálam, de semmivel sem mozgékonyabb, így talán lehetett volna vele szemben egy kis esélyem. Talán.
- Esküszöm, semmiesetre sem nyúlok droghoz, - esküdöztem kiszállás előtt. Elköszönve tőle bementem. Apa viszont váltott vele pár szót, ami nem tartozott rám, és jobbnak is tűnt bemenni a házba. A szobámban Szabolcs már az ágyán ült, amikor beértem. Ledobtam a táskámat, aztán előkerestem az otthoni cuccomat, majd átöltöztem, cseppet sem zavartattam azért magam, hogy ő fiú, és megláthat. Tudtam, újat már neki sem tudok mutatni. Szerintem látott már lányt fehérneműben, vagy ha nem, akkor én voltam az első szerencsés, akit láthatott.
- Milyen volt a munka? - érdeklődött rám nézve. Leültem a saját ágyamra, helyesbítve eldőltem, mint egy zsák.
- Fárasztó, - válaszoltam nehézkesen. - Te mi jót csinálsz? - annyi erőm sem volt, hogy feltudjam magam tornázni ülőpozícióba, és pontosan megnézzem mit művel a másik oldalon.
- Tanulok. Megjegyzem, neked sem ártana, - dobott meg egy párnával.
- Tanultam, vagyis akartam tanulni, de majd szünetben megírom a házit, - legyintettem fáradtan.
- Akkor hangosan olvasom, hogy te is megtanuld, - dobta fel az ötletet, én meg elfogadtam. Miközben a magyart olvasta, addig én szépen be is aludtam. Végül is nyert az álmosság egészen addig, amíg a nővérem rikácsolása fel nem vert az álmomból, pedig szépet álmodtam.
- Neked elment az eszed? - rázott meg Rebeka.
- Mi? Micsoda? Reggel van már? - néztem rá alig kinyílt szemekkel.
- Nem, még csak hét múlt, - válaszolta Szabolcs kisétálva a szobámból. Felültem.
- Mi történt? - fordultam a nővérem felé, aki csípőre tett kezekkel ácsorgott az ágyam mellett.
- Hogy mi történt? Hát, elmesélem! - vicsorgott rám meredve. Látszott rajta, mennyire ideges, sőt már robbanni készül. - Nem, inkább megmutatom, - vette elő a telefonját egyenesen a zsebéből, majd konkrétan az arcomba nyomta, mert valami fontosat akart mutatni.
Először nem tudtam mit is akar. Még félig aludtam, aztán elkerekedtek a szemeim, sőt szóhoz sem tudtam jutni, amikor kitisztult a kép előttem.
A nővérem azért volt annyira ideges, mert a volt fiúja Levente, aki nem más, mint Olivér testvére, összejött egy lánnyal. Ez mind szép és jó lenne, ha az a lány nem Vivien lett volna, aki a legjobb barátnője húga, az én legjobb barátnőm, és akibe Olivér totálisan belezúgott.
- B@ssza meg! - kapkodtam levegő után.
- Te tudtál erről? - szögezte nekem a kérdését elégé dühösen. A tekintetétől a hideg futkosott a hátamon.
- Nem, eskü! - tártam szét a karjaimat.
- A kedves kis barátnőd ellopta a fiúmat, - morogta a nővérem.
- Szakítottál vele, emlékszel? - ezt az apróságot, szokásosan mindig elfelejti.
- Az nem szakítás volt, hanem szünet, - javított ki rögtön.
- Ezt neki is elmondtad? - pislogtam a nővérem felé, aki eltette a készülékét, és távozásképpen jól bevágta az ajtómat. Utána rohantam, de kulcsra zárta az ajtót. Jelezte nekem, nem akart többet velem beszélni. - Bocsáss meg, nem kellet volna ilyen bunkón viselkednem, - kiabáltam be neki, hátha ettől megenyhül, aztán kinyitja az ajtaját, de még sem így történt. Ekkor már éreztem, ennek nem így kellet volna történnie.

Blanka világa 4. Fejezet Nyomozz!

Blanka világa

4. Fejezet

 Nyomozz!

,,Az emberek túl sok valóságot nem bírnak el."

Emma Donoghue

Újabb nap, újabb hat teljes tanóra várt rám. Péntek az a nap, amikor cseppet sem érdekelt semmi, csak annak örültem, hogy letelt a hét, és egy újabb héttel közelebb kerültem az utolsó tanítási napomhoz, amihez még mindig nagyon sok nap választott el. Komolyan, én addig belefogok ebbe betegedni, amíg nem jön el az érettségim meg a szóbelim napja.
Éppen a matekot másoltam Vivienről,- aki meglepően jó matekból, pedig a kutya se nézné ki belőle, hogy ez megy neki a legjobban. Néha még rá is játszik arra, hogy mások hülyének gondolják, pedig nem hülye, csak furcsán különleges - amikor Olivér zavart meg.
- Itt a tanár, vagy mi van? - néztem rá riadtan. Nem akartam lebukni másolás közben, sőt kifejezetten ügyeltem rá, hogy minden takarjon annyira, hogy senkinek se tűnjön fel mit csinálok éppen.
- Nem jön, helyestesítés lesz, - közölte velem.
- Csak most szólsz? Már az egészet leírtam, majdnem leszakadt a kezem, - háborogtam. Megjegyzem, nagyon csúnya dolog másról másolni, csak néha hiba csúszik a gépezetbe.
- Az a pletyka kering, hogy kórházba kellet vinni, mert ő is rosszul lett ugyanattól a szertől, mint Noémi - suttogta halkan.
Fanni és Vivien lementek az udvarra, de nekem nem volt kedvem kimozdulni, meg be kellet fejeznem a matekot, mert nem akartam egyest kapni az elmulasztott házi miatt. Most viszont jobban örültem volna annak, ha mellettem vannak, mert kezdett nagyon megviselni ez az egész, ami már hónapok óta tartott.
- Ha tudják mit okoz, akkor miért veszik be? - ezt az egyet sehogy sem tudtam megérteni.
- Senki sem tudja.
- Talán rákényszerítik őket? - ez az ötlet is megfordult a fejemben.
- Fogalmam sincs, viszont ha minden igaz, akkor ő eddig az egyedüli, aki életben maradt.
- Szegény nő! - még meg is borzongtam, amikor belegondoltam, hogy neki is elsülhetett volna rosszul a találkozása a mérgező pirulával, ami már több fiatal életét elvette. Ez a szer gonosz volt, és ennek ellenére is lenyelték.
- Amúgy csak mondanám, hogy tegnap éppen haza felé tartottam, amikor megláttam Szabolcsot, aki éppen Nováékkal bandázott a gyárnál. Új haverokat szerzett, vagy mi van?
- Figyelmeztettem, hogy nem lesz jó vége ennek, de nem hallgatott rám úgy tűnik.
- Elmondtad neki mekkora mocsadékok?
- Aha, mindenre alaposan kitérve.
- Szabolcsnak, akkor elmentek otthonról, ha azok után is képes összebarátkozni velük. Levente szerint nem komplett, és talán igaza is van.
- Szerintem aranyos, - keltem Szabolcs védelmére. - Szabika cuki.
- Szabika? Most már becézed is?
- Nem tűnik pszichopata sorozatgyilkosnak - javítottam ki magam.
- Ja, hát így mindjárt más, - röhögött fel Olivér, de rögtön elhalkult, amikor Szabolcs visszatért a terembe. Furcsa volt, de amióta elkezdett az én suliba járni, azóta mintha megváltozott volna, vagy nem is tudom. Nem régóta ismerem, mégis nagyon nem hagy nyugodni a viselkedése. Talán Olivér aggodalma nem alaptalan, és mégis lehetséges, hogy nem véletlenül iratkozott pont ebbe a suliba. Mi van, ha apa keze van ebbe, és Szabolcs egy beépített rendőr? Istenem! Túlságosan sok sorozatot nézek.
A szemöldökében még mindig ott volt az a kis csillagformájú piercing, amiért már egy halom lány úgy odavolt a suliban. Ez volt még csak az első hete, de már rengeted ismerőse lett innét, még nálam is több, pedig én már három hosszú éve járok ide mindennap, csak nem vagyok fiú, pontosabban helyes fiú, akit isten jó testtel áldott meg, mégis volt a tekintetében valami megmagyarázhatatlanul elszomorító.
- Merre jártál? - érdeklődtem tőle, amikor elfoglalva Fanni helyét leült a mellettem lévő szabad székre. Olivér elégé szúrós tekintettel méregette, jelezve neki, mennyire nem bírja őt, de Szabolcsot sem kellet ilyen téren félteni, mert nem esett kétségbe a nála jóval kisebb sráctól. Bár Olivér sokat felszedett, és járt kondizni, még sem közelítette meg azt a szintet, amit Szabolcs birtokolt testfelépítésben. Ő ránézésre sokkal idősebbnek tűnt, mint tizenhét, tizennyolc, inkább olyan huszonhatra saccoltam volna, ha nem tudom, hogy velem egykorú, sőt idősebb egy kicsivel.
- A büfében  voltam, meg kinéztem az udvarra, - válaszolta a padra lehajtva a fejét. Istenem, de gyönyörű szemei voltak.
- Na, hol tartottunk? - kalimpált előttem a kezeivel Olivér, hogy visszaszerezze a figyelmemet, mert kissé elvesztem Szabolcs tekintetében.
- Nem tudom, azt hiszem a matekról beszélgettünk, - annyira kiment a fejemből minden, hogy csak nagy nehezen tudtam visszaemlékezni. Pár percre még azt is elfelejtettem, hogy Olivér egyáltalán ott volt velünk a teremben, ami csúnya dolog volt tőlem, mégis annyira beszippantott az univerzum, képtelen voltam másra figyelni, mint arra a srácra, aki ott ült mellettem, és akinek a karja hozzá ért a karomhoz.
- Aha, a matek! - bólogatott, bár a tekintetéből kiolvastam, valamire gondolt, aminek köze volt hozzám meg Szabolcshoz.
- Ne csináld! - förmedtem rá.
- Mit csinálok? - mosolygott rám a barátom, és én megütöttem a füzetemmel. - Jaj, ez fájt! - nyöszörgött vigyorogva. - Ezért el kell jönnöd velem moziba.
- Nem azt mondtad, hogy le vagy égve? - jutott eszembe a buszos beszélgetésünk. Bárcsak a matek is mindig ilyen hirtelen beugrana!
- Szereztem pénzt, - újságolta boldogan.
- Micsoda hír! - húzta ki magát mellettem Szabolcs. - Én is mehetek? - nézet hol rám, hol Olivérre.
- Igen, ha van hozzá kedved, és nem kötnek le azok a nyomorékok, - kedveskedett Levente testvére.
- Hé! - szóltam rá azonnal, majd a mellettem ülő felé fordultam. - Persze, szívesen látunk téged is, és Olivér nem úgy értette, amit mondott.
- De, pont úgy értettem, ahogy mondtam, - ellenkezett felállva a kukáig elsétálva. - Mindenki tudja róluk, hogy kicsodák, micsodák, és ezért egyedül ők a hibások.
- Olivér! - szóltam rá ismét.
- Hagyd csak, nem lényeg, - legyintett Szabolcs. - Mikor megyünk? - váltott témát.
- Suli után megfelel? - és így dőlt el, hogy suli után felkerekedve, a lányokkal kiegészülve elmentünk mozizni. Ha megkínoznának sem tudnám elmondani mire ültünk be, mert nem igazán kötött le a film, túlságosan azon járt a fejem, vajon honnét szerzett Olivér pénzt, amikor le volt égve, és nekem kellet rávennem, hogy elhívja Vivient egy filmre úgy, hogy én fizetem az egészet. Most teljesült a közös filmnézésük, csak én is jelen voltam Fannival meg Szabolccsal együtt, akik velem ellenben izgatottan figyelték hogyan is alakul, amit éppen néztünk.
Természetesen mielőtt leléptünk a suliból üzentem apának, nehogy amiatt aggódjon, hogy vajon hol lehetek, és miért nem értem időben haza. Egyáltalán nem lett volna poénos, ha riasztja a rendőr haverjait, és a keresésemre indult volna, ami egyszer is bőven elég volt, amikor még Novával jártam. A történet abból állt, hogy elmentünk pizzázni, de lemerültem, emiatt nem tudtunk beszélni egymással az édesapámmal, aminek köszönhetően ő maga kezdett nyomozásba.
Éppen a filmet figyeltük, amikor valaki megszólított.
- Blanka! - suttogta egy nagyon jól ismert hang a nevemet, amit egyből tudtam kitől is származhat. Nem kezdtem el forgolódni, eszembe sem jutott beszélni azzal a gyökérrel. - Hé, Veronica Mars! - ezt már hangosabban ejtette ki, mire a körülöttünk lévők elkezdtek pisszegni, mert zavarta őket Nova megnyilvánulása.
- Mi a fenét akarsz? - fordultam Nova felé hátra, aki az idióta haverjaival terpeszkedett két sorral felettünk.
- Kopj le! - szólt oda neki Olivér.
- Nem hozzád szóltam, - förmedt rá a barátomra. - Ha hozzád szólok, azt észre fogod venni, - morogta Nova összeráncolt homlokkal. A film által megvilágított teremben pontosan tudtam milyen képet vág éppen.
- Filmet nézünk, - fordultam vissza.
 - Bianka, beszélnünk kell!
- Nekünk nem kell semmiről sem beszélnünk.
- Szerintem beszélj vele, - lökött meg picit Szabolcs, aki mellettem ült.
- Oké, rendben! - adtam be a derekamat túlságosan is hamar. Olivér nem nézte valami jó szemmel a kis akciómat, mert ő ott volt velem, amikor Nova összetörte a szívemet, és kiderült mekkora rohadék is valójában. Most mégis felálltam, és kisétáltam a teremből nyomomban Novával. Legbelül nagyon is kíváncsi voltam arra, miről is akarhat velem beszélni.
Mikor már sikerült olyan helyet találni, ahol megfelelően tudtunk kommunikálni, belekezdett.
- Nem akartalak zavarni, de a te apád rendőr, és ha jól tudom ő nyomoz a sulikban terjedő kábszer ügyében.
- Ilyesmiről nem beszélhetnék, de igen. Ugye, most nem azt akarod közölni, hogy te állsz emögött az egész mögött, és segítsek neked megpattanni innét, mert közlöm, semmi esetre sem segítenék.
- Nem, félreérted az egészet! - csattant fel. - Az igaz, hogy a segítségedre van szükségem, de nem emiatt az okból kifolyólag, vagyis kisebb részben igen. Emlékszel arra a Noémi nevű csajra, aki a suliban halt meg a drog miatt?
- Igen, Fanni ismerte.
- Sokan azt terjesztik rólam, hogy én adtam neki a drogot, de ez képtelenség.
- Valóban? - gyanakodva méregettem.
- Esküszöm az életemre, hogy soha sem adtam neki drogot, és én sem vettem be azt a bizonyos anyagot, amitől feldobta a lábait. A rendőrség tegnap házkutatást tartott nálunk, a szüleim ki vannak akadva, te meg szeretsz nyomozni. Ígérem, ha segítesz a továbbiakban örökre békén hagylak, plusz bármit kérhetsz tőlem, amit akarsz, - bökte ki mit is akar pontosan tőlem.
Nova szülei igen tehetősek voltak, a fiúk meg azért lázadt, mert nem kapott elég figyelmet tőlük, bár alapjáraton is egy pöcs volt, mégis sajnáltam, amiért a szülei inkább lepasszolták őt, mint sem hogy foglalkozzanak vele.
- Bármit? - húztam fel az egyik szemöldökvonalamat, ami egészen az égig felugrott hirtelenjében.
- Tudtam, hogy erre ráfogsz harapni, - széles lett a vigyor a képén, amikor rádöbbent, nyert ügye van. - Azért tartasd szem előtt, hogy csodákra nem vagyok képes, de pár dolgot simán eltudok intézni.
- Segítek bebizonyítani, hogy nem te vagy az, aki a drogot terjeszti a sulinkban, illetve a sulikban, sőt megtalálom a valódi tettest, viszont előre közlöm amit kérni fogok, ahhoz nem kell csodatévőnek lenned. Mindössze annyi, hogy szerezd meg nekem a régiségboltból a zöld köves nyakláncot, amit most vittek vissza a boltba, de túl drága, hogy megvegyem.
- Miért vitték vissza?
- Mondjuk úgy, hogy akinek szánták rossz fát tett a tűzre.
- Rendben, kezet rá! - nyújtotta felém a kezét, én meg kezet ráztam vele. - Megszerzem a nyakláncot, amit akarsz, de te is találd meg a valódi tettest, és utána megszabadulsz tőlem.
- Már alig várom, - minden szót jól kihangsúlyoztam.
- Viszont, erről senkinek sem szólhatsz, - fűzte még hozzá.
- Nem terveztem telekürtölni vele a világot, - húztam a számat.
- Majd beszélünk, - ezzel távozott is. Még néztem utána pár percig, aztán visszamentem a többiekhez.
- Na, mit akart? - szegezte a kérdését nekem Olivér.
- Csak fárasztott a hülyeségeivel, - legyintettem unottan.
A film végén Szabolccsal együtt mentünk haza,
- Miért van olyan érzésem, hogy te tökéletesen tisztában vagy azzal, mit is akart tőlem Nova? - fordultam Szabolcs felé a családi ház előtt állva. Már órák óta ezen az apróságon kattogott az agyam.
 - Mondjuk úgy, hogy csak sejtésem van.
- Mindegy.
Annyiban hagytam a dolgot, pedig nagyon, de nagyon sok kérdés merült fel bennem, mégis visszafogtam magam. A házban Rebeka már várt ránk, pontosabban rám.
- Nincs kaja, - közölte velem, már az ajtóban.
- Miért nekem mondod? Aha, szóval azt várod, hogy csináljak neked kaját? - tökéletesen világos volt minden.
- Okos lány vagy, - veregette meg a vállamat vigyorogva. - Krumplit meg olyan kis cuki falatkákat kérek, - közölte a szobája felé haladva.
- Egyszer érném meg, hogy te készíted a vacsorát. Ha majd férjed lesz, akkor neki is nekem kell majd főznöm? - kiabáltam utána.
- Nekem a férjem fog főzni! - kiabálta vissza eszméletlenül hangosan rikácsolva. Csodáltam, hogy az ablaküvegek nem törtek ki a rémes hangjára, és még csak be sem repedtek.
- Ha nem nyír ki, nyert ügyed van, - ingattam a fejemet. Ezt már nem hallotta, mert eltűnt a szobájába. Gyanítottam pasit halász magának a neten keresztül, vagy csak az idióta barátnőivel cseveg ki valami cikis pillanatot, ami természetesen mással történt, nem vele.
- Segíthetek? - ajánlotta fel a segítségét Szabolcs, aki felvitte a szobámba a táskáinkat, majd ismét csatlakozott hozzám a konyhában.
- Persze, hálás lennék, - mosolyogtam rá. - A krumplit kell megpucolni, én addig megcsinálom a húst - adtam ki a feladatott. Majd mindent az asztalra tettem, amire szükségünk volt a vacsora elkészítéséhez.
- Érdekes a testvéri kapcsolatotok a nővéreddel, - jegyezte meg nekem munka közben.
- Megtudnánk egymást fojtani, de attól még nagyon szeretjük. Kiváltképpen akkor, amikor előáll valami hülyeséggel, mert akkor tényleg megtudnám fojtani, viszont, amikor Nova átvert, ő ott volt mellettem.
- Nova nem olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát, - szólalt meg mélyen a szemembe nézve.
- Mióta ismered? Talán két napja? Mennyit beszéltél vele, hogy ezt vonod le? Én évek óta ismerem, és tudom, hogy egy szemétláda, - fakadtam ki.
- Akkor miért kezdtél vele?
- Mert egy hülye voltam, de tanultam a hibámból. Akkor úgy gondoltam, talán más, aztán szép nagyot estem, amikor egy halom ember előtt közölte, hogy mennyire csúnya vagyok, és egész végig a nővéremet fűzte, miközben engem azzal hülyített, amivel.
- Ma miért is mentél ki vele?
- Mert te mondtad, hogy beszéljek vele, - ez volt a leggyérebb kifogás, ami eszembe jutott.
- Aha, és engem mióta is ismersz, hogy ennyire hatni tudok rád? Nem, te magad miatt mentél oda.
- Csak egy beszélgetés volt, semmi több, - zártam rövidre a témát. Apa szerencsére pont jókor esett be az ajtón, így nem kellet tovább magyarázkodnom, sem érvelnem arról, mekkora szemét is Nova, hiszen ha továbbra is vele barátkozik, akkor előbb vagy utóbb magától is rá fog jönni.
- Jobban van már a tanárunk? - kíváncsiskodtam vacsora után, amikor apuval mosogattunk, mert a nővérem szokásához híven lelépett, Szabolcsot meg nem akartam ezzel továbbra is fárasztani.
- Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs jól. Pár perccel ezelőtt kaptam egy üzenetet, miszerint ő sem élte túl.
- Ha tudják, hogy halált okoz,akkor miért veszik be?
- Fogalmam sincs, de annyi biztos, hogy nem okoz akkora függőséget, mint mondjuk más szer.
- Akkor ezek szerint öngyilkosok akarnak lenni?
- Nagy rá a valószínűség, hogy azért csinálják, mert véget akarnak vetni az életüknek.
- Durva! - nyugtáztam lehajtott fejjel.
- Erről viszont senkinek sem beszélhetsz, megértetted? - nézett rám szigorúan apa.
- Persze, soha, semmit, senkinek.
- Az iskolátokban nem láttál, vagy hallottál valami gyanúsat?
- Nem, - ráztam meg a fejemet. Most először hallgattam el előle valamit, ami talán fontos lehetne a továbbiakban, de még sem tudtam hogyan meséljem el apunak azt, miszerint Nova engem kért fel arra, nyomozzak az ügyében, és találjam meg a valódi terjesztőt.
- Ha bármi van, azonnal szólj nekem, hátha fontos lehet az ügyben.
- Igen, azonnal szólok, - suttogtam szomorúan.
- Mi ez a hirtelen jött szomorúság? - fürkészte az arcomat.
- Semmi, csak azon a fiatal lányon agyaltam, aki nem olyan régen halt meg, most meg a tanárom, vajon ki lesz a következő?
- Ebbe még bele gondolni is rossz, hogy lesz következő, de ha nem találjuk meg a terjesztőt, illetve terjesztőket, akkor hamarosan újabb név kerül fel a listára.
- Megfogjuk találni, - öleltem meg.
Este lefekvés előtt gyorsan felléptem a közösségi oldalamra, és beszélgettem egy kicsit Olivérrel, aki picit szomorú volt Vivien miatt, bár annak örült, hogy ma mégis velünk jött moziba, nem pedig a barátjával.
Még a vele való beszélgetés sem tudott annyira elálmosítani, hogy képes legyek nyugodtan elaludni, mégis egy idő után győzőt a fáradtság.

Blanka világa 3. Fejezet Túlságosan gyanús

Blanka világa

3. Fejezet

Túlságosan gyanús

,,Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Másnap reggel megint Rebekával kellet veszekednem. Szokásához híven megint beelőzött a vécénél. Amióta elromlott a lenti vécé, és nem hívtunk szerelőt, hogy megnézze, azóta közös vécét használtunk, és ez kissé megnehezíti az életemet.
- Pisilj a csapba! - kiabálta ki a nővérem, amikor bekopogtattam.
- Nem pisilek se oda, sem a kádba, - ellenkeztem. - Siess! - ugráltam. Minden erőmmel próbáltam visszatartani, ami nem volt könnyű, mert lefekvés előtt sok vizet ittam.
- Sietek, de nem tudok ennél jobban.
- Ja, mert nem is akarsz, - vádoltam meg.
- Nálatok mindig így indul a reggel? - jött ki a szobámból Szabolcs indulásra készen. Ő nem tűnt álmosnak, vele ellenben nekem meg leragadtak a szemeim, és gyanítottam a nővéremnek is, aki hót fix bealudt a vécén ülve.
- Igen, - bólintottam megint bekopogtatva.
- Ne idegesíts fel, vagy különben kifogok menni, - morogta a dühös nővérem.
- Éppen ez a célom! - kiabáltam be, mert egy percre megfeledkeztem arról, mennyire nem vagyok egyedül, így ezek után zavartan mosolyogtam a vigyorgó Szabolcsra, aki nagyon is élvezte a kialakult helyzetet.
Órákkal később, vagyis pontosabban napokkal később Rebeka kihúzott a vécéből átengedve nekem a terepet, amiért hálás voltam.
- Menj dokihoz, - tanácsolta vigyorogva. - Beteges, hogy ennyire nem tudsz várni két percet sem.
A buszmegállóig civakodtam Rebekával. Végül Szabolcs leállított minket, helyesbítve próbált azzal, hogy beállt közénk, vagy pont akkor szólalt meg, amikor a nővérem vagy én szerettünk volna valami csúnyát a másik fejéhez vágni. Ez is édeskevésnek bizonyult ellenünk, hiszen évszázados bajnokok vagyunk ilyen téren.
Ma nem úgy történt semmi, ahogyan eddig szokott reggelente. Ma nem öleltem meg Olivért, és a nővérem sem veszekedett Leventével,csak úgy álltunk ott öten néma csendben, miközben vártuk a buszt. Egyikünk sem tudta mit mondjon, mert furcsa volt, hogy Szabolcs is ott van köztünk. Igaz, mindig tartózkodtak rajtunk kívül a megállóban mások is, de ez mégis sokkal szokatlanabb szituáció volt, vagyis számomra tűnt másnak. A fiúk eldobták a cigijüket, amint megérkezett a buszunk, és felszállva levágtam magam az első ülésre, mellém meg Olivér huppant le, míg a többiek hátramentek.
- Még mindig nem tetszik a gyerek, - közölte velem ridegen a legjobb fiú barátom.
- Nem is neked kell tetszenie, - viccelődtem.
- Tudod hogyan értem, - nézet rám kissé mogorván.
- Igen, de nem kell paráznod. Alapjáraton tök rendes, ha nincs a nővérem társaságában. Tegnap nagyon jól összehaverkodtak, és a véremet szívták közösen.
- Na, kezdem megkedvelni, - vigyorgott mellettem Olivér.
- Hahaha! - grimaszoltam. - Amúgy hogy haladsz Vivivel? - halkabbra vettem a hangom, nehogy mások is meghallják, bár nagyon nagy hangzavar uralkodott a jármű belsejében, a sok ovis miatt, akik reggelente a mi buszunkkal utazott.
- Hé! - kiáltott fel a barátom, mert ez volt a legérzékenyebb pontja. Gonosz módon néha húzni szoktam ezzel, mert olyan cuki, amikor emiatt elpirul. Már évek óta oda meg vissza volt Vivienért, de valamiért nem csinált semmit ez ügyben, hogy több legyen köztük, mint egyszerű barátság. Ha kérdeztem, azzal magyarázta a döntéseit, miszerint Vivien barátsága túlságosan többet ér annál, mintsem kosarat kapjon. Utána meg kerülnie kéne, mivel túlságosan cikis lenne a helyzet, ha éppen egy társaságban lennének, és a barátságunkat illetve sokszor lennének olyan helyzetben. Így viszont végig kell néznie, ahogyan a barátnőm, - aki mit sem sejt erről, és akinek nem mondhatom el, mert megesküdtem Olivérnek, nem szólók egy szót sem, - más srácokkal ismerkedik, és lép le velük suli után, vagy suli helyett.
- Nem hiszem, hogy olyan roppantul jó érzés lehet végig nézni, ahogyan más pasasokkal van. Ha végre összeszeded a bátorságod, minden helyre jönne.
- Nem tudnál halkabban kiabálni? Talán a testvérem még nem hallotta ott hátul, - fújtatott idegesen.
- Nyugi! - veregettem meg a vállát. - Ha nem lépsz, akkor soha sem tudhatod meg, hogy mi lett volna. Néha mindent hátra kell lökni, és bátran megpróbálni, hiszen nincs veszteni valód.
- De, még mekkora, - tiltakozott a szemeit forgatva.
- Na, mert az jobb, hogy duzzogsz, mint egy kislány?
- Igen, - válaszolta bólogatva.
- Nem! - tiltakoztam kissé hangosabban, aminek köszönhetően sokan felém fordultak, amikor felugorva elkiáltottam magam. Visszaülve mellé folytattam tovább a szentbeszédet. - Hívd el moziba.
- Le vagyok égve, - vázolta az anyagi helyzetét.
- Adok költsön, és hidd el, ez minden pénzt megér.
- Oké, rendben, ha te állod, - mosolygott a kis ördög.
- Na, ez kezdésnek nem is olyan rossz, - el kellet ismernem, kezd alakulni ez a kapcsolat. Ha így haladunk, akkor talán hatszáz év múlva már tényleg lesz is ebből valami, addig meg végig nézhetem a szerencsétlenkedéseket, mert igazság szerint Vivien is oda van Olivérért, csak ő azt hiszi neki én tetszem, pedig hiába mondok akármit. Kész szappanopera az életünk, meg a szerelmi életük.
A suli előtt azonban robbant a bomba, szerencsére csak képletesen értve, bár néha nem ártana.
Szóval leszálltunk, és most először magamtól, hívás nélkül mentem oda a nővérem meg Levente haverjaihoz, hogy bemutassam nekik Szabolcsot, mivel a nővérem kikötötte, nem szeretné, ha szegény gyerekből lúzert csinálnék, tehát ismertessem meg őt a menőkkel. Vitáztam volna azzal, hogy azok lennének-e a menők, akikkel ő bandázik, no meg a volt pasija, de inkább ráhagytam.
- Sziasztok, ő itt Szabolcs, az új osztálytársam, - mutattam be szerencsétlent a hiénáknak, mert körülbelül olyan érzésem volt mindig, amikor rájuk néztem, hogy egy csapatnyi idióta hiénával kell egy gimibe járnom.
- Bepasiztál? - kérdezett rá rögtön Vivien kedves nővére, Klaudia, aki már a szemeivel vetkőztette a mellettem álló Szabolcsot, akinek semmi kifogása nem volt ez ellen.
- Nem, - feleltem.
- Akkor még mindig félnem kell attól, hogy rámozdulsz a húgomra? - ezt utáltam Vivien nővérébe, de nagyon. Ő még a saját nővéremnél is ,,kedvesebbeket" szokott beszólni, bár engem sem kellet félteni.
- Jaj, nem kell féltékenynek lenned, elférsz a szívembe te is, - kacsintottam rá, a körülöttünk lévő fiúk, meg elkezdtek huhogni, mint a baglyok. Erre Klaudia nem felelt semmit, jobban is tette, ha inkább befogja. A továbbiakban Szabolcsra szállt rá, aki az én segítségem nélkül is boldogult, meg a többiek is mással kezdetek csevegni, így jobbnak láttam lelépni tőlük, és csatlakozni az én barátaimhoz, akik már vártak rám.
Ma Fanni már sokkal vidámabbnak tűnt számomra, mint tegnap. Kicsit letörte Noémi halála, akit olyan jól ismert, és akiről soha sem képzelte el, hogy ilyen fiatalon veszti életét.
A suliban beindult a pletykaáradat, miszerint Noémi nem magától vette be, hanem valaki beadta neki meg hasonlókat mondogattak azok, akiknek nem volt jobb dolga, mint hülyeségeket terjeszteni.
- Te hülye szuka! - kiabálta valaki a folyosón nagyszünetbe. Éppen Olivért vigasztaltam, aki végre elhívta Vivient moziba, csak sajnos elkéset, mert már más megelőzte.
- Szuka vagy te! - ezt a hangot viszont ezer másik közül is simán felismerném. A nővérem veszekedett egy másik lánnyal, az osztálytermük előtt. Méghozzá egy évfolyamtársával, akivel már nekem is sikerült összezördülnöm, mert pont utánunk van tesink, és direkt belém kötött, mert nem fért ki a nyitott ajtón a képe miatt.
- Tudod kinek a pasijához nyúlj hozzá! - rikácsolta az, amelyiknek nem tudtam a nevét, mert azt nem sikerült megkérdeznem tőle, amikor nekem jött, én meg visszalöktem.
- Én nem nyúltam a te pasidhoz, - mondta higgadtan a nővérem, aztán folytatta. - Ő nyúlt hozzám.
- Te szuka! - morogta a másik csaj. Ő sokkal kisebb volt a nővéremnél, aki úgy vigyorgott rá lenézve, mint amikor neten a vámpírnaplókban Damon leveszi a felsőjét.
- Ne mond, hogy te nem feküdtél Levente alá, - röhögött fel ismét a nővérem, mert tudta, ennek a csajnak semmi esélye vele szemben, mert nem jelenetet rá veszélyt. Igaza is lett, mert hiába erőlködött, egyből le lett oltva, míg végül szépen elhúzta a csíkot.
- Új hobbi? - szóltam oda neki.
- Parancsolsz? - fordult felém még mindig diadalmasan vigyorogva.
- Innentől kezdve lefekszel azok barátaival, akiknek a barátnőjét Levente közelebbről is megismerte? - ennél szebben nem tudtam megfogalmazni.
- Én visszamegyek az osztályba. Kérlek egyben gyere vissza ne darabokban, - suttogta bele a fülembe Olivér, aztán kettesben hagyott engem a nővéremmel. A többi diák, akiknek felkeltette a figyelmét az előbbi jelenet, már elmentek a dolgukra, így a kihalt folyosón nem okozott semmi gondot számunkra, ami meggátolta volna a veszekedést.
- Ugye nem akarsz erről bővebben is beszélni? - szólalt meg elsőnek Rebeka.
- Kihagynám azt az élményt, - utasítottam el undorodva.
- Pedig lett közös témánk, és ahelyett, hogy engem csesztetsz, szidhatnád velem Leventét.
- Közös téma? Mi lenne ebbe közös téma?
- Te is jártál azzal a gyökérrel, nem?
- Jelezném, hogy a gyökérrel pont miattad szakítottam.
- Meddig akarod felhánytorgatni a múltat? - kapkodott levegő után.
- Te hoztad fel, - mutattam rá a tényekre.
- Mindegy. Ami volt megtörtént, kár rajta rágódni, - legyintett Rebeka, majd megölelt, ami nagyon váratlanul ért, mert nem sokszor szokott csak úgy, semmi kényszer hatására ölelgetni engem.
Igazság szerint Levente előbb járt velem, mint a nővéremmel, bár amit mi műveltünk az minden volt, csak nem kapcsolat, mivel akkor még nem igazán voltunk tisztában azzal a szóval mit is jelent az pontosan. Nekem barát kellet, neki meg tök mindegy volt ki, csak legyen valaki, így egy idő után szépen eltávolodtunk egymástól, és akkor jöttek ők össze.
Ja, hogy ne felejtsem el megemlíteni, ez még oviban történt, nem mostanság.
- Milyen jó látni, hogy a Mészáros lányok nem egymást gyilkolásszák, - csatlakozott be az ölelésbe Levente.
- Emlegetett szamár, - húzódott el tőle a nővérem, én meg csak vihogtam, mert tényleg totálisan vicces volt Rebeka képét látni.
- Már meg se akarsz ölelni? - szomorú arcot vágva érdeklődött Levente, mire a nővérem bemutatott neki. - Ezt inkább neked ajánlanám, mert nálam van mit bekapni, amit te tiszteletből bármikor bevehetsz.
- Hé! - hasba vágtam a mellettem viccelődő srácot, aki összegörnyedt, pedig nem is ütöttem akkorát.
- Megérdemelted, - értett velem egyet a nővérem.
- Most megint jóban vagytok? - tápászkodott fel még mindig színészkedve a volt fiúja.
- Ha ilyeneket mondasz a nővéremre, akkor még szép. Egyedül csak én szidhatom, és ez fordítva is igaz, - pacsiztam össze Rebekával.
- Amúgy, ha már ilyen szépen összejöttünk, akkor elárulom, hogy ez a Szabolcs gyerek nem normális, - váltott témát Levente.
- Miért? - fordultam vissza felé.
- Kint az udvaron bandáztunk, amikor kijöttek azok a gyökerek, - mesélte Olivér testvére.
- Bővebben? Mond már, mert itt alszunk! - sürgette a nővérem.
- Tudjátok Nova meg a csapata, és képzeljétek, oda ment hozzájuk, - fejezte be a nagy mesét, amiből nekünk lányoknak le kellet volna esnie, miért is ,,nem normális" az új ,,családtagunk". Hát, nem esett le.
- Csak ennyi? Felőlem azzal beszélget, akivel akar, mi közöm hozzá? - pufogta a nővérem.
- Ez mind és szép, de hallottam miről csevegett velük. Tudni akarta, hogy hogyan állnak a drogokhoz, meg hasonlókhoz. Komolyan, ha ez a gyerek ki akarja magát nyíratni, akkor nagyon jó úton halad.
- Levente, nem hallottad, mit válaszoltak erre?
- Nem, de elnézve Novát meg a hülye haverjait, tuti szívnak valamit, és azon sem csodálkoznék, ha ők terjesztenék itt a cuccot.
Volt valami Levente elmondásában, ami nem hagyott nyugodni. Órák után haza felé tartottam Szabolccsal kettesben, mivel a nővéreméknek még volt órájuk, Olivérnek meg fakultáció miatt kellet bent maradni. Csendben andalogtunk. Egyikünknek sem volt kedve a szép időben busszal haza zötykölődni, hiszen hamarosan már nem lesznek ilyen kellemesek a nappalok. Ki kell élvezni a jó időt.
- Hogy érzed magad a suliban? - ez volt a legokosabb témaindító beszélgetés, amivel indítani tudtam.
- Nagyon jól elvagyok, - válaszolta normálisan, de nem igazán látszott rajta, hogy bővebben is beszélni akar velem erről, így újabb kínos csend telepedett közénk.
- Figyelj, nem akarlak sem befolyásolni azon téren kikkel barátkozz vagy beszélgess, de jobban teszed, ha nem mész közel többé azokhoz a patkányokhoz.
- Most Novára célzol ugye?
- Igen, rá meg a bandájára.
- Szerintem szimpatikus kis társaság.
- Szimpatikus? Neked ez a szimpatikus társaság? - szörnyülködtem.
- Most miért? Mi bajod van velük?
- Először is.  Nekem semmi bajom nem lenne velük, ha jó messzire elkerülnének, de majdnem mindig odaszólnak nekem valami bántott. Másodszor az a legnagyobb hobbijuk, hogy védtelen kóbor kutyákat akasztanak fel fákra, és lefilmezik az egészet. Lányokat molesztálnak, lopnak meg hazudoznak, nem jó társaság.
- Még szerencse, hogy nem szólsz bele, hogy kivel barátkozzak. Nagyfiú vagyok, megtudom magam védeni már, anyuci, - nem tűnt úgy, hogy komolyan vette a szavaimat.
- Ha neked ez ilyen vicces, akkor csak röhögj, de ha rákényszerítenek valami olyanra, amit nem akarsz, jusson eszedbe, én szóltam.
- Eszembe fog jutni, - kacsintott rám, amitől kissé zavarba jöttem.
- Meg, azt hittem apám miatt nem fogsz itt is bajba keveredni, ehhez képest egészen jól haladsz, - mutattam rá az igazságra.
- Még semmi olyant nem csináltam, amivel bajba kerültem volna, - emlékeztetett.
- Ha továbbra is velük haverkodsz, akkor előbb-utóbb bajba fogsz kerülni.
- Amúgy nem haverkodok velük, bár még így is sokkal jobban elfogadnak engem, mint a te barátaid.
- Klaudiával nagyon úgy tűnt, hogy egyből egy hullámhosszon mozogtál reggel.
- Borzalmasan pocsék megfigyelő vagy, mondták már? - horkant fel mellettem haladva.
- Te most sértegetsz?
- Nem, csak közöltem a tényeket. Az a Klaudia, vagy hogy hívják egy tapadós nem mondom ki micsoda, és nagyon nem az esetem.
- Ki a te eseted?
- Miért érdekel ennyire téged? - állt meg hirtelen előttem. Kezdett túlságosan forró lenni a helyzet számomra.
- Nem érdekel. Csak nem tetszik, hogy a barátaimat lenézed olyanok miatt, akik jövendőbeli börtönlakók.
- Te meg őket sértegeted, de valójában nem is ismered egyiket sem.
- Hidd el, elégé jól ismerem őket ahhoz, hogy ilyen véleményt alkossak róluk - kerültem ki őt, és gyorsabbra vettem a tempót, mégis beért.
- Mégis honnét?
- Ha tudni akarod, - vontam meg a vállaimat megállva. - Egy ideig jártam Novával, amíg ki nem derült, hogy közbe a nővéremet akarta befűzni rajtam keresztül, és hogy soha sem érzett semmit irántam csak egy egyszerű szórakozás voltam a számára. Azóta majdnem minden egyes átkozott napon beszól valami bántót nekem, amin aztán jól összeröhög a hülye haverjaival. Mellékesen ők verték meg Olivért, amikor miattam neki esett Novának, és ha Levente meg a haverjai nem állítják le őket, biztosra veszem agyonverték volna.
- Mocskok! - véleményezte le az előbb elhangzottakat.
- Ja, szóval így barátkozz velük. A drogokhoz biztos van valami közük, de őket ismerve inkább fogyasztok, mint sem terjesztők, bár ki tudja.
- Sajnálom, hogy beszélned kellet róla, nem lehetett könnyű, - együttérzést láttam rajta átsuhanni.
- Volt, ami volt, - ráztam le magamról a múltat.
Hazáig egyikünk sem szólalt meg. Apa kérésére segítettem Szabolcsnak pótolni az anyagot, egészen vacsoráig tanulva vele, meg elmagyarázva neki mi mit is jelent a füzetembe, mert sokszor használok rövidítéseket a gyorsírás miatt.
Vacsora közben meséltük el a napunkat Rebekával. Természetesen pontosan egyszerre, így volt egy kis hangzavar. Olyanok voltunk, mint az ovisok, de egyikünk sem hagyta volna meg a másiknak azt a jogot, hogy ő adja elő először milyen is volt a napja, hiszen sok idő elteltével most nyílt rá a legnagyobb lehetőségünk ilyesmire, mert apa megint velünk volt, és kitudja meddig maradtak a dolgok pontosan ugyanígy.
Éppen felfelé tartottam a szobámba vacsora után, amikor meghallottam egy beszélgetés foszlányt.
- ..nyugi, minden rendben lesz, nem kell aggódnod, - nyugtatta Szabolcs apámat, és egy pillanatra nagyon úgy hangzott a hangja, mintha nem is ő, hanem egy harmadik személy mondta volna. Rajtuk kívül senki sem tartózkodott a konyhában.
- Azért légy óvatos! - apa hangjából viszont tökéletesen kiszűrtem, hogy ez az aggodalmas hangja, mert nekem is mindig így szól, amikor aggódik értem, és most Szabolcsért nagyon is aggódott csak nem tudtam miért is, hiszen már nagyfiú, ahogyan ő mondta nekem.
- Tudod, én mindig óvatos vagyok, - Szabolcs hangja volt az utolsó, amit hallottam, mert mielőtt ki jött volna a konyhából, én már felszaladtam az emeletre, nehogy feltűnjön neki a hallgatózásom.
Hallgatózni nem szép dolog, csak néha megesik, pláne ilyenkor.

Blanka világa 2. Fejezet Az új diák

Blanka világa
2. Fejezet
Az új diák

,,Egyetlen nap sem olyan, mint a másik, mert mindegyik tartogat egy csodát, egy mágikus pillanatot, amikor az univerzum összeomlik, és új csillagok születnek."

Paulo Coelho

Megint egy újabb, kínzóan unalmas nap vette kezdetét reggel. Szokásomhoz híven, megint a zárt vécéajtó előtt találtam magam, mert a kedves nővérem beelőzve engem elfoglalta, pedig megígérte, hogy most én kerülők előbb sorra.
- Rebeka, engedj be, pisilnem kell! - dörömböltem az ajtón.
- Vécézek! - kiabálta vissza az én aranyos nővérkém.
- Azt ígérted enyém a vécé, erre mindjárt bepisilek, és tuti lekéssük a buszt.
- Ne hisztiz már! Olyan vagy, mint egy öregasszony, aki nem tudja visszatartani, - közölte velem kinyitva az ajtót, ezzel végre utat engedve nekem, én pedig éltem a lehetőséggel.
Minden reggel ebből voltak a problémák. A fürdő és a vécé elfoglalása mára már versennyé nőtte ki magát köztünk. Általában pontban ugyanakkor keltünk, és pontban ugyanakkor akartuk valamelyik helyiséget elfoglalni, így ezeknek hála majdnem minden napom veszekedéssel vette kezdettét, mert velem ellenben ő direkt elhúzta a bent tartózkodást, hogy ezzel is engem szívasson. Ellenben most mégis elégé hamar lerendeztük a veszekedést, sőt kifejezetten ki is hagytuk az olyan elemeket, amiket  bele szoktunk szőni, és amikkel jobban megtudtuk a másikat sérteni a szokásosnál is jobban. Ilyen volt a testvéri szeretetünk. Bármikor megtudtuk volna egymást fojtani, viszont a bajban mindig azonnal a másik segítségére siettünk.
- Boszorka riadó! - kiáltotta el magát a nővérem volt fiúja a buszmegállóhoz érve, aki az öccsével együtt éppen a reggeli cigijüket szívták, és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy tilos a dohányzás.
- Levente, te pontosan akkora paraszt vagy, mint amilyen voltál! - vicsorgott a nővérem elhaladva Levente mellett. Ez volt a reggeli rituálé köztünk, és ezen szerintem csak akkor fognak változtatni, amikor újra összejönnek, amire elégé csekély az esély, tekintettel a nővérem új életmódjukra, ami inkább rombolja ezt az ábrándot.
- Jó reggelt! - köszöntem az ott tartózkodóknak, akik hozzánk hasonlóan a buszra vártak, majd odamentem Levente öccséhez, Olivérhez, és álmosan megöleltem. Nekünk ez volt a szokásunk, és ez jobb volt, mint anyázni meg hasonlóak vágni a másik fejéhez.
Olivér és én osztálytársak voltunk, míg a két dilis a tanárok nagy örömére csak közös évfolyamon osztoztak más-más terembe, mégsem tudták megúszni a mindennapos konfliktust. Sajnos, nem volt olyan hatalmas a gimnázium, hogy képesek legyen elkerülni egymást egész nap. Nekem nem volt ilyen problémám Olivért illetően, mert ő volt a lány csapatunk(Fanni, Vivien és én) egyetlen fiú tagja, és elégé sokszor gondolják úgy, hogy mi egypárt alkotunk, bár az ölelésen kívül soha sem csináltunk semmi olyant, amivel ezt az állítást megerősítettük. El kell ismernem, tetszett Olivér barnás színű haja, meg maga a kékes árnyalatú szemei, de semmivel sem éreztem iránta többet, mint a nővérem iránt, így veszett volt annak a lehetősége, miszerint ő meg én.
- Újabb áldozatot írhatunk a drog számlájára, - szólalt meg Olivér lenézve rám.
- Istenem! A sulinkból? - érdeklődtem.
- Igen, egy Noémi nevű tizedikest kellet tegnap kórházba vinni délután. Az egyik takarítónő talált rá a vécében, de már túl késő volt - magyarázta nekem. Döbbenten néztem magam elé, annyira sokkoló volt hallani. Noémi nevű lánnyal együtt tavaly óta hat lány, és két fiú került kórházba drogtúladagolás miatt, és az a durva, hogy nem csak a mi sulinkban terjedt, hanem a tőlünk nem messze található másik gimiben is, még az általános suliból is jelentettek hasonló eseteket. Sajnos az esetek többségében késve érkezett a mentő, vagy a kórházban vesztették életüket. Apa emiatt éjjel-nappal talpon van, és a többi rendőrrel próbálja megállítani a terjedést, de nem tudják kik a terjesztői. Eddig két gimnazista srácot kaptak el, akiknél több csomagnyi kis fehér pirulát találtak, viszont ezzel sem jutottak túlságosan előre. Ugyanott folytatódtak az esetek, mint előtte. Rebeka és én is paráztunk, nehogy valahogy a mi szervezetünkbe is bekerüljön az anyag, emiatt még nagyobb odafigyeléssel közlekedtünk, és alaposan ügyeltünk arra mit fogyasztunk el, sőt apa is tartott nekünk előadást a suliba, ahová személyesen az igazgatónk hívta be őt és a társát, hátha ezzel is kevesebb lesz a hasonló eset. Ez körülbelül eddig működött.
- Szegény lány, még olyan fiatal volt, - suttogtam szomorúan.
- Ne fogadj el senkitől semmit, világos? - hajolt hozzám közelebb, és aggodalmas tekintettel fürkészte az arcom.
- Nyugi, nem vagyok kislány, nem lesz semmi baj, - nyugtattam meg mosolyogva.
- Tudom, hogy nem vagy kislány, de attól még simán te is áldozatul eshetsz.
- Odafigyelek, és apával is beszéltem erről.
- Jó! - helyeselt. A busz megérkezésekor elnyomta a cigit, és együtt szálltunk fel a járműre. A reggeli hír kicsit rányomta a bélyegét a kedvemre. Biztosra vettem, emiatt most még nagyobb lesz a pánik nálunk.
A suli előtt Fanni és a tegnap lógós Vivien is pontosan erről az esetről beszélgettek, amikor csatlakoztunk hozzájuk.
- Apád mit szólt az egyesedhez? - váltott témát Fanni, akinek már nem volt kedve folytatni ezt a témát, Olivérrel és Viviennel ellenben.
- Csak nem karót kaptál? Tutit meg fogsz bukni! - heccelt Vivien.
- Ha itt lettél volna, akkor tudtál volna nekem súgni, - vágtam vissza. - Lógós kisasszony.
- Más programom volt, még hozzá fantörpikus élményben volt részem, - sóhajtozott Vivien, és majdnem összeesett, ha nem kapom el.
- Fúj, nem érdekelnek a részletek, inkább lelépek! - adta fel Olivér. Ellépve tőlünk csatlakozott a testvéréhez meg a bandájához, akikkel a suli előtt szoktak minden reggel csoportosulni, amíg be nem csengetnek.
Én nem igazán szerettem odamenni hozzájuk, még akkor sem, amikor Vivi odalépett a nővéréhez, vagy ha engem hívott oda Rebeka, hogy ez meg az kell neki.
- Sokan arról beszélnek,... - kezdett bele Vivien, majd körbe nézett, nehogy valaki meghalljon minket, majd halkabban folytatta. -..hogy a csajt dobta a pasija, mert összejött valaki mással, és valójában nem is drogozta be magát, hanem simán öngyi lett, de a suli elakarja tusolni, ezért fogják rá.
 - Ismertem Noémit, nem hiszem el ezt a marhaságot. Nem volt barátja, szerető családja viszont igen meg kitűnő bizonyítványai. Egyetemre akart menni, orvosként képzelte el a jövőjét, képtelenség, sőt egyszerűen hihetetlen, - Fannit még nálam is jobban elkeserítette a helyzet. Ő jól ismerte a lányt, aki áldozatul esett ennek a ,,terjedő halálnak".
Sajnos, ezek ellenére is volt tanítás, és minden haladt tovább a maga csendes folyásában. A tanárok belőlem próbálták kiszedni hogyan halad apa a nyomozással, de sajnos nem tudtam nekik semmilyen konkrét választ adni, mert én sem tudtam semmit. A pletykák terjedtek. Mindenki azt találgatta, vajon ki lesz a következő áldozat, és vajon az a személy túléli-e. Sokan fogadásokat kezdtek kötni rám, miszerint nekem van a legnagyobb esélyem arra, hogy elpatkoljak. A kis kedvesek.
- Anya szerint, amekkora mázlim van én leszek a következő, - ült fel a padunk tetejére Vivien nagyszünetben, amikor ő bent maradtak velem a terembe.
- Ha odafigyelsz, és nem veszel be semmit, amiről nem tudod micsoda, akkor nem lesz gond, - csatlakozott hozzánk Olivért, aki szintén a padunk tetején ücsörgött.
- Nem tennétek át a seggeteket a ti padotokra? - bosszankodtam.
- Mi bajod van az én formás seggemmel? - csattant fel a barátnőm.
- Elfoglalja a padom tetejét, - magyaráztam vigyorogva.
- Azért van itt még hely, - kúszott kicsit arrébb helyet adva nekem, amit Olivér egyből elfoglalt magának, hogy még több területe legyen.
- Már csak volt, - röhögött fel Olivér, aki kényelmesen elterült.
- Blanka, itt van apukád, - jött vissza a büféből Fanni.
- Nem tudom mit keres itt, - álltam fel, és kimentem a folyosóra megkeresni az édesapámat, akit a tanári előtt ki is szúrtam, amint az osztályfőnökömnek magyaráz valamit egy körülbelül velem egyidős fiú társaságában. A srác koptatott farmert meg kockás inget viselt, az oldalán meg láncok lógtak, és fekete színű baseball sapkájával legyezte magát. Amíg nem nézett felém, nem vettem észre, hogy szemöldök piercingje van, ami kissé dobott azon, mennyire jól néz ki, bár nem az ilyen típusú srácokért voltam oda, de azért leesett az állam.
- Blanka, neked nem órán kellene lenned? - förmedt rám apu, amikor meglátta, hogy a kihalt folyosón tőlük nem messze ott állok, és hallgatózok.
- Nagyszünet van, - feleltem odasétálva hozzájuk.
- Szabolcs, ő itt a lányom Blanka, - fordult az ismeretlen fiú felé, aki úgy magasodott fölém, mint egy torony. - Blanka, ő az egyik jó barátom fia, aki innentől ebbe a suliba fog járni, - mutatott be minket apa.
- Helló, - köszöntem normálisan, de válasznak csak valami morgás szerűt kaptam, amit köszönésnek véltem.
- Jöjjön Szabolcs, elintézzük a papírokat, - szólalt meg pár percnyi habozás után a tanárnő. Miután kettesben maradtam apuval hozzá fordultam.
- Tegnap kaptam egy egyest meg egy négyest, de nyugi kijavítom, - nem tudtam tovább magamban tartani.
- Micsoda? Miből? - apát sikerült sokkolnom ezzel a hírrel.
- Magyarból, a tavalyi anyagot ismételtük, és nem tudtam visszamondani az epigramma pontos lediktált fogalmát visszamondani, - árultam el az igazat. Hát, apu nem örült.
- Szerencséd van, hogy még az év elején vagyunk. Ha haza érsz, semmi tévé, semmi gépezés, mobilozás, hanem tanulás lesz. Most viszont megkérlek, hogy segíts Szabolcsnak eligazodni itt, és van egy jó hírem.
- Micsoda?
- Lesz egy szobatársad.
- Mi van? - neki viszont ezzel sikerült sokkolnia, ami erősebb volt, mint a valódi sokkoló.
- Szabolcsot kirúgták az előző sulijából, és a szülei szeretnék, ha odafigyelnék rá, nehogy megint problémák legyenek vele.
- Ezért fogod, és beköltöztetsz egy vadidegen csávót a szobámba? - nem tudtam megérteni ennek a lényegét.
- Nem idegen, kiskorotokban sokat játszottatok együtt.
- Ettől még idegen. Miért nem Rebekához teszed be.
- Két lehetőségem volt. Vagy egyedül lesz a szobádba, ami azt jelentené, hogy te leköltözöl a nővéredhez, és valljuk be, ez a lehetőség elégé halálos, ahogyan az is, ha őket teszem össze. Ismerem Rebekát, benned viszont bízom annyira, hogy ne kelljen amiatt aggódnom, te meg ő mit műveltek.
- Mi van, ha valami rosszat csinál, amíg dolgozol?
- Innentől kezdve csak reggeltől délutánig dolgozok, és este otthon leszek. Bízom Szabolcsba, nem olyan gyerek, csak kissé lázadó.
- Jó, de ha valami rosszat csinál, vagy mond, esküszöm kivágom a szobámból, - vázoltam a tényeket, miszerint a hova tartás végett, nehogy apa azt higgye csak úgy hozzám vághat egy idegen helyes srácot, aki a semmiből bukkant fel.
- Semmi olyant nem fog csinálni, - esküdözött az édesapám. Visszatértem a terembe a következő órára, de senkinek sem szóltam az új diákról, csak csendben elfoglaltam a helyemet Fanni mellett Olivér és Vivien mögötti padban. Nem kellet sokat várnom, és felbukkant az osztályfőnök Szabolccsal együtt.
Az osztályfőnök pár kedves szóval bemutatta nekünk az új osztálytársunkat.
- Nyami-nyami! - fordult hátra hozzánk Vivien tátogva.
- Arra csorgasd a nyálad! - mutatta meg neki Fanni merre is van az előre.
- Nekem gyanús ez a gyerek, - fűzte hozzá a véleményét Olivér.
- Jó sokat fogod látni, ugyanis nálunk fog lakni, - suttogtam áthajolva a pad tetején bele a fülébe. Vivien szemei felcsillantak. Kezdtem gyanítani, hogy hamarosan egyre többször ugrik át hozzánk látogatóba csak úgy.
- Foglaljon helyet, és vegyen elő egy füzetet, óra végén  kérje el valamelyik diák füzetét bepótolni az eddigi anyagot, - utasította az új diákot, majd jött az én kínzásom. - Blanka, megcsinálta a beadandót, amit tegnap adtam fel?
- Igen, viszem! - vágtam rá gyorsan, és a füzetembe betett mappát kivéve megindultam a tanári felé, ekkor haladtam el Szabolcs mellet, akivel egy pillanatra találkozott a tekintetünk, majd ő helyet foglalt a legutolsó padban, én meg átnyújtottam a tanárnak a több oldalasra sikerült beadandómat. Ebben kitértem arra, hogy mik azok a költői jelzők, meg a hasonlókra, amiket elvárt tőlem a tegnapi miatt, nehogy emiatt is kapjak egy plusz elégtelent. Visszaülve a helyemre egészen óra végéig csendben maradtam, és csak akkor szóltam, ha a tanár kérdezett, mert nem akartam jobban kihúzni nála a gyufát.
Szünetben megmutattam Szabolcsnak a nagyszerű gimit, ahol már három éve szenvedek. Nagyon látszott rajta, nem igazán érdekli az, amit mondok neki.
- Bocs, untatlak? - váltottam témát, amikor már elegem volt abból, hogy a hülye mobilját nyomkodja.
- Egy kicsit. Nem vagyok akkora iq gyökér. Nem fogok itt eltévedni, sőt a suli történelme sem izgat különösképpen. De, ha már itt tartunk. Elárulhatnád, te mit szívsz? - lépett közelebb hozzám, én meg automatikusan elhátráltam, túlságosan zavart a kis helynyi távolság, ami köztünk maradt. Túlságosan bejött a magánszférámba.
- Nem szívok semmit, - ráztam meg a fejem.
- Nincs itt apád, nekem elárulhatod.
- Lehet nem vagy iq gyökér, ahogy mondtad, viszont süket vagy. Nem szívok semmit, - ismételtem nyomatékosítva az állításomat.
- Akkor szedsz? - firtatta tovább a dolgot.
- Bárcsak szednék, de az inkább egy ,,Isten, ments meg a hülyéktől" pirula lenne, nem pedig drog, - ezzel otthagytam, és visszasétáltam a következő magyarra.
Otthon a szobámba érve kissé szokatlannak tűnt az ágyam mellett tehénkedő plusz ágy, amit Szabolcsnak állított be apu. Az új tulajdonosa rögtön el is foglalta, ahogyan bevágtatott a szobámba.
- Vannak szabályok a szobámat illetően, amiket be kell tartani. Első: a cuccaimhoz tilos a nyúlkálás.
- Miért nyúlnék a cuccodhoz? - nézett rám, mintha egy idiótára nézne.
-  Kettő: nem mászkálsz pucéron a szobámba, - folytattam tovább.
- Egyáltalán nem terveztem, és úgy sem leszek sokat itt.
- Három: ha felkelsz, akkor nem csinálsz akkora zajt, hogy a másik is felkeljen, - fejeztem be. - Ezeket ahogyan te, úgy én is betartom. Nem nyúlok a holmidhoz, nem meztelenkedek előtted, és nem keltelek fel a zörgésemmel. Ha képesek leszünk tekintettel lenni a másikra, akkor semmi baj nem lesz. - A saját ágyamra letelepedve majdnem egy vonalba került a tekintetünk.
- Rendben! - bólintott rá a szabályokra. - Amúgy, hallottam egy-két pletykát a sulival kapcsolatban.
- Gondolom nem sok jót.
- Ami azt illeti, tényleg drogot terjesztenek a gimibe?
- Nem tudom, - feleltem habozás után. Valójában biztos voltam benne, hogy valaki, valakik terjesztik a szert, mert máskülönben Noémi,( aki Fanni elmondásai alapján csendes, visszahúzódó lány volt. Kitűnően végezte el a legtöbb sulis évét) mégis hol máshol találkozott volna azzal a tablettával, ami elvette az életét.
- Jöttem üdvözölni az új lakót, - vágtatott be a szobámba Rebeka, majd megállt a szobám közepén.
- Nincs valaki, akit zargass? - néztem rá könyörögve, miközben azért imádkoztam, hogy mikor tűnik el a szobámból.
- Gondoltam megnézem, még mielőtt megeszed, - vihogott a nővérem.
- Nem tervezet megenni, - válaszolt engem megelőzve Szabolcs, aztán gyorsan visszakapta felém a tekintetét. - Ugye? - megerősítést várt.
- Elmehettek ám a ....! - nem mondtam ki hova, bár mindketten gyanították szerintem. Egyszerre tört ki belőlük a röhögés. Inkább elterültem az ágyamon, és fél füllel azt hallgattam, hogyan próbált több infót kiszedni a nővérem az új áldozatából, mert gyanítottam, előbb-utóbb bepróbálkozik majd Szabolcsnál, mivel ismertem annyira, hogy ezt kinéztem belőle.
Vacsinál furcsa volt apu jelenléte. Régóta nem étkezett velünk, mivel arra már elment dolgozni, és tovább nyomozni, de most minden olyan volt, mintha egy nagy család lennék, anyuka nélkül.
 A lefekvés a vártnál is sokkal könnyebben ment. Szabolcs mindent normálisan csinált, és egy szabályt sem szegett meg, és elalvásig a füzeteimből másolgatta át az övébe az órai anyagokat.
Nem tudom, hogy Olivér, vagy talán a magam megfigyelése alapján, de kezdett gyanús lenni nekem ez a srác, aki pont akkor bukkant fel, amikor már megint történt egy bűncselekmény. Talán a kettőnek nincs köze egymáshoz, és én komplikálom túl, még sem hagyott nyugodni a dolog. Jobb lesz odafigyelni rá.

Blanka világa 1 Fejezet Blanka

Blanka világa
1 Fejezet
Blanka

"...Minden egyes nap új kezdetet rejt, és nincs olyan szörnyű sötétség, amelynek a végén ott ne pislákolna a remény. ...."

Bear Grylls

Úgy voltam az életemmel, hogy minden tökéletes pillanatát megakartam örökíteni. Az édesapámtól a tizenhetedik születésnapomra fényképezőgépet kaptam, amitől úgy éreztem magam, mintha én lennék Susie Salmon a Komfortos mennyország című filmből. Akkor azt éreztem, ennél szuperebb ajándékkal nem is lephettek volna meg, mert a telefonomon állandóan betelt a tárhelyem, így sok fontos eseményt képtelen voltam megörökíteni.
Idén kezdtem meg a tizenegyediket, és már számoltam a napokat, amikor végre elérkezik az érettségim, ami még mindig olyan messze volt tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, mégis elmondhatatlanul vártam.
- A következő felelő! - kiáltotta el magát a magyartanár, és a laptopja mögül vizslatott minket, akik magunkat összehúzva imádkoztunk azért, hogy minél később kerüljünk sorra. Amióta nincs napló, azóta egyre rosszabb amikor a tanár kiválasztja a felelőt, mert bárkire rábökhet. Senki nincs biztonságban, bár eddig sem volt, de akkor legalább tudtuk a helyünket a névsorban, és ha ellapozott a tanár, megkönnyebbülten lélegezhettünk fel.
- Kérlek, csak ne én! - könyörgött mellettem a legjobb barátnőm. 
- Mészáros Blanka, jöjjön ki a táblához felelni! - a tanár rikácsoló hangja egyből magamhoz térített, amikor kimondta a nevem. Az osztálytársaim egyszerre fújták ki megkönnyebbülten a visszatartott levegőt, mert ez azt jelentette, hogy mára már nem lesz több felelő, és ők megúszták.
 Igen, ők megúszták, viszont én nem. Basszus!
- Már megyek is, - álltam fel, és mintha a kivégzésemre tartottam volna, körülbelül úgy közeledtem a tanárom felé, aki elégé alaposan végigmért, mert megpróbálta kitalálni, mennyire is készülhettem aznapra. Tényleg úgy éreztem magam, mint akit akasztani fognak, de nem hagytam magam, és remegő kezekkel megfogva a szöveggyűjteményt, amit nekem tett oda a ,,hóhérom", belekezdtem a szövegelésbe. Több, mint tíz percen keresztül kellet rizsáznom egy olyan témáról, amiről fogalmam sem volt, mert tavaly vettük, de ,,ismétlés" címszó alatt muszáj volt megszólalnom. Akkor két lehetőségem adódott. Az egyik az volt, hogy leteszem a szöveggyűjteményt, és egy hatalmas egyes társaságában helyet foglalok, amiért otthon tuti kinyírnak, mert apám egyáltalán nem örül, amikor egyessel állítok haza, ami valljuk be, néha-néha megesik. A második lehetőséggel éltem, tehát hablatyoltam neki arról, mennyi költői eszközt rejt a vers, aminek még a címét sem tudtam pontosan kiejteni segítség nélkül. Alapból utáltam a hétfőt, amihez most hozzájött egy szuper kis felelés is. 
- Ez epigramma, - csúszott ki meggondolatlanul a számon, aminek köszönhetően a tanárom elégé csúnyán meredt rám.
- Mi is pontosan az epigramma? - kérdezett vissza kapásból, én meg segítségkérően néztem körbe, de senki sem tudott segíteni, mert a magyartanárunk füle minden zajt képes volt kiszúrni, és sajnálatosan a néma csendnek köszönhetően nem volt nagy nehézség meghallani, ahogyan legjobb barátnőm próbálja megsúgni nekem a helyes választ. - Nem súgunk! - förmedt rá azonnal, én meg pár percnyi habozás után megszólaltam, mert láttam, ahogy a kis noteszébe elkezdi bevésni a karót. 
- Irodalmi műfaj. A görögöknél az epigramma egy verses felíratott jelentett, amit sírokra írtak, vagy más felületre. Ilyen volt például : „Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:/ Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” - próbáltam menteni a menthetőt, de nagyon érződött, hogy nem pont ezekkel a szavakkal kellet volna körbeírnom mi is az pontosan.
- Ez kitől származik? Ha megmondja, egy négyessel helyreengedem, máskülönben tovább folytatjuk.
- Valami ,,sz" betűs személytől, ööö - jól jött volna a négyes, de akkor, abban a pillanatban nagyon nem akart beugrani a helyes válasz, pedig nagyon jó voltam töriből.
- Három....kettő...- kezdett visszaszámolni a tanár.
- Szimonidész! - vágtam rá gyorsan még mielőtt elértünk volna az ,,egyig".
- Rendben! - bólintott egyet a tanár. - Adok egy négyest a feleletre, és egy egyest, amiért nem a füzetbe lediktált fogalmat mondta  vissza az epigramma szó fogalmára. A következő órára leírja, hogy mi az epigramma, az epika, a költői jelzők, és igen, egyenlőre elég is ennyi.
-  Természetesen, - bólogattam, bár magamban inkább azon agyaltam hogyan fogom beadni otthon, hogy rögtön a második héten karóval állítok haza a suliból. 
- Helyre mehet! - ezzel az utasítással  parancsolt a helyemre, én meg lehajtott fejjel kullogtam vissza Fanni mellé, aki hozzám hasonlóan szintén szomorú volt, amiért rossz jegyet kaptam, de ezzel szemben örült is, hogy nem ő kapta, mert egyáltalán nem készült. Az óra végéig a padon hasaltam, és egyáltalán nem volt lelkierőm írni ezek után, viszont megfenyegetett a tanár, ha nem írok, akkor pluszba órai munkára is ad egy egyest, szóval még sem jött össze a hasalásos rész, de a sírás majdnem elkapott. Ehhez hozzájött, hogy a következő óra matek volt. Szuper!
- Megfogok bukni! - jelentettem ki szomorúan Fanninak, amikor éppen a lépcsőn tartottunk fel felé az emeletre, hogy időben beérjünk a terembe matekra. 
- Még csak most kezdődött el az év, simán kijavíthatod, - vigasztalt. 
Fanni és én ovi óta voltunk legjobb barátnők, amin senki, és semmi nem tudott változtatni. Persze voltak az évek alatt kisebb-nagyobb mosolyszüneteink, mégis megmaradtunk egymásnak, míg mások szó szerint lekoptak rólunk az évek során. Sokszor néztek ikreknek minket, mivel mindketten barna hajú, kék szemű és egyforma magasak voltunk, sőt az alakunk is nagyon egyforma volt, annyi különbséggel, hogy nem voltunk ikrek, sőt ő sokkal szebb volt nálam.
- Ja, ezt az édesapámnak is elmondom, - legyintettem mosolyt erőltetve az arcomra. Azért apa biztos nem fog kinyírni otthon, de tutira vettem, nem is mond köszönetet azért, amiért sík hülye vagyok az epigrammához, és még csak azt se tudom mikor írtuk le a füzetbe a jelentését. 
- A rossz hírrel kezd, én is úgy szoktam. Aztán vágd be, hogy kaptál egy jobb jegyet is, és hogy egy plusz négy az egyenlő öttel, szóval öt osztva kettővel az két egész öt tized, szóval ha szerzel egy ötöst hozzá, akkor simán meg is van a hármas.
- Kösz, hogy matek előtt matekozol, - ingattam a fejem.
- Ráhangolódok a kínzás kerek negyvenöt percére, jup-jup! - tapsikolt vidáman. Mindketten egyetértettünk abban, hogy a matek bizony nem a mi erősségünk, és mindketten hülyék vagyunk hozzá, talán túlságosan is. 
Amikor ötödikes voltam, félévkor majdnem megbuktam matekból, aminek köszönhetően kivizsgáltatott apa, hátha valami orvosi fogalommal kitudják magyarázni, mert annyit foglalkozott velem otthon, hogy nem hogy nem megbukni, de kitűnőnek kellet volna lennem. A dokik semmit sem találtak, sőt meglepően jól teljesítettem a teszteken, tehát elkellet fogadni a tényt miszerint nem leszek matematikus zseni, és simán hülye vagyok hozzá.
Órák után elköszöntem Fannitól, aki a húgával ment vásárolni, én meg szokásosan felszálltam a buszra, és már alig vártam, hogy haza érve aludjak egy kicsit. Most viszont nem egyenesen haza mentem, hanem két megállóval később szálltam le, hogy a régiség boltnál megcsodáljam az én drága nyakláncomat, ami hónapok óta kint függőt a kirakatban. Az ékszer nagyon drága volt, helyesbítve a kis nyári keresetemhez mérve, aminek már a felét feléltem, míg a többit eltettem a jövőmre, hátha szükségem lesz rá, így nem akadt felesleges pár ezrem megvásárolni, amit nagyon sajnáltam.
- Szia Blanka, mi szél hozott erre? - a bolt idős tulajdonosa, Karola néni bukkant fel mellettem. Ő és az unokája, Tímea együtt vezették az üzletet már több, mint három teljes éve, azóta majdnem minden nap elbuszoztam idáig, hogy megcsodáljam a kirakatott, hátha tettek ki valami újat. Ennek köszönhetően akadtam rá a nyakláncra.
- Csókolom, - köszöntem felé fordulva. - Csak jöttem megnézni a nyakláncot, hátha elvitte már valaki más, de szerencsémre még itt van.
- Attól tartok már nem sokáig marad itt, mert egy fiatalember érdeklődött felőle.
- Micsoda? - teljesen elöntött a pánik, mivel abban reménykedtem, hátha valami csoda folytán mégis csak hozzám kerül.
- Sajnálom, holnap jön érte, és elviszi, - mondta Karola néni, aki tudta, mennyire fontos nekem.
- Akkor elbúcsúzok tőle, - hajtottam le szomorúan a fejem.
- Ha elbúcsúztál, bent várlak, lenne egy munkám a számodra, - simogatta meg az arcomat, majd magamra hagyott.
A nyaram felét, amit nem a rokonoknál töltöttem, ebben a boltban gürizve tengettem, aminek köszönhetően minden nap pontosan tudtam hol találom az ezüstnyakláncot, rajta zöld színű szív alakú medállal, ami úgy levett a lábamról. Nagyon hasonlított a Titanic filmben látott nyakláncra, csak az kék volt, ez meg zöld meg teljesen más.
- Remélem, az új tulajdonosod nagyon fog örülni neked, - szipogtam az üvegen keresztül, még utoljára megcsodálva azt a szépséget, és végső búcsút mondani neki.
Fájdalmas volt otthagyni, lemondani róla, mert idézőjelesen az életem része lett.
De, az élet ilyen, néha nem kapjuk meg azt, amire vágyunk.
Karola néni nyári munkája, amit rám bízott annyiból állt, hogy dobozokat kellet pakolásznom, így hamar megedződtem. Most is ugyanazt kellet csinálnom, csak sokkal nehezebbek voltak, és egyre több olyan holmi akadt, amit nem igazán tudtak elpasszolni, ennek köszönhetően tovább kellet küldeniük az árut, így azt kellet elintézni, amiben segédkeztem nekik. Este hatra mindent bedobozoltunk, és felpakolásztunk Timivel a polcra.
- Gyere, elviszlek! - ajánlotta fel Tímea, én meg éltem a lehetőséggel, mert inkább utaztam a csúcs szuper kocsijában, mint zötyögtem a szétesés előtti régi buszon, amit csak azért nem cserélnek le, mert nincs pénz újra.
- Köszönöm, - köszöntem meg, és elbúcsúzva Timi mamájától beszálltam az autóba. Egész úton arról beszélgettünk, hogy mekkora gyökér a pasija, amiért állandóan Timit cseszegeti azzal, miért megy el moziba  a barátnőivel, miközben ő folyton bulizni megy a haverjaival. Nem értettem ebben a logikát, és nem is firtattam, csak végig hallgattam, ahogyan szidja a szerelmét, vagyis azt, akit annak tartott. Személyesen is volt szerencsém ahhoz a tahóhoz, mert nyáron nem egyszer bejött az üzletbe csak úgy ellenőrizni a kedvesét, meg engem ugráltatni, mintha örömét lelte volna az én kínzásomban.
A házunk előtt tett ki, és gyorsan el is hajtott, mivel telefonon értesítették egy újabb tárgy megvételének ügyében. Én meg szép lassan felsétáltam a lépcsőn.
- Már körözést akartam kiadni utánad, - apa hangja egyből magamhoz térített, pedig már kezdtem nagyon ráhangolódni a jó puha, meleg ágyikómra.
- Munkahelyi ártalom? - néztem rá nagyot ásítva, elégé fáradtan.
- Kisasszony, mégis hol voltál? Miért nem hívtál, vagy üzentél?
Apu a helyi ,,seriff", mint szó szerint, mint képletesen értve, mert már több éve(pontosan nem tudom a számot), szolgált a helyi rendőrségen, és jó sok rossz fiút csukatott le. Pacsi apunak. Viszont volt az életében két nő(én és a nővérem), akikkel nem igazán tudott boldogulni, pláne akkor, amikor igazán az elemünkben voltunk. Anyu hét évvel ezelőtt egyik napról a másikra elhagyta a családunk ölelő karjait, és összeállt egy másik férfival, akitől azóta két gyermeke született. Ezt aputól, meg a nővéremtől, Rebekától tudom, ők még néha-néha kommunikálnak vele, mert őket felhívja, ezzel szemben rólam nem kérdez, és ha beszélni akartam vele, simán kinyomta a készüléket. Fogalmam sincs miért csinálta ezt, de már nem kattogtam rajta. Nem ért annyit.
- Karola néniéknél voltam, és beálltam segíteni, - magyarázkodtam mellette elhaladva.
- Nem azért vettem neked a telefont, hogy ne hívj, vagy írj, ha nem jössz haza suli után.
- Bocsánat, és többször nem fordul elő, - mondtam bűnbánóan. Apa nagyon aggódik, mivel sok olyan esettel találkozott már, ahol nem bolti munka miatt nem jelentkeztek a velem egykorúak, vagy fiatalabb lányok. Ilyenkor az ő fejébe egy halom elmélet születik arról, hol lehetek, mit csinálhatok, vagy mi történhetett velem. Nincs mese, apa nagyon aggódó típus.
- Remélem is, - mondta szigorú tekintettel. Miután az édesapám megbizonyosodott arról, hogy nem vertek meg, és a belsőszerveim is tökéletesen a helyükön vannak, mert egy szervkereskedővel sem sikerült összefutnom ma, elment dolgozni, bár megígértette velem, hogy figyeljek a nővéremre, és mire haza jön a melóból mindkettőnket élve akar látni, nem pedig darabokba. Megígértem neki, majd besétáltam a házba, ahol egyből összefutottam a kedves nővéremmel, aki pont akkor csempészte be a házba az aktuális barátját, már ha annak lehet egyáltalán nevezni.
- Apának, erről egy szót se! - bökött felém az ujjával, közben az aktuális pasija kezeit próbálta elhúzkodni az intimebb részeitől, hogy legalább addig is tekintettel legyen rám. Kösz!
- Kedves aranyos Rebekám, volt már arra példa, hogy beköptelek apánál?
- Mit akarsz cserébe? - ráncolta össze a homlokát, mivel már pontosan tudta mire is számítson. Valamit, bizony valamiért.
- Reggel enyém a vécé, és nem töröd rám az ajtót, sőt nem lopkodod el a gatyáimat, meg a felsőimet.
- Nem is igaz, hogy a cuccaidat lopkodom. Egyáltalán nem is jók rám, meg minek kellenének nekem a te használt gönceid?
- Nekem nem jók a te cuccaid, és mellékesen az ott az én felsőm, és remélem leveszed mielőtt az új hódításod keze a ruhám közelébe kerül.
- Jó, reggel tiéd lehet a vécé, - adta fel a nővérem, majd a barátjával, vagyis az aktuális hapsijával eltűntek a szobája felé. Örültem neki, hogy az én szobám fent van az emeleten, mert túlságosan sok mocskos dolgot hallottam volna abból a szobából kiszűrődni.
Amióta Rebeka szakított a volt barátjával, azóta totálisan megváltozott. Ha nem bőg, akkor csokit eszik, vagy a kettőt összehangolja, míg máskor lelép az idióta barátnőivel összeszedni valami csávót, akit akkor csempész be hozzánk, amikor apa esti műszakban dolgozik. Az ilyen srácot többségében másnap reggel szintén ott távoznak, ahol előzőnap bemásztak, és szintén azt se tudják ki az a szőkésbarna hajú, kék szemű lány, akit előzőleg megfektettek.
Hiába próbáltam Rebekával erről beszélni, még kis videót is csináltam neki, amiben próbáltam utalni az ilyen életforma rossz, kárós hatásaira, de simán lehurrogott, mert a volt barátja is ugyan ezt csinálja, csak ő lányokkal.
 Istenem, visszasírom azokat az időket, amikor Levente meg Rebeka még egypárt alkottak, és a konyhaasztalunknál csókolóztak, miközben apu szúrós tekintettel méregette őket. Azok szebb pillanatok voltak, mint ezek a mostaniak.
Remélem, ebben az új tanévben minden megváltozik.
Igen, viszont akkor még nem tudtam milyen évnek is nézek elébe, de hamar tudatosult bennem, ez bizony más lesz, mint az eddigiek.