Életek Izabella és az élet 17. Fejezet Emberek, mint mi

Életek Izabella és az élet
17. Fejezet
Emberek, mint mi

,,Az élet - ezt jól megjegyeztem - sosem igazságos, akármit tanítanak az iskolában."

Nicholas Sparks

A karácsonyi ünnepek, és a szilveszteri őrület között történt az eset.
 Reggel Erik ébresztett fel, aki összebalhézott az apjával, mivel szóba merészelte hozni anyám előtt a nevemet, így a karácsonyt egy szállodában töltötte, amit kezdett unni, így haza jött a kényelmes lakásába, a kényelmes szobájába és kényelmes ágyába. Laurával körülbelül két nyamvadt szót tudtam váltani egész szünetben, mert ő velem ellenben tanulással készül az egyetemre, míg én inkább megpróbálom kiheverni a temérdek borzalmat, ami körülvett engem. Ezzel ellenben még mindig nem tudtam, hogy pontosan mi is van Laura meg Erik között, bár azzal tisztában voltam, hogy semmi okom aggodalomra, mert a mostohatesómnak van esze, így nem paráztam, csak nyugodtan vártam, hátha magától kiderülnek a dolgok, és a végén csak nevetünk az egészen.
- Most mi lesz? - érdeklődött velem szemben ülve Erik. Éppen a kenyeremet kentem meg lekvárral a konyhában. Alig múlt nyolc, és én már ébren szenvedtem, mert nem bírtam nyugodtan aludni.
- Mivel mi lesz? - értetlenkedve meredtem rá, mivel fogalmam sem volt róla, mire is célzott éppen.
- Anyáddal, hiszen ez nem mehet így tovább. Mégis mi a fenén tudtatok ennyire összekapni?
- Őt már kérdezted? - kíváncsiskodtam, bár sejtettem, hogy anyám nem mondott senkinek semmit, vagyis a férjén kívül másnak biztosan nem mesélt arról, hogy évekig eltitkolta előlem az igazságot az apámat illetően, miközben átvert, és egy színészt pénzelt évekig. Mellékesen megjegyezném, azóta sem tudtam meg róla többet, mint amennyit előtte tudtam, miszerint valahol boldogan éli világát, és talán még arról sem tud, hogy a világon vagyok.
- Igen, de nem mondott semmit, inkább másra terelte a szót. Apám szerint valami olyant mondhattál neki, ami nagyon megrázta őt.
- Erik, azt hiszem valamit el kell mondanom neked. Egy magánnyomozónak hála, meg tudtam, hogy az, akit az apámnak hittem, nem lehet az apám. Viviennek hála, anyám hazugságoknak köszönhetően tudomást szerzett a köztem, és Márk közt történt dolgokról, így ide utazott, majd számon khm kérte rajtam, én meg a képébe vágtam azt, amiről tudomást szereztem. - Kicsit megkönnyebbültem, amikor elmondtam neki, mert rajta kívül szerintem senkinek sem mondtam el az okot, hogy mi vezetett ide.
- Hazudnék, ha azt mondanám megdöbbentet. Mondtam már, anyádnak vannak fura húzásai? Komolyan, már meg se tudok lepődni rajta. Vegyük példának amikor felbérelt valakit, hogy kövessen, meg lehallgatta a mobiltelefonod és a többiről már ne is beszüljünk.
- Most megyek, elment az étvágyam, - álltam fel az asztaltól.Befejezve a reggelit a szobámba mentem, majd be a fürdőbe összekészülni, aztán elhagytam a lakást. Fogalmam sem volt róla merre, vagy egyáltalán hova menjek, így csak bolyongtam. Benéztem Kittihez a Fagyöngybe, de ő sem ért rá, mert egyedül vitte a helyet, mivel a pincérsrác meg Blanka éppen leltárt csinált a raktárban, hogy összeírják mit kell venniük.
Ádám hiánya érezhető volt, bármennyire is vette át az irányítást Szebasztián, attól még nem lett semmivel sem jobb, talán csak másabb lett a dolgozók számára. Nem akartam őket zavarni, így megint tovább álltam, és a plázában kötöttem ki, ahol ettem, majd beültem egy rémesen pocsék vígjátékra. Mindig is szerettem mozizni, de hamar rádöbbentem, a film, amire beültem, borzalmasan nem szól semmiről, csak unalmas lejárt poénokat tartalmazott, meg ok nélküli szenvedésről, mert a főhősnő nem tudta mit is kezdjen a barátjával, aki folyamatosan csalta őt meg a többi dologgal. Az én problémám nem erről szólt, és örültem is neki, hogy nem tudtam milyen érzés, ha megcsalják az embert, bár gondoltam, nem valami kellemes. Miközben szenvedtem jött egy üzenetem Laurától, mert tudni akarta, hogy hol vagyok, mivel valami fontosról akart velem beszélni. Gyorsan visszaírtam neki, és a film végén már várt is rám a kedvenc ruhaboltja előtt, ahonnét beszokta szerezni a vadonatúj kabátjait, amit megunva odaad a szegényeknek, vagy neten passzol el.
- Szia, mi újság? - üdvözölt, amikor odaértem hozzá. Velünk ellenben mások puszival meg nem tudom mivel üdvözlik egymást, mi viszont nem vagyunk olyanok, akik annyira örülnének ennek, így megmaradunk a szokásos köszönés mellett.
- Szia, semmi különös, és veled? - kérdeztem vissza. Céltalanul indultunk el sétálni, és csak bolyongtunk, mint én, mielőtt beültem filmet nézni. Ekkor már éreztem, hogy valami nincs vele rendben, mert látszott az arcán mennyire nyugtalan, és ideges, de inkább nem szóltam semmit, csak szépen kivártam a tökéletes pillanatot, amikor ő maga mondja el nekem a gondjait, mert így nem leszek tolakodó, meg amúgy is az ő dolga. Ha akarja, elmondja, ha nem, akkor tisztában van vele, hogy mindenben támogatóm őt.
- Üljünk be valahova, - Laura gyorsabbra vette a tempóját, én meg követtem őt, így a plázát elhagyva beültünk egy kis vendéglőbe borozgatni. A hely nevét nem tudtam, mert még soha sem jártam ott előtte, csak annyit tudtam róla, hogy velem ellenben Laura már törzsvendégnek számított.
- Kezdesz megrémíteni - kicsit aggódva néztem rá, amikor megláttam a tekintetét, ami zavartságot tükrözött, meg még valami megmagyarázhatatlanságot, amire nem találtam szavakat. Még soha sem láttam ennyire furcsának a velem szemben helyet foglalt barátnőmet, aki úgy nézett rám, mintha egy idegennel beszélgetne, és parázna tőle. Na, itt vált számomra világossá, amit mondani akar nekem, ahhoz nekem is közöm van, és nem tudja hogyan közölje velem azt, amit közölni akar.
- Izabella, valamit meg kell beszélnünk, és tovább nem halogathatom. Erik mondta, megtaláltad a levelemet, és azt gondoltad, viszonyunk van.
- Megfordult a fejemben, - el kellet ismernem neki, mert nem volt okom hazudni, hiszen másnak is az jutott volna először eszébe, ha megfejti az üzenetet. Jó, ő a barátnőm, ezért bízhattam volna benne annyira, hogy ne ez legyen az első gondolatom, mégis úgy éreztem, valami van köztük, és az megmagyarázná a kettejük között beállt viharos helyzetet, amire senki sem tudott magyarázatot adni.
- Itt az ideje, hogy elmondjam az igazat. Tudod, az élet nem mindig azt adja, amire éppen szükséged lenne. Beleszerettem valakibe, akibe nem kellet volna, és most emiatt szenvedek. Fogalmam sincs honnét szedted azt a hibbant ötletet Ninával együtt, hogy én meg a ... micsodád neked Ő? - segítségre szorult, bár sejtettem, pontosan tudja a választ, de úgy tesz, mintha nem tudná.
- Mostohatestvér, mert az a....- kezdtem bele a magyarázkodásba, viszont közbevágott.
- Szóval, akiről beszélek, az nem a mostohatestvéred, hanem egy olyan személy, akinek, ha kimondom a nevét, te sokkot fogsz kapni.
- Te összejöttél  Voldemort Nagyúrral? - elpoénkodtam a dolgot. Mentségemre legyen szó, ez túlságosan magas labda volt ahhoz, hogy ne üssem le.
- Ez neked vicces? - Laura dühösen felkiáltott, mivel neki cseppet sem tetszett a nagy poénom, pedig számomra viccesnek tűnt, de ezen az oldalamon még van mit fejleszteni.
- Nem, bocs! - hagytam rá, és megkértem folytassa a mondandóját. Igazság szerint már ott tartottam, hogy számomra már senki sem tudna semmi olyant mondani, amitől megtudnék lepődni, hiszen számtalan dolog váltotta ki belőlem azt a hülye érzést, ami ide juttatott. Ez nem a barátnőm hiába volt, hanem magáé az életemé.
- Nem Erik hibája a dolog, és ő is csak pár hónapja szerzett róla tudomást, amikor rajtakapott minket. Tudom, sőt tisztában vagyok vele, ez a világ legnagyobb örültsége, de annyira szeretem, hogy nem tudok neki ellenállni. Ő is próbál küzdeni az érzéseivel. Nem azért volt Erik akkor ott, ahol én, mert titkos randin voltunk, hanem tudomást szerzett arról, hogy Ő utánam jön, és megakarta akadályozni.
- Álljunk meg egy pillanatra! - kértem tőle, ezzel félbeszakítottam a mondandóját, mégis muszáj volt közbevágnom, mert kezdett idegesíteni, hogy csak ,,Ő" néven nevezi azt a személyt. - Kicsoda ,,Ő"?
- Szerintem már tudod, vagy csak sejted.
- Bennem per pillanat két név merült fel. Az egyik Ádám, mert attól tuti sokkot kapnék, ha bejelentenéd, hogy összejöttél a rokonod volt barátjával, aki majdnem elvette Ninát. A másik lehetőség sem kecsegtetőbb, miszerint Benedek professzorról beszélsz nekem, mert az pláne sokkolna, ha közölnéd, annyira beleestél, és ott legalább érthetőbb lenne a tiltós rész, hiszen professzor, meg minden. Tehát, melyikük az? - vártam a válaszát.
- Te nem vagy százas! Én meg a prof jó barátok vagyunk, de semmi több, Úr Isten! - kapkodott levegő után, mert vele ellenben én előbb sokkoltam őt, bár szerintem nem erre számított.  - Viszont Ádám esetével nem lőttél olyan messze, mert akiről beszélek ő is Hoffmann, de nem Ádám az.
- Basszus, ha most bejelented, hogy összejöttél Hoffmann Richárddal és hozzá mész feleségül, akkor én itt helyben lemegyek hídba, és nem jövők fel onnét soha.
- Nem, nem ő az. Se nem Erik,és nem is Márk, és nem is Szebasztián.
- Akkor ki? Több már nincs tudtommal, ha nem... - itt kaptam a világ legnagyobb sokkját, ami eddigi pár évem alatt ért, amikor belegondoltam kit is nem említett. Túlságosan hihetetlennek tűnt a dolog, és túlságosan úgy éreztem, csak hazudik. Laura arca viszont elárulta a választ. Még csak kérdeznem sem kellet őt megerősítésért. Minden az arcára volt írva, és ettől elkapott az undor. Soha sem éreztem ekkora késztetést arra, hogy áthajolva az asztalon megüssem, majd a földön fetrengve addig verjem, amíg mozog, viszont most teljes késztetést éreztem rá.
- Én annyira sajnálom! - tört ki belőle a zokogás.
- Csak ennyi? Sajnálod? Szerinted ezzel meg van bocsátva a dolog?  - támadtam neki indulatosan, de nem értem hozzá, inkább elhúzódtam a közeléből.
- Minden két emberen múlik, - kelt a maga védelmére.
- Ez igaz, de lehetett volna több eszed. Undorító vagy! Hogy voltál képes kapcsolatot kezdeni egy házas férfivel, akinek gyerekei vannak? Elment a józan eszed? Egyetemista vagy, és egyesek szerint van eszed, nem találtál mást? Mi szükséged volt erre az egészre? Bele se gondoltál mi lesz a dolog vége? Azt gondolod, érted majd elhagyja a tökéletes családját, meg a tökéletes életét? - szó szerint kiabáltam vele, és nem érdekelt, hogy mások hogyan néznek ránk. A vicces jókedvű Izabellának annyi lett, amikor megtudtam, hogy a legjobb barátnőm azt próbálja elmondani nekem, hogy összeszűrte azt a bizonyos levet Viktorral, aki házas, és két gyerek büszke apukája, és akiről soha sem feltételeztem volna ilyent, de még hasonlót se.
- Kérlek higgadj le! - könyörgött nekem sírva, még se tudott rám hatni.
- Ezek után mégis hogy várod el tőlem, hogy lenyugodjak? - a kezeim remegtek az idegtől, és próbáltam visszatartani a felkavarodott gyomrom, mert attól féltem elhányom magam. - Mégis hogy a fenébe jöttél vele össze? Tudod mit? Inkább nem is akarom tudni! - csattantam fel, és felálltam. Magamra rángattam a kabátom, de az idegesség miatt nem tudtam felhúzni a rohadt cipzárt, ami ráadásul becsípte a sálamat is.
- Azt hiszed te jobb vagy nálam? Az anyád is egy nős pasitól eset teherbe.
- Hogy érted azt, hogy ő is? Ugye, nem? - itt telt be nálam az a bizonyos pohár.
- Igen, ha tudni akarod, három hónapos terhes vagyok. - Erre nem tudtam mit mondani, inkább hátat fordítottam neki, és kiszaladtam az ajtón, bár még hallottam miket kiabál utánam, de képtelen voltam megfordulni, hogy visszamenve kiverjem a fogait azért, amit tett. Igaza volt azért, mert egy ilyen horderejű dologhoz két ember kell, és abban is igaza volt, hogy anyám egy nős pasitól esett teherbe, de abban nem volt igaza, amikor megkérdezte, ,, azt hiszem jobb vagyok nála", mert fényévekkel jobb voltam nála, és erre akkor jöttem rá. Amikor azt hittem ő a legjobb barátnőm, tévedtem, mert egy legjobb barátnő nem tesz ilyent. Miközben azt se tudtam merre haladok, mivel semmi célom nem volt, csak annyi, hogy minél messzebbre kerüljek Laurától, no meg attól a borzalmas hírtől, amit megtudtam róla, meg arról az emberről, akit eddig tiszteltem, de ezek után már magam sem tudom hogyan fogok hozzá viszonyulni. Ő volt az egyetlen, akit irigyeltem azért, mert cseppet sem hasonlít az apjára, mivel abban a tudatban éltem, hogy Viktor az egyetlen, akinek nincsenek zűrös szívügyei, erre kiderült, hogy Isten tudja mióta csalta a feleségét, aki otthon várta őt minden egyes rohadt nap a két tündéri lányukkal. Viszont, ebben a pillanatban meghalt számomra. Ekkor már tudtam hová kell mennem, mert a lábaim önállósították magukat, mert az eszem megsúgta nekik a helyes irányt, pedig a szívem azt súgta, sőt könyörgőt azért, hogy ne csináljak őrültséget, mégis tennem kellet valamit. Remegő kézzel vettem elő a telefonom, és megnéztem melyik busszal tudok eljutni ,,Gazdag-völgybe", ahogyan én neveztem el azt a rohadt drága környéket, ahol Viktor lakott, és egyenesen odamentem, miközben Erik megállás nélkül hívogatott, de nem vettem fel neki, csak egy rövid üzenettel biztosítottam róla mennyire jól vagyok. Nem, nem voltam jól. Ezen az sem segített, amikor a hülye esőtől teljesen átázva becsöngettem hozzá, mert pláne, hogy amikor tök rossz a kedvem, még az esőnek is esnie kell, hiszen ez egy tökéletes pillanat.
- Szia Iza, mi újság? - nyitott nekem ajtót Viktor felesége Petra. Egy egyszerű balerinacipő-farmer-póló kombinációt viselt, de még így is ezerszer szebbnek tűnt, mint Laura, és sehogy sem tudtam megérteni, mégis mi vitte rá a férjét arra, hogy megcsalja. A szülei gazdagok voltak, senki sem kényszerítette arra, hogy elvegye az akarata ellenére, mégis ezt művelte.
- Viktor itthon van? - nehezen sikerült kinyögnöm a szavakat, majd elhaladva mellette bementem a házba.
- Nem, a gyerekekkel elment mozizni, az előbb indultak.
- Mikor érnek vissza? - fordultam felé, és a vizes hajamat próbáltam kiszedni a számból, mert pár szálat sikerült bekapnom.
- Nem tudom. Esetleg én nem tudnék segíteni neked?- aggódva nézett rám, mintha egy aranyos kislányra nézett volna, aki annyira segítségre szorul, és ettől még jobban összeszorult a szívem.
- Megtudtam valamit, amit muszáj megbeszélnem vele, - magyaráztam neki.
- Ha akarod, itt megvárhatod, és adok valami száraz ruhát, - mosolygott rám, és el is tűnt a lépcső felé, majd pár perc múlva egy halom ruhával a kezében tért vissza hozzám a bejárati ajtóhoz, ahol vártam rá, mert egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. Laura nem tévedett, amikor arra célzott, sokkot kapok, ha elmondja ki az a személy, és lám igaza is lett, de ez több volt, mint egyszerű mezei sokk.
- Nem akarok zavarni, - szabadkoztam, de leintett.
- Sosem zavarsz, mert alig jársz át hozzánk.
- Te miért nem mentél mozizni? - váltottam témát, miközben átvettem tőle a nekem szánt száraz ruhákat, amikről sejtettem, hogy nagyok lesznek rám, mert ő száznyolcvan centiméter volt, míg én hozzá képest kis kukacnak tűntem a százötvenötnek csúfolt magasságommal.
- Volt pár dolog, amit el kellet intéznem, így én inkább itthon maradtam, a lányok úgy is elmesélnek mindent. Tisztára olyan lesz majd minden, mintha én is ott lettem volna velük, - mosolygott megint rám. Pár percre eltűntem, és a fürdőszobájukban átöltöztem a kapott cuccokba, amik tényleg sokkal hosszabbak voltak, mint az eredeti gönceim. Aztán még pár percig haboztam, mert nem tudtam visszamenni Petrához, hogy a szemébe nézek, miközben én tudok valami olyant, amit nem is kellene tudnom. Leültem a fehér  hatalmas méretű kádnak nevezett belső medence szélére, mert számomra ez túlságosan nagy volt ahhoz, hogy kádnak tudjam nevezni, hiszen ebben egy egész vízilabda csapat elfért volna, sőt még az ellenfelük is. Az egész ház tele volt luxus dolgokkal, egy tökéletes hazugság, tökéletes színtere volt, és ezt mind eldobta egy kalandért, aminek hamarosan következménye lesz. Undorító!!!!!!
- Izabella, jól vagy? - kiáltott be Petra, amikor már nagyon gyanús volt neki, hogy nem mentem vissza hozzá.
- Persze, csak rendbe kellet szednem magam, - nyitottam ki neki az ajtót, és besétáltunk a nappaliba, ahol kaptam egy bögre forró teát, amit addig készített, amíg én ,,öltözködtem".
- Mégis mi borított ki ennyire? - kíváncsiskodott. - Mi az, amit nem mondhatsz el nekem?
- Ö..öö - nem tudtam mit mondjak neki, hiszen ezt még se tőlem kellet volna megtudnia.
- Valaki bántott? Ádám tett valamit? Viktor mesélte, hogy mi történt köztetek, és tudd, hogy én melletted állok.
- Nem, nem róla van szó, csak megtudtam valamit, amit nem kellet volna.
- Mégis mit?
- Egy ismerősöm összejött egy házas fickóval, és most nem tudom mit tegyek,és össze voltam zavarodva, és nem tudtam mit csináljak, és hova menjek, és nem tudom mit csináljak, - túlságosan sokszor használtam az ,,és" szót, ami neki is feltűnt. Petra mosolygós arca másodpercek alatt változott meg teljesen rideggé, amit nem tudtam mire vélni. Felállva megállt előttem, majd megragadta a vállaimat, amivel sikeresen rám hozta a frászt.
- Mégis ki mondta el neked? Az a szajha volt, vagy Erik? Mégis kitől tudod? Ne merészeld azt mondani, hogy nem tudod miről beszélek! - megrázott elégé erősen, amitől a bögrém tartalma kifolyt egyenesen a gatyámra, majd onnét le a csíkos szőnyegre, amit szerintem most vehettek, mert eddig nem láttam még a nappalijukba.
- Mióta tudsz róla? - a rázás miatt kicsit késve tudtam csak kapcsolni, mert teljesen felkavartak az események. Megdöbbenve néztem fel rá.
- Hogy mióta tudom, hogy a drága férjem megcsal egy jóval fiatalabb kis egyetemista tyúkkal? A válaszom annyi, hogy pár napja szereztem róla tudomást, amikor elmondta, és közölte velem, hogy gyereke lesz egy másik nőtől. - Ellépet tőlem, aminek egyszerűen csak örülni tudtam, mert megrémisztett a kissé eszelős tekintete, amivel méregetett engem. - Tudod mit mondtam neki?
- Nem, mégis mit mondhattál neki?- nem értettem semmit.
- Amikor még nem tudtam a fattyúról, akkor azt mondtam, :,,Nyugi, rendbe hozzuk, mert majd szakemberhez fordulunk, hiszen mindenki hibázhat egyszer", viszont aztán közölte a többit, és akkor már képtelen voltam még csak rá nézni is. Neki adtam a fiatalságom, az életem, erre ezt tette velem. Persze jött azzal, hogy mennyire sajnálja, meg hogy mindent rendbe fog hozni, de ezt már nem lehet rendbe hozni. - Ekkor éreztem először mély sajnálatot Petra iránt, és mély undort Viktor és Laura iránt.
- Laura most mondta el nekem.
- Biztos nagyon örültél neki, hiszen olyan jóba vagy azzal a kis cafattal.
- Nem, nem örültem neki, - tiltakoztam, és letettem az asztalra a poharam.
- Mindig azt hittem, nekem van a legjobb férjem a világon, erre ezt művelte velem. Az volt a mentsége, hogy maga sem tudja mi vitte rá erre, de beleszeretett abba a kis piócába. El tudod képzelni milyen érzés volt megtudni ezt? - a könnyeivel küzdött, mert nem akarta elsírni magát, még se sikerült neki megállnia. Nem ítéltem el, mert bár nem érdemelte meg azt, amiért sírnia kellet, mégis megkönnyebbülés volt számára. Vicces, hogy ez okozott neki megnyugvást.
- Hogyan tovább? - utáltam ezt a kérdést, de muszáj volt tudnom miként tervezik a további életüket, mivel sejtettem, ez is pont olyan eset, ami nyomot hagy, hiszen  bármennyire is próbálnák eltitkolni, attól még ott lesz mindkettőjükbe, de legfőképpen Petrában. A kettejük közti bizalomnak annyi, ez viszont megöli a házasságukat, ha a félrelépés nem lett volna elég. Egyetemre járok, pszichológusnak készülők, és egy ilyen helyzetben magam sem tudtam melyik leckét használjam, mert erre egyszerűen nincsenek szavak, csak magamra tudtam támaszkodni.
- Próbáltunk javítani a dolgokon. Isten legyen a megmondója, mindent megpróbáltam, megpróbáltunk ketten. Aztán pár hete megtudtam, hogy nem vetett véget a kapcsolatuknak, sőt miatta ment külföldre, nekem meg beadott egy mesét, én marha meg hittem neki. Úgy gondoltam, majd a gyerekeink segíteni fognak rajtunk, hiszen ők összekötik az embereket. Nem volt elég. Mint nő, megbuktam. Többször feltettem magamnak a kérdést, mi van abban a csitriben, ami bennem nincs, mégse tudtam megtalálni a választ. - Nem tudott rám nézni, inkább a szőnyeget bámulta, a kezei pedig csak lógtak maga mellett. Még soha sem láttam őt ennyire szomorúnak, de erősnek mutatta magát, amivel leplezni akarta, mennyire összetört legbelül.
- Elváltok? - a lehető legnagyobb kérdést tettem fel neki, amit csak fel lehetett tenni. Nem válaszolt. Először azt hittem, azért nem válaszol, mert nem fognak elválni egymástól, és tovább próbálkoznak, de aztán hamar leesett, képtelen kimondani az egyértelmű választ. Erről jutott eszembe az a pocsék film, aminek még a címét sem tudtam megjegyezni, mert annyira nem fogott meg. Abban a csaj tök feleslegesen szenvedett azon, mit kezdjen a hűtlen pasijával, aki folyton megcsalja őt, viszont annyira szerette őt, hogy képes volt elnézni neki mindent. Itt sokkal több forgott kockán. Ott volt a ház, ami pótolható, meg a közös vagyonukat is eltudták intézni, viszont volt két gyerekük, ami nem könnyítette meg a dolgukat.
- Bele gondoltál valaha is, hogy mit érzett a Nő? - váltott témát, és felnézett rám. Nem tudtam megmozdulni, csak dermedten ültem, őt figyelve.
- Soha sem gondoltam bele, - nyögtem ki az első választ, ami az eszembe jutott. Igazság szerint, voltak pillanatok, amikor elgondolkodtam azon, mi lett volna, ha ,,apa" elhagyta volna a családját miattunk, aztán rádöbbentem, ezt soha sem kérhettem volna tőle, hiszen ott többen szenvedtek volna miattam, és ezt nem akartam. Van, aki megtudja menteni a kapcsolatát, és van, aki nem. Lehunytam a szemem. Petra leült mellém, de megtartotta a távolságot, így nem ért hozzám, csak annyit éreztem, hogy engem figyel, meg vár valamire, csak nem tudtam pontosan mit is vár tőlem. Talán azt gondolta, majd én megmondom neki mit kell tennie, mégis úgy éreztem, nem szabad beleszólnom, mert nem az én dolgom, és ellenkező esetben én se akarnám, hogy más szabja meg hogyan is alakuljon a továbbiakban az életem. Nem hasonlítottunk egymásra, sem kívülről, sem belülről, és nem mondhattam meg neki hogyan éljen, vagy hogyan döntsön.
- Szívem, megjöttünk! - hallottam meg Viktor hangját, és még jobban összezsugorodott a gyomrom, mert ekkor már sejtettem, ebből veszekedés lesz, ha nem lépek le, viszont képtelen voltam megmozdulni. A lányok sikoltozva rontottak be a nappaliba, majd felváltva mesélték mit csináltak, és mennyire szomorúak, mert nem moziba mentek, hanem egy cukrászdába sütizni, ahol egy fiatal lány csatlakozott hozzájuk.
- Lányok, most menjetek fel a szobátokba, és maradjatok ott, amíg fel nem megyek, - kérte meg a lányait Petra, akik vonakodva, de mégis felmentek a szobájukba, bár semmi kedvük sem volt hozzá. Amikor megindult a két kis tündér az emelet felé, úgy éreztem, mintha egy atombomba robbant volna fel a hasamban, mert úgy éreztem ennek az egésznek ők fogják meginni a levét, nem Viktor, és nem is az anyjuk.
- Én inkább megyek! - álltam fel, de Petra megragadta a csuklóm, amivel szépen visszarántott maga mellé, így amikor Viktor bejött a nappaliba ott talált engem is kissé szétsírt szemekkel.
- Helló, miért nem szóltál, hogy átjössz? Akkor nem mentünk volna el, vagy legalább előbb haza jöttünk volna, mert mennem kell dolgozni. - Viktor odajött hozzám, és adott két puszit az arcomra, de én képtelen voltam megmozdulni, amit ő is rögtön észrevett. - Mi történt? Ádám csinált megint valamit, vagy Márk? - még csak nem is sejtettem mit tudtam meg néhány órája.
- Egyik sem csinált vele semmit, - állt fel Petra. - A kis szajhád kitálalt neki, mert akkora bűntudata lett. Vicces mi? Akkor bezzeg nem érzett semmit, amikor...- undorodva köpködte a szavakat, de Viktor közbe szólt.
- Elég!- emelte fel a kezét, de eszébe sem jutott olyan, hogy megüsse őt. - Mit mondott neked? - hajolt le hozzám.
- Eddig azt hittem Erik az, akinek viszonya van Laurával, de ma megtudtam, hogy tévedtem.
- Mit mondott neked? - ismételte meg az előbb feltett kérdését.
- Mégis mit mondhatott? Részletezzem én, vagy van annyi sütnivalód, hogy kitaláld? - morgolódott Petra. - Szed össze a maradék holmidat is, és tűnj el! - sziszegte a férjének, majd szépen felment az emeletre, ezzel kettesben hagyva minket a nappaliban. Viktor elfoglalta a felesége helyét mellettem, de nem szólalt meg, ahogyan én sem mondtam semmit.
- Kérdezzek, vagy inkább maradjak csendben? - törtem meg a némaságot, mert kezdett elegem lenni belőle.
- Mit akarsz tudni? - érdeklődött Viktor.
- Hogyan kezdődött? - ez volt az első kérdésem.
- Egy nap összefutottunk egy boltba, és véletlenül neki ütköztem, majd beszélgettünk, mert olyan ismerősnek tűnt nekem, csak nem tudtam honnét. Aztán rájöttünk, egyszer láttam veled. Utána már rólad beszélgettünk egy ebéd mellett. Olyan jó volt kiszakadni az unalmas hétköznapokból, mert, amikor vele voltam, úgy éreztem szabad vagyok. Szeretem Petrát, de már nem úgy, mint amikor elvettem feleségül, és amikor megtudtam, Laura terhes, hazudnék ha azt mondanám nem örültem neki. Izabella, meg kell értened mit éreztem, mert Márk is ugyanezt tette. - Magyarázkodásba kezdett, amiből csak a végét sikerült teljesen megértenem, mivel a többi csak körítés volt, csak mese.
- Komolyan, üdítő azt hallani, hogy végre valaki nem anyám mocskát vágja a képembe. Nem akarom védeni Márkot, de az ő esete, meg a tiéd össze se hasonlítható. Neked volt választásod, és senki sem kényszerített bele abba, hogy Laurával idáig juss, míg veled ellenben neki nem volt választása. Talán, ha arra célzol, amikor odajött hozzám, és közölte velem, miattam elhagyná azt a boszorkányt, akkor közlöm veled, hogy sem akkor, sem utána nem történt köztünk semmi olyan, mint ami közted és a legjobb barátnőm között történt. - Kitört belőlem mindent, amit eddig elfojtottam. - Te voltál az utolsó ember ezen a világon, akiről ilyent merészeltem volna feltételezni, de mégis megtetted. Hogy tudsz tükörbe nézni? Komolyan, ekkorát még senkiben sem csalódtam, pedig volt bőven olyan ember, aki megérdemelte volna, hogy ezt mondjam neki. Miattad elvesztem az egyetlen barátnőmet, és azt, akit még érdekelt ezen a rohadt földön, hogy mi van velem.
- Most jössz azzal, hogy halott vagyok a számodra? Mert közlöm veled, nélkülem te sehol sem lennél. Vedd figyelembe, hányszor ott voltam neked, amikor szükséged volt rám. - Hallom a szavait, de nem jutnak el a tudatomig, vagy egyszerűen nem akarom felfogni a hallottakat. Csak felálltam, és bementem a fürdőben száradó ruháimért, majd elhagytam a házat. Viktor persze utánam jött magyarázkodva, miszerint ezt az egészet nem így tervezte, de vállalja mindenért a felelősséget, amit elkövetett, mert ő becsületes, amiben én már kételkedtem, még sem szóltam semmit. Ha megszólaltam volna is, mit tudtam volna mondani neki, amit még nem mondtam el. Igazat megvallva, egyszer megfordult a fejemben azon gondolat, hogy megállok, aztán jól beolvasok neki, hiszen megérdemelné, mert kételkedtem abban, Richárd vagy más megmondja neki a véleményét, mivel mégis csak ráférne egy alapos fejmosás. Aztán mégis csak megálltam felé fordulva.
- Tényleg mellettem álltál, amikor szükségem volt rád, de ennek már vége. Anyád mit szólna ahhoz, ha élne, és látná mit tettél? - tudtam, ezzel egy kicsit szenvedést tudtam okozni neki, viszont ezek meg sem közelítették azon szenvedéseket, amik másokra várnak. Viktort az édesanyja halála teljesen lesújtotta, viszont még ez sem adott elég magyarázatot. Jó, kezdtem eltúlozni a dolgot, mert nem ölt meg senkit, viszont elárult egy csomó embert, akik bíztak benne, és akik szerették őt. Remélem Laura tényleg komolyan gondolja ezt az egészet Viktorral, mert ha csak játszik vele, akkor Viktor élete mélyebbre merül a tengerben, amiben most hánykódott.
- Én....- szólalt meg, de aztán elnémulva figyelte hogyan távozok. A lakás üres volt, mert Eriket sehol sem találtam, így gondoltam elment valahova, viszont vett nekem pizzát, amit a szobámban fogyasztottam el teljesen egyedül. Megkerestem az íróasztalom fiókjában a füzetem, amiben Alex számára kezdtem el írni a levelemet, miután megtudtam, hogy a közösségi oldalát valaki feltörte, és elolvasta az üzeneteinket, amiket írtam neki.

,, Kedves Ale!
Tudom, régen írtam neked, de nem álltak úgy a dolgok, hogy képes legyek tollat ragadni, és papírra vetni az összes gondolatom. Most, mint megannyi más alkalommal eljátszadoztam a gondolattal, ,,vajon, mi lett volna ha...", és ez most is megrémített. Ha anyám nem találkozik egy bizonyos férfivel, akkor soha sem esett volna velem teherbe, nem születtem volna meg, nem ismertem volna meg Márkot, Ádám nem lenne miattam diliházba, te meg a föld alatt. De, ami a legjobban elkerülhető lett volna, az Laura és Viktor esete, mert akkor soha sem találkoztak volna egymással. Ezekkel ellenben több jó dolog is történt annak köszönhetően, hogy a világon vagyok.
Kittinek lett munkája, eltudott szakadni az apjától, és boldog élete van, ahogyan Blankának is, bár hozzá nem sok közöm volt. Aztán ott van Nina és Szebasztián, akik nélkülem soha sem jöttek volna össze, ami kicsit enyhít a többi fájdalmon, amit ,,okoztam" akarva, vagy akaratlanul. Most már tudom, az emberek esendőek, és Viktor is csak egy ember.
Puszi: Iza"

Életek Izabella és az élet 16. Fejezet Egy csipetnyi élet

Életek Izabella és az élet
16. Fejezet
Egy csipetnyi élet

,, A fájdalom és a szeretet összetartozik, az egyiket nem kaphatjuk meg a másik nélkül. "

Jandy Nelson: Az ég a földig ér

 Márk és köztem egy csókon kívül nem történt több azon az estén, mégis legbelül úgy éreztem magam, mintha egy szemét, önző rib@nc, aki pasikat gyűjt maga köré, hogy aztán felváltva cserélgesse őket, hiszen kb nálam is ez volt a helyzet. Előtte amiatt sírtam, hogy így Ádám meg úgy Ádám, aztán rá pár napra már a testvérével csókolóztam. Na puff!! Igen, enyhén éreztem csak magam szemét dögnek.
A karácsony eltelt, és a továbbiakban már nem voltam egyedül, vagy Márkkal kettesben, mert a többi rokon is értesült arról, hogy mi is a helyzet velem.
Jártam Viktornál, majd az ikreknél is látogatást tettem, így szilveszter előtt jutottam csak el Szebasztiánhoz, akihez karácsony előtt költözött be Nina, akinek pontosan a lehető legjobbkor adódtak lakásproblémái,meg mellékesen éppen az ő gyerekét hordja a szíve alatt.
- Már látszik! - kiabálta korán reggel a tükör előtt Nina, miközben én éppen a kanapén feküdve aludtam, és a legszebb álmaimat éltem újra, amikor meghallottam a hangját tőlem nem olyan távol. Szebasztián háza sokkal nagyobb volt, mint Erik lakása, de sokkal kisebb, mint Viktoré, vagy az apjáé, mivel ők sokkal jobban szerették a terebélyesebb vityillókat, mint ő. Hat hálószoba volt benne, kettő lent, és négy fent, míg mindkét szinten külön vécé és fürdőszoba állt rendelkezésre a vendégeknek, akik kényelmesen használatba is vették, mert rajtam meg kettejükön kívül még itt volt Szebasztián édesanyja az új férjével, meg az anyai, no meg az apai nagyszülei, meg Nina szülei, így nekem már csak a kanapé maradt, mert nem engedték, hogy haza menjek a nagy családos ünnepség után.
- Mi látszik? - néztem fel álmosan, és meg is pillantottam Ninát, aki a tükör előtt nézegette magát. Túlságosan álmos voltam ahhoz, hogy pár percnél tovább nyitva tudjam tartani a szemeimet, így csukott szemfedők mögül hallgattam, amint éppen arról nyafog mennyire rémült a pici miatt, meg természetesen amiatt is, hogy el kell mondaniuk a többieknek a nagyon, nagy hírt, miszerint pár hónap múlva szülői örömök elé néznek.
- Nyugi, még senki sem vette észre, - nyugtatta meg Szebasztián, aki nem tudom mikor jött be a nappaliba, mert csak a hangját hallottam. Régebben mindig idegesített ez a csendes közlekedése, mivel én vele szemben egy dübörgő elefántcsordát tettem ki egymagam.
- Anyád megjegyezte, hogy sokkal dagadtabb vagyok, mint amikor először látott, bár nem ilyen durva szavakkal, de kb ez volt a lényege. Komolyan, szerintem ebédnél kellene közölnünk velük, hiszen tovább úgy se halogathatjuk a dolgot.
- Szerintem halogathatjátok. Elég ha akkor közlitek velük, amikor hazahozzátok a kórházból a babát, - szóltam közbe felülve a kissé kényelmetlen kanapén, ami még rosszabb volt, mint ami Erik lakásában állt évek óta.
 - Nocsak, ébren vagy? - fordult felém Szebasztián, és odajött megcsikizni, amitől majdnem bepisiltem, mert annyira röhögtem. Régebben én voltam a kicsi, ők meg a nagyok, így már hozzá voltam szokva, hogy megcsikiznek, vagy csak simán szórakoznak velem. A következmény sem maradt el, mert addig mocorogtam, amíg a padlón kötöttem ki, és bevertem a könyököm.
- Befejeznétek? - nézet ránk könyörögve Nina, aki még mindig a tükör előtt forgolódott a hasát fogva, amin egy picit már látható volt egy kis gömbölyödés, hiszen eddig alapjáraton mindig olyan vékony volt, mint a kisujjam, most meg felszedett pár kilót. Félreértés ne essék, nem csúnyult meg, sőt sokkal szebbnek tűnt, mint amilyen előtte volt, bár ehhez hozzájött, hogy mostanság sokkal többet alszik, mint előtte, és kevesebb sminket ken az arcára, ami nem kenődik el annyira.
- Persze.
- Szóval, most mi legyen? - érdeklődött, miután a barátja ellépet tőlem, és odaállt mellé.
- Elmondjuk, és ennyi, - vonta meg a vállait Szebasztián, mert ő sokkal nyugodtabb volt, mint a mellette álló kedvese, aki elégé csúnyán nézet le rám. Még mindig a padlón feküdtem, és lelki erőm sem volt megmozdulni.
- Az egészről te tehetsz! - vádolt meg Nina, jómagamnak viszont fogalma sem volt arról, mégis mit csináltam már megint. A sok minden között, ami engem zavart, vagy bántott ez az apróság teljesen eltörpült, így érthető volt, ha nem ez az apróság a legnagyobb problémám, hiszen akadt éppen elég gondom, nem kellet még másé is.
- Mégis miért? - bámultam rá tátott szájjal.
- Ha nem kezdtél volna veszekedni Ádámmal, akkor soha sem történt volna meg ez, - és ,,ez" alatt a hasára mutatott, miközben kissé könnyes szemekkel  bámult le rám.
- Szóval az én hibám? Én mondtam neked, hogy mássz bele Szebasztián ágyába? Én mondtam neked, hogy másszatok bele az én ágyamba? - csattantam fel.
- Hé, már kaptál helyette egy másikat! - kiáltott fel a kedves mostoha unokatesóm saját maga védelmében.
- Ha már vádolnunk kell valakit, akkor vádoljuk Ádámot, hiszen, ha nem ismerkedsz meg vele, akkor nem ismerted volna meg a testvérét, vagy vádolhatjuk az anyámat, mert ha nem szült volna meg, akkor aznap nem vitatkoztam volna Ádámmal, és nem kötöttél volna ki egy rossz ágyban. Mindezek mellé   hozzá tudnám tenni, hogy temérdek embernek volt ebben szerepe, és nem hiszek a sors dolgos baromságban, miszerint eleve el volt rendelve ez az egész, mert nem. Nem volt eleve elrendelve, hogy nektek ott, akkor ezt kellet volna csinálnotok. Szóval, hibáztathatsz ezreket, de rá fogsz jönni, a saját sorsod miatt egyedül csak a döntéseid a felelősek, nem pedig más. - Keltem fel végre a placcról, és egyenesen berohantam a fürdőbe, hogy egy kicsit megmossam az arcomat, meg pár percnyi nyugira volt szükségem, mert végig kellet gondolnom ezt az egészet. Ott a tükör előtt eszembe jutott, mennyire igaz, amit mondtam, miszerint a döntéseink befolyásolják az életünket. Rengeteg rossz döntés hoztam, és ennek most kellet meginnom a levét, hiszen egyszer mindenkinek szembe kell néznie az úgynevezett ,,rossz döntéseivel". Aztán végig gondoltam, mi lett volna, ha minden esetben másképpen döntök. Vajon, hol tartanék most, ha Alex élne, más egyetemre jelentkeztem volna, és soha sem kerültem volna kapcsolatba Márkkal? A válasz az, hogy nem tudom, mert kár ezen agyalni, hiszen ami megtörtént, az megtörtént, és nem tudom visszacsinálni, vagy kijavítani. A hosszas gondolkodásomból egy halk kopogás térített ki, mert valakinek éppen eszébe jutott  korán reggel a lenti vécé. Kételkedtem benne, hogy Nina vagy Szebasztián állna a túloldalon, mivel ők tisztában vannak vele, hogy egy ilyen eset után szükségem van egy kis egyedüllétre.
- Jó reggelt! - üdvözölt Nina édesanyja, akivel szembetaláltam magam, amikor kinyitottam az ajtót. Még csak hét órát jelzett a falióra, de ő már frissen, és üdén állt velem szemben, és mosolygott. A hölgy pontosan olyan volt, mint a lánya belülről, viszont külsőre Nina sokkal jobban hasonlított az édesapjára, mint az édesanyjára. Ő barna melírozott hajú volt, szemüveges, és elégé kis növésű, még nálam is kisebb volt, körülbelül olyan százötven centinek saccoltam, viszont volt benne valami megmagyarázhatatlan kisugárzás, amitől sokkal barátságosabbnak tűnt, mint a lánya.
- Jó reggelt! - nyögtem ki nehezen, majd elhaladva mellette visszamentem a nappaliba. Összeszedtem az ágyneműmet, és elraktam, majd a bőröndömből szedtem ki ruhákat, majd felöltöztem. Egy szakadt farmer akadt a kezembe először, de hamar elvetettem az ötletet, mert túlságosan sejthető volt, hogy nem pont egy ilyen alkalomra való, így egy normálisabb nadrágot vettem fel, mellé meg egy fekete pulóvert, hiszen a fekete kb mindenhez passzol.
- Ne haragudj, de olyan ismerős vagy, tegnap láttalak, viszont nem tudom, hogy kinek a kicsodája is vagy, és honnét vagy olyan ismerős. Bocsánat, de nagyon rossz a névmemóriám,  - állt meg előttem Nina édesanyja, akivel már találkoztam régebben, viszont Nina mesélte, hogy az anyukája egy baleset miatt képtelen arcokat nevekhez kötni, így ha valakivel találkozik, tudja, hogy már látta, viszont a nevére egyáltalán nem emlékszik. A szakszót nem tudom erre a furcsa betegségre, viszont ez nem olyan, mint az ,,Az 50 első randi" című filmben.
- Én Szebasztián édesapjának vagyok a nevelt lánya, és már tényleg találkoztunk egyszer, pár évvel ezelőtt, amikor Nina még Ádámmal volt együtt. Izabella vagyok - magyaráztam meg neki segítségképpen, hogy honnét is lehettem olyan ismerős neki.
 - Ja, igen! - kapott a fejéhez, mint aki éppen megvilágosodott. Nem tudtam, hogy tényleg eszébe jutott ki is az, akit említettem, vagy csak megjátszotta, hogy ne legyen kínos neki a helyzet. - Ő nagyon aranyos volt, és sajnáltam, amikor Nina közölte velünk, hogy még sem házasodnak össze. - Itt vált világossá, mégis csak emlékezett rá.
- Hát, mindenkit megdöbbentett, - ismertem el, hiszen tényleg mindenkit megdöbbentett, amikor kiderült, hogy Ádámnak kapcsolata van, sőt el is jegyezte a lányt, vagyis Ninát, akiről azelőtt még sejtésünk sem volt. Csak én voltam az, aki sokkot kapott, bár akkor még nem voltunk olyan kapcsolatban, ami miatt érhető lett volna a szakítás miatti sajnálatom, mégis szomorú voltam, mert Ádám szerintem tényleg szerette őt, vagyis talán egy bizonyos ideig szerette, de nála ez mindig is így működött. Már többször említette a hörcsögös sztorit, amit beadtak a rokonoknak, viszont a másik okról, ami inkább tűnt igazi oknak, arról csak én tudtam.
 - Olyan szép pár voltak, - sóhajtozott, aztán leült az összecsukott kanapé szélére, és onnét figyelte, hogyan hajtogatom a földön ülve a ruháimat bele a bőröndömbe. Nem akartam vitába szállni vele arról, hogy tényleg azok voltak-e, vagy csak ő gondolta így, mert már alig emlékeztem arra, mikor is láttam őket együtt olyan ,,szépnek". Lehet, a kezdetek kezdetén még dúlt a szerelem, viszont a vége felé már olyanok voltak, mint két idegen. Talán emiatt is parázott a Szebasztiánnal való összeköltözés miatt, mert szerintem félhet attól, hogy úgy jár vele, ahogyan Ádámmal, és pont ezt akarta elkerülni.
- Igen, - mondtam.
- Soha sem hittem el azt a buta mesét, amit beadott nekem. Én már a vége felé azért sejtettem, hogy ez lesz, hiszen látszott mindkettőn mennyire nyugtalanok volt. Emlékszem arra az utolsó látogatásukra, amikor eljöttek hozzánk, és mondtam is a férjemnek, ,,itt valami nem stimmel", de ő csak nyugtatott, aztán jött a hír rá két napra. Nem vagyok valami jó emberismerő, viszont Ádámról mindig is sejtettem, jó ember ő, még se a lányomhoz való, hiszen két külön világ voltak. A lányomhoz inkább egy Szebasztián típusú érettebb férfi való, aki képes kordában tartani őt, és úgy érzem, ő pontosan ilyen. - Alig hallottam valamit a szavaiból, bármennyire is koncentráltam, mégis úgy éreztem, mintha a szavai elsuhantak volna a füleim mellett. Próbáltam erősen koncentrálni, még se sikerült felfognom, csak foszlányokat tudtam kivenni, amiben Ádámról meg Szebasztiánról mesélt, hogy ki hogyan illik a lányához. Nem akart senkit sem megsérteni, és én sem vettem sértésnek, bár semmi okom sem lett volna kikérni Ádám nevében az elhangzottakat, mert tényleg igazak voltak azon állítások, miszerint Ninához inkább Szebasztián passzol. Egy pillanatra összehasonlítottam akaratlanul is a két kapcsolatban lévő lány viselkedését, megjelenését és mindent, amit csak összetudtam, így arra jutottam, tényleg igaza van az anyjának, mert a lánya sokkal nyugisabb, sokkal vidámabb, mint pár évvel ezelőtt, bár nem tudom mennyi érdeme van ebben Szebasztiánnak, vagy a babának.
- Szerintem is igaz, - bólintottam rá kicsit még zavartan. 
- Micsoda? - kérdezett vissza.
- Hogy nem Ádám az, aki Ninához passzol, mert szerintem se illettek össze, viszont boldogok voltak, amíg tartott. El kell ismerni, hogy boldogok voltak, - fejeztem be a mondandóm, majd lecsuktam a bőröndömet. Miközben ezt a témát fejtegettük a többiek is felébredtek, és lejöttek hozzánk, így megreggelizhettünk, bár nem igazán voltam éhes.
- Alig eszel valamit, és olyan vékonynak tűnsz, eszel te rendesen? - lökődött meg Szebasztián édesanyja, Flóra, aki velem szemben foglalt helyett, a férje mellett. Ő is azon kevesek közé tartozott, akiket bírtam, bár sajnos köze volt régebben Richárdhoz, mégse lett olyan, mint Ádám anyja.
- Persze, hogy eszek rendesen, csak most kicsit elment az étvágyam, - hárítottam a bővebb magyarázkodást, miszerint a Nina-Ádám téma megfeküdte a gyomrom, és többet nem bírok bevenni.
- Ez Ninára nem igaz, - vágta oda a mellettem ülő lánynak.
- Elnézést, de mire akar ezzel célozni? - Igen, látszott rajta, hogy nem tetszik, amire Flóra célzott, mivel ő nem tudta a valódi okát, miért is hízott meg. Már akkor sejtettem, hogy ebből bizony veszekedés lesz, de inkább nem szóltam közbe, csak hagytam folyni a történetet, mert semmi közöm nem volt hozzá, maximum annyi, hogy tőlem indult, mint minden más.
- Hogy mostanság kissé felszaladt pár kiló. Talán túlságosan elkényelmesedtél, hogy a kis titkárnős fizud ki lesz pótolva a fiam által? - Igen, el kell ismernem, hogy Flóra is a kedvenc embereim közé tartozott, viszont alapjáraton olyan volt a természete, mint Viviennek, vagy talán még rosszabb is, ha a fiáról volt szó. Ő, amolyan anyatigrisnek számított, hiszen Szebasztián volt a szeme kicsi fénye, mert a gyerekei közül ő vitte a legtöbbre.
- Az én lányomnak most van a legtökéletesebb alakja, mert se nem dagadt, se nem vékony. Ha nem tetszik, akkor nem kell rá nézni, viszont ne merészelje azzal vádolni az én drága kislányomat, hogy azért van együtt a fiával, mert pénzes. Nina már tizenhat éves kora óta keményen dolgozik azért, hogy eltartsa magát, pedig mi is képesek lennénk támogatni őt úgy, hogy még dolgoznia sem kellene. - A másik anyatigris is felhördült, így megkezdődött az agyarak csattogtatása, és egymás húsának tépése. A nagyszülők - Hoffmann papa kivételével - nem igazán értették miről is van szó, mivel ők nem figyeltek a beszélgetésre, mert saját eszmecserét folytattak éppen.
- Anya, kérlek fejezd be! - szólt rá Szebasztián az édesanyjára, aki csak azért is folytatta hőbörgést. Ezzel csak azt érte el, hogy Nina sírva kirohant az étkezőből, és a fiától megtudta, hogy nagymama lesz, mert végre a többiek is megtudták a nagy titkot. Természetesen ez is rajtam csattant, mert csak én maradtam ott, és Flórát érdekelte, miért nem vágtam döbbent képet, mint mindenki más, aki akkor értesült róla. Ekkor kezdtem el arról hadoválni, hogy annyi minden történt velem, hogy meg sem tudott lepett a hír, viszont nem vette be, és követelte a válaszom, miszerint miért nem mondtam el neki.
- Mostanság nem beszéltünk, ahogy sok más emberrel sem beszéltem, viszont ezt nem is tőlem kellet volna megtudnod, - közöltem vele szárazon, hogy világos legyen számára, miszerint ezt jobb, ha a fia mondta meg, mintha én ugattam volna bele, hiszen nem rólam van szó. A csengő megint megmentette az életemet. Igen, tényleg nyugisabb lett a hangulat, amikor megszólalt a csengő, de a bajt csak tetézte, amikor felbukkant Vivien, aki Richárd előtt lépett be az étkezőbe, és rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben. Komolyan, annak a banyának van valami radarja, amivel képes kiszűrni a levegőből, hogy hol van éppen baj, és hol tud még nagyobb bajt okozni.
- Mi ez a nyomott hangulat, így karácsony után? - kérdezte meg Vivien miután mindenkit üdvözölt, természetesen engem kivéve, aminek csak örülni tudtam.
- A fiam most közölte velem, hogy felcsinálta a titkárnőt, - pufogott Flóra visszaülve a helyére.
- Nina nem ,,titkárnő", az egyetemen lát el fontos feladatokat, és nélküle komoly zűrbe kerülne az egész kóceráj, szóval ne alacsonyítsd le őt, - keltem végre Nina védelmére, amikor már tényleg nem bírtam, hogy mennyire negatív véleménnyel van róla, pláne ezek után, pedig örülnie kellene, de ő inkább szitkozódott.
- Könnyű a jóba beleülni, - szólalt meg Vivien.
- Ja, egyesek már csak tudják, - vágtam neki vissza, mert undorítónak találtam, mennyire lenéz másokat, miközben ez inkább rá volt igaz, és nem Ninára, akit fent próbáltak a szülei meg a barátja vigasztalni.
- Ja, például anyád. Bármekkora szörnyeteg is vagyok, mégis vettem a fáradtságot, és bementem a fiamhoz szentestén meglátogatni, ő meg még arra sem vette a fáradtságot, hogy felhívja a drága kicsi lánykáját, akire annyira, de annyira büszke. - Tényleg szörnyeteg volt, mégis igaza volt egy részben, mert anyám azóta sem hívott, viszont én négyszer próbáltam elérni őt, de nem vette fel, vagy simán kinyomta.
- Aki azért rágott be rám, mert valaki a képébe vágott egy hazugságot, - emlékeztettem erre az apró tényre, amit úgy tűnik elfelejtett.
- Mi volt benne a hazugság? Izabella, itt mindenki előtt áruld el, hogy nem volt tizenöt évesen viszonyod egy nős férfival? - csattant fel Vivien, mire a jelenlevők elhalkultak, és engem kezdtek figyelni, amitől csak fokozódott bennem az indulat, no meg a harag, amit ezzel a banyával szemben éreztem.
- Csak, hogy pontosak legyünk, és senki se értsen félre semmit! - emeltem fel a kezemet, és felálltam az asztaltól. - Igen, tényleg tizenöt voltam, amikor viszonyt kezdtem Márkkal, és tényleg a házhoz jártunk, ahogy te is annak idején, viszont akkor még Márk nem volt nős, nem csinált nekem gyereket, és nem a testvére nevelte fel.
- Ádámnak ehhez semmi köze! - hápogta Vivien, viszont a hátam mögött egy ismerős férfi nevetést hallottam, és nem Richárdtól vagy az apjától származott, hanem Márktól, aki az ajtónak dőlve hallgatta a veszekedésünket. Ő jól szórakozott a mi kis cicaharcunkon, viszont vele ellenben én már kevésbé csíptem Vivien társaságát, ami ellen semmit sem tehettem, mert nem az én házamban voltunk.
- Mindennek mindenkihez köze van, - suttogtam jól halhatóan, hogy ő is hallja.
- Miattad került diliházba a kicsikém! - vádolt be Vivien, de nem érdekelt mit mond. Csak néztem rá, és rádöbbentem, hogy van egy közös pont az életünkbe, méghozzá maga Ádám. Neki a fia volt, akit elmondása szerint mindennél jobban szeretett, nekem meg nem is tudom mim volt, mert nem volt rá jó szó, amivel letudtam volna őt írni.
- Ez nem igaz! - ráztam meg a fejemet.
- Most már elég legyen! - Állt fel Hoffmann papa is, aki a család feje volt minden tekintetben. Vele senki sem mert vitába szállni, mert tisztában volt vele, hogy bármennyire is idős, attól még nagyon, de nagyon veszélyes tud lenni azzal szemben, aki magára haragítja. - Eddig tartott a veszekedős időszak, innentől nyugalom lesz, vagy akinek nem tetszik, ott az ajtó, és mehet, de akkor többet nem kell egy családi összejövetelre sem eljönnie. - Ettől Vivien és Flóra harci kedve is elszállt, ahogy az enyém is, viszont a továbbiakban is érezhető volt a feszültség, egészen addig, amíg nem távoztak. A nagyszülők közös nyaralásra mentek egy hotelbe, amit Hoffmann papa állt, mivel Flóra szüleivel nagyon jó viszonyban vannak, ami a lányukról már nem mondható el, így érthető volt, ha együtt mennek szilveszterezni. Richárd maradt, de Vivien Flórát támogatva, mint akinek szüksége lenne támogatásra, elmentek, viszont Márk mindenáron beszélni akart velem, és most is ugyanaz volt a témánk, amit már ezerszer kiveséztünk, de az apja tudni akarta, hogy mennyiben hasonlított a mi sztorink az ő és Vivien sztorijához. Nina estére megnyugodott, bár kellet hozzá gyógytea, meg az édesanyja, hogy megnyugtassa, míg Szebasztián az ,,apósának" próbálta elmesélni hogyan is történt, ami történt köztük. Komolyan, szóba került minden, aminek szóba kellet jönnie. Ilyen volt az, hogy Szebasztián már régóta szerelmes volt Ninába, de nem akart felé közeledni, mert Ádám barátnője volt, és nem tudta hogyan venné ki magát a dolog, aztán történt egy aprócska szikra, és lángra lobbantak, mert onnantól kezdve egyiket sem érdekelte más, csak a másik. Ez tényleg izgalmasabb volt, mint az én-Márk-Richárd beszélgetés, szóval inkább őket hallgattuk, mert a konyhából egyenesen behallatszott a nappaliba minden egyes szó.

Életek Izabella és az élet 15. Fejezet Ünnep kettesben

Életek Izabella és az élet
15. Fejezet
Ünnep kettesben

,,A valódi szerelem főként az emlékezet révén uralkodik rajtunk."

Honoré de Balzac

A napok teltek, és beköszöntött a karácsonyi őrület, amit most először Erik lakásában töltöttem teljesen egyedül, mivel anyám nem tudta megbocsátani nekem a veszekedésünket, ahogyan én sem voltam képes lenyelni mindazt, amit egymás képébe vágtunk. A mostohaapám és a mostohabátyám próbált ránk hatni, de amikor rádöbbentek, hogy veszett ügy, befejezték. Ennek köszönhetően otthon ültem tök egyedül, miközben a mini fámat díszítettem, amit reggel vettem, és amiért meg kellet küzdenem egy idős bácsival, aki szánalomból nekem adta, miután elmeséltem neki a szánalmas életemet, miszerint az apám nem is az apám, összekaptam az édesanyámmal, mert megtudta, hogy viszonyom volt valakivel, aki tiltott gyümölcsnek számított számomra, a szerelmem diliházba került miattam, és így tovább. Jó, nem akartam neki beszámolni semmiről, csak egyszerűen kitört belőlem, mint a vízfolyás, pláne szenteste napján.
- Te mit keresel itt? - támadtam neki Márknak, amikor kinyitva az ajtót ő állt velem szemben, és cseppet sem voltam felkészülve arra, hogy egyáltalán szóba is álljak ezzel a mocsokkal.
- Miért így fogadsz mindig? Egy egyszerű ,,szia" is megtenné, - az a gúnyos vigyora megint előbukkant, amikor rám nézett, és amit legszívesebben az öklömmel töröltem volna le arról az önelégült fejéről.
- Mit keresel itt? - ismételtem meg a pár perce elhangzott kérdésemet az ajtóban állva.
- Boldog karácsonyt! - nyögte ki végül.
- Neked is! - közöltem vele, aztán rácsaptam az ajtót, aztán kulcsra is zártam, nehogy eszébe jusson bejönni utánam. Még kétszer nyomta meg a csengőt, aztán abbahagyta, és elhúzott, mert láttam, ahogyan az utcán áthaladva odasétál az autójához. Kicsit úgy éreztem túlságosan bunkó voltam vele, de aztán rádöbbentem, hogy megérdemelte, hiszen ő még rosszabbul bánt velem, és miatta vagyok ott, ahol vagyok. Mikor kifújtam magam, visszatértem a fámhoz, ami éppen olyan szomorúan állt egymagában, ahogyan én.
- A francba! - kiáltottam el magam, aztán rádöbbentem, egyedül vagyok. Mindezek után tévéztem, majd neki álltam főzni, amikor ismét megszólalt az a vacak csengő, amit legszívesebben levertem volna a helyéről, mert idegesített. Amikor rávettem magam, hogy kinyissam, egy többszálas rózsacsokorral találtam magam szembe, amit Márk tartott. Miközben én teljesen meg voltam győződve arról, ő fogta magát, - miután egyértelművé tettem számára mennyire nem vagyok rá kíváncsi -, és elment, de sajnos tévedtem, csak kivette a csokrot.
- Kitől tudod, hogy nem mentem haza? - már sejtenem kellet volna, valaki elcsicseregte neki milyen viszonyban állok per pillanat az anyukámmal, és hol töltöm az ünnepeket, vagyis tök egyedül az üres lakásban a kissé nyomi fámmal, ami inkább öngyilkosságot követne el, csak ne kelljen velem lennie. Azt hiszem ez az előszele annak, hogy öregkoromban egy halom macskával fogok együtt élni.
- Apám, aki anyádtól tudta meg, amikor beugrott hozzájuk az ajándékokkal. Bemehetek, vagy megint rám csapod az ajtót, mint az előbb? - érdeklődött.
- Felőlem! - vontam meg a vállaimat, és utat engedtem neki, bár legszívesebben megint rácsaptam volna  az ajtót, de a virágokat szépnek találtam, így végre megkönyörültem neki, meg amúgy is untam a semmittevést, amint említettem teljesen egyedül.
- Hova tegyem a virágokat? - kiáltott oda nekem a konyha felé haladva. Már többször járt Erik lakásán, így jól tudta mit hol talál, sőt egy teljes hetet is eltöltött itt, amikor kivágták az albérletéből, és nem volt hova mennie, így kötött ki itt, mivel a mostohatestvérem befogadta.
- Vázába? Komolyan, egyes embereknél az lenne a logikus, ha vázába tenné a virágokat, nálad miért nem? - összekulcsoltam az ujjaimat a hátam mögött, és egyenesen odaálltam a konyhaszekrény elé, miközben azt figyeltem hogyan kutakodik a szekrényben az egyetlen vázánk után, amit még nem törtem darabjaira. - Hol van a lányod, és mit keresel itt?
- Az első kérdésedre a válaszom az, hogy apáméknál ünnepel egészen háromig, onnantól már velem lesz. A másodikra viszont még magam sem tudom mit válaszoljak, és talán jobb is, ha nem mondok semmit. Talán azért jöttem, mert meghallottam mennyire magányos leszel, és mégis csak szenteste van, ilyenkor nem jó, ha nincs melletted a családod. - Bevallom, kicsit elérzékenyültem ettől, sőt teljesen elérzékenyültem.
- Kösz, hogy átjöttél, - mondtam neki kedvesen.
- Bármikor megtenném érted, viszont áruld el, mivel bosszantottad fel anyád, hogy ennyire szemétmódon képes elviselni, hogy az egyetlen gyermeke tök egyedül töltse a szeretett ünnepét? -állt meg előttem kíváncsian, én meg habozva, de válaszoltam neki, bár meg kellet fontolnom mit mondjak neki.
- Vivien elmondta anyámnak, hogy mi volt köztünk, veszekedtünk, majd kihajítottam a lakásból, azóta nem beszéltünk egymással.
- Basszus! - sziszegte.
- Már itt volt az ideje, hogy megtudja, hiszen már lejárt dologról van szó, és amúgy is mindenki követ el őrültségeket fiatalon.
- Őrültséget? Szerinted, ami köztünk volt, az ,,őrültség"? - elégé csúnyán nézett rám a szavaim után.
- Fiatalok voltunk, és így éltük az életünket, de azóta mindketten változtunk. Neked ott volt a családod, akikről gondoskodnod kellet, míg nekem ott volt a gimnázium, aztán meg az egyetemi felvételi no meg a zűrös életem. - Nem tudtam hogyan magyarázzam meg neki amit mondtam, mert tényleg őrültség volt részemről, de nem akartam megbántani, mégis csak szerelmes voltam belé egy időben, viszont mára már tisztában vagyok vele, tévedés volt az egész.
- Ha tudnád, hogy öt év múlva ez lesz a vége, ugyanígy csinálnád végig?
- Mármint ha tisztában lennék vele, hogy ez lesz, ami most van köztünk, akkor tizenöt évesen viszonyba bonyolódnék veled? - bólintással válaszolt, miszerint erre próbált célozni. Elgondolkodtam. Egy részem simán rávágta volna a nemet, mivel ha lett volna eszem, akkor soha sem jutottunk volna el idáig, és sokkal nyugisabb lenne a lelkiállapotom, mint most, de egy másik részem volt a dominánsabb.
- Igen, ugyanígy csinálnék mindent - bukott ki belőlem a válasz.
- Na, ez ... - nem találta a szavakat.
- Te is ezt tennéd?
- Nem, én visszarepülve öt évet a fiatal énemnek megmondanám, hogy kerülje el azt a boszorkányt, aki elvetteti magát vele, és inkább az őrült tizenöt éves kislányt válassza, aki jobban elcsavarta a fejét.
­- Ha ezeket azért mondod, hogy itt maradj, akkor közlöm veled, maradhatsz, - nevettem el magam.
- Nem csak azért mondtam, mert maradni akarok, hanem tényleg így gondolom. - Még soha sem beszéltünk ilyen nyíltan a kettőnk között történt dolgokról, és nem is akartam. A pár percnyi áramszünet, ami beállt közénk hamar elillant. A további időt vásárlással ütöttük el, mivel a hűtőt elfelejtettem feltölteni, ebédhez meg kellet egy-két hozzávaló, amiért muszáj volt elmenni a boltba. Egyedül akartam menni, de nem bíztam benne annyira, hogy ott tudjam hagyni őt a lakásban órákra, amíg elugrok, ő meg egyedül nem akart menni, tehát maradt a köztes megoldás.  
- Tessék, boldog karit! - nyújtottam át neki a táskámból a csokit, amit neki vettem.
- Jé, vettél nekem egy csokit, király! - röhögte el magát.
- Nem tudtam mit vegyek.
- Epres? Ne, már! - nevette el magát, amikor rádöbbent, hogy direkt azt a csokit vettem meg neki, amit a legjobban után, viszont ő tudta, mennyire szeretem az epres csokoládét minden mennyiségben.
- Akkor most én is átadom az ajándékod, - bort vett, és pontosan azt a fajtát, amit nem bírok.
- Fehér? Ezt jól visszakaptam! - én is nevettem.
- Csak nem vöröset akartál volna?
- Ez is jó lesz, nem vagyunk válogatósak, - ráhagytam. Haza felé még beugrottunk a Fagyöngybe, hogy odaadjam Kittinek és Blankának a meglepi ajándékaimat, amit nekik vettem. Kittit nem érte váratlanul, mert ő tudta, hogy befogok ugrani, és tudta, hogy viszek nekik valamit, így csak Blankát érte váratlanul a dolog, és ő baromira nem szereti a meglepetéseket, mégis képes volt jó képet vágni, ami nagyon nagy szó tőle. Ezeket letudva beültünk Hoffmann papa egyik éttermébe ebédelni, mert rájöttünk, hogy inkább vacsorát csinálunk, és ezzel több gondot le is tudtunk. Márk lánya éjszakára is ott maradt Richárdéknál, mivel Viktor és családja is átugrott, így a kislány együtt lehetett az unokatestvéreivel.
- Mi legyen a program? - kérdeztem meg Márktól, amikor már ismét a lakásban voltunk, és az esti elfoglaltságról érdeklődtem tőle, mert nekem semmi ötletem nem volt.
- Nézünk Reszkessetek betörőket, aztán menjünk el éjféli misére.
- Akkor addig nem iszunk bort. - Mégis csak ittunk bort, így az éjféli misére kissé itókásan mentünk, de nem olyan durván, hogy látszódjon rajtunk, csak jobb volt a kedvünk, mint általában.
- Honnét jött ez az ötlet? - súgtam oda neki a hideg templomban ücsörögve egy csomó idős néni meg bácsi között. Kicsit furcsa volt, hogy rajtunk kívül alig volt egy vagy kettő fiatalabb, így elégé megnéztek minket, már ha a folytonos röhögés nem tűnt volna kissé zavarónak, ami tőlünk jött a hátsó padsorokból.
- Jó programnak tűnt, - felelte a kérdésemre. Sikeresen végigültünk egy misét, bár néha-néha csúnyán néztek ránk, de mindent a bor hatásának véltünk.
- Milyen szép pár! - szólalt meg mellettünk egy idős néni, akit egyesekkel ellenben nem zavartunk.
- Köszönjünk! - köszönte meg neki Márk, én meg csak mosolyogtam, ahogy szoktam. Aztán beszélgetni kezdtünk, és elmesélte, hogy a férje tavaly szilveszterkor halt meg szívrohamban, azóta kicsit elszomorodik, ha ,,ilyen boldog" párt lát, mint amilyenek mi vagyunk. Nem akartam neki megmondani, hogy mi nem hogy nem vagyunk boldogok, de még csak egy pár sem vagyunk Valamiért volt bennem egy olyan érzés miszerint jobb nem megmondani az igazságot, így némán hallgattam a beszélgetésüket, mert kicsit elálmosodtam.
- Kellemes ünnepeket! - köszönt el az idős nénitől Márk,  és ekkor ébredtem fel, mert időközben kicsit elszunyókáltam.
- Menjünk haza! - nyöszörögtem álmosan.
- Okés! - puszilta meg a homlokom, majd kisegített a padok közül, mert a homályos világításnak hála nem tudtam rendesen menni. A ciki viszont azután jött, amikor végre visszaértünk a lakásba.
- Hol akarsz aludni? - kérdeztem tőle, mert ilyen még soha sem fordult elő velem.
- Ágyban, párnák között - vágott vissza a reggeli megszólalásom miatt.
- Azt tudom, szóval Erik szobájában fogsz aludni, - megindultam a másik szoba felé, azzal a szándékkal, hogy bejussak, de nem sikerült, mert az ajtó be volt zárva, ami csak fokozta a kínossá vált helyzetet. A kanapét nem tudtam kihúzni, sőt még a rúgó is kijött belőle, a matracot meg sehogy sem tudtuk felfújni, a földön meg még se aludhatott volna, sőt elküldeni sem tudtam, mert nem a szomszédban lakott, így maradt az ágyam.
- Régi szép emlékek, - poénkodott, amikor már az ágyban feküdtünk.
- Ne éld bele magad.
- Nem is merném.
- Amúgy, köszönöm a mai napot, jó volt, hogy van valaki mellettem.
- Szerintem te is megtetted volna értem. - Nem tudom, hogy a bor miatt, vagy mert hatott rám a napközben történt események, de megcsókoltam. Akkor, abban a helyzetben semmit sem bántam, és reménykedtem benne, hogy másnap sem fogom megbánni a történteket.