17. Fejezet
Emberek, mint mi
,,Az élet - ezt jól megjegyeztem - sosem igazságos, akármit tanítanak az iskolában."
Nicholas Sparks
A karácsonyi ünnepek, és a szilveszteri őrület között történt az eset.
Reggel Erik ébresztett fel, aki összebalhézott az apjával, mivel szóba merészelte hozni anyám előtt a nevemet, így a karácsonyt egy szállodában töltötte, amit kezdett unni, így haza jött a kényelmes lakásába, a kényelmes szobájába és kényelmes ágyába. Laurával körülbelül két nyamvadt szót tudtam váltani egész szünetben, mert ő velem ellenben tanulással készül az egyetemre, míg én inkább megpróbálom kiheverni a temérdek borzalmat, ami körülvett engem. Ezzel ellenben még mindig nem tudtam, hogy pontosan mi is van Laura meg Erik között, bár azzal tisztában voltam, hogy semmi okom aggodalomra, mert a mostohatesómnak van esze, így nem paráztam, csak nyugodtan vártam, hátha magától kiderülnek a dolgok, és a végén csak nevetünk az egészen.
- Most mi lesz? - érdeklődött velem szemben ülve Erik. Éppen a kenyeremet kentem meg lekvárral a konyhában. Alig múlt nyolc, és én már ébren szenvedtem, mert nem bírtam nyugodtan aludni.
- Mivel mi lesz? - értetlenkedve meredtem rá, mivel fogalmam sem volt róla, mire is célzott éppen.
- Anyáddal, hiszen ez nem mehet így tovább. Mégis mi a fenén tudtatok ennyire összekapni?
- Őt már kérdezted? - kíváncsiskodtam, bár sejtettem, hogy anyám nem mondott senkinek semmit, vagyis a férjén kívül másnak biztosan nem mesélt arról, hogy évekig eltitkolta előlem az igazságot az apámat illetően, miközben átvert, és egy színészt pénzelt évekig. Mellékesen megjegyezném, azóta sem tudtam meg róla többet, mint amennyit előtte tudtam, miszerint valahol boldogan éli világát, és talán még arról sem tud, hogy a világon vagyok.
- Igen, de nem mondott semmit, inkább másra terelte a szót. Apám szerint valami olyant mondhattál neki, ami nagyon megrázta őt.
- Erik, azt hiszem valamit el kell mondanom neked. Egy magánnyomozónak hála, meg tudtam, hogy az, akit az apámnak hittem, nem lehet az apám. Viviennek hála, anyám hazugságoknak köszönhetően tudomást szerzett a köztem, és Márk közt történt dolgokról, így ide utazott, majd számon khm kérte rajtam, én meg a képébe vágtam azt, amiről tudomást szereztem. - Kicsit megkönnyebbültem, amikor elmondtam neki, mert rajta kívül szerintem senkinek sem mondtam el az okot, hogy mi vezetett ide.
- Hazudnék, ha azt mondanám megdöbbentet. Mondtam már, anyádnak vannak fura húzásai? Komolyan, már meg se tudok lepődni rajta. Vegyük példának amikor felbérelt valakit, hogy kövessen, meg lehallgatta a mobiltelefonod és a többiről már ne is beszüljünk.
- Most megyek, elment az étvágyam, - álltam fel az asztaltól.Befejezve a reggelit a szobámba mentem, majd be a fürdőbe összekészülni, aztán elhagytam a lakást. Fogalmam sem volt róla merre, vagy egyáltalán hova menjek, így csak bolyongtam. Benéztem Kittihez a Fagyöngybe, de ő sem ért rá, mert egyedül vitte a helyet, mivel a pincérsrác meg Blanka éppen leltárt csinált a raktárban, hogy összeírják mit kell venniük.
Ádám hiánya érezhető volt, bármennyire is vette át az irányítást Szebasztián, attól még nem lett semmivel sem jobb, talán csak másabb lett a dolgozók számára. Nem akartam őket zavarni, így megint tovább álltam, és a plázában kötöttem ki, ahol ettem, majd beültem egy rémesen pocsék vígjátékra. Mindig is szerettem mozizni, de hamar rádöbbentem, a film, amire beültem, borzalmasan nem szól semmiről, csak unalmas lejárt poénokat tartalmazott, meg ok nélküli szenvedésről, mert a főhősnő nem tudta mit is kezdjen a barátjával, aki folyamatosan csalta őt meg a többi dologgal. Az én problémám nem erről szólt, és örültem is neki, hogy nem tudtam milyen érzés, ha megcsalják az embert, bár gondoltam, nem valami kellemes. Miközben szenvedtem jött egy üzenetem Laurától, mert tudni akarta, hogy hol vagyok, mivel valami fontosról akart velem beszélni. Gyorsan visszaírtam neki, és a film végén már várt is rám a kedvenc ruhaboltja előtt, ahonnét beszokta szerezni a vadonatúj kabátjait, amit megunva odaad a szegényeknek, vagy neten passzol el.
- Szia, mi újság? - üdvözölt, amikor odaértem hozzá. Velünk ellenben mások puszival meg nem tudom mivel üdvözlik egymást, mi viszont nem vagyunk olyanok, akik annyira örülnének ennek, így megmaradunk a szokásos köszönés mellett.
- Szia, semmi különös, és veled? - kérdeztem vissza. Céltalanul indultunk el sétálni, és csak bolyongtunk, mint én, mielőtt beültem filmet nézni. Ekkor már éreztem, hogy valami nincs vele rendben, mert látszott az arcán mennyire nyugtalan, és ideges, de inkább nem szóltam semmit, csak szépen kivártam a tökéletes pillanatot, amikor ő maga mondja el nekem a gondjait, mert így nem leszek tolakodó, meg amúgy is az ő dolga. Ha akarja, elmondja, ha nem, akkor tisztában van vele, hogy mindenben támogatóm őt.
- Üljünk be valahova, - Laura gyorsabbra vette a tempóját, én meg követtem őt, így a plázát elhagyva beültünk egy kis vendéglőbe borozgatni. A hely nevét nem tudtam, mert még soha sem jártam ott előtte, csak annyit tudtam róla, hogy velem ellenben Laura már törzsvendégnek számított.
- Kezdesz megrémíteni - kicsit aggódva néztem rá, amikor megláttam a tekintetét, ami zavartságot tükrözött, meg még valami megmagyarázhatatlanságot, amire nem találtam szavakat. Még soha sem láttam ennyire furcsának a velem szemben helyet foglalt barátnőmet, aki úgy nézett rám, mintha egy idegennel beszélgetne, és parázna tőle. Na, itt vált számomra világossá, amit mondani akar nekem, ahhoz nekem is közöm van, és nem tudja hogyan közölje velem azt, amit közölni akar.
- Izabella, valamit meg kell beszélnünk, és tovább nem halogathatom. Erik mondta, megtaláltad a levelemet, és azt gondoltad, viszonyunk van.
- Megfordult a fejemben, - el kellet ismernem neki, mert nem volt okom hazudni, hiszen másnak is az jutott volna először eszébe, ha megfejti az üzenetet. Jó, ő a barátnőm, ezért bízhattam volna benne annyira, hogy ne ez legyen az első gondolatom, mégis úgy éreztem, valami van köztük, és az megmagyarázná a kettejük között beállt viharos helyzetet, amire senki sem tudott magyarázatot adni.
- Itt az ideje, hogy elmondjam az igazat. Tudod, az élet nem mindig azt adja, amire éppen szükséged lenne. Beleszerettem valakibe, akibe nem kellet volna, és most emiatt szenvedek. Fogalmam sincs honnét szedted azt a hibbant ötletet Ninával együtt, hogy én meg a ... micsodád neked Ő? - segítségre szorult, bár sejtettem, pontosan tudja a választ, de úgy tesz, mintha nem tudná.
- Mostohatestvér, mert az a....- kezdtem bele a magyarázkodásba, viszont közbevágott.
- Szóval, akiről beszélek, az nem a mostohatestvéred, hanem egy olyan személy, akinek, ha kimondom a nevét, te sokkot fogsz kapni.
- Te összejöttél Voldemort Nagyúrral? - elpoénkodtam a dolgot. Mentségemre legyen szó, ez túlságosan magas labda volt ahhoz, hogy ne üssem le.
- Ez neked vicces? - Laura dühösen felkiáltott, mivel neki cseppet sem tetszett a nagy poénom, pedig számomra viccesnek tűnt, de ezen az oldalamon még van mit fejleszteni.
- Nem, bocs! - hagytam rá, és megkértem folytassa a mondandóját. Igazság szerint már ott tartottam, hogy számomra már senki sem tudna semmi olyant mondani, amitől megtudnék lepődni, hiszen számtalan dolog váltotta ki belőlem azt a hülye érzést, ami ide juttatott. Ez nem a barátnőm hiába volt, hanem magáé az életemé.
- Nem Erik hibája a dolog, és ő is csak pár hónapja szerzett róla tudomást, amikor rajtakapott minket. Tudom, sőt tisztában vagyok vele, ez a világ legnagyobb örültsége, de annyira szeretem, hogy nem tudok neki ellenállni. Ő is próbál küzdeni az érzéseivel. Nem azért volt Erik akkor ott, ahol én, mert titkos randin voltunk, hanem tudomást szerzett arról, hogy Ő utánam jön, és megakarta akadályozni.
- Álljunk meg egy pillanatra! - kértem tőle, ezzel félbeszakítottam a mondandóját, mégis muszáj volt közbevágnom, mert kezdett idegesíteni, hogy csak ,,Ő" néven nevezi azt a személyt. - Kicsoda ,,Ő"?
- Szerintem már tudod, vagy csak sejted.
- Bennem per pillanat két név merült fel. Az egyik Ádám, mert attól tuti sokkot kapnék, ha bejelentenéd, hogy összejöttél a rokonod volt barátjával, aki majdnem elvette Ninát. A másik lehetőség sem kecsegtetőbb, miszerint Benedek professzorról beszélsz nekem, mert az pláne sokkolna, ha közölnéd, annyira beleestél, és ott legalább érthetőbb lenne a tiltós rész, hiszen professzor, meg minden. Tehát, melyikük az? - vártam a válaszát.
- Te nem vagy százas! Én meg a prof jó barátok vagyunk, de semmi több, Úr Isten! - kapkodott levegő után, mert vele ellenben én előbb sokkoltam őt, bár szerintem nem erre számított. - Viszont Ádám esetével nem lőttél olyan messze, mert akiről beszélek ő is Hoffmann, de nem Ádám az.
- Basszus, ha most bejelented, hogy összejöttél Hoffmann Richárddal és hozzá mész feleségül, akkor én itt helyben lemegyek hídba, és nem jövők fel onnét soha.
- Nem, nem ő az. Se nem Erik,és nem is Márk, és nem is Szebasztián.
- Akkor ki? Több már nincs tudtommal, ha nem... - itt kaptam a világ legnagyobb sokkját, ami eddigi pár évem alatt ért, amikor belegondoltam kit is nem említett. Túlságosan hihetetlennek tűnt a dolog, és túlságosan úgy éreztem, csak hazudik. Laura arca viszont elárulta a választ. Még csak kérdeznem sem kellet őt megerősítésért. Minden az arcára volt írva, és ettől elkapott az undor. Soha sem éreztem ekkora késztetést arra, hogy áthajolva az asztalon megüssem, majd a földön fetrengve addig verjem, amíg mozog, viszont most teljes késztetést éreztem rá.
- Én annyira sajnálom! - tört ki belőle a zokogás.
- Csak ennyi? Sajnálod? Szerinted ezzel meg van bocsátva a dolog? - támadtam neki indulatosan, de nem értem hozzá, inkább elhúzódtam a közeléből.
- Minden két emberen múlik, - kelt a maga védelmére.
- Ez igaz, de lehetett volna több eszed. Undorító vagy! Hogy voltál képes kapcsolatot kezdeni egy házas férfivel, akinek gyerekei vannak? Elment a józan eszed? Egyetemista vagy, és egyesek szerint van eszed, nem találtál mást? Mi szükséged volt erre az egészre? Bele se gondoltál mi lesz a dolog vége? Azt gondolod, érted majd elhagyja a tökéletes családját, meg a tökéletes életét? - szó szerint kiabáltam vele, és nem érdekelt, hogy mások hogyan néznek ránk. A vicces jókedvű Izabellának annyi lett, amikor megtudtam, hogy a legjobb barátnőm azt próbálja elmondani nekem, hogy összeszűrte azt a bizonyos levet Viktorral, aki házas, és két gyerek büszke apukája, és akiről soha sem feltételeztem volna ilyent, de még hasonlót se.
- Kérlek higgadj le! - könyörgött nekem sírva, még se tudott rám hatni.
- Ezek után mégis hogy várod el tőlem, hogy lenyugodjak? - a kezeim remegtek az idegtől, és próbáltam visszatartani a felkavarodott gyomrom, mert attól féltem elhányom magam. - Mégis hogy a fenébe jöttél vele össze? Tudod mit? Inkább nem is akarom tudni! - csattantam fel, és felálltam. Magamra rángattam a kabátom, de az idegesség miatt nem tudtam felhúzni a rohadt cipzárt, ami ráadásul becsípte a sálamat is.
- Azt hiszed te jobb vagy nálam? Az anyád is egy nős pasitól eset teherbe.
- Hogy érted azt, hogy ő is? Ugye, nem? - itt telt be nálam az a bizonyos pohár.
- Igen, ha tudni akarod, három hónapos terhes vagyok. - Erre nem tudtam mit mondani, inkább hátat fordítottam neki, és kiszaladtam az ajtón, bár még hallottam miket kiabál utánam, de képtelen voltam megfordulni, hogy visszamenve kiverjem a fogait azért, amit tett. Igaza volt azért, mert egy ilyen horderejű dologhoz két ember kell, és abban is igaza volt, hogy anyám egy nős pasitól esett teherbe, de abban nem volt igaza, amikor megkérdezte, ,, azt hiszem jobb vagyok nála", mert fényévekkel jobb voltam nála, és erre akkor jöttem rá. Amikor azt hittem ő a legjobb barátnőm, tévedtem, mert egy legjobb barátnő nem tesz ilyent. Miközben azt se tudtam merre haladok, mivel semmi célom nem volt, csak annyi, hogy minél messzebbre kerüljek Laurától, no meg attól a borzalmas hírtől, amit megtudtam róla, meg arról az emberről, akit eddig tiszteltem, de ezek után már magam sem tudom hogyan fogok hozzá viszonyulni. Ő volt az egyetlen, akit irigyeltem azért, mert cseppet sem hasonlít az apjára, mivel abban a tudatban éltem, hogy Viktor az egyetlen, akinek nincsenek zűrös szívügyei, erre kiderült, hogy Isten tudja mióta csalta a feleségét, aki otthon várta őt minden egyes rohadt nap a két tündéri lányukkal. Viszont, ebben a pillanatban meghalt számomra. Ekkor már tudtam hová kell mennem, mert a lábaim önállósították magukat, mert az eszem megsúgta nekik a helyes irányt, pedig a szívem azt súgta, sőt könyörgőt azért, hogy ne csináljak őrültséget, mégis tennem kellet valamit. Remegő kézzel vettem elő a telefonom, és megnéztem melyik busszal tudok eljutni ,,Gazdag-völgybe", ahogyan én neveztem el azt a rohadt drága környéket, ahol Viktor lakott, és egyenesen odamentem, miközben Erik megállás nélkül hívogatott, de nem vettem fel neki, csak egy rövid üzenettel biztosítottam róla mennyire jól vagyok. Nem, nem voltam jól. Ezen az sem segített, amikor a hülye esőtől teljesen átázva becsöngettem hozzá, mert pláne, hogy amikor tök rossz a kedvem, még az esőnek is esnie kell, hiszen ez egy tökéletes pillanat.
- Szia Iza, mi újság? - nyitott nekem ajtót Viktor felesége Petra. Egy egyszerű balerinacipő-farmer-póló kombinációt viselt, de még így is ezerszer szebbnek tűnt, mint Laura, és sehogy sem tudtam megérteni, mégis mi vitte rá a férjét arra, hogy megcsalja. A szülei gazdagok voltak, senki sem kényszerítette arra, hogy elvegye az akarata ellenére, mégis ezt művelte.
- Viktor itthon van? - nehezen sikerült kinyögnöm a szavakat, majd elhaladva mellette bementem a házba.
- Nem, a gyerekekkel elment mozizni, az előbb indultak.
- Mikor érnek vissza? - fordultam felé, és a vizes hajamat próbáltam kiszedni a számból, mert pár szálat sikerült bekapnom.
- Nem tudom. Esetleg én nem tudnék segíteni neked?- aggódva nézett rám, mintha egy aranyos kislányra nézett volna, aki annyira segítségre szorul, és ettől még jobban összeszorult a szívem.
- Megtudtam valamit, amit muszáj megbeszélnem vele, - magyaráztam neki.
- Ha akarod, itt megvárhatod, és adok valami száraz ruhát, - mosolygott rám, és el is tűnt a lépcső felé, majd pár perc múlva egy halom ruhával a kezében tért vissza hozzám a bejárati ajtóhoz, ahol vártam rá, mert egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. Laura nem tévedett, amikor arra célzott, sokkot kapok, ha elmondja ki az a személy, és lám igaza is lett, de ez több volt, mint egyszerű mezei sokk.
- Nem akarok zavarni, - szabadkoztam, de leintett.
- Sosem zavarsz, mert alig jársz át hozzánk.
- Te miért nem mentél mozizni? - váltottam témát, miközben átvettem tőle a nekem szánt száraz ruhákat, amikről sejtettem, hogy nagyok lesznek rám, mert ő száznyolcvan centiméter volt, míg én hozzá képest kis kukacnak tűntem a százötvenötnek csúfolt magasságommal.
- Volt pár dolog, amit el kellet intéznem, így én inkább itthon maradtam, a lányok úgy is elmesélnek mindent. Tisztára olyan lesz majd minden, mintha én is ott lettem volna velük, - mosolygott megint rám. Pár percre eltűntem, és a fürdőszobájukban átöltöztem a kapott cuccokba, amik tényleg sokkal hosszabbak voltak, mint az eredeti gönceim. Aztán még pár percig haboztam, mert nem tudtam visszamenni Petrához, hogy a szemébe nézek, miközben én tudok valami olyant, amit nem is kellene tudnom. Leültem a fehér hatalmas méretű kádnak nevezett belső medence szélére, mert számomra ez túlságosan nagy volt ahhoz, hogy kádnak tudjam nevezni, hiszen ebben egy egész vízilabda csapat elfért volna, sőt még az ellenfelük is. Az egész ház tele volt luxus dolgokkal, egy tökéletes hazugság, tökéletes színtere volt, és ezt mind eldobta egy kalandért, aminek hamarosan következménye lesz. Undorító!!!!!!
- Izabella, jól vagy? - kiáltott be Petra, amikor már nagyon gyanús volt neki, hogy nem mentem vissza hozzá.
- Persze, csak rendbe kellet szednem magam, - nyitottam ki neki az ajtót, és besétáltunk a nappaliba, ahol kaptam egy bögre forró teát, amit addig készített, amíg én ,,öltözködtem".
- Mégis mi borított ki ennyire? - kíváncsiskodott. - Mi az, amit nem mondhatsz el nekem?
- Ö..öö - nem tudtam mit mondjak neki, hiszen ezt még se tőlem kellet volna megtudnia.
- Valaki bántott? Ádám tett valamit? Viktor mesélte, hogy mi történt köztetek, és tudd, hogy én melletted állok.
- Nem, nem róla van szó, csak megtudtam valamit, amit nem kellet volna.
- Mégis mit?
- Egy ismerősöm összejött egy házas fickóval, és most nem tudom mit tegyek,és össze voltam zavarodva, és nem tudtam mit csináljak, és hova menjek, és nem tudom mit csináljak, - túlságosan sokszor használtam az ,,és" szót, ami neki is feltűnt. Petra mosolygós arca másodpercek alatt változott meg teljesen rideggé, amit nem tudtam mire vélni. Felállva megállt előttem, majd megragadta a vállaimat, amivel sikeresen rám hozta a frászt.
- Mégis ki mondta el neked? Az a szajha volt, vagy Erik? Mégis kitől tudod? Ne merészeld azt mondani, hogy nem tudod miről beszélek! - megrázott elégé erősen, amitől a bögrém tartalma kifolyt egyenesen a gatyámra, majd onnét le a csíkos szőnyegre, amit szerintem most vehettek, mert eddig nem láttam még a nappalijukba.
- Mióta tudsz róla? - a rázás miatt kicsit késve tudtam csak kapcsolni, mert teljesen felkavartak az események. Megdöbbenve néztem fel rá.
- Hogy mióta tudom, hogy a drága férjem megcsal egy jóval fiatalabb kis egyetemista tyúkkal? A válaszom annyi, hogy pár napja szereztem róla tudomást, amikor elmondta, és közölte velem, hogy gyereke lesz egy másik nőtől. - Ellépet tőlem, aminek egyszerűen csak örülni tudtam, mert megrémisztett a kissé eszelős tekintete, amivel méregetett engem. - Tudod mit mondtam neki?
- Nem, mégis mit mondhattál neki?- nem értettem semmit.
- Amikor még nem tudtam a fattyúról, akkor azt mondtam, :,,Nyugi, rendbe hozzuk, mert majd szakemberhez fordulunk, hiszen mindenki hibázhat egyszer", viszont aztán közölte a többit, és akkor már képtelen voltam még csak rá nézni is. Neki adtam a fiatalságom, az életem, erre ezt tette velem. Persze jött azzal, hogy mennyire sajnálja, meg hogy mindent rendbe fog hozni, de ezt már nem lehet rendbe hozni. - Ekkor éreztem először mély sajnálatot Petra iránt, és mély undort Viktor és Laura iránt.
- Laura most mondta el nekem.
- Biztos nagyon örültél neki, hiszen olyan jóba vagy azzal a kis cafattal.
- Nem, nem örültem neki, - tiltakoztam, és letettem az asztalra a poharam.
- Mindig azt hittem, nekem van a legjobb férjem a világon, erre ezt művelte velem. Az volt a mentsége, hogy maga sem tudja mi vitte rá erre, de beleszeretett abba a kis piócába. El tudod képzelni milyen érzés volt megtudni ezt? - a könnyeivel küzdött, mert nem akarta elsírni magát, még se sikerült neki megállnia. Nem ítéltem el, mert bár nem érdemelte meg azt, amiért sírnia kellet, mégis megkönnyebbülés volt számára. Vicces, hogy ez okozott neki megnyugvást.
- Hogyan tovább? - utáltam ezt a kérdést, de muszáj volt tudnom miként tervezik a további életüket, mivel sejtettem, ez is pont olyan eset, ami nyomot hagy, hiszen bármennyire is próbálnák eltitkolni, attól még ott lesz mindkettőjükbe, de legfőképpen Petrában. A kettejük közti bizalomnak annyi, ez viszont megöli a házasságukat, ha a félrelépés nem lett volna elég. Egyetemre járok, pszichológusnak készülők, és egy ilyen helyzetben magam sem tudtam melyik leckét használjam, mert erre egyszerűen nincsenek szavak, csak magamra tudtam támaszkodni.
- Próbáltunk javítani a dolgokon. Isten legyen a megmondója, mindent megpróbáltam, megpróbáltunk ketten. Aztán pár hete megtudtam, hogy nem vetett véget a kapcsolatuknak, sőt miatta ment külföldre, nekem meg beadott egy mesét, én marha meg hittem neki. Úgy gondoltam, majd a gyerekeink segíteni fognak rajtunk, hiszen ők összekötik az embereket. Nem volt elég. Mint nő, megbuktam. Többször feltettem magamnak a kérdést, mi van abban a csitriben, ami bennem nincs, mégse tudtam megtalálni a választ. - Nem tudott rám nézni, inkább a szőnyeget bámulta, a kezei pedig csak lógtak maga mellett. Még soha sem láttam őt ennyire szomorúnak, de erősnek mutatta magát, amivel leplezni akarta, mennyire összetört legbelül.
- Elváltok? - a lehető legnagyobb kérdést tettem fel neki, amit csak fel lehetett tenni. Nem válaszolt. Először azt hittem, azért nem válaszol, mert nem fognak elválni egymástól, és tovább próbálkoznak, de aztán hamar leesett, képtelen kimondani az egyértelmű választ. Erről jutott eszembe az a pocsék film, aminek még a címét sem tudtam megjegyezni, mert annyira nem fogott meg. Abban a csaj tök feleslegesen szenvedett azon, mit kezdjen a hűtlen pasijával, aki folyton megcsalja őt, viszont annyira szerette őt, hogy képes volt elnézni neki mindent. Itt sokkal több forgott kockán. Ott volt a ház, ami pótolható, meg a közös vagyonukat is eltudták intézni, viszont volt két gyerekük, ami nem könnyítette meg a dolgukat.
- Bele gondoltál valaha is, hogy mit érzett a Nő? - váltott témát, és felnézett rám. Nem tudtam megmozdulni, csak dermedten ültem, őt figyelve.
- Soha sem gondoltam bele, - nyögtem ki az első választ, ami az eszembe jutott. Igazság szerint, voltak pillanatok, amikor elgondolkodtam azon, mi lett volna, ha ,,apa" elhagyta volna a családját miattunk, aztán rádöbbentem, ezt soha sem kérhettem volna tőle, hiszen ott többen szenvedtek volna miattam, és ezt nem akartam. Van, aki megtudja menteni a kapcsolatát, és van, aki nem. Lehunytam a szemem. Petra leült mellém, de megtartotta a távolságot, így nem ért hozzám, csak annyit éreztem, hogy engem figyel, meg vár valamire, csak nem tudtam pontosan mit is vár tőlem. Talán azt gondolta, majd én megmondom neki mit kell tennie, mégis úgy éreztem, nem szabad beleszólnom, mert nem az én dolgom, és ellenkező esetben én se akarnám, hogy más szabja meg hogyan is alakuljon a továbbiakban az életem. Nem hasonlítottunk egymásra, sem kívülről, sem belülről, és nem mondhattam meg neki hogyan éljen, vagy hogyan döntsön.
- Szívem, megjöttünk! - hallottam meg Viktor hangját, és még jobban összezsugorodott a gyomrom, mert ekkor már sejtettem, ebből veszekedés lesz, ha nem lépek le, viszont képtelen voltam megmozdulni. A lányok sikoltozva rontottak be a nappaliba, majd felváltva mesélték mit csináltak, és mennyire szomorúak, mert nem moziba mentek, hanem egy cukrászdába sütizni, ahol egy fiatal lány csatlakozott hozzájuk.
- Lányok, most menjetek fel a szobátokba, és maradjatok ott, amíg fel nem megyek, - kérte meg a lányait Petra, akik vonakodva, de mégis felmentek a szobájukba, bár semmi kedvük sem volt hozzá. Amikor megindult a két kis tündér az emelet felé, úgy éreztem, mintha egy atombomba robbant volna fel a hasamban, mert úgy éreztem ennek az egésznek ők fogják meginni a levét, nem Viktor, és nem is az anyjuk.
- Én inkább megyek! - álltam fel, de Petra megragadta a csuklóm, amivel szépen visszarántott maga mellé, így amikor Viktor bejött a nappaliba ott talált engem is kissé szétsírt szemekkel.
- Helló, miért nem szóltál, hogy átjössz? Akkor nem mentünk volna el, vagy legalább előbb haza jöttünk volna, mert mennem kell dolgozni. - Viktor odajött hozzám, és adott két puszit az arcomra, de én képtelen voltam megmozdulni, amit ő is rögtön észrevett. - Mi történt? Ádám csinált megint valamit, vagy Márk? - még csak nem is sejtettem mit tudtam meg néhány órája.
- Egyik sem csinált vele semmit, - állt fel Petra. - A kis szajhád kitálalt neki, mert akkora bűntudata lett. Vicces mi? Akkor bezzeg nem érzett semmit, amikor...- undorodva köpködte a szavakat, de Viktor közbe szólt.
- Elég!- emelte fel a kezét, de eszébe sem jutott olyan, hogy megüsse őt. - Mit mondott neked? - hajolt le hozzám.
- Eddig azt hittem Erik az, akinek viszonya van Laurával, de ma megtudtam, hogy tévedtem.
- Mit mondott neked? - ismételte meg az előbb feltett kérdését.
- Mégis mit mondhatott? Részletezzem én, vagy van annyi sütnivalód, hogy kitaláld? - morgolódott Petra. - Szed össze a maradék holmidat is, és tűnj el! - sziszegte a férjének, majd szépen felment az emeletre, ezzel kettesben hagyva minket a nappaliban. Viktor elfoglalta a felesége helyét mellettem, de nem szólalt meg, ahogyan én sem mondtam semmit.
- Kérdezzek, vagy inkább maradjak csendben? - törtem meg a némaságot, mert kezdett elegem lenni belőle.
- Mit akarsz tudni? - érdeklődött Viktor.
- Hogyan kezdődött? - ez volt az első kérdésem.
- Egy nap összefutottunk egy boltba, és véletlenül neki ütköztem, majd beszélgettünk, mert olyan ismerősnek tűnt nekem, csak nem tudtam honnét. Aztán rájöttünk, egyszer láttam veled. Utána már rólad beszélgettünk egy ebéd mellett. Olyan jó volt kiszakadni az unalmas hétköznapokból, mert, amikor vele voltam, úgy éreztem szabad vagyok. Szeretem Petrát, de már nem úgy, mint amikor elvettem feleségül, és amikor megtudtam, Laura terhes, hazudnék ha azt mondanám nem örültem neki. Izabella, meg kell értened mit éreztem, mert Márk is ugyanezt tette. - Magyarázkodásba kezdett, amiből csak a végét sikerült teljesen megértenem, mivel a többi csak körítés volt, csak mese.
- Komolyan, üdítő azt hallani, hogy végre valaki nem anyám mocskát vágja a képembe. Nem akarom védeni Márkot, de az ő esete, meg a tiéd össze se hasonlítható. Neked volt választásod, és senki sem kényszerített bele abba, hogy Laurával idáig juss, míg veled ellenben neki nem volt választása. Talán, ha arra célzol, amikor odajött hozzám, és közölte velem, miattam elhagyná azt a boszorkányt, akkor közlöm veled, hogy sem akkor, sem utána nem történt köztünk semmi olyan, mint ami közted és a legjobb barátnőm között történt. - Kitört belőlem mindent, amit eddig elfojtottam. - Te voltál az utolsó ember ezen a világon, akiről ilyent merészeltem volna feltételezni, de mégis megtetted. Hogy tudsz tükörbe nézni? Komolyan, ekkorát még senkiben sem csalódtam, pedig volt bőven olyan ember, aki megérdemelte volna, hogy ezt mondjam neki. Miattad elvesztem az egyetlen barátnőmet, és azt, akit még érdekelt ezen a rohadt földön, hogy mi van velem.
- Most jössz azzal, hogy halott vagyok a számodra? Mert közlöm veled, nélkülem te sehol sem lennél. Vedd figyelembe, hányszor ott voltam neked, amikor szükséged volt rám. - Hallom a szavait, de nem jutnak el a tudatomig, vagy egyszerűen nem akarom felfogni a hallottakat. Csak felálltam, és bementem a fürdőben száradó ruháimért, majd elhagytam a házat. Viktor persze utánam jött magyarázkodva, miszerint ezt az egészet nem így tervezte, de vállalja mindenért a felelősséget, amit elkövetett, mert ő becsületes, amiben én már kételkedtem, még sem szóltam semmit. Ha megszólaltam volna is, mit tudtam volna mondani neki, amit még nem mondtam el. Igazat megvallva, egyszer megfordult a fejemben azon gondolat, hogy megállok, aztán jól beolvasok neki, hiszen megérdemelné, mert kételkedtem abban, Richárd vagy más megmondja neki a véleményét, mivel mégis csak ráférne egy alapos fejmosás. Aztán mégis csak megálltam felé fordulva.
- Tényleg mellettem álltál, amikor szükségem volt rád, de ennek már vége. Anyád mit szólna ahhoz, ha élne, és látná mit tettél? - tudtam, ezzel egy kicsit szenvedést tudtam okozni neki, viszont ezek meg sem közelítették azon szenvedéseket, amik másokra várnak. Viktort az édesanyja halála teljesen lesújtotta, viszont még ez sem adott elég magyarázatot. Jó, kezdtem eltúlozni a dolgot, mert nem ölt meg senkit, viszont elárult egy csomó embert, akik bíztak benne, és akik szerették őt. Remélem Laura tényleg komolyan gondolja ezt az egészet Viktorral, mert ha csak játszik vele, akkor Viktor élete mélyebbre merül a tengerben, amiben most hánykódott.
- Én....- szólalt meg, de aztán elnémulva figyelte hogyan távozok. A lakás üres volt, mert Eriket sehol sem találtam, így gondoltam elment valahova, viszont vett nekem pizzát, amit a szobámban fogyasztottam el teljesen egyedül. Megkerestem az íróasztalom fiókjában a füzetem, amiben Alex számára kezdtem el írni a levelemet, miután megtudtam, hogy a közösségi oldalát valaki feltörte, és elolvasta az üzeneteinket, amiket írtam neki.
,, Kedves Ale!
Tudom, régen írtam neked, de nem álltak úgy a dolgok, hogy képes legyek tollat ragadni, és papírra vetni az összes gondolatom. Most, mint megannyi más alkalommal eljátszadoztam a gondolattal, ,,vajon, mi lett volna ha...", és ez most is megrémített. Ha anyám nem találkozik egy bizonyos férfivel, akkor soha sem esett volna velem teherbe, nem születtem volna meg, nem ismertem volna meg Márkot, Ádám nem lenne miattam diliházba, te meg a föld alatt. De, ami a legjobban elkerülhető lett volna, az Laura és Viktor esete, mert akkor soha sem találkoztak volna egymással. Ezekkel ellenben több jó dolog is történt annak köszönhetően, hogy a világon vagyok.
Kittinek lett munkája, eltudott szakadni az apjától, és boldog élete van, ahogyan Blankának is, bár hozzá nem sok közöm volt. Aztán ott van Nina és Szebasztián, akik nélkülem soha sem jöttek volna össze, ami kicsit enyhít a többi fájdalmon, amit ,,okoztam" akarva, vagy akaratlanul. Most már tudom, az emberek esendőek, és Viktor is csak egy ember.
Puszi: Iza"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése