16. Fejezet
Egy csipetnyi élet
,, A fájdalom és a szeretet összetartozik, az egyiket nem kaphatjuk meg a másik nélkül. "
Jandy Nelson: Az ég a földig ér
Márk és köztem egy csókon kívül nem történt több azon az estén, mégis legbelül úgy éreztem magam, mintha egy szemét, önző rib@nc, aki pasikat gyűjt maga köré, hogy aztán felváltva cserélgesse őket, hiszen kb nálam is ez volt a helyzet. Előtte amiatt sírtam, hogy így Ádám meg úgy Ádám, aztán rá pár napra már a testvérével csókolóztam. Na puff!! Igen, enyhén éreztem csak magam szemét dögnek.
A karácsony eltelt, és a továbbiakban már nem voltam egyedül, vagy Márkkal kettesben, mert a többi rokon is értesült arról, hogy mi is a helyzet velem.
Jártam Viktornál, majd az ikreknél is látogatást tettem, így szilveszter előtt jutottam csak el Szebasztiánhoz, akihez karácsony előtt költözött be Nina, akinek pontosan a lehető legjobbkor adódtak lakásproblémái,meg mellékesen éppen az ő gyerekét hordja a szíve alatt.
- Már látszik! - kiabálta korán reggel a tükör előtt Nina, miközben én éppen a kanapén feküdve aludtam, és a legszebb álmaimat éltem újra, amikor meghallottam a hangját tőlem nem olyan távol. Szebasztián háza sokkal nagyobb volt, mint Erik lakása, de sokkal kisebb, mint Viktoré, vagy az apjáé, mivel ők sokkal jobban szerették a terebélyesebb vityillókat, mint ő. Hat hálószoba volt benne, kettő lent, és négy fent, míg mindkét szinten külön vécé és fürdőszoba állt rendelkezésre a vendégeknek, akik kényelmesen használatba is vették, mert rajtam meg kettejükön kívül még itt volt Szebasztián édesanyja az új férjével, meg az anyai, no meg az apai nagyszülei, meg Nina szülei, így nekem már csak a kanapé maradt, mert nem engedték, hogy haza menjek a nagy családos ünnepség után.
- Mi látszik? - néztem fel álmosan, és meg is pillantottam Ninát, aki a tükör előtt nézegette magát. Túlságosan álmos voltam ahhoz, hogy pár percnél tovább nyitva tudjam tartani a szemeimet, így csukott szemfedők mögül hallgattam, amint éppen arról nyafog mennyire rémült a pici miatt, meg természetesen amiatt is, hogy el kell mondaniuk a többieknek a nagyon, nagy hírt, miszerint pár hónap múlva szülői örömök elé néznek.
- Nyugi, még senki sem vette észre, - nyugtatta meg Szebasztián, aki nem tudom mikor jött be a nappaliba, mert csak a hangját hallottam. Régebben mindig idegesített ez a csendes közlekedése, mivel én vele szemben egy dübörgő elefántcsordát tettem ki egymagam.
- Anyád megjegyezte, hogy sokkal dagadtabb vagyok, mint amikor először látott, bár nem ilyen durva szavakkal, de kb ez volt a lényege. Komolyan, szerintem ebédnél kellene közölnünk velük, hiszen tovább úgy se halogathatjuk a dolgot.
- Szerintem halogathatjátok. Elég ha akkor közlitek velük, amikor hazahozzátok a kórházból a babát, - szóltam közbe felülve a kissé kényelmetlen kanapén, ami még rosszabb volt, mint ami Erik lakásában állt évek óta.
- Nocsak, ébren vagy? - fordult felém Szebasztián, és odajött megcsikizni, amitől majdnem bepisiltem, mert annyira röhögtem. Régebben én voltam a kicsi, ők meg a nagyok, így már hozzá voltam szokva, hogy megcsikiznek, vagy csak simán szórakoznak velem. A következmény sem maradt el, mert addig mocorogtam, amíg a padlón kötöttem ki, és bevertem a könyököm.
- Befejeznétek? - nézet ránk könyörögve Nina, aki még mindig a tükör előtt forgolódott a hasát fogva, amin egy picit már látható volt egy kis gömbölyödés, hiszen eddig alapjáraton mindig olyan vékony volt, mint a kisujjam, most meg felszedett pár kilót. Félreértés ne essék, nem csúnyult meg, sőt sokkal szebbnek tűnt, mint amilyen előtte volt, bár ehhez hozzájött, hogy mostanság sokkal többet alszik, mint előtte, és kevesebb sminket ken az arcára, ami nem kenődik el annyira.
- Persze.
- Szóval, most mi legyen? - érdeklődött, miután a barátja ellépet tőlem, és odaállt mellé.
- Elmondjuk, és ennyi, - vonta meg a vállait Szebasztián, mert ő sokkal nyugodtabb volt, mint a mellette álló kedvese, aki elégé csúnyán nézet le rám. Még mindig a padlón feküdtem, és lelki erőm sem volt megmozdulni.
- Az egészről te tehetsz! - vádolt meg Nina, jómagamnak viszont fogalma sem volt arról, mégis mit csináltam már megint. A sok minden között, ami engem zavart, vagy bántott ez az apróság teljesen eltörpült, így érthető volt, ha nem ez az apróság a legnagyobb problémám, hiszen akadt éppen elég gondom, nem kellet még másé is.
- Mégis miért? - bámultam rá tátott szájjal.
- Ha nem kezdtél volna veszekedni Ádámmal, akkor soha sem történt volna meg ez, - és ,,ez" alatt a hasára mutatott, miközben kissé könnyes szemekkel bámult le rám.
- Szóval az én hibám? Én mondtam neked, hogy mássz bele Szebasztián ágyába? Én mondtam neked, hogy másszatok bele az én ágyamba? - csattantam fel.
- Hé, már kaptál helyette egy másikat! - kiáltott fel a kedves mostoha unokatesóm saját maga védelmében.
- Ha már vádolnunk kell valakit, akkor vádoljuk Ádámot, hiszen, ha nem ismerkedsz meg vele, akkor nem ismerted volna meg a testvérét, vagy vádolhatjuk az anyámat, mert ha nem szült volna meg, akkor aznap nem vitatkoztam volna Ádámmal, és nem kötöttél volna ki egy rossz ágyban. Mindezek mellé hozzá tudnám tenni, hogy temérdek embernek volt ebben szerepe, és nem hiszek a sors dolgos baromságban, miszerint eleve el volt rendelve ez az egész, mert nem. Nem volt eleve elrendelve, hogy nektek ott, akkor ezt kellet volna csinálnotok. Szóval, hibáztathatsz ezreket, de rá fogsz jönni, a saját sorsod miatt egyedül csak a döntéseid a felelősek, nem pedig más. - Keltem fel végre a placcról, és egyenesen berohantam a fürdőbe, hogy egy kicsit megmossam az arcomat, meg pár percnyi nyugira volt szükségem, mert végig kellet gondolnom ezt az egészet. Ott a tükör előtt eszembe jutott, mennyire igaz, amit mondtam, miszerint a döntéseink befolyásolják az életünket. Rengeteg rossz döntés hoztam, és ennek most kellet meginnom a levét, hiszen egyszer mindenkinek szembe kell néznie az úgynevezett ,,rossz döntéseivel". Aztán végig gondoltam, mi lett volna, ha minden esetben másképpen döntök. Vajon, hol tartanék most, ha Alex élne, más egyetemre jelentkeztem volna, és soha sem kerültem volna kapcsolatba Márkkal? A válasz az, hogy nem tudom, mert kár ezen agyalni, hiszen ami megtörtént, az megtörtént, és nem tudom visszacsinálni, vagy kijavítani. A hosszas gondolkodásomból egy halk kopogás térített ki, mert valakinek éppen eszébe jutott korán reggel a lenti vécé. Kételkedtem benne, hogy Nina vagy Szebasztián állna a túloldalon, mivel ők tisztában vannak vele, hogy egy ilyen eset után szükségem van egy kis egyedüllétre.
- Jó reggelt! - üdvözölt Nina édesanyja, akivel szembetaláltam magam, amikor kinyitottam az ajtót. Még csak hét órát jelzett a falióra, de ő már frissen, és üdén állt velem szemben, és mosolygott. A hölgy pontosan olyan volt, mint a lánya belülről, viszont külsőre Nina sokkal jobban hasonlított az édesapjára, mint az édesanyjára. Ő barna melírozott hajú volt, szemüveges, és elégé kis növésű, még nálam is kisebb volt, körülbelül olyan százötven centinek saccoltam, viszont volt benne valami megmagyarázhatatlan kisugárzás, amitől sokkal barátságosabbnak tűnt, mint a lánya.
- Jó reggelt! - nyögtem ki nehezen, majd elhaladva mellette visszamentem a nappaliba. Összeszedtem az ágyneműmet, és elraktam, majd a bőröndömből szedtem ki ruhákat, majd felöltöztem. Egy szakadt farmer akadt a kezembe először, de hamar elvetettem az ötletet, mert túlságosan sejthető volt, hogy nem pont egy ilyen alkalomra való, így egy normálisabb nadrágot vettem fel, mellé meg egy fekete pulóvert, hiszen a fekete kb mindenhez passzol.
- Ne haragudj, de olyan ismerős vagy, tegnap láttalak, viszont nem tudom, hogy kinek a kicsodája is vagy, és honnét vagy olyan ismerős. Bocsánat, de nagyon rossz a névmemóriám, - állt meg előttem Nina édesanyja, akivel már találkoztam régebben, viszont Nina mesélte, hogy az anyukája egy baleset miatt képtelen arcokat nevekhez kötni, így ha valakivel találkozik, tudja, hogy már látta, viszont a nevére egyáltalán nem emlékszik. A szakszót nem tudom erre a furcsa betegségre, viszont ez nem olyan, mint az ,,Az 50 első randi" című filmben.
- Én Szebasztián édesapjának vagyok a nevelt lánya, és már tényleg találkoztunk egyszer, pár évvel ezelőtt, amikor Nina még Ádámmal volt együtt. Izabella vagyok - magyaráztam meg neki segítségképpen, hogy honnét is lehettem olyan ismerős neki.
- Ja, igen! - kapott a fejéhez, mint aki éppen megvilágosodott. Nem tudtam, hogy tényleg eszébe jutott ki is az, akit említettem, vagy csak megjátszotta, hogy ne legyen kínos neki a helyzet. - Ő nagyon aranyos volt, és sajnáltam, amikor Nina közölte velünk, hogy még sem házasodnak össze. - Itt vált világossá, mégis csak emlékezett rá.
- Hát, mindenkit megdöbbentett, - ismertem el, hiszen tényleg mindenkit megdöbbentett, amikor kiderült, hogy Ádámnak kapcsolata van, sőt el is jegyezte a lányt, vagyis Ninát, akiről azelőtt még sejtésünk sem volt. Csak én voltam az, aki sokkot kapott, bár akkor még nem voltunk olyan kapcsolatban, ami miatt érhető lett volna a szakítás miatti sajnálatom, mégis szomorú voltam, mert Ádám szerintem tényleg szerette őt, vagyis talán egy bizonyos ideig szerette, de nála ez mindig is így működött. Már többször említette a hörcsögös sztorit, amit beadtak a rokonoknak, viszont a másik okról, ami inkább tűnt igazi oknak, arról csak én tudtam.
- Olyan szép pár voltak, - sóhajtozott, aztán leült az összecsukott kanapé szélére, és onnét figyelte, hogyan hajtogatom a földön ülve a ruháimat bele a bőröndömbe. Nem akartam vitába szállni vele arról, hogy tényleg azok voltak-e, vagy csak ő gondolta így, mert már alig emlékeztem arra, mikor is láttam őket együtt olyan ,,szépnek". Lehet, a kezdetek kezdetén még dúlt a szerelem, viszont a vége felé már olyanok voltak, mint két idegen. Talán emiatt is parázott a Szebasztiánnal való összeköltözés miatt, mert szerintem félhet attól, hogy úgy jár vele, ahogyan Ádámmal, és pont ezt akarta elkerülni.
- Igen, - mondtam.
- Soha sem hittem el azt a buta mesét, amit beadott nekem. Én már a vége felé azért sejtettem, hogy ez lesz, hiszen látszott mindkettőn mennyire nyugtalanok volt. Emlékszem arra az utolsó látogatásukra, amikor eljöttek hozzánk, és mondtam is a férjemnek, ,,itt valami nem stimmel", de ő csak nyugtatott, aztán jött a hír rá két napra. Nem vagyok valami jó emberismerő, viszont Ádámról mindig is sejtettem, jó ember ő, még se a lányomhoz való, hiszen két külön világ voltak. A lányomhoz inkább egy Szebasztián típusú érettebb férfi való, aki képes kordában tartani őt, és úgy érzem, ő pontosan ilyen. - Alig hallottam valamit a szavaiból, bármennyire is koncentráltam, mégis úgy éreztem, mintha a szavai elsuhantak volna a füleim mellett. Próbáltam erősen koncentrálni, még se sikerült felfognom, csak foszlányokat tudtam kivenni, amiben Ádámról meg Szebasztiánról mesélt, hogy ki hogyan illik a lányához. Nem akart senkit sem megsérteni, és én sem vettem sértésnek, bár semmi okom sem lett volna kikérni Ádám nevében az elhangzottakat, mert tényleg igazak voltak azon állítások, miszerint Ninához inkább Szebasztián passzol. Egy pillanatra összehasonlítottam akaratlanul is a két kapcsolatban lévő lány viselkedését, megjelenését és mindent, amit csak összetudtam, így arra jutottam, tényleg igaza van az anyjának, mert a lánya sokkal nyugisabb, sokkal vidámabb, mint pár évvel ezelőtt, bár nem tudom mennyi érdeme van ebben Szebasztiánnak, vagy a babának.
- Szerintem is igaz, - bólintottam rá kicsit még zavartan.
- Micsoda? - kérdezett vissza.
- Hogy nem Ádám az, aki Ninához passzol, mert szerintem se illettek össze, viszont boldogok voltak, amíg tartott. El kell ismerni, hogy boldogok voltak, - fejeztem be a mondandóm, majd lecsuktam a bőröndömet. Miközben ezt a témát fejtegettük a többiek is felébredtek, és lejöttek hozzánk, így megreggelizhettünk, bár nem igazán voltam éhes.
- Alig eszel valamit, és olyan vékonynak tűnsz, eszel te rendesen? - lökődött meg Szebasztián édesanyja, Flóra, aki velem szemben foglalt helyett, a férje mellett. Ő is azon kevesek közé tartozott, akiket bírtam, bár sajnos köze volt régebben Richárdhoz, mégse lett olyan, mint Ádám anyja.
- Persze, hogy eszek rendesen, csak most kicsit elment az étvágyam, - hárítottam a bővebb magyarázkodást, miszerint a Nina-Ádám téma megfeküdte a gyomrom, és többet nem bírok bevenni.
- Ez Ninára nem igaz, - vágta oda a mellettem ülő lánynak.
- Elnézést, de mire akar ezzel célozni? - Igen, látszott rajta, hogy nem tetszik, amire Flóra célzott, mivel ő nem tudta a valódi okát, miért is hízott meg. Már akkor sejtettem, hogy ebből bizony veszekedés lesz, de inkább nem szóltam közbe, csak hagytam folyni a történetet, mert semmi közöm nem volt hozzá, maximum annyi, hogy tőlem indult, mint minden más.
- Hogy mostanság kissé felszaladt pár kiló. Talán túlságosan elkényelmesedtél, hogy a kis titkárnős fizud ki lesz pótolva a fiam által? - Igen, el kell ismernem, hogy Flóra is a kedvenc embereim közé tartozott, viszont alapjáraton olyan volt a természete, mint Viviennek, vagy talán még rosszabb is, ha a fiáról volt szó. Ő, amolyan anyatigrisnek számított, hiszen Szebasztián volt a szeme kicsi fénye, mert a gyerekei közül ő vitte a legtöbbre.
- Az én lányomnak most van a legtökéletesebb alakja, mert se nem dagadt, se nem vékony. Ha nem tetszik, akkor nem kell rá nézni, viszont ne merészelje azzal vádolni az én drága kislányomat, hogy azért van együtt a fiával, mert pénzes. Nina már tizenhat éves kora óta keményen dolgozik azért, hogy eltartsa magát, pedig mi is képesek lennénk támogatni őt úgy, hogy még dolgoznia sem kellene. - A másik anyatigris is felhördült, így megkezdődött az agyarak csattogtatása, és egymás húsának tépése. A nagyszülők - Hoffmann papa kivételével - nem igazán értették miről is van szó, mivel ők nem figyeltek a beszélgetésre, mert saját eszmecserét folytattak éppen.
- Anya, kérlek fejezd be! - szólt rá Szebasztián az édesanyjára, aki csak azért is folytatta hőbörgést. Ezzel csak azt érte el, hogy Nina sírva kirohant az étkezőből, és a fiától megtudta, hogy nagymama lesz, mert végre a többiek is megtudták a nagy titkot. Természetesen ez is rajtam csattant, mert csak én maradtam ott, és Flórát érdekelte, miért nem vágtam döbbent képet, mint mindenki más, aki akkor értesült róla. Ekkor kezdtem el arról hadoválni, hogy annyi minden történt velem, hogy meg sem tudott lepett a hír, viszont nem vette be, és követelte a válaszom, miszerint miért nem mondtam el neki.
- Mostanság nem beszéltünk, ahogy sok más emberrel sem beszéltem, viszont ezt nem is tőlem kellet volna megtudnod, - közöltem vele szárazon, hogy világos legyen számára, miszerint ezt jobb, ha a fia mondta meg, mintha én ugattam volna bele, hiszen nem rólam van szó. A csengő megint megmentette az életemet. Igen, tényleg nyugisabb lett a hangulat, amikor megszólalt a csengő, de a bajt csak tetézte, amikor felbukkant Vivien, aki Richárd előtt lépett be az étkezőbe, és rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben. Komolyan, annak a banyának van valami radarja, amivel képes kiszűrni a levegőből, hogy hol van éppen baj, és hol tud még nagyobb bajt okozni.
- Mi ez a nyomott hangulat, így karácsony után? - kérdezte meg Vivien miután mindenkit üdvözölt, természetesen engem kivéve, aminek csak örülni tudtam.
- A fiam most közölte velem, hogy felcsinálta a titkárnőt, - pufogott Flóra visszaülve a helyére.
- Nina nem ,,titkárnő", az egyetemen lát el fontos feladatokat, és nélküle komoly zűrbe kerülne az egész kóceráj, szóval ne alacsonyítsd le őt, - keltem végre Nina védelmére, amikor már tényleg nem bírtam, hogy mennyire negatív véleménnyel van róla, pláne ezek után, pedig örülnie kellene, de ő inkább szitkozódott.
- Könnyű a jóba beleülni, - szólalt meg Vivien.
- Ja, egyesek már csak tudják, - vágtam neki vissza, mert undorítónak találtam, mennyire lenéz másokat, miközben ez inkább rá volt igaz, és nem Ninára, akit fent próbáltak a szülei meg a barátja vigasztalni.
- Ja, például anyád. Bármekkora szörnyeteg is vagyok, mégis vettem a fáradtságot, és bementem a fiamhoz szentestén meglátogatni, ő meg még arra sem vette a fáradtságot, hogy felhívja a drága kicsi lánykáját, akire annyira, de annyira büszke. - Tényleg szörnyeteg volt, mégis igaza volt egy részben, mert anyám azóta sem hívott, viszont én négyszer próbáltam elérni őt, de nem vette fel, vagy simán kinyomta.
- Aki azért rágott be rám, mert valaki a képébe vágott egy hazugságot, - emlékeztettem erre az apró tényre, amit úgy tűnik elfelejtett.
- Mi volt benne a hazugság? Izabella, itt mindenki előtt áruld el, hogy nem volt tizenöt évesen viszonyod egy nős férfival? - csattant fel Vivien, mire a jelenlevők elhalkultak, és engem kezdtek figyelni, amitől csak fokozódott bennem az indulat, no meg a harag, amit ezzel a banyával szemben éreztem.
- Csak, hogy pontosak legyünk, és senki se értsen félre semmit! - emeltem fel a kezemet, és felálltam az asztaltól. - Igen, tényleg tizenöt voltam, amikor viszonyt kezdtem Márkkal, és tényleg a házhoz jártunk, ahogy te is annak idején, viszont akkor még Márk nem volt nős, nem csinált nekem gyereket, és nem a testvére nevelte fel.
- Ádámnak ehhez semmi köze! - hápogta Vivien, viszont a hátam mögött egy ismerős férfi nevetést hallottam, és nem Richárdtól vagy az apjától származott, hanem Márktól, aki az ajtónak dőlve hallgatta a veszekedésünket. Ő jól szórakozott a mi kis cicaharcunkon, viszont vele ellenben én már kevésbé csíptem Vivien társaságát, ami ellen semmit sem tehettem, mert nem az én házamban voltunk.
- Mindennek mindenkihez köze van, - suttogtam jól halhatóan, hogy ő is hallja.
- Miattad került diliházba a kicsikém! - vádolt be Vivien, de nem érdekelt mit mond. Csak néztem rá, és rádöbbentem, hogy van egy közös pont az életünkbe, méghozzá maga Ádám. Neki a fia volt, akit elmondása szerint mindennél jobban szeretett, nekem meg nem is tudom mim volt, mert nem volt rá jó szó, amivel letudtam volna őt írni.
- Ez nem igaz! - ráztam meg a fejemet.
- Most már elég legyen! - Állt fel Hoffmann papa is, aki a család feje volt minden tekintetben. Vele senki sem mert vitába szállni, mert tisztában volt vele, hogy bármennyire is idős, attól még nagyon, de nagyon veszélyes tud lenni azzal szemben, aki magára haragítja. - Eddig tartott a veszekedős időszak, innentől nyugalom lesz, vagy akinek nem tetszik, ott az ajtó, és mehet, de akkor többet nem kell egy családi összejövetelre sem eljönnie. - Ettől Vivien és Flóra harci kedve is elszállt, ahogy az enyém is, viszont a továbbiakban is érezhető volt a feszültség, egészen addig, amíg nem távoztak. A nagyszülők közös nyaralásra mentek egy hotelbe, amit Hoffmann papa állt, mivel Flóra szüleivel nagyon jó viszonyban vannak, ami a lányukról már nem mondható el, így érthető volt, ha együtt mennek szilveszterezni. Richárd maradt, de Vivien Flórát támogatva, mint akinek szüksége lenne támogatásra, elmentek, viszont Márk mindenáron beszélni akart velem, és most is ugyanaz volt a témánk, amit már ezerszer kiveséztünk, de az apja tudni akarta, hogy mennyiben hasonlított a mi sztorink az ő és Vivien sztorijához. Nina estére megnyugodott, bár kellet hozzá gyógytea, meg az édesanyja, hogy megnyugtassa, míg Szebasztián az ,,apósának" próbálta elmesélni hogyan is történt, ami történt köztük. Komolyan, szóba került minden, aminek szóba kellet jönnie. Ilyen volt az, hogy Szebasztián már régóta szerelmes volt Ninába, de nem akart felé közeledni, mert Ádám barátnője volt, és nem tudta hogyan venné ki magát a dolog, aztán történt egy aprócska szikra, és lángra lobbantak, mert onnantól kezdve egyiket sem érdekelte más, csak a másik. Ez tényleg izgalmasabb volt, mint az én-Márk-Richárd beszélgetés, szóval inkább őket hallgattuk, mert a konyhából egyenesen behallatszott a nappaliba minden egyes szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése