Életek Izabella és az élet 18. Fejezet Új év, új remény

Életek Izabella és az élet
18. Fejezet
Új év, új remény

,,Amíg nem találtál rám, halott voltam, bár lélegeztem. Világtalan voltam, bár láttam. Aztán eljöttél, és megsebzett lelkemet életre keltetted."

 J. R. Ward: Megsebzett szerető (Fekete Tőr Testvériség)

 

Képtelen voltam megemészteni az újonnan szerzett információkat. Egyszerűen képtelenségnek tartottam a dolgot, aztán meg azt próbáltam bemesélni magamnak, hogy csak a tudatom szórakozik velem, és az egészet csak álmodtam, de sajnos Erik megerősítette, ez nem álom, hanem a valóság.
Életemben először voltam úgy a szilveszterrel, hogy cseppet sem vártam, sőt nem akartam tudni mit hoz a jövő számomra, vagy a rokonaim számára, mert egyszerűen annyi csapás ért minket, hogy többre már nem voltam felkészülve. Ez a nap nem úgy indult, ahogy a többi szokott. Amikor kinyíltak a szemeim, inkább becsuktam őket, és visszafeküdtem, viszont egy idő után már nem bírtam tovább ágyban maradni, mert kintről eszméletlenül hangos veszekedés szűrődött be. Gyanítottam, a nappaliban tartózkodnak a veszekedők, mivel csak onnét lehet ennyire jól hallani a szobámból a veszekedést. Először nem tudtam kinek a hangját hallom, de aztán megismertem Szebasztián mély hanghordozását, és ekkor már tudtam kivel kiabál a mostohatestvérem.
- Beszélni akarok vele! - ordibálta Szebasztián. Nem tudtam, hogy kimenjek-e hozzájuk, vagy inkább maradjak a szobámban, hiszen már nagy fiúk, a dolgukat maguk intézik, még ha kicsit hangosan is.
- Azt már nem! - tiltakozott Erik. Egy nagy csattanás volt a válasz, és bár nem voltam ott, hogy tudjam mi adta ki a hangot, de úgy sejtettem valaki(Szebasztián) neki csapta a csúnya egyetlen vázánkat a falnak, vagyis reménykedtem, hogy azt dobta neki, és ez volt az a zaj, nem pedig más, mert azért a borzalomért nem kár, viszont vele ellenben rengeteg olyan tárgy akadt, amiért fájt volna a szívem.
- Az egész a ti hibátok, és most én szívok miatta! - kiabálta az unokatestvérének.
- Ne kiabálj, mert felébreszted Izabellát! - kérte tőle Erik hangosan, de amolyan nyugis stílusban, ahogyan velem szokott veszekedni, amikor kihozom a sodrából.
- Nem érdekel! - pufogót Szebasztián. Kikeltem az ágyból, és óvatosan kiosontam a szobámból a cuki mackós pizsimben, miközben azért imádkoztam, nehogy valamelyik meglásson, és el kelljen magyaráznom nekik miért ilyen az alvóruhám, no meg miért kémkedek utánuk. A nappalihoz közeledve egyre jobban kitudtam venni a kiabálásból a mögötte megbúvó értelmet, mert eddig körülbelül annyit értettem, hogy eszméletlenül kiabálnak, csak azt nem értettem mi okból kifolyólag.
- Miért akarsz vele beszélni? - kérdezett rá Erik.
- Tudni akarom, hogy nekem mi ebben az egészben a szerepem. Ádám, Viktor, és Márk érthető, de te meg én mit követtünk el?
- Fogalmam sincs.
- Ezzel aztán megválaszoltad a kérdésem. Ugye milyen vicces, hogy egy őrült miatt tönkre megy mindannyiunk élete? - Szebasztián nevetésétől egy pillanatra kirázott a hideg. Nem tudtam kire céloz az ,,őrült" alatt, de gyanítottam, hogy nem Ádámra, mert őt előtte egy lapon említette a testvéreivel, miszerint ő is olyan, akit ez az ,,őrült" megpróbál tönkre tenni. Vajon az említett a felelős azért, mert valaki feltörte Alex közösségi oldalát, és ő küldte Zoénak azt az üzenetet, miszerint a gyerekének köze van hozzám? Nem tudtam a helyes választ, csak találgatni tudtam.
- Jó reggelt Izabella! - kiáltott oda nekem Erik, aki valahogy kiszúrta a jelenlétemet, pedig tökéletesnek hittem a rejtőzködésemet, de ő mégis kiszúrt engem. Előbújtam, és felfedtem magam. Már kilenc múlott, és mindketten  a megszokott stílusukban, meg pompájukban álltak egymással szemben a nappaliban. Szebasztián arcán tükröződött mennyire dühös, viszont Erik nyugodtsága megrendíthetetlennek látszott, amikor csatlakoztam hozzájuk én is.
- Jó reggelt! - nyögtem ki zavartan. Próbáltam nyugodt maradni, mégis erősen látszott rajtam, vagyis szerintem látszódott, mennyire beégettem magam azzal, hogy kihallgattam őket, és szerencsétlenségemre lebuktam.
- Szebasztián felugrott egy kicsit beszélgetni, de már mennie kell, - fordult az unokatestvére felé Erik, aki azonnal vette a lapot, és már ott sem volt, mert elhaladva mellettem elhagyta a lakást. Megdöbbentett, mert általában Szebasztián nem így szokott viselkedni, mégis ráhagytam, nem akadtam fent rajta, viszont nagyon szokatlannak találtam a dolgot. Még nem láttam őt soha sem ennyire idegesnek, sőt még Erikkel sem hallottam veszekedni ilyen indulatosan, ahogyan az előbb. Talán Nina meg a ő ügye akasztotta ki ennyire, vagy megtudta Viktor mocskos titkát, ami őket is érinti tekintettel arra, hogy Nina és Laura rokonok, így meg ezerszer rosszabb a dolog.
- Mi a terved mára? - tereltem el a beszélgetésünket, mert nem akartam magyarázkodni, meg feleslegesen beszélni valamiről, tehát a legegyszerűbb lehetőséget választottam, amit csak tehettem, ezért kezdtem el az estéről csevegni.
- Még nem tudom, és te? - könnyedén válaszolt, mintha semmi sem történt volna előtte, amiért magyarázkodnia kellene, bár ha úgy vesszük, amúgy se kényszeríthettem arra, hogy kinyögje a fel nem tett kérdésemre a választ.
- Tekintettel arra, hogy a legjobb barátnőm egy aljas házasságszéttörő, és arra hogy akivel együtt szilveszterezhetnék per pillanat rühell engem, a többiek meg dolgoznak, így a szobámban fogom köszönteni az új évet, ami remélem sokkal jobb lesz, mint ezen évem, ami maga a borzalom. - Közöltem vele a remek terveimet, aztán visszatértem a szobámba. Erik követett.
- Nincs valami dolgod? - érdeklődött leülve az ágyamra.
- Most nincs semmi, - ráztam meg a fejemet.
- Akkor megkérhetnélek valamire? - nézett fel rám, amikor megálltam a szekrényem előtt, hogy előszedjek valami olyan göncöt, ami azt sugallja rólam ,,boldog vagyok, mert szilveszter van". Sajnos semmi olyant nem találtam, így maradt a szokásos farmer-póló kombináció, ami minden alkalomhoz passzolt az életemben.
- Persze, mi lenne az? - fordultam felé kíváncsian, mert eddig nem sokszor volt ilyenre példa.
- Richárd kérte, hogy egy levelet vigyek el neki, de sajnos nem érek rá, ezért arra gondoltam, te elvihetnéd neki.
- Pár percre azt mondtad, nincs mit csinálnod.
- Este tényleg nincs mit csinálnom, de még napközben van. Szóval egy kicsi, csinos borítékkal a kezedben elautókázol Richárd házához, és odaadod neki, és elviheted a kocsim, sőt egész napra megkapod ajándékba, mert nem vettem semmit sem neked karácsonyra, ahogy te se nekem, tehát ennyit megtehetsz.
- Kaptál csokit, meg amúgy sem volt olyan nagy vásárlós kedvem, tekintettel arra, ami történt - emlékeztettem arra, amire amúgy nem akartam emlékezni. Végül mégis beadtam a derekamat, mert legalább így akadt valami, amit csinálhattam, és nem kellet legalább addig sem azon agyalnom milyen lesz az elkövetkező egyetemista életem, tekintettel arra, hogyan is állok per pillanat. Összeszedtem magam, elvettem Erik kocsijának kulcsait, amit alapjáraton is megtettem volna, mert sejtettem mekkora tumultus lenne a buszon, és nem akartam több órányi idegbajt kapni, ezért megspóroltam magamnak egy kis gondot. Igazság szerint szerettem Richárd házában lenni, mert brutálisan tetszett az a vityilló, amit ő háznak nevezett. Három kicseszett emeletnyi luxus, amitől a magamfajta kissé csóri lánykáknak tátva marad a szája, miközben arra várnak, hogy jön majd egy herceg, és nekik is lesz egy ilyen házikójuk, és majd luxusban fognak élni. Na, az éppen ilyen volt. Szép hatalmas épület, fehér színű, és amint már említettem három kicseszett emeletnyi luxus, ebbe tartozik a belső fűtött medence, szauna, no meg a szuper kütyük, amikkel felszereltette. 
- Boldog új évet! - támadtam le Richárdot, amikor kinyitotta végre azt a vacak ajtót, és már bele is nyomtam volna a kezébe a küldeményt, de ő nem vette át, sőt megkért arra, vigyem fel az irodájába, mivel a reptérre kell sietnie, mert késésben van. Engedelmesen megtettem neki, bár már akkor gyanakodnom kellet volna, de semmi okát nem láttam, így szépen felsétáltam a lépcsőn, és megkerestem az itthoni irodáját rejtő szobát, ami nem volt egy könnyű menet, végül mégis sikerült. Beléptem, majd egyenesen a hatalmas fa íróasztalhoz mentem, hogy letegyem végre azt az átkozott borítékot, amit már annyira megszorongattam, hogy csodáltam nem szakadt szét, vagy tépődött el. Letettem, amikor meghallottam, hogy valaki kulcsokat csenget, helyesbítve éppen bezárja a szoba ajtaját, amitől elfogott a pánik. Odaszaladtam azzal a céllal, hogy ha megrángatom, akkor kinyílik, de nem jött össze, ahogyan a hangos könyörgés, miszerint ,,én még itt vagyok, nyisd ki!". Azonnal a telefonomat kezdtem keresni a táskámban, még se találtam, pedig háromszor átnéztem indulás előtt, hogy biztosan eltettem, mégis úgy álltam ott, mint egy tehetetlen kisgyerek, mert a mobilom nem volt a táskámban.
- Nyugodj meg! - ez egy nyugtató szöveg, ha mondjuk nem vagy bezárva egy szobába, aminek a tulaja lelép Isten tudja mennyi időre, be vagy zárva, és ez  szöveg nem a te szádból hangzik el, így kicsit para volt. Kicsit remegtem, amikor megfordultam, viszont be tudtam azonosítani a hang tulaját, bár ettől sem lettem nyugodtabb. Ádám állt mögöttem. Sehogy sem tudtam rájönni, mégis hogyan tudott elbújni előlem, hogy ne vegyem észre, amikor beléptem, de aztán leesett, a sok felesleges cuccnak, amiket Richárd halmozott fel az évek során, segítségül szolgáltak neki, már ha az apja kis közbelépése nem lett volna elég segítség.
- Te mit keresel itt? Mi ez az egész? - egyre jobban kezdett elönteni a pánik.
- Kérlek nyugodj meg.
- Megnyugszom, ha elmondod mi folyik itt.
- Több dologról is szó fog esni ma, de előbb arra lennék kíváncsi, mióta tudod, hogy valaki feltörte Alex közösségi oldalát? - nem tudtam felfogni mibe is keveredtem már megint bele. Jó, tisztában voltam vele, Ádám nem bántana, de per pillanat hidegen hagyott minden csak kijutni akartam.
- Pár hónapja, - adtam meg neki a választ közelebb lépve az ajtóhoz, hogy még tovább növeljem a köztünk tátongó távolságot.
- Miért nem szóltál nekem? - támadt nekem, és vészesen belépett a magánszférámba, ami nem okozott nagy nyugalmat számomra.
- Tekintettel arra, hogy akkor kezdtél el furcsán viselkedni, nem értem, mégis miért kellet volna neked elmondanom? Mellékesen megkérdezném, Erik nem véletlenül küldött ide, ugye? - rá bólintott, szóval a mostohatesóm tudott arról, mire is készül Ádám, és nyugodt szívvel segített neki. Kezdtem úgy érezni, itt többről van szó.
- Ülj le, és mindent elmesélek, - mutatott az egyik székre, ami az íróasztal mellett foglalt helyet, míg ő Richárd székét foglalta el. Mindkét bútor már évek óta megvolt az apjának, mert amin én ültem, azon látszódott a nevem, mert tíz vagy tízen egynéhány évesen egyszer Richárd behívott ide, mert Ádámról akart velem beszélni, hiszen akkoriban én voltam a fia egyetlen barátja, és miközben rá vártam unalmamban karcolgattam.
- Kérsz valamit inni vagy enni? - érdeklődött helyet foglalva Ádám, de csak megráztam a fejem.
- Meddig maradunk itt? - ez jobban érdekelt.
-  Amíg mindent tisztázunk, de a szobához tartozik fürdő, és van kaja meg alkoholmentes üdítő.
- Van alkoholos üdítő is? - értetlenül néztem rá, miközben azon kattogott az agyam, hogy vajon mit művelhettek  vele abban a diliházban, mert a látványos leépülésnek, amit volt szerencsém nyomon követni, már semmi nyoma sem volt. Komolyan, úgy festett, mintha az a pár hónap meg sem történt volna.
- Szilveszter van, és jobbnak láttam, ha nincs alkohol, mert tiszta fejjel kell gondolkodnunk. Mit akarsz tudni?
- Mindent, - böktem ki a választ, majd levettem magamról a kabátom, mert kezdett melegem lenni. Egy részem még mindig elakarta hagyni a házat, viszont a másik, erősebb részem kíváncsi volt Ádám minden egyes szavára, mert úgy gondoltam ennyi jár nekem, ha több nem is.
- A mese ott kezdődik, amikor Kata felbukkant az életünkben. Én már akkor tudtam ki ő, de neki fogalma sem volt erről, viszont azt nem sejtettem mire készül, ezért hagytam neki, hogy ,,elcsábítson". Először figyeltem őt, aztán rádöbbentem mire készül, még sem tettem semmit, csak hagytam neki, hogy mérgezzen engem.
- Mi van? - ettől totálisan ledöbbentem.
- Kata mérgétől kezdett rajtam eluralkodni az őrület, és pont kapóra jött, hogy akkor mondtad el nekem azt a dolgot, mert így sikerült őt megnyugtatnom a sikeréről, miszerint minden a lehető legtökéletesebben működik. Apámnak elmondtam mindent, és ekkor jött azzal az ötlettel, hogy feküdjek be egy ,,diliházba", mert így eltűnők Kata szemei elől, viszont tudom őt figyelni, ahogyan téged is. Kellet egy kis idő, mire minden méreg kiürült a szervezetemből, és újra képes voltam normálisan gondolkodni, mint előtte. Sajnálom. Sajnálok mindent, amit tettem. - Ez még csak a ,,mesedélután" kezdette volt, még se mertem belegondolni mit tartogat még nekem, amiről tudnom kellene.
- Kicsoda Kata? - félve kérdeztem rá.
- A nővéred, - és meg is kaptam a kérdésre a választ. - Amikor anyád összejött a nevelőapáddal, Richárd lenyomoztatta őt, ekkor tudtam meg, akiről azt hiszed, hogy az apád, ő csak egy fizetett színész. A valódi apád egy Tihanyi Róbert Kristóf nevű alak, aki tanárként dolgozott abban az iskolába, ahová anyád járt, és családos ember volt, amikor viszonyba bonyolódott vele. Míg te azt hitted, az álapád családja nem tud rólad, addig a valódi apád családja tökéletesen tisztában volt a létezéseddel, ezt Szabinától tudom, aki a fiatalabbik nővéred. Elmondta, az édesanyja öngyilkos lett, amikor megtudta, hogy a férje megcsalta, és még gyereke is született. Kata beleroppant az anyja elvesztésébe, és a mai napig nem dolgozta fel a dolgot.
- Szóval azt állítód, ez a Szabina a nővérem, ahogyan Kata is?
- Igen, - rábólintott. - De folytatom tovább. Alex halála után Erik, Márk, Viktor, Szebasztián és én is kaptunk egy levelet. - Felém nyújtott egy mappát, meg egy levelet. Az előbbiben a Richárd által talált bizonyítékok voltak az apámról meg Katáról, míg utóbbi egy értelmetlen katyvasz volt, amit nem tudtam mire vélni.

,,Egy megőrül

Egy hűtlen lesz

Egy csalódni fog

Egy sikereket fog elérni

Egy meghal"

- Szóval, mindegyik igaz lett egyikőtökre. Te vagy az, aki megőrültél, Viktor a hűtlen, Márk a csalódott, Erik a sikeres, és ezen szerint Szebasztián fog meghalni? - elfogott a legerősebb pánik, amit eddig éreztem, mert nem akartam belegondolni mi lesz akkor, ha ez az utolsó is beigazolódik. Ninának szüksége lesz rá, egyedül nem lesz elég erős ahhoz, hogy feltudja nevelni a gyereküket.
- Valaki azóta figyel bennünket, és ez a valaki beszélt Katával.
- Miből gondolód?
- Abból, hogy most már tudom ki az a személy, aki mindezek mögött áll, viszont az okát nem tudom. Most nevezzük őt X-nek. Tehát ennek az X-nek valami köze lehetett Alex halálához, vagy magához Alexhoz csak nem tudom hogyan, vagy miképpen, de biztos vagyok benne, ez indított el mindent. Alex őrült volt.
- Ez nem igaz! - tiltakoztam, és az asztalra dobtam a mappát meg a papírt, amin az a hülyeség állt.
- Izabella, te is tudod, vagy legalább sejted, nem volt beszámítható, labilis volt. X pedig utána bosszút esküdött ellenünk, és minden évben elküldte nekünk mindannyiunknak ezt az üzenetet, de idén nem jött tőle levél, és akkor jött Kata. Én voltam az első áldozat, aztán jött Viktor.
- Ugye, nem arra akarsz ki....., ugye nem ....?
- De, sajnos Laura is benne van.
- Elég ebből! - csattantam fel felállva a székből. - Elég! fogd be! Engedj ki! - kértem tőle idegesen. Elegem volt, nem bírtam tovább hallgatni a szavait. Az ajtóhoz rohantam, és megpróbáltam kinyitni a bezárt ajtót, mindhiába, sehogyan sem tudtam elhagyni a szobát, aminek a fogja lettem.
- Kérlek Iza, legalább az én kedvemért maradj nyugodtan.
- Nem, még a te kedvedért sem maradok nyugodtan a helyemen. Nem tarthatsz itt az akaratom ellenére, és nem beszélhetsz ilyenekről nekem. Szórakoztál velem, aztán elbúcsúztál tőlem, aminek köszönhetően összetörtem, mert igen, összetörtem neked hála.
- Figyelj, én nagyon sajnálom, amiket mondtam, és azokat is, amiket elkövettem, de nem tehettem mást.
- Tudod hányszor hallottam ezt? Ezerszer.
- Ülj le, és folytatom, - mutatott a székre, én bármennyire is pufogtam mégis engedelmes kislány módjára foglaltam helyet, miközben azon agyaltam, mégis mivel érdemeltem ki ezt az egészet, ami körülvett. Így, összezárva Ádámmal nem volt valami kellemes, mégis úgy éreztem magam, mint régen, amikor együtt töltöttük a napjainkat, mégis ez egészen más volt.
- Tehát, van ez az X, aki a háttérből irányítja Katát és Laurát. Te tudod, hogy ki ő, de nem mondod meg nekem, mégis miért? - ezek voltak számomra a legnagyobb talányok. Kata esetében talán értettem volna a bizonyos ,,miért?" kérdésre a választ, de Laura esetében teljesen meg voltam zavarodva, hiszen neki semmivel sem ártottunk, és kétlem, hogy Viktor miatt csinálta volna, amit csinált.
- Kata és Laura indokai a tettre szerintem nagyon is eltérőek. Előbbinek tönkrement a családja anyád miatt, míg utóbbi csupán azért tette azt, amit tett, mert szerelmes lett. Tudsz róla, hogy Laurát pár évvel ezelőtt kórházba szállították? - a fejemet ráztam, mivel annyira megdöbbentem, nem bírtam megszólalni sem. - Az édesapja súlyosan bántalmazta. Viktor mentette meg az életét, akkor eset bele, és X elültette a fülébe a bogarat, miszerint ő segíteni tudna neki a megszerzésben, viszont cserébe azt kérte tőle, legyen a barátnőd.
- Nem tudom elhinni, - suttogtam lehajtott fejjel.
- Én sem tudtam, amíg Laura be nem vallotta Viktornak az igazat. Mindenről részletesen beszámolt, miszerint beszélt az illető rólad, arról kivel milyen kapcsolatban vagy, meg a többiekről is. Mindent tökéletesen megtervezett. Mindent tökéletesen kivitelezett, és már csak egy dolognak kell megtörténnie.
- A halálesetnek ugye?Tehát, emiatt volt annyira pipa reggel Szebasztián, mert most ő következik, de ha tudod ki X, akkor miért nem akadályozod meg? Miért nem teszel valamit ellene?
- Nincs bizonyítékom, sőt azt se biztos, hogy tényleg ő az.
- Szóval csak tétlenül végig nézed, hogy a testvéred meghaljon, miközben tehetnél valamit, de túlságosan idióta vagy hozzá, és miattad meg fog halni. - A legbelső énem azért imádkozott, hogy Ádám közölje velem, ,,nem kell félnem, mert segíteni fog Szebasztiánon", de hiába vártam rá, ő hajthatatlan volt, és éppen olyan makacs, mint az apja, aki sunyi módon összezárt minket. A továbbiakban Ádám nem szólt semmit, csak nézett engem, ami kezdett idegesíteni, ahogyan a beállt csend is. Az órák múlásával kezdett az agyamra menni a csend, meg a bezártság is, szóval felálltam, és járkálni kezdtem, arra várva, mikor áll fel, és enged ki, mégse mozdult meg, így világossá vált számomra még mondani fog valamit nekem.
- Ugye Márk idézőjeles lánya valójában Zoé kislánya? - törtem meg a csendet, ami közénk telepedett, miután azzal vádoltam meg, hogy miatta fog meghalni a testvére. Ádám felnézett, majd lehajtotta a fejét, és az íróasztalt kezdte el tanulmányozni, mintha valami érdekeset nézne.
- Igen, - adta meg a választ. - Erre miért csak most jöttél rá? Talán ennyire lekötött Márk, hogy még gondolkodni sem tudtál? - vádolt meg, amit nem tudtam elengedni a fülem mellett. Éppen egy hógömböt tanulmányoztam, amikor megfogalmazódott bennem a válasz, amit inkább visszanyeltem, mert túlságosan kedves lett volna, így inkább átfogalmaztam.
- Nem kell féltékenynek lenned, ő meg én csak barátok vagyunk már. Amíg te végig mentél a fél világon, addig én veled ellenben életemben egyszer voltam szerelmes, és valamiért nem bánom, hogy így alakultak a dolgok. Amit iránta éreztem az mára elmúlt, bár jó meg szép volt, mégis csak elmúlt. Karácsonykor vele voltam, és rádöbbentem, semmit sem érzek iránta, ahogy más iránt sem tudok semmit sem érezni. Tudod, nem te vagy az egyetlen őrült a családba, viszont amíg te a gyógyszerek miatt lettél ilyen, addig engem az élet tett bolonddá, te meg segítettél neki. Megértem miért tetted, amit tettél, de ne várd el tőlem, hogy ujjongva támogassam minden lépésedet. Átvertél, kihasználtál, aztán darabokra törtél, amikor közölted velem, örökre kilépsz az életemből. Tíz hosszú évvel ezelőtt, amikor megismertelek, nem hittem volna, hogy majd egyszer itt fogunk dekkolni szilveszterkor egy irodának berendezett szobába szilveszterkor, miközben körülbelül olyanokká válunk, mint két idegen.
- Nem reagálód kicsit túl ezt a dolgot? - végre felém nézet, de a tekintete üresebb volt, mint amikor a temetőben veszekedtünk. A kezemben tartott gömböt szorongattam, aztán a következő percekben a hógömb egyenesen Ádám mögött csapódott a falnak, és apró darabokra tört, mint az én szívem, mert körülbelül így tudtam elképzelni. Ádám rezzenéstelenül ült, még csak meg sem rezzent, amikor az üveg mögötte csapódott be.
- Az én dolgom, hogy mit reagálok túl, és mit nem. Tudod, én nem csak megjátszom az őrültet, én tényleg őrült vagyok.
- Mégis mit vársz tőlem? - Ádám felállt, majd ellépve az apja íróasztalától egyenesen megindult felém, majd megállt velem szemben.
- Miért kellet tönkre tenned a barátságunkat? - kérdeztem tőle felnézve rá.
- Nem én tettem tönkre.
- Hanem ki?
- Te! - vágta a képembe.
- Szóval ez is az én hibám, ugye? Tudod, már bánom, hogy megismertelek. Bánom, hogy annyira hülye voltam, hogy képes voltam egy csomó hasznos időt rád pazarolni, mert nem érdemelted volna meg, de én mégis ott voltam melletted, miközben te képes voltál elárulni engem. Azt gondolod jót tettél azzal az idézőjeles búcsúval, amiért berángattál Richárddal a diliházba, de közlöm veled, akkor nem te köszöntél el tőlem, hanem én tőled. - Próbáltam higgadt maradni, mégse sikerült, mert annyira tomboltam legbelül, mivel ez volt a lehető legjobb alkalom, amikor végre kiadhattam magamból mindent, amit ki kellet. Hátat fordítva neki szépen eltipegtem a mosdóig, és magamra zártam az ajtót, nehogy még megforduljon valami olyan a fejébe, hogy kövessen engem a vécére, mert legalább ott egyedül lehettem. Tévedtem, mert kintről folytatta a beszélgetést.
- Bocsánatot kértem tőled, és meg kell értened, a te érdekedben tettem mindent. Ismerős ez a helyzet? Te a fürdőben, én meg az ajtó előtt. Emlékszel, amikor összevesztünk Kata miatt? Akkor is így beszélgettünk.
- Emlékszem, - szóltam ki neki a vécén ücsörögve, mert nem akartam a hideg kövön ülni, miközben fogalmam sem volt róla meddig is maradok bent.
- Előbb azt mondtad bánod, hogy megismertél, de ez nem igaz. Láttam, hogy néztél rám kint a temetőben, hogyan reagáltál arra, amikor megcsókoltalak. Hazudhatsz magadnak. Hazudhatod, hogy nem érzel semmit, mégis mindig tudni fogom mikor mondasz igazat, mert ismerlek, és ez benne a szép, mert képtelen vagy hazudni nekem. Évekkel ezelőtt egyikünk sem tudta mit hoz majd számunkra az élet, ezért no meg a közös dolgaink miatt lettünk ennyire jóban, hiszen csak egymásra számíthattunk.
- Fejezd be! - kiáltottam ki neki.
- Nem kérem se a bocsánatod, sem azt, hogy bevalld az érzéseid.
- Eszembe se jutna, - közöltem vele, aztán arra lettem figyeltem, hogy egyszer csak ott ültem a fürdőben a vécé tetején a tök sötétben, mert valaminek hála elment az áram, vagy kiégett a lámpa. Nagy nehezen odacsoszogtam az ajtóhoz, és elfordítottam a kulcsot a zárban, ami egyet kattant.
- Azt viszont el kell ismerned, nem bánod, hogy megismertél, mert megváltozott az életed. Fogalmam sincs mit vársz el tőlem, de elmondom én, amit el kell mondanom. Talán ez az utolsó alkalmam arra, hogy megtegyem, ezért élek a lehetőséggel. - Kilépve Ádámnak ütköztem, aki teljesen beleolvadt a sötétségbe, mert tényleg áramszünet volt, nem csak egy egyszerű körte kiégésről, amit gyanítottam.
- Folytasd, de nem érdekel, amit beszélsz, - nyugodtan szólaltam meg, bár hazudtam, mégis próbáltam rideg maradni.
- Amikor először találkoztunk, akkor azt hittem egy angyal vagy, akit azért küldtek, hogy elvigye a lelkem a MENNYORSZÁGBA. Mentségemre legyen szó, akkoriban elégé sokat buliztam, meg ittam, és akkoriban úgy gondoltam csak Isten segíthet rajtam, mert egy csomó ember arról papolt nekem, hogy ő a mindenható, aki segít a bajban, de nem segített. Nekem te segítettél túlélni. Ha te akkor nem bukkansz fel, akkor szerintem ma már tényleg nem beszélgetnénk így, viszont ezt a szívességet visszafizetem, amikor megmentettelek önmagadtól, ahogyan előtte te tetted velem. Aztán teltek az évek, és egyre jobban kezdtem érezni, hogy képtelen vagyok lélegezni nélküled, ahogyan élni is képtelen voltam. Ezzel szemben az is tudatosult bennem, hogy soha sem leszek neked az, amit te jelentesz nekem, és soha sem fogsz úgy érezni, ahogyan én, így megpróbáltam elfojtani a dolgot, mert azt gondoltam, ez ilyen egyszerű. Megpróbáltalak kerülni, még sem tudtalak kiverni a fejemből. Amikor Ninával voltam, csak te jártál a fejembe, és ez neki is feltűnt, és hiába kértem meg a kezét, a helyzet cseppet sem változott. Ő is rádöbbent, ez nem mehet így tovább, ezért vetettünk véget a színjátéknak, mert soha sem volt több, mint egy színjáték, amiben Nina csak egy mellékszereplő volt, nem pedig velem együtt főszereplő, ahogyan annak lennie kellet volna. Nem bánom, hogy nem házasodtunk össze, mert most tényleg boldog, nem úgy, mint amilyen mellettem lehetett volna, hiszen ég és föld a kettő között a különbség. Amikor azzal a sráccal láttalak táncolni a Fagyöngyben, teljesen elborult az agyam, de Kittinek hála nem lett belőle tömegverekedés, amiért hálás vagyok neki, mert ha akkor nem fog vissza, nem tudom mit csináltam volna azzal a gyerekkel, és ez megijesztett. Aztán közölted velem, régen mi volt közted meg a testvérem között. Ha azt hiszed, én törtelek azzal össze, hogy a te érdekedben örökre elköszöntem tőled, akkor ki kellene találni egy új szót arra, amit én éreztem minden egyes szó után, ami elhagyta a szádat abban a pillanatban. - Csendben hallgattam őt, mert képtelen voltam közbeszólni, sőt nem is akartam. A sötétben nehezen, de kitudtam venni, hogy alig pár lépésre állt tőlem, miközben bevallott mindent.
- Én...- nem tudtam kimondani, hogy ,,sajnálom", mert szóhoz sem tudtam jutni a döbbenettől, hiszen soha sem tudtam ezekről, most még is döbbenten hallgattam minden egyes szavát.
- Nem kell semmit sem mondanod, sőt jobb is, ha nem mondasz semmit. Úgy akarok erre a pillanatra emlékezni, ahogyan a fejemben elterveztem. Képtelen lennék kényszeríteni téged arra, hogy szeres, bár tisztában vagyok vele, érzel valamit irántam, de túlságosan fiatal vagy ahhoz, hogy feltud fogni mit is jelent valakit igazán szeretni.
- Te tudod? - csak ennyit tudtam kinyögni.
- Igen, én már tudom.
- Akkor tanítsd meg nekem, kérlek! - kitört belőlem a sírás. Most, életemben először azt kívántam, bárcsak ne Izabella lennék, hanem egy teljesen más személy, akinek tökéletes élete van, és tudja milyen az, amikor viszont szeretik. Kintről petárdák durrogása, és kutyák ugatása szűrődött be, még se tudták elvenni a kedvem, bár semmilyen kedvem sem volt reggeltől kezdve, de abban a helyzetben úgy éreztem minden rendben van.
- Nehéz lecke lesz.
- Nem baj, hamar tanulok, időnk is van bőven.
- Tényleg ezt akarod, vagy csak is azért mondod most ezt, hogy ..... - kezdett bele, de közbeszóltam, nehogy befejezze a mondatát.
- Nem,  ezt nem azért mondtam az előbb, hanem mert így gondolom. Egyikünknek sincs vesztenivalója, és csak is rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e élni a lehetőséggel, vagy sem. Most, itt ebben a rémes csúnya bútorokkal telepakolt irodának titulált szobában felteszem a kérdést, hogy te Hoffmann Ádám, képes vagy élni a lehetőséggel? - komolyan beszéltem, vagyis megpróbáltam komolynak tűnni.
- Ezt, azt hiszem nekem kellene megkérdeznem tőled. Igen, én akarok élni a lehetőséggel, és te?
- Én is,- böktem ki egy kisebb habozás után. A következő pillanatban már a karjaiban voltam. Nem érdekelt, hogy visszajött az áram, és újra világosság van, mert csak az érdekelt, hogy mennyire boldog voltam. Az a szilveszteréi éjszakám emlékezetesen ért véget. Hálás voltam azért, hogy túléltem az eltelt évemet, ahogyan azért is hálát adtam, hogy Ádámmal így alakultak a dolgok, pedig nagyon az ellenkezője ígérkezett a számunkra, mégis úgy csókoltuk egymást, mintha csak mi ketten lennénk az egész világon.