Életek Izabella és az élet 19. Fejezet Válaszút

Életek Izabella és az élet
19. Fejezet
Válaszút

,,Ez a szerelem egy ritka furcsa szeszélye: minél inkább szeret téged valaki, annál jobban menekülsz előle."

Sara Crowe

Szilveszter után minden megváltozott. Na, de hol is, vagyis kivel is kezdjem?
Kezdem Viktorral. Na, az ő házasságának végérvényesen vége lett, mert Petra beadta a válási papírokat, és pár napja hivatalosan is annyi lett az együtt eltöltött éveiknek, viszont képesek voltak kulturált, emberi módon megegyezni a gyerekek felügyeletében, és eddig úgy áll a dolog, hogy az anyjukkal maradnak, de hétvégente az apjuknál töltik majd a szünetüket. Laurával azóta sem beszéltem, de megtudtam Eriktől a fenomenálisan nagy hírt, miszerint ezek ketten beköltöztek a ,,SZERELMI FÉSZEKBE". Annak idején Richárd használta a házat, ott találkozott a nőivel, mint például Viviennel, Ádám édesanyjával, és amit én is kihasználtam még anno Márkkal. Azt hiszem, most már bánom, hogy nem gyújtottam fel, bár szerintem, ha Márk megtudja mi van köztem meg Ádám között, vagyis helyesbítve mi alakul, akkor ő maga fogja porig égetni.
Nina teljesen összetört, amikor megtudta mit csinált Laura, mert ő szégyellte magát a rokona által elkövetett bűnért, amihez alapjáraton neki semmi köze, mégis magát emésztette. Ha tudna a levelekről ( gyanítom, Szebasztián nem számolt be neki róla, miszerint, ő lesz az, aki meghal), akkor nem Laura miatt emésztené magát, és nem a születendő gyermeke lenne a legnagyobb gondja, hanem az, hogy Szebasztián a szerelme hamarosan meg fog halni, ha nem tudjuk megakadályozni azt az őrültet a terve megvalósításában.
Anyám és köztem még mindig változatlan a helyzet, vele ellenben Ádám és köztem kezd kialakulni valami kapcsolat féleség, aminek egy részem brutálisan örül, míg a másik részem parázik, hogy mi lesz velünk akkor, ha ez az egész nem működik. Mindkettőnknek fura a helyzet, hiszen eddig csak barátként vagy idézőjeles családtagként kezeltük a másikat, most meg hirtelen minden olyan más lett. Mindegy, inkább a jelennel foglalkozok, és nem töröm magam feleslegesen, hiszen annak semmi értelme.
- Min töröd a fejed? - érdeklődött Ádám az ágyamban feküdve, miközben én nagyban bújtam az íróasztalomnál a hülye könyveimet, mert muszáj volt tanulnom. Korán reggel keltem, és csendben előhalásztam a könyveimet meg a füzeteimet, nehogy felkeltsem ezért még a lámpámat is úgy irányítottam nehogy felébressze a fény. A szilveszter óta eltelt napokat együtt töltöttük, és próbáltunk minél több dolgot megtudni a másikról, ami nem volt valami könnyű, mert egyikünk sem tudott újat mondani a másiknak. Erik a munkája miatt csak késő este esik haza, és akkor is csak két szót vált velem, majd megy aludni, így nem tudtam vele beszélni a kialakult helyzetről, hiszen biztos vagyok benne, tud rólam meg Ádámról, hiszen a fal nem hangszigetelt.
- Csak a szokásos dolgokon, - legyintettem, amolyan ,,nálam ez a szokás" módon.
- Mennyi az idő? - Ádám álmosan felült, és az óráját kezdte keresni meg a telefonját.
- Hét múlt három perccel, - néztem meg a mobiltelefonomon az időt.
- Soha sem hittem volna, hogy szombaton képes vagy te tíznél előbb kiesni az ágyból.
- Változnak az idők, - mosolyogtam, és kicsit utaltam arra, hogy tényleg minden változik, erre pedig mi vagyunk a legjobb bizonyíték.
- Nem bújsz vissza ? - túlságosan csábító volt az ajánlat, ami a kérdése mögött bújt meg, de megráztam a fejem, és visszafordultam a tennivalóimhoz. Sajnos, túlságosan elgyengültem az utóbbi pár napban, ezért mégis csak a kisördög győzött egy idő után, hiába küzdöttem ellene. Már éppen nagyba vettem le a pizsim, amikor Erik bekiabált a szobámba, hogy sürgősen öltözzek fel, és menjek a nappaliba, mert akadt egy kis gond. Nem tudtam mire is célozhatott ezzel, de elégé gyorsan összekapkodtam a gönceimet. Megkértem Ádámot, maradjon a szobámban, ne jöjjön ki onnét , inkább pihenjen, vagy foglalja le magát valamivel, mert fogalmam sem volt ki jött hozzám, de gyanítottam, hogy valaki olyan, aki nem örülne, ha benyitva a szobámba meglátná Ádámot az ágyamban, ezért viszont Eriknek hálás vagyok, hogy nem engedte be. Kicsit parásan haladtam a nappali felé, és a pánikos helyzetem akkor érte el a tetőpontot, amikor megpillantottam ki ül a kanapén.
- Basszus! - nyögtem ki, amikor anyám felém fordult. A nagy vitánk óta egy szót sem váltottunk egymással, és azóta nem igazán változott, csak más lett a haja színe meg a hossza, viszont most is a szokásos vigyorgó képet vágta, amit akkor szokott bevetni, amikor valamiben neki volt igaza velem szemben.
- Így kell üdvözölnöd az édesanyád? - förmedt rám, és akkor, abban a helyzetben félelmetesen hasonlított Vivienre, aki egy hűvösnek tűnő aljas nőszemély volt.
- Tekintettel arra, amit megtudtam, szerintem már abban is kételkedek, hogy te vagy az édesanyám, - vágtam vissza neki még mindig dühösen.
- Erik, kérlek kettesben hagynál Izabellával? - fordult a mostohafia felé, aki egyenesen rám nézet, kitudakolva, hogy tényleg magunkra hagyjon minket, vagy inkább ne kockáztasson. Egy néma bólintással kértem meg őt, és a mostohatesóm már ott sem volt. Egy ideig csendben néztük egymást az anyámmal, miközben szemben ácsorogtunk a nappaliban, és csak a kisméretű asztalka választott el minket a másiktól.
- Miért jöttél ide? - törtem meg a kissé kínos csendet, ami beállt közénk. Nem érdekelt sem az illem, sem pedig az, hogy mit mondok neki, mert ezek után már semmi sem számított nekem.
- Bocsánatot akartam kérni Eriktől, - adta meg a választ, ami magyarázatul szolgált számomra, miszerint ez volt az oka, hogy a vendégem nem törtet be a szobámba, nem pedig az, hogy Erik idevezette őt. Túlságosan ideges voltam, ahogy rajta is szembetűnő volt, mennyire nem szívesen lenne itt, ha tehetné.
- És?- nem tudtam mit kérdezzek tőle.
- Beszélni akartam veled arról, ami a múltkor történt. Sajnálom, hogy azt vágtam a fejedhez, hogy Márk szeretője voltál. Egész életemben azért küzdöttem, nehogy te is arra a sorsra juss, amire én jutottam, mert te sokkal jobb életet érdemelsz nálam, hiszen minden anya ezt akarja a gyerekének, viszont amikor Vivien a képembe vágta az igazságot, elégé összetörtem, majd jöttél az apád ügyével, és nem tudtam mit tegyek. Tanácstalan voltam, sőt egyszerűen elveszett. Több éven keresztül fizettem egy színésznek, hogy érje el nálad, hogy megutáld őt, és ne légy többé kíváncsi az apádra, mert így soha sem derülne ki, mekkora egy tetű valójában. - Életemben csak egyszer láttam sírni anyámat. Hat éves voltam, akkor még a barátnőjével éltünk együtt egy kis kétszobás lakásban, és nem volt állása, meg kezdett elfogyni a pénze, akkor láttam őt először és utoljára sírni. Most ott állt tőlem nem messze, folytak a könnyei, én meg csak álltam, semmit sem tettem.
- A nevén kívül csak annyit tudok róla, hogy két lánya van, és a felesége öngyilkos lett, mert nem tudta elviselni, amikor tudomást szerzett rólam.
- Nem telik el úgy nap, hogy nem gondoltam arra a nőre. Túlságosan fiatal voltam akkoriban, bele sem gondoltam mit teszek, és azzal kinek, illetve kiknek ártok. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok veled, elmondtam neki.
- Ne folytasd! - kértem tőle, mert nem akartam erről az egészről hallani, inkább szívesebben beszéltem volna másról, csak erről ne kelljen.
- Azt mondta, hogy csak egy botlás voltam neki, és tetesselek el, mert értem nem fogja elhagyni a családját. Közölte velem, a felesége ezt is megfogja neki bocsátani úgy, ahogyan az eddigieket, na ekkor telt be a pohár nálam. Fogtam magam, és elmentem a nőhöz.
- Ugye, nem azt akarod mondani, hogy odatipegtél, és a képébe vágtad mekkora gennyláda a férje? - közbeszóltam, és bár tudtam, hogy ezt tette, mert ismerem őt, és tudom mire is képes.
- Beszélgettünk. Elmondtam neki mindent arról, amivel engem etetett a férje, miszerint elfog tőle válni, de nem tudja mikor, mert azzal fenyegeti, ha megteszi, akkor öngyilkos lesz. A nő meg elmondta nekem, hogy nem én vagyok az első ,,áldozata", rajtam kívül több lányt is szédített, akkor éppen hatot rajtam kívül, és ha minden igaz, akkor több testvéred is van az ő részéről. Sajnált engem a felesége, pedig nekem kellet volna őt, hiszen mégis csak mellette maradt, minden úgynevezett botlása után, pedig simán elhagyhatta volna, még sem tette meg.
- Mert szerette? - kérdeztem rá.
- Igen, ezt válaszolta, amikor neki szegeztem a kérdést. A gyerekei nem tudtak semmiről, próbálta őket óvni, már amennyire tudta, hiszen tudod milyen mocskos dolog a pletyka. Ez vitte őt sírba.
- Na, meg a hűtlen férje, - tettem hozzá.
- Izabella, én csak neked akartam jót, viszont észre se vettem, hogy időközben mekkora szörnyeteg lett belőlem. Megtudsz nekem bocsátani? - kérte tőlem könnyes szemekkel. Nem tudtam megszólalni, helyette odarohantam hozzá, és átöleltem, mert az igazság csak annyi, hogy bármit tesz, vagy én bármit teszek, ő akkor is az én édesanyám marad. Mindketten bőgtünk, és a másikba kapaszkodtunk. Akkor nem volt semmi más lényeges dolgunk, csak a másik. Hidegen hagyott minden szava, amit a fejemhez vágott, sőt az sem érdekelt, hogy nem hívott fel, vagy magasról tett rám a szeretett ünnepén, ő akkor is az édesanyám volt.
Az emberek hibáznak, de vannak olyanok, akik képesek beismerni a hibájukat, és tesznek is érte.
- Sajnálom, amiket mondtam - anyu szólalt meg először, mert még mindig képtelen voltam szólásra nyitni a szám, annyira sírtam. Egyszerre éreztem fájdalmat - a múltbéli hibáim miatt- és boldogságot - hogy vannak dolgok az életemben, amik maguktól helyre tudnak jönni. Anyával körülbelül két teljes óráig álltunk így a nappali közepén, aztán közölte velem, hogy haza kell mennie, de majd még beszélünk egymással. Így búcsúztunk el egymástól.
- Miről beszéltetek? - kérdezte meg később Ádám már az ágyamban feküdve, miután anyám elment. Leírhatatlan érzés volt, hogy Ádám ott volt mellettem, és anyámmal is kibékültem.
- Anya elmesélte mekkora egy szemétláda volt a biológiai apám, amikor elmondta neki, hogy velem várandós, és az is elmesélte, hogy beszélt a feleségével, vagyis Kata édesanyjával. Ezzel ellenben még nem mesélted mégis hogyan botlottál bele Kata testvérébe? - Ez volt ami bökte a csőröm, mert erre nem emlékeztem, hogy válaszolt volna, bár a szilveszteri éjszakából nekem csak a szerelmi vallomás marad meg. Szerintem soha sem fogom tudni elfelejteni azokat a perceket, még akkor sem, ha ezer évig fogok élni.
- Ez hosszú történet, és nem most fogom megosztani veled, mert most jobb dolgunk is van a beszélgetésnél.
- Mégis mi? - néztem a gyönyörű szép sötét szemeibe, és nagyon is muszáj volt felnevetnem.
- Tudod jól, hogy valamibe belekezdtünk, csak megzavartak minket, - a nyakamat csókolgatta.
- El kell mennem zuhanyozni,- próbáltam elhúzódni tőle, de nem igazán sikerült.
- Majd elmész utána, - mégis csak erősebb nálam, így több perccel, vagyis órával kerültem a zuhany alá. Tegnap megbeszéltük Kittivel, hogy csapunk egy csajszis napot, hiszen mostanság alig láttuk egymást, meg mindkettőnknek kell egy kis pihenés. Ádámnak el kellet mennie, mert az apjának szüksége volt rá valami fontos dologban, amiről nekem nem beszélt, inkább azzal hárította, hogy majd este elmeséli. Mellékesen továbbra is Szebasztián fogja irányítani a Fagyöngyöt, mert Ádám továbbra is azt fogja játszani, hogy őrült, ahogy azt Kata eltervezte, mert most sokkal fontosabb, hogy elkapjuk Katát meg azt a bizonyos személyt, aki felelős ezért az egészért. Egy legyintéssel elhessegettem magam elől ezeket a dolgokat, és megint csak azzal törődtem, ami fontosabb volt nekem, tehát összekészülődtem, majd a Fagyöngy előtt vártam rá, de nem jött, így felhívtam, és akkor közölte velem, hogy még sem tud jönni, mert valami közbejött, bár nagyon sajnálja, de majd később mindent be fogunk pótolni.  Tehát, mit tehettem volna? Egy: haza sétálhattam volna, hogy aztán tanuljak, vagy nézek valami sorozatot, vagy Kettő: bemehetnék a Fagyöngybe, és kicsit egyedül lehetnék. Az utóbbira esett a választásom. Kinyitottam az ajtót, bár egy kis hang a fejembe azt kiabálta, hogy inkább menjek haza, de nem engedtem neki, mert amúgy is rengeteg időt töltöttem a szobámba, így jó volt egy kicsit kimozdulni. Bárcsak ne tettem volna!!!!! A pultnál ültem, miközben a rendelt üdítőmet iszogattam és telefonon keresztül olvastam híreket, amikor felbukkant Márk. Oh a fenébe! Komolyan, először fel sem tűnt, hogy bejött az ajtón, csak akkor lett számomra világos a jelenléte, amikor mögém állva befogta a szemeimet, és arra kért találjam ki kicsoda ő. Bárcsak ne tudtam volna! Jó, nem volt ilyen vészes a helyzet, még sem akartam pont vele összefutni, mert nem volt szívem elmondani neki, hogy én meg Ádám, amiről egyébként senki sem tud semmit, és ez így jól van, viszont nem húzhatom sokáig.
- Mit keresel itt?- próbáltam nem zavartnak tűnni, de nagyon érezhető volt rajtam, mennyire nem örülök annak, hogy ennek éppen most kellet itt felbukkannia. Komolyan, eddig nem hittem abban, hogy az élet egy szemét rib@nc, de most már kezdem érteni miért is mondják rá annyian.
Márk világos nadrágot, meg sötét fekete kabátot viselt, amit utoljára az egyik rokon temetésén láttam rajta, mert ezt még a drága boszorkány vette neki, amikor még képesek voltak eljátszani a boldog családot, ami Viktoréknak nem igazán sikerült.
- Kicsit unatkoztam, és éppen erre jártam, amikor benézve megláttalak, - újságolta el nekem a jó hírt, amiről egyből tudtam, hogy kamu, mivel ismertem annyira, hogy tisztában legyek vele mikor kamuzik, és mikor mond igazat, ez viszont cseppet sem úgy hangzott.
- Jaj, de jó nekem! - csattantam fel kissé átlátszóan, vagyis inkább áthallhatóan, vagy hogyan, mindegy.
- Ha nem ismernélek, akkor azt hinném nem örülsz nekem.
- Nem, miből gondolod? - a francba, hát tényleg pocsék hazudozó vagyok, pedig akik eddig körülvettek azoktól igazán eltanulhattam volna egy-két apróságot. Belegondoltam, ha tényleg eltanultam volna valamit Laurától, vagy megannyi más személytől, akkor most körülbelül én lehetnék a világ legnagyobb hazudozója, és akkor nem lennék soha sem ekkora csávában, mint amilyenben most vagyok. Oké, nem olyan vészes a helyzetem, mégis meg vagyok róla győződve, ebből semmi jó nem fog kisülni, már ha egyáltalán ebből akármi is kisülhet.
- Olyan fura vagy.
- Csak sok minden történt velem az ünnepek alatt, - na, kezdek tökéletesedni a ,,kamuzás" terén, mert ezt bizony bekajálta, vagyis nekem úgy tűnt elégé hihetően adtam elő.
- Mit csináltál szilveszterkor? - sejtettem, hogy rákérdez.
,,Erik elküldött Richárdhoz, mert tudta, hogy ott vár rám Ádám, aki valójában nem bolond, csak a féltestvérem, akiről eddig nem is tudtam folyamatosan mérgezte. Mindezek mellett szerelmet vallót, megcsókolt, és azóta is rendszeresen ágytornászunk." Ha ezt mondtam volna neki, szerintem tuti dobott volna egy hátast, bár az ,,ágytornázós" rész kicsit alpári megfogalmazása lenne annak, amit Ádámmal csinálunk, de ennél szebb szót nem találtam rá, maximum a kufircolást, de az nem igazán illet volna bele a képbe.
- Otthon pihiztem, olvastam egy csomó könyvet, és pocsék amcsi filmeket néztem, - igen, ez egy részben igaz is lett volna, mert tényleg ezt terveztem, csak Erik közbeavatkozott.
- Vicces, mert jártam nálatok, és nem találtalak otthon, - na, ez már kezdett cikis lenni számomra.
- Mert az, akkor lehetett, amikor leugrottam ide egy pezsgőért, - hirtelen ez jutott eszembe. Én marha!
- Aztán idejöttem, hátha itt vagy, de nem voltál, pedig több, mint két órát vártam itt, aztán visszamentem a lakáshoz, és akkor sem voltál otthon.
- Biztos elkerültük egymást, - próbáltam menteni a menthetőt, de semmi megmenthető nem volt ebbe az egészben, csak egy lány, aki belekeveredett a hazugságaiba. Ahogy ott ülve a Fagyöngyben, kezemben a tökéletesen jól működő telefonommal elgondolkodtam azon, hogy mégis mi a francért ne tudhatna Márk rólam és a testvéréről, hiszen alapjáraton semmi köze sincs hozzám, max a múltunk, de ideje lenne továbblépni.
- Nem hiszem, szóval elárulód miért viselkedsz ilyen furán?- ahogy rám nézett, és ahogy rátette a kezét a combomra, akkor már tudtam, most jött el az ideje annak, aminek már napokkal ezelőtt el kellet volna jönne, csak túlságosan gyáva voltam elmondani neki, mert egy részem nem akarta elengedni a múltat, míg a másik már az új felé tartott.
- Ez valami vallatás akar lenni? - néztem bele a szemeibe, ami brutálisan hasonlítottak Ádám szemeire, hiszen sokkal több volt bennük a közös, mint sejtették, beleértve engem is.
- Nem, csak aggódok érted, - közölte velem elégé aranyosan, amitől egy picikét rendetlenül kezdett el dobogni a szívem, de hamar helyre jött, amikor tudatosult bennem, ennek véget kell vetnem, hiszen ott van Ádám, aki a jövőm lesz, míg aki mellettem ült, az már csak a múltam.
- Van valakim - tört ki belőlem a szó. Márk egy pár percre lemerevedett, és a keze, ami a lábamon pihent elhúzódott tőlem jó messzire. Amikor azt hittem pár évvel ezelőtt, hogy akkor ért véget a mi szenvedésünk, akkor hatalmasat tévedtem, mert ezekben a percekben ért véget öt kicseszett év minden fájdalmas pillanata.
- Micsoda? - ennyi tudott kinyögni a döbbenettől.
- Sajnálom, ha bármiféle olyan jelent sugároztam volna feléd, hogy mi még valaha megint összejövünk, de ... - kezdtem bele a magyarázkodásba, csak közbevágott.
- Fejezd be, kérlek! - kérte tőlem, és nagyon látszott rajta, mennyire próbál nyugodt maradni.
- Most már legalább egy kicsit átérzed min mentem keresztül, amikor elvetted azt a boszorkányt.
- Ki az?
- Semmi közöd sincs hozzá! - nem akartam neki még megmondani a teljes igazságot, mert amint már ezerszer elmondtam semmi köze hozzá. Akkor vajon, miért nem mondom meg?
- Azért, mert nem is igaz, csak kitaláltad. Nyugodtan megmondhatod, ha nem akarsz velem többet találkozni, nem kell átlátszó meséket kitalálnod, hogy aztán kimagyarázd magad, - a vállamat simogatta, amikor nálam végleg betelt a pohár.
- Ádám az, - mégis csak kimondtam a nevét.
- Ő beteg! - emlékeztetett erre az apróságra.
- Én is beteg vagyok, ahogy te is, ha azt hiszed, hogy valaha is a közeljövőben akár egyszer is több lesz köztünk, mint az eltelt években volt.
- Te is tudod, hogy még mindig engem szeretsz.
- Nem, én már nem szeretlek, és szerintem csak azt hittem szeretlek, de ez nem már a múlt, ahogyan minden. Szeretem őt, ezen senki sem tud változtatni, - suttogtam halkan, mert nem akartam, hogy Blanka vagy mások meghallják.
- Még mindig nem hiszek neked. El kell ismerned, igen is szerelmes voltál belém, és még mindig az vagy, hiszen karácsonykor csókolóztunk meg előtte is. Sőt! - emelte fel a kezét, - visszacsókoltál, amit az ember nem tesz, ha nincsenek érzései.
- Jó, elismerem voltak, de annak már vége. Itt az ideje, hogy mindketten tovább járjuk a magunk útját egymás nélkül, mert nekünk ezt írta a sors.
- Tényleg szereted, és ő is szeret vagy megint csak hülyére vesz? - a kérdésén elégé hosszasan gondolkodtam, aztán kimondtam, amire jutottam úgy, hogy nem szóltam neki egy szót sem azokról, amiket Ádám mondott el nekem szilveszterkor.
- Szerelmet vallott nekem, és én hiszek neki.
- Szóval akkor ennek vége, és már nincs több remény?
- Igen, - bólintottam rá.
- Akkor a ház égni fog?
- Igen, égni fog, - bólintottam rá. Egyszer régebben volt egy egyesség köztünk, ami abból állt, ha egyikünk végérvényesen tovább akar lépni, akkor a ház lángokba borul, mert az a szimbóluma ami érthetetlen meg reménytelen szerelmi szenvedésünknek, aminek egyszer és mindenkorra véget kell vetni.
- Akkor szólok Viktornak meg a nőjének, hogy szedjék össze a cuccukat, - igen, ez volt a bökkenő, mert ők meg időközben beköltöztek azzal a szándékkal, hogy ott fognak élni, ami szép meg jó, viszont az én lelkem emiatt cseppet sem tud megnyugodni.
- Egyáltalán minek engedted be őket oda? - ezt nem tudtam megérteni, mégis mi a fenéért adta nekik oda a kulcsokat.
- Üresen állt a ház, tudod nem volt ki használja, - ezzel ránk célzott, mert mi voltunk az utolsók, akik használták, mert Richárd talált magának új helyet, és azt átpasszolta a fiának.
- Akkor még egy ideig állni fog, - úgy ejtettem ki a szavakat, mintha valami bűnös dolgot mondtam volna, mert legbelül úgy éreztem az is, egy nagy bűnös katyvasz az egész. Ez a kapcsolat, ami köztünk alakult ki, a világ egyik legelcseszettebb kapcsolata, ami soha sem ér véget, vagyis addig nem, amíg meg nem szabadulunk attól a kapocstól, ami kialakult köztünk, és nem enged felejteni.
- Amíg áll, én addig nem fogom feladni, szóval készülj fel Izabella, ez kemény küzdelem lesz, és csak egyikünk fog győzni.
- Én képes voltam kiszállni az életedből, amikor megnősültél, most arra kérlek, te is szállj ki az enyémből.
- Akkor még volt valami, ami meg tudott gátolni abban, hogy ne téged válasszalak, de most már nincs semmi, ami visszatartson.
- Van, szóval szépen kérlek, hagyj élni! - morogtam, majd felvettem a kabátom, és letettem az asztalra az üdítőm árát, majd szépen kimentem a hóesésbe, ami akkor még nem esett, amikor bementem, de mire kiértem már bokáig gázoltam a friss hóban.
- Soha sem fogom feladni! - kiáltott utánam Márk, miközben az Eriktől lenyúlt kocsi felé tartottam.
- Akkor csalódni fogsz, mert ennek már régóta vége! - kiabáltam neki vissza. Még mondott valamit, de azt már nem értettem, mert beszálltam az autóba, és elhajtottam hogy minél messzebbre kerüljek tőle meg a múltamtól, ami darabokra tört engem.