22. Fejezet
Így változik meg minden
,,Amikor az embernek igazi karácsonyfa áll az otthonában, alatta az ajándékokkal, semmi se tűnik túl szomorúnak vagy túl keménynek. Valahogy azt sugallja, hogy a világban mindig marad fény és remény. Szerencsés, akinek van valakije, akivel megoszthatja ezt az élményt. "
Nora Roberts
A kis meglépésem után anyám egy kicsit elbeszélgetett velem, ami enyhén cikis volt, mert időközben valakitől tudomást szerzett arról, hogy én meg Ádám kicsit jobban összemelegedtünk a szokásosnál. Ez ahhoz vezetett, hogy tartott nekem egy több perces felvilágosítást a biztonságos védekezésről, meg a nemi bajokról is szót ejtett. Ez így nem is lett volna ciki, ha 1: nem Richárd házában teszi ezt, 2: nem mások előtt, akik nagyon jól szórakoznak ezen a kissé kínos helyzeten.- Milyen gyakran éltek aktív nemi életet? Védekeztek? - anyámat ez elégé érdekelte, nekem meg tátva maradt a szám, mert nem hittem a fülemnek, hogy tényleg azt hallottam, amiket kérdezett, vagy csak a képzeletem szórakozott velem. Sajnos, nem tévedtem.
- Gyerünk Izabella, válaszolj! - biztatott a mellettem ülő Kornél, aki az ikertesójával egészen jól belejött abba, hogyan hozzanak cikis helyzetbe, vagyis helyesbítve hogyan élvezzék ki az égésemet, ami anyámnak hála sokkal nagyobb volt, mint vártam.
- Anya, erre inkább nem válaszolok, - megrázva a fejem próbáltam neki jelezni, hogy ez nem éppen a legjobb alkalom megvitatni eme nagyszerű kérdéseket. Anya szerencsére kapcsolt, így a továbbik inkább normális szimpla kérdések voltak, amire nem kellet hosszas válaszokat adnom, elég volt neki pár szó is. Viszont arról nem meséltem neki, ahogyan a többieknek sem tettem említést a velem történt eseményekről, mert én akartam egyedül kideríteni az igazságot, meg mellékesen amúgy sem voltam olyan állapotban, hogy Richárddal ilyesmikről csevegjek. Pár nappal később Alex közösségi oldalát ismét feltörték, mert egy üzenet várt rám, amikor felléptem a közösségi oldalamra. A fickó írta, aki felelős volt a tarkómon éktelenkedő lilás foltokért, amik akkor keletkeztek, amikor lenyomott, nehogy megforduljak. Ezek Ádámnak is feltűntek, de simán ki tudtam magyarázni, és azóta kiengedve hordóm a hajam, amivel eltakarom a foltokat, így senkinek sem tűnhet fel semmi. Az üzenet rövid volt, meg felháborító, mert arról úgy írta meg, mintha ő lenne Alex, és hiányolná a leveleket tőlem, amiket régen küldözgettem neki, és amik képesek voltak visszatartani a szakadékól. Tisztában voltam vele, miután feltörte, az összeset elolvasta, amit sértésnek könyveltem el, mert semmi köze nem volt hozzá, hiszen mindegyik személyes dolgokat tartalmazott. Bevallom, én voltam az idióta, amiért nem inkább kezdettől fogva füzetben írogattam neki levelet, de mentségemre legyen szó, azt hittem törölni fogják Alex facebook oldalát, még sem tették meg, én meg folytattam.
- Még mindig haragszol rám? - böködött meg Laura az egyik előadás közben, amit már Benedek professzor tartott nekünk, mert Lendvait elégé kikészítettük, így inkább lepasszolt minket, és szerencsére visszatért a professzor, aki Lauráékhoz hasonlóan egy mocskos féreg volt. Ő is benne volt, vagyis még mindig benne van egy összeesküvésben, amihez neki alaprészben semmi köze sem lenne, csak annyi, hogy Kata is a részese lett.
- Nem, már nem, hiszen olyan jó barátnők vagyunk, - reménykedtem benne, hogy sikerült úgy elmondanom neki, hogy érezze benne a gúnyt.
- Hogy te mekkora egy...! - sziszegte dühösen, majd megigazította a ruháját, ami kezdett kicsit szűk lenni rá, mert elkezdett nőni a pocakja, amit nem hiszem, hogy képes lesz hónapokig takargatni.
- Szeretnék oda figyelni, - közöltem vele, és most én fordultam el tőle úgy, ahogyan nem régen ő tette velem. Kicsit kezdett olyan érzésem lenni, eltúlzom a dolgokat vele kapcsolatban, hiszen nem volt könnyű gyerekkora, meg legalább tényleg szerelmes Viktorba, viszont akkor sem tudtam neki megbocsátani azt, amit tett. Az előadás után ahelyett, hogy elhagytam volna a termet, a lábaim egyenesen a professzor asztalához vittek, aki kérdően nézett rám fel a székéből, mivel nem érette miért mentem oda hozzá, hiszen erre még soha sem volt példa, mert nem vagyunk valami jó viszonyban. Komolyan, kezdett elkapni egy heves undor érzett, amikor levette a szemüvegét, és teljesen higgadtan ült.
- Miben segíthetek Bauer Izabella? - szólalt meg, és meglepett, hogy nem a szokásos gúnyos élt véltem kivenni a hangjából, amikor kimondta a nevemet, hanem némi szomorúságot, meg valami egészen megmagyarázhatatlant, amire még egyszer sem volt példa, amikor beszélgettünk.
- Tudja Professzor Úr! - szólítottam meg, majd folytattam. - Én tiszteltem önt, még azok ellenére is, amiket velem tett, de most mélységesen megvetem, és nem érdekel, ha azzal jön, hogy Önön múlik a sorsom, mert ez nem igaz. Megértettem, amikor elmesélte, hogy tartozott Katának egy szívességgel, de aztán megtudtam, hogy ennél jóval többről van itt szó. Ön miért akar bosszút állni a Hoffmann családon?
- Én? Semmiért.
- Ön tudja kicsoda irányítja a szálakat?
- Nem.
- Akkor, tehát maga is csak egy báb.
- Izabella, kérem árulja el nekem, hogy miért okoz ekkora örömöt tönkre vágni mások életét?
- Bocsánat, de ezt nem értem, - tényleg nem tudtam felfogni.
- Amióta itt tanítok, azóta nem találkoztam még egy ilyen elcseszett emberi lénnyel, mint amilyen ön. Eddig minden bunkó megjegyzését elnéztem, de eddig voltam képes elviselni. Innentől kezdve, tényleg az én kezemben van a sorsa, és baromira nem érdekel kinek a kije, vagy minek a mije.
- Én voltam a bunkó? Komolyan, fel sem tudnám sorolni, hányszor volt olyan alkalom, amikor én kerültem Ön által igen kellemetlen helyzetbe. De sorolok párat, mint például, amikor összeszámoltatta velem hány előadó van, vagy amikor kávét kellet főznöm, és bele kötött a minőségébe, sőt ilyenből nem csak egy eset volt. Az első pár hetem azzal telt el, hogy önnek főztem a kávét, miközben másoknak azzal példálózott, hogy én még egy rendes kávét sem tudok csinálni, bár másra nem is vagyok jó, nem méltó ellenfél egyiküknek sem. Tudja mit? Igen is méltó ellenfél vagyok itt bárkinek, és sokkal nagyobb szaktekintély leszek, mint amekkorává ön válhatott volna, ha nem adja el a lelkét a Sátánnak.
- Tűnjön el, amíg még megteheti!
- Vagy különben mi lesz? Több feladatott ad nekem? Megpróbál kirúgatni, ahogyan Kata próbálkozik, aki mellékesen a féltestvérem? Megpróbál kiszúrni velem az egyik vizsgánál, vagy mi? - egy cseppet sem voltam olyan hangulatban, hogy képes legyek ott hagyni őt, mert tudni akartam, amit tudnom kellet.
- Mit merészel? - már nem tűnt olyan nyugisnak, mint az előtt, mielőtt megszólítottam.
- Itt leszögezem, bármit tesz ellenem, vagy bármit nem tesz, attól én még megtalálom a módját, hogy Ön meg a kedves barátnője szép hosszú időre rács mögé kerüljön. Ott majd megtanulja, nem éri meg kicseszni a Hoffmann családdal.
- Hülye kurv@!
- Professzor, nem fél attól, hogy az, aki felbérelte önöket, az egyszer csak meggondolja magát, és kiiktatja, hogy elvarrja az elvarratlan szálakat ebben az őrületben? - gúnyosan álltam a tekintetét, már szó szerint vérben forgó szemeivel elégé rémisztőnek tűnt, még sem hátráltam meg tőle.
- Tűnjön el innét! - sziszegte nekem , és kettétörte a tollát, amivel mindig hadonászni szokott a beszéde alatt, és amit egyszer én vittem neki vissza, mert Nina irodájában hagyta. Amikor tudatosult bennem, ebből a fickóból többet nem fogok tudni kiszedni, inkább otthagytam őt, és megindultam kifelé, de ekkor jött a másik Isten csapás, alias Kata.
- Micsoda boldog itt valaki! - képes volt elállni az utam, nehogy eltudjak mellette menni. Ma is épp úgy nézett ki, mint amikor legelőször találkoztam vele. Inkább néztem volna horrorfilm szereplőnek, mint egyetemi professzornak.
- Amit a kedves barátodnak az előbb elújságoltam, azt most neked is elmondom. Addig nem fogok megnyugodni, amíg te és ő nem kerültök szépen a rácsok mögé, ahová valók vagytok.
- Ne röhögtess! - förmedt rám Kata, és amíg Benedek kijött a sodrából emiatt, addig ő simán kiröhögött.
- Meglátjuk mennyire lesz vicces, amikor a rendőr bácsik a kis kacsodra teszik a bilincsüket, - vágtam neki vissza.
- Izabella, azt hittem ennél több eszed van, kérlek ne törd össze bennem eme szép álomképet.
- Ha megbocsátasz, nekem mennem kell, de nyugi, még számtalan alkalommal fogom megkeseríteni az életeteket, - vigasztaltam meg őt, aztán otthagytam fortyogni a saját levében. Haza sétáltam volna, de előtte be akartam ugrani a Fagyöngybe, hogy kicsit beszélgessek Kittivel, de nem volt bent, és Blanka sem tudta hol lehet.
- Úgy három napja nem hallottam felőle, - újságolta a szőke pincérlány, akivel elégé viharosan indult a barátságunk, viszont azóta elégé megváltozott egy-két dolog, és bár nem lettünk öribarik, mégis kezdem úgy érezni egy bizonyos szinttel feljebb léptünk.
- Ez nem vall rá! - nem értettem mi üthetett Kittibe, hiszen eddig egyszer sem tűnt el ilyen sok időre, mindig jelentkezett vagy legalább üzent valakinek, most viszont senki sem tudott róla semmit. Kezdtem félni attól a lehetőségtől, miszerint történt vele valami rossz, aminek nem kellet volna.
- Tudom, de nem vagyok az anyja.
- Az anyja nem, de a barátnője igen.
- Izabella, te naiv vagy! - morgolódott Blanka, majd szépen ott hagyott, hogy kiszolgáljon egy fiatal párt. Ekkor már tényleg semmi sem állta az utam, így szépen haza sétáltam, ahol Erik azzal fogadott, hogy vendégem van, aki a nappaliban vár. Fogalmam sem volt róla, hogy ki a fene lehet az, így elégé meglepődtem, amikor egy körülbelül ötvennek tűnő, kissé őszülő férfivel találtam magam szemben, aki öltönyben ücsörgött a kissé megviselt állapotú kanapénkon, és az érkezésemre felállva kezet nyújtott nekem.
- Jó estét kívánok! - szólalt meg.
- Jó estét! - köszöntem én is elfogadva a felém nyújtott kezét.
- Kiss Péter vagyok, és elnézést a zavarásért, de fontos ügyről kell beszélnem Önnel. - Kicsit rám hozta a frászt, amikor kiejtette a ,,fontos ügy" szót, de elhessegettem a pánikot, és a kis széket a kanapéval szemben állítottam be, majd helyet foglaltam.
- Mit takar a ,,fontos ügy" szó? - érdeklődtem, miközben egy pillanatra az ajtóban álló Erikre néztem, aki vette az adást, és ott hagyott minket kettesben. Bíztam a mostohatesómban annyira, hogy tudjam, ő nem hallgatózik.
- Hoffmann Richárd ügyvédje vagyok, és ezeket a papírokat ő kérte tőlem, hogy hozzam el, - kinyitotta az aktatáskáját, majd egy halom lapot tett le a köztünk álló kis asztalra. Először nem tudtam mik is lehetnek, vagy egyáltalán miről is lehet szó, aztán végig olvastam mindegyiket. Nem kellet volna.
- Mi a fene? - még a szemeim is fent akadtak. - Elnézést, de itt valami tévedésről lehet szó.
- Nincs semmi tévedés, ezeket Hoffmann Richárd kérte tőlem a fia számára.
- Ez egy házassági szerződés, és nem állunk úgy, hogy ilyesmi felmerüljön köztünk.
- Elnézést, de engem úgy tájékoztattak, hogy ezek a papírok ... - látszott rajta kicsit zavarba jött, de hamar visszatért a kissé zord álarca mögé.
- Egy pillanat, de Hoffmann Richárd kértem, hogy Hoffmann Márk neve szerepeljen benne Hoffmann Ádám neve helyett? - amikor megpillantottam a másik nevet az enyém mellett, azt hittem lefordulok a székről.
- Igen, az ügyfelem pár évvel ezelőtt kérte tőlem, ma pedig telefonált, és megkért, hogy adjam oda.
- Pár..khm..éve? - ez egyre jobb.
- Igen, méghozzá öt teljes évvel ezelőtt, hogy pontos legyek.
- Basszus! - ahogy kimondtam, már a szám elé is kaptam a kezem, - elnézést!
- Semmi baj! - kedvesen rám mosolygott, velem meg forgott a világ.
- Egy pillanat, és visszajövök! - szóltam oda neki, és azonnal berohantam a szobámba, hogy felhívjam a kedves leendő apósom, aki volt olyan kedves, hogy az ügyvédjével kreáljon nekem egy házassági szerződést, amire alapjáraton semmi szükség, mert soha a büdös életben nem fogok feleségül menni Márkhoz, így ezt szépen benézte. Nem tudom, hogy miért éppen most drukkolt ezzel elő, de kezdtem unni ezt az egész őrületet. Természetesen Richárd nem vette fel a rohadt telefonját, de bezzeg, amikor véletlenül hívom fel, akkor egyből felveszi, míg abban a helyzetben elérhetetlennek bizonyul. A fenébe!!!!
- Elnézést, hogy megvárakoztattam, de sajnos nem tudom elérni az ügyfelét, így szeretném közölni, hogy vigye vissza neki, és üzenem, hogy dugja oda, ahová akarja. A továbbiakban nem kívánok Hoffmann Richárd kitalált hülyeségeinek az alanya lenni, ezt meg is mondhatja neki, mert nekem nem veszi fel a telefont.
- Tehát tárgytalan?
- Természetesen, erről nincs mit tárgyalni, szóval elnézést a kellemetlenségekért, - kértem tőle bocsánatot, mert szegénynek plusz meló volt eljönnie hozzánk, amit gyanítok Richárd kifizetett neki, bár nem értettem, mégis honnét jött eme nagyszerű ötlete annak a vén nem nevezném nevén személynek, hogy erre pont ma szükségem lehet. Amikor az ügyvéd elhagyta a lakást, egyenesen a szobámba mentem, és rá zuhantam az ágyamra. Nem akartam Eriknek magyarázkodni, sem beszélgetni, mert úgy éreztem, egyszerűen lemerültem teljesen.
- Bocsi, de mit keresett itt apám ügyvédje? - lépett be a szobámba Ádám pár perccel később. Ma úgy beszéltük meg reggel, hogy nem jön át, mert a házát takarítja ki meg rendet tesz a Fagyöngyben, és tovább nevelgeti a Blankától visszaszerzett Bogyó nyuszit, amit pár hónappal ezelőtt tőle kaptam.
- A kedves apád házassági szerződését hozta át, - nem bírtam megmozdulni, így jobban eset, amikor odabújt mellém, és elterült ő is az ágyamon hozzám hasonlóan.Mindig szeretettem ezeket a csendes, nyugis pillanatokat, amikor semmit sem csináltunk csak léteztünk egymás mellett.
- Mi van? Úgy tudtam tökéletesen boldog a feleségével, vagy te tudsz valamiről, amiről tudnom kellene? - még a sötétben is, (nem kapcsoltunk lámpát, mert amúgy is sokkal hangulatosabb volt, így) kitudtam venni milyen lehet a tekintete.
- Nem, félreértesz! - csattantam fel,mert időközben leesett mire is célzott ezzel. - Mégis hogy gondoltad ki ezt? Nem velem akar összeházasodni, hanem azt akarta, hogy én meg Márk írjunk alá egy ilyen dokumentumot.
- Házassági szerződés az ő műfaja, ezért írt annak idején az első feleségével egyet,ahogyan a mostanival is van szerződése, meg ezért kényszerítette rá Márkot és Viktort is. Megjegyzem, apám tudhat valamit, mert mind a két fiának szüksége is volt rá.
- Ha egyszer összeházasodunk, mi is írunk szerződést arról, hogy mi az enyém, és mi a tiéd?
- ÖÖööö...
- Ez már jól indul!
- Miért, te nem akarsz?
- Ádám! - kiáltottam fel, és nem akartam hinni annak, amit hallottam.
- Mi van?
- Ugye, most csak viccelsz velem?
- Gondolom, ha elválunk, akkor nyomos ok miatt tesszük, így jobb ha az elején tisztázzuk a játékszabályokat, és így legalább egyikünket sem ér semmi váratlanul, hiszen tisztában leszünk azzal, kinek mije van, mi jár neki.
- Ezt nem hiszem el! - döbbenten ültem fel, majd minél messzebbre húzódtam tőle.
- Mégis mi a bajod?
- Még mindig nem érted? Komolyan, mit nem lehet ezen megérteni? Én bíztam abban, hogy te majd azt mondod, ha valaha is összeházasodunk, akkor téged nem fog érdekelni, hogy válás esetén mi jut nekem, és mi marad neked, mert a házasság nem erről szól, vagyis szerintem nem erről kellene szólnia.
- Soha sem mondtam olyant, hogy egyszer elakarlak venni feleségül.
- Tessék? - ez már tényleg sok volt számomra.
- Szeretlek, meg minden, de ...
- Pár nappal ezelőtt még arról győzködtél, hogy nem szeretsz nálam jobban senkit, és hogy már évek óta szerelmes vagy belém, és emiatt ment tönkre a Ninával való kapcsolatod, most meg azzal jössz, hogy még csak egy apró gondoltat sem fordult meg a fejedben arról, hogy majd egyszer elvegyél feleségül engem?
- Izabella, én tényleg szeretlek, de nem igazán...
- Az ,,én", meg a ,,de" szó nem igazán hangzik jól a mondatodban.
- Most mérges vagy? - ezek után még képes volt feltenni egy ilyen kérdést, így nem volt mit tennem, inkább csendben maradtam, és az ablakomhoz léptem. Legszívesebben kiugrottam volna rajta, de inkább még sem tettem meg, csak a hideg üvegnek nyomtam a fejem, és imádkoztam, hogy minden oké legyen, mégis üresnek éreztem magam, mindezek után.
- Izabella, már ismerhetnél annyira, hogy tud, a házasság nem nekem való. A Hoffmann családban az első házasságok többsége válással zárult, és képtelenek vagyunk hűségesek maradni a másikhoz. Mi a biztosítéka annak, hogy a miénk nem így ér véget? Viszont, ha így véget, inkább hagyjuk is a fenébe az egészet, mert szerintem nem ér annyit.
- Vicces nem? Azt szeretem, akinek eszébe se jutna elvenni, miközben az elől menekülők, akinek feltett szándéka feleségül venni engem. Vicc! - fújtattam idegesen. - Ádám, kérlek menj most el! - kértem tőle szépen, de nem igazán hallgatott rám, így a továbbiakban szebbnél is szebb szavakat vágtunk a másik fejéhez, aminek köszönhetően megint ott tartottunk, ahol az egészet elkezdtük, vagyis sehol.
Nem tudom mit akart ezzel az egésszel Richárd elérni, sőt nem is érdekel, mert csak az izgatott, hogyan tudnám helyrehozni azt a mérhetetlenül nagy űrt, ami köztem és Ádám között keletkezett, hála ennek az egésznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése