Életek Izabella és az élet 23. Fejezet Cseppet sem fényes

Életek 

Izabella és az élet 

23. Fejezet

Cseppet sem fényes

,,Amikor szerelmes az ember, az olyan, mintha a szíve életre csókolná a testét."

Iselin C. Hermann

Az egyetemen beköszöntött az őrült időszak számomra, ami annyit jelentett, hogy alig aludtam valamit, vagyis ha aludtam az maximum addig tartott, ameddig zárva tudtam tartani a szemeimet. Egyetemisták kissé fárasztó életét éltem. Reggel tanultam, napközben tanultam, este tanultam, és semmi sem érdekelt a tanuláson kívül, mert nem akartam a kissé elcseszett életemen töprengeni, vagy azon agyalni miért nem vagyok képes normálisan megélni az életem. Hidegen hagyott Laura jelenléte, és ha tehettem, messziről elkerültem őt, mégis majdnem minden napom úgy alakult, hogy sokkal többet voltam vele, mint szerettem volna. Ádámmal két teljes napig nem is beszéltünk egymással, ami nagyon rossz volt, mert úgy éreztem a kapcsolatunk még sem olyan erős, hogy azt egyáltalán kapcsolatnak lehessen nevezni. Azóta próbáljuk rendbe tenni a dolgokat, de egyszerűen semmi sem jön össze nekünk. Jómagam kissé túlpörgősen tanulok meg ingázok az egyetemi és valós életem között, miközben ő dolgozik, besegít az apjának a titkos személy utáni nyomozásban, meg kezdi visszaszerezni a régi életét, amit Katának köszönhetően vesztett el egy kis időre. 
- Kittiről még mindig nem tudsz semmit? - érdeklődtem Blankától, amikor bementem a Fagyöngybe Ádámhoz, aki időközben visszavette a hely irányítását Szebasztiántól, de nem találtam őt bent, így volt időm odamenni a pulthoz egy kicsit beszélni Blankával, mivel alig voltak vendégek.

- Nem, és más dolgom is van, mint azon agyalni, hogy hol lehet, vagy mit művel.

- Oké, de azt hittem már legalább nálad jelentkezett, mert én hiába próbálom elérni, nem veszi fel.

- Lehet, hogy az agyára mentél, mert nálam már sikerrel jártál ilyen téren.

- Hahaha! - fújtattam, amikor leesett mit is mondott. Blanka és az én kapcsolatom cseppet sem szokásos baráti viszony.

- Viszont, ha jól tudom, akkor Ádámmal beszélt telefonon.

- Honnét tudod?

- Tegnap hallottam, ahogyan Ádám veszekszik valakivel telefonon, és az illetőt Kittinek nevezte, meg elhangzott a ,,hol vagy?" kérdés, meg a ,,miért nem jössz be dolgozni?" is. 

- Veszekedtek? De min?

- Fogalmam sincs, amikor megkérdeztem Ádám azt mondta, hogy nem azért fizet, hogy a hülye kérdéseimmel zaklassam.

- Köszi! - szóltam oda neki, amikor bejött az ajtón Ádám, és megindultam az irodája felé. Nem tűnt idegesnek, csak amolyan szokásos ádámos képet vágott, amikor meglátott engem. Az irodájában csak egy gyors puszit kaptam tőle, amit nem tudtam hova tenni, mert én minimum egy csókot vártam volna tőle.

- Mit keresel itt? Nem kellene tanulnod? - támadt nekem, amikor helyet foglalt a székébe. Én, mint egy jó kisgyerek csak álltam, és értetlenül néztem rá.

- Kicsit szünetet tartok, és bejöttem, hogy Blankától megérdeklődjem nem tud-e valamit Kitti felől, mert én hiába hívom, nem veszi fel - mondtam kissé szomorúan.

- Blankának ez a munkahelye, ő nem ér rá csevegni, szóval munkaidőn kívül beszélgess vele.

- Oké! - bólintottam rá.

- Kittivel meg ne foglalkozz, minden rendben van vele.

- Akkor miért nem beszél velem? - nem tettem róla említést, hogy mit hallott Blanka, mert nem akartam, hogy ebből neki legyen baja. Valamiért úgy éreztem, Ádám titkol valamit előlem, és ez kicsit megrémisztett.

- Nem ér rá, vagy mit tudom! - rácsapott az asztalának tetejére, amitől egy kicsit összerezzentem.

- Történt valami? - kérdeztem rá kedvesen.

- Nem, semmi! - kiáltott fel, aztán elkezdett dolgozni, mintha én ott sem lennék.

- Látszik rajtad, hogy valami nem hagy nyugodni. Történt valami? - próbáltam tovább faggatni, még sem sikerült belőle kiszednem semmit, és csak annyit értem el, hogy megint összekaptunk. Ádám feszült volt, és ideges, amit szépen rajtam töltött ki, mert éppen én voltam kéznél. Mondanom sem kell, ez cseppet sem tetszett nekem, de melyik kapcsolatban nincsenek kisebb vagy nagyobb összezördülések néha. Később a szobámban tanultam, amikor megcsörrent a mobiltelefonom. A laptopom elromlott, így mobiltelefonról interneteztem, amit magam mellé tettem le, miközben egy vaskos könyvet olvasgattam és jegyzeteltem, amikor megszólalt a készülék, és jelezte az új email érkezését. Kicsit vonakodva vettem a kezembe a készülékem, de aztán amikor megláttam mit tartalmaz a levél, illetve levelek, teljesen elképedtem. Az egyik tele volt képekkel, amiken Kata, Nina, Laura, Benedek prof, és Márk boszorka volt felesége volt látható, amin idegen személyekkel beszélgetnek, vagy éppen egy borítékot vesznek át tőlük. Az utolsó két képen azok az illetők voltak láthatók, akikkel az ismerőseim beszélgettek, és akikről gyanítottam, hogy a ,,bábmester" ,,bábjai" lehettek, akik az utasításaira felbérelték azokat, akik idővel így, vagy úgy de a család részeivé váltak. A további üzenetben viszont fénymásolt lapokról voltak képek, amik kórházi jelentések voltak, viszont a név kicsit ismerős volt nekem Tihanyi Szabina, akit nem más, mint Hoffmann Viktor kezelt, és azt is megtudtam pár másik fénymásolatból, hogy bordatöréssel meg egyéb testi sérülésekkel szállították kórházba. 

- Már megint nem tanulsz, - lépett be a szobámba Ádám, aki teljesen úgy viselkedett, mintha előtte nem kaptunk volna össze elégé hevesen. Ahogy bejött, levette a cipőjét és odabújt mellém az ágyba, ahol éppen egy szakkönyvet bújtam, amit a könyvtárból kölcsönöztem ki, no meg a telefonomon olvasgattam a leveleket, amiket egy bizonyos anoyuszzzzzsd@gmail.hu címről kaptam.

- Tanulok, csak éppen... - nem tudtam mit mondjak, mert egyszerűen képtelen voltam megszólalni. A sok új információ, amit kaptam képtelenné tett arra, hogy újra tudjam indítani az agyam. Csak néztem rá tátott szájjal, és nem tudtam mit mondjak, vagy tegyek.

- Telefonozol? - simogatta meg az arcom. A mobilt természetesen úgy fordítottam, nehogy meglássa mit is nézek éppen.

- Még mindig haragszom.

- Mégis miért? - Ádám úgy tett, mintha semmiről sem tudna semmit, pedig tisztában volt mindennel, hiszen alig pár perce történt az egész.

- Úgy beszéltél velem, mintha a lábtörlőd lennék, és nem a barátnőd.

- Bocsánat, csak egy kicsit ideges voltam,- magyarázkodott megcsókolva a nyakam, ami természetesen jól esett, csak egy kicsit még bennem volt a ,,haragszom rád" életérzés.

- Kitti miatt? - érdeklődtem.

- Ezt nem hiszem el! - Ádám idegesen felült, és elhúzódott tőlem, amit nem tudtam mire vélni, hiszen csak egy egyszerű kérdést tettem fel neki, amire egy igen egyszerű választ vártam.

- Most mi bajod?

- Honnét a fenéből veszed, hogy minden Kitti miatt van? 

- Csak mert aggódom érte, és amint már mondtam, nem tudom elérni őt.

- Egészen eddig nem is kerested, most meg hirtelen fontos lett neked.

- Ez nem igaz! - tiltakoztam, bár egy részem tényleg igazat adott neki, hiszen volt idő, amikor annyi minden lekötött, hogy nem jutott rá időm, most meg hogy ,,eltűnt" úgy teszek, mint aki mindig is elválaszthatatlan barátnője lett volna, pedig alig tudok róla valamit.

- Mindegy, hagyjuk.

- Te tudsz róla valamit? 

- Beszéltem vele, és minden rendben van vele, - bökte ki pár percnyi hatásszünet után.

- Te tudsz vele beszélni, de nekem nem veszi fel, mégis miért? Tettem, vagy mondtam valamit, amivel megbántottam? - már semmit sem értettem ebből az egészből, és ez kezdett aggasztani. 

- Nem, majd tudsz vele beszélni, csak most éppen nagyon elfoglalt, - látszott rajta, hogy vigasztalni próbál engem, mégis úgy éreztem, ezzel a dologgal sincs minden rendben. Ádám kicsit ingerülten kezdett el viselkedni, ahogyan meghallotta Kitti nevét és ez nagyon aggasztott engem, ahogyan az egész eltűnése is, hogy egyszer csak úgy lelépett búcsú nélkül, pedig annak idején én miattam került be a munkahelyére. Még mindig emlékszem a tekintetére, amikor elkeseredetten toporgott a Fagyöngy előtt, és fogalma sem volt arról, hogy mit csináljon. Ha akkor nem beszélem rá Ádámot, hogy adjon neki egy esélyt, akkor nem tudom milyen sorsra jutott volna úgy, hogy alig volt már pénze, és az apja egy szemétláda volt.

- Szilveszterkor azt mondtad, beszéltél Kata testvérével. A neve Tihanyi Szabina ugye? - váltottam témát, amit talán nem pont akkor kellet volna bedobnom.

- Igen, - válaszolta.

- Meg voltam róla győződve, hogy Kovács a vezetékneve az apámnak, mint Katának, de te azt mondtad valami Tihanyi, akkor ez hogy is van?

- Kata nevet változtatott, ahogyan az apja is, nehogy mások megtudják, hogy köze van a feleségéhez, aki miatta lett öngyilkos.

- Honnét ismered Szabinát? 

- Ezt nem árulhatom el, mert megígértem neki.

- Tehát, fontosabb a buta ígéreted, mint az, hogy nekem eláruld ki is a féltestvérem.

- Nekem, ehhez az egészhez semmi közöm, ne rajtam verd le.

- Te is rajtam verted le  Kitti ügyet, - ezt nem igazán kellet volna a képébe vágnom, mert emiatt szabadult el köztünk a pokol, ami odáig fajult, hogy magamra hagyott, és ismét nem szóltunk egymáshoz két teljes napig. Mondanom sem kell, kellet egy kicsi idő mire képesek voltunk mindent nyugisan megbeszélni, és helyre tenni a köztünk kialakult érzelmi katyvaszt, amire egyikünk sem tudott volna pontosabb leírást adni. Ádám és köztem szent volt a béke addig, amíg szóba nem került Tihanyi Szabina, vagy Kitti, akiről azóta sem tudtam meg semmit sem, és azóta sem tudtam elérni telefonon, mert egyszerűen képtelen volt felvenni, ha hívtam, miközben Blanka Ádám háta mögött kiderítette nekem, hogy ők ketten azóta körülbelül majdnem minden nap csevegtek, és nem csak pár percig, hanem órák hosszáig. Igen, ez is olyan volt, ami csak gyanúsabbá tette nekem ezt az egészet.

- Mit keresel itt? - nyitotta ki nekem a volt ,,Szerelmi fészek" ajtaját Laura. Amióta megkaptam a titokzatos idegentől az üzeneteket, azóta azon agyaltam, hogy ő talál tudhat valamit, ami lehetőséget biztosít nekem, hogy előrébb tudjak jutni ebben a kissé összekuszált történetben. Egyetemi napom után elkértem Erik kocsiját, és meg sem álltam egyenesen a házig, ahol addig kopogtam, amíg ki nem nyitotta nekem az ajtót.

- Beszélnünk kell! - vágtam oda neki, és elhaladva mellette bementem a házba. Amikor beléptem, kissé megcsaptak a régi emlékek, meg az hogy mennyire megváltozott a hely hála Laurának, aki azóta is itt lakott Viktorral együtt. Nem tudtam, hogy vajon Viviennek, vagy Richárdnak milyen lehet ide visszajönni, ha egyszer is visszajön ebbe a házba, ahol annak idején találkozgattak egymással. 

- Megint mit akarsz a képembe vágni? - kérdezte gúnyosan, én pedig egyenesen a konyhába rohantam, ahol helyet foglaltam az asztalnál. Laura velem szemben ült le, majd kérdően várt mit is akarok neki mondani, mert fogalma sem volt arról, mi a fenét kereshetek náluk.

- Most nem azért jöttem. Ő volt az a fickó, aki odament hozzád, és felajánlotta a segítségét? - a telefonomba lementettem a képeket, így nem okozott gondot megmutatni Laurának az illető fényképét.

- Kába voltam, így nem igazán emlékszem rá, de szerintem ő volt az. Fura dolgokról hadovált nekem, amiket nem igazán értettem, aztán arról beszélt mennyire sorstársak vagyunk, majd bedobta a lehetőséget, és közölte mit vár cserébe. 

- Te pedig belementél.

- Izabella, Viktorért a lelkemet is képes lennék eladni.

- El is adtad, - emlékeztettem erre az apró tényre.

- Csak ennyit akarsz? Ha igen, akkor tudod merre van a kijárat, - mutatott a bejárati ajtó felé az ujjával.

- Lenne még más is. Van egy fiatal nő, aki pontosan azon a napon került be a kórházba, amikor te, és pontosan abba a szobába vitték, amelyikbe te voltál. 

- Mi közöm van nekem hozzá?

- Ő Kata testvére, Tihanyi Szabina.

- Ő Kovács, akiről te beszélsz Tihanyi, akkor féltestvérek?

- Nem, névváltoztatást történt. 

- Így világos. Nem tudom ki ez a Tihanyi Szabina.

- Akkor azt magyarázd meg nekem, hogy miért hazudtad azt, hogy Nina rokona vagy? 

- Mert a rokona vagyok, - rázta meg Laura a fejét, de már látszott rajta, mennyire megfogtam a kérdéssel.

- A nyomozásomból kiderült, semmilyen rokoni kapcsolat nincs köztetek.

- Itt valami tévedés van, - fogalma sem volt miről beszélek, vagy nagyon pocsék színész.

- Nem, nincs semmi tévedés. Gondolom azt sem tudod megmagyarázni, hogyan lehet az, hogy majdnem minden papírod hamisítvány, és ezt miért nem szúrta ki senki eddig?

- Izabella, most menj el! - kérte tőlem.

- Tudsz róla, hogy veszélyben vagy?

- Tűnj el innét! - parancsolt rám, majd felállva otthagyott egyedül a konyhába, én meg nem futottam utána. Nem volt értelme tovább feszegetnem a határokat, így inkább elhagytam a házat szépen lassan, és beszálltam a kocsimba. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Visszamenjek Laurához? Azzal csak azt érném el, hogy tovább rontanám a kissé elromlott barátságunkat, amit szerintem már képtelenség lenne helyrehozni.  Hajtsak el, és hagyjam annyiba a dolgokat? Utóbbit választottam, amikor feltűnt Viktor autója, így szépen elgurultam onnét, és nem foglalkoztam semmivel. Erik későig dolgozott, így haza felé haladva felvettem őt, majd beérve a lásba tudatosult mindkettőnk számára, hogy betörtek hozzánk. A folyosón lévő felakasztott ruháink a földön hevertek, a nappaliban a betörő, vagy betörők szétszabták a kissé rozoga kanapénk, a könyveket, eldobálták, és mindkettőnk szobája úgy nézett ki, mintha egy hurrikán söpört volna végig az egész lakáson. Az én könyveimből kitépkedték a lapokat, a rossz laptopomat széttörték, az ágyneműmet lesöpörték a földre, míg a kedvenc szobaszőnyegemnek hűlt helye volt, és erre rátett egy lapáttal, hogy szerencsére a könyvtári könyveket békén hagyták, viszont nagyon sok papírom, meg füzetem eltűnt, amit nem tudtam mire vélni.

- Ne nyúlj semmihez! - parancsolt rám Erik, aki hozzám hasonlóan szintén felmérte a szobájában keletkezett károkat. Értetlenül álltunk  a tény felett, miszerint míg mi elvoltunk itthonról, addig valaki vagy valakik behatoltak, és egy csomó fontos, illetve jelentéktelen holminkat elvitték magukkal. A mostohatesóm azonnal riasztotta a rendőrséget, és megtette a szükséges bejelentést, miközben én Ádámmal beszéltem, aki elmondta, hogy mennyire sajnálja, de most nem tud nekem segíteni, mert egy nagyon fontos ügyet intéz éppen, ami nem tűrhet halasztást. Ekkor már tényleg éreztem, hogy valami baj van, csak éppen nem tudtam mit is csináljak úgy, hogy egyetlen cuccomhoz sem nyúlhattam hozzá, és körülbelül ki lettem kergetve a lakásból, mert éppen tartott a helyszínelés.

- Márk mindjárt itt lesz érted.

- Micsoda? - Erik szavaitól teljesen ledermedtem.

- Itt nem maradhatsz, és elégé fáradtnak tűnsz, tehát szépen elmész vele. Amint tehetem én is odamegyek, de most szükség van rám, - átölelt, hogy megvigasztaljon, bár nem sokat javított a helyzetünkön, mégis nagyon jól esett a cselekedete. Ahogy felbukkant Márk, Erik már vissza is tért a rendőrökhöz, akik tüzetesen átkutatták a szobáinkat, hátha találnak valami bizonyítékot.

- Erik hívott, gyere elviszlek, - lépett oda hozzám Márk, de elhátráltam tőle.

- Inkább szállodába megyek, - közöltem vele. Látszott rajta, hogy nem éppen erre számított.

- Izabella, fáradt vagy, és a szívszerelmed magasról tesz rád.

- Honnét veszed ezt?

- Erik elmondta, hogy hívta Ádámot, de ő közölte vele, hogy oldja meg, ahogyan tudja, mert nem ér rá.Így jöttem én a képbe, és itt vagyok.

- Sajnos! - vágtam rá morcosan.

- Ha akarod, akkor elmegyek, viszont segítőkezet nyújtok, amit illene elfogadni.

- Mivel ismerlek, ezért nem akarok semmilyen kezet sem elfogadni tőled. Jobban teszed, ha szépen fogod magad, és lelépsz.

- Izabella, én megértem, hogy mérges vagy, mert én is az lennék a helyedben, de én csak segíteni akarok. Felajánlom a lakásomat, de még sem bízol bennem, pedig tudod, nincs bennem semmi rossz vagy ártó szándék.

- Bocsáss meg, de inkább szállodába megyek, - nem hagytam magam, és megindultam le a lépcsőn, ő viszont követett. Mivel nem akartam elvinni Erik kocsiját, így maradt azon lehetőség, hogy taxit hívjak, de mivel sikeresen lemerítettem az egyenlegem, így más lehetőség hiányában mégis csak Márk győzőt, így beültem mellé a kocsijába. Richárd egyik szállodájába mentem, ahol kedvesen fogadtak, és ahol körülugráltak engem, mert tudták ki vagyok, pedig egyáltalán nem akartam ezt, mégis hagytam, hogy szó szerint átessenek egymáson csak azért, hogy nekem mindenem meglegyen. Márknak eszébe sem jutott elhagyni a szobám, így amíg én az ágyban feküdtem, ő addig egy széken ücsörgött, és onnét figyelt engem.

- Nem kopnál le? - dobtam meg az egyik párnával. Kényelmesen elterültem a hatalmas ágyban, viszont cseppet sem sajnáltam, hogy amíg én kényelmesen elheverészek, addig ő tőlem centikkel odébb egy székben ücsörög.

- Eszemben sincs magadra hagyni, azok után, hogy... - kezdett bele, de nem fejezte be.

- Miután? - kicsit felé fordultam, de aztán már vissza is tértem a plafonhoz, amit előtte néztem, és ami sokkal érdekesebb volt nála.
-.. annyi minden történt köztünk, - fejezte be a mondatát végre.
- Miért nem tudsz egyszerűen továbblépni, és békén hagyni? - támadtam neki a kérdésemmel.
- Mert képtelen vagyok elengedni téged, - kaptam meg a választ, amit nem is akartam valójában hallani, mégis képtelen voltam elkerülni. Ahogy ott feküdtem, rádöbbentem, ez egyszerűen borzalmas, és csak tovább fog romlani minden.
- Pedig nincs más választásod.
- Tudom. - Mondta halkan.
- Tudod, ha lenne lehetőségem, akkor visszautaznék az időben, és mindent másképpen csinálnék.
- Fejezd be! Izabella, úgy csinálsz, mintha minden közös percünket, és átélt pillanatunkat megbántad volna, pedig tudom, hogy ez nem igaz. - Felállt a székből, majd odaállt az ágy mellé. Kicsit idegesített a közelsége, meg úgy általában minden, amihez neki köze volt.
- Mégis honnét vagy ebben olyan biztos? - néztem rá egy pillanatra.
- Tudom.
- Talán tényleg igaz, hogy nem bántam meg semmit, viszont jobb lenne mindkettőnk számára, ha képes lennél végre tényleg elengedni, mert amíg ez nem történik meg, addig bizony mindketten szenvedni fogunk.
- Akkor ez egy jó hosszú szenvedés lesz, - motyogta halkan, aztán megkerülte az ágyamat, és lefeküdt mellém. Először meglepődtem, de aztán inkább hagytam az egészet, és nem kezdtem el emiatt cirkuszolni, mert túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy bármi okosat is képes legyek kinyögni, pedig legszívesebben tovább folytattam volna a szokásos veszekedésünket, mégis úgy éreztem akkor, így lesz a legjobb.
Másnap végre vissza mehettem a lakásba, amit teljesen átvizsgáltak a rendőrök, mégsem találtak semmi hasznosat, vagyis nekem Erik azt mondta, aki szintén reggel jött haza, mert addig tartott, amíg minden fránya papírt eltudtak intézni. A nyomozás során semmiféle nyomot nem találtak, ami hasznosnak bizonyult volna, meg csak pár fontosnak nem mondható dolog tűnt el, így félő volt, hogy hamar abbahagyják a nyomozást a betörés ügyében, de szerencsémre újabb nyomra bukkantak. A házzal szemben lévő újonnan megnyitott cukrászda kamerája rögzített egy autót, amiről kiderült, hogy pár napja lopták el egy családi ház elől.
Akkor még úgy gondoltam, ennél nem jöhet rosszabb, de sajnos most is tévedtem.