21. Fejezet
A lelkem az ördögé
,,Az egészséges lélek az egészséges elmében és az egészséges testben lakozik."
Soul Eater - Lélekfalók
Az étteremben történt eset után Szebasztián velem együtt egyenesen Richárd házához hajtott, ahol az apja felesége már várt ránk, míg a kedves férje elintézte a papírokat, meg tett arról, nehogy elengedjék Ninát. Szebasztián egy szót sem szólt azóta, hogy a rendőrök elvezették a szerelmét, és kezdtem aggódni érte, mert fogalmam sem volt arról, mit is kellene mondanom neki ezek után, hiszen nekem is szerepem volt a történtek alakulásában. Én voltam az egyedüli felelős, bár szerintem mások nem így gondolják, én valamiért úgy éreztem, ez az egész csak is nekem volt köszönhető.
- Kimegyek egy kicsit az erkélyre, ha kell valami nyugodtan szólj, - szóltam oda Szebasztiánnak, aki még mindig némán meredt maga elé, így jobbnak láttam, ha egy kicsit magára hagyom. Felvettem a kabátomat, mert tudtam, kint még mindig mínusz alatti a hőmérséklet, és nem akartam megfázni. Mivel fogalmam sem volt róla mégis hogyan tudnék neki segíteni, ezért úgy gondoltam, ezen magának kell túllendülnie, bár tudtam, tisztában van vele, mindenki, aki szerette mellette fog állni, ahogyan én is.
Kint a friss levegőn már nem emésztettem tovább magam, inkább arra koncentráltam hogyan kellene megvédenem a szeretteimet azoktól, akik kitervelték ezt az egészet. Nem tudom meddig lehettem kint, de biztos vagyok benne, hogy már nyolc is elmúlt, amikor valaki a hátamra terített egy plédet. Mivel nem fordultam meg, így nem tudtam ki jött ki, de reméltem, hogy Ádám az. Tévedtem, mint mindig.
- Köszönöm, de nem kellet volna.
- Hűvös van itt kint, - sejthettem volna, hogy nem Ádám érkezett meg, mert ő megcsókolt volna, vagy átöltet volna. Ezzel szemben Márk az én nagy örömömre nem így tett, bár tisztában voltam azzal az aprócska ténnyel, miszerint még mindig képtelen elfogadni a tényt rólam meg a testvéréről.
- Mit keresel itt? - megfordultam, hogy szemben állva folytassam vele a csevegés, mert valamiért nem bíztam benne elégé.
- Apám hívott fel, - kaptam meg a tömören összefoglaló választ, amit kértem, bár erre magamtól is rájöhettem volna. Nem akartam Márkkal veszekedni, abban a pillanatban senkivel sem akartam veszekedni, sőt egyszerűen beszélgetni sem akartam senkivel, pláne nem vele.
- Bocs, kicsit egyedül szeretnék maradni, - mondtam neki megindulva a ház felé, hogy keressek magamnak egy másik nyugis helyet, ahol nem háborgat senki, és ahol végre tényleg egyedül lehetek. Igen, én ezt terveztem, de Márk nem hagyott bemenni a házba, mert mindig úgy lépett, hogy még véletlenül se tudjak mellette elmenni, így elszórakoztunk ezzel egy ideig.
- Amíg nem beszélgetünk kettőnkről, addig nem engedlek el.
- Nincs olyan, hogy ,,kettőnk", csak te meg én vagyunk, egymástól baromi messze, - böktem meg az ujjammal a mellkasát. Mindeközben legbelül azért fortyogtam, hogy most végre lehetne egy normális kapcsolatom, egy normális emberrel, aki normális kereteken belül képes szeretni engem mindennél jobban, erre jön ez a szemétláda, aki egész végig csak kihasznált engem, és hülyített, hogy jöjjünk ismét össze, de pontosan akkor, amikor lenne esélyem valami jobbra.
- Izabella, te is tudod, hogy most végre teljesen együtt lehetünk, hiszen senki, és semmi nem állhat közénk. Nekem nincs feleségem, és még mindig szeretlek, ahogy te is szeretsz engem, csak baromira makacs vagy. Komolyan, mit vársz még tőlem? Ha akarod, akkor itt helyben megkérem ismét a kezed.
- Fejezd be! - kérdtem tőle teljesen nyugodtan, mert már tényleg nem ért annyit a dolog, hogy emiatt felhúzzam magam. - Kedves Márk, én már ezerszer elmondtam neked, felejts el engem, mert mi már soha a büdös életben leszünk semmiféle kapcsolatban egymással. Vicces, hogy egészen eddig tök jól megtudtunk lenni egymás mellet, most meg, hogy megtudtad, hogy szeretem Ádámot, megint jössz ezzel a baromsággal. Cseppet se gyanús, mi?
- Ez nem igaz, mert én előtte is...
- Hidegen hagynak a szavaid.
- Tehát, utánam most ő következik? Ki lesz a következő áldozatod? - sejtettem, hogy a sok nyáladzás után átmegy támadóba, mert mindig ezt csinálta, ha nemet mondtam a kissé átlátszó lánykérésekre, amiknek egy céljuk volt, nehogy valaki mással boldogan éljek, aki nem ő. Szánalmas!!!
- Ilyeneket Ádám mondott, amikor azt játszotta, hogy őrült, de neked meg sem kell játszanod magad.
- Miattad lettem ilyen őrült! - vágta a képembe, mintha én tehetnék arról, hogy az életében csak is rossz döntéseket hozott, amik szépen kihatottak a szánalmas életére.
- Én meg miattad, szóval kvittek vagyunk. - Közöltem vele a tényeket, miszerint nem csak én vagyok ezért a felelős, hanem jó lenne, ha egy kicsit magába szállna, hátha sikerült rádöbbennie az igazságra. Nem volt könnyű elhaladni mellette, és itt nem konkrétan arra céloztam, hogy mindig elém állt, hanem arra is, mert egy részem sejtette, ennek még lesz következménye, mivel képtelen felfogni a helyzetünk alakulását. Amíg én megakarok szabadulni ettől a bilincstől, addig ő továbbra is szenvedni akar, pedig mindkettőnknek jót tenne, ha ténylegesen vége szakadna az idézőjeles pokoli kapcsolatunknak. Visszatérve a házba, nem csak Szebasztiánnal meg Richárd feleségével találtam szembe magam, hanem egy halom rokonnal, akiknek nem kellet volna itt lennie, de legfőképpen anyámnak nem, mert Kata miatt mérhetetlenül nagy veszélyben van, hiszen az a nő egy őrült hárpia, aki bármire képes.
- Kicsim, jól vagy? - azonnal odaszaladt hozzám, amikor meglátott. Előtte Szebasztián édesanyjával beszélt, akit anyámon kívül Vivien próbált nyugtatni, aki magát meghazudtoló módon próbált emberi érzelmeket kicsikarni magából, hogy a fenemód nagy barátnőjét támogassa.
- Persze, miért ne lennék? - mosolyt erőltettem az arcomra, és hagytam anyunak, hogy magához öleljen. Fogalmam sem volt arról, a jelenlevők mennyit tudhattak, vagy egyáltalán kitől szereztek tudomást a dologról, mégis úgy éreztem, itt az ideje annak, hogy nem csak én, hanem mások is elkezdjenek azon agyalni hogyan menthetnénk meg magunkat a további bajoktól.
- Tudom mennyire jóban voltál Ninával, - simogatta a hátamat az anyukám, mert ő így akart megvigasztalni engem.
- Laurával is, de az egy másik történet, - nevettem el magam, pedig legszívesebben abba sem hagytam volna a sírást. Ha választhatnék melyik volt életem legpocsékabb napja eddig, akkor habozás nélkül rávágnám a mai napot, mert erre egyszerűen nincsenek szavak. Amikor anya próbált elhúzódni tőlem, nem hagytam neki, sőt még jobban szorítottam magamhoz. A könnyeim folytak. Régebben azt hittem attól leszek gyenge, ha mások sírni látnak engem, de ma már tudom, ez nem igaz.
- Nyugodj meg, nincs semmi baj! - próbált nyugtatni az édesanyám, még sem tudtam megnyugodni, mert akkor, ott, abban a helyzetben minden elfojtott könnyem a felszínre tört, és egyáltalán nem bántam, hogy mások is a tanúi lesznek a kiborulásomnak. Szerintem már annyi minden történt ebben a családban, ez a kis sírás már senkinek sem kottyant meg. Pár perccel később Petra Viktorral együtt érkezett be a nappaliba, akiket Laura követett, mindenki nagy megdöbbenésére, mivel ők nem tudtak a válásról meg más egyéb dologról, ami azóta történt közöttük.
- Hogy lesz ezek után? - kérdezte meg Viktor az apjától, aki éppen Szebasztián vállát szorongatta az egyik kezével, mert a másikban egy poharat tartott, mert amíg én sírással próbáltam kiheverni a bajaimat, addig Richárd az alkoholba menekült, bár nem lehet rá azt mondani, hogy alkoholista, max azt, hogy néha-néha megiszik pár pohárral a kedvenc szeszes italából.
- Nem tudom, - rázta meg a fejét. - Amíg nem tudjuk kik állnak ezek mögött, addig nem tudunk sehogy sem védekezni. - Először nem értettem mit is mondott Richárd, aztán megértettem, hogy igaza van, mivel tényleg nem tudjuk kik azok, akik ,,felbérelték" idézőjelesen ezeket az őrülteket, így fel sem tudtunk arra készülni, hogy hol is érhet minket legközelebb a csapás. Mégis úgy éreztem, tennünk kell valamit, csak fogalmam sem volt arról, mit kellene. Ezek után Richárd intett nekem, meg Viktornak, és Laurának is, amit egyikünk sem értett, de aztán leesett mit akart. A fenti szobába mentünk, ahová engem zártak be szilveszterkor, hogy Ádám eltudja mondani azokat, amiket el kellet mondania nekem, így amikor beléptem a helyiségbe kissé felkavarodtak bennem az érzelmek, amik csak fokozták a sírásos-nyugis állapotomat, ami között éppen tengtem.
- Ha minden igaz, akkor két személy tervelte ki ezeket, - szólalt meg elsőnek Richárd, aki elfoglalta a helyét az íróasztalánál, mi meg vele szemben foglaltunk helyet a kisebb székeken, amiket pár napja hozhattak be, mert szilveszterkor még nem voltak az irodának nevezett szobában. Fura volt megint Laura mellett ülni, mert reggel már megtapasztaltam mennyire pocsék is mindezek után ismét személyesen találkozni vele, mert ő már nem az a lány, akit régebben megismertem.
- Reggel azt az utasítást kaptam, hogy meséljem el a történetemet Izabellának, ha találkozok vele. Tessék, itt a mobilom, nem hazudok, - nyújtotta oda Richárdnak a készüléket, aki elvette tőle, majd elolvasta az üzeneteket, amiket egy ismeretlen fickó küldözgetett a volt legjobb barátnőmnek, és amikben utasításokat adott velünk kapcsolatban. Fogalmam sincs mi játszódhatott le Viktor fejébe, amikor Laura elmondta az igazat neki, de gyanítottam, hogy ő is úgy reagált, mint ahogyan Szebasztián, mert mostanra már meg sem rezdült attól, amit a ,,nagy" szerelme az imént előadott.
- Megpróbáltuk megtudni kié a szám, de zsákutca volt. A telefon kártyás, nem előfizetős, - közölte velünk Viktor az információkat.
- Az ikreknek mutattad már? - adta vissza Laurának a mobilját Richárd, aki inkább engem figyelt, mint a többieket, és nem értettem miért. Gondoltam, hogy amíg én azt hittem, hogy Kornél meg Zoli kimarad ebből, addig valójában már jóval előttem tudomást szereztek minden fontos dologról.
- Igen, és ők se tudtak meg többet nálam. Laura nem emlékszik a férfire, mert túl kába volt, amikor találkoztak, és utána már csak telefonon tartotta vele a kapcsolatot, - közölte velünk a tényeket Viktor, majd megfogta Laura kezét, és rámosolygott, amitől majdnem elhánytam magam. Na, nem azért mert ilyen nyálasan adták a tudtunkra mennyire szeretik egymást, vagyis azért is, meg azért, mert még mindig élt bennem Petra tekintete, amikor arról beszélt mennyire fáj neki, amit a férje művelt vele.
- Még kik voltak benne? - fordultak mindannyian felém.
- Laura, Nina, Kata, Benedek professzor, és Márk volt felesége, - soroltam fel azokat, akikről eddig tudomást szereztem.
- Honnét tudom, hogy ők benne voltak? - kíváncsiskodott Richárd.
- Tudomást szereztem bizonyos levelekről, amikben benne volt, hogy ki milyen sorsot érdemel, és ezek többsége majdnem össze is jött. Aztán Ádám elmesélte mire jutott Katával, majd kiderült, Laura is benne volt, így tudtam, ha valamit megakarok tudni, azt csak is tőlük tudhatom meg. Ezért ma beszéltem vele, - mutattam a mellettem ülő volt legjobb barátnőmre, - aztán Kata szó szerint letámadott, mert időközben ők ketten lefolytattak egy kifejezetten érdekes eszmecserét arról, hogy mit mondott nekem. Veszekedtünk, és rádöbbentem, mindenkinél volt valaki, aki közel került a másikhoz, majd szépen tönkre vágta az életét.
- Helyesbítve, csak megpróbálta, - javított ki Viktor.
- Vajon Petra életét nem tette tönkre? - fordultam felé, és ekkor már tényleg elértem a tetőpontot, ahol tisztában voltam vele, ennyi volt a sírásos résznek, most a dühös, őrült részem veszi át felettem az irányítást, amit el szerettem volna kerülni, de Viktor meg Laura kihozták belőlem.
- Márk életét nem tetted tönkre? - vágott vissza elégé csúnyán Laura.
- Pont fordítva! - csattantam fel.
- Eddig nem volt alkalmunk tisztázni a dolgokat, de most lehetőségem nyílt arra, hogy elmondjam, te sem vagy jobb nálam. Azt hiszed, te olyan fene mód tökéletes vagy? Engem ítélsz el azért, amiről nem tehettem, miközben te adod a szentet, meg az ártatlant. Tudod mit Izabella, cseszd meg a tökéletes életed! - vágta a képembe Laura elégé kikelve saját magából, amit természetesen képletesen kell érteni, nem szó szerint.
- Egyszer se állítottam olyant, hogy tökéletes lennék, vagy hogy az életem tökéletes, mert nem az. Nem én választottam ezt az életet,még sem tehettem ellene semmit. Mindenki azt vágja a fejemhez, hogy olyan vagyok mint az édesanyám, pedig nekik fogalmuk sincs min ment keresztül ő, ahogy arról sincs semmi fogalmatok, hogy nekem miken kellet átvergődnöm. Viszont azzal teljesen tisztában vagyok, hogy soha sem csináltam volna olyant, amit te megtettél, akármennyire is szerettem volna. De tudod mit? B@zd meg a rib@ncságod! - vágtam neki vissza, aztán szépen kivágtattam az ,,irodából", vagyis akartam volna, de Ádám meg Erik, - akik be akartak menni - elállták az utam.
- Jól vagy? Mi történt? - lépett hozzám közelebb Ádám, amikor meglátta a kisírt szemeimet, meg a kissé elkenődött szemfesték csíkokat, amik szintén a sírás számlájára voltak írhatóak. Megjegyzés saját magamnak: olyan szemfestéket kell vennem, ami nem folyik el, ha bőg az ember. Amikor megpróbált közeledni hozzám, automatikusan elléptem tőle, mert úgy éreztem, ebben a pillanatban nem akarom azt, hogy hozzám érjen, és ez nem csak rá vonatkozott.
- Bárcsak hagytál volna meghalni! - suttogtam neki halkan, aztán kikerülve őket elszaladtam. Fogalmam sem volt hova menjek, mégis olyan jó érzés volt elhagyni a házat, és belevetni magam a sötétbe. Ekkor már kezdtem érezni, hogy nincs minden rendben velem, mert az őrület kezdett elhatalmasodni rajtam, aminek kezdtem teljesen a rabja lenni, pedig mindig is az volt az álmom, hogy segítsek azokon, akiket tönkre tesz az élet. Vicces, de pont engem tett tönkre. Miközben céltalanul bolyongtam többször is megszólalt a telefonom, még sem éreztem késztetést arra, hogy felvegyem, és beszéljek bárkivel is, mert egyszerűen nem volt rá szükségem, ahogyan a kioktatásra sem. A fejemben már hallottam is anyám szokásos szövegét arról, hogy az öngyilkosság számomra csak egy gyenge megfutamodás lenne, ezért soha többé még eszembe se jusson ilyesfajta gondolat, mert különben utánam jön, és szétrúgja a fenekem. Amikor már végképpen nem tudtam tovább futni, egy padra ültem le, mégis még mindig erős volt a késztetés arra, hogy tovább fussak, mégis meg kellet állnom.
- Most mit csináljak? - kérdeztem leginkább magamtól, mert teljesen egyedül voltam az utcán, ahol megálltam. Egy kicsit féltem, mert fogalmam sem volt róla hol is vagyok pontosan. Ahogy ott ültem, visszatértek a régi emlékeim, amik kezdtek felemészteni. Eszembe jutott Alex, meg amit öt cseszett évvel ezelőtt együtt terveltünk ki, és amit Ádám megakadályozott az én esetembe, mert Alex arra már fejbe lőtte magát, mert ő már végképp menthetetlen volt. Számtalanszor elgondolkodtam azon, ha aznap őt tudják megmenteni, és nem engem, akkor hogyan alakult volna az élete. Vajon, mostanra már lenne barátnője, menyasszonya, felesége, családja, vagy egyszerűn csak úgy lenne egymaga? Ez volt az egyedüli kérdés, ami mindennél jobban érdekelt engem, mert úgy éreztem, neki sokkal jobb élete lehetett volna az enyémnél, ha akkor azt mondom, ,,ne csináljuk, mert nincs értelme". Vajon hallgatott volna rám? Kétlem, mert mindig is önfejű volt. Vajon, ha tényleg jobban akartam volna akkor az életet, még talán most is élne? Ezt se hiszem, mert aki egyszer eltervezi, annak legrosszabb esetben semmi sem állhat az útjába, így gondolom ő is így, vagy úgy, de megoldotta volna. A francba!
- Ne fordulj meg! - szólt rám a hátam mögül egy ismeretlen férfi hang, bennem meg a vér is meghűlt egy pillanatra, mert ez volt az egyetlen, amit azon a napon nem akartam hallani.
- Mit akar? - kérdeztem meg kissé remegős hangon. - Nincs nálam pénz, sem ékszer, de a telefonomat viheti, bár gagyi, és semmit sem ér, de szívesen odaadom.
- Nem kell a telefonod, sem a pénzed, ahogyan az ékszeredre sincs szükségem.
- Akkor meg mit akar? - nem mertem megfordulni, egyszerűen lefagytam, amikor kezdett nagyon, de nagyon rossz előérzetem lenni azzal kapcsolatban, hogy mit is akarhat tőlem.
- Válaszokat Izabella, - tudta a nevem, és ez még jobban megrémisztett, mert nekem egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy ki van mögöttem. A szívem olyan gyorsan vert, hogy attól féltem kiszakad a testemből.
- Honnét tudja a nevem? - csak ennyit tudtam megkérdezni tőle, mivel azon erőlködtem, ha el kell menekülnöm, merre tudnék elfutni, hogy ne tudjon elkapni ez a pasas.
- Mindent tudok rólad.
- Ki a fészkes fene maga? - megpróbáltam megfordulni, de ekkor egy erős kéz lenyomta a fejemet, nehogy megforduljak, ami nem volt egy kényelmes, bizalomgerjesztő helyzet, ahogy a pad mögül nyomta előre a fejemet a lábaimhoz.
- Megmondtam, hogy ne próbálj megfordulni. Azt hittem ennél értelmesebb vagy, de kezdem azt hinni, tévedtem veled kapcsolatban. Nem árulom el a nevem. Évek óta figyellek téged, és a mai napi húzásod kissé felbosszantott, de meg is lepet, mert nem hittem volna, hogy ennyire összetudod rakni a dolgokat. Ebben szerepet játszott Kata is, de nem haragszom rá emiatt, ahogy Laurára sem. - Ismerősnek tűnt a fickó hangja, vagyis nagyon annak tűnt,még se tudtam beazonosítani, ahogyan azzal sem voltam tisztában hol is hallhattam már korában. Miközben kimondta Kata meg Laura nevét, akkor már biztosra vettem, igen, ezt a fickót ismerem valahonnét, csak fogalmam sincs honnét.
- Maga a felelős mindenért.
- Igen.
- Ki a társa?
- Parancsolsz? - nem értette, vagy csak úgy tett, mintha nem értené a kérdésem.
- Két személy kereste meg őket, egy nő és egy férfi, amikor éppen szükségük volt segítségre. Ha maga az egyik, ki a másik?
- El kell árulnom neked Izabella, hogy egyik sem én voltam. Amióta létezem, azóta gyűlölöm a Hoffmann családot, ami vicces, mert ők nem is tudnak róla, ahogy arról sem, hogy egyáltalán létezem. Az egész egy bizonyos dologgal kezdődött, abból kiindulva lett két társam, akik először nem akartak nekem segíteni, aztán a mi kedves Richárd barátunk tett róla, hogy átálljanak az én oldalamra. A levelek, amiket küldtem a fiúknak csak is azért voltak, mert elakartam érni, hogy csalódj bennük, és segíts nekem, de kezdem úgy érezni, ezt valahogy elszúrtam.
- Mit tett velük Richárd?
- A számtalan mocskos, család szétszakítós tettein kívül, csak annyit, hogy szép lassan ellehetetlenítette a helyzetüket. A férfi, akit Laurához küldtem, valaha a legjobb barátja volt, ekkor már Richárd házas volt Viktor anyjával, de még ez sem tántorította el abban, amit művelt, és csak is azért, mert a barátja jobbnak bizonyult nála az üzleti életben. Van róla fogalmad hogyan tette tönkre őket? - meg ráztam a fejem, bár a szóritása még mindig nem enyhült. - Elcsábította a feleségét, majd felvette az egyik együttlétüket, és elküldte a legjobb barátjának, aki ezek után teljesen összezuhant, mert mindennél jobban szerette a feleségét. Aztán következő lépésben Richárd szépen kihasználta ezt a könnyen jött lehetőséget, és az apjának hála elkezdte a kis támogatóival szétzúzni a legjobb barátja cégét, ami ennek köszönhetően a csőd szélére került, majd titokban kivásárolta őt, és átvette az irányítást.
- Mindig is tudtam mekkora egy szemét, - sziszegtem undorodva, mert tényleg undort váltott ki belőlem.
- A nő se járt jobban, teljesen megőrült,amikor a férje megtudta az igazságot, és évekig kezelték, míg egy szép napon be nem sétáltam az életébe, azóta nekem dolgozik, ahogyan a férje. Évekig kellet várnom, míg megfogalmazódott bennem, hogyan kellene bosszút állnom ezen a szánalmas családon.
- Ellened mit követett el?
- Az még egy ideig az én titkom marad, de ha ügyes vagy, rájössz magadtól is. Amit az előbb elmeséltem, ahhoz nekem semmi közöm, csak segítőkezet nyújtottam nekik, ahogyan a többieknek is. Évek óta vártam a kívánkozó alkalmat, hogy találjak szövetségeseket, és a sorsnak hála, lett egypár. Most neked ajánlok fel egy lehetőséget, és eldöntheted, élsz-e vele, vagy nem.
- Nekem nincs szükségem a maga segítségére. Soha sem lennék képes elárulni őket.
- Keményebb dió vagy, mint gondoltam. De azért elmondom, hogy a Hoffmann család napjai meg vannak számlálva, viszont mivel te csak egy ártatlan áldozat vagy, így arra gondoltam, ha segítesz nekem, akkor anyádnak és neked megkegyelmezek, viszont, ha ez nem győz meg téged, akkor mindketten a sorsukra fogtok jutni, és mehetsz vissza oda ahonnét Richárd testvére kimentett téged meg anyád.
- Nem tanították meg neked, hogy nem szabad így bánni egy lánnyal? - próbáltam úgy megkarmolni, hogy végre elvegye a kezét a tarkómról, mert fájt a szóritása, ahol fogvatartott percek óta.
- Sajnos, nem volt aki megtanítsa, - közölte szomorúan.
- Anyám szereti a férjét, én pedig a család részese vagyok, soha sem lennék képes elárulni őket, viszont meg fogom tudni ki vagy, és nem hagyom, hogy árts neki azért, amiért csak is Richárd a felelős. Mellékesen áruld el, ha Richárd az, aki vétett ellened, akkor miért akarod az egész családot, miért nem elég ő?
- Mert az ő legnagyobb gyenge pontja a családja.
- Ez nem pontosan igaz, - ellenkezdtem, mert ezzel sehogy sem tudtam egyetérteni.
- De, igaz.
- Apropó, ha már beszélgetünk, akkor légy olyan aranyos, és áruld el, hogy mi a fészkes fene köze van ehhez Eriknek? Mert nekem túlságosan gyanús, hogy amíg az ikrek, vagy a lányok nem kaptak levelet, addig Richárd minden fia kapott, plusz Erik. Próbáltam rájönni, de sehogy sem sikerült.
- Erik is Richárd fia.
- Az lehetetlen, hiszen nagyon hasonlít az ap..., - minden rohadt gondolt megfordult a fejembe, ezt az egyet kivéve, mert lehetetlennek tartottam, hisz olyan sok közös van közte, meg a mostohaapám között, és amiket hallottam Erik édesanyjáról, azok mind ütik ezt a feltevést, miszerint tényleg az ő fia lenne.
- Még találkozunk, most mennem kell, de ha meggondoltad magad, itt a számom, hívj fel. Ne próbáld lenyomoztatni,mert csak felesleges időpocsékolás lenne, mert ez a szám, egy nagyon ócska kártyás telefonhoz tartozik, amit egy kicsit megbuheráltam, így bemérhetetlen.
- Még tudni akarok pár dolgot, - tiltakoztam, bár szívesebben beszélgettem volna vele úgy, hogy nem szorongatja hátulról a nyakam, és nyom lefelé, nehogy megforduljak.
- Majd később! - ezzel eleresztett, és mire felegyenesedtem úgy, hogy megtudjak fordulni, már sehol sem volt. Rohadt nagy szerencséje, hogy nem járt erre senki, meg a közvilágítás sem volt valami jó a környéken, így simán fel tudott szívódni. Számtalan kérdésre választ kaptam, de adódtak olyanok, amire viszont egyáltalán nem, és ez aggasztott. Megtudtam, hogyan tudok rákeresni azokra, akik szintén Katához hasonlóan ennek az alaknak a bábjai, ahogy Laura is, viszont úgy éreztem, ha kiderítem kik azok, akiket Richárd így tett tönkre, akkor már egy lépéssel közelebb tudok kerülni ahhoz, hogy megmentsem a családom ártatlan tagjait, akik nem tehetnek erről az egészről. Ha ezért az kell, hogy eladjam a lelkem az ördögnek, akkor simán megteszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése