Blanka világa 4. Fejezet Nyomozz!

Blanka világa

4. Fejezet

 Nyomozz!

,,Az emberek túl sok valóságot nem bírnak el."

Emma Donoghue

Újabb nap, újabb hat teljes tanóra várt rám. Péntek az a nap, amikor cseppet sem érdekelt semmi, csak annak örültem, hogy letelt a hét, és egy újabb héttel közelebb kerültem az utolsó tanítási napomhoz, amihez még mindig nagyon sok nap választott el. Komolyan, én addig belefogok ebbe betegedni, amíg nem jön el az érettségim meg a szóbelim napja.
Éppen a matekot másoltam Vivienről,- aki meglepően jó matekból, pedig a kutya se nézné ki belőle, hogy ez megy neki a legjobban. Néha még rá is játszik arra, hogy mások hülyének gondolják, pedig nem hülye, csak furcsán különleges - amikor Olivér zavart meg.
- Itt a tanár, vagy mi van? - néztem rá riadtan. Nem akartam lebukni másolás közben, sőt kifejezetten ügyeltem rá, hogy minden takarjon annyira, hogy senkinek se tűnjön fel mit csinálok éppen.
- Nem jön, helyestesítés lesz, - közölte velem.
- Csak most szólsz? Már az egészet leírtam, majdnem leszakadt a kezem, - háborogtam. Megjegyzem, nagyon csúnya dolog másról másolni, csak néha hiba csúszik a gépezetbe.
- Az a pletyka kering, hogy kórházba kellet vinni, mert ő is rosszul lett ugyanattól a szertől, mint Noémi - suttogta halkan.
Fanni és Vivien lementek az udvarra, de nekem nem volt kedvem kimozdulni, meg be kellet fejeznem a matekot, mert nem akartam egyest kapni az elmulasztott házi miatt. Most viszont jobban örültem volna annak, ha mellettem vannak, mert kezdett nagyon megviselni ez az egész, ami már hónapok óta tartott.
- Ha tudják mit okoz, akkor miért veszik be? - ezt az egyet sehogy sem tudtam megérteni.
- Senki sem tudja.
- Talán rákényszerítik őket? - ez az ötlet is megfordult a fejemben.
- Fogalmam sincs, viszont ha minden igaz, akkor ő eddig az egyedüli, aki életben maradt.
- Szegény nő! - még meg is borzongtam, amikor belegondoltam, hogy neki is elsülhetett volna rosszul a találkozása a mérgező pirulával, ami már több fiatal életét elvette. Ez a szer gonosz volt, és ennek ellenére is lenyelték.
- Amúgy csak mondanám, hogy tegnap éppen haza felé tartottam, amikor megláttam Szabolcsot, aki éppen Nováékkal bandázott a gyárnál. Új haverokat szerzett, vagy mi van?
- Figyelmeztettem, hogy nem lesz jó vége ennek, de nem hallgatott rám úgy tűnik.
- Elmondtad neki mekkora mocsadékok?
- Aha, mindenre alaposan kitérve.
- Szabolcsnak, akkor elmentek otthonról, ha azok után is képes összebarátkozni velük. Levente szerint nem komplett, és talán igaza is van.
- Szerintem aranyos, - keltem Szabolcs védelmére. - Szabika cuki.
- Szabika? Most már becézed is?
- Nem tűnik pszichopata sorozatgyilkosnak - javítottam ki magam.
- Ja, hát így mindjárt más, - röhögött fel Olivér, de rögtön elhalkult, amikor Szabolcs visszatért a terembe. Furcsa volt, de amióta elkezdett az én suliba járni, azóta mintha megváltozott volna, vagy nem is tudom. Nem régóta ismerem, mégis nagyon nem hagy nyugodni a viselkedése. Talán Olivér aggodalma nem alaptalan, és mégis lehetséges, hogy nem véletlenül iratkozott pont ebbe a suliba. Mi van, ha apa keze van ebbe, és Szabolcs egy beépített rendőr? Istenem! Túlságosan sok sorozatot nézek.
A szemöldökében még mindig ott volt az a kis csillagformájú piercing, amiért már egy halom lány úgy odavolt a suliban. Ez volt még csak az első hete, de már rengeted ismerőse lett innét, még nálam is több, pedig én már három hosszú éve járok ide mindennap, csak nem vagyok fiú, pontosabban helyes fiú, akit isten jó testtel áldott meg, mégis volt a tekintetében valami megmagyarázhatatlanul elszomorító.
- Merre jártál? - érdeklődtem tőle, amikor elfoglalva Fanni helyét leült a mellettem lévő szabad székre. Olivér elégé szúrós tekintettel méregette, jelezve neki, mennyire nem bírja őt, de Szabolcsot sem kellet ilyen téren félteni, mert nem esett kétségbe a nála jóval kisebb sráctól. Bár Olivér sokat felszedett, és járt kondizni, még sem közelítette meg azt a szintet, amit Szabolcs birtokolt testfelépítésben. Ő ránézésre sokkal idősebbnek tűnt, mint tizenhét, tizennyolc, inkább olyan huszonhatra saccoltam volna, ha nem tudom, hogy velem egykorú, sőt idősebb egy kicsivel.
- A büfében  voltam, meg kinéztem az udvarra, - válaszolta a padra lehajtva a fejét. Istenem, de gyönyörű szemei voltak.
- Na, hol tartottunk? - kalimpált előttem a kezeivel Olivér, hogy visszaszerezze a figyelmemet, mert kissé elvesztem Szabolcs tekintetében.
- Nem tudom, azt hiszem a matekról beszélgettünk, - annyira kiment a fejemből minden, hogy csak nagy nehezen tudtam visszaemlékezni. Pár percre még azt is elfelejtettem, hogy Olivér egyáltalán ott volt velünk a teremben, ami csúnya dolog volt tőlem, mégis annyira beszippantott az univerzum, képtelen voltam másra figyelni, mint arra a srácra, aki ott ült mellettem, és akinek a karja hozzá ért a karomhoz.
- Aha, a matek! - bólogatott, bár a tekintetéből kiolvastam, valamire gondolt, aminek köze volt hozzám meg Szabolcshoz.
- Ne csináld! - förmedtem rá.
- Mit csinálok? - mosolygott rám a barátom, és én megütöttem a füzetemmel. - Jaj, ez fájt! - nyöszörgött vigyorogva. - Ezért el kell jönnöd velem moziba.
- Nem azt mondtad, hogy le vagy égve? - jutott eszembe a buszos beszélgetésünk. Bárcsak a matek is mindig ilyen hirtelen beugrana!
- Szereztem pénzt, - újságolta boldogan.
- Micsoda hír! - húzta ki magát mellettem Szabolcs. - Én is mehetek? - nézet hol rám, hol Olivérre.
- Igen, ha van hozzá kedved, és nem kötnek le azok a nyomorékok, - kedveskedett Levente testvére.
- Hé! - szóltam rá azonnal, majd a mellettem ülő felé fordultam. - Persze, szívesen látunk téged is, és Olivér nem úgy értette, amit mondott.
- De, pont úgy értettem, ahogy mondtam, - ellenkezett felállva a kukáig elsétálva. - Mindenki tudja róluk, hogy kicsodák, micsodák, és ezért egyedül ők a hibások.
- Olivér! - szóltam rá ismét.
- Hagyd csak, nem lényeg, - legyintett Szabolcs. - Mikor megyünk? - váltott témát.
- Suli után megfelel? - és így dőlt el, hogy suli után felkerekedve, a lányokkal kiegészülve elmentünk mozizni. Ha megkínoznának sem tudnám elmondani mire ültünk be, mert nem igazán kötött le a film, túlságosan azon járt a fejem, vajon honnét szerzett Olivér pénzt, amikor le volt égve, és nekem kellet rávennem, hogy elhívja Vivient egy filmre úgy, hogy én fizetem az egészet. Most teljesült a közös filmnézésük, csak én is jelen voltam Fannival meg Szabolccsal együtt, akik velem ellenben izgatottan figyelték hogyan is alakul, amit éppen néztünk.
Természetesen mielőtt leléptünk a suliból üzentem apának, nehogy amiatt aggódjon, hogy vajon hol lehetek, és miért nem értem időben haza. Egyáltalán nem lett volna poénos, ha riasztja a rendőr haverjait, és a keresésemre indult volna, ami egyszer is bőven elég volt, amikor még Novával jártam. A történet abból állt, hogy elmentünk pizzázni, de lemerültem, emiatt nem tudtunk beszélni egymással az édesapámmal, aminek köszönhetően ő maga kezdett nyomozásba.
Éppen a filmet figyeltük, amikor valaki megszólított.
- Blanka! - suttogta egy nagyon jól ismert hang a nevemet, amit egyből tudtam kitől is származhat. Nem kezdtem el forgolódni, eszembe sem jutott beszélni azzal a gyökérrel. - Hé, Veronica Mars! - ezt már hangosabban ejtette ki, mire a körülöttünk lévők elkezdtek pisszegni, mert zavarta őket Nova megnyilvánulása.
- Mi a fenét akarsz? - fordultam Nova felé hátra, aki az idióta haverjaival terpeszkedett két sorral felettünk.
- Kopj le! - szólt oda neki Olivér.
- Nem hozzád szóltam, - förmedt rá a barátomra. - Ha hozzád szólok, azt észre fogod venni, - morogta Nova összeráncolt homlokkal. A film által megvilágított teremben pontosan tudtam milyen képet vág éppen.
- Filmet nézünk, - fordultam vissza.
 - Bianka, beszélnünk kell!
- Nekünk nem kell semmiről sem beszélnünk.
- Szerintem beszélj vele, - lökött meg picit Szabolcs, aki mellettem ült.
- Oké, rendben! - adtam be a derekamat túlságosan is hamar. Olivér nem nézte valami jó szemmel a kis akciómat, mert ő ott volt velem, amikor Nova összetörte a szívemet, és kiderült mekkora rohadék is valójában. Most mégis felálltam, és kisétáltam a teremből nyomomban Novával. Legbelül nagyon is kíváncsi voltam arra, miről is akarhat velem beszélni.
Mikor már sikerült olyan helyet találni, ahol megfelelően tudtunk kommunikálni, belekezdett.
- Nem akartalak zavarni, de a te apád rendőr, és ha jól tudom ő nyomoz a sulikban terjedő kábszer ügyében.
- Ilyesmiről nem beszélhetnék, de igen. Ugye, most nem azt akarod közölni, hogy te állsz emögött az egész mögött, és segítsek neked megpattanni innét, mert közlöm, semmi esetre sem segítenék.
- Nem, félreérted az egészet! - csattant fel. - Az igaz, hogy a segítségedre van szükségem, de nem emiatt az okból kifolyólag, vagyis kisebb részben igen. Emlékszel arra a Noémi nevű csajra, aki a suliban halt meg a drog miatt?
- Igen, Fanni ismerte.
- Sokan azt terjesztik rólam, hogy én adtam neki a drogot, de ez képtelenség.
- Valóban? - gyanakodva méregettem.
- Esküszöm az életemre, hogy soha sem adtam neki drogot, és én sem vettem be azt a bizonyos anyagot, amitől feldobta a lábait. A rendőrség tegnap házkutatást tartott nálunk, a szüleim ki vannak akadva, te meg szeretsz nyomozni. Ígérem, ha segítesz a továbbiakban örökre békén hagylak, plusz bármit kérhetsz tőlem, amit akarsz, - bökte ki mit is akar pontosan tőlem.
Nova szülei igen tehetősek voltak, a fiúk meg azért lázadt, mert nem kapott elég figyelmet tőlük, bár alapjáraton is egy pöcs volt, mégis sajnáltam, amiért a szülei inkább lepasszolták őt, mint sem hogy foglalkozzanak vele.
- Bármit? - húztam fel az egyik szemöldökvonalamat, ami egészen az égig felugrott hirtelenjében.
- Tudtam, hogy erre ráfogsz harapni, - széles lett a vigyor a képén, amikor rádöbbent, nyert ügye van. - Azért tartasd szem előtt, hogy csodákra nem vagyok képes, de pár dolgot simán eltudok intézni.
- Segítek bebizonyítani, hogy nem te vagy az, aki a drogot terjeszti a sulinkban, illetve a sulikban, sőt megtalálom a valódi tettest, viszont előre közlöm amit kérni fogok, ahhoz nem kell csodatévőnek lenned. Mindössze annyi, hogy szerezd meg nekem a régiségboltból a zöld köves nyakláncot, amit most vittek vissza a boltba, de túl drága, hogy megvegyem.
- Miért vitték vissza?
- Mondjuk úgy, hogy akinek szánták rossz fát tett a tűzre.
- Rendben, kezet rá! - nyújtotta felém a kezét, én meg kezet ráztam vele. - Megszerzem a nyakláncot, amit akarsz, de te is találd meg a valódi tettest, és utána megszabadulsz tőlem.
- Már alig várom, - minden szót jól kihangsúlyoztam.
- Viszont, erről senkinek sem szólhatsz, - fűzte még hozzá.
- Nem terveztem telekürtölni vele a világot, - húztam a számat.
- Majd beszélünk, - ezzel távozott is. Még néztem utána pár percig, aztán visszamentem a többiekhez.
- Na, mit akart? - szegezte a kérdését nekem Olivér.
- Csak fárasztott a hülyeségeivel, - legyintettem unottan.
A film végén Szabolccsal együtt mentünk haza,
- Miért van olyan érzésem, hogy te tökéletesen tisztában vagy azzal, mit is akart tőlem Nova? - fordultam Szabolcs felé a családi ház előtt állva. Már órák óta ezen az apróságon kattogott az agyam.
 - Mondjuk úgy, hogy csak sejtésem van.
- Mindegy.
Annyiban hagytam a dolgot, pedig nagyon, de nagyon sok kérdés merült fel bennem, mégis visszafogtam magam. A házban Rebeka már várt ránk, pontosabban rám.
- Nincs kaja, - közölte velem, már az ajtóban.
- Miért nekem mondod? Aha, szóval azt várod, hogy csináljak neked kaját? - tökéletesen világos volt minden.
- Okos lány vagy, - veregette meg a vállamat vigyorogva. - Krumplit meg olyan kis cuki falatkákat kérek, - közölte a szobája felé haladva.
- Egyszer érném meg, hogy te készíted a vacsorát. Ha majd férjed lesz, akkor neki is nekem kell majd főznöm? - kiabáltam utána.
- Nekem a férjem fog főzni! - kiabálta vissza eszméletlenül hangosan rikácsolva. Csodáltam, hogy az ablaküvegek nem törtek ki a rémes hangjára, és még csak be sem repedtek.
- Ha nem nyír ki, nyert ügyed van, - ingattam a fejemet. Ezt már nem hallotta, mert eltűnt a szobájába. Gyanítottam pasit halász magának a neten keresztül, vagy csak az idióta barátnőivel cseveg ki valami cikis pillanatot, ami természetesen mással történt, nem vele.
- Segíthetek? - ajánlotta fel a segítségét Szabolcs, aki felvitte a szobámba a táskáinkat, majd ismét csatlakozott hozzám a konyhában.
- Persze, hálás lennék, - mosolyogtam rá. - A krumplit kell megpucolni, én addig megcsinálom a húst - adtam ki a feladatott. Majd mindent az asztalra tettem, amire szükségünk volt a vacsora elkészítéséhez.
- Érdekes a testvéri kapcsolatotok a nővéreddel, - jegyezte meg nekem munka közben.
- Megtudnánk egymást fojtani, de attól még nagyon szeretjük. Kiváltképpen akkor, amikor előáll valami hülyeséggel, mert akkor tényleg megtudnám fojtani, viszont, amikor Nova átvert, ő ott volt mellettem.
- Nova nem olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát, - szólalt meg mélyen a szemembe nézve.
- Mióta ismered? Talán két napja? Mennyit beszéltél vele, hogy ezt vonod le? Én évek óta ismerem, és tudom, hogy egy szemétláda, - fakadtam ki.
- Akkor miért kezdtél vele?
- Mert egy hülye voltam, de tanultam a hibámból. Akkor úgy gondoltam, talán más, aztán szép nagyot estem, amikor egy halom ember előtt közölte, hogy mennyire csúnya vagyok, és egész végig a nővéremet fűzte, miközben engem azzal hülyített, amivel.
- Ma miért is mentél ki vele?
- Mert te mondtad, hogy beszéljek vele, - ez volt a leggyérebb kifogás, ami eszembe jutott.
- Aha, és engem mióta is ismersz, hogy ennyire hatni tudok rád? Nem, te magad miatt mentél oda.
- Csak egy beszélgetés volt, semmi több, - zártam rövidre a témát. Apa szerencsére pont jókor esett be az ajtón, így nem kellet tovább magyarázkodnom, sem érvelnem arról, mekkora szemét is Nova, hiszen ha továbbra is vele barátkozik, akkor előbb vagy utóbb magától is rá fog jönni.
- Jobban van már a tanárunk? - kíváncsiskodtam vacsora után, amikor apuval mosogattunk, mert a nővérem szokásához híven lelépett, Szabolcsot meg nem akartam ezzel továbbra is fárasztani.
- Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs jól. Pár perccel ezelőtt kaptam egy üzenetet, miszerint ő sem élte túl.
- Ha tudják, hogy halált okoz,akkor miért veszik be?
- Fogalmam sincs, de annyi biztos, hogy nem okoz akkora függőséget, mint mondjuk más szer.
- Akkor ezek szerint öngyilkosok akarnak lenni?
- Nagy rá a valószínűség, hogy azért csinálják, mert véget akarnak vetni az életüknek.
- Durva! - nyugtáztam lehajtott fejjel.
- Erről viszont senkinek sem beszélhetsz, megértetted? - nézett rám szigorúan apa.
- Persze, soha, semmit, senkinek.
- Az iskolátokban nem láttál, vagy hallottál valami gyanúsat?
- Nem, - ráztam meg a fejemet. Most először hallgattam el előle valamit, ami talán fontos lehetne a továbbiakban, de még sem tudtam hogyan meséljem el apunak azt, miszerint Nova engem kért fel arra, nyomozzak az ügyében, és találjam meg a valódi terjesztőt.
- Ha bármi van, azonnal szólj nekem, hátha fontos lehet az ügyben.
- Igen, azonnal szólok, - suttogtam szomorúan.
- Mi ez a hirtelen jött szomorúság? - fürkészte az arcomat.
- Semmi, csak azon a fiatal lányon agyaltam, aki nem olyan régen halt meg, most meg a tanárom, vajon ki lesz a következő?
- Ebbe még bele gondolni is rossz, hogy lesz következő, de ha nem találjuk meg a terjesztőt, illetve terjesztőket, akkor hamarosan újabb név kerül fel a listára.
- Megfogjuk találni, - öleltem meg.
Este lefekvés előtt gyorsan felléptem a közösségi oldalamra, és beszélgettem egy kicsit Olivérrel, aki picit szomorú volt Vivien miatt, bár annak örült, hogy ma mégis velünk jött moziba, nem pedig a barátjával.
Még a vele való beszélgetés sem tudott annyira elálmosítani, hogy képes legyek nyugodtan elaludni, mégis egy idő után győzőt a fáradtság.