Életek Izabella és az élet 24. Fejezet Ennyit rólad

Életek 

Izabella és az élet 

24. Fejezet

Ennyit rólad

 “Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.” 

Bertolt Brecht

Ahogy lecsengett az egyetemi életemben az őrült időszak, kezdtem úgy érezni magam, hogy ha most fejezném be az egyetemet, akkor fogalmam sem lenne mit is kezdjek az életemmel. Talán a Hoffmann családon keresztül sikerülne begyűjtenem pár remek álláslehetőséget, mégis úgy éreztem, nem lennék boldog, ha csak úgy sikerülne melót szereznem, hogy felhasználom mindazt, amit a ,,Hoffmann" név megengedhet nekem.

- Mit keresel itt? - ült le velem szemben Kata, amikor éppen a könyvtárban ücsörögtem a fárasztó napom után, és egy beadandóhoz kerestem anyagot. Két hét telt el azóta, hogy betörtek hozzánk, és több, mint négy nap, amióta ezzel a rémes dilis nőszeméllyel utoljára beszéltem. Akkor is veszekedtünk, mint mindig, mégis úgy éreztem, kezd valami megenyhülni köztünk, amire egyszerűen nem találtam helyes magyarázatot.

- Anyagra van szükségem egy beadandóhoz, - válaszoltam, és próbáltam nem bunkónak tűnni.

- Beszéltem Laurával.

- Hurrá! - tapsikoltam, amíg a könyvtáros csöndre nem intett, mert szerinte túlságosan hangosan tapsoltam, és ezzel másokat zavartam, pedig rajtam kívül csak két másik hallgató volt a könyvtárba, és az egyikük maximális hangerőn hallgatott valami zenét, aminek nem tudtam mi a címe, így gyanítottam csak is a másik személyre utalhatott ezzel, aki meg aludt. 

- Miért nyomozol a testvérem után? - tette fel nekem halkan a kérdést, bár a helyzet még mindig változatlan volt, így akár hangosan is beszélhetett volna, akkor se hallotta volna meg más, maximum az alsó srác tőlünk nem messze.

- Felmerült bennem pár kérdés, amire választ akarok kapni.

- Én megválaszolom az összes hülye kérdésed, de őt hagyd békén.

- Nem is hülyék a kérdéseim, - ezen kicsit kiakadtam, és becsuktam a könyvet, amit a dilis érkezése előtt olvasgattam. Úgy éreztem, ha most nem feszegetem meg Kata határait, akkor soha sem derül fény semmire, és akkor talán tényleg elvesztek valami nagyon fontosat.

- Mit akarsz tudni?

- Sok mindent, de fogalmam sincs melyik kérdésemmel kezdjem.

- Van pár percem, ha akarsz valamit, akkor most kérdezd. 

- Ádám honnét ismerheti a testvéred?

- Ezt miért nem tőle kérdezed? - ez jogos kérdés volt tőle.

- Nem akarja elárulni, mert megígérte neki.

- Igen, ez a testvéremre vall, de a válaszom az, hogy fogalmam sincs honnét ismeri őt. 

- Mutatsz a testvéredről egy képet? - amikor azt hittem, hogy attól, hogy ezt kérem tőle, majd megtudom ki is valójában ez a bizonyos Tihanyi Szabina, de Kata csak mosolygott, majd szépen felállt.

- Letelt a pár perc, - közölte velem, majd szépen távozott. Amikor egyedül maradtam, akkor már világos volt számomra, hogy nem ő lesz az, aki segít nekem ebben, így arra jutottam, inkább hagyom a fenébe. Hazaérve Erik azzal fogadott, hogy sikerült a rendőröknek elkapni azt a fickót, aki betört hozzánk, és aki egy csomó lényegtelen cuccot lenyúlt tőlünk.

- Hogy sikerült elkapniuk? - ez igazán megdöbbentett, mert amíg én azt hittem, soha sem fog előkerülni, most még is meglett.

- Az ellopott dolgok nem voltak nála, de már az is haladás, hogy egyáltalán meg lett az illető. - Eriknek igaza volt, azok a cuccok jelentéktelenek voltak, és könnyen tudtuk pótolni mindet, bár volt egy vagy két jegyzet, amire szükségem lett volna.

- Vajon elárulja, hogyan jutott be, és hogy miért azokat vitte el, amiknek egyáltalán semmi értékük nincs?

- Szerintem egyikre sem kapunk választ. A zárat lecseréltettem, és úgy gondolom kellene egy riasztórendszer, ami azonnal riasztja a hatóságokat.

- Biztos sokra fogunk menni vele, - egyáltalán nem értettem ezzel egyet, bár a riasztós ötletet támogattam, mégis volt bennem egy érzés, miszerint ez se igazán gátolhatja meg azt a személyt, aki mindenáron beakar jutni. Megindultam a szobám felé, amikor Erik utánam szólt.

- Ádám az előbb keresett, és üzeni, hogy hívd fel.

- Miért nem várt meg, és miért nem ő hív fel? - fordultam vissza a mostohatesóm felé.

- Fogalmam sincs, nekem csak ennyit mondott, aztán már ment is. Történt köztetek valami? 

- Nem tudom, - ráztam meg a fejemet. A szobámba beérve elővettem a mobilom, és kikerestem Ádám számát, majd felhívtam. Pár csengés után vette csak fel a készüléket.

- Szia, mi újság? - szóltam bele.

- Izabella, pár napra el kell utaznom, közbejött egy fontos ügy.

- Azt hittem végre több időnk lesz egymásra.

- Ha visszajöttem, esküszöm mindent rendbe fogok hozni.

- Nem holmi esküre van szükségem, hanem rád.

- Iza kérlek, most mennem kell, de majd még telefonálok.

- Ne, Ádám várj! - könyörögtem neki, de túlságosan későn, mert már szépen meg is szakította a beszélgetésünket. Kezdett elegem lenni abból, hogy ha tényleg annyira szeretne, akkor nem titkolózna ennyire előttem, mert sejtettem, valami áll emögött az egész mögött, és valami köze van Kittihez, meg a kissé rejtélyes eltűnéséhez, ami a mai napig nem hagy nyugodni. Mindent félresöpörtem, és a kezembe vettem az anyukámtól kapott új laptopom, amit vigasztalásul kaptam, nehogy a széttört gépem miatt szomorkodjak, amit amúgy is szervizbe kellet volna vinnem. Ami vicces ebben az, hogy anya örült a legjobban annak, hogy most már megteheti azt, hogy vegyen nekem egy gépet, mert régebben, amikor még ketten éltünk a barátnőjével, akkor elégé szegények voltunk, de a vágyának, miszerint meg kell küzdenie minden nehézséggel, mára már odáig nőtte ki magát, hogy simán megtud venni egy laptopot. Igazából, sokan azt hiszik anyuról, hogy csak is a pénze miatt ment hozzá a férjéhez, ami nem igaz természetesen, mégis akad olyan, aki kételkedik ebben. Szerintük anyu egy amolyan ingyenélő, aki élősködik a gazdag férjén, pedig nekik fogalmuk sincs min kellet keresztülmennie az édesanyámnak ahhoz, hogy képes legyen biztosítani számomra egy jobb életet, amilyent mindig is szeretett volna nekem. Attól, hogy Dániel, a mostohaapám tehetős, még nem jelenti azt, hogy anya csak otthon ül, és semmit sem tesz, mert igen is tesz. Egy alapítványnak segít, ahol ünnepekkor meg hétvégente főz a szegény embereknek, hogy nekik is legyen mit enniük, meg számtalan olyan dolgot tesz, amiért megérdemelné, hogy mások köszönettel tartozzanak neki, még sem vár érte hálát.

- Halló? - szóltam bele a telefonomba, miután megszólalt az egyik kedvenc számom a Mattafix - Big City Life, és a kijelzőn megpillantottam azt, hogy ,,ismeretlen hívó".

- Pár héttel ezelőtt adtam egy lehetőséget, de nem éltél vele, így gondoltam kicsit rásegítek, hogy tényleg a helyes döntést hozd meg.

- Nee!- nyavalyogtam. Az a fickó hívott, aki akkor ott a padnál leszorította a fejemet a térdeimhez, és aki elmondott egy-két dolgot Richárdról.

- Nem is vagy kíváncsi mi lehet az?

- Inkább nem akarom tudni.
- Miért?
- Mert hiába tesz bármit, attól belőlem még nem lesz áruló.
- Biztos vagy benne? 
- Igen. 
- Mindegy, azért elküldöm a kedvenc képemet, hátha attól kicsit jobb kedved lesz. A legközelebbi viszontlátásig, - ezzel köszönt el tőlem a fickó, majd szépen meg is szakadt a beszélgetésünk. Nem akartam vele foglalkozni, sőt nem is foglalkoztam. Ennyi volt a felesleges emésztésnek, meg a hisztinek is, mert ez nem én vagyok, és nem akarom azt az énemet, amivé éppen készülők válni. Kikapcsoltam a gépem, amit szépen az íróasztalom tetejére raktam, mert úgy éreztem, ennyi bőven elég volt a világból, inkább hasznosabban töltöm el az időmet. Így esett, hogy miután bemagoltam egy csomó felesleges anyagot, elkezdtem az interneten keresgélni érdekes könyvek után, és párat találtam is, amiket megrendeltem, majd visszatértem a kedvenc könyvemhez, amikor megcsörrent a mobiltelefonom. A jelzőhang nem hívást, hanem üzenetet jelzett, amitől még inkább megfagyott bennem a vér, tekintettel arra mit ígért nekem a pasas. Úgy döntöttem, inkább nem nézem meg, mert egyszerűen nem voltam arra felkészülve, hogy mi is lehet azon a bizonyos képen, viszont addig ültem az ágyamon kezemben a készülékkel, míg végül erőt vettem magamon, és megnyitottam.
- Basszus! - csak ennyit tudtam mondani, amikor megláttam mit is takar az üzenet. Először sokkot kaptam, aztán könnyesek lettek a szemeim. A képen az én drága barátom volt Kittivel, és éppen elégé szenvedélyesen csókolóztak. Hurrá!!! Gondolhattam volna, hogy ez már egy többéves, de amikor Kitti eltűnt, és beszéltem Blankával, aki az elején nem akart semmit sem elárulni, végül kinyögte nekem, hogy Kitti befestette a haját vörösre, majd másnap nem jött be, ami pont azután volt, hogy Ádám visszatért az életembe. Most megnézve a lányt, semmi kétségem nem volt afelől, hogy ez mostanság készült, ahogyan Ádám is másképpen festett, mint mielőtt befeküdt volna a klinikára. Szerintem, így már nyilvánvaló lett számomra minden. Ekkor nyert értelmet minden, mint például az, hogy amikor úgy volt, hogy találkozunk, lemondta, majd szépen eltűnt, és Ádám viselkedése is csak azt mutatja, ami a képpel együtt lett teljes. Fogalmam sem volt arról, mit is kellene tennem, mert még soha sem voltam ilyen helyzetben, ahogyan soha sem hittem, hogy valaha is lehetséges lenne, most mégis ott tartottam, hogy a szobámban bőgtem, miközben a barátomat hívogattam, aki nem vette fel nekem a telefont.
- Mi történt? - rohant be a szobámba Erik, miután az íróasztalomon álló lámpát neki vágtam a falnak mérgembe. Nem akartam magamban kárt tenni, így kellet valami, amit összetörhetek.
- Semmi sem történt, - hazudtam a szemeimet törölgetve.
- Akarsz róla beszélni? - érdeklődött a mostohatesóm az ajtóban állva, mivel tisztában volt vele, ha őrült hangulatban vagyok, akkor jobb, ha nem jön a közelembe.
- Tudnom kellet volna, hogy ez ami köztünk van, csak is az én fejemben létezik. Annyira hülye voltam! 
- Mit művelt az unokatestvérem? 
- Inkább megmutatom, - nyújtottam oda neki a telefonom, amit átvéve tőlem hosszú ideig tanulmányozott. 
- Lehet, hogy ... - kezdett bele a beszédébe, de közbevágtam.
- Biztos, ahogyan az is, hogy pár héttel ezelőtt készült, csak nem tudom mikor.
- Én sajnálom.
- Nem kell, mert nincs mit sajnálni ezen. Erről nem te, hanem Ádám tehet, - vettem egy mély levegőt, és leültem az ágyam szélére. Erik letett a szekrényre a telefonom, majd leült mellém.
-Úgy hittem, hogy jól megvagytok egymással.
- Én is, de mint kiderült, tévedtem ebben is.
- Mit fogsz csinálni? 
- Fogalmam sincs, és ez benne a szomorú, hogy legszívesebben megkeresném Kittit meg Ádámot, hogy számon kérjem rajtuk, mégis úgy érzem, jobb, ha megvárom, amíg Ádám mondja el az igazat. Persze, ennek a kapcsolatnak nem nevezhető színjátéknak vége, de borzalmasan fáj, mert azt hittem, lehet belőle több. Szilveszterkor arról beszélt nekem, hogy fontos vagyok neki, meg a többi. Hát, ennyire vagyok neki fontos. Komolyan, Márk és Ádám kezet foghatna egymással, mert mindketten egy aljas szemétládák.
- Nem tudhatod, hogy milyen pillanatban készült a kép, és ezzel most nem Ádámot akarom menteni.
- Egyiken sem látszik, hogy annyira ellenükre van a dolog, vagy hogy Kitti letámadta Ádámot, aki annyira meglepődött, hogy mozdulni sem tudott. Vicces nem? Én voltam az, aki segített neki, mert azt se tudta hogyan menjen be a Fagyöngybe, de én segítettem neki, erre meg így hálálta meg az a szemét ócska dög.
- Mond, hogy nem akarsz semmi őrültséget elkövetni!
- Nem, eszemben sincs bemocskolni a kezem.
- Nem ér annyit az egész, hogy megint magadat bántsd miatta.
- Eszemben sincs. 
- Feküdj le, és aludj egyet, nagyon fáradtnak tűnsz.
- Szerinted így képes vagyok aludni? 
- Azért próbáld meg, - mondta nekem felállva. - Majd holnap beszélsz vele, és tisztázzátok a dolgot.
- Ezen már nincs mit tisztázni.
- Azért próbáld meg.
- Oké! - ígértem meg, aztán még dühöngtem pár percig, majd szépen elaludtam. Másnap reggel korán keltem, és meg sem álltam az egyetemi parkolóig, mert kölcsönvettem Erik kocsiját, természetesen a tudtával, mert ott ült mellettem. Az éjszakám kicsit rázós volt, mert bárhogyan próbáltam, sehogy sem tudtam elaludni, így csak feküdtem, meg hánykolódtam, miközben azért imádkoztam, hogy ez csak egy rossz  álom legyen, és minden úgy maradjon ahogyan eddig volt, de még sem így lett. Semmi sem lesz olyan, mint amilyen volt, mert egyszerűen nem lehet semmi sem olyan már. Ahogyan az előadó felé masíroztam, rádöbbentem, hogy ez a napom sem lesz vitáktól mentes, mert tőlem nem messze felbukkant Laura, aki éppen Katának magyarázott valami irtó fontos dolgot. Míg szerintem mindannyian úgy voltunk ezzel, hogy Laura már nem a fickó bábja, addig a valóságban világossá vált számomra, hogy Katával együtt még mindig neki dolgoznak, és az volt akkor a legrosszabb érzésem, hogy azért csinálják továbbra is, mert valami rosszra készülnek.
- Jó reggelt! - köszönt nekem vigyorogva Laura, én meg ugyanolyan vigyorral köszöntem neki vissza, majd szépen ott is hagytam őket, még mielőtt valami sértő megjegyzést tehettek volna rám. A napom indulása már magába foglalta a tényt, hogy nem ez lesz életem legjobb napja, ámbár megvolt rá az esélye, amikor láttam Kata ideges fejét, vagy amikor Benedek a mobilját megnézve teljesen lefagyott a beszéde közben, és több mint húsz teljes percig csak állt dermedten. Miközben az előadás zajlott, én addig a laptopomon nyomoztam azok után az emberek után, akik a képen szerepeltek, és akiknek elégé érdekes módon tette tönkre az életüket Richárd. Nem kellet sok, és rájuk is bukkantam, mivel elégé sok cikk szólt a botrányukról, miszerint a milliomos férj csődbe ment, míg a hűséges felesége összeszűrte a levet a férje barátjával, majd szépen megőrült. Arról egyik cikk sem írt, hogy lett volna gyerekük, így végképpen elvetettem a lehetőségét, miszerint a fickónak több köze lehet hozzájuk, mint Richárdhoz, bár ezt ő is mondta.
- Mi olyan érdekes? - kíváncsiskodott Laura mellettem ülve, pedig mindent megtettem, hogy máshová üljön, mégis jobbnak látta, ha engem boldogít. 
- Semmi közöd hozzá! - csattantam fel, mert alapjáraton is bennem volt még a harag, amit éppen akkor engedtem ki, amikor ez a dilis liba hozzám szólt.
- Csak megkérdeztem.
- Már régóta nincs jogod semmit sem kérdezni tőlem.
- Az időt megkérdezhetem.
- Nem! - morogtam, és vissza is tértem a nyomozásomhoz, ami kezdett sikert elérni, mert már tudtam pontosan a házaspár nevét, viszont még mindig nem értettem, hogyan lehetséges az, hogy Erik is Richárd fia legyen, amikor köztudott volt Erik édesanyjáról, hogy cseppet sem szívlelte a férje testvérét, és mindig is hűséges volt a mostohaapámhoz, így ezzel nem is idegesítettem a mostohatestvéremet, mert elkönyveltem egyszerű hazugságnak. A továbbiakban Kata után kutattam, és próbáltam olyan képet találni róla, amin együtt szerepelhet a húgával, de sajnos csak olyanra bukkantam, amin éppen Benedekkel pózol, vagy éppen átvesz valami díjat, vagy csak úgy belemosolyog a kamerába. Aztán beírtam közösségin a keresőbe Tihanyi Szabina nevét, és több mint hét találatot adott ki, amik közül hat biztos nem az lehetett, akit kerestem, mert mindegyik működő és képekkel ellátott oldal volt, amiken egyiken sem szerepelt Kata, és egyiknek sem volt hozzá köze, vagy Ádámhoz, viszont az utolsónak igen, mert jelezte, hogy az utolsó Tihanyi Szabina közösségin ismerőse Hoffmann Ádámnak, ahogyan Katának is. Közgazdasági szakközépiskolát végzett, szereti a jó zenéket, és könyveket, sok ismerőse van, viszont nincs róla konkrét kép, inkább mások ,,boldog születésnapot" képén volt megjelölve, vagy valami édes kis állatén jelölték.
- Ki az a Tihanyi Szabina? - hajolt a gépemhez közelebb Laura kíváncsian.
- Lényegtelen, - legyintettem, mert nem akartam elárulni, és egyértelműen nagy hiba volt, hogy előtte keresgéltem ilyen fontos dolgokat, mert bármikor elmondhatta volna Katának, aki meg tovább adhatta volna a húgának, aki ha nem szeretne velem találkozni, csak simán törölheti az oldalt, és akkor tényleg esélyem sem lenne megtalálni őt.
- Mindenki képes volt megbocsátani nekem, te miért vagy erre képtelen? - nézet rám szomorúan Laura.
- Miből gondolod, hogy mindenki megbocsátott? - fordultam mosolyogva felé.
- Petrával mindent megbeszéltem.
- Ő csak egy személy, nem pedig mindenki. Közlöm veled, kedves Laura, hogy senki sem bocsátott meg neked, csak Viktor miatt viselnek el, - vágtam bele a képébe, és annyira jól esett végre kimondani ezeket a szavakat.

- Kérlek, bocsáss meg nekem! - könyörgött nekem könnyes szemekkel, ami nem hatott meg.
- Vidd a műkönnyeidet, és dugd fel magadnak! - nevettem fel hangosan, majd az előadás végét meg sem várva elhagytam az előadót. Talán tényleg meg kellene neki bocsátanom, de még mindig bennem volt a harag miatta, meg a fájdalom, amikor megtudtam, hogy csak is azért barátkozott velem, hogy engem figyeljen, meg hogy megszerezze magának Viktort. 
- Komolyan, azt hittem, hogy semmiben se hasonlítunk, de tévedtem. - Komolyan, nem hittem volna, hogy a vécében kézmosás közben fog odajönni hozzám Kata, mégis így lett.
- Bennünk nincs semmi közös!
- Tévedsz! Több bennünk a közös, mint a húgommal. 
- Mégis mi? - néztem őt a tükörben, és vártam, mikor fog előkapni valamilyen fegyvert, amivel megtámad.
- Te is egyedül vagy, ahogyan benned is túlságosan nagy a gyűlölet, mint bennem.

- Nincs bennem gyűlölet, és nem vagyok egyedül.
- Ma kaptam egy üzenetet, amiből tudom, hogy tudomást szereztél arról, hogy Ádám összejött Kittivel a hátad mögött. 
- Kitti is benne volt?
- Nem, őt csak szemmel tartotta a Főnök.
- Főnök? Találó, bár javaslóm a Szemétládát, vagy ehhez hasonló kedvességeket.
- Tudom, hogy már tudod, kik bíztak meg bennünket, viszont neked sincs fogalmad arról ki is az a Főnök.
- Fogalmam sincs, - ráztam meg a fejemet. Most nem marakodtunk, nem estünk egymásnak, csak beszélgettünk.
- Laura előbb megkérdezte tőlem kicsoda az a Tihanyi Szabina.
- Sejtettem, hogy hozzád fut ezzel.
- Megtaláltad az interneten?
- Igen, - vallottam be.
- Miért akarsz vele ennyire találkozni? - értetlenkedett.
- A féltestvérem, és úgy érzem, muszáj vele beszélnem.
- Ha ennyire akarod, beszélhetek vele.
- Mit várnál cserébe?
- Miből gondolod, hogy bármit is akarok?
- Itt, ebben az egész katasztrófában senki sem tesz semmit csak úgy.
- Most csak úgy megteszem, majd írok, miután beszéltem vele - közölte velem komolyan.
- Visszatérve Kittire. 
- Mit akarsz róla tudni? - kicsit közelebb jött hozzám, én pedig elzártam a csapot.
- Ki és mióta figyelte őt?
- Pár hete kérte tőlem Eszter, mert a Főnök kíváncsi volt rá, hogy ki ő, meg mi köze van hozzád. Négy hónappal a figyelés kezdete után döbbentem rá kivel is találkozgat. Nem mondanám, hogy nagy szerelem bontakozott ki köztük, viszont sokat voltak együtt a lány lakásán, ami gyakoribb lett miután Ádám elhagyta a helyet, ahol addig játszotta az őrület hála az én aranyos piruláimnak. Egyáltalán nem bánom, hogy ezt tettem vele, mert megérdemelte, hiszen pontosan olyan, mint az apja.
- Nem, ő nem olyan! - tiltakoztam.
- Még több bizonyítékot akarsz? 
- Ennyi is bőven elég volt.
- Pedig jó sok van, és nem csak képek. Kitti azért ment el, mert képtelen volt együtt élni a bűntudatával, amit nem is csodálok, viszont arra nem számítottam, hogy Ádám utána megy, és megkeresi úgy, hogy te vagy a barátnője. Egyáltalán tényleg jártatok?
- Igen, vagyis én úgy hittem. 
- Mindegy, már mindegy.
- Ezt hogy érted? - fordultam felé.
- A Főnök ma eltakarította az útból Kittit, és ha minden igaz, akkor a holtestét egy hotelszobába fogják megtalálni, ahol előtte Ádámmal látták. - Nem akartam részletesebben hallani erről, de egyáltalán nem hagyott nyugodni a dolog, mert ha tényleg igaza van Katának, akkor Kitti mostanra már nincs az élők között.
- Arra megy ki ez az egész, hogy Ádám börtönbe kerüljön?
- Nem tudom, viszont biztos vagyok benne, a rendőrök fejében is megfog fordulni amazon remek gondolat, miszerint Ádám volt az, aki utoljára látta.
- A halál beálltát megtudják állapítani a hullamerevségből, ha jól tudom.
- Persze, viszont a papírokat nem nagy dolog meghamisítani.
- Tényleg ez a terve vele?
- Nem, nyugi Ádám nem fog gyanúba keveredni, hiszen már teljesítve lett a rá kiszabott ítélet, mert nem őt akarja a Főnök tönkretenni, hanem az apját. - Furcsa volt vele beszélgetni, sőt minden furcsa volt, amihez egyáltalán neki is köze volt. Nem tudtam neki mit mondani, így kissé szomorkásan kerültem ki, majd elhagytam a lányvécét, és vissza se néztem. Este, mikor hazaértem (időközben beugrottam a Fagyöngybe kicsit beszélgetni Blankával) Ádám a nappaliban várt rám. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljön a beszélgetésünk pillanata, de akkor, ott végre mindent tisztázhattunk, vagyis meg volt rá a lehetőségünk, mert Erik túlságosan el volt foglalva ahhoz, hogy megzavarhasson minket.
- Milyen magyarázatot tudsz erre? - mutattam meg neki a képet, és vártam. Nagyon vártam.

Életek Izabella és az élet 23. Fejezet Cseppet sem fényes

Életek 

Izabella és az élet 

23. Fejezet

Cseppet sem fényes

,,Amikor szerelmes az ember, az olyan, mintha a szíve életre csókolná a testét."

Iselin C. Hermann

Az egyetemen beköszöntött az őrült időszak számomra, ami annyit jelentett, hogy alig aludtam valamit, vagyis ha aludtam az maximum addig tartott, ameddig zárva tudtam tartani a szemeimet. Egyetemisták kissé fárasztó életét éltem. Reggel tanultam, napközben tanultam, este tanultam, és semmi sem érdekelt a tanuláson kívül, mert nem akartam a kissé elcseszett életemen töprengeni, vagy azon agyalni miért nem vagyok képes normálisan megélni az életem. Hidegen hagyott Laura jelenléte, és ha tehettem, messziről elkerültem őt, mégis majdnem minden napom úgy alakult, hogy sokkal többet voltam vele, mint szerettem volna. Ádámmal két teljes napig nem is beszéltünk egymással, ami nagyon rossz volt, mert úgy éreztem a kapcsolatunk még sem olyan erős, hogy azt egyáltalán kapcsolatnak lehessen nevezni. Azóta próbáljuk rendbe tenni a dolgokat, de egyszerűen semmi sem jön össze nekünk. Jómagam kissé túlpörgősen tanulok meg ingázok az egyetemi és valós életem között, miközben ő dolgozik, besegít az apjának a titkos személy utáni nyomozásban, meg kezdi visszaszerezni a régi életét, amit Katának köszönhetően vesztett el egy kis időre. 
- Kittiről még mindig nem tudsz semmit? - érdeklődtem Blankától, amikor bementem a Fagyöngybe Ádámhoz, aki időközben visszavette a hely irányítását Szebasztiántól, de nem találtam őt bent, így volt időm odamenni a pulthoz egy kicsit beszélni Blankával, mivel alig voltak vendégek.

- Nem, és más dolgom is van, mint azon agyalni, hogy hol lehet, vagy mit művel.

- Oké, de azt hittem már legalább nálad jelentkezett, mert én hiába próbálom elérni, nem veszi fel.

- Lehet, hogy az agyára mentél, mert nálam már sikerrel jártál ilyen téren.

- Hahaha! - fújtattam, amikor leesett mit is mondott. Blanka és az én kapcsolatom cseppet sem szokásos baráti viszony.

- Viszont, ha jól tudom, akkor Ádámmal beszélt telefonon.

- Honnét tudod?

- Tegnap hallottam, ahogyan Ádám veszekszik valakivel telefonon, és az illetőt Kittinek nevezte, meg elhangzott a ,,hol vagy?" kérdés, meg a ,,miért nem jössz be dolgozni?" is. 

- Veszekedtek? De min?

- Fogalmam sincs, amikor megkérdeztem Ádám azt mondta, hogy nem azért fizet, hogy a hülye kérdéseimmel zaklassam.

- Köszi! - szóltam oda neki, amikor bejött az ajtón Ádám, és megindultam az irodája felé. Nem tűnt idegesnek, csak amolyan szokásos ádámos képet vágott, amikor meglátott engem. Az irodájában csak egy gyors puszit kaptam tőle, amit nem tudtam hova tenni, mert én minimum egy csókot vártam volna tőle.

- Mit keresel itt? Nem kellene tanulnod? - támadt nekem, amikor helyet foglalt a székébe. Én, mint egy jó kisgyerek csak álltam, és értetlenül néztem rá.

- Kicsit szünetet tartok, és bejöttem, hogy Blankától megérdeklődjem nem tud-e valamit Kitti felől, mert én hiába hívom, nem veszi fel - mondtam kissé szomorúan.

- Blankának ez a munkahelye, ő nem ér rá csevegni, szóval munkaidőn kívül beszélgess vele.

- Oké! - bólintottam rá.

- Kittivel meg ne foglalkozz, minden rendben van vele.

- Akkor miért nem beszél velem? - nem tettem róla említést, hogy mit hallott Blanka, mert nem akartam, hogy ebből neki legyen baja. Valamiért úgy éreztem, Ádám titkol valamit előlem, és ez kicsit megrémisztett.

- Nem ér rá, vagy mit tudom! - rácsapott az asztalának tetejére, amitől egy kicsit összerezzentem.

- Történt valami? - kérdeztem rá kedvesen.

- Nem, semmi! - kiáltott fel, aztán elkezdett dolgozni, mintha én ott sem lennék.

- Látszik rajtad, hogy valami nem hagy nyugodni. Történt valami? - próbáltam tovább faggatni, még sem sikerült belőle kiszednem semmit, és csak annyit értem el, hogy megint összekaptunk. Ádám feszült volt, és ideges, amit szépen rajtam töltött ki, mert éppen én voltam kéznél. Mondanom sem kell, ez cseppet sem tetszett nekem, de melyik kapcsolatban nincsenek kisebb vagy nagyobb összezördülések néha. Később a szobámban tanultam, amikor megcsörrent a mobiltelefonom. A laptopom elromlott, így mobiltelefonról interneteztem, amit magam mellé tettem le, miközben egy vaskos könyvet olvasgattam és jegyzeteltem, amikor megszólalt a készülék, és jelezte az új email érkezését. Kicsit vonakodva vettem a kezembe a készülékem, de aztán amikor megláttam mit tartalmaz a levél, illetve levelek, teljesen elképedtem. Az egyik tele volt képekkel, amiken Kata, Nina, Laura, Benedek prof, és Márk boszorka volt felesége volt látható, amin idegen személyekkel beszélgetnek, vagy éppen egy borítékot vesznek át tőlük. Az utolsó két képen azok az illetők voltak láthatók, akikkel az ismerőseim beszélgettek, és akikről gyanítottam, hogy a ,,bábmester" ,,bábjai" lehettek, akik az utasításaira felbérelték azokat, akik idővel így, vagy úgy de a család részeivé váltak. A további üzenetben viszont fénymásolt lapokról voltak képek, amik kórházi jelentések voltak, viszont a név kicsit ismerős volt nekem Tihanyi Szabina, akit nem más, mint Hoffmann Viktor kezelt, és azt is megtudtam pár másik fénymásolatból, hogy bordatöréssel meg egyéb testi sérülésekkel szállították kórházba. 

- Már megint nem tanulsz, - lépett be a szobámba Ádám, aki teljesen úgy viselkedett, mintha előtte nem kaptunk volna össze elégé hevesen. Ahogy bejött, levette a cipőjét és odabújt mellém az ágyba, ahol éppen egy szakkönyvet bújtam, amit a könyvtárból kölcsönöztem ki, no meg a telefonomon olvasgattam a leveleket, amiket egy bizonyos anoyuszzzzzsd@gmail.hu címről kaptam.

- Tanulok, csak éppen... - nem tudtam mit mondjak, mert egyszerűen képtelen voltam megszólalni. A sok új információ, amit kaptam képtelenné tett arra, hogy újra tudjam indítani az agyam. Csak néztem rá tátott szájjal, és nem tudtam mit mondjak, vagy tegyek.

- Telefonozol? - simogatta meg az arcom. A mobilt természetesen úgy fordítottam, nehogy meglássa mit is nézek éppen.

- Még mindig haragszom.

- Mégis miért? - Ádám úgy tett, mintha semmiről sem tudna semmit, pedig tisztában volt mindennel, hiszen alig pár perce történt az egész.

- Úgy beszéltél velem, mintha a lábtörlőd lennék, és nem a barátnőd.

- Bocsánat, csak egy kicsit ideges voltam,- magyarázkodott megcsókolva a nyakam, ami természetesen jól esett, csak egy kicsit még bennem volt a ,,haragszom rád" életérzés.

- Kitti miatt? - érdeklődtem.

- Ezt nem hiszem el! - Ádám idegesen felült, és elhúzódott tőlem, amit nem tudtam mire vélni, hiszen csak egy egyszerű kérdést tettem fel neki, amire egy igen egyszerű választ vártam.

- Most mi bajod?

- Honnét a fenéből veszed, hogy minden Kitti miatt van? 

- Csak mert aggódom érte, és amint már mondtam, nem tudom elérni őt.

- Egészen eddig nem is kerested, most meg hirtelen fontos lett neked.

- Ez nem igaz! - tiltakoztam, bár egy részem tényleg igazat adott neki, hiszen volt idő, amikor annyi minden lekötött, hogy nem jutott rá időm, most meg hogy ,,eltűnt" úgy teszek, mint aki mindig is elválaszthatatlan barátnője lett volna, pedig alig tudok róla valamit.

- Mindegy, hagyjuk.

- Te tudsz róla valamit? 

- Beszéltem vele, és minden rendben van vele, - bökte ki pár percnyi hatásszünet után.

- Te tudsz vele beszélni, de nekem nem veszi fel, mégis miért? Tettem, vagy mondtam valamit, amivel megbántottam? - már semmit sem értettem ebből az egészből, és ez kezdett aggasztani. 

- Nem, majd tudsz vele beszélni, csak most éppen nagyon elfoglalt, - látszott rajta, hogy vigasztalni próbál engem, mégis úgy éreztem, ezzel a dologgal sincs minden rendben. Ádám kicsit ingerülten kezdett el viselkedni, ahogyan meghallotta Kitti nevét és ez nagyon aggasztott engem, ahogyan az egész eltűnése is, hogy egyszer csak úgy lelépett búcsú nélkül, pedig annak idején én miattam került be a munkahelyére. Még mindig emlékszem a tekintetére, amikor elkeseredetten toporgott a Fagyöngy előtt, és fogalma sem volt arról, hogy mit csináljon. Ha akkor nem beszélem rá Ádámot, hogy adjon neki egy esélyt, akkor nem tudom milyen sorsra jutott volna úgy, hogy alig volt már pénze, és az apja egy szemétláda volt.

- Szilveszterkor azt mondtad, beszéltél Kata testvérével. A neve Tihanyi Szabina ugye? - váltottam témát, amit talán nem pont akkor kellet volna bedobnom.

- Igen, - válaszolta.

- Meg voltam róla győződve, hogy Kovács a vezetékneve az apámnak, mint Katának, de te azt mondtad valami Tihanyi, akkor ez hogy is van?

- Kata nevet változtatott, ahogyan az apja is, nehogy mások megtudják, hogy köze van a feleségéhez, aki miatta lett öngyilkos.

- Honnét ismered Szabinát? 

- Ezt nem árulhatom el, mert megígértem neki.

- Tehát, fontosabb a buta ígéreted, mint az, hogy nekem eláruld ki is a féltestvérem.

- Nekem, ehhez az egészhez semmi közöm, ne rajtam verd le.

- Te is rajtam verted le  Kitti ügyet, - ezt nem igazán kellet volna a képébe vágnom, mert emiatt szabadult el köztünk a pokol, ami odáig fajult, hogy magamra hagyott, és ismét nem szóltunk egymáshoz két teljes napig. Mondanom sem kell, kellet egy kicsi idő mire képesek voltunk mindent nyugisan megbeszélni, és helyre tenni a köztünk kialakult érzelmi katyvaszt, amire egyikünk sem tudott volna pontosabb leírást adni. Ádám és köztem szent volt a béke addig, amíg szóba nem került Tihanyi Szabina, vagy Kitti, akiről azóta sem tudtam meg semmit sem, és azóta sem tudtam elérni telefonon, mert egyszerűen képtelen volt felvenni, ha hívtam, miközben Blanka Ádám háta mögött kiderítette nekem, hogy ők ketten azóta körülbelül majdnem minden nap csevegtek, és nem csak pár percig, hanem órák hosszáig. Igen, ez is olyan volt, ami csak gyanúsabbá tette nekem ezt az egészet.

- Mit keresel itt? - nyitotta ki nekem a volt ,,Szerelmi fészek" ajtaját Laura. Amióta megkaptam a titokzatos idegentől az üzeneteket, azóta azon agyaltam, hogy ő talál tudhat valamit, ami lehetőséget biztosít nekem, hogy előrébb tudjak jutni ebben a kissé összekuszált történetben. Egyetemi napom után elkértem Erik kocsiját, és meg sem álltam egyenesen a házig, ahol addig kopogtam, amíg ki nem nyitotta nekem az ajtót.

- Beszélnünk kell! - vágtam oda neki, és elhaladva mellette bementem a házba. Amikor beléptem, kissé megcsaptak a régi emlékek, meg az hogy mennyire megváltozott a hely hála Laurának, aki azóta is itt lakott Viktorral együtt. Nem tudtam, hogy vajon Viviennek, vagy Richárdnak milyen lehet ide visszajönni, ha egyszer is visszajön ebbe a házba, ahol annak idején találkozgattak egymással. 

- Megint mit akarsz a képembe vágni? - kérdezte gúnyosan, én pedig egyenesen a konyhába rohantam, ahol helyet foglaltam az asztalnál. Laura velem szemben ült le, majd kérdően várt mit is akarok neki mondani, mert fogalma sem volt arról, mi a fenét kereshetek náluk.

- Most nem azért jöttem. Ő volt az a fickó, aki odament hozzád, és felajánlotta a segítségét? - a telefonomba lementettem a képeket, így nem okozott gondot megmutatni Laurának az illető fényképét.

- Kába voltam, így nem igazán emlékszem rá, de szerintem ő volt az. Fura dolgokról hadovált nekem, amiket nem igazán értettem, aztán arról beszélt mennyire sorstársak vagyunk, majd bedobta a lehetőséget, és közölte mit vár cserébe. 

- Te pedig belementél.

- Izabella, Viktorért a lelkemet is képes lennék eladni.

- El is adtad, - emlékeztettem erre az apró tényre.

- Csak ennyit akarsz? Ha igen, akkor tudod merre van a kijárat, - mutatott a bejárati ajtó felé az ujjával.

- Lenne még más is. Van egy fiatal nő, aki pontosan azon a napon került be a kórházba, amikor te, és pontosan abba a szobába vitték, amelyikbe te voltál. 

- Mi közöm van nekem hozzá?

- Ő Kata testvére, Tihanyi Szabina.

- Ő Kovács, akiről te beszélsz Tihanyi, akkor féltestvérek?

- Nem, névváltoztatást történt. 

- Így világos. Nem tudom ki ez a Tihanyi Szabina.

- Akkor azt magyarázd meg nekem, hogy miért hazudtad azt, hogy Nina rokona vagy? 

- Mert a rokona vagyok, - rázta meg Laura a fejét, de már látszott rajta, mennyire megfogtam a kérdéssel.

- A nyomozásomból kiderült, semmilyen rokoni kapcsolat nincs köztetek.

- Itt valami tévedés van, - fogalma sem volt miről beszélek, vagy nagyon pocsék színész.

- Nem, nincs semmi tévedés. Gondolom azt sem tudod megmagyarázni, hogyan lehet az, hogy majdnem minden papírod hamisítvány, és ezt miért nem szúrta ki senki eddig?

- Izabella, most menj el! - kérte tőlem.

- Tudsz róla, hogy veszélyben vagy?

- Tűnj el innét! - parancsolt rám, majd felállva otthagyott egyedül a konyhába, én meg nem futottam utána. Nem volt értelme tovább feszegetnem a határokat, így inkább elhagytam a házat szépen lassan, és beszálltam a kocsimba. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Visszamenjek Laurához? Azzal csak azt érném el, hogy tovább rontanám a kissé elromlott barátságunkat, amit szerintem már képtelenség lenne helyrehozni.  Hajtsak el, és hagyjam annyiba a dolgokat? Utóbbit választottam, amikor feltűnt Viktor autója, így szépen elgurultam onnét, és nem foglalkoztam semmivel. Erik későig dolgozott, így haza felé haladva felvettem őt, majd beérve a lásba tudatosult mindkettőnk számára, hogy betörtek hozzánk. A folyosón lévő felakasztott ruháink a földön hevertek, a nappaliban a betörő, vagy betörők szétszabták a kissé rozoga kanapénk, a könyveket, eldobálták, és mindkettőnk szobája úgy nézett ki, mintha egy hurrikán söpört volna végig az egész lakáson. Az én könyveimből kitépkedték a lapokat, a rossz laptopomat széttörték, az ágyneműmet lesöpörték a földre, míg a kedvenc szobaszőnyegemnek hűlt helye volt, és erre rátett egy lapáttal, hogy szerencsére a könyvtári könyveket békén hagyták, viszont nagyon sok papírom, meg füzetem eltűnt, amit nem tudtam mire vélni.

- Ne nyúlj semmihez! - parancsolt rám Erik, aki hozzám hasonlóan szintén felmérte a szobájában keletkezett károkat. Értetlenül álltunk  a tény felett, miszerint míg mi elvoltunk itthonról, addig valaki vagy valakik behatoltak, és egy csomó fontos, illetve jelentéktelen holminkat elvitték magukkal. A mostohatesóm azonnal riasztotta a rendőrséget, és megtette a szükséges bejelentést, miközben én Ádámmal beszéltem, aki elmondta, hogy mennyire sajnálja, de most nem tud nekem segíteni, mert egy nagyon fontos ügyet intéz éppen, ami nem tűrhet halasztást. Ekkor már tényleg éreztem, hogy valami baj van, csak éppen nem tudtam mit is csináljak úgy, hogy egyetlen cuccomhoz sem nyúlhattam hozzá, és körülbelül ki lettem kergetve a lakásból, mert éppen tartott a helyszínelés.

- Márk mindjárt itt lesz érted.

- Micsoda? - Erik szavaitól teljesen ledermedtem.

- Itt nem maradhatsz, és elégé fáradtnak tűnsz, tehát szépen elmész vele. Amint tehetem én is odamegyek, de most szükség van rám, - átölelt, hogy megvigasztaljon, bár nem sokat javított a helyzetünkön, mégis nagyon jól esett a cselekedete. Ahogy felbukkant Márk, Erik már vissza is tért a rendőrökhöz, akik tüzetesen átkutatták a szobáinkat, hátha találnak valami bizonyítékot.

- Erik hívott, gyere elviszlek, - lépett oda hozzám Márk, de elhátráltam tőle.

- Inkább szállodába megyek, - közöltem vele. Látszott rajta, hogy nem éppen erre számított.

- Izabella, fáradt vagy, és a szívszerelmed magasról tesz rád.

- Honnét veszed ezt?

- Erik elmondta, hogy hívta Ádámot, de ő közölte vele, hogy oldja meg, ahogyan tudja, mert nem ér rá.Így jöttem én a képbe, és itt vagyok.

- Sajnos! - vágtam rá morcosan.

- Ha akarod, akkor elmegyek, viszont segítőkezet nyújtok, amit illene elfogadni.

- Mivel ismerlek, ezért nem akarok semmilyen kezet sem elfogadni tőled. Jobban teszed, ha szépen fogod magad, és lelépsz.

- Izabella, én megértem, hogy mérges vagy, mert én is az lennék a helyedben, de én csak segíteni akarok. Felajánlom a lakásomat, de még sem bízol bennem, pedig tudod, nincs bennem semmi rossz vagy ártó szándék.

- Bocsáss meg, de inkább szállodába megyek, - nem hagytam magam, és megindultam le a lépcsőn, ő viszont követett. Mivel nem akartam elvinni Erik kocsiját, így maradt azon lehetőség, hogy taxit hívjak, de mivel sikeresen lemerítettem az egyenlegem, így más lehetőség hiányában mégis csak Márk győzőt, így beültem mellé a kocsijába. Richárd egyik szállodájába mentem, ahol kedvesen fogadtak, és ahol körülugráltak engem, mert tudták ki vagyok, pedig egyáltalán nem akartam ezt, mégis hagytam, hogy szó szerint átessenek egymáson csak azért, hogy nekem mindenem meglegyen. Márknak eszébe sem jutott elhagyni a szobám, így amíg én az ágyban feküdtem, ő addig egy széken ücsörgött, és onnét figyelt engem.

- Nem kopnál le? - dobtam meg az egyik párnával. Kényelmesen elterültem a hatalmas ágyban, viszont cseppet sem sajnáltam, hogy amíg én kényelmesen elheverészek, addig ő tőlem centikkel odébb egy székben ücsörög.

- Eszemben sincs magadra hagyni, azok után, hogy... - kezdett bele, de nem fejezte be.

- Miután? - kicsit felé fordultam, de aztán már vissza is tértem a plafonhoz, amit előtte néztem, és ami sokkal érdekesebb volt nála.
-.. annyi minden történt köztünk, - fejezte be a mondatát végre.
- Miért nem tudsz egyszerűen továbblépni, és békén hagyni? - támadtam neki a kérdésemmel.
- Mert képtelen vagyok elengedni téged, - kaptam meg a választ, amit nem is akartam valójában hallani, mégis képtelen voltam elkerülni. Ahogy ott feküdtem, rádöbbentem, ez egyszerűen borzalmas, és csak tovább fog romlani minden.
- Pedig nincs más választásod.
- Tudom. - Mondta halkan.
- Tudod, ha lenne lehetőségem, akkor visszautaznék az időben, és mindent másképpen csinálnék.
- Fejezd be! Izabella, úgy csinálsz, mintha minden közös percünket, és átélt pillanatunkat megbántad volna, pedig tudom, hogy ez nem igaz. - Felállt a székből, majd odaállt az ágy mellé. Kicsit idegesített a közelsége, meg úgy általában minden, amihez neki köze volt.
- Mégis honnét vagy ebben olyan biztos? - néztem rá egy pillanatra.
- Tudom.
- Talán tényleg igaz, hogy nem bántam meg semmit, viszont jobb lenne mindkettőnk számára, ha képes lennél végre tényleg elengedni, mert amíg ez nem történik meg, addig bizony mindketten szenvedni fogunk.
- Akkor ez egy jó hosszú szenvedés lesz, - motyogta halkan, aztán megkerülte az ágyamat, és lefeküdt mellém. Először meglepődtem, de aztán inkább hagytam az egészet, és nem kezdtem el emiatt cirkuszolni, mert túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy bármi okosat is képes legyek kinyögni, pedig legszívesebben tovább folytattam volna a szokásos veszekedésünket, mégis úgy éreztem akkor, így lesz a legjobb.
Másnap végre vissza mehettem a lakásba, amit teljesen átvizsgáltak a rendőrök, mégsem találtak semmi hasznosat, vagyis nekem Erik azt mondta, aki szintén reggel jött haza, mert addig tartott, amíg minden fránya papírt eltudtak intézni. A nyomozás során semmiféle nyomot nem találtak, ami hasznosnak bizonyult volna, meg csak pár fontosnak nem mondható dolog tűnt el, így félő volt, hogy hamar abbahagyják a nyomozást a betörés ügyében, de szerencsémre újabb nyomra bukkantak. A házzal szemben lévő újonnan megnyitott cukrászda kamerája rögzített egy autót, amiről kiderült, hogy pár napja lopták el egy családi ház elől.
Akkor még úgy gondoltam, ennél nem jöhet rosszabb, de sajnos most is tévedtem.

Életek Izabella és az élet 22. Fejezet Így változik meg minden

Életek Izabella és az élet
22. Fejezet
Így változik meg minden

,,Amikor az embernek igazi karácsonyfa áll az otthonában, alatta az ajándékokkal, semmi se tűnik túl szomorúnak vagy túl keménynek. Valahogy azt sugallja, hogy a világban mindig marad fény és remény. Szerencsés, akinek van valakije, akivel megoszthatja ezt az élményt. "

Nora Roberts

A kis meglépésem után anyám egy kicsit elbeszélgetett velem, ami enyhén cikis volt, mert időközben valakitől tudomást szerzett arról, hogy én meg Ádám kicsit jobban összemelegedtünk a szokásosnál. Ez ahhoz vezetett, hogy tartott nekem egy több perces felvilágosítást a biztonságos védekezésről, meg a nemi bajokról is szót ejtett. Ez így nem is lett volna ciki, ha 1: nem Richárd házában teszi ezt, 2: nem mások előtt, akik nagyon jól szórakoznak ezen a kissé kínos helyzeten.
- Milyen gyakran éltek aktív nemi életet? Védekeztek? - anyámat ez elégé érdekelte, nekem meg tátva maradt a szám, mert nem hittem a fülemnek, hogy tényleg azt hallottam, amiket kérdezett, vagy csak a képzeletem szórakozott velem. Sajnos, nem tévedtem.
- Gyerünk Izabella, válaszolj! - biztatott a mellettem ülő Kornél, aki az ikertesójával egészen jól belejött abba, hogyan hozzanak cikis helyzetbe, vagyis helyesbítve hogyan élvezzék ki az égésemet, ami anyámnak hála sokkal nagyobb volt, mint vártam.
- Anya, erre inkább nem válaszolok, - megrázva a fejem próbáltam neki jelezni, hogy ez nem éppen a legjobb alkalom megvitatni eme nagyszerű kérdéseket. Anya szerencsére kapcsolt, így a továbbik inkább normális szimpla kérdések voltak, amire nem kellet hosszas válaszokat adnom, elég volt neki pár szó is. Viszont arról nem meséltem neki, ahogyan a többieknek sem tettem említést a velem történt eseményekről, mert én akartam egyedül kideríteni az igazságot, meg mellékesen amúgy sem voltam olyan állapotban, hogy Richárddal ilyesmikről csevegjek. Pár nappal később Alex közösségi oldalát ismét feltörték, mert egy üzenet várt rám, amikor felléptem a közösségi oldalamra. A fickó írta, aki felelős volt a tarkómon éktelenkedő lilás foltokért, amik akkor keletkeztek, amikor lenyomott, nehogy megforduljak. Ezek Ádámnak is feltűntek, de simán ki tudtam magyarázni, és azóta kiengedve hordóm a hajam, amivel eltakarom a foltokat, így senkinek sem tűnhet fel semmi. Az üzenet rövid volt, meg felháborító, mert arról úgy írta meg, mintha ő lenne Alex, és hiányolná a leveleket tőlem, amiket régen küldözgettem neki, és amik képesek voltak visszatartani a szakadékól. Tisztában voltam vele, miután feltörte, az összeset elolvasta, amit sértésnek könyveltem el, mert semmi köze nem volt hozzá, hiszen mindegyik személyes dolgokat tartalmazott. Bevallom, én voltam az idióta, amiért nem inkább kezdettől fogva füzetben írogattam neki levelet, de mentségemre legyen szó, azt hittem törölni fogják Alex facebook oldalát, még sem tették meg, én meg folytattam.
- Még mindig haragszol rám? - böködött meg Laura az egyik előadás közben, amit már Benedek professzor tartott nekünk, mert Lendvait elégé kikészítettük, így inkább lepasszolt minket, és szerencsére visszatért a professzor, aki Lauráékhoz hasonlóan egy mocskos féreg volt. Ő is benne volt, vagyis még mindig benne van egy összeesküvésben, amihez neki alaprészben semmi köze sem lenne, csak annyi, hogy Kata is a részese lett.
- Nem, már nem, hiszen olyan jó barátnők vagyunk, - reménykedtem benne, hogy sikerült úgy elmondanom neki, hogy érezze benne a gúnyt.
- Hogy te mekkora egy...! - sziszegte dühösen, majd megigazította a ruháját, ami kezdett kicsit szűk lenni rá, mert elkezdett nőni a pocakja, amit nem hiszem, hogy képes lesz hónapokig takargatni.
- Szeretnék oda figyelni, - közöltem vele, és most én fordultam el tőle úgy, ahogyan nem régen ő tette velem. Kicsit kezdett olyan érzésem lenni, eltúlzom a dolgokat vele kapcsolatban, hiszen nem volt könnyű gyerekkora, meg legalább tényleg szerelmes Viktorba, viszont akkor sem tudtam neki megbocsátani azt, amit tett. Az előadás után ahelyett, hogy elhagytam volna a termet, a lábaim egyenesen a professzor asztalához vittek, aki kérdően nézett rám fel a székéből, mivel nem érette miért mentem oda hozzá, hiszen erre még soha sem volt példa, mert nem vagyunk valami jó viszonyban. Komolyan, kezdett elkapni egy heves undor érzett, amikor levette a szemüvegét, és teljesen higgadtan ült.
- Miben segíthetek Bauer Izabella? - szólalt meg, és meglepett, hogy nem a szokásos gúnyos élt véltem kivenni a hangjából, amikor kimondta a nevemet, hanem némi szomorúságot, meg valami egészen megmagyarázhatatlant, amire még egyszer sem volt példa, amikor beszélgettünk.
- Tudja Professzor Úr! - szólítottam meg, majd folytattam. - Én tiszteltem önt, még azok ellenére is, amiket velem tett, de most mélységesen megvetem, és nem érdekel, ha azzal jön, hogy Önön múlik a sorsom, mert ez nem igaz. Megértettem, amikor elmesélte, hogy tartozott Katának egy szívességgel, de aztán megtudtam, hogy ennél jóval többről van itt szó. Ön miért akar bosszút állni a Hoffmann családon?
- Én? Semmiért.
- Ön tudja kicsoda irányítja a szálakat?
- Nem.
- Akkor, tehát maga is csak egy báb.
- Izabella, kérem árulja el nekem, hogy miért okoz ekkora örömöt tönkre vágni  mások életét?
- Bocsánat, de ezt nem értem, - tényleg nem tudtam felfogni.
- Amióta itt tanítok, azóta nem találkoztam még egy ilyen elcseszett emberi lénnyel, mint amilyen ön. Eddig minden bunkó megjegyzését elnéztem, de eddig voltam képes elviselni. Innentől kezdve, tényleg az én kezemben van a sorsa, és baromira nem érdekel kinek a kije, vagy minek a mije.
- Én voltam a bunkó? Komolyan, fel sem tudnám sorolni, hányszor volt olyan alkalom, amikor én kerültem Ön által igen kellemetlen helyzetbe. De sorolok párat, mint például, amikor összeszámoltatta velem hány előadó van, vagy amikor kávét kellet főznöm, és bele kötött a minőségébe, sőt ilyenből nem csak egy eset volt. Az első pár hetem azzal telt el, hogy önnek főztem a kávét, miközben másoknak azzal példálózott, hogy én még egy rendes kávét sem tudok csinálni, bár másra nem is vagyok jó, nem méltó ellenfél egyiküknek sem. Tudja mit? Igen is méltó ellenfél vagyok itt bárkinek, és sokkal nagyobb szaktekintély leszek, mint amekkorává ön válhatott volna, ha nem adja el a lelkét a Sátánnak.
- Tűnjön el, amíg még megteheti!
- Vagy különben mi lesz? Több feladatott ad nekem? Megpróbál kirúgatni, ahogyan Kata próbálkozik, aki mellékesen a féltestvérem? Megpróbál kiszúrni velem az egyik vizsgánál, vagy mi? - egy cseppet sem voltam olyan hangulatban, hogy képes legyek ott hagyni őt, mert tudni akartam, amit tudnom kellet.
- Mit merészel? - már nem tűnt olyan nyugisnak, mint az előtt, mielőtt megszólítottam.
- Itt leszögezem, bármit tesz ellenem, vagy bármit nem tesz, attól én még megtalálom a módját, hogy Ön meg a kedves barátnője szép hosszú időre rács mögé kerüljön. Ott majd megtanulja, nem éri meg kicseszni a Hoffmann családdal.
- Hülye kurv@!
- Professzor, nem fél attól, hogy az, aki felbérelte önöket, az egyszer csak meggondolja magát, és kiiktatja, hogy elvarrja az elvarratlan szálakat ebben az őrületben? - gúnyosan álltam  a tekintetét,  már szó szerint vérben forgó szemeivel elégé rémisztőnek tűnt, még sem hátráltam meg tőle.
- Tűnjön el innét! - sziszegte nekem , és kettétörte a tollát, amivel mindig hadonászni szokott a beszéde alatt, és amit egyszer én vittem neki vissza, mert Nina irodájában hagyta. Amikor tudatosult bennem, ebből a fickóból többet nem fogok tudni kiszedni, inkább otthagytam őt, és megindultam kifelé, de ekkor jött a másik Isten csapás, alias Kata.
- Micsoda boldog itt valaki! - képes volt elállni az utam, nehogy eltudjak mellette menni. Ma is épp úgy nézett ki, mint amikor legelőször találkoztam vele. Inkább néztem volna horrorfilm szereplőnek, mint egyetemi professzornak.
- Amit a kedves barátodnak az előbb elújságoltam, azt most neked is elmondom. Addig nem fogok megnyugodni, amíg te és ő nem kerültök szépen a rácsok mögé, ahová valók vagytok.
- Ne röhögtess! - förmedt rám Kata, és amíg Benedek kijött a sodrából emiatt, addig ő simán kiröhögött.
- Meglátjuk mennyire lesz vicces, amikor a rendőr bácsik a kis kacsodra teszik a bilincsüket, - vágtam neki vissza.
- Izabella, azt hittem ennél több eszed van, kérlek ne törd össze bennem eme szép álomképet.
- Ha megbocsátasz, nekem mennem kell, de nyugi, még számtalan alkalommal fogom megkeseríteni az életeteket, - vigasztaltam meg  őt, aztán otthagytam fortyogni a saját levében. Haza sétáltam volna, de előtte be akartam ugrani a Fagyöngybe, hogy kicsit beszélgessek Kittivel, de nem volt bent, és Blanka sem tudta hol lehet.
- Úgy három napja nem hallottam felőle, - újságolta a szőke pincérlány, akivel elégé viharosan indult a barátságunk, viszont azóta elégé megváltozott egy-két dolog, és bár nem lettünk öribarik, mégis kezdem úgy érezni egy bizonyos szinttel feljebb léptünk.
- Ez nem vall rá! - nem értettem mi üthetett Kittibe, hiszen eddig egyszer sem tűnt el ilyen sok időre, mindig jelentkezett vagy legalább üzent valakinek, most viszont senki sem tudott róla semmit. Kezdtem félni attól a lehetőségtől, miszerint történt vele valami rossz, aminek nem kellet volna.
- Tudom, de nem vagyok az anyja.
- Az anyja nem, de a barátnője igen.
- Izabella, te naiv vagy! - morgolódott Blanka, majd szépen ott hagyott, hogy kiszolgáljon egy fiatal párt. Ekkor már tényleg semmi sem állta az utam, így szépen haza sétáltam, ahol Erik azzal fogadott, hogy vendégem van, aki a nappaliban vár. Fogalmam sem volt róla, hogy ki a fene lehet az, így elégé meglepődtem, amikor egy körülbelül ötvennek tűnő, kissé őszülő férfivel találtam magam szemben, aki öltönyben ücsörgött a kissé megviselt állapotú kanapénkon, és az érkezésemre felállva kezet nyújtott nekem.
- Jó estét kívánok! - szólalt meg.
- Jó estét! - köszöntem én is elfogadva a felém nyújtott kezét.
- Kiss Péter vagyok, és elnézést a zavarásért, de fontos ügyről kell beszélnem Önnel. - Kicsit rám hozta a frászt, amikor kiejtette a ,,fontos ügy" szót, de elhessegettem a pánikot, és a kis széket a kanapéval szemben állítottam be, majd helyet foglaltam.
- Mit takar a ,,fontos ügy" szó? - érdeklődtem, miközben egy pillanatra az ajtóban álló Erikre néztem, aki vette az adást, és ott hagyott minket kettesben. Bíztam a mostohatesómban annyira, hogy tudjam, ő nem hallgatózik.
- Hoffmann Richárd ügyvédje vagyok, és ezeket a papírokat ő kérte tőlem, hogy hozzam el, - kinyitotta az aktatáskáját, majd egy halom lapot tett le a köztünk álló kis asztalra. Először nem tudtam mik is lehetnek, vagy egyáltalán miről is lehet szó, aztán végig olvastam mindegyiket. Nem kellet volna.
- Mi a fene? - még a szemeim is fent akadtak. - Elnézést, de itt valami tévedésről lehet szó.
- Nincs semmi tévedés, ezeket Hoffmann Richárd kérte tőlem a fia számára.
- Ez egy házassági szerződés, és nem állunk úgy, hogy ilyesmi felmerüljön köztünk.
- Elnézést, de engem úgy tájékoztattak, hogy ezek a papírok ... - látszott rajta kicsit zavarba jött, de hamar visszatért a kissé zord álarca mögé.
- Egy pillanat, de Hoffmann Richárd kértem, hogy Hoffmann Márk neve szerepeljen benne Hoffmann Ádám neve helyett? - amikor megpillantottam a másik nevet az enyém mellett, azt hittem lefordulok a székről.
- Igen, az ügyfelem pár évvel ezelőtt kérte tőlem, ma pedig telefonált, és megkért, hogy adjam oda.
- Pár..khm..éve? - ez egyre jobb.
- Igen, méghozzá öt teljes évvel ezelőtt, hogy pontos legyek.
- Basszus! - ahogy kimondtam, már a szám elé is kaptam a kezem, - elnézést!
- Semmi baj! - kedvesen rám mosolygott, velem meg forgott a világ.
- Egy pillanat, és visszajövök! - szóltam oda neki, és azonnal berohantam a szobámba, hogy felhívjam a kedves leendő apósom, aki volt olyan kedves, hogy az ügyvédjével kreáljon nekem egy házassági szerződést, amire alapjáraton semmi szükség, mert soha a büdös életben nem fogok feleségül menni Márkhoz, így ezt szépen benézte. Nem tudom, hogy miért éppen most drukkolt ezzel elő, de kezdtem unni ezt az egész őrületet. Természetesen Richárd nem vette fel a rohadt telefonját, de bezzeg, amikor véletlenül hívom fel, akkor egyből felveszi, míg abban a helyzetben elérhetetlennek bizonyul. A fenébe!!!!
- Elnézést, hogy megvárakoztattam, de sajnos nem tudom elérni az ügyfelét, így szeretném közölni, hogy vigye vissza neki, és üzenem, hogy dugja oda, ahová akarja. A továbbiakban nem kívánok Hoffmann Richárd kitalált hülyeségeinek az alanya lenni, ezt meg is mondhatja neki, mert nekem nem veszi fel a telefont.
- Tehát tárgytalan?
- Természetesen, erről nincs mit tárgyalni, szóval elnézést a kellemetlenségekért, - kértem tőle bocsánatot, mert szegénynek plusz meló volt eljönnie hozzánk, amit gyanítok Richárd kifizetett neki, bár nem értettem, mégis honnét jött eme nagyszerű ötlete annak a vén nem nevezném nevén személynek, hogy erre pont ma szükségem lehet. Amikor az ügyvéd elhagyta a lakást, egyenesen a szobámba mentem, és rá zuhantam az ágyamra. Nem akartam Eriknek magyarázkodni, sem beszélgetni, mert úgy éreztem, egyszerűen lemerültem teljesen.
- Bocsi, de mit keresett itt apám ügyvédje? - lépett be a szobámba Ádám pár perccel később. Ma úgy beszéltük meg reggel, hogy nem jön át, mert a házát takarítja ki meg rendet tesz a Fagyöngyben, és tovább nevelgeti a Blankától visszaszerzett Bogyó nyuszit, amit pár hónappal ezelőtt tőle kaptam.
- A kedves apád házassági szerződését hozta át, - nem bírtam megmozdulni, így jobban eset, amikor odabújt mellém, és elterült ő is az ágyamon hozzám hasonlóan.Mindig szeretettem ezeket a csendes, nyugis pillanatokat, amikor semmit sem csináltunk csak léteztünk egymás mellett.
- Mi van? Úgy tudtam tökéletesen boldog a feleségével, vagy te tudsz valamiről, amiről tudnom kellene? - még a sötétben is, (nem kapcsoltunk lámpát, mert amúgy is sokkal hangulatosabb volt, így) kitudtam venni milyen lehet a tekintete.
- Nem, félreértesz! - csattantam fel,mert időközben leesett mire is célzott ezzel. - Mégis hogy gondoltad ki ezt? Nem velem akar összeházasodni, hanem azt akarta, hogy én meg Márk írjunk alá egy ilyen dokumentumot.
- Házassági szerződés az ő műfaja, ezért írt annak idején az első feleségével egyet,ahogyan a mostanival is van szerződése, meg ezért kényszerítette rá Márkot és Viktort is. Megjegyzem, apám tudhat valamit, mert mind a két fiának szüksége is volt rá.
- Ha egyszer összeházasodunk, mi is írunk szerződést arról, hogy mi az enyém, és mi a tiéd?
- ÖÖööö...
- Ez már jól indul!
- Miért, te nem akarsz?
- Ádám! - kiáltottam fel, és nem akartam hinni annak, amit hallottam.
- Mi van?
- Ugye, most csak viccelsz velem?
- Gondolom, ha elválunk, akkor nyomos ok miatt tesszük, így jobb ha az elején tisztázzuk a játékszabályokat, és így legalább egyikünket sem ér semmi váratlanul, hiszen tisztában leszünk azzal, kinek mije van, mi jár neki.
- Ezt nem hiszem el! - döbbenten ültem fel, majd minél messzebbre húzódtam tőle.
- Mégis mi a bajod?
- Még mindig nem érted? Komolyan, mit nem lehet ezen megérteni? Én bíztam abban, hogy te majd azt mondod, ha valaha is összeházasodunk, akkor téged nem fog érdekelni, hogy válás esetén mi jut nekem, és mi marad neked, mert a házasság nem erről szól, vagyis szerintem nem erről kellene szólnia.
- Soha sem mondtam olyant, hogy egyszer elakarlak venni feleségül.
- Tessék? - ez már tényleg sok volt számomra.
- Szeretlek, meg minden, de ...
- Pár nappal ezelőtt még arról győzködtél, hogy nem szeretsz nálam jobban senkit, és hogy már évek óta szerelmes vagy belém, és emiatt ment tönkre a Ninával való kapcsolatod, most meg azzal jössz, hogy még csak egy apró gondoltat sem fordult meg a fejedben arról, hogy majd egyszer elvegyél feleségül engem?
- Izabella, én tényleg szeretlek, de nem igazán...
- Az ,,én", meg a ,,de" szó nem igazán hangzik jól a mondatodban.
- Most mérges vagy? - ezek után még képes volt feltenni egy ilyen kérdést, így nem volt mit tennem, inkább csendben maradtam, és az ablakomhoz léptem. Legszívesebben kiugrottam volna rajta, de inkább még sem tettem meg, csak a hideg üvegnek nyomtam a fejem, és imádkoztam, hogy minden oké legyen, mégis üresnek éreztem magam, mindezek után.
- Izabella, már ismerhetnél annyira, hogy tud, a házasság nem nekem való. A Hoffmann családban az első házasságok többsége válással zárult, és képtelenek vagyunk hűségesek maradni a másikhoz. Mi a biztosítéka annak, hogy a miénk nem így ér véget? Viszont, ha így véget, inkább hagyjuk is a fenébe az egészet, mert szerintem nem ér annyit.
- Vicces nem? Azt szeretem, akinek eszébe se jutna elvenni, miközben az elől menekülők, akinek feltett szándéka feleségül venni engem. Vicc! - fújtattam idegesen. - Ádám, kérlek menj most el! - kértem tőle szépen, de nem igazán hallgatott rám, így a továbbiakban szebbnél is szebb szavakat vágtunk a másik fejéhez, aminek köszönhetően megint ott tartottunk, ahol az egészet elkezdtük, vagyis sehol.
Nem tudom mit akart ezzel az egésszel Richárd elérni, sőt nem is érdekel, mert csak az izgatott, hogyan tudnám helyrehozni azt a mérhetetlenül nagy űrt, ami köztem és Ádám között keletkezett, hála ennek az egésznek.

Életek Izabella és az élet 21. Fejezet A lelkem az ördögé

Életek Izabella és az élet
21. Fejezet
A lelkem az ördögé

,,Az egészséges lélek az egészséges elmében és az egészséges testben lakozik."

 Soul Eater - Lélekfalók

Az étteremben történt eset után Szebasztián velem együtt  egyenesen Richárd házához hajtott, ahol az apja  felesége már várt ránk, míg a kedves férje elintézte a papírokat, meg tett arról, nehogy elengedjék Ninát. Szebasztián egy szót sem szólt azóta, hogy a rendőrök elvezették a szerelmét, és kezdtem aggódni érte, mert fogalmam sem volt arról, mit is kellene mondanom neki ezek után, hiszen nekem is szerepem volt a történtek alakulásában. Én voltam az egyedüli felelős, bár szerintem mások nem így gondolják, én valamiért úgy éreztem, ez az egész csak is nekem volt köszönhető.
- Kimegyek egy kicsit az erkélyre, ha kell valami nyugodtan szólj, - szóltam oda Szebasztiánnak, aki még mindig némán meredt maga elé, így jobbnak láttam, ha egy kicsit magára hagyom. Felvettem a kabátomat, mert tudtam, kint még mindig mínusz alatti a hőmérséklet, és nem akartam megfázni. Mivel fogalmam sem volt róla mégis hogyan tudnék neki segíteni, ezért úgy gondoltam, ezen magának kell túllendülnie, bár tudtam, tisztában van vele, mindenki, aki szerette mellette fog állni, ahogyan én is.
Kint a friss levegőn már nem emésztettem tovább magam, inkább arra koncentráltam hogyan kellene megvédenem a szeretteimet azoktól, akik kitervelték ezt az egészet. Nem tudom meddig lehettem kint, de biztos vagyok benne, hogy már nyolc is elmúlt, amikor valaki a hátamra terített egy plédet. Mivel nem fordultam meg, így nem tudtam ki jött ki, de reméltem, hogy Ádám az. Tévedtem, mint mindig.
- Köszönöm, de nem kellet volna.
- Hűvös van itt kint, - sejthettem volna, hogy nem Ádám érkezett meg, mert ő megcsókolt volna, vagy átöltet volna. Ezzel szemben Márk az én nagy örömömre nem így tett, bár tisztában voltam azzal az aprócska ténnyel, miszerint még mindig képtelen elfogadni a tényt rólam meg a testvéréről.
- Mit keresel itt? - megfordultam, hogy szemben állva folytassam vele a csevegés, mert valamiért nem bíztam benne elégé.
- Apám hívott fel, - kaptam meg a tömören összefoglaló választ, amit kértem, bár erre magamtól is rájöhettem volna. Nem akartam Márkkal veszekedni, abban a pillanatban senkivel sem akartam veszekedni, sőt egyszerűen beszélgetni sem akartam senkivel, pláne nem vele.
- Bocs, kicsit egyedül szeretnék maradni, - mondtam neki megindulva a ház felé, hogy keressek magamnak egy másik nyugis helyet, ahol nem háborgat senki, és ahol végre tényleg egyedül lehetek. Igen, én ezt terveztem, de Márk nem hagyott bemenni a házba, mert mindig úgy lépett, hogy még véletlenül se tudjak mellette elmenni, így elszórakoztunk ezzel egy ideig.
- Amíg nem beszélgetünk kettőnkről, addig nem engedlek el.
- Nincs olyan, hogy ,,kettőnk", csak te meg én vagyunk, egymástól baromi messze, - böktem meg az ujjammal a mellkasát. Mindeközben legbelül azért fortyogtam, hogy most végre lehetne egy normális kapcsolatom, egy normális emberrel, aki normális kereteken belül képes szeretni engem mindennél jobban, erre jön ez a szemétláda, aki egész végig csak kihasznált engem, és hülyített, hogy jöjjünk ismét össze, de pontosan akkor, amikor lenne esélyem valami jobbra.
- Izabella, te is tudod, hogy most végre teljesen  együtt lehetünk, hiszen senki, és semmi nem állhat közénk. Nekem nincs feleségem, és még mindig szeretlek, ahogy te is szeretsz engem, csak baromira makacs vagy. Komolyan, mit vársz még tőlem? Ha akarod, akkor itt helyben megkérem ismét a kezed.
- Fejezd be! - kérdtem tőle teljesen nyugodtan, mert már tényleg nem ért annyit a dolog, hogy emiatt felhúzzam magam. - Kedves Márk, én már ezerszer elmondtam neked, felejts el engem, mert mi már soha a büdös életben leszünk semmiféle kapcsolatban egymással. Vicces, hogy egészen eddig tök jól megtudtunk lenni egymás mellet, most meg, hogy megtudtad, hogy szeretem Ádámot, megint jössz ezzel a baromsággal. Cseppet se gyanús, mi?
- Ez nem igaz, mert én előtte is...
- Hidegen hagynak a szavaid.
- Tehát, utánam most ő következik? Ki lesz a következő áldozatod? - sejtettem, hogy a sok nyáladzás után átmegy támadóba, mert mindig ezt csinálta, ha nemet mondtam a kissé átlátszó lánykérésekre, amiknek egy céljuk volt, nehogy valaki mással boldogan éljek, aki nem ő. Szánalmas!!!
- Ilyeneket Ádám mondott, amikor azt játszotta, hogy őrült, de neked meg sem kell játszanod magad.
- Miattad lettem ilyen őrült! - vágta a képembe, mintha én tehetnék arról, hogy az életében csak is rossz döntéseket hozott, amik szépen kihatottak a szánalmas életére.
- Én meg miattad, szóval kvittek vagyunk. - Közöltem vele a tényeket, miszerint nem csak én vagyok ezért a felelős, hanem jó lenne, ha egy kicsit magába szállna, hátha sikerült rádöbbennie az igazságra. Nem volt könnyű elhaladni mellette, és itt nem konkrétan arra céloztam, hogy mindig elém állt, hanem arra is, mert egy részem sejtette, ennek még lesz következménye, mivel képtelen felfogni a helyzetünk alakulását. Amíg én megakarok szabadulni ettől a bilincstől, addig ő továbbra is szenvedni akar, pedig mindkettőnknek jót tenne, ha ténylegesen vége szakadna az idézőjeles pokoli kapcsolatunknak. Visszatérve a házba, nem csak Szebasztiánnal meg Richárd feleségével találtam szembe magam, hanem egy halom rokonnal, akiknek nem kellet volna itt lennie, de legfőképpen anyámnak nem, mert Kata miatt mérhetetlenül nagy veszélyben van, hiszen az a nő egy őrült hárpia, aki bármire képes.
- Kicsim, jól vagy? - azonnal odaszaladt hozzám, amikor meglátott. Előtte Szebasztián édesanyjával beszélt, akit anyámon kívül Vivien próbált nyugtatni, aki magát meghazudtoló módon próbált emberi érzelmeket kicsikarni magából, hogy a fenemód nagy barátnőjét támogassa.
- Persze, miért ne lennék? - mosolyt erőltettem az arcomra, és hagytam anyunak, hogy magához öleljen. Fogalmam sem volt arról, a jelenlevők mennyit tudhattak, vagy egyáltalán kitől szereztek tudomást a dologról, mégis úgy éreztem, itt az ideje annak, hogy nem csak én, hanem mások is elkezdjenek azon agyalni hogyan menthetnénk meg magunkat a további bajoktól.
- Tudom mennyire jóban voltál Ninával, - simogatta a hátamat az anyukám, mert ő így akart  megvigasztalni engem.
- Laurával is, de az egy másik történet, - nevettem el magam, pedig legszívesebben abba sem hagytam volna a sírást. Ha választhatnék melyik volt életem legpocsékabb napja eddig, akkor habozás nélkül rávágnám a mai napot, mert erre egyszerűen nincsenek szavak. Amikor anya próbált elhúzódni tőlem, nem hagytam neki, sőt még jobban szorítottam magamhoz. A könnyeim folytak. Régebben azt hittem attól leszek gyenge, ha mások sírni látnak engem, de ma már tudom, ez nem igaz.
- Nyugodj meg, nincs semmi baj! - próbált nyugtatni az édesanyám, még sem tudtam megnyugodni, mert akkor, ott, abban a helyzetben minden elfojtott könnyem a felszínre tört, és egyáltalán nem bántam, hogy mások is a tanúi lesznek a kiborulásomnak. Szerintem már annyi minden történt ebben a családban, ez a kis sírás már senkinek sem kottyant meg. Pár perccel később Petra Viktorral együtt érkezett be a nappaliba, akiket Laura követett, mindenki nagy megdöbbenésére, mivel ők nem tudtak a válásról meg más egyéb dologról, ami azóta történt közöttük.
- Hogy lesz ezek után? - kérdezte meg Viktor az apjától, aki éppen Szebasztián vállát szorongatta az egyik kezével, mert a másikban egy poharat tartott, mert amíg én sírással próbáltam kiheverni a bajaimat, addig Richárd az alkoholba menekült, bár nem lehet rá azt mondani, hogy alkoholista, max azt, hogy néha-néha megiszik pár pohárral a kedvenc szeszes italából.
- Nem tudom, - rázta meg a fejét. - Amíg nem tudjuk kik állnak ezek mögött, addig nem tudunk sehogy sem védekezni. - Először nem értettem mit is mondott Richárd, aztán megértettem, hogy igaza van, mivel tényleg nem tudjuk kik azok, akik ,,felbérelték" idézőjelesen ezeket az őrülteket, így fel sem tudtunk arra készülni, hogy hol is érhet minket legközelebb a csapás. Mégis úgy éreztem, tennünk kell valamit, csak fogalmam sem volt arról, mit kellene. Ezek után Richárd intett nekem, meg Viktornak, és Laurának is, amit egyikünk sem értett, de aztán leesett mit akart. A fenti szobába mentünk, ahová engem zártak be szilveszterkor, hogy Ádám eltudja mondani azokat, amiket el kellet mondania nekem, így amikor beléptem a helyiségbe kissé felkavarodtak bennem az érzelmek, amik csak fokozták a sírásos-nyugis állapotomat, ami között éppen tengtem.
- Ha minden igaz, akkor két személy tervelte ki ezeket, - szólalt meg elsőnek Richárd, aki elfoglalta a helyét az íróasztalánál, mi meg vele szemben foglaltunk helyet a kisebb székeken, amiket pár napja hozhattak be, mert szilveszterkor még nem voltak az irodának nevezett szobában. Fura volt megint Laura mellett ülni, mert reggel már megtapasztaltam mennyire pocsék is mindezek után ismét személyesen találkozni vele, mert ő már nem az a lány, akit régebben megismertem.
- Reggel azt az utasítást kaptam, hogy meséljem el a történetemet Izabellának, ha találkozok vele. Tessék, itt a mobilom, nem hazudok, - nyújtotta oda Richárdnak a készüléket, aki elvette tőle, majd elolvasta az üzeneteket, amiket egy ismeretlen fickó küldözgetett a volt legjobb barátnőmnek, és amikben utasításokat adott velünk kapcsolatban. Fogalmam sincs mi játszódhatott le Viktor fejébe, amikor Laura elmondta az igazat neki, de gyanítottam, hogy ő is úgy reagált, mint ahogyan Szebasztián, mert mostanra már meg sem rezdült attól, amit a ,,nagy" szerelme az imént előadott.
- Megpróbáltuk megtudni kié a szám, de zsákutca volt. A telefon kártyás, nem előfizetős, - közölte velünk Viktor az információkat.
- Az ikreknek mutattad már? - adta vissza Laurának a mobilját Richárd, aki inkább engem figyelt, mint a többieket, és nem értettem miért. Gondoltam, hogy amíg én azt hittem, hogy Kornél meg Zoli kimarad ebből, addig valójában már jóval előttem tudomást szereztek minden fontos dologról.
- Igen, és ők se tudtak meg többet nálam. Laura nem emlékszik a férfire, mert túl kába volt, amikor találkoztak, és utána már csak telefonon tartotta vele a kapcsolatot, - közölte velünk a tényeket Viktor, majd megfogta Laura kezét, és rámosolygott, amitől majdnem elhánytam magam. Na, nem azért mert ilyen nyálasan adták a tudtunkra mennyire szeretik egymást, vagyis azért is, meg azért, mert még mindig élt bennem Petra tekintete, amikor arról beszélt mennyire fáj neki, amit a férje művelt vele.
- Még kik voltak benne? - fordultak mindannyian felém.
- Laura, Nina, Kata, Benedek professzor, és Márk volt felesége, - soroltam fel azokat, akikről eddig tudomást szereztem.
- Honnét tudom, hogy ők benne voltak? - kíváncsiskodott Richárd.
- Tudomást szereztem bizonyos levelekről, amikben benne volt, hogy ki milyen sorsot érdemel, és ezek többsége majdnem össze is jött. Aztán Ádám elmesélte mire jutott Katával, majd kiderült, Laura is benne volt, így tudtam, ha valamit megakarok tudni, azt csak is tőlük tudhatom meg. Ezért ma beszéltem vele, - mutattam a mellettem ülő volt legjobb barátnőmre, - aztán Kata szó szerint letámadott, mert időközben ők ketten lefolytattak egy kifejezetten érdekes eszmecserét arról, hogy mit mondott nekem. Veszekedtünk, és rádöbbentem, mindenkinél volt valaki, aki közel került a másikhoz, majd szépen tönkre vágta az életét.
- Helyesbítve, csak megpróbálta, - javított ki Viktor.
- Vajon Petra életét nem tette tönkre? - fordultam felé, és ekkor már tényleg elértem a tetőpontot, ahol tisztában voltam vele, ennyi volt a sírásos résznek, most a dühös, őrült részem veszi át felettem az irányítást, amit el szerettem volna kerülni, de Viktor meg Laura kihozták belőlem.
- Márk életét nem tetted tönkre? - vágott vissza elégé csúnyán Laura.
- Pont fordítva! - csattantam fel.
- Eddig nem volt alkalmunk tisztázni a dolgokat, de most lehetőségem nyílt arra, hogy elmondjam, te sem vagy jobb nálam. Azt hiszed, te olyan fene mód tökéletes vagy? Engem ítélsz el azért, amiről nem tehettem, miközben te adod a szentet, meg az ártatlant. Tudod mit Izabella, cseszd meg a tökéletes életed! - vágta a képembe Laura elégé kikelve saját magából, amit természetesen képletesen kell érteni, nem szó szerint.
- Egyszer se állítottam olyant, hogy tökéletes lennék, vagy hogy az életem tökéletes, mert nem az. Nem én választottam ezt az életet,még sem tehettem ellene semmit. Mindenki azt vágja a fejemhez, hogy olyan vagyok mint az édesanyám, pedig nekik fogalmuk sincs min ment keresztül ő, ahogy arról sincs semmi fogalmatok, hogy nekem miken kellet átvergődnöm. Viszont azzal teljesen tisztában vagyok, hogy soha sem csináltam volna olyant, amit te megtettél, akármennyire is szerettem volna. De tudod mit? B@zd meg a rib@ncságod! - vágtam neki vissza, aztán szépen kivágtattam az ,,irodából", vagyis akartam volna, de Ádám meg Erik, - akik be akartak menni - elállták az utam.
- Jól vagy? Mi történt? - lépett hozzám közelebb Ádám, amikor meglátta a kisírt szemeimet, meg a kissé elkenődött szemfesték csíkokat, amik szintén a sírás számlájára voltak írhatóak. Megjegyzés saját magamnak: olyan szemfestéket kell vennem, ami nem folyik el, ha bőg az ember. Amikor megpróbált közeledni hozzám, automatikusan elléptem tőle, mert úgy éreztem, ebben a pillanatban nem akarom azt, hogy hozzám érjen, és ez nem csak rá vonatkozott.
- Bárcsak hagytál volna meghalni! - suttogtam neki halkan, aztán kikerülve őket elszaladtam. Fogalmam sem volt hova menjek, mégis olyan jó érzés volt elhagyni a házat, és belevetni magam a sötétbe. Ekkor már kezdtem érezni, hogy nincs minden rendben velem, mert az őrület kezdett elhatalmasodni rajtam, aminek kezdtem teljesen a rabja lenni, pedig mindig is az volt az álmom, hogy segítsek azokon, akiket tönkre tesz az élet. Vicces, de pont engem tett tönkre. Miközben céltalanul bolyongtam többször is megszólalt a telefonom, még sem éreztem késztetést arra, hogy felvegyem, és beszéljek bárkivel is, mert egyszerűen nem volt rá szükségem, ahogyan a kioktatásra sem. A fejemben már hallottam is anyám szokásos szövegét arról, hogy az öngyilkosság számomra csak egy gyenge megfutamodás lenne, ezért soha többé még eszembe se jusson ilyesfajta gondolat, mert különben utánam jön, és szétrúgja a fenekem. Amikor már végképpen nem tudtam tovább futni, egy padra ültem le, mégis még mindig erős volt a késztetés arra, hogy tovább fussak, mégis meg kellet állnom.
- Most mit csináljak? - kérdeztem leginkább magamtól, mert teljesen egyedül voltam az utcán, ahol megálltam. Egy kicsit féltem, mert fogalmam sem volt róla hol is vagyok pontosan. Ahogy ott ültem, visszatértek a régi emlékeim, amik kezdtek felemészteni. Eszembe jutott Alex, meg amit öt cseszett évvel ezelőtt együtt terveltünk ki, és amit Ádám megakadályozott az én esetembe, mert Alex arra már fejbe lőtte magát, mert ő már végképp menthetetlen volt. Számtalanszor elgondolkodtam azon, ha aznap őt tudják megmenteni, és nem engem, akkor hogyan alakult volna az élete. Vajon, mostanra már lenne barátnője, menyasszonya, felesége, családja, vagy egyszerűn csak úgy lenne egymaga? Ez volt az egyedüli kérdés, ami mindennél jobban érdekelt engem, mert úgy éreztem, neki sokkal jobb élete lehetett volna az enyémnél, ha akkor azt mondom, ,,ne csináljuk, mert nincs értelme". Vajon hallgatott volna rám? Kétlem, mert mindig is önfejű volt. Vajon, ha tényleg jobban akartam volna akkor az életet, még talán most is élne? Ezt se hiszem, mert aki egyszer eltervezi, annak legrosszabb esetben semmi sem állhat az útjába, így gondolom ő is így, vagy úgy, de megoldotta volna. A francba!
- Ne fordulj meg! - szólt rám a hátam mögül egy ismeretlen férfi hang, bennem meg a vér is meghűlt egy pillanatra, mert ez volt az egyetlen, amit azon a napon nem akartam hallani.
- Mit akar? - kérdeztem meg kissé remegős hangon. - Nincs nálam pénz, sem ékszer, de a telefonomat viheti, bár gagyi, és semmit sem ér, de szívesen odaadom.
- Nem kell a telefonod, sem a pénzed, ahogyan az ékszeredre sincs szükségem.
- Akkor meg mit akar? - nem mertem megfordulni, egyszerűen lefagytam, amikor kezdett nagyon, de nagyon rossz előérzetem lenni azzal kapcsolatban, hogy mit is akarhat tőlem.
- Válaszokat Izabella, - tudta a nevem, és ez még jobban megrémisztett, mert nekem egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy ki van mögöttem. A szívem olyan gyorsan vert, hogy attól féltem kiszakad a testemből.
- Honnét tudja a nevem? - csak ennyit tudtam megkérdezni tőle, mivel azon erőlködtem, ha el kell menekülnöm, merre tudnék elfutni, hogy ne tudjon elkapni ez a pasas.
- Mindent tudok rólad.
- Ki a fészkes fene maga? - megpróbáltam megfordulni, de ekkor egy erős kéz lenyomta a fejemet, nehogy megforduljak, ami nem volt egy kényelmes, bizalomgerjesztő helyzet, ahogy a pad mögül nyomta előre a fejemet a lábaimhoz.
- Megmondtam, hogy ne próbálj megfordulni. Azt hittem ennél értelmesebb vagy, de kezdem azt hinni, tévedtem veled kapcsolatban. Nem árulom el a nevem. Évek óta figyellek téged, és a mai napi húzásod kissé felbosszantott, de meg is lepet, mert nem hittem volna, hogy ennyire összetudod rakni a dolgokat. Ebben szerepet játszott Kata is, de nem haragszom rá emiatt, ahogy Laurára sem. - Ismerősnek tűnt a fickó hangja, vagyis nagyon annak tűnt,még se tudtam beazonosítani, ahogyan azzal sem voltam tisztában hol is hallhattam már korában. Miközben kimondta Kata meg Laura nevét, akkor már biztosra vettem, igen, ezt a fickót ismerem valahonnét, csak fogalmam sincs honnét.
- Maga a felelős mindenért.
- Igen.
- Ki a társa?
- Parancsolsz? - nem értette, vagy csak úgy tett, mintha nem értené a kérdésem.
- Két személy kereste meg őket, egy nő és egy férfi, amikor éppen szükségük volt segítségre. Ha maga az egyik, ki a másik?
- El kell árulnom neked Izabella, hogy egyik sem én voltam. Amióta létezem, azóta gyűlölöm a Hoffmann családot, ami vicces, mert ők nem is tudnak róla, ahogy arról sem, hogy egyáltalán létezem. Az egész egy bizonyos dologgal kezdődött, abból kiindulva lett két társam, akik először nem akartak nekem segíteni, aztán a mi kedves Richárd barátunk tett róla, hogy átálljanak az én oldalamra. A levelek, amiket küldtem a fiúknak csak is azért voltak, mert elakartam érni, hogy csalódj bennük, és segíts nekem, de kezdem úgy érezni, ezt valahogy elszúrtam.
- Mit tett velük Richárd?
- A számtalan mocskos, család szétszakítós tettein kívül, csak annyit, hogy szép lassan ellehetetlenítette a helyzetüket. A férfi, akit Laurához küldtem, valaha a legjobb barátja volt, ekkor már Richárd házas volt Viktor anyjával, de még ez sem tántorította el abban, amit művelt, és csak is azért, mert a barátja jobbnak bizonyult nála az üzleti életben. Van róla fogalmad hogyan tette tönkre őket? - meg ráztam a fejem, bár a szóritása még mindig nem enyhült. - Elcsábította a feleségét, majd felvette az egyik együttlétüket, és elküldte a legjobb barátjának, aki ezek után teljesen összezuhant, mert mindennél jobban szerette a feleségét. Aztán következő lépésben Richárd szépen kihasználta ezt a könnyen jött lehetőséget, és az apjának hála elkezdte a kis támogatóival szétzúzni a legjobb barátja cégét, ami ennek köszönhetően a csőd szélére került, majd titokban kivásárolta őt, és átvette az irányítást.
- Mindig is tudtam mekkora egy szemét, - sziszegtem undorodva, mert tényleg undort váltott ki belőlem.
- A nő se járt jobban, teljesen megőrült,amikor a férje megtudta az igazságot, és évekig kezelték, míg egy szép napon be nem sétáltam az életébe, azóta nekem dolgozik, ahogyan a férje. Évekig kellet várnom, míg megfogalmazódott bennem, hogyan kellene bosszút állnom ezen a szánalmas családon.
- Ellened mit követett el?
- Az még egy ideig az én titkom marad, de ha ügyes vagy, rájössz magadtól is. Amit az előbb elmeséltem, ahhoz nekem semmi közöm, csak segítőkezet nyújtottam nekik, ahogyan a többieknek is. Évek óta vártam a kívánkozó alkalmat, hogy találjak szövetségeseket, és a sorsnak hála, lett egypár. Most neked ajánlok fel egy lehetőséget, és eldöntheted, élsz-e vele, vagy nem.
- Nekem nincs szükségem a maga segítségére. Soha sem lennék képes elárulni őket.
- Keményebb dió vagy, mint gondoltam. De azért elmondom, hogy a Hoffmann család napjai meg vannak számlálva, viszont mivel te csak egy ártatlan áldozat vagy, így  arra gondoltam, ha segítesz nekem, akkor anyádnak és neked megkegyelmezek, viszont, ha ez nem győz meg téged, akkor mindketten a sorsukra fogtok jutni, és mehetsz vissza oda ahonnét Richárd testvére kimentett téged meg anyád.
- Nem tanították meg neked, hogy nem szabad így bánni egy lánnyal? - próbáltam úgy megkarmolni, hogy végre elvegye a kezét a tarkómról, mert fájt a szóritása, ahol fogvatartott percek óta.
- Sajnos, nem volt aki megtanítsa, - közölte szomorúan.
- Anyám szereti a férjét, én pedig a család részese vagyok, soha sem lennék képes elárulni őket, viszont meg fogom tudni ki vagy, és nem hagyom, hogy árts neki azért, amiért csak is Richárd a felelős. Mellékesen áruld el, ha Richárd az, aki vétett ellened, akkor miért akarod az egész családot, miért nem elég ő?
- Mert az ő legnagyobb gyenge pontja a családja.
- Ez nem pontosan igaz, - ellenkezdtem, mert ezzel sehogy sem tudtam egyetérteni.
- De, igaz.
- Apropó, ha már beszélgetünk, akkor légy olyan aranyos, és áruld el, hogy mi a fészkes fene köze van ehhez Eriknek? Mert nekem túlságosan gyanús, hogy amíg az ikrek, vagy a lányok nem kaptak levelet, addig Richárd minden fia kapott, plusz Erik. Próbáltam rájönni, de sehogy sem sikerült.
- Erik is Richárd fia.
- Az lehetetlen, hiszen nagyon hasonlít az ap..., - minden rohadt gondolt megfordult a fejembe, ezt az egyet kivéve, mert lehetetlennek tartottam, hisz olyan sok közös van közte, meg a mostohaapám között, és amiket hallottam Erik édesanyjáról, azok mind ütik ezt a feltevést, miszerint tényleg az ő fia lenne.
- Még találkozunk, most mennem kell, de ha meggondoltad magad, itt a számom, hívj fel. Ne próbáld lenyomoztatni,mert csak felesleges időpocsékolás lenne, mert ez a szám, egy nagyon ócska kártyás telefonhoz tartozik, amit egy kicsit megbuheráltam, így bemérhetetlen.
- Még tudni akarok pár dolgot, - tiltakoztam, bár szívesebben beszélgettem volna vele úgy, hogy nem szorongatja hátulról a nyakam, és nyom lefelé, nehogy megforduljak.
- Majd később! - ezzel eleresztett, és mire felegyenesedtem úgy, hogy megtudjak fordulni, már sehol sem volt. Rohadt nagy szerencséje, hogy nem járt erre senki, meg a közvilágítás sem volt valami jó a környéken, így simán fel tudott szívódni. Számtalan kérdésre választ kaptam, de adódtak olyanok, amire viszont egyáltalán nem, és ez aggasztott. Megtudtam, hogyan tudok rákeresni azokra, akik szintén Katához hasonlóan ennek az alaknak a bábjai, ahogy Laura is, viszont úgy éreztem, ha kiderítem kik azok, akiket Richárd így tett tönkre, akkor már egy lépéssel közelebb tudok kerülni ahhoz, hogy megmentsem a családom ártatlan tagjait, akik nem tehetnek erről az egészről. Ha ezért az kell, hogy eladjam a lelkem az ördögnek, akkor simán megteszem.

Életek Izabella és az élet 20. Lebukás - A kezdet

Életek Izabella és az élet
20. Fejezet
Lebukás - A kezdet

,,A színház gyakran tűnik valóságosabbnak, mint maga az élet."

Agatha Christie

Kicsit furcsa volt visszarázódni az egyetemista életembe azok után, hogy volt pár nyugis napom, ami idézőjelesen nem az őrült hajtársól szólt, hanem a családomról, és saját magamról. Na, persze!
Szóval reggel kicsit nehézkesen estem ki az ágyból, mert Ádámnak éppen más tervei voltak velem, viszont sikerült elszöknöm előle, hogy a fürdőben összekészüljek. Ahogy egyre több időt töltünk egymás társaságában kezdek minél jobban beleszeretni, és már cseppet sem érzem úgy, hogy ez holmi gyerekszerelem, amit anno Márk iránt éreztem, mert ez ezerszer erősebb, sőt kifejezetten erősebb minden eddigi érzésemnél. Komolyan, még magam is megrémültem ettől az egész helyzettől, mivel attól tartottam, ő csak megjátssza az egészet, mint múltkor, amikor még beteg volt, vagy csak álom minden, ami hamarosan véget fog érni.
- Izabella, más is akarja használni a fürdőt! - kopogott be Erik az ajtón, és ennek hála sikerült magamhoz térnem. Roppant módon nem paráztam attól, hogy mások mint fognak mondani, ha megtudják, vagyis talán csak attól paráztam, hogy ami köztem, és Ádám között van az nem is az, aminek én hiszem, hanem csak egy kaland.
- Egy pillanat! - kiabáltam neki vissza, majd elvégeztem az utolsó simításokat a tökéletes megjelenésemhez, aztán már át is adtam neki a fürdőszobát. Az ismerős épületbe beérve már sokkal nyugisabb voltam, mert előtte egy kicsit paráztam attól mégis mi fog rám várni, amikor visszatérek ide, de aztán hamarosan rádöbbentem, hogy ez az a hely, ahol szívesen vagyok, természetesen Ádám kivételével. Egy részem parázott a Katával való találkozás miatt, hiszen amióta tudom a titkát, azóta arra készülök vajon mit kellene neki mondanom, ha először találkozok vele, mert azt amúgy egyből elvetettem, hogy ,,BOCS ANYÁD MIATT!", mert az szerintem egy kicsit alpári lenne, viszont enyhén megpróbálta tönkre vágni az életemet. Aztán másodrészben ott van Laura, aki úgy szintén az elkerülendő személyeim listáján foglalt el igen kitűnő helyet, mivel vele se tudtam hogyan kellene viselkednem mindazok után, amit művelt, bár....nem, erre nincs mentség!
- Halihó! - böködött meg Nina, aki szerintem már jóval előttem beért az épületbe, de megvárt engem az aulában a hülye, könyvet tartó szobor mellett, amiről fogalmam sincs kicsoda akar lenni, de szerintem annak sem, aki odarakta.
- Helló, mi újság? - érdeklődtem tőle, és elvettem a felém nyújtó kezéből a poharat, amiben forró tea volt. Ninán még nem annyira látszott, hogy babát vár, de már szépen gömbölyödött, ami enyhén volt csak kivehető a bő felsője miatt, így aki először látta simán hihette, hogy a szünetben felszedett pár kilót.
- Laurát keresem, de nem találtam meg. Nem tudod merre van? - tőlem várt választ a kérdésére, pedig ő is tisztában volt vele, mennyire megváltozott a kapcsolatom a volt legjobb barátnőmmel, akit még pár hete a legeslegjobb barátnőmnek tartottam, és akiről azt hittem olyan lesz számomra, amilyen Zoé soha sem tudott lenni. Tévedtem. Talán akkor követtem el életem legnagyobb hibáját, amikor hagytam neki, hogy az életem része legyen, ahogyan lehetséges lett volna.
- Fogalmam sincs, - adtam meg a rövid választ, mert nem akartam bővebben bele magyarázni semmit sem, hiszen ennél többet nem tudtam kinyögni vele kapcsolatban.
- Szebasztián elmondta, hogy mit tett, és tegnap beszéltem Viktor feleségével, hogy bocsánatot kérjek tőle, de elhajtott, ami meg sem lepődtem.
- Petrának ez most nagyon nehéz, nem lehet hibáztatni, hogy így cselekedett, mert szerintem én is ezt csináltam volna a helyében.
- Szebasztián szerint Viktor felesége először próbálta menteni a menthetőt, de aztán rádöbbent, hogy semmit sem lehet ebből megmenteni. Nagyon rémesen éreztem magam miattuk, és csak is a gyerekeket sajnáltam, akiknek meg kell érteniük miért is kell szétszakadni a boldog családjuknak. - Nina szavai elégé erősen beletaláltak a szívembe, mert én is pontosan emiatt, no meg önző módon magam miatt voltam kiakadva rájuk, aminek véget kellet vetnem, és soha többet nem gondolni rájuk, még se tehettem ez, hiszen muszáj volt velük foglalkoznom, ahogyan minden mással is, ami körül vett.
- Előadásra kell mennem, de majd még beszélünk, addig nyugodj meg, mert nem tesz jót a túl sok stressz.
- Igazad van, még sem tudok nyugton maradni, amikor ekkora szégyen érte a családom, - rázta meg szomorúan a fejét, és megsimogatta a hasát, amiben a kisbabája növekedett. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy mennyire durva lenne, ha ő is egy amolyan beépített ember lenne, és nem is terhes, csak így akar beépülni közénk. Komolyan, kezd már üldözési mániám lenni. Még mondtam neki valamit, de pontosan már nem is tudom mit, mert annyira elkalandoztam, így kicsit nehézkesen ment az előadó megtalálása, ahol bizony Laura várt rám. Róla nem tudom melyik hónapban lehet, de a testéretapadó cuccokból, amiket magán viselt, úgy gyanítottam még nagyon az elején járhat. Fogtam magam, és a szokásos helyemre ültem, ami pont mellette volt, még se érdekelt különösebb módon, hogy ő is ott van, csak kicsit másabb volt a helyzet minden szempontból, amit csak eltudtam képzelni.
- Tudtam, hogy nem tudsz máshova ülni, - szólalt meg ő elsőnek.
- Bárhová letudtam volna ülni, de ez az én helyem, - közöltem vele nyugodtan, mert tényleg nyugodt voltam, miután mindent megemésztettem, amit megkellet emésztenem, hála neki.
- Persze!- közölte velem nevetve, és ezt a nevetés már jól kitudtam venni, mert mögötte ott bújt meg a lesajnáló valóság, amivel azokat jutalmazta régebben a jelenlétemben, akiket magasról lenézett. Vicces, de amióta rosszban vagyunk, azóta kezdem érteni, hogy az a képem, amit én alkottam róla a fejemben, amire vágytam, hogy olyan legyen, az köszönő viszonyban sincs azzal a lánnyal, aki valójában volt a valóságban. Sajnos el kellet ismernem, ő egy szemét, aljas hárpia, aki lenéz másokat, és mások kárán örül a szánalmas életének. Itt értékelődött át bennem az, amit egyszer Erik mondott róla, amire már sajnos nem pontosan emlékszem, viszont tudom, hogy arról szólt mennyire értelmesebb lenne nem összebarátkozni egy ilyen lánnyal, mert Laurával csak a baj lesz, és igaza is lett. Akkoriban még úgy éreztem túloz, most viszont ha visszamehetnék a múltba, tényleg elkerülném őt.
- Inkább áruld el ki volt az, aki a kezedbe adta a nagyszerű tervet, amivel tönkre tudtad tenni Viktor házasságát? - váltottam témát, mert ez volt az egyedüli, amiről beszélni akartam vele.
- Na ide figyelj aranyom! - fordult felém elégé felháborodottan. Még se tudnám mondani, hogy a rövid barátságunk alatt hányszor láttam ilyennek, ezért semmi félelmet nem tudott kiváltani belőlem, tehát ez se hozott ki a sodromból.
- Nem vagyok az aranyod! - hajoltam hozzá kicsit közelebb, hogy nyomatékosítsam, miszerint minden vagyok, csak az ő ,,aranyosa" nem.
- Izabella, én próbálok veled ugyanúgy kijönni, mert Viktor arra kért, hogy kerüljem veled a balhét, viszont ha provokálsz, pokollá fogom tenni az életed.
- Ez most fenyegetés akart lenni? Kedves Laura, az én életem már maga a pokol, nem kell segítség abban, hogy ennél is rosszabb legyen, de azért köszi a kedvességed.
- Elmehetsz a ...! - morogta, aztán elfordult, mert bejött az egyik professzor, aki közölte velünk, hogy Benedek pár napig nem tart nekünk előadást, így Lendvai a másik rettegett professzor jön be hozzánk, pedig jobban örültem annak a lehetőségnek, hogy egy vagy két előadás elmarad, de mivel nem maradhatunk le, és Lendvai van olyan tekintélyes, mint Benedek, így simán tudja őt pótolni.
- Most mit akarsz? - kérdeztem meg Laurától, amikor megint felém fordult, és látszott rajta valamit mondani akar.
- Az apám egy balfasz! - közölte velem.
- Na, már tudod kitől örökölted.
- Tudni akarod a választ a kérdésedre, vagy inkább ne mondjam el? - ismert annyira, hogy tisztában legyen vele, ha egyszer valamit kérdezek tőle egy ilyen kaliberű témában, akkor az csak is azért lehet, mert nagyon érdekel a dolog, ő meg ebből hasznot húzhat azzal, ha húz vele engem.
- Fojtasd! - kértem tőle. Lent Lendvai valami régebbi anyagot magyarázott, amit már kívülről fújtunk, ezért megengedhettük magunknak a beszélgetés, meg amúgy sem zavartunk meg senkit a nagy oda figyelésben.
- Rendszeresen vert engem, és mivel anyám félt tőle, mert tudta, ha elmondaná valakinek kiderülne a titok, miszerint a gazdag férjecskéje veri a gyereküket, vége  szakadna a luxus életének, amit fontosabbnak tartott mindennél. Az én anyám nem olyan, mint Nina anyja, ő az utolsó leheletéig küzdene a gyerekéért, és nem hagyná, hogy bárki is bántsa őt, míg az enyém képes volt végignézni szemrebbenés nélkül. - Tisztában voltam az okkal, hogy miért került kórházba azon a napon, de ezt el se tudtam volna róla képzelni, bár el kell ismernem soha sem beszélt a családjáról, ahogyan Nina sem tett említést róla, hiszen nem is voltunk olyan jóba, hogy a rokonairól meséljen, arról meg pláne nem, hogy verték Laurát. - Egy alkalommal majdnem sikerült megölnie, és a mai napig azon agyalok, miért nem sikerült neki. Akkoriban nem voltak barátaim, vagyis ha voltak azok is csak az apám miatt barátkoztak velem, és jó pénzért idézőjelesen jelentettek neki, hogy mit csinálok, kivel vagyok, sőt még a rájuk bízott titkaimat is elmondták neki, ezért egy idő után magamba zárkóztam, és inkább senkit sem engedtem közel magamhoz. Úgy éreztem, ha bárkinek is engedek, az vagy elárul, vagy csalódást okoz, én viszont nem akartam egyiket sem, tehát maradt a magány, no meg a szenvedés, ami nem akart megszűnni. Viktor volt az első olyan személy, akit nem apám pénze érdekelt, hanem én, és talán ezért szerettem bele, mert tudtam, ő soha sem tudna engem elárulni.
- Mi történt azután? - kicsit megsürgettem, mert nem voltam arra kíváncsi, hogy mennyire egymásba bolondultak.
- Egy nap, amikor egyedül feküdtem a kórházi szobámban, bejött egy fickó.
- Hogy nézett ki?
- Pontosan nem tudom, mert kába voltam a sok nyugtatótól meg fájdalomcsillapítótól, amit belém pumpáltak, hogy ne érezzem a fájdalmat, amit az apám okozott. Csak azt tudom, hogy rettentően magas volt, és barna szemei voltak, sőt inkább feketék. Nem mutatkozott be, ahogyan én sem árultam el a nevem tekintettel arra, hogy beszélni sem igazán tudtam.
- Mit mondott?
- Azt, hogy már napok óta figyeli Viktor, és látta rajtam mennyire beleestem, ami megjegyzem tökre nyilvánvaló volt. Szóval ajánlott egy lehetőséget, hogy hogyan tudnám megszerezni őt magamnak, viszont akkor még nem tudtam, hogy nős, mert erről nem esett szó köztünk erről, csak is a gyógyulásom lebegett a szemei előtt. Tizenhat voltam, azt hiszem.
- Mit kért cserébe? A lelked?
- Bárcsak azt kérte volna! - sóhajtozott egy ideig, aztán megint elfordult tőlem, és hiába próbáltam megböködni, hogy visszaforduljon, és kinyögje mi kellet a vadidegen fickónak, mert gyanítottam, hogy nem a lelke, és tuti, hogy várt valamit egy ekkora szívességért cserébe. Miközben beszélgettünk a professzor elhalkult, ebből tudta Laura, hogy be kell fejeznie a beszélgetést velem, mert miattam állt az egész előadás.
- Laura ugye? - nézett fel felénk Lendvai, és a mellettem ülő szőkeségre bökött a vékony gilisztaszerű ujjával. A fickó volt vagy hatvan is, ha nem több, és mindig kockás ingben meg sötét farmerben tartott előadásokat a hallgatóknak, viszont a névmemóriája páratlannak bizonyult, ezért terjesztették róla egy időben azt, hogy biztos autista, vagy valami ilyent pusmogtak a háta mögött, mert persze senki sem merte belemondani a szemébe. Nem tűnt félelmetesnek a megjelenése, hiszen még nálam is csak egy fejjel volt magasabb, de ezzel szemben sugárzott belőle valamiféle megmagyarázhatatlan érzés, ami miatt mindenkiben tiszteletet, meg félelmet váltott ki. Egy időben azt is beszélték róla, hogy viszonya volt egy diákjával, meg hogy súlyos alkoholizmusban szenvedett, és majdnem ráment az egész élete, de segítséggel helyre tudott állni.
- Igen, Professzor úr? - állt fel a helyéről Laura.
- Ide fáradna kérem? - kérte tőle a professzor, ő meg engedelmesen odatipegett hozzá. - Benedek Professzor úr kérésére, ha óhajt, akkor ezen a héten nem kell bejönnie. Ellenben teszek fel öt kérdést, ami a következő előadásokkal lesz kapcsolatos, és ha tud rájuk felelni, akkor tényleg elmehet, sőt én magam fogom kikísérni a folyosóra. - Mindenkit megdöbbentett az elhangzott szöveg, mert egyszerűen nem tudtuk elhinni, hogy ilyen egyáltalán létezhet. A kérdések persze pofonegyszerűek voltak, és tudtam, ez volt az utolsó esélyem Laura faggatására, így amikor távozott az előadóból csalódottan néztem az ajtót, miközben abban reménykedtem, hogy visszajön, és elmond mindent. Megint csak tévedtem. Tehát maradt továbbra is a talány, hogy ki lehet az a személy, aki segített neki elcsábítani Viktort, és mit kért tőle cserébe, mert igazából az érdekelt leginkább. Egy részem tudta, Laura egész végig engem figyelt, és ezért barátkozott velem össze, meg azért, hogy összejöjjön Viktorral, de valami legbelül azt suttogta, van itt még valami más is, ami megbújik a történtek mögött, csak nem tudtam mi az. Éppen a könyvtár felé tartottam a napom végén, amikor felrobbant a másik bomba, vagyis pontosabban Kata állt meg előttem, aki elégé dühösen meredt le rám. Laurával ellenben ő tényleg elkezdett belőlem kiváltani némi félelmet, mert még mindig úgy nézett ki, mint egy csíkos kis vaddisznó malacka, tekintettel a hajára.
- Micsoda meglepetés! - röhögött fel, és bennem ekkor tudatosult, mennyire rühellem őt, pedig az elején még kedveltem, amíg be nem égetett mások előtt.
- Professzor arrébb tudna állni, mert szeretnék bemenni a könyvtárba? - próbáltam tettetni, hogy tisztában vagyok vele kicsoda ő valójában, de elégé nehezemre esett.
- Azt hittem, Bauer Izabella intelligenciája olyan magas, hogy nem szorul holmi vacak könyvekre, hiszen ő mindentudó.
- Köszönöm, hogy ennyire nagyszerűnek tart, - vágtam neki vissza vigyorogva, és állva a szúrós tekintetét, amivel engem pásztázott.
- Laura elmondta, hogy tudsz a kis titkáról.
- Nem mondanám kis titoknak, hiszen egy családot vágott csak tönkre.
- Nem arra gondoltam! - csattant fel, és megragadva a karomat elhúzott a könyvtár bejáratától egészen a folyosó végéig, ahol egy lezárt ajtó volt, ami régebben átjárást biztosított az egyetem meg a könyvtár között, de történt egy baleset vagy micsoda, és úgy ítélték jobb zárva tartani, hiszen másképpen is meglehet közelíteni az épületet. Ja, egy több órás sétával.
- Fogalmam sincs mire céloz, - adtam a tudatlant.
- Izabella, most már nem kell megjátszanod magad. Tudom, hogy mit mondott neked Laura a mai nap.
- Nem mondott semmi olyant, ami magát érinti.
- Fejezd be, és viselkedj felnőttként! - parancsolt rám. Na, ekkor telt be a pohár.
- Semmi köze sincs ahhoz, hogy kivel mit beszélek! - keltem ki magamból, és nem érdekelt, ki hall meg, hiszen már így is kiváló pletykatémának számítottam, köszönettel Katának, aki elárulta a titkom mindenki előtt.
- Mennyit tudsz rólam? - sejtettem, hogy nem arról akar csevegni velem, hogy Laura miken ment keresztül, hanem saját magáról, de legfőképpen arról mit tudok, mert az volt az egyetlen dolog, ami számított neki.
- Hogy jóban van Benedek Professzorral, ennél többet nem tudok, - próbáltam hihetőbben hazudni, de amint már említettem pocsékul hazudok, és ezt a kata-féle nőcik simán kiszagolják.
- Hazudsz!
- Miből veszi, hogy hazudok?
- A kedves testvérem volt olyan aranyos, és elmondta, hogy beszélt Ádámmal. Ekkor még nem sejtettem semmi különöset a dolgok mögött, de aztán amikor elkezdtem megvalósítani a bosszúm, akkor tudatosult bennem, ő tudja ki vagyok, és mire készülök, ezért nem volt más választásom. Helyesbítve akadt volna két lehetőség, miszerint vagy megölöm, vagy elkezdem gyógyszerekkel tömni, hogy mindenki azt gondolja róla nem beszámítható, így ha eljár a szája senki sem hinne neki.
- Boszorkány! - sziszegtem.
- Tudtad Izabella, hogy teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Ádám napok óta nálatok van a lakásban?
- Mégis honnét? - ha eddig nem voltam iszonyúan pipa Katára, akkor kijelenthetem, ettől felforrt teljesen az agyvizem.
- Előbb tudni akarom, hogy mit tudsz rólam! - kiáltott fel.
- Tisztában vagyok, hogy egyezik az apánk, és arról is tudomást szereztem, ami az édesanyjával történt. Most már értelmet nyert, miért kérte Benedektől, hogy segítsen neki bejutnia ide. Ő tartozott önnek egy szívességgel, hiszen egy egyetemre jártak, és ott ismerkedtek meg, ott lettek barátok, talán ott szeretett önbe a prof, de az is meg lehet, hogy később.
- Vicces nem? Én vagyok a te erős nővérkéd, akinek minden vágya az, hogy pokollá tegye az életed, és éppen az előbb árultam el neked mit csináltam Ádámmal, akit állítólag szeretsz, amit nem tudsz tagadni. Nem csak te vagy olyan szemfüles, hogy kiszúrd az ilyesmit. - Bingó! Tudtam, hogy nem csak egy szívesség állt annak a dolognak a háta mögött, és most minden értelmet nyert. Benedek nem azért érdeklődött annyira Laura teljesítménye miatt, hanem Kata kérte meg rá, meg szerintem ő mondta neki, hogy köpje el nekem azt a kis foszlányt. Vicces, hogy mire képes a szerelem, pláne akkor, ha ki lehet használni.
- Laurának is megmondtam, az én életem már most maga a pokol, nem kell segítség.
- A te szenvedésed nekem az én örömöm, bár anyádnak több szíve lehetne, vagy jobb kapcsolatotok.
- Ezt hogy érted?
- Nem te voltál a konkrét célom, hanem az, hogy anyád szenvedjen, viszont a kapcsolatotok hogy is mondjam? Hagy némi kivetni valót, és tekintettel a beszélgetéseitekre, el kell mondjam, neki fogalma sem volt arról, hogy min mész keresztül, ezért nem szenvedett, leszámítva az ünnepekben történteket, amiről szintén tudomást szereztem, hála Laurának.
- A francba! - suttogtam, mert ez azt jelentette, Laura még mindig összejátszik Katával meg azzal a személlyel, aki segít nekik. - Te hogy találkoztál azzal a fickóval?
- Most már tegezel? Elfelejtetted, hogy én ..... - kezdett bele, de közbevágott.
- Cseszek arra, hogy mi vagy ezeken a falakon belül, mert te egy kicseszett pszichopata vagy! - vágtam a képébe. - Most viszont tudni akarom, te hogy találkoztál azzal a pasassal.
- Miből gondolod, hogy férfi? - szögezte nekem a kérdését, amitől tátva maradt a szám egy percre.
- Laura azt mondta egy fickóval beszélt.
- Én viszont nem.
- Mi a fészkes fene folyik itt? Gondolkodjunk reálisan. Adva van egy fiatal nő, aki szenved az édesanyja elvesztése miatt, amiért egy bizonyos személyt okol, ami pont kapóra jön valakinek, mert konkrétan anyámat akarja támadni, és mi sem egyszerű, ha valaki olyannak okoz szenvedést, akit szeret, hiszen az jobban üt, mint egy konkrét támadás. Adva van egy szerelmes lány, aki pont olyanba szeret bele, aki köthető anyámhoz meg a családomhoz. Mi a fene? - hangosan gondolkodtam. - Ha jól gondolom, már pedig jól gondolom, akkor a nő egy kórházban vagy valami olyan helyen találkozott veled, ahol betegelméjű pácienseket kezelnek?
- Igen.
- Ennek a valakinek sok pénze van, hogy sikeresen eltudta tüntetni ezt a kis apróságot, mert az egyetem átszokta vizsgálni a tanárok hátterét, viszont a te esetedben nem találtak semmit, hiszen arra már nem volt mit megtalálni. Basszus! Két személy áll a dolgok mögött, akik tehetősek, és a Hoffmann családon akarnak bosszút állni, hiszen azzal, ha anyám szenved, akkor a férje is szenved, mert ő az egyedüli, akit mindennél jobban szeret ezen a kicseszett világon. Azok az üzenetek mind csak Hoffmann fiúknak mentek, és eddig mind beigazolódtak egy kivételével. Erik azért ért el sikereket, mert itt tudták figyelni, méghozzá Benedek, Viktornál meg Laura intézte el a dolgokat, ahogy Ádámnál te, Márknál a boszorkány, és Szebasztiánnál............, ugye nem?
- Bizony, Benedek, ahogy te hívod, pedig van rendes neve is, és Nina is mindvégig benne voltak.
- Mit vártak cserébe tőletek a szívességért?
- Azt, hogy tartsunk szemmel bennetek, meg a feladatainkat intézzük el, szóval siess, mert éppen ezekben a pillanatokban Nina és Szebasztián együtt vacsorázik, ami lehet, hogy egyiküknek az utolsó lesz.
- Ezért még megfogtok fizetni mindannyian! - vicsorogtam, de már nyúltam is a telefonomért, hogy felhívjam Richárdot, aki talán az egyetlen volt ebben a helyzetben, akire számíthattam, mert ekkor már profi segítségre volt szükségem. Azonnal elmondtam neki a fejleményeket, ő meg megtudta hol van Szebasztián, mert sikerült bemérni a telefonjának pontos tartózkodási helyét, ami egy volt Hoffmann papa számtalan éttermének. Végig szaladtam az épület hosszú folyosóján mire kiértem a friss levegőre, majd gyorsabb tempóval futottam az étterem felé, ami előtt már ott állt Richárd autója, és gyanítottam, Szebasztián már értesült a történtekről. Amikor beléptem, nem lepődtem meg, hogy az egyik asztalnál ott láttam Szebasztián meg az apját Nina társaságában, akit Richárd nem engedett elmenekülni.
- Izabella, elárulnád mi a fészkes fene folyik itt? - Nina értetlenül nézett rám, amikor odaértem én is az asztalukhoz. Neki fogalma sem  volt arról, hogy beszéltem Katával, meg hogy most már tényleg tudok mindent.
- Megvagy! - szólaltam meg kifújva magam, miközben csak is Ninára néztem.
- Mi van? - ezt már Szebasztián kérdezte, aki kezdett ingerült lenni, mert ő romantikus vacsorát akart eltölteni a szerelmével, de mi megzavartuk őket a nagy romantikázásban.
- Beszéltem Katával, és most már tudom, hogy te is benne vagy ebben az egész őrületben nem csak Laura.
- Ezt nem értem, mégis miről beszélsz? - rázta meg a fejét értetlenül Nina.
- Valakik ártani akarnak a Hoffmann családnak, te is köztük vagy. Laura elmondta, őt egy férfi bérelte fel, míg Katát egy nő találta meg, és micsoda véletlen, hogy éppen mindegyik köthető valamilyen módon a családhoz, de legfőképpen te, hiszen Szebasztián gyerekét várod.
- Neked elment az eszed? Túl sokat vagy együtt Ádám....- kezdett bele Nina, de aztán leesett neki, ezzel elszólta magát, mert Márkon, Richárdon és Eriken kívül senki másnak nem mondtam el, ahogyan ő sem, így csak az tudhatott róla, akinek van valami köze a bizonyos történéseknek.
- Elszóltad magad, mert a jelenlevők közül, csak Richárd tud arról, hogy Ádám velem van, hiszen a többiek úgy tudják az apjánál van. Csak két személy tud róla még, de velük biztosan nem beszéltél róla, de Kata is tudott róla, mert ő figyeltet, vagy mit tudom én mit művel az a hibbant. - vázoltam nagy ívben a  dolgokat, majd elhalkultam, mert Szebasztián megkért, hogy valaki pontosítsa már, hogy miről is van éppen szó, mert ő nem ért semmit.
- Laura, a volt legjobb barátnőm elcsábította Viktort, egy pipa. Erik sikereket ért el, két pipa. Ádám gyógyszereket kapott Katától, így ő lett az őrült, hála a sok bogyónak, ami szerencsére kitisztult belőle, és nem okozott maradandó károkat, három pipa. Márk megtudta, nem az övé a lánya, tehát csalódott hiszen az a kislány tartotta egyben a szánalmas családnak nem nevezhető köteléket a banyával, négy pipa. Már csak te maradtál. - Konkrétan Szebasztiánnak magyaráztam, aztán a barátnőjéhez fordultam, akitől elkapott egy elégé erős hányinger, meg undor. - Méreggel akartad megölni ugye?
- Nem tudom miről beszélsz, hiszen ismersz.
- Nem Nina, nem ismerlek! - ráztam meg a fejem.
- Igen, méreggel akartam megölni, - vallotta be végezetül.
- De miért? - Szebasztián nem érette, hogy aki állítólag szerelmes belé, miért akart végezni vele.
- Ádám miatt igaz? Azért, mert kihasznál? - tök egyértelmű volt.
- Legszívesebben én okoztam volna neki fájdalmat, de sajnos Kata már lefoglalta, így nekem maradt ő. - Bökött a vele szemben ülő felé, majd folytatta. - Az egész kapcsolat egy szánalmas színjáték volt, amiben mindig is én voltam a felesleg, mert rá kellet döbbennem, az a szemét végig csak kihasznált engem, és mind végig utánad csorgatta a nyálát. Összeroppantam a szakítás után, de jött egy férfi, aki csodálatos ajánlatot tett nekem, miszerint ha segítek tönkretenni a családot, Ádám meg fog fizetni mindenért. Összebarátkoztam veled, ahogyan Laura tette, míg ő Viktor ügyén dolgozott, én addig a tökéletes alkalomra vártam, ami el is jött, viszont necces volt az egész, hiszen úgy kellet teherbe esnem, hogy Szebasztiánnak ne tűnjön fel, de megoldottam, min láthatód, - elnevette magát, mintha olyan büszke lenne magára, meg a tettére.
- Szóval egész végig kihasználtad a fiam? - kapcsolódott be a beszélgetésbe, az eddig csendben ülő Richárd is.
- Az elején tényleg csak a feladat miatt csináltam, de aztán rádöbbentem, hogy még mindig szeretem Ádámot, viszont már benne voltam a szerződésben, amit az ördöggel kötöttem, nem tudtam kihátrálni. Mindent sajnálok! - ez volt az utolsó mondata Ninának, mielőtt megjelentek a rendőrök, akiket Richárd hívott ki miután telefonon elmondtam neki a sztorit, amit Katától tudtam meg. Durva volt látni, hogy akiket eddig a barátaimnak tartottam, képesek voltak ilyen mocskos módon elárulni engem. Viszont a java még csak most kezdődött. Aznap letartoztatták Ninát, aki ellen emberölési kísérlet lett a vád, amihez bizonyíték is lett, mert a pohárban megtalálták a mérget, amit szerencsére Szebasztián nem fogyasztott el hála az apjának, aki időben odaért. Laurát, Katát, Benedeket és Márk volt feleségét nem tudták letartoztatni, ellenük semmink nem volt, bár Kata ellen ott lett volna a gyógyszerezés, amit Ádám ellen követett, de nem tudtuk volna hozzákötni. Aznap indult el a lavina, ami vészesen közeledett felénk.