2. Fejezet
Az új diák
,,Egyetlen nap sem olyan, mint a másik, mert mindegyik tartogat egy csodát, egy mágikus pillanatot, amikor az univerzum összeomlik, és új csillagok születnek."
Paulo Coelho
Megint egy újabb, kínzóan unalmas nap vette kezdetét reggel. Szokásomhoz híven, megint a zárt vécéajtó előtt találtam magam, mert a kedves nővérem beelőzve engem elfoglalta, pedig megígérte, hogy most én kerülők előbb sorra.
- Rebeka, engedj be, pisilnem kell! - dörömböltem az ajtón.
- Vécézek! - kiabálta vissza az én aranyos nővérkém.
- Azt ígérted enyém a vécé, erre mindjárt bepisilek, és tuti lekéssük a buszt.
- Ne hisztiz már! Olyan vagy, mint egy öregasszony, aki nem tudja visszatartani, - közölte velem kinyitva az ajtót, ezzel végre utat engedve nekem, én pedig éltem a lehetőséggel.
Minden reggel ebből voltak a problémák. A fürdő és a vécé elfoglalása mára már versennyé nőtte ki magát köztünk. Általában pontban ugyanakkor keltünk, és pontban ugyanakkor akartuk valamelyik helyiséget elfoglalni, így ezeknek hála majdnem minden napom veszekedéssel vette kezdettét, mert velem ellenben ő direkt elhúzta a bent tartózkodást, hogy ezzel is engem szívasson. Ellenben most mégis elégé hamar lerendeztük a veszekedést, sőt kifejezetten ki is hagytuk az olyan elemeket, amiket bele szoktunk szőni, és amikkel jobban megtudtuk a másikat sérteni a szokásosnál is jobban. Ilyen volt a testvéri szeretetünk. Bármikor megtudtuk volna egymást fojtani, viszont a bajban mindig azonnal a másik segítségére siettünk.
- Boszorka riadó! - kiáltotta el magát a nővérem volt fiúja a buszmegállóhoz érve, aki az öccsével együtt éppen a reggeli cigijüket szívták, és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy tilos a dohányzás.
- Levente, te pontosan akkora paraszt vagy, mint amilyen voltál! - vicsorgott a nővérem elhaladva Levente mellett. Ez volt a reggeli rituálé köztünk, és ezen szerintem csak akkor fognak változtatni, amikor újra összejönnek, amire elégé csekély az esély, tekintettel a nővérem új életmódjukra, ami inkább rombolja ezt az ábrándot.
- Jó reggelt! - köszöntem az ott tartózkodóknak, akik hozzánk hasonlóan a buszra vártak, majd odamentem Levente öccséhez, Olivérhez, és álmosan megöleltem. Nekünk ez volt a szokásunk, és ez jobb volt, mint anyázni meg hasonlóak vágni a másik fejéhez.
Olivér és én osztálytársak voltunk, míg a két dilis a tanárok nagy örömére csak közös évfolyamon osztoztak más-más terembe, mégsem tudták megúszni a mindennapos konfliktust. Sajnos, nem volt olyan hatalmas a gimnázium, hogy képesek legyen elkerülni egymást egész nap. Nekem nem volt ilyen problémám Olivért illetően, mert ő volt a lány csapatunk(Fanni, Vivien és én) egyetlen fiú tagja, és elégé sokszor gondolják úgy, hogy mi egypárt alkotunk, bár az ölelésen kívül soha sem csináltunk semmi olyant, amivel ezt az állítást megerősítettük. El kell ismernem, tetszett Olivér barnás színű haja, meg maga a kékes árnyalatú szemei, de semmivel sem éreztem iránta többet, mint a nővérem iránt, így veszett volt annak a lehetősége, miszerint ő meg én.
- Újabb áldozatot írhatunk a drog számlájára, - szólalt meg Olivér lenézve rám.
- Istenem! A sulinkból? - érdeklődtem.
- Igen, egy Noémi nevű tizedikest kellet tegnap kórházba vinni délután. Az egyik takarítónő talált rá a vécében, de már túl késő volt - magyarázta nekem. Döbbenten néztem magam elé, annyira sokkoló volt hallani. Noémi nevű lánnyal együtt tavaly óta hat lány, és két fiú került kórházba drogtúladagolás miatt, és az a durva, hogy nem csak a mi sulinkban terjedt, hanem a tőlünk nem messze található másik gimiben is, még az általános suliból is jelentettek hasonló eseteket. Sajnos az esetek többségében késve érkezett a mentő, vagy a kórházban vesztették életüket. Apa emiatt éjjel-nappal talpon van, és a többi rendőrrel próbálja megállítani a terjedést, de nem tudják kik a terjesztői. Eddig két gimnazista srácot kaptak el, akiknél több csomagnyi kis fehér pirulát találtak, viszont ezzel sem jutottak túlságosan előre. Ugyanott folytatódtak az esetek, mint előtte. Rebeka és én is paráztunk, nehogy valahogy a mi szervezetünkbe is bekerüljön az anyag, emiatt még nagyobb odafigyeléssel közlekedtünk, és alaposan ügyeltünk arra mit fogyasztunk el, sőt apa is tartott nekünk előadást a suliba, ahová személyesen az igazgatónk hívta be őt és a társát, hátha ezzel is kevesebb lesz a hasonló eset. Ez körülbelül eddig működött.
- Szegény lány, még olyan fiatal volt, - suttogtam szomorúan.
- Ne fogadj el senkitől semmit, világos? - hajolt hozzám közelebb, és aggodalmas tekintettel fürkészte az arcom.
- Nyugi, nem vagyok kislány, nem lesz semmi baj, - nyugtattam meg mosolyogva.
- Tudom, hogy nem vagy kislány, de attól még simán te is áldozatul eshetsz.
- Odafigyelek, és apával is beszéltem erről.
- Jó! - helyeselt. A busz megérkezésekor elnyomta a cigit, és együtt szálltunk fel a járműre. A reggeli hír kicsit rányomta a bélyegét a kedvemre. Biztosra vettem, emiatt most még nagyobb lesz a pánik nálunk.
A suli előtt Fanni és a tegnap lógós Vivien is pontosan erről az esetről beszélgettek, amikor csatlakoztunk hozzájuk.
- Apád mit szólt az egyesedhez? - váltott témát Fanni, akinek már nem volt kedve folytatni ezt a témát, Olivérrel és Viviennel ellenben.
- Csak nem karót kaptál? Tutit meg fogsz bukni! - heccelt Vivien.
- Ha itt lettél volna, akkor tudtál volna nekem súgni, - vágtam vissza. - Lógós kisasszony.
- Más programom volt, még hozzá fantörpikus élményben volt részem, - sóhajtozott Vivien, és majdnem összeesett, ha nem kapom el.
- Fúj, nem érdekelnek a részletek, inkább lelépek! - adta fel Olivér. Ellépve tőlünk csatlakozott a testvéréhez meg a bandájához, akikkel a suli előtt szoktak minden reggel csoportosulni, amíg be nem csengetnek.
Én nem igazán szerettem odamenni hozzájuk, még akkor sem, amikor Vivi odalépett a nővéréhez, vagy ha engem hívott oda Rebeka, hogy ez meg az kell neki.
- Sokan arról beszélnek,... - kezdett bele Vivien, majd körbe nézett, nehogy valaki meghalljon minket, majd halkabban folytatta. -..hogy a csajt dobta a pasija, mert összejött valaki mással, és valójában nem is drogozta be magát, hanem simán öngyi lett, de a suli elakarja tusolni, ezért fogják rá.
- Ismertem Noémit, nem hiszem el ezt a marhaságot. Nem volt barátja, szerető családja viszont igen meg kitűnő bizonyítványai. Egyetemre akart menni, orvosként képzelte el a jövőjét, képtelenség, sőt egyszerűen hihetetlen, - Fannit még nálam is jobban elkeserítette a helyzet. Ő jól ismerte a lányt, aki áldozatul esett ennek a ,,terjedő halálnak".
Sajnos, ezek ellenére is volt tanítás, és minden haladt tovább a maga csendes folyásában. A tanárok belőlem próbálták kiszedni hogyan halad apa a nyomozással, de sajnos nem tudtam nekik semmilyen konkrét választ adni, mert én sem tudtam semmit. A pletykák terjedtek. Mindenki azt találgatta, vajon ki lesz a következő áldozat, és vajon az a személy túléli-e. Sokan fogadásokat kezdtek kötni rám, miszerint nekem van a legnagyobb esélyem arra, hogy elpatkoljak. A kis kedvesek.
- Anya szerint, amekkora mázlim van én leszek a következő, - ült fel a padunk tetejére Vivien nagyszünetben, amikor ő bent maradtak velem a terembe.
- Ha odafigyelsz, és nem veszel be semmit, amiről nem tudod micsoda, akkor nem lesz gond, - csatlakozott hozzánk Olivért, aki szintén a padunk tetején ücsörgött.
- Nem tennétek át a seggeteket a ti padotokra? - bosszankodtam.
- Mi bajod van az én formás seggemmel? - csattant fel a barátnőm.
- Elfoglalja a padom tetejét, - magyaráztam vigyorogva.
- Azért van itt még hely, - kúszott kicsit arrébb helyet adva nekem, amit Olivér egyből elfoglalt magának, hogy még több területe legyen.
- Már csak volt, - röhögött fel Olivér, aki kényelmesen elterült.
- Blanka, itt van apukád, - jött vissza a büféből Fanni.
- Nem tudom mit keres itt, - álltam fel, és kimentem a folyosóra megkeresni az édesapámat, akit a tanári előtt ki is szúrtam, amint az osztályfőnökömnek magyaráz valamit egy körülbelül velem egyidős fiú társaságában. A srác koptatott farmert meg kockás inget viselt, az oldalán meg láncok lógtak, és fekete színű baseball sapkájával legyezte magát. Amíg nem nézett felém, nem vettem észre, hogy szemöldök piercingje van, ami kissé dobott azon, mennyire jól néz ki, bár nem az ilyen típusú srácokért voltam oda, de azért leesett az állam.
- Blanka, neked nem órán kellene lenned? - förmedt rám apu, amikor meglátta, hogy a kihalt folyosón tőlük nem messze ott állok, és hallgatózok.
- Nagyszünet van, - feleltem odasétálva hozzájuk.
- Szabolcs, ő itt a lányom Blanka, - fordult az ismeretlen fiú felé, aki úgy magasodott fölém, mint egy torony. - Blanka, ő az egyik jó barátom fia, aki innentől ebbe a suliba fog járni, - mutatott be minket apa.
- Helló, - köszöntem normálisan, de válasznak csak valami morgás szerűt kaptam, amit köszönésnek véltem.
- Jöjjön Szabolcs, elintézzük a papírokat, - szólalt meg pár percnyi habozás után a tanárnő. Miután kettesben maradtam apuval hozzá fordultam.
- Tegnap kaptam egy egyest meg egy négyest, de nyugi kijavítom, - nem tudtam tovább magamban tartani.
- Micsoda? Miből? - apát sikerült sokkolnom ezzel a hírrel.
- Magyarból, a tavalyi anyagot ismételtük, és nem tudtam visszamondani az epigramma pontos lediktált fogalmát visszamondani, - árultam el az igazat. Hát, apu nem örült.
- Szerencséd van, hogy még az év elején vagyunk. Ha haza érsz, semmi tévé, semmi gépezés, mobilozás, hanem tanulás lesz. Most viszont megkérlek, hogy segíts Szabolcsnak eligazodni itt, és van egy jó hírem.
- Micsoda?
- Lesz egy szobatársad.
- Mi van? - neki viszont ezzel sikerült sokkolnia, ami erősebb volt, mint a valódi sokkoló.
- Szabolcsot kirúgták az előző sulijából, és a szülei szeretnék, ha odafigyelnék rá, nehogy megint problémák legyenek vele.
- Ezért fogod, és beköltöztetsz egy vadidegen csávót a szobámba? - nem tudtam megérteni ennek a lényegét.
- Nem idegen, kiskorotokban sokat játszottatok együtt.
- Ettől még idegen. Miért nem Rebekához teszed be.
- Két lehetőségem volt. Vagy egyedül lesz a szobádba, ami azt jelentené, hogy te leköltözöl a nővéredhez, és valljuk be, ez a lehetőség elégé halálos, ahogyan az is, ha őket teszem össze. Ismerem Rebekát, benned viszont bízom annyira, hogy ne kelljen amiatt aggódnom, te meg ő mit műveltek.
- Mi van, ha valami rosszat csinál, amíg dolgozol?
- Innentől kezdve csak reggeltől délutánig dolgozok, és este otthon leszek. Bízom Szabolcsba, nem olyan gyerek, csak kissé lázadó.
- Jó, de ha valami rosszat csinál, vagy mond, esküszöm kivágom a szobámból, - vázoltam a tényeket, miszerint a hova tartás végett, nehogy apa azt higgye csak úgy hozzám vághat egy idegen helyes srácot, aki a semmiből bukkant fel.
- Semmi olyant nem fog csinálni, - esküdözött az édesapám. Visszatértem a terembe a következő órára, de senkinek sem szóltam az új diákról, csak csendben elfoglaltam a helyemet Fanni mellett Olivér és Vivien mögötti padban. Nem kellet sokat várnom, és felbukkant az osztályfőnök Szabolccsal együtt.
Az osztályfőnök pár kedves szóval bemutatta nekünk az új osztálytársunkat.
- Nyami-nyami! - fordult hátra hozzánk Vivien tátogva.
- Arra csorgasd a nyálad! - mutatta meg neki Fanni merre is van az előre.
- Nekem gyanús ez a gyerek, - fűzte hozzá a véleményét Olivér.
- Jó sokat fogod látni, ugyanis nálunk fog lakni, - suttogtam áthajolva a pad tetején bele a fülébe. Vivien szemei felcsillantak. Kezdtem gyanítani, hogy hamarosan egyre többször ugrik át hozzánk látogatóba csak úgy.
- Foglaljon helyet, és vegyen elő egy füzetet, óra végén kérje el valamelyik diák füzetét bepótolni az eddigi anyagot, - utasította az új diákot, majd jött az én kínzásom. - Blanka, megcsinálta a beadandót, amit tegnap adtam fel?
- Igen, viszem! - vágtam rá gyorsan, és a füzetembe betett mappát kivéve megindultam a tanári felé, ekkor haladtam el Szabolcs mellet, akivel egy pillanatra találkozott a tekintetünk, majd ő helyet foglalt a legutolsó padban, én meg átnyújtottam a tanárnak a több oldalasra sikerült beadandómat. Ebben kitértem arra, hogy mik azok a költői jelzők, meg a hasonlókra, amiket elvárt tőlem a tegnapi miatt, nehogy emiatt is kapjak egy plusz elégtelent. Visszaülve a helyemre egészen óra végéig csendben maradtam, és csak akkor szóltam, ha a tanár kérdezett, mert nem akartam jobban kihúzni nála a gyufát.
Szünetben megmutattam Szabolcsnak a nagyszerű gimit, ahol már három éve szenvedek. Nagyon látszott rajta, nem igazán érdekli az, amit mondok neki.
- Bocs, untatlak? - váltottam témát, amikor már elegem volt abból, hogy a hülye mobilját nyomkodja.
- Egy kicsit. Nem vagyok akkora iq gyökér. Nem fogok itt eltévedni, sőt a suli történelme sem izgat különösképpen. De, ha már itt tartunk. Elárulhatnád, te mit szívsz? - lépett közelebb hozzám, én meg automatikusan elhátráltam, túlságosan zavart a kis helynyi távolság, ami köztünk maradt. Túlságosan bejött a magánszférámba.
- Nem szívok semmit, - ráztam meg a fejem.
- Nincs itt apád, nekem elárulhatod.
- Lehet nem vagy iq gyökér, ahogy mondtad, viszont süket vagy. Nem szívok semmit, - ismételtem nyomatékosítva az állításomat.
- Akkor szedsz? - firtatta tovább a dolgot.
- Bárcsak szednék, de az inkább egy ,,Isten, ments meg a hülyéktől" pirula lenne, nem pedig drog, - ezzel otthagytam, és visszasétáltam a következő magyarra.
Otthon a szobámba érve kissé szokatlannak tűnt az ágyam mellett tehénkedő plusz ágy, amit Szabolcsnak állított be apu. Az új tulajdonosa rögtön el is foglalta, ahogyan bevágtatott a szobámba.
- Vannak szabályok a szobámat illetően, amiket be kell tartani. Első: a cuccaimhoz tilos a nyúlkálás.
- Miért nyúlnék a cuccodhoz? - nézett rám, mintha egy idiótára nézne.
- Kettő: nem mászkálsz pucéron a szobámba, - folytattam tovább.
- Egyáltalán nem terveztem, és úgy sem leszek sokat itt.
- Három: ha felkelsz, akkor nem csinálsz akkora zajt, hogy a másik is felkeljen, - fejeztem be. - Ezeket ahogyan te, úgy én is betartom. Nem nyúlok a holmidhoz, nem meztelenkedek előtted, és nem keltelek fel a zörgésemmel. Ha képesek leszünk tekintettel lenni a másikra, akkor semmi baj nem lesz. - A saját ágyamra letelepedve majdnem egy vonalba került a tekintetünk.
- Rendben! - bólintott rá a szabályokra. - Amúgy, hallottam egy-két pletykát a sulival kapcsolatban.
- Gondolom nem sok jót.
- Ami azt illeti, tényleg drogot terjesztenek a gimibe?
- Nem tudom, - feleltem habozás után. Valójában biztos voltam benne, hogy valaki, valakik terjesztik a szert, mert máskülönben Noémi,( aki Fanni elmondásai alapján csendes, visszahúzódó lány volt. Kitűnően végezte el a legtöbb sulis évét) mégis hol máshol találkozott volna azzal a tablettával, ami elvette az életét.
- Jöttem üdvözölni az új lakót, - vágtatott be a szobámba Rebeka, majd megállt a szobám közepén.
- Nincs valaki, akit zargass? - néztem rá könyörögve, miközben azért imádkoztam, hogy mikor tűnik el a szobámból.
- Gondoltam megnézem, még mielőtt megeszed, - vihogott a nővérem.
- Nem tervezet megenni, - válaszolt engem megelőzve Szabolcs, aztán gyorsan visszakapta felém a tekintetét. - Ugye? - megerősítést várt.
- Elmehettek ám a ....! - nem mondtam ki hova, bár mindketten gyanították szerintem. Egyszerre tört ki belőlük a röhögés. Inkább elterültem az ágyamon, és fél füllel azt hallgattam, hogyan próbált több infót kiszedni a nővérem az új áldozatából, mert gyanítottam, előbb-utóbb bepróbálkozik majd Szabolcsnál, mivel ismertem annyira, hogy ezt kinéztem belőle.
Vacsinál furcsa volt apu jelenléte. Régóta nem étkezett velünk, mivel arra már elment dolgozni, és tovább nyomozni, de most minden olyan volt, mintha egy nagy család lennék, anyuka nélkül.
A lefekvés a vártnál is sokkal könnyebben ment. Szabolcs mindent normálisan csinált, és egy szabályt sem szegett meg, és elalvásig a füzeteimből másolgatta át az övébe az órai anyagokat.
Nem tudom, hogy Olivér, vagy talán a magam megfigyelése alapján, de kezdett gyanús lenni nekem ez a srác, aki pont akkor bukkant fel, amikor már megint történt egy bűncselekmény. Talán a kettőnek nincs köze egymáshoz, és én komplikálom túl, még sem hagyott nyugodni a dolog. Jobb lesz odafigyelni rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése