Blanka világa 3. Fejezet Túlságosan gyanús

Blanka világa

3. Fejezet

Túlságosan gyanús

,,Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Másnap reggel megint Rebekával kellet veszekednem. Szokásához híven megint beelőzött a vécénél. Amióta elromlott a lenti vécé, és nem hívtunk szerelőt, hogy megnézze, azóta közös vécét használtunk, és ez kissé megnehezíti az életemet.
- Pisilj a csapba! - kiabálta ki a nővérem, amikor bekopogtattam.
- Nem pisilek se oda, sem a kádba, - ellenkeztem. - Siess! - ugráltam. Minden erőmmel próbáltam visszatartani, ami nem volt könnyű, mert lefekvés előtt sok vizet ittam.
- Sietek, de nem tudok ennél jobban.
- Ja, mert nem is akarsz, - vádoltam meg.
- Nálatok mindig így indul a reggel? - jött ki a szobámból Szabolcs indulásra készen. Ő nem tűnt álmosnak, vele ellenben nekem meg leragadtak a szemeim, és gyanítottam a nővéremnek is, aki hót fix bealudt a vécén ülve.
- Igen, - bólintottam megint bekopogtatva.
- Ne idegesíts fel, vagy különben kifogok menni, - morogta a dühös nővérem.
- Éppen ez a célom! - kiabáltam be, mert egy percre megfeledkeztem arról, mennyire nem vagyok egyedül, így ezek után zavartan mosolyogtam a vigyorgó Szabolcsra, aki nagyon is élvezte a kialakult helyzetet.
Órákkal később, vagyis pontosabban napokkal később Rebeka kihúzott a vécéből átengedve nekem a terepet, amiért hálás voltam.
- Menj dokihoz, - tanácsolta vigyorogva. - Beteges, hogy ennyire nem tudsz várni két percet sem.
A buszmegállóig civakodtam Rebekával. Végül Szabolcs leállított minket, helyesbítve próbált azzal, hogy beállt közénk, vagy pont akkor szólalt meg, amikor a nővérem vagy én szerettünk volna valami csúnyát a másik fejéhez vágni. Ez is édeskevésnek bizonyult ellenünk, hiszen évszázados bajnokok vagyunk ilyen téren.
Ma nem úgy történt semmi, ahogyan eddig szokott reggelente. Ma nem öleltem meg Olivért, és a nővérem sem veszekedett Leventével,csak úgy álltunk ott öten néma csendben, miközben vártuk a buszt. Egyikünk sem tudta mit mondjon, mert furcsa volt, hogy Szabolcs is ott van köztünk. Igaz, mindig tartózkodtak rajtunk kívül a megállóban mások is, de ez mégis sokkal szokatlanabb szituáció volt, vagyis számomra tűnt másnak. A fiúk eldobták a cigijüket, amint megérkezett a buszunk, és felszállva levágtam magam az első ülésre, mellém meg Olivér huppant le, míg a többiek hátramentek.
- Még mindig nem tetszik a gyerek, - közölte velem ridegen a legjobb fiú barátom.
- Nem is neked kell tetszenie, - viccelődtem.
- Tudod hogyan értem, - nézet rám kissé mogorván.
- Igen, de nem kell paráznod. Alapjáraton tök rendes, ha nincs a nővérem társaságában. Tegnap nagyon jól összehaverkodtak, és a véremet szívták közösen.
- Na, kezdem megkedvelni, - vigyorgott mellettem Olivér.
- Hahaha! - grimaszoltam. - Amúgy hogy haladsz Vivivel? - halkabbra vettem a hangom, nehogy mások is meghallják, bár nagyon nagy hangzavar uralkodott a jármű belsejében, a sok ovis miatt, akik reggelente a mi buszunkkal utazott.
- Hé! - kiáltott fel a barátom, mert ez volt a legérzékenyebb pontja. Gonosz módon néha húzni szoktam ezzel, mert olyan cuki, amikor emiatt elpirul. Már évek óta oda meg vissza volt Vivienért, de valamiért nem csinált semmit ez ügyben, hogy több legyen köztük, mint egyszerű barátság. Ha kérdeztem, azzal magyarázta a döntéseit, miszerint Vivien barátsága túlságosan többet ér annál, mintsem kosarat kapjon. Utána meg kerülnie kéne, mivel túlságosan cikis lenne a helyzet, ha éppen egy társaságban lennének, és a barátságunkat illetve sokszor lennének olyan helyzetben. Így viszont végig kell néznie, ahogyan a barátnőm, - aki mit sem sejt erről, és akinek nem mondhatom el, mert megesküdtem Olivérnek, nem szólók egy szót sem, - más srácokkal ismerkedik, és lép le velük suli után, vagy suli helyett.
- Nem hiszem, hogy olyan roppantul jó érzés lehet végig nézni, ahogyan más pasasokkal van. Ha végre összeszeded a bátorságod, minden helyre jönne.
- Nem tudnál halkabban kiabálni? Talán a testvérem még nem hallotta ott hátul, - fújtatott idegesen.
- Nyugi! - veregettem meg a vállát. - Ha nem lépsz, akkor soha sem tudhatod meg, hogy mi lett volna. Néha mindent hátra kell lökni, és bátran megpróbálni, hiszen nincs veszteni valód.
- De, még mekkora, - tiltakozott a szemeit forgatva.
- Na, mert az jobb, hogy duzzogsz, mint egy kislány?
- Igen, - válaszolta bólogatva.
- Nem! - tiltakoztam kissé hangosabban, aminek köszönhetően sokan felém fordultak, amikor felugorva elkiáltottam magam. Visszaülve mellé folytattam tovább a szentbeszédet. - Hívd el moziba.
- Le vagyok égve, - vázolta az anyagi helyzetét.
- Adok költsön, és hidd el, ez minden pénzt megér.
- Oké, rendben, ha te állod, - mosolygott a kis ördög.
- Na, ez kezdésnek nem is olyan rossz, - el kellet ismernem, kezd alakulni ez a kapcsolat. Ha így haladunk, akkor talán hatszáz év múlva már tényleg lesz is ebből valami, addig meg végig nézhetem a szerencsétlenkedéseket, mert igazság szerint Vivien is oda van Olivérért, csak ő azt hiszi neki én tetszem, pedig hiába mondok akármit. Kész szappanopera az életünk, meg a szerelmi életük.
A suli előtt azonban robbant a bomba, szerencsére csak képletesen értve, bár néha nem ártana.
Szóval leszálltunk, és most először magamtól, hívás nélkül mentem oda a nővérem meg Levente haverjaihoz, hogy bemutassam nekik Szabolcsot, mivel a nővérem kikötötte, nem szeretné, ha szegény gyerekből lúzert csinálnék, tehát ismertessem meg őt a menőkkel. Vitáztam volna azzal, hogy azok lennének-e a menők, akikkel ő bandázik, no meg a volt pasija, de inkább ráhagytam.
- Sziasztok, ő itt Szabolcs, az új osztálytársam, - mutattam be szerencsétlent a hiénáknak, mert körülbelül olyan érzésem volt mindig, amikor rájuk néztem, hogy egy csapatnyi idióta hiénával kell egy gimibe járnom.
- Bepasiztál? - kérdezett rá rögtön Vivien kedves nővére, Klaudia, aki már a szemeivel vetkőztette a mellettem álló Szabolcsot, akinek semmi kifogása nem volt ez ellen.
- Nem, - feleltem.
- Akkor még mindig félnem kell attól, hogy rámozdulsz a húgomra? - ezt utáltam Vivien nővérébe, de nagyon. Ő még a saját nővéremnél is ,,kedvesebbeket" szokott beszólni, bár engem sem kellet félteni.
- Jaj, nem kell féltékenynek lenned, elférsz a szívembe te is, - kacsintottam rá, a körülöttünk lévő fiúk, meg elkezdtek huhogni, mint a baglyok. Erre Klaudia nem felelt semmit, jobban is tette, ha inkább befogja. A továbbiakban Szabolcsra szállt rá, aki az én segítségem nélkül is boldogult, meg a többiek is mással kezdetek csevegni, így jobbnak láttam lelépni tőlük, és csatlakozni az én barátaimhoz, akik már vártak rám.
Ma Fanni már sokkal vidámabbnak tűnt számomra, mint tegnap. Kicsit letörte Noémi halála, akit olyan jól ismert, és akiről soha sem képzelte el, hogy ilyen fiatalon veszti életét.
A suliban beindult a pletykaáradat, miszerint Noémi nem magától vette be, hanem valaki beadta neki meg hasonlókat mondogattak azok, akiknek nem volt jobb dolga, mint hülyeségeket terjeszteni.
- Te hülye szuka! - kiabálta valaki a folyosón nagyszünetbe. Éppen Olivért vigasztaltam, aki végre elhívta Vivient moziba, csak sajnos elkéset, mert már más megelőzte.
- Szuka vagy te! - ezt a hangot viszont ezer másik közül is simán felismerném. A nővérem veszekedett egy másik lánnyal, az osztálytermük előtt. Méghozzá egy évfolyamtársával, akivel már nekem is sikerült összezördülnöm, mert pont utánunk van tesink, és direkt belém kötött, mert nem fért ki a nyitott ajtón a képe miatt.
- Tudod kinek a pasijához nyúlj hozzá! - rikácsolta az, amelyiknek nem tudtam a nevét, mert azt nem sikerült megkérdeznem tőle, amikor nekem jött, én meg visszalöktem.
- Én nem nyúltam a te pasidhoz, - mondta higgadtan a nővérem, aztán folytatta. - Ő nyúlt hozzám.
- Te szuka! - morogta a másik csaj. Ő sokkal kisebb volt a nővéremnél, aki úgy vigyorgott rá lenézve, mint amikor neten a vámpírnaplókban Damon leveszi a felsőjét.
- Ne mond, hogy te nem feküdtél Levente alá, - röhögött fel ismét a nővérem, mert tudta, ennek a csajnak semmi esélye vele szemben, mert nem jelenetet rá veszélyt. Igaza is lett, mert hiába erőlködött, egyből le lett oltva, míg végül szépen elhúzta a csíkot.
- Új hobbi? - szóltam oda neki.
- Parancsolsz? - fordult felém még mindig diadalmasan vigyorogva.
- Innentől kezdve lefekszel azok barátaival, akiknek a barátnőjét Levente közelebbről is megismerte? - ennél szebben nem tudtam megfogalmazni.
- Én visszamegyek az osztályba. Kérlek egyben gyere vissza ne darabokban, - suttogta bele a fülembe Olivér, aztán kettesben hagyott engem a nővéremmel. A többi diák, akiknek felkeltette a figyelmét az előbbi jelenet, már elmentek a dolgukra, így a kihalt folyosón nem okozott semmi gondot számunkra, ami meggátolta volna a veszekedést.
- Ugye nem akarsz erről bővebben is beszélni? - szólalt meg elsőnek Rebeka.
- Kihagynám azt az élményt, - utasítottam el undorodva.
- Pedig lett közös témánk, és ahelyett, hogy engem csesztetsz, szidhatnád velem Leventét.
- Közös téma? Mi lenne ebbe közös téma?
- Te is jártál azzal a gyökérrel, nem?
- Jelezném, hogy a gyökérrel pont miattad szakítottam.
- Meddig akarod felhánytorgatni a múltat? - kapkodott levegő után.
- Te hoztad fel, - mutattam rá a tényekre.
- Mindegy. Ami volt megtörtént, kár rajta rágódni, - legyintett Rebeka, majd megölelt, ami nagyon váratlanul ért, mert nem sokszor szokott csak úgy, semmi kényszer hatására ölelgetni engem.
Igazság szerint Levente előbb járt velem, mint a nővéremmel, bár amit mi műveltünk az minden volt, csak nem kapcsolat, mivel akkor még nem igazán voltunk tisztában azzal a szóval mit is jelent az pontosan. Nekem barát kellet, neki meg tök mindegy volt ki, csak legyen valaki, így egy idő után szépen eltávolodtunk egymástól, és akkor jöttek ők össze.
Ja, hogy ne felejtsem el megemlíteni, ez még oviban történt, nem mostanság.
- Milyen jó látni, hogy a Mészáros lányok nem egymást gyilkolásszák, - csatlakozott be az ölelésbe Levente.
- Emlegetett szamár, - húzódott el tőle a nővérem, én meg csak vihogtam, mert tényleg totálisan vicces volt Rebeka képét látni.
- Már meg se akarsz ölelni? - szomorú arcot vágva érdeklődött Levente, mire a nővérem bemutatott neki. - Ezt inkább neked ajánlanám, mert nálam van mit bekapni, amit te tiszteletből bármikor bevehetsz.
- Hé! - hasba vágtam a mellettem viccelődő srácot, aki összegörnyedt, pedig nem is ütöttem akkorát.
- Megérdemelted, - értett velem egyet a nővérem.
- Most megint jóban vagytok? - tápászkodott fel még mindig színészkedve a volt fiúja.
- Ha ilyeneket mondasz a nővéremre, akkor még szép. Egyedül csak én szidhatom, és ez fordítva is igaz, - pacsiztam össze Rebekával.
- Amúgy, ha már ilyen szépen összejöttünk, akkor elárulom, hogy ez a Szabolcs gyerek nem normális, - váltott témát Levente.
- Miért? - fordultam vissza felé.
- Kint az udvaron bandáztunk, amikor kijöttek azok a gyökerek, - mesélte Olivér testvére.
- Bővebben? Mond már, mert itt alszunk! - sürgette a nővérem.
- Tudjátok Nova meg a csapata, és képzeljétek, oda ment hozzájuk, - fejezte be a nagy mesét, amiből nekünk lányoknak le kellet volna esnie, miért is ,,nem normális" az új ,,családtagunk". Hát, nem esett le.
- Csak ennyi? Felőlem azzal beszélget, akivel akar, mi közöm hozzá? - pufogta a nővérem.
- Ez mind és szép, de hallottam miről csevegett velük. Tudni akarta, hogy hogyan állnak a drogokhoz, meg hasonlókhoz. Komolyan, ha ez a gyerek ki akarja magát nyíratni, akkor nagyon jó úton halad.
- Levente, nem hallottad, mit válaszoltak erre?
- Nem, de elnézve Novát meg a hülye haverjait, tuti szívnak valamit, és azon sem csodálkoznék, ha ők terjesztenék itt a cuccot.
Volt valami Levente elmondásában, ami nem hagyott nyugodni. Órák után haza felé tartottam Szabolccsal kettesben, mivel a nővéreméknek még volt órájuk, Olivérnek meg fakultáció miatt kellet bent maradni. Csendben andalogtunk. Egyikünknek sem volt kedve a szép időben busszal haza zötykölődni, hiszen hamarosan már nem lesznek ilyen kellemesek a nappalok. Ki kell élvezni a jó időt.
- Hogy érzed magad a suliban? - ez volt a legokosabb témaindító beszélgetés, amivel indítani tudtam.
- Nagyon jól elvagyok, - válaszolta normálisan, de nem igazán látszott rajta, hogy bővebben is beszélni akar velem erről, így újabb kínos csend telepedett közénk.
- Figyelj, nem akarlak sem befolyásolni azon téren kikkel barátkozz vagy beszélgess, de jobban teszed, ha nem mész közel többé azokhoz a patkányokhoz.
- Most Novára célzol ugye?
- Igen, rá meg a bandájára.
- Szerintem szimpatikus kis társaság.
- Szimpatikus? Neked ez a szimpatikus társaság? - szörnyülködtem.
- Most miért? Mi bajod van velük?
- Először is.  Nekem semmi bajom nem lenne velük, ha jó messzire elkerülnének, de majdnem mindig odaszólnak nekem valami bántott. Másodszor az a legnagyobb hobbijuk, hogy védtelen kóbor kutyákat akasztanak fel fákra, és lefilmezik az egészet. Lányokat molesztálnak, lopnak meg hazudoznak, nem jó társaság.
- Még szerencse, hogy nem szólsz bele, hogy kivel barátkozzak. Nagyfiú vagyok, megtudom magam védeni már, anyuci, - nem tűnt úgy, hogy komolyan vette a szavaimat.
- Ha neked ez ilyen vicces, akkor csak röhögj, de ha rákényszerítenek valami olyanra, amit nem akarsz, jusson eszedbe, én szóltam.
- Eszembe fog jutni, - kacsintott rám, amitől kissé zavarba jöttem.
- Meg, azt hittem apám miatt nem fogsz itt is bajba keveredni, ehhez képest egészen jól haladsz, - mutattam rá az igazságra.
- Még semmi olyant nem csináltam, amivel bajba kerültem volna, - emlékeztetett.
- Ha továbbra is velük haverkodsz, akkor előbb-utóbb bajba fogsz kerülni.
- Amúgy nem haverkodok velük, bár még így is sokkal jobban elfogadnak engem, mint a te barátaid.
- Klaudiával nagyon úgy tűnt, hogy egyből egy hullámhosszon mozogtál reggel.
- Borzalmasan pocsék megfigyelő vagy, mondták már? - horkant fel mellettem haladva.
- Te most sértegetsz?
- Nem, csak közöltem a tényeket. Az a Klaudia, vagy hogy hívják egy tapadós nem mondom ki micsoda, és nagyon nem az esetem.
- Ki a te eseted?
- Miért érdekel ennyire téged? - állt meg hirtelen előttem. Kezdett túlságosan forró lenni a helyzet számomra.
- Nem érdekel. Csak nem tetszik, hogy a barátaimat lenézed olyanok miatt, akik jövendőbeli börtönlakók.
- Te meg őket sértegeted, de valójában nem is ismered egyiket sem.
- Hidd el, elégé jól ismerem őket ahhoz, hogy ilyen véleményt alkossak róluk - kerültem ki őt, és gyorsabbra vettem a tempót, mégis beért.
- Mégis honnét?
- Ha tudni akarod, - vontam meg a vállaimat megállva. - Egy ideig jártam Novával, amíg ki nem derült, hogy közbe a nővéremet akarta befűzni rajtam keresztül, és hogy soha sem érzett semmit irántam csak egy egyszerű szórakozás voltam a számára. Azóta majdnem minden egyes átkozott napon beszól valami bántót nekem, amin aztán jól összeröhög a hülye haverjaival. Mellékesen ők verték meg Olivért, amikor miattam neki esett Novának, és ha Levente meg a haverjai nem állítják le őket, biztosra veszem agyonverték volna.
- Mocskok! - véleményezte le az előbb elhangzottakat.
- Ja, szóval így barátkozz velük. A drogokhoz biztos van valami közük, de őket ismerve inkább fogyasztok, mint sem terjesztők, bár ki tudja.
- Sajnálom, hogy beszélned kellet róla, nem lehetett könnyű, - együttérzést láttam rajta átsuhanni.
- Volt, ami volt, - ráztam le magamról a múltat.
Hazáig egyikünk sem szólalt meg. Apa kérésére segítettem Szabolcsnak pótolni az anyagot, egészen vacsoráig tanulva vele, meg elmagyarázva neki mi mit is jelent a füzetembe, mert sokszor használok rövidítéseket a gyorsírás miatt.
Vacsora közben meséltük el a napunkat Rebekával. Természetesen pontosan egyszerre, így volt egy kis hangzavar. Olyanok voltunk, mint az ovisok, de egyikünk sem hagyta volna meg a másiknak azt a jogot, hogy ő adja elő először milyen is volt a napja, hiszen sok idő elteltével most nyílt rá a legnagyobb lehetőségünk ilyesmire, mert apa megint velünk volt, és kitudja meddig maradtak a dolgok pontosan ugyanígy.
Éppen felfelé tartottam a szobámba vacsora után, amikor meghallottam egy beszélgetés foszlányt.
- ..nyugi, minden rendben lesz, nem kell aggódnod, - nyugtatta Szabolcs apámat, és egy pillanatra nagyon úgy hangzott a hangja, mintha nem is ő, hanem egy harmadik személy mondta volna. Rajtuk kívül senki sem tartózkodott a konyhában.
- Azért légy óvatos! - apa hangjából viszont tökéletesen kiszűrtem, hogy ez az aggodalmas hangja, mert nekem is mindig így szól, amikor aggódik értem, és most Szabolcsért nagyon is aggódott csak nem tudtam miért is, hiszen már nagyfiú, ahogyan ő mondta nekem.
- Tudod, én mindig óvatos vagyok, - Szabolcs hangja volt az utolsó, amit hallottam, mert mielőtt ki jött volna a konyhából, én már felszaladtam az emeletre, nehogy feltűnjön neki a hallgatózásom.
Hallgatózni nem szép dolog, csak néha megesik, pláne ilyenkor.