Életek
Izabella és az élet
8. Fejezet
Gyerekcsősz

,,Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg.
Nincs visszaút, érzi az ember.
És ekkor jön el a pillanat, mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy már jóval azelőtt, mint gondoltuk volna.
Az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg és bármennyire szeretnénk, ugyanaz az érzés már soha nem lesz meg.
Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett."

A felhők fölött 3 méterrel

- Késtél! - bökött felém Laura az ujjával kissé mérges arckifejezéssel.
Végre sikerült pontosan beértem az előadóba, és leültem a helyemre mellé, amikor tudatosult bennem, hogy Benedek helyett egy másik professzor ült az asztalánál. Kicsit megdöbbentőnek találtam a helyzetet, de nem tettem szóvá a dolgot, inkább előszedtem a laptopom, és felmentem közösségire, hogy ellenőrizzem a leveleimet meg hasonló fontos dolgokat.
- Nem is vagy rá kíváncsi, hogy ki az ott lent? - böködött meg a barátnőm pár percnyi szünet után. Laura a szokásosnál is idegesebbnek tűnt, ami egy idő után elkezdett nyugtalanítani engem is, és gyanítottam, hogy köze lehet az asztalnál ülő vadidegen pasashoz, aki úgy ült Benedek székébe, mintha a sajátja lenne.
- Á, nem! - vágtam rá, mert sejtettem úgyis elfogja mondani, csak abban nem voltam biztos, hogy mikor, így nyugodtan belemerültem a dolgaimba. Miközben fent szörföltem a közösségi oldalamon rádöbbentem, hogy Ádám törölt az ismerősei közül, tehát ő így vágott vissza mindenre, ami köztünk lezajlott Tamara születésnapi buliján, amiből maximum arra emlékeztem, hogy vele veszekedtem, meg egy-két dologra. Na, nem azért, mert bepiáltam, hanem mert elégé erős dolgokat vágtunk a másik fejéhez, és bennem maradandó sokkot sikerült előidéznie a szavaival, amiket bár nem gondolt komolyan, attól még baromira rosszul esett.
- Új előadó lesz ma, mert Benedek elment meghallgatni Hoffmann Karola előadását, - közölte velem a tényeket kissé csalódottan.
- Basszus! - csúszott ki a számon hirtelen, és elképzeltem mennyire lehet izgalmas az a bizonyos előadás, amit Richárd felesége tart a hallgatóknak.
- Mellékesen megjegyezném, én is elakartam menni, de inkább ide jöttem, hogy veled legyek, mert mostanság elégé kerülsz.
- Nem is, csak sok a különtöltött időnk, meg több energiát fektettek a tanulásba, - kapásból ezek a dolgok jutottak eszembe, hogy kimagyarázzam magam, hiszen még se mondhattam neki, hogy azért kerülőm, mert Benedektől megakarom tudni kicsoda is valójában Kata, miközben az egyik alap feltétele pont az ő elkerülése, máskülönben soha sem árulja el amire szükségem van.
- Ja, persze! - legyintett egyet jelezvén, nem veszi be nekem, mivel ismer annyira, hogy letudja szűrni, mikor kamuzok, és mikor mondok igazat. Azt hiszem, nálunk ez az úgynevezett barátság. Az előadás megkezdődött, de még tovább böngésztem figyelve egyszerre a professzor beszédére,- amiből egy szót sem értettem, de szerintem más sem, - és mások kiírásaira, amik körülbelül arról szóltak kinek a kezét kérték meg, ki került kapcsolatba, ami persze szerintük három együtt eltöltött óra után örökké fog tartani, ami jó is lenne, meg hihető, ha a lány nem minden héten másnak írná ugyanezt a falára. Szánalmas! Előadás után felmentem Ninához egy kicsit csevegni, de nem volt bent az irodában, így inkább kerestem egy automatát, hogy csokit vegyek. Kezdett hiányozni az édesség tekintettel arra, mennyire édesszájú is vagyok, ezért sürgősen pótolnom kellet a hiányát, és meg is tettem.
- Csak nem egészségtelen édességet eszünk? - állt meg a hátam mögött Benedek, mert az automata műanyag felületén keresztül betudtam azonosítani, meg már bárhol feltudnám ismerni a hangját. Egyszer a legrosszabb rémálmomban is valami hasonló helyzetben voltunk, de akkor számomra elégé rossz vége lett, itt viszont reméltem nem nyír ki fényes nappal a folyosó közepén pár hallgató szeme láttára.
- Professzor Úr, önnek nem egy érdekes előadáson kellene lenni-e éppen? - fordultam felé kibontva a Mars csokimat. Ámen!
- De, viszont kijöttem egy kicsit levegőzni. Azonban szerencsémre pont megláttam, amint szegény gépet püföli, és amúgy is beszélni akartam valami fontosról.
- Köze van Laurához, vagy Katához? - érdeklődtem beleharapva az édességbe, és követve őt, bár fogalmam sem volt róla, merre is tartunk éppen.
- Előbbihez, és sürgősen közbe kell avatkozni, vagy máskülönben hamarosan annyi lesz neki. Azt hittem ön van rá ilyen rossz hatással, de most már tudom, hogy nem, ez valami személyes lehet. - Elégé titokzatosan beszélt nekem Laura romló teljesítményéről, amivel én is tisztában voltam, csak az okáról fogalmam sem volt, és Laura sem beszélt róla, ha érdeklődtem.
- Szerintem itt már Ninára van szükségünk, - közöltem a professzorral aggodalmasan, aztán előhalásztam a táskám mélyéről a telefonom, mert jelzett, hogy valaki nagyon, de nagyon elakar érni engem.
- Elnézést, - suttogtam Benedeknek, majd kissé eltávolodtam tőle fogadva a hívást. - Halló? - mivel tudtam, hogy az alkalmazás, amin keresztül hívást kaptam nem sokan használják, ezért nem használtam a szokásos hivatalos bemutatkozást, amit ilyenkor szoktam.
- Találd ki, hogy ki vagyok! - kiabált bele valaki a túloldalról. Kicsit eltartottam magamtól a készüléket, mert egy enyhe halláskárosulást kaptam tőle.
- Bernadett, mi újság veled? - alapjáraton is rájöttem volna előbb, vagy utóbb ki van a másik oldalon, de inkább az egyszerű megoldást választottam, tehát megnéztem a kijelzőn ki hívott. Bernadettről azt kell tudni, hogy tizenöt éves, Richárd legfiatalabb gyereke, ugyanabba a gimibe jár, ahová régen én jártam, és körülbelül mindenben próbál olyanná válni, mint én.
- Nagy gázban vagyok! - na, azt hiszem pont az ilyeneket nem szeretem hallani egy kislány szájából kiszűrődve.
- Mi történt? - azonnal ezer rosszabbnál is rosszabb lehetőség lepergett előttem, mire is érthette ezt az előbbit Bernadett, viszont amikor elmondta, hogy csak annyiról van szó, hogy pénz hiányában ki könyörögte Petránál, hogy had vigyázzon a lányokra, míg ő meg Viktor elmegy este otthonról, viszont álmai lovagja moziba hívta, ezért most nagy gázban van, hiszen a lányokat még se viheti magával, de a pénzre meg szűksége lenne, mert összekapott a szüleivel. - Szóval, ezek szerint azért hívtál, hogy amíg te moziban leszel, addig vigyázzak rájuk?
- Pontosan! - helyeselt, aztán elmesélte jó hosszas leírásokban mennyire helyes is az a srác, aki elhívta, és mennyire menő lesz ettől, ha pont a suli legmenőbb srácával fog lógni. Természetesen, ő nem éppen ezekkel a szavakkal magyarázta el, hanem enyhe szlenggel, de ezt szűrtem ki a szavaiból. Végezetül megígértem neki, hogy este átveszem tőle titokban a dolgot, nehogy Petra megtudja, mert akkor Bernadett soha többet nem fog vigyázni a gyerekekre.
- Nagyon fontos csevegés lehet, mert idáig is elhallatszott minden egyes szó, - gúnyolódott Benedek grimaszolva, jól kiélvezve a kissé cikis helyzetemet.
- Nem is tudja mennyire fontos volt, - vontam meg a vállam lazán, aztán témát váltottam, mert kezdett az agyamra menni ez az újonnan jött baráti jópofizás. - Most viszont, kérem árulja el hogyan ismerte meg Katát, mert nagyon fontos lenne, hogy megtudjam.
- Miért akarja ennyire tudni? - ráncolta össze a homlokát, és gyanakodva nézett rám, mert nem igazán bízott bennem. Jó mélyen beszívtam a levegőt, majd belekezdtem a mondandómba.
- Mert pár héttel ezelőtt véletlenül neki ütköztem, és láttam egy papírt nála, amit Ön írt róla, amolyan vélemény szerű elemzést, miszerint hogyan viselkedek az előadásokon meg satöbbi. Ebből, no meg a kiismerésből azt szűrtem le, hogy nagyon jól kell ismernie őt, hogy egy ilyent írjon neki rólam, és annak a lehetőségét is kizártam, miszerint írt egy papírra pár dolgot, ami pont hozzá került. Ugye ismeri? - ültem le mellé a padra, ahová helyet foglalt, miközben én éppen Bernadett fontosnak nem nevezhető élménybeszámolóját hallgattam a ruháival kapcsolatban.
- Igen, ismerem és mivel megtett valamit, amit kértem, ezért elárulóm. Pár évvel ezelőtt egy egyetemi professzornak köszönhetően ismerkedtünk meg, azóta viszont csak nagy ritkán volt szerencsém beszélni vele, míg pár hónappal ezelőtt fel nem bukkant, és a segítségemet kérte. Megkért, alkossak véleményt Bauer Izabelláról, de nem árulta el az okát, csak azzal nyugtatott, hogy semmi rosszat nem akar, mégis szüksége van erre, én meg tartoztam neki egy szívességgel, ezért teljesítettem a kérését. - Tátott szájjal hallgattam a mondandóját, közben működésbe hoztam az agyam, hogy megtudtam érteni a hallottakat, amik még inkább rám hozták a frászt. Benedek szerint Kata nem akar nekem ártani, nem amiatt kérte tőle, amit kért, viszont ettől én még nem nyugodtam meg teljesen, sőt még jobban elfogott a pánik, amikor Kovács professzor megindult felénk arcán a szokásosan idegesítő vigyorával.
- Ne mondja meg neki, hogy beszéltünk erről az egészről, - gyorsan szóltam Benedeknek, aztán üdvözöltem Katát, és már tovább is álltam kezemben az olvadt csokimmal, ami időközben teljesen maszatos lett. Visszamentem az idegen professzor előadására, ahol immáron Laura nélkül kellet részt vennem, mert neki máshol szemináriumi előadása kezdődött. Mázlistának tartottam, mert amíg ő kreatívan beleszólhatott, addig én csak figyelhetek, és jegyzetelhetek csendben halálra unva magam. Jó, volt már rá példa, hogy előadás közben kezdtünk Benedekkel veszekedni, de legtöbbször csendben végigülőm egy szó nélkül.
- Ha valamit tudni akar rólam, akkor tőlem kérdezze meg, ne másokat zaklasson! - vágódott le a mellettem lévő üres székre Ádám újdonsült barátnője, helyesbítve Kovács Katalin professzor elégé feldúltan. Nem kiabált, mert nem akarta megzavarni az előadást, ezért csak felsőbbrendű hangsúllyal alázott porig, vagyis én így éreztem magam.
- Ez fordítva is igaz, Ön miért nem ezt tette? - vágtam neki vissza, és hálát adtam, hogy szerencsére nincs semmi közöm hozzá, ezért nem is tud megszívatni, ha Benedek nem teljesít neki több kívánságot, mint egy jó dzsinn.
- Ide hallgass! - csapott erősen az asztalra, minek köszönhetően sokat felénk fordultak, hiszen éppen magánelőadást tartottunk, ami százszor érdekesebbnek látszott külsősszemmel, mint amit az idegen fickó próbált leadni nekünk. - Attól, hogy Hoffmann mostohatestvére, még nincs joga ekkora nagyképű viselkedésre, - viszont ezeket már nem halkan mondta, ezért többen is fütty szóval díjazták a hallottakat. Ami eddig titok volt, többé már nem számított annak.
- Oh, a francba! - nyugtáztam a dolgot körbenézve az előadóban, mert mindenki összesúgott, vagy a telefonján pötyögött felém nézve. Szerintem még soha sem égtem ennyire, vagyis már égtem, de ezt is elkönyveltem annak, miszerint nem ez lett a kedvenc napom, és ez még csak a kezdete volt, mert még várt rám egy gyerekvigyázós este.
- Innentől kezdve, ha megtudom, hogy tiszteletlen volt Benedek Professzorral, Istenre esküszöm, pokollá fogom tenni az életét! - felállva őrjöngött, és fenyegetőzött, de nekem a szemem se rebbent.
- Szerintem ez már sikerült. - Komolyan, még a pasas is abbahagyta a beszédét, és kérdően meredt felénk. Kata elnézést kért tőle, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan hagyta el a termet, én viszont mindent félredobva követtem őt a cuccommal, hiszen már amúgy is mindegy volt számomra. - Benedek Professzor elmondta miről beszéltünk a felbukkanása előtt? - vágtattam utána beérve őt a folyosó közepén.
- Nem, természetesen egy átkozott szót se árult el, mert ő nem olyan ember, aki megszegi az ígéretét. Vele ellenben nekem már nagyon elegem van az elkényeztetett alpári modorából, amivel megteszteli, és betelt a pohár.
- Magának köszönhetően most már mindenki tisztában van vele, hogy Erik a rokonom, ami nem véletlenül maradt eddig titokba. Ami köztem és a Professzor között van, ahhoz magának semmi köze, mégis képes volt mások előtt megszégyeníteni, és porig alázni, pedig egyetlen egy alkalommal sem voltam tisztelettel Önnel szemben, máskülönben megérteném miért tette, amit tett. A fenyegetését, meg dugja föl magának jó mélyre! - vágtam bele a képébe, aztán otthagytam, hogy tovább fortyogjon a saját dühében. Már akkor sejtettem, hogy féltékenységből tette, amit tett. Ádámnak fontos voltam, vagyis a veszekedés előtt sokkal fontosabb voltam nála, ezzel ellenben viszont Benedekkel elégé belsőségesen elcsevegtem, így úgy gondoltam félreértette az esetet, hiszen elmondása szerint, a prof nem árulta el neki miről csevegtünk. Természetesen nem mentem vissza az előadásra, inkább haza mentem, és mindent elmondtam Eriknek, aki éppen szabadnapos volt, ezért tőlem értesült a nagy vitáról, ami köztem meg Kata között zajlott le. Nem repesett a fellegekbe a hallottak után, de egy sima vállrándítással letudta a dolgot, és arra kért, nyugodjak meg, mert semmi jó nem fog abból származni, ha feleslegesen tovább idegeskedek ezen, hiszen már megtörtént, nem tehetem meg nem történté.
- Most mi lesz? - faggattam a mostohabátyám, aki csendben nézte tovább a természeti erőforrásokról szóló orbitálisan izgalmas műsort. Elismerem, tényleg érdekes volt a sok elhangzott információ, viszont ez akkor is sokkal fontosabb volt számomra, mert ez befolyással lesz a hátralévő egyetemi életemre.
- Kiderült volna, csak idő kérdése volt, hogy valaki hangosan kimondja az igazságot, hát Kata most kimondta.
- Neked csak ennyi hozzáfűzni valód van?! - fújtattam, mint egy felbőszült bika, mert nem éppen ezt a reakciót vártam volna tőle. Tisztára olyan volt, mintha védte volna őt, vagy legalább hálás lett volna neki, amiért végre mások is megtudták a kis titkunkat.
- Igen.
- Kösz, szépen! - hagytam ott, és bevágtam magam mögött az ajtót távozási ajándékul, hogy feltűnjön neki. Estig a szobámban dekkoltam. Tanultam, mert kezdtem úgy érezni, nem csak Laura vesztett a kezdeti érdeklődéséből, hanem én is, meg interneten böngésztem érdekes információk után, amiket fontosnak ítéltem meg. Bernadett hívása döbbentett rá, hogy róla teljesen elfelejtkeztem, hála Miss Boszorkának, aki teljesen feldúlta az alapjáraton nyugis lelkivilágomat. Megígértem neki valamit, amit köteles voltam teljesíteni, hiszen segítségre volt szüksége. Vele ellenben én már felnőttnek számítottam, és jó példát kellet mutatnom. Jaj, de elegem van mindenből! Gyorsan összekészültem, aztán elmondtam Eriknek, hogy elmegyek egy kis időre, de nem mondtam meg neki az okát, csak simán kirohantam a lakásból, hogy meg se tudja kérdezni tőlem, mert tudtam, ha megkérdezi, akkor mindent elmondok, és Bernadett lebukik.
- Mindjárt ott leszek! - kiabáltam bele idegesen a telefonba a hatodik sürgető hívás miatt, ami jól felcsesztett az idegemet pont a buszon ülve körülöttem egy halom emberrel, aki ezek után kissé vegyes érzelmekkel nézett rám. Fáradtan, és idegesen vágtattam Viktorék háza felé eszelős tempóval. Mikor odaértem a kapujukhoz, Bernadett mondott még valamit nekem, de egy kukkot sem értettem belőle, mert hipersebességgel vágódott be egy rá várakozó autóba.
- Basszus! - morogtam a távolodó autó felé bámulva. Ott bent Tamara és Kornélia már várt rám, mert az imádott nénikéjük tájékoztatta őket, hogy én vigyázok rájuk, és erről természetesen hallgatniuk kell a szüleik előtt. Megjegyzés: Ha egyszer gyerekem lesz, soha a büdös életben nem bízom meg Bernadettet, hogy vigyázón rá, akárhogyan is könyörög.
- Olvass nekünk mesét! - követelte tőlem Kornélia elégé harciasan egy erős hisztiroham után, amitől egy ideig sokkosan néztem a miniméretű diktátora, aki alig látszott ki a földből, mégis úgy parancsolgatott, mint egy hadvezér.
- Mesét, - ismételte meg a nyugisabb kistestvére, aki áldás lehet a szüleinek a másik lányuk mellet, de csak is akkor, amikor Tamara nem Kornéliát utánozva hisztizett. A vicces az benne, hogy amíg a szüleiknek engedelmeskednek, addig a gyerekcsőszök jól megszívták, ezt tapasztalatból tudom, mert nem most vigyáztam rájuk először. Kicsi barna hajú tündérkék, amíg a szüleik a közelben vannak, aztán átváltoznak mini szörnyikékké.
- Jó, mi legyen az? - odasétáltam a könyvespolchoz, hogy keressek valami olyan könyvet, ami nem túlságosan szirupos történetet mesél el, hanem valami normális és értelmes történetet.
- Piroska, - ujjongott Tamara a nadrágomat rángatva.  Neki ez örömet szerzett, nekem kevésbé tetszett, de hagytam neki, mert tisztában voltam vele, úgyse tudja lerántani rólam. Ebből az lett, hogy elolvastam nekik a Piroska és a farkas című mesét, aztán kaptak vacsorát és utána voltam olyan kedves, sőt aranyos, hogy hagytam nekik nézni a tévét.
- Ez meg micsoda? - huppantam le Kornélia mellé a kanapéra, míg Tamara színezett, addig a nővére inkább a tévét akarta nézni, bár a húga is néha-néha kíváncsian felnézett.
- Violetta, - kaptam meg Kornéliától a várt választ.
- Miről szól? - érdeklődtem. Félreértés ne essék, nem lettem nagy fanatikus csak egy kicsit érdekelt.
- Violetta egy énekes, és suliba jár, meg csinál dolgokat. - Ezek után elkezdett a kezével kapálózni, hogy jelezze nekem, ,,fogd már be, mert semmit sem hallok, és én nézni akarom".
- Oké! - bólogattam. A csengő jelzett, így kicsit otthagytam a lányokat megnézni ki jött ilyen későn, mert már kilenc is elmúlt, és Petráék Bernadett szerint csak tíz után érnek haza. Kicsit félve lestem ki, és legnagyobb megdöbbenésemre pont Ádám állt a kapuban, de szerencsémre nem tudott bejönni, viszont a hülye csengőt megállás nélkül nyomkodta.
- Ráragadt a kezed? - kiáltottam oda neki gúnyosan, amikor már végképp nem bírtam tovább a hosszú csilingelést, ezért kimentem megtudni mit akar.
- Te meg mit keresel itt? - förmedt rám, ahogyan egyre közelebb kerültem hozzá, és a bejárati ajtó fölé beszerelt automatikus lámpa működésbe lépve elegendő fényt biztosított, hogy tudja, én jöttem őt beengedni.
- Csak erre jártam, - nem hazudtam, mert tényleg erre jártam, azt leszámítva, hogy a húga helyett beugrottam bébicsősznek. Ahogy kinyílt a kapu egyből elhaladt mellettem, és bement a házba, én meg követtem, mint egy engedelmes házőrző.
- Hol van Bernadett? - szólt ismét hozzám már beérve a nappaliba. Még csak rám se nézett, kifejezetten kerülte a tekintetem, és elégé ridegen beszélt hozzám. Igen, azt hiszem sikerült megszakítanunk a több éves barátságunkat. Fekete farmert viselt, és bőrdzsekit, ami pont olyan volt, mint amilyen nekem is van az albérleti szobám szekrényében. Mivel nem tudtam mit kamuzhatnék, ezért szépen kitálaltam mindent, hiszen tök egyértelmű volt, hogy Bernadett nincs a házban, amire amúgy magától is rájött volna, hiszen nem hülye.
- Ha jól sejtem, már tárcsázod is Petráékat, és mindent elmondasz nekik, vagy nem? - körmöt rágva vártam a válaszát, amit persze direkt elhúzott, hogy még ezzel is jól kicsesszen velem.
- Nem hívom őket, viszont itt maradok, nehogy még valami bajuk essen.
- Te is tisztában vagy vele, hogy már többször is vigyáztam rájuk, és nem esett semmi bajuk. Miért nem mész el innét boldogítani a kedves barátnődet? - a kezeim ökölbe szorultak, de legszívesebben kislány módjára toporzékoltam volna, könyörögve neki a mihamarabbi távozásért. Tudtam, nem menne el, sőt ezzel szemben szépen levette a kabátját, és elterült Kornélia mellett a kanapén. A lányok velem ellenben örültek Ádámnak, mivel kiskorúk óta rajongtak érte, valamiért megtudtam őket érteni, hiszen én is rajongtam érte, amíg a képembe nem vágta a zsúron a gondolatait rólam, mert onnantól már minden összetört bennem, amit addig iránta éreztem. Egy ideig még nézték a tévét, aztán Ádám és én segítettünk lezuhanyozni a lányoknak, majd nagy nehézségek árán ágyba tuszkoltuk a kis csibészeket, akik mindenáron megakarták úszni a lefekvést.
- A lányok alszanak, mehetsz! - böktem az ajtó felé, megmutatva neki a helyes utat kifelé.
- Nem, ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem Iza, hiszen hamarosan megjönnek Petráék, Bernadett meg még nincs itt, pedig neki kellet volna vigyázni rájuk.
- Szóval, Petra kért meg arra, hogy néz a gyerekekre, és nem magadtól jutott eszedbe a két aranyos angyalka, akik annyira istenítenek téged. - Sejthettem volna, ha nem ő, akkor Szebasztián vagy Erik állított volna be, mert ők laknak a legközelebb hozzájuk. Már akkor éreztem, minden erőm elment a Katával folytatott veszekedésre, így számára már semmi sem maradt. Úgy álltam vele szemben, mint egy védtelen kiskutya, vagyis én annak éreztem magam.
- Amúgy is benéztem volna, de kellemest a hasznossal, - nevetett fel, és rádőlt a kanapéra, majd megpaskolta maga mellett a húzatott, hogy üljek le én is. Szívesebben álltam volna, de a lábaim maguktól indultak meg, és tették, amit kért tőlem. Ott ültünk egy ideig csendben, aztán már nem bírtam tovább a csendet, és megszólaltam, hiszen amúgy is elakartam neki újságolni a kialakult fejleményeket, tehát amíg ő hallgatott, én addig elmondtam mit művelt a jelenlegi barátnője. Sajnos, amióta Ninával szakítottak, azóta egy normális kapcsolata sem volt egy normális lánnyal sem, csak üresfejű plasztikcicákat volt képes összeszedni, akiket jól kihasznált, majd elhajított, mint egy üres dobozt.
- Szóval, kimutatta a kedvesebbik énjét, - suttogtam szomorúan.
- Hát, ha tényleg igaz, amiket mondtál, akkor nem is csodálom, hogy így reagált. Tudod, néha tényleg megérdemelnéd az ilyen Kata-féle beolvasásokat, - közölte velem szárazon, majd vigyorogva megveregette a hátam.
- Neked elmentek otthonról? - még a szám is tátva maradt. - Tamara buliján megkérdezted, hogy hova lett a régi Izabella, hát én most tőled kérdezem, hogy hova lett a régi Ádám, aki nem ilyenek mond, hanem mellém áll egy olyan rib@nccal szemben, mint Kata?
- Kata nem rib@nc! - kelt a barátnője védelmére rögtön miután a szavak elhagyták a számat.
- Nekem az, - ingattam a fejemet szomorúan.
- Inkább te vagy a ribanc, - mondta halkan.
- Te szemét! - kiáltottam el magam, és a kezemet meglendítettem felé azzal a szándékkal, hogy pofon vágom, csak sajnos elkapta a kezem.
- Mi van fáj az igazság? - röhögött ki.
- Előbb azt vágod a képembe, hogy bárcsak hagytál volna meghalni, amiért bocsánatot sem kértél, most meg ez, hát elmehetsz a fenébe. - Amikor azt hittem délelőtt értem el a katasztrofális idegállapotot, akkor ami este ért utol, arra szerintem nincs megfelelő szó.
- Szeretném megkérdezni, hogy Erikkel is ágyba bújtál?
Vagy Márk volt az egyedüli szerencsés? Szebasztián? Netalántán Viktor lesz a befutó? - a kérdései hallatán köpni, de még nyelni sem tudtam.
- Komolyan, neked elmentek otthonról.
- Nem Iza, most tisztul ki a kép arról, milyen is vagy valójában, - nesze nekem, ezt szépen megkaptam, és pont tőle, akitől soha sem hittem volna, hogy ilyeneket mond majd nekem egyszer. Megfogadtam Richárd előtt, hogy többé nem fogok sem Márk, sem Ádám miatt sírni, de kezdett elhagyni az elszántságom, és még a mély levegők se tudtak segíteni rajtam, amikkel a könnyeimet próbáltam elfojtani.
- Utállak! - jelentettem ki neki pontosan olyan harciasan, ahogyan Kornélia hisztizett még pár órája követelve valami mesét.
- Hogy mit mondtál? - kérdezett vissza ő is pontosan olyan döbbenettel, ahogyan én fogadtam a reagálását az esettel kapcsolatban.
- Utállak! - ismételtem meg kissé lassabban. Nem tudom mi játszódott le benne,mert az arcáról semmit sem tudtam leolvasni, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy elengedi a csuklom, és a szájával lecsap az ajkaimra. A döbbenettől teljesen ledermedtem, pontosan úgy, ahogyan akkor dermedtem le, amikor rajtakapott engem Márkkal csókolózás közben. A sokkból kikászálódva jó erősen ráharaptam az ajkára, és egyből elengedett pont akkor, amikor Petra és Viktor bejött az ajtón. Szerintem nem látták a csókot, vagy amit annak nevezhetnénk, de elégé furcsállták, hogy amíg Bernadettet hagyták itt, addig hazatérve minket találtak együtt.
- Itt meg mi történt, és hol van a húgom? - először Viktor szólalt meg, mert a felesége még mindig döbbenten nézet rám, meg a vérzőszáját simogató sógorát. Elégé erősen haraptam rá, ezért érthető volt a kifolyó vér, így legalább megtanulta a leckét egy életre, miszerint tudja kinek mondjon ilyen csúnya dolgokat, meg kit támadjon le.
- Én megtudom magyarázni. A dolog...- kezdtem bele a magyarázkodásba, amikor Bernadett végre beesett az ajtón.
- Ugye nem késtem el, és még nincs...? - szaladt be a nappaliba, de rögtön befogta, amikor tudatosult benne, elkésett és lebukott. A történetnek az lett a vége, hogy Viktor és a felesége megsértődött Bernadett mutatványán, és nem adtak neki pénzt, ami viszont engem illet, hát rám se voltak büszkék. Legjobban az fájt, amikor Ádám a képembe vágta magyarázkodás közben, hogy azért hagytam Bernadettet elmenni a fiújával mozizni, mert tinirib@ncot akarok csinálni belőle, hiszen én is az voltam. Na, ezek után már sikerült pofon vágnom, amit meg is érdemelt. Viktor haza szállított, bár tudtam, nem érdemeltem volna meg, mert falaztam az ügyeletes gyerekvigyázónak, és megpróbáltam átverni őket. Bár bocsánatot kértem, mégis sejtettem, egykönnyen nem fognak megbocsátani se nekem, se Bernadettnek, akinek még az anyjával is szembe kellet nézni, mert Petra elmondott neki rögtön mindent. Juj!
Ezzel ellenben lefekvés előtt elővettem egy füzetet, mert tudtam, ha neten írok Ale számára üzenetet, azt valaki elolvassa, így inkább egy üres fűzetett választottam, amolyan pótlék képen.

,,Kedves Ale!

Egyszer azt mondtad nekem, én leszek majd az, aki szíveket fog összetörni. Hát, ez ma tényleg igazzá vált, csak sajnos éppen az enyémet törte össze Ádám. Innentől már tisztában kell lennem vele, már semmi sem lesz olyan, mint régen, minden megváltozott, és a lehető legrosszabb irányba. 

Kata nem tudom mit tervez, de nem fogom hagyni neki, hogy tönkre tegye az életemet, sőt senkinek sem engedem meg, mert csak én tehetem tönkre a saját életemet, senki más.

Puszi: Iza "