Életek
Izabella és az élet
7. Fejezet
Szemtől szemben, avagy a lányok így intézik

,,Emberfeletti erő kéne ahhoz, hogy ne kísértsen, ami elveszett, hanem egyszerűen csak boldogan emlékezzek arra, ami volt."

Jandy Nelson: Az ég a földig ér

Rá kellet jönnöm, hogy valaki rendszeresen elolvassa az Ale számára megírt üzeneteimet, amivel a kissé labilis idegállapotomat szoktam megnyugtatni. Komolyan, nekem ez nyújtott eddig megnyugvást, de nem hittem volna, hogy valaki más olvassa, amit elküldtem. Mindegy.
Mély levegőt vettem, és odébb toltam eme problémámat, és elővettem a fontosabbakat. Kata és Benedek esete teljesen másképpen érintett engem, viszont teljesen felcsigázott, nem hagyott nyugodni, bár Benedek megígérte mindent elmond hála a megkötött alkunknak, akkor sem hittem neki, ezért magánnyomozásba kezdtem. Felbéreltem Kornélt, vagyis addig nyaggattam, amíg bele nem ment, (ő amolyan magánnyomozóként szokott tevékenykedni) hogy elvállalja a nyomozást Kata után, bár közölte velem, ennek Ádám tutira nem fog örülni, mivel ő azt hitte, miatta akarom lenyomoztatni.
- Helló! - üdvözöltem Ádámot belépve az irodájába egy igen fárasztó nap után. Tudtam, hogy a Fagyöngyben lesz, ezért haza felé beugrottam hozzá, hogy egy kicsit beszélgessünk, hiszen mostanság elégé zűrös a kettőnk helyzete.
- Helló, mi újság? - nem nézett rám, mert egy halom papír vette körül, amiről gyanítottam, hogy nagyon fontosak lehetnek, mert máskülönben félretolta volna őket, hogy velem foglalkozzon.
- Nincs semmi, csak Bogyóhoz jöttem - léptem oda a tőle kapott nyuszimhoz, ami inkább az övé volt, mint az enyém. Én adtam neki a nevét, de ő gondozza, mivel Erik tuti kiakadt volna, ha egy házi állattal állítok haza. Gyanítom, akkor nem csak Bogyó a nyuszi, de én is repültem volna az albérletből, ismervén a drága mostohatestvéremet.
- Bocsáss meg, de most sok dolgom van, - közölte velem kicsit ridegen, rá nem jellemző módon, ami felkeltette a kíváncsiságomat.
- Mi a baj? - érdeklődtem kedvesen, és leültem az irodában található egyetlen szabad székre, amit nem papírhalmok foglaltak el.
- Nincs semmi, - kamuzott, pedig látszott rajta, igen is van valami problémája, de nem mondja meg. Régen mindent elmondtunk egymásnak, de amióta Kata felbukkant úgy érzem titkol valamit előlem, és nem tudom mit.
- Ne hazudj, bökd ki! - szóltam rá.
- Nem szokásom hazudni, mint egyeseknek. Kérlek, ne magadból indulj ki! - csattant fel, és egy magasra felpolcolt papírhalmot szépen le is lökött az asztaláról. Felugrottam, hogy segítsek neki összeszedni, de megragadta a karomat.
- Mikor akartad elmondani? - még ridegebb hangnemre váltott, amitől még a szőr is felállt a hátamon, pláne akkor rémültem meg, amikor felé fordulva találkozott a tekintetünk. A megszokott csillogást a szemébe felváltotta valami eszméletlenül leírhatatlan hidegség, és elégé para volt számomra a helyzet.
- Micsodát? - félve kérdeztem rá, belül imádkozva, hogy ne az derüljön ki, amire gondoltam, mert akkor gáz van.
- Tudod te nagyon jó! - förmedt rám.
- Figyelj, attól, hogy eltöröd a karom, még nem fog beugrani, szóval en...- félbeszakította a mondandómat, és felállt a székéből még mindig fogságban tartva engem. Még soha sem láttam ennyire idegesnek, vagyis amikor összekaptunk, és Ákossal táncoltam itt a Fagyöngyben, még akkor sem volt ennyire kikelve magából. Ebből szűrtem le, hogy valami olyanról lehet szó, ami elégé komoly ahhoz, hogy ennyire kihozza a  nyugodt természetéből, és így reagálja le.
- Meddig tartott? - tette fel a kérdést.
- Nem tudom miről beszélsz! - ráztam meg a fejemet, de nem tudtam rá nézni, vagyis helyesbítve nem mertem rá nézni.
- Miért Kingától kellet megtudnom? - a kiejtett névnek köszönhetőn végre rájöttem mi az oka ennek az egésznek.
- Basszus! - csak ennyi volt a hozzá fűzött véleményem. - Kérlek engedj el, és mindent elmondok.
- Azt hittem mindent elmondunk egymásnak, mert tudod a barátok ezt csinálják, de nem hittem volna, hogy pont Kingától kell megtudnom.
- Félre érted az egészet! - kiáltottam fel.
- Akkor világosíts fel! - ordibálta, és elengedte a karomat, ami fájdalmasan lüktettet neki köszönhetően.
- Nem miattam válnak el, tegnap Hoffmann papa elmondta, hogy kiderült nem Márk az apja a kislánynak, és Kinga szülei meghamisították a régebben elvégzett DNS-teszt eredményeit. Ha nem hiszed el, hívd fel a nagyapád, ő majd megerősíti,remélem neki elhiszed. Viszont, ami köztem és Márk között történt ahhoz nincs semmi közöd! - fröcsögtem, aztán szépen kisétáltam az irodából a sajgó karomat masszírozva. Ádám nem jött utánam, de még kint hallottam, ahogyan összetört valamit, mert jó nagyot reccsent , és ez feltűnt Kittinek is, aki kiszúrt engem az irodából kifelé haladva. Szerencsémre zárva voltak, így nem volt vendég, aki hallotta volna a nagy veszekedést, csak Kitti és a pincérsrác tartózkodott a Fagyöngyben, akik éppen leltároztak.
- Minden oké? - lépett oda hozzám a barátnőm, jómagam viszont a fejemet megrázva tudtam neki jelezni, miszerint semmi sincs rendben, pedig láthatta rajtam. Akkor, abban a pillanatban tört ki belőlem a sírás, amit már megint Márknak köszönhettem, mert miatta bőgtem. - Nyugodj meg! - suttogta a fülembe, miközben a hátamat simogatta nyugtatás képpen.
- Mi történt? - lépett oda hozzánk Blanka, akiről nem is tudtam, hogy ott van, míg fel nem bukkant a köreinkben.
- Nem tudom, - vallotta be Kitti, és kicsit eleresztett, hogy szemügyre tudja venni a szétsírt vörös szemeimet, meg a szemfestéktől piszkos képem. Aztán azon kaptam magam, hogy elkezdtem hátrafelé dőlni, és teljesen elsötétedett minden előttem, mintha valaki lekapcsolta volna a villanyt számomra. Amikor magamhoz tértem már egy kényelmes ágyon feküdtem, ami túlságosan ismerős volt számomra. A szoba színeit még a kába állapotom ellenére is kitudtam venni, zöld és vörös, ami annyit jelentett, hogy a saját szobámban voltam, de nem egyedül.
- Meddig voltam kiütve? - nyöszörögtem fáradt hangon.
- Csak pár percig, - válaszolta. Ádám kényelmesen elfeküdt mellettem, a mobilját nyomkodta egyik kezével, míg a másikkal a fejét támasztotta. Magam sem tudom mikor aludtunk együtt utoljára egy ágyban, de a történtek után nem is reménykedtem volna abban, hogy valaha is szóba áll velem.
 - Bocs, hogy megszorítottam a karod, és a kiabálás miatt is. Nagyon sajnálom, de amikor Kinga elmondta, bedühödtem, mert nem tőle kellet volna megtudnom. - Erőtlenül dőltem vissza az ágyra, pedig felakartam kelni, mégse tudtam felegyenesedni.
- Nagyon szégyelltem magam, és nem akartam neked csalódást okozni - ismertem be, amit már évek óta elakartam neki mondani. Magam sem tudom miért titkoltam annyira a dolgot, hiszen a mai világban tök normális lenne, amit tettem, viszont inkább nem dicsekedtem a történtekkel.
- Tehát hazudoztál?
- Mondjuk inkább úgy, hogy elhallgattam az igazságot. Tisztában voltam vele, nagyon nem fogsz neki örülni, ha megtudod. - Itt tartottam egy kis hatásszünetet, hogy lelkierőt vegyek magamon a folytatáshoz. - Emlékszel a tizenötödik születésnap napján rendezett bulira, amire mindannyian elmentünk, és másnap mindenki engem keresett, és senki sem tudta hol vagyok? - nehezen sikerült felülnöm, és felé fordultam. Ha már beszélünk, meg amúgy is kiderült minden, akkor itt volt az ideje a pontosításoknak, hiszen muszáj volt helyretenni a dolgokat.
- Valami rémlik, - látszott rajta mennyire erősen gondolkodik.
- Azon az estén nagyon szomorú voltam, és Zoé magamra hagyott, meg amúgy sem volt kedvem bulizni, így elindultam, hogy megkeresselek, de belebotlottam Márkba, aki haza kísért. Beszélgettünk, aztán Richárd ,,szerelmi fészkében" kötöttünk ki, szerintem a többit te is kitalálod. Aztán megint, és megint ott kötöttünk ki, és ez egészen addig tartott, amíg be nem jelentette a nagy hírt nekem, miszerint Kinga terhes méghozzá tőle. Tudtam a pár kavarásukról, de nem hittem volna, hogy ennyire figyelmetlen volt Vele, miközben velem meg mindig odafigyelt, nehogy baj történjen.
- Miatta akartál öngyilkos lenni? - tudtam, hogy rá fog jönni.
- Igen, Alex dobta fel az ötletet, én meg belementem, mert úgy éreztem, senkinek sem hiányoznék, vagy ha igen, az hamar túl tenné magát rajtam. Az unokatestvérednek kellet valaki, mert egyedül nem merte volna megtenni, vagyis nekünk ezt adta be.
- Hogy érted azt, hogy nekünk ? - hirtelen ült fel, és a lendülettől majdnem lefejelt.
- Zoénak és nekem. Hárman terveztük a dolgot, de Zoé visszalépett, én viszont nem, a többire már magad is emlékszel. - Mély levegőt vettem, hogy tovább tudjam mesélni a mesét, nehogy még valami kimaradjon. - Két évvel ezelőtt Márk felbukkant ismét, és arra kért, ha elválik Kingától menjek hozzá feleségül, hogy újra kezdjünk mindent, de elutasítottam. Még gyűrűt is adott, hogy rávegyen, meggyőzőn, hasson rám mindhiába, mert nem én akartam lenni, aki válóokot ad nekik.
- Még mindig szereted? - csak ennyit kérdezett.
- Nem, már nem.
- Én most elmegyek, ez túl sok számomra, majd később beszélünk.
- Rendben, de ... - kezdtem bele, amikor felállt. Nem tudtam mit mondjak neki, pedig úgy éreztem mondanom kell valamit, csak fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene, ezért szépen hagytam távozni. Ha majd egyszer sok évvel később visszagondolok erre a bizonyos pillanatra, remélem nem fog megfordulni a fejemben, hogy rossz ötlet volt elengedni őt így. Miután távozott sokáig ágyban maradtam zenét hallgatva, aztán felhívtam anyut egy kicsi anya-lánya csevegésre, de nem igazán nyugtatott meg, tekintettel arra, Kinga bármikor elmondhatja neki is az ,,igazat", vagyis az igazság egy elferdített változatát. Már akkor tudtam mit kell tennem, ezért másnap korán reggel buszra szálltam, és egyenesen Márk lakása felé vettem az irányt, mivel tudtam a drága felesége biztosan ott van még, nekünk meg elszámolni valónk volt egymással. Éppen felfelé haladtam a lifttel, amikor Szebasztián felhívott, de nem vettem fel, hanem hagytam csörögni, mert tudtam, megkérdezné hol vagyok, és tuti lebeszélne arról, amire éppenséggel készülők. Egyszer Richárd kotyogta el nekem hol lakik a fia, ezért megadtam a módját a megjelenésemnek, nehogy az legyen Kinga problémája hogyan nézek ki. Sötét farmer, bőrdzseki, magassarkú, és fekete napszemüveg meg tökéletes lófarokba összekötött szépen kivasalt haj, no meg egy fekete napszemüveg.
Úgy néztem ki, mintha temetésre mennék, vagy valami bűnöző lennék, mert általában azok hordanak a filmekben ennyire passzentos feketét. Mély levegőt vettem, amikor végre odaértem a lakásuk ajtajához, és bekopogtattam rajta.
- Egy pillanat! - kiáltott ki Kinga, akinek még öt év után is bármikor feltudnám ismerni azt a reszelősen rikácsoló hangját, ami szó szerint beleégett a tudatomba. Zoé miatt ismertem meg, mert ő volt a barátnőm nővére, akit a húga megpróbált leutánozni, de hamar rádöbbent, hogy mekkora egy ribanc a testvére. El kell ismernem, Kinga mindig is gyönyörű volt, ezért be kell vallanom csodáltam őt, amíg ki nem cseszett velem meg Zoéval, mert miatta kellet elköltözniük, és miatta szakadt meg a barátságunk.
- Igen, miben segíthetek? - nyitotta ki végre az ajtót előttem a száznyolcvan centi, hosszú fekete hajú, kisujj vékonyságú Kinga, aki úgy tett, mintha nem ismerne meg.
- Beszélnünk kell! - közöltem vele, majd elhaladva mellette bementem a lakásba.
- Mégis ki a .... - szólalt meg, aztán leesett neki ki is vagyok. - A picsába! - csúszott ki a vastagon berúzsozott száján.
- Szépen beszélj! - förmedtem rá visszafordulva hozzá, mert nem bíztam benne annyira, hogy nyugodtan hátat fordítsak egy ekkora boszorkánynak.
- A lakásomban ne mond meg hogyan beszéljek! - rikácsolta, nekem meg megfájdult a fejem hála az idegesítő hangjának, amivel megáldották az égiek. Az emlékeimhez képest rajta is meglátszott mennyit változott az évek alatt, mert ezen időnek hála már nyoma sem volt annak a természetes kisugárzásnak, amit huszonhárom évesen produkált, és amivel elcsábított egy halom fiatal fiút, akiket kihasznált, majd eldobott.
- Akkor te ne beszélj rólam hazugságokat! - vágtam neki vissza sziszegve.
- Nem tudom miről beszélsz, szóval kérlek világosíts fel, vagy ott az ajtó, és húzás innét! - mutatott az említett tárgy felé műkörmös ujjaival.
- Kulturálisan nem sokat változtál - fújtattam.
- Te viszont annál is többet, hiszen egyetemista a nagysága! - úgy köpködte a szavakat, mintha egy kígyó köpködné a mérgét bele a levegőbe.
- Nem én mondtam, hogy csináltasd fel magad, - emlékeztettem erre az apró tényre, miszerint ő volt a hülye, amiért a tanulás helyett inkább másban kamatoztatta a tehetségét, és kifogta a számára lehető legjobb lehetőséget még mielőtt más elhalászta volna előle.
- Szakadj le a múltról, van elég bajom így is.
- Tudom Márk és Hoffmann papa elmondták a nagyon nagy hírt.
- Tehát jöttél élvezkedni a nyomoromon, - kapott a fejéhez, aztán megindult a lakás belseje felé, ahová követtem. Komolyan, Erik lakása kisebb volt, mégis sokkal tágasabbnak és otthonosabbnak tűnt, pedig csak két éve lakott benne előttem. Itt a fehér szín volt a domináló, mert az összes butór a nappaliban csak is fehér színben pompázott, amihez cseppet sem illet hozzá a lila hosszú kissé tépett függöny, meg a sarokban álló kis fekete kép, amin Márk és Kinga egy kislánnyal pózolt, akiről gyanítottam, hogy a lányuk Esztella lehet.
- Á, nem az már meg...... - tátva maradt a szám, amikor az egyik szobából kifutott az említett kislány, aki sokkal szebb volt, mint a képen. A születése után láttam róla fényképet köszönhetően Kingának, meg egyszer távolról volt szerencsém megcsodálni őt az egyik távoli unokatestvér születésnapi buliján, amire ők is eljöttek, mert amúgy általában sikeresen elkerültük egymást. - ........volt.
- Nem meg mondtam, hogy ne futkoss, mert összekarcolod a parkettát! - förmedt rá az angyalkára a boszorkány. Olyan volt számomra a felbukkanása, mintha egy jelenést láttam volna, egyszerűen leírhatatlanul csodálatos. Fehér fodros szoknyában és pici fekete magassarkúban állt meg előttem. A szőkésbarna haját valaki nagy gonddal fonta be, amit plüssmedvés hajgumival fogott össze a végén.
- Szia, te ki vagy? - nézett fel rám a nagy kék szemeivel, és én akkor teljesen elvesztem. A döbbenetet felváltotta valami sokkal erősebb érzés, amit talán felismerésnek hívnék, mert ez a kis vékony tünemény baromira nem hasonlított se az anyjára, se az állítólagos apjára, viszont velük ellenben két ismert személyt véltem benne felfedezni.
Zoé és Alex.
- Én Bauer Izabella vagyok, az apukád egyik barátja, - válaszoltam neki, és letérdeltem a puha hófehér szőnyegre, hogy egy magasságban legyünk egymással.
- Menj vissza a szobádba! - kiáltott rá Kinga, és a kislány azonnal engedelmeskedett neki, így véget ért a csoda. Még sokáig néztem a becsukott ajtó felé, aztán felálltam visszafordulva Kingához, aki időközben rá gyújtott egy cigire.
- Mondták már neked micsoda egy átkozott boszorkány vagy? -  közelebb léptem hozzá. Kinga nem rémült meg, hiszen sokkal magasabb volt nálam, sőt akkora karmai voltam, amivel simán bekerülhetett volna a rekordok könyvébe is.
- ,,az apukád egyik barátja vagyok", most ez komoly? Te annak tartod magad? - idézte vissza a nem olyan régen kimondott szavaimat elégé gúnyosan.
- Igen, mert az vagyok a hazugságoddal ellenben, amit bemeséltél Ádámnak. Ennyire mélyre süllyedsz, hogy így támadsz hátba, mert tudtad, ezzel tudsz a legjobban ártani nekem.
- Te beszélsz? Ebben a házasságban kettő helyett hárman voltunk, és sajnos én voltam a felesleges harmadik. Viszont meglepet, amikor a férjem a képembe vágta, hogy megkérte a kezed, de visszautasítottad.
- Igen, mert nem én akartam lenni a harmadik, aki miatt elváltok.
- Te voltál a harmadik, aki miatt elválunk! - vágta bele a képembe az igazságot.
- Nem, ti azért váltatok el, mert kiderült, hogy a családod átverte Márkot, és Esztella nem tőle van. Hogy ezen miért nem lepődtem meg! Mindig is egy könnyűvérű lány voltál, és bárkinek szétetted a lábaidat, a szüleid meg még biztattak is, miközben b@sztál arra, hogy mi van a húgoddal. - Nem szólalt meg, csak meredt szótlanul maga elé, és kivette a szájából a füstölgő cigarettáját, amit nagy gonddal a hamutartó szélére tett, aztán megindult felém. Készültem rá, hogy ebből verekedés lesz, hiszen már évek óta érlelődött, így ideje volt kiadni a bennünk felgyülemlett feszültséget. Ő rühellt engem, amiért Márk soha sem szerette, és csak a lányuk miatt maradt vele, miközben én azért rühelltem, mert elvette tőlem a szerelmemet, akibe tiniként őrültem beleestem. Ami akkor lezajlott köztünk az nem cicaboksz volt, hanem kőkemény verekedés. A szám, csak úgy, mint a szemem feletti rész felszakadt, neki meg kivérzett az orra, és a szája a kezem okozta sérülések miatt. Párat ütést kaptam a hasamba, ahogyan Ő az oldalába, és a hajunk is elégé megritkult egymás kezeinek köszönhetően.
- Uram Isten, itt meg mi folyik? - egy vadidegen férfi hangját hallottam meg pont akkor, amikor átestünk a fehér faasztalon és egyenesen a földön kötöttünk ki. Pár perccel később Márk meg két férfi szétválasztott minket, ezzel véget ért a kis küzdelmünk, aminek a nyomait az arcunkon viseltük, és azt hiszem mindkettőnknek csúnya monoklink lesz.
- Nektek elment az eszetek? - állt meg előttünk Márk, miközben a haverjai erősen tartottak minket Kingával, nehogy megint egymásnak menjünk, mint két kicsi harcias kakas.
- Ez jött ide! - ordibálta magából kikelve a felesége.
- Azért, mert Ádámnak elmondtad mi volt köztünk Márkkal - közöltem a jó hírt.
- Szóval, nem tudtál elnyugodni? - fordult Kinga felé a férje.
- Bocsesz, elkérném! - jelentette ki Szebasztián, aki a semmiből bukkant fel hirtelen, ezzel megzavarva a beszélgetést. Fogalmam sem volt róla hogyan, vagy mikor bukkant fel csak egyszerűen leszedte a pasas kezeit rólam, és megindult velem az ajtó felé. Ő volt Richárd második legidősebb fia, aki ügyvédként tevékenykedett.
- Honnét tudtad, hogy itt vagyok? - érdeklődtem tőle már a liftben állva, miután végre elengedett, és megigazíthattam az összekuszált hajam. Szebasztián megnyomott egy gombot, amitől megállt a lift, nem indult tovább, csak érezhető volt, hogy állunk. Egy pillanatra felém fordult, aztán már a lift bejárati ajtaját kezdte vizslatni, ahol homályosan, de jól kivehető volt az alakunk.
- Az öcsémmel volt megbeszélni valóm, amikor felfigyeltünk a kiabálásnak nevezhető zajra, no meg azokra a szép szavakra, amik elhagyta a szátokat. Mégis mi a fene ütött beléd, hogy ide jöttél verekedni Kingával? - ő is kíváncsi volt, hogy mégis mi a fészkes fene hozott ide ennyi idő után. Addig gondolkodtam a válaszon, amíg meg nem unta az egy helyben várakozást, és ismét elindította a liftet, hogy minél előbb kiszabaduljon. Miután kiléptünk a liftből megeredt a nyelvem, és dőlt belőlem a szó.
- Kinga beszélt Ádámnak a múltról, én meg idejöttem lerendezni a dolgot, meg jól beolvasni neki. Igen, benne volt a tervemben a verekedés, csak arra nem számítottam, hogy ennyire erős, hiszen talán vasággyal húsz kicseszett kiló, viszont karmai vannak, sőt használni is tudja őket.
- Inkább maradj csöndben! - szólt rám, én meg engedelmesen befogtam a nagyon nagy szám, hogy szóhoz jusson, de nem szólt egy szót sem, csak intéssel rámutatott a tengerkék színű autójára jelezve szálljak be. Engedelmes kislány módjára tettem, amit kért, de azért jó erősen bevágtam az ajtót. Viktorék házáig csendben ültünk egymás mellett, és még a házba belépve sem szóltunk egymáshoz. Viktor két virgonc kislánya egyből kiszúrt minket, ahogyan beléptünk az ajtón, és megindultak felénk, de Petra az anyjuk meglátva az arcomat inkább visszaküldte őket a nappaliba játszani, aztán a hűtőből vett ki nekem egy kis jeget az égő arcomra.
- Téged meg mi lelt? - tapogatta meg egy kicsit a sebeimet Viktor felesége. Helyettem Szebasztián mesélte el a történteket, amire Petra csak annyit mondott, hogy ,,ez várható volt". Ő mindig is olyan volt számomra, mint egy nővér, és én örültem a legjobban, amikor összeházasodtak Viktorral, mellékesen a kisebbik lánynak én vagyok a keresztanyukája, míg a nagyobbiknak az édesanyám. A férje összevarrta a felrepedt szemöldököm, majd szépen haza vittek átöltözni, mivel  családi esemény lesz náluk délután, hiszen a kisebbik lánynak ma van a születésnapja, amire minden rokont meghívtak.
- Nem muszáj elmennünk, ha nem akarsz, ugye tudod? - állt meg a szobám előtt Erik, akinek nem okozott meglepetést a hír, amit pár perccel haza esésem után meséltem  neki. Mivel mindenki tudott már róla, így ő se maradhatott ki a jóból.
- Semmi pénzért! - csattantam fel, - a keresztlányom születésnapi bulija szent és sérthetetlen, szóval semmi sem gátolhatja meg, hogy elmenjek rá. Ha anyám felbukkan, simán kimagyarázom magam, hiszen ebben profi vagyok, nem most hagyna cserben eme nagyszerű képességem. Ámbár tutira veszem, Kinga és a kicsi családja biztos nem lesz ott a partin, hiszen eddig is tökéletesen elkerültük egymást, nem most jutna eszébe megjelenni ezek után.
- Szerintem fel fog bukkanni, mert felheccelted, és őt ismerve azon mesterkedik, hogy minél jobban ártson neked, hiszen  Ádám csak valaminek a kezdete volt, aminek úgy érzem hamarosan folytatása lesz. -Eriknek sajnos igaza lett, mert Kinga Márkkal együtt tényleg felbukkant Tamara zsúrján, amire egyébként Petra hívta meg a férje testvérét, bár várható volt a boszorka felbukkanása is. Mindegy, egy ideig képesek voltunk normálisan meglenni egy helyiségben kifejezett erőlködés mentesen is. Én nem néztem Márkra, és ő is kerülte a tekintetem, ahogyan Kinga is, akin már semmi nyoma sem volt a verekedésünknek, hiszen a smink manapság már csodákra képes. Mivel amolyan modell féleségnek hiszi magát, elvárható tőle a tökéletes megjelenés, még akkor is, ha csak egy kis partira érkezett. Fekete estélyit viselt magas telitalpú cipővel, aminek hála még óriásibbnak tűnt, mint amilyen valójában volt, de nem hozta rám a frászt, félreértés ne essék. Miközben én azon erőlködtem, hogy sikeresen elkerüljem a ,,bandájukat", addig magyarázkodnom kellet anyámnak meg a nevelőapukámnak, akik mindketten aggodalmukat fejezték ki nekem, miszerint rettentő sokat fogytam, és attól tartanak nem eszem rendesen. Próbáltam megnyugtatni őket kevés sikerrel. Mondtam nekik eszem rendesen, sőt még túlságosan sokat is, amiből anyám azt szűrte le, hogy terhes vagyok.
-Anya, nem vagyok terhes, ha az lennék, esküszöm neked mondanám el először. - Nyugtattam meg szegényt, mert elégé lesápadt, miután végig gondolta mennyire fiatalon lenne nagymama, ha tényleg terhes lennék, de szerencsére nem vagyok, és még a veszélye sem fenyeget. Anya mindig is attól tartott, hogy én is követem a példáját, miszerint tizennyolc évesen szülő egy gyereket, de szerencsére engem elkerült ez a probléma.
,,Gyere a felső fürdőbe, siess!!" - ez állt az üzenetbe, ami megzavarta a magyarázkodásomat. Magam sem tudom mit hebegtem nekik, de gyors lépésekkel közeledtem a második emeleti fürdő felé, és azon imádkoztam, senki se kövessen. Szerencsémre az ünneplés meg a nagy egymásra találás elnyomta mindenkiben a vágyat, hogy feljöjjön a felső emeletre, így Márkkal nyugodtan tudtunk fent beszélgetni.
- Mit akarsz? - csuktam be magam mögött az ajtót, aztán egyenesen oda mentem elé. A kádszélén ült, és alig várta, hogy lásson engem, vagyis én ezt szűrtem le az üzenetből, no meg a tekintetéből, amivel engem méregetett.
- Izabella, nekünk muszáj beszélgetnünk, - állt fel azzal a szándékkal, hogy bepofátlankodik a magánszférámba, de eltoltam magamtól elégé harciasan.
- Kingával ma lerendeztem a problémáimat, veled viszont már nincs miről beszélnem. Volt csodás két vagy három hónapos kalandunk, de annak már vége, és eszemben sincs újra kezdeni veled. - Néha azon kapom magam, mennyire megdöbbentően könnyen kitudom mondani a hazug szavakat úgy, hogy a szemem még csak meg se rebben. Most megint megtettem. Ott álltam vele szemben, egy Földre lepottyant félistennel, és még csak a szeme se rebbent, amikor közöltem vele a dolgok állást, miközben arra vágytam, hogy újra tizenöt legyek, és újra abban a bizonyos házban legyünk csak mi ketten, mint régen.
- Tudom, hogy te is akarod, - suttogta bele a fülembe a szavakat. A szívem viszont kihagyott  három dobbanásnyit mire észbe kapott, és újra indult. A sötétben csak a  felettünk lévő kis ablakon besütő kinti lámpák fénye világított meg mindent, ezt tette túlságosan romantikussá a helyezett, bár szerettem, hogy ilyenkor ősszel sokkal előbb sötétedik, de ebben a helyzetben azt kívántam bárcsak még sütne a nap.
- Akarom. - Még magam is meglepődtem, amikor eljutott a tudatomig mit mondtam, aztán mit tettem. Megcsókoltam úgy, ahogyan öt évvel ezelőtt csókoltam azután a rémes buli után, és semmi bűntudatot nem éreztem, pedig kellet volna, hiszen nős, bár egy hárpia a felesége, aki jól kicseszett vele, de semmit sem éreztem. Ha majd egyszer a távoli jövőben visszagondolok a hibáimra, remélem ez is köztük lesz, mert tényleg oltári nagy hiba volt részemről. Mentségemre legyen szó, hamar elhúzódtam tőle, vagyis nem túlságosan hamar, de tényleg sikerült elengednem.
- Még mindig epres szájfényt használsz, - nevetett fel, és el kell ismernem baromira hiányzott a nevetése, ami enyhe űrt hagyott bennem.
- Ez a kedvencem.
- Tudom.
- Remélem azzal is tisztában vagy, hogy ami előbb történt az egy mérhetetlenül nagy őrültség volt? - mondani könnyű, csak megállni nehéz, vagy valami ilyesmi lett igaz ránk, mert megint egymásnak estek az ajkunk, csak most hevesebben, mint előtte. Ekkor viszont kinyílt az ajtó, és Ádám toppant be kissé sokkos állapotban, amikor felnyomva a villanyt minket talált a fürdőbe éppen csókolózás közben.
- Itt meg mi folyik? - pislogott nagyokat ránk meredve, hogy tényleg jól látott, és nem csak képzelte a dolgokat. Sajnos, tényleg nem csak képzelte. Szerencsénkre csóknál nem jutottunk tovább, mert az ezerszer gázabb lett volna, ha pont ,,A" közben nyit ránk, viszont magamban ezerszer elátkoztam magam, amiért nem zártam be az ajtót, pedig én úgy emlékeztem, mintha kulcsra zártam volna, miután beléptem, hogy még véletlenül se törjék ránk beszélgetés közben.
Kerestem a szavakat, de nem tudtam erre mit válaszolni, vagy nem akartam Ádám képébe hazudni, viszont az igazságot sem akartam elmondani, miszerint már megint olyan hülye voltam, hogy rácuppantam Márk szájára.
- Minek tűnik? - szólalt meg Márk, és a testvére felé fordult még mindig engem tartva a karjai között. Ledermedtem, nem tudtam megmozdulni, sem megszólalni, csak lehunytam a szemeimet.
- Szed össze magad, és tűnj el a házból! - parancsolt rá az öccsére, aki vonakodva, de végül engedelmesen távozott, ezzel kettesben hagyva minket a fürdőben. Még mindig nem bírtam megfordulni, hogy ránézek, mert túlságosan szégyelltem magam a történtek után.
- Én..- kezdtem bele a magyarázkodásba, amikor elég erőt gyűjtöttem a megszólaláshoz, de Ádám rátette a kezét a vállamra, és egy erős rántással maga felé fordított.
- Mégis hogy képzelted ezt? - üvöltötte bele a képembe teljesen kikelve magából. Mostanság volt hozzá szerencsém, hogy ennyire feldúltan lássam őt, mivel sokszor sikerült felhúznom. - Viktor elmesélte az egészet. Évekig titkoltad előlem, hogy kavartál az öcsémmel, és most meg rajtakaplak vele. Kérlek Izabella, áruld el nekem mi a fészkes fene ütött beléd?
- Nem tudom, - az igazat megvallva tudtam mi ütött belém.
- Én nem ilyennek ismertelek meg, - és igen, ezekkel a szavakkal sikerült nálam elérnie, hogy megint kitörjön belőlem a bőgés, amit próbáltam elfojtani.
- Fogalma sincs mi történt velem. Nagyon sajnálom, - szipogtam szomorúan, és úgy éreztem legszívesebben a föld alá süllyednék szégyenemben, mégse nyílt meg alattam a talaj, nem nyelt el jó mélyen. A francba!
- Áruld el kérlek, hova lett az a kedves lány, aki régen voltál?
- Nem tudom.
- Sajnos én sem tudom, - lesajnálóan nézett rám, mintha egy szánalomra méltó senki állna vele szemben, akiben hatalmasat csalódott, pedig ugyanaz az voltam, mint régen csak kicsit felnőttem. Kikerültem őt, és lementem a lépcsőn a többiekhez, de Ádám követett. Ő nem tekintett úgy a beszélgetésünkre, mint befejezett, lezárt témára, ahogyan én tettem.
 - Már bánom, hogy akkor megmentettelek! - kiabálta oda nekem a lépcső tetején állva, aminek hatására a csevegő rokonság abbahagyta a beszélgetést, és inkább minket figyeltek. Csak kicsit volt kínos a hirtelen beállt csend, meg a szituáció, így garantált volt nálam a teljes vulkáni kitörés, ami már régóta kikívánkozott belőlem, hát útjára engedtem ami bennem lappangott.
- Bocs, mit mondtál? - szólaltam meg gúnyosan röhögve. Nagyokat pislogtam, hogy jobban lássam őt a könnyáztatta szemeimen keresztül.
- Azt, hogy már bánom, hogy akkor megmentettem az életed, és bárcsak hagytalak volna meghalni! - ismételte el az előbb elhangzott szavait, de még hozzá fűzőt egy még szebb mondatot, amivel sikerült elérnie, amit akart, mert bár tudtam nem gondolja komolyan, attól még baromira fájt számomra a hallottak.
- Köszönöm! - nyögtem ki, aztán erőt vettem magamon, hogy tudjam folytatni. - Viszont te áruld el itt mindenki előtt, hogy ki volt ott melletted, amikor kiderült, az apád nem is a valódi apád? Ki állt melletted, amikor szakítottál Ninával, és majdnem minden este részegen fuldokoltál a saját hányásodban? Miattad majdnem kicsaptak a kollégiumból, de nem érdekelte, mert aggódtam miattad, bár soha sem hittem volna, hogy így, ezzel fogod meghálálni mindazt, amit tettem érted. Remélem Kata baromira szeret, mert én innentől kezdve befejeztem veled. - Ezzel zártam le a mondandómat, aztán odaszóltam anyukámnak valami olyant, hogy: ,, lenyúlom a kocsid", aztán megragadtam anyám új autójának kulcsait, és otthagytam a döbbent rokonságot a házba. Már akkor tudtam hová kell mennem, hogy megszabaduljak a múlttól. Régen, Márk és én köztem kötetet egy egyesség, miszerint akkor lesz vége a kapcsolatunknak, amikor valamelyikünk a  ,,szerelmi fészek" házat porig égeti, ezzel jelezve a másiknak, hogy végleg vége. Két óra autókázás közben vagy negyvenszer csörrent meg a mobilom mellettem a kis táskámba, és mindig más számot kezdett el játszani, ebből sejtettem sokan akarnak velem beszélni arról, hogy hová megyek, hol vagyok, mi volt ez az egész, és szerintem anya mostanra - Ádámnak meg Kingának - köszönhetően már mindenről tud. Valamiért már nem zavart volna az se, ha tényleg mindenről kitálaltak neki, hiszen előbb vagy utóbb valahonnét biztosan megtudta volna. Viszont, amikor a ház elé álltam a hídra, akkor már éreztem belül valami megmagyarázhatatlan érzés, miszerint rosszat teszek, de nem volt más választásom, hogy teljesen lezárjam a múltat, hogy tovább tudjak normálisan lépni. Kinyitottam a kaput, és bejártam az udvarba anyu kocsijával, nehogy valaki ellopja, mert tutira veszem szép nagy árat fizetett érte a mostohaapám.
A házat amúgy 1960-ban vásárolta magának Richárd, és ide hordta a későbbi szeretőit, mert ez volt a titkos rejtekhelye, ahol senki sem zavarhatta őket, aztán valami csoda folytán átadta Márknak, mint egyfajta örökséget, hogy a továbbiakban ő tegye ugyanazt, amit az apja. Ahogy belépek az ajtón egyből megrohantak az emlékek, amiket legszívesebben kitöröltem volna a fejemből, de nem tehetem, mivel még nem találták fel azt a szerkezetet, ami képes lenne rá. Elől a házban két nagy szoba volt, egy fenomenálisan gyönyörű fürdőszobával, és leghátul egy modernizált konyha, bár kétlem, hogy valaha is használta valaki, tekintettel arra, hogy tudtommal kik fordultak meg ebben a házba. Itt gondolok Ádám anyjára, aki mindenről híres volt, csak a főző tudományáról nem.
Éppen azon az ágyon ültem, amelyikben elvesztettem az ,,eszem", hála Márknak, amikor betoppant Richárd. Még a sötétben is kitudtam venni pontosan, hogy ő az, aki velem szemben áll, ezért nem kezdtem el sikoltozni, vagy menekülni, csak ültem ott nyugodtan bámulva magam elé, mint egy zakkant.
- Hogy jutottál be? - ült le mellém az ágyszélére Richárd. Nem hittem volna, hogy pont ő fog felbukkan.
- Még emlékeztem arra, hová szokta tenni Márk a kulcsot, és itt vagyok.
- Ha azt kérdezed honnét tudtam, hogy itt vagy, akkor elárulóm, pont erre jártam, amikor jelezték nekem a felbukkanásod. Van két kamera, ugye emlékszel rájuk? - emlékeztet rá, hogyan is buktunk le előtte régen, mivel mi nem tudtunk a felszerelt kamerákról.
- Akkor, azt is világos mit keresek itt? - fordultam felé.
- Márk elmondta, hogy ne érjen váratlanul, ha ő vagy te megteszitek.
- Soha többet nem fogok Márk, vagy Ádám miatt sírni, - fogadtam meg előtte.
- Abból, hogy áll még a ház, azt kell mondanom, ez a játszma még nincs lejátszva. - A továbbiakban csak ültünk ott, és mindketten magunkban elmerengve emlékeztünk a legszebb itt eltöltött pillanatainkra.
 Aznap a ház megúszta, nem égettem fel, de éreztem, hamarosan mégis égni fog.