Életek Izabella és az élet 1.Fejezet Egy nap

Életek
Izabella és az élet
1.Fejezet
Egy nap




Egy unalmas előadást hallgattam, amihez semmi kedvem sem volt, de nem tehettem meg, hogy ellógom, pedig szívesen megtettem volna. Ma vette kezdetét az egyetemem, ami elégé letörte a kezdeti lelkesedésemet, pláne akkor, amikor megkaptam, hogy mi vár rám, bár már tisztában voltam vele, máskülönben nem a Völgyváró Egyetemre jelentkeztem volna. Komolyan, szívesebben lettem volna a Balatonon, mintsem unalmas előadásokra járjak.
A folyóson elhelyezett padon ültem, és ropit ropogtattam, miközben azon agyaltam, hogy vajon ez az évem jobb lesz, vagy ez is éppen olyan pocsék lesz, mint amilyen az előző volt.
- Ezek, most szívatnak? – döbbent le mellettem egy lány. Annyira belemerültem az életemen való kattogásba, hogy alig vettem észre őt, pedig elégé feltűnő jelenségnek tűnt, vagyis én annak véltem. Bordó hosszú szoknya volt rajta, amit fehér pöttyök díszítettek, a blúza rikítóan zöld volt, a haja meg szőke és fekete tincsekkel volt tele.
- Bölcsészettudományi Kar – csak ennyit mondtam neki vigaszkép, és rádöbbent, hogy én még nála is jobban megszívtam. Bármit is tehettek vele, ami miatt ennyire kibukott, még se érhetett fel azzal, amit nekem kell elviselnem, mert az tényleg egy jó nagy szívatás.
- Romanisztika? – nézet rám csodálkozva, mire megráztam a fejem.
- Pszichológia – nyögtem ki nehézkesen. Ő rám meredt, majd hosszasan elgondolkodott, mielőtt ismét megszólalt.
- Lendvai vagy Pethő? – ült le mellém a szabad székre.
- Rosszabb, Benedek – válaszoltam nehézkesen, mivel ezt a nevet csak legrosszabb rémálmaimban szoktam kimondani. Kiskoromban a mumusoktól féltem, ma már az egyetemi professzoroktól szoktam rosszakat álmodni.
- Őt ismerem, és tényleg nem egy könnyű eset.
- Hát, nem! – bólintottam rá helyeslően, mert Benedekre mindent lehetett mondani csak azt nem, hogy ,,könnyű eset”, pláne akkor, amikor éppen rám van kihegyeződve, és várja mit szúrók el, aztán meg szépen beégett mások előtt, majd csodálatraméltóan szívat tovább.
- Tudnál nekem segíteni? – ült le mellém, én meg megkínáltam ropival, de visszautasította fejrázással, pedig nagyon finom ropit ettem.
- Az attól függ, hogy miben? – meredtem rá kérdően, sőt kifejezetten kíváncsian, hiszen nem sok ember fordult hozzám segítségért.
- Ezt az előadót keresem, és még új vagyok itt. Nem tudom, merre találom, és rajtad kívül eddig nem sok mindenkit láttam errefelé, így végső elkeseredésemben..
- Hozzám fordultál. – Fejeztem be helyette segítőkészen, aztán kivetettem a kezéből az erősen szorított katalógust, meg még két lapot, amin fel volt tüntetve hova kell mennie. – Van szabad pár percem az előadás kezdése előtt, így szívesen megmutatom, merre van, de ahhoz a másik épületbe kell mennünk. – Felálltam, mivel amúgy is kezdtek elgémberedni a lábaim, így a járkálás még jót is tett egy hosszú ücsörgés előtt.
- Honnét tudod, hol van? – érdeklődött a lépcsőn lefelé haladva.
- Ide járok, mellékesen sokszor kellet, feltérképeznek az épület részeit, mivel Benedek szeret engem ugráltatni. Volt már rá példa, hogy az összes előadót, termet, vécét és még miegymást megszámoltatott velem.
- Miért? – torpant meg a csajszi, én meg mentem tovább.
- Nekem és neki különös a kapcsolatunk, mivel én alapból jó tanuló vagyok, de kissé rémes a természetem, ő meg szeret szívatni, és még élvezi is, szóval boldogan élünk, amíg meg nem halunk. – Még tovább ecseteltem neki, mennyire szeretek erre az egyetemre járni, meg meséltem neki arról a professzorról is, akihez éppen siettünk, mivel tudtam ki tart ott éppen órát a hallgatóinak. Miután beültem a saját órámra, akkor eset le, hogy elfelejtettem megkérdezni a nevét. De, aztán elhessegettem ezt az apróságot magamtól, mivel sejtettem, még sok jó alkalmam lesz vele beszélni, és megtudni ki is ő, és miért öltözködik ilyen furcsán. Este hét után végeztem az egyetemen, amikor Ádám felhívott, hogy menjek be a Fagyöngybe, mert valamit adni akar nekem. Reménykedtem benne, hogy nem megint óvszert fog a kezembe nyomni azzal a felkiáltással, hogy: ,,ügyelek a jövődre”, mert az brutálisan ciki helyzet volt, kifejezetten lesült a bőr a képemről, amikor odaadta, aztán a biztonságos védekezésről kezdett el papolni nekem egy hallom ember előtt. Mellékesen a Fagyöngy egy menőnek nevezhető ,,kocsma” volt, ahová napközben gyerekes anyukák és idősebb emberek ültek be sütizni, míg este körömbeli fiatalok töltötték meg, mivel rock meg egyéb zenész bandák léptek fel, akik vonzották a tömeget. Hét óra után pár perccel estem be a bár ajtaján kissé kifáradtan, és álmosan, de muszáj volt bemennem, mert Ádám besértődött volna rám, ha bunkó módon nem teszem tiszteletemet nála, és inkább hazamegyek aludni.
- Halihó! – kiáltott rám a pult mögül Kitti, aki már vagy három éve dolgozott pincérnőként ebben a bárban, és kifejezetten baráti viszonyt ápoltunk egymással, mivel a többi pincérnőt ki se állhattam, bár az érzés kölcsönös volt a részükről is.
- Szia, Ádámhoz jöttem, hol találom? – hajoltam közel hozzá, hogy megértsem, mit mond, mert a zene kissé túlságosan hangosnak bizonyult, én meg köztudottan süketebb vagyok az átlagnál, vagyis az orvos ezt adta be nekem, amikor elmentem hozzá megnézetni a hallásomat.
- Azt üzeni, mindjárt jön, csak egy új pincért interjúvol az irodájában. – Mindenki tudta, hogyan kerülhet be valaki ide, és mindenki élt is a lehetőséggel, hiszen sok lány bármire képes lett volna azért, hogy jó fizetésért, szuper helyen dolgozzon, és ezért egyesek még a lelküket is képesek lettek volna eladni, ha nem volt protekciójuk, mint Kittinek. Hogy miért csinálták? Hogy miért volt ilyen közkedvelt munkalehetőség a fiatal lányoknak ez a kicsinek nem nevezhető bár? A történet pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor a híres modell, (alias: Ádám) nyitott egy kis klubot, ami először csak pár emberrel üzemelt, de aztán a híres barátoknak hála, hamarosan megérkeztek a riporterek, akik az újságokban megírták hol is szeretnek bulizni a hírességek, így egyik napról a másikra elkezdett szaporodni a betévedők létszáma. Hétvégenként, az egyik tévécsatorna élőben adja az aktuális banda fellépését.
- Hogy-hogy bent vagy? – a pultnál foglaltam helyet, miközben Ádámra vártam, és mivel sejtettem, hogy nem végez egyhamar, így gondoltam kicsit pletyizek Kittivel, aki mindig vevővolt egy kis csajos csevegésre.
- Kevés az ember, így muszáj volt beugranom, mert túl kevesen vagyunk az esti őrültekházához. Remélem az új csaj nem lesz olyan, mint a többi, mert akkor idegbajt kapok. – Háborgott nekem. Sajnos nem csak arról volt szó, hogyan lehet ide bekerülni, hanem arról is, milyenek kell lennie annak a lánynak, aki pincérnőkként akar dolgozni.
- Úgy érted, póthajas, IQ-harcos? – tört ki belőlem a röhögés, mert köztudott volt, hogy egyes itt munkálkodó lányok nem a fejükben tartózkodó logikájuk miatt lettek alkalmazottak, hanem átmentek az ,,interjún”, és rendelkeztek dekoltázzsal, ami igen vonzotta a hímnemű embereket.
- Ja! – fújtatott. – Milyen volt a mai napod? – váltott témát inkább, mert  így is elege volt a munkatársaiból, nem akart még róluk beszélni.
- Fárasztó, sőt kifejezetten unalmas.
- Jaj, te szegény! – veregette meg a karomat, és megjátszott együttérzést színlelt. Kitti, egy csinos, vadóclánynak minősült a maga száznyolcvan centi magasságával (ami harminc centivel több, mint az én elért magasságom), rövid tűzvörös hajával (amivel mindig kitűnik a tömegből), és a szebbnél is szebb tetkóival (amiért nagyon irigyeltem, mert nekem soha sem lenne elég bátorságom ilyent csinálni). Ő, azért dolgozhatott itt a többi lánytól eltekintve, mert én lettem a protekciója, aki segített neki bekerülni, mellékesen brutálisan megállta a helyét miközben kész diliház volt, így Ádám számára körülbelül olyanná vált, mint egy kar, amit képtelen nélkülözni.
- Nem tudod még meddig lesz elérhetetlen Ádám? – kíváncsiskodtam, mert már szívesen mentem volna haza, meg otthon vártak is rám.
- Ha én is Erikkel laknék egy albérletben, ki se mozdulnék otthonról. – Törtettet oda hozzánk Blanka, aki szintén itt dolgozik, de vele, sokkal másabb volt a viszonyom, mint Kittivel, mert amíg őt barátságosnak, és segítőkésznek meg sorolhatnám minek tartottam, addig Blanka éppen az ellenkezője. Blanka az első, akit nem a képesítése alapján, hanem egyéb szolgáltatásai miatt vettek fel, és egy fárasztó nap után számomra már cseppet sem mondható elviselhető társaságnak, pláne akkor, amikor másokat fikáz meg kigúnyol.
- Téged is behívott? – fordult a most érkezett szőkeség felé Kitti, aki csak egy sima biccentéssel válaszolt, majd levágta magát mellém. A többi lányhoz hasonlóan ő is szőke volt, de sokkal szebb, és feltűnőbb jelenség, aki mellett az én jelentéktelen barna hajammal, meg az unalmas, hétköznapi stílussommal simán elvesztem.
- Adj valami erőset! – parancsolta Blanka, mint egy előkelődáma.
 - Vas jó lesz? – próbált poénos lenni Kitti, de aztán ment, és töltött neki egy italt.   
- Mi van? – ráncoltam a homlokom, amikor elégé idegesítővé vált a rám szegeződő tekintete.
 - Mondták már, hogy micsoda mázlista vagy? Erik a mostohatestvéred, Ádám a micsodád is? Mostoha unokabátyád?
- Valami olyan, mivel a nevelőapám meg az ő apja testvérek, és Erik meg Ádám unokatestvérek, így körülbelül a mostoha unokatesóm – kedvesen levezettem neki hogyan állok vele ,,rokonságban".
- Mindkettő mocsok jó pasi, és … - folytatta volna tovább, de közbevágtak.
- Egyiknek sem kellesz – fejezte be az egyik tőlünk nem messze elhaladó szőke plasztik pincércsaj.
 -  Neked nincs jobb dolgod? – támadt neki Blanka indulatosan, pedig igaza volt a másik lánynak, mert amíg Blanka oda meg vissza volt Erikért meg Ádámért, addig a valóságban egyiküknek sem kellet, bár ezt nem is bánta, vagyis addig nem, amíg volt, aki megvigasztalja.
- Tényleg, nektek nincs jobb dolgotok? – bukkant fel végre Ádám, aki szépen rendreutasította a veszekedésbekezdő lányokat, majd betessékelt az irodájába, ahol adott nekem egy dobozt.
- Kinek küldöd? Én kapom? - mivel látta rajtam, hogy hot fix fogalmam sincs, mit kezdjek vele, így végre kinyögte.
- Igen, ez amolyan egyetemi nyitóajándék. Remélem, örülsz neki, – mosolygott rám aranyosan, én meg nekiestem a csomagolásnak, amiből pár perc múlva már semmi sem maradt, csak pár fecni a földön.
 - Hú, köszi! – hálálkodtam egy sort, amikor tudatosult bennem, hogy mi is van a csomagban.  – Örülök neki, csak nem tudom, mit csináljak egy nyuszival, mivel az egyetem miatt szinte soha sem leszek otthon, és szerintem Erik se lelkesedne neki, ha ezzel állítanék haza.
- Tudom, már beszéltem vele, ezért itt fog lenni az irodámban, ahol biztos lesz valaki, aki gondozza.
- Tehát, vettél magadnak egy nyuszit, és hogy ne legyen ciki, ezért idézőjelesen az enyém lesz?
- De olyan kis aranyos! – simogatta meg a kis nyuszi orrát.
- Ja, cuki! – bólogattam egyetértően.
- Bocs, hogy ennyit kellet várnod, csak elhúzódott az állásinterjú, mert a srác nem talált pár fontos papírt.
- Srác? – döbbentem meg, sőt sokkos állapotba kerültem.
- Ugye, most nem hiszed azt, hogy ..? – ő is sokkot kapott, majd beletúrt a rövidre nyírt fekete hajába.
- Nem, persze, hogy nem! – vágtam rá, de már elégé kínos volt a helyzetem, amiből amúgy sem jöhettem már ki jól.
- Túl sok lett a hisztérikus szöszik száma, így újítottam, és felvettem Robit, holnaptól kezd esti műszakban.
- Nem hiszem, hogy sokat fogom látni. Erik kitalálta, hogy mivel mostantól nála fogok lakni, így komolyabban kell vennem az egyetemet, mintha eddig elsunnyogtam volna. Nem tudom, anyám mégis hogyan képzelte ezt?!
- Jót akar neked, és te könyörögtél azért, hogy otthagyhasd a koleszt, mivel több szabadságra vágytál. Valamit, valamiért, tartja a mondás.
- Kösz! – fújtattam kissé csalódottan, mert azt hittem egyetért velem, és majd jól kidumáljuk ezt a kis bajt, de nem így lett. – Na, megyek, majd valamikor benézek, ha lesz rá időm, plusz, ha sikerül túlélem az együttélést az unokatestvéreddel.
- Ne csinálj bolhából elefántot! – csattant fel.
- Majd, még beszélünk, és amúgy Bogyó – szóltam vissza neki kifelé menet. Nem értette mire mondtam, így a nyuszira mutattam, hogy innentől az lesz a neve, hogy Bogyó, hiszen úgy is sok bogyót termel. Örültem neki, hogy most nem kaptam tőle óvszert, de túlságosan hamar kezdtem örülni ennek, mert Ádám utánam dobta. Komolyan, már óvszerboltot nyithatnék a sok összeszedett kondomból, bár sejtettem, nem lennék tőle milliomos, csak már kezdek kissé megfulladni a felgyülemlett mennyiségtől.
- Nem lehetne, hogy inkább cukrot adj? – néztem vissza rá kissé csalódottan. Ádám, mint mindig most is tök jól szórakozott azon, mennyire elvörösödtem ezen.
- A cukortól kihullnak a fogaid, ettől meg nem csúszik be semmi kellemetlenség, és ezalatt értsd, hogy gyerek meg nemi betegség – vágott vissza okoskodóan.
- Hurrá! – vicsorogtam, mert tudtam mi ellen véd, de már kezdett idegesíteni, hogy mindig kapok, amikor amúgy sincs senki, akivel használni tudnám.
- Mellékesen ízesített. Az epres, amit most kaptál, de szerintem adtam banánosat is – tört ki belőle a röhögés, én meg bevágtam az ajtót magam mögött. Elköszöntem Kittitől, és egyenesen haza mentem, ahol Erik már várt rám. Mostohabányám a kanapén ült, és olvasott valami rettentő izgalmas könyvet, amikor beértem az ajtón. Nem nézett fel, ebből sejtettem, mennyire érdekes lehet, mivel ennyire belemerült.
- Vacsora a hűtőben, mellesleg az új egyetemi professzor köszöni a segítségedet. – Szólalt meg hirtelen, én meg megálltam a kanapé mellet, még mielőtt beértem volna a szobámba.
- Ki? – ezerrel kattogott az agyam, de nem rémlett olyan, hogy összefutottam Benedek mellett más professzorral is a mai napon.
- Délután összefutottam Kovács Katalin professzor asszonnyal, aki mesélt egy segítőkész hallgatóról, aki megmutatta neki az előadót, ahol már vártak rá. Hozzátette, hogy sajnos nem tudja a hölgy nevét, de Benedekhez jár, és pszichológiát tanul, mellékesen nem tudta róla, hogy professzor. Ekkor még nem esett le kire is gondolt pontosan, hiszen sok tanuló van az egyetemen, de aztán rátért a szívatós részre, amit meséltél neki, és leesett nekem, szóval köszöni szépen a segítségedet. – Komolyan, ekkor már sejtettem ki lehet az új professzor, csak próbáltam reménykedni, tévedtem. Sajnos, igazam lett.
- Nem tudom, kiről beszélsz – ráztam meg a fejemet.
- Szőke hajú, fekete csíkok vannak a hajában, magas, és elégé fiatalos hölgy, így rémlik?
- Basszus! – sziszegtem, és legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Egy professzornak szidtam egy másikat, plusz azt hittem ugyanolyan hallgató, mint én, így egészvégig tegeztem. Mi ez, ha nem szívás, pláne úgy, hogy még biztos összefutunk?
- Nyugi, megbeszéltem vele a dolgokat.
- Milyen boldogot?
- Hogy amiket Benedekről mondtál, az maradjon köztünk, hiszen nem szeretnénk, ha a fülébe jutna, tekintettel arra, hogy szeretnél lediplomázni. Hozzátettem, jól ismerlek, és nem vagy bolond, csak néha vannak sötét pillanataid, kissé szebben megfogalmazva adtam be neki, ugyanezzel a lényeggel. Komolyan, neked elment az eszed? – dobta le a könyvét az asztalra.
- Azt hittem hallgató, hiszen egy tanár nem így szokott kinézni, és sokkal fiatalabbnak tűnt, azt hittem új – mentegetőztem, aztán inkább befogtam.
- Holnap szépen bocsánatot kérsz tőle.
- Jó, rendben! – egyeztem bele, mégis tudtam, éreztem, biztos voltam benne, nagyon gáz lesz az a helyzet is, amibe sodortam magam. Hümmögött egyet, aztán visszafordult a könyvéhez, és ez azt jelentette, mára ennyi volt a nagy beszélgetésünk. Vacsora után lezuhanyoztam, aztán elpakoltam a táskámba, és bekapcsoltam a gépemet.

,,Kedves Ale!

Már írni akartam, csak ott volt a költözés, meg egy csomó minden, így kiment a fejemből. Milyen a külföldi egyetem? Találtál barátokat? Milyen a kolesz?
Most pedig jöjjön az én elégé érdekes mai napom.
Beégtem, vagyis nem égtem be akkor, csak pár perccel ezelőtt jutott a tudtomra, mekkora baromságot csináltam, ami nem is nevezhető annak, hiszen nem tudtam kivel beszélek. Megjegyzés magamnak: legközelebb mutatkozz be, és kérdezd meg, hogy ki az a személy, aki tökre úgy néz ki, mint egy fiatal kis csaj, miközben egyetemi professzor. Ettől eltekintve kifejezetten jó napom volt, mert kaptam egy nyuszit. Bogyó lett a neve, és Ádám irodájában fog lakni, mert én nem érnék rá gondozni, így nem jut szegény kicsi halak sorsára, amit egyikünk sem akar, legfőképpen a nyuszi nem. Talán, emiatt nem volt soha sem állatom, mert anya tudta, hogy előbb vagy utóbb mindre ugyanaz a sors várt. Sőt! Erik sem örült neki, és nem is hagyta, hogy ide költözzön ő is, bár ő nekem se örült. Nem is értem, honnét szedték egyesek tavaly, hogy nekem meg neki viszonyunk van egymással. Jó, mentségükre legyen szó, ők nem tudják, hogy Erik a mostohatestvérem, és hamar beindítja az emberek fantáziáját, ha egy csinos fiatal egyetemi hallgató az egyik professzorral ápol belsőséges kapcsolatot, vagyis kb minden nap beszélnek egymással az egyetemen.
Most megyek, holnap nehéz napom lesz, sőt kifejezetten rémes, mert bocsánatot kell kérnem attól a nőtől, és fogalmam sincs, mit mondjak neki, csak annyit tudok, vele nem akarok rosszban lenni, elég, ha Benedek rühelli a képem.
Nincs mese, az az évem tényleg más lesz, már érzem.
Remélem arra minden oké, majd írj, ha vagy, és beszélünk.
puszi :)


Miután befejeztem Ale levelét kikapcsoltam a gépemet, és ledőltem az ágyamra. Amikor arra céloztam, hogy ez az,, évem más lesz”, akkor tényleg igazam lett. Kicsit furcsa volt az új szobám, de hamar megszoktam, vagyis próbáltam megszokni.
Új ismerősök, új év, új barátságok várnak rám, és talán hamarosan a szerelem is bekopogtat az ajtómon.