Életek Izabella és az élet 5.Fejezet Pörgés

Életek
Izabella és az élet
5.Fejezet
Pörgés

,,Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz. ''

Les Brown

,,Ale!

Azt hiszem nem kedvelem Katát, bár nem tudom miért, csak tisztában vagyok vele, hogy engem nem tud olyan könnyen levenni a lábamról, mint másokat. ''


Ez a napom is úgy indult, ahogyan a többi szokott, csak ez másképpen ért véget. Reggel nem mentem be előadásra, mert a könyvtárban keresgéltem, mivel Benedek már megint azon volt, hogy megkeserítse az életemet. Viszont, ha nem kapok össze a proffal, nem kellet volna a könyvtárba mennem, és akkor biztosan nem futottam volna össze Ákossal, aki szintén ott kezdte a napját, csak más okból kifolyólag.
- Jó reggelt! – jött oda hozzám lelkesen. Vele ellenben én úgy néztem ki, mint egy alvajáró. A szemeim brutálisan karikásak voltak, pedig korán lefeküdtem aludni, míg  ellenben ő kipihenek, és frissnek tűnt. A haja tökéletesen be volt állítva, a ruhái színe összepasszolt, vagyis az én ízlésem szerint passzolt a farmerjéhez a fekete pólója.
- Jó reggelt! – én ezt akartam mondani, de körülbelül ennek a felét sikerült kinyögnöm, ami meg pláne nem így hangzott.
- Fárasztó éjszakád volt? – ült le velem szemben, és letette a vaskos könyvét az asztalra, amit nem tudom merről cipelt oda hozzám, de brutálisan nehéznek tűnt. Amikor sikerült kissé felélednem, kihúztam magamat, és megpróbáltam normális fiatal lánynak tűnni, helyesbítve, próbáltam nem beégni előtte, ami remélem össze is jött.
- Nem, csak sokáig tartott mire sikerült befejeznem egy igen izgalmas könyvet, amit már hónapok óta el akartam olvasni, és tegnap végre sikerült letöltenem. – Valójában Ádámmal PLL –t néztünk, az első évadtól kezdve, mert nem hitte el, hogy mennyire jó az a sorozat, így végig néztük neten a megjelent évadok összes részét, pontosabban néha belepörgettünk, meg hagytunk ki részeket, de eljutottunk az ötödik évadig. Hurrá! Taps!!
- Miről szól a könyv? – sejtettem, hogy megkérdezi, így előre felkészültem magamban erre a kérdésre, hogy ne érjen túlságosan váratlanul, amikor megkérdezi tőlem. Elkezdtem hantázni arról, mennyire fontos beszélni a növényekhez, mert azoknak kell a kommunikáció, hiszen ettől szép nagyra nőnek, és jót tesz az embereknek is, ha dumálnak hozzájuk, mivel sok magányos ember van a világon. Nagyon gyanítottam, leesett neki, ez brutálisan nagy kamu, de hagyta elmesélni, és ezért egy kicsit jobban megkedveltem.
- Te miért nem ülsz előadáson, vagy neked most nincs? – jó, lebuktam, mert tudtam, hogy előadáson kellene lennie.
Hála Ninának(meg a protekciómnak), ezért tisztában vagyok vele milyen kemény napja van ma, de ő inkább itt dekkol a könyvtárban, méghozzá velem.
- De, lenne csak fontosabb dolgom akadt, egy kis kutakodás – mutatott a könyvére, én meg elismerően bólintottam, majd megmutattam neki az én vaskos könyves gyűjteményemet magam mellett, amit úgy halásztam össze, mint egy horgász.
- Egyetemisták vagyunk, el tudod ezt hinni?
- Sajnos, igen! – vágta rá unottan. A továbbiakban ő segített nekem legépelni a könyvekből kiszedett fontos infókat, miközben arról beszélgettünk, hogy az embernek mennyire szüksége van a családjára, és mekkora befolyással bír rá a társadalom megítélése, ami formálja a jellemét. Magyarán, kidumáltuk, hogy az egyik végzős csajt, aki felcsináltatta magát, és fogalma sincs arról, ki a gyereke apja, bár ez nem nagy újság, hiszen minden héten részegen szokott fetrengeni kocsmákban, meg szórakozóhelyeken, amiért pletykatéma lett a hallgatók között.
- Bauer Kisasszony, mit keres itt ilyenkor? – vágtatott oda hozzánk Erik elégé dühösen. Ha, nem egyedül vagyok, akkor,,Bauer Kisasszonynak” szólít, és most éppen ott volt velem Ákos, aki természetesen nem tud arról, hogy Erik a rokonom, vagy bármiféle közünk van egymáshoz.
- Benedek Professzor Úr kérte, nézzek utána pár dolognak, így ide jöttem, hogy magamba szívjam a pszichológiát – vigyorogtam rá, mint aki nem százas, bár elégé idiótának éreztem magam.
- Megint mit művelt? – komolyan, azt a nézést, ahogyan rám nézett, szerintem minden egyes nap látom, és cseppet sem tetszik.
- Semmit, azt leszámítva, hogy vitába szálltam vele, mert elmondása szerint…- elkezdtem neki magyarázni hogyan is történt az eset, az én álláspontom szerint, miközben ő elkezdett Ákossal csevegni, ahelyett, hogy végighallgatott volna engem. A felbukkanása miatt egyedül kellet befejeznem a feladatomat, amit szintén egyedül nyomtathattam ki. A legpokolibb az volt, hogy még akkor se hagyták abba a beszélgetést, amikor elköszöntem tőlük, ezért még a megszokott nyomot hangulatom is métereket zuhant a pokolba. Erre pluszban rátett egy lapáttal a professzor, amikor megjegyezte: ,,Ha, megtanulnám, mikor kell csöndben maradni, könnyebb lenne az életem”. Juj!
Nesze, nekem, ezt megkaptam, de rendesen. Tudom, igaza volt, de akkor is nekem volt igazam, és ezt be is bizonyítottam neki, dicséret helyet viszont, mással jutalmazott.
- Te, ott! – hallottam meg magam mögött Nina hangját.
- Mi az? – fordultam felé, és bevártam, amíg mellém tipegett a tűsarkúján, amiben menni sem tudott, de az volt a kedvenc cipője, mint nekem a fekete, bár még így se tudtam megérteni őt. Ma is látszott rajta, mennyire megterhelt. Egy halom papírt próbált megtartani a két kezében, amik vészesen ide-oda imbolyogtak, mint a részegek.
- Ádám üzent neked, mert nem vetted fel a mobiltelefonod, ezért azt gondolta, én vagyok a személyi titkárod, de közöltem vele, téved. Ja, mellékesen, ha végeztél, menj át hozzá, mert valami eszméletlenül sürgős dologról van szó. Nem mondta miről, én meg nem firtattam, mert hidegen hagy a dolog, de kérlek, mond meg neki, hogy legközelebb ne engem zaklasson ezzel, mert nem érek rá a hülyeségeivel foglalkozni. – Ebből mindent szót sikerült megértenem, sajnos. Nina még mindig utálta Ádámot, amiért kinyírta a hörcsögét, vagyis ez volt az indok, amit mindenkivel elhitettek, mert a valódi okát inkább nem hangoztatták. Be kell vallanom, szerintem az, hogy elhidegültek egymástól, miután Ádám megkérte a kezét, sokkal normálisabbnak tűnt, mint ez a hörcsögös sztori.
- Köszi, megmondom neki! Segítsek? – nyújtottam felé a kezemet, de elhátrált előlem, valami olyannal, hogy neki egyedül is megy, nem szorul mások segítségére. Mikor magamra hagyott, azonnal hívtam Ádámot, aki viszont ki volt kapcsolva, aminek köszönhetően egész napom azzal ment el, hogy próbáltam kitalálni mi lehet az a nagyon sürgős dolog, amiért meg kell látogatnom őt. Természetesen, szeretek nála dekkolni néha, mert jó nagy háza van, és brutálisan kényelmesen el tudok ott férni, de mivel soha sincs otthon, így tavaly óta alig tettem nála látogatást, hiszen mindig ő jött hozzánk. Olyan amerikai stílusú konyhája van, hogy hogyan hívják, de tök jól ki lett alakítva a nappali-konyha-étkező. Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem Katát, vagyis Kovács professzor asszonyt kifelé menet, így szépen neki mentem, és kivertem a kezéből a könyveket, de mentségemre legyen szó, nem szándékosan volt, csak véletlenül.
- Bocsánat! – kezdtem bocsánatkérésbe, aztán felkapkodtam a földről a könyveit, meg a papírjait, amik közül az egyiken megakadt a szemem. Éppen sikerült a végére érnem, amikor kikapta a kezemből a lapot, és beletette az egyik könyvébe, hogy ezzel is elrejtse, de már késő volt.
- Nincs itt semmi látnivaló! – rikácsolta, és megigazította a szemüvegét.
- Miért írt rólam Benedek Professzor ilyen hosszú elemzést? – kérdeztem tőle, mert nagyon kíváncsivá tett, és az is érdekelt, hány ilyen lap van még rólam, meg egyáltalán mi célból írogatnak ilyent.
- Valamit félreolvastál! – vicsorgott rám, aztán szélvészmódra távozott, otthagyva engem döbbenten. Pontosan tudtam mit is olvastam, és ez kicsit megrémített. Tisztában voltam vele, ha odaállok Benedek elé, és megpróbálom kiszedni belőle,
 simán a képembe fog hazudni. Én se szívesen mondanám el másnak, ha ilyesmiket írogatnék. A lapon rajta volt, hogyan viselkedek az előadásokon, a szemináriumokon, és egyéb különfoglalkozásokon, sőt a vége felé oda volt biggyesztve pár sor arról, hogy mi a véleménye rólam. Még a kedvenc zenéim se tudták kiverni a fejemből a látottakat, pedig szívesen elfelejtettem volna,  mert a nagy része elégé negatív volt. Benedek szerint én egy elkényeztetett, neveletlen, okoskodó vagyok, akinek nem sok jót jósol a pszichológiai pályán, mert szerinte hamarosan,,elkapálom” magamat, és  kivágnak az egyetemről. Hát, nem kedves? Természetesen, nem pont ezeket a szavakat használta rám, bár ez volt a lényege, csak szakkifejezésekkel fejezte ki magát.
Busszal utaztam három megállót Ádám háza felé, majd leszállva hosszas séta következett. Szükségem volt egy kis friss levegőre, hogy kiszellőztessem a fejemet, és sikerüljön megnyugodnom. Már pont a háza elé értem, amikor észrevettem a kocsija mellett egy még annál is drágább autót, amitől leesett az állam. Elismerem, nem értek a kocsikhoz, de arról már messziről látszott, hogy a tulajdonosa elégé tehetős, hiszen minimálbérből tutira nem futná ilyen tütüre.
- Na, végre, hogy ideértél! – szaladt elém Ádám.
- Nina átadta az üzeneted, mi volt az a nagyon fontos? – érdeklődtem, de nem válaszolt, csak húzott magával be a házba.
- Mindjárt meglátod, de ne ess össze! – szedte el tőlem a táskámat a bejárati ajtónál, és az egyik szekrénybe tette, majd odaadta a nála vendégeskedő papucsomat. Nem értettem mi baja lehet, de elégé idegesnek tűnt, ezért többet nem zargattam buta kérdésekkel, hanem mentem utána.
- Jézus Krisztus! – kiáltottam fel, amikor megláttam a fickót, aki éppen bort töltött a nála ,,évezredekkel” fiatalabb felesége. Ha, addig a pillanatig azt hittem, hogy Kata meg Benedek produkciója sokkolt, akkor nagyon, de nagyon tévedtem, mert a valódi sokkhatás abban a pillanatban ért engem. Ádámnak hozzám hasonlóan két apja van, egy valódi, vér szerinti, a másik pedig az, aki felnevelte. Míg az én esetemben a mostohaapám már tíz évesen kapott meg, így tisztában volt vele, hogy nem vagyok a gyereke, addig nála sokkal kuszább  minden. Róla húsz éves korában derült ki egy jó nagy titok.
A kedves anyukája, a születése előtt összejött a férje féltestvérével, aztán szépen eltusolták szegény elől, hogy mit tettek, így gyanútlanul felnevelt egy balkézről született gyereket, akiről még csak nem is sejtette kitől is fogant. A bomba, akkor robbant, amikor az anyja elszólta magát a válási procedúra alatt, és egy DNS- tesztnek hála, be is igazolódott. Mindezek után már semmi sem volt a régi, mert Ádám és az ,,apja” közötti viszony hatalmas fordulóponthoz ért, amiből felszínesen pozitívan jöttek ki. Természetesen megmaradt köztük a kapcsolat, de mindketten tudták, hogy már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Ádám, akkor haverkodott össze velem, hiszen jó sok közös témánk volt abban az időben.
- Kit látnak szemeim, csak nem Gréta kislányához van szerencsénk? – Szólalt meg Ádám vér szerinti apukája, akiről köztudott volt, hogy egy oltárira nagy gennyláda, és bárkin képes átgázolni a sikere érdekébe. A vele lévő szőke hajú hölgy a második felesége volt, aki körülbelül a lánya lehetett volna, mert a lányával, meg velem volt egyidős.
- Oh, basszus! – suttogtam, és megfogtam Ádám kezét, aki jó erősen megszorította az enyémet, így kölcsönösen támogattuk egymást.
- Nyugi, minden rendben lesz! – suttogta a fülembe, én meg elgondolkodtam, hogy mi a fenét keresek még a házba, amikor nekem nem is kellene ott lennem, de tudtam, neki szüksége van rám, így maradtam, és próbáltam jó képet vágni, már amennyire sikerült.
- Nem is tudtam, hogy családi vacsora lesz - fordultam Ádám felé kérdően, aztán üdvözöltem a vendégeket.
- Karolával éppen erre jártunk, és gondoltam benézünk az én drága fiamhoz.
- Viktor, Szebasztián, Márk, Anita vagy Bernadett nem ért rá? - kérdezte gúnyosan Ádám. Az apja ismeri már annyira, hogy tisztában legyen vele micsoda remek humort örökölt tőle a fia.
Viktor volt Richárd legidősebb balkézről született gyereke, akit Szebasztián követett, majd Ádám, Márk és végül a két lány. Igen, valaki fehérneműket gyűjt, más meg a szeretőket meg a gyerekeket.
- Ádám! - szóltam rá  jelezve, hogy nem kell a fesztivál, inkább legyen kicsit normálisabb, hiszen senkinek sem volt szüksége egy kiadós családi veszekedésre.
- Mi van? - csattant fel, és elégé szúrósan nézett rám. Ismertem Ádám viszonyát az apja felé, ezért meg se lepődtem, csak per pillanat inkább veszekedés ellenes voltam.
- Mi újság az új szállodával? - váltottam inkább témát helyet foglalva az étkezőasztalnál. Kicsit furcsa volt Karolával szemben ülni, mivel ő volt Anita legjobb barátnője még mielőtt férjhez ment az apjához és ő lett az új Hoffmann Richárdné. Mrs. Hoffmann.
- Honnét tudsz róla? - foglalt helyett Ádám édesapja is miután töltött nekünk egy kis bort, mert a fia el volt foglalva a menü elkészítésével.
- Hoffmann papa mesélte múltkor, amikor beugrott Erikhez és váltottunk pár szót így a családdal kapcsolatban. Elmesélte, hogy Párizs lett az új szálloda végleges helye Madrid helyett. - A továbbiakban inkább Karola sikereiről esett szó, mivel Ádámnak semmi kedve nem volt a kedves csevegéshez, én meg amúgy is ideges voltam, Richárd meg elmesélhette mennyire büszke a feleségére. Jó, annyira elbambultam, hogy hót fix fogalmam sincs mi a fenéért kellene rá büszkének lennie, ha azt nem számítjuk bele, hogy alig húsz évesen hozzá ment egy nála fényévekkel idősebb pasihoz, akinek temérdek sok pénze van.
- Gratulálok! - nyögtem ki, amikor mindenki felém fordult, és rádöbbentem, hogy mondani kellene valamit nekem is.
- Köszi, és képzeld mennyire oda voltam az örömtől, hogy a te egyetemeden fogok előadást tartani hétfőn - ujjongott Karola, nekem meg tátva maradt a szám.
- Micsoda? - komolyan gondolkodóba estem, hogy mi a fenének jön az ,,egyetememre", és én miért nem voltam képes végig rendesen odafigyelni abban a párpercben, amikor pont kifejtette a választ a bennem megfogalmazott kérdésre.
- Hahó, merre jártál? - vihogott Richárd felesége. Viszont az is feltűnt, hogy apa és fia eltűnt mellőlünk, bár arra nem emlékeztem pontosan, hogy mikor álltak fel az asztaltól, vagy egyáltalán merre lehetnek.
- Csak kicsit elgondolkodtam. Miről fog szólni az előadás? - ha az ember jobban megnézte a rózsaszínben pompázó, festett szőke, mély dekoltázsú Barbie baba klónt, szerintem nem az jutott volna először az eszébe, hogy egy egyetemen fog előadást tartani, vagy ha mégis, akkor a Doctor Szöszi film elevenedett volna meg a lelki szemei előtt.
- A történelem, mint szakma és tudomány a mai mindennapokban.
- Jaj, de izgi! - bólintottam egyetértően, mert tényleg izginek hangzott.
- A kedvenc professzorommal végeztünk kutatásokat, amit hétfőn fogok prezentálni, remélem eljössz. Ugye ott leszel? - amikor belenéztem a nagy csillogó kék szemeibe, akkor komolyan megingtam, vagyis egy pillanatra kizökkentem a tuti ,,nem" válasz lehetőségből, de hamar helyre jöttem.
- Nem tudok elmenni, mert túlságosan zsúfolt napom lesz, bocsi.
- Semmi baj, akkor majd később elmesélem neked, ma már éppen eleget fárasztottalak. Amúgy lehetne egy kérdésem?
- Persze, mi lenne az? - belül imádkoztam, hogy ne valami defektes kérdéssel álljon elő, mert tényleg lefáradt az agyam, így már hazudni sem tudtam volna neki rendesen.
- Tényleg igaz, hogy régen te meg Ádám unokatesója Alex öngyilkosok akartatok lenni? - már fel voltam készülve, hogy valami olyanról kérdez, ami tényleg titkos, és valami értelme is van, de szerencsére tévedtem.
- Miért kérdezel olyan, amire magadtól is tudod a választ? - kérdeztem kissé flegmán.
- Én csak Viktortól tudom, vagyis egy elszólásból, hogy te meg Alex közösen akartatok véget vetni az életeteknek, de téged Ádám még időben meg tudott menteni. Igaz, hogy elakartad dobni magadtól az életedet csak azért, mert Márk felcsinálta a legjobb barátnőd testvérét?
- Az első kérdésre a válaszom az, hogy igen, tényleg öngyilkos akartam lenni Alex társaságában. Ádám még időben meghánytatott, és bevitt a kórházba, ahol kimosták a gyomrom meg infúziót kaptam. A második kérdésed viszont egy másik kategóriába tartozik, így azt inkább nem válaszolnám meg, mert nem tartozik rád, és Ádám túlságosan közel van ahhoz, hogy erről éppen most kelljen beszélünk, mivel ő nem tud róla, ahogyan más se pár kivétellel. - Keményen küzdöttem, nehogy valami obszcént mondjak neki, amivel elmagyarázom mennyire, de mennyire nincs ehhez semmi köze, de inkább eltekintettem tőle.
- Bocsánat! - kért elnézést tőlem.
- Mi történt, amíg távol voltunk? - messziről lehetett már hallani Richárd hangját, aki pár perc késéssel vissza is ért hozzánk nyomában a fiával.
- Csak csajos dolgokról csevegtünk - hazudott helyettem Karola, aztán bűnbánóan felállt a helyéről, és kiment a mosdóba. A csengő idegesítő hangja rántott vissza a valóságba, mert elégé elmerültem az önsajnálatban, amibe azután estem bele, miután megválaszoltam az első kérdést, és elmerengtem, vajon a másodikra mit tudtam volna mondani. Amúgy, Márk-sztorit Ádám kívül már csak anyám nem tudja, ami számomra brutálisan kellemes, hiszen melyik anya akarna arról hallani, hogy a drága kicsi lánykája lefeküdt tizenöt évesen a férje testvérének balkézről született huszonhárom éves gyerekével, aki utána felcsinálta a legjobb barátnője legidősebb lányát, majd elvette feleségül.
- Kinyitom! - hallottam messziről Ádám hangját, aki már rohant is ajtót nyitni. Sajnálatomra, vagy legnagyobb megdöbbenésemre pont Kata érkezett meg Ádámhoz vendégségbe. Mint ,,barátnő" lett bemutatva, hiszen most már kétséget kizárva  egypárt alkottak, pedig legbelül reménykedtem, bár már magam sem tudom miben is pontosan. Richárd és Karola oda meg vissza voltak az újonnan felbukkant Katáért, aki kedvességével levette őket a lábukról.
- Jó estét! - préseltem ki a számon felállva a székből, hogy üdvözöljem én is, nehogy még azt mondja rám mennyire bunkó neveletlen vagyok.
- Oh, Izabella, micsoda meglepetés - vigyorgott rám kedvesen, és kezet ráztunk.
- Ja! - bólogattam, mint egy bólogatós kutya.
- Mióta ismeri a fiam? - váltott témát Richárd, aztán illemtudóan kihúzta Katának a széket, majd bort töltött neki, miközben a professzor arról beszélt nekünk, helyesbítve nekik, mert engem hidegen hagyott, hogy mennyire vicces sztori a kettejük megismerkedése meg stb... A boromat kortyolgattam, és próbáltam jó képet vágni a hallottakhoz, de nem igazán ment, mert közben ezerrel kattogott az agyam. Tíz után már tényleg nem bírtam tovább, és szóltam Ádámnak, hogy dobjon haza, mert semmi kedvem nem volt a sötétben lekecmeregni a buszmegállóig, aztán haza gyalogolni.
- Majd én elviszem, te maradj csak itt, és visszajövök miután Izabellát kitettem - ajánlotta fel kedvesen Kata, az én kezemben viszont megfordult a konyhakés.
Szóval így esett, hogy Ádámtól meg a vendégektől elköszönve, akik ott maradtak éjszakára is, Kata haza vitt. Útközben nem bombázott hülye kérdésekkel, és nekem sem volt lelkierőm megszólalni, így a rádióból kiszűrődő recsegést hallgattuk mindketten. Beérve a lakásba köszöntem Eriknek, aztán bementem a szobámba, és akkor ért a legnagyobb sokk, amire még csak nem is számítottam.