18. Fejezet
Elfogadás
,,A belenyugvás nem feladást jelent. Nem jelent vereséget, csak annak a felismerését, hogy ideje elfogadni a dolgot és továbblépni."
Gyilkos elmék című sorozat
Az életem még soha sem volt ilyen csodálatosan szép, mint azokban a novemberi napokban, amit Kristóffal együtt töltöttünk. Eliza nem igazán örült a dolognak az elején, de aztán belenyugodott, mi meg közösségin beállítottuk a kapcsolatunkat, bár egyikünk sem akarta, a többiek kizsarolták szó szerint a dolgot. Ennél nem is lehetett szebb az életem, hiszen volt egy barátom, akivel az időm nagy részét együtt töltöttem, jó jegyeket kaptam, és a tanárok sem piszkáltak feleléssel, sőt Bálinttal is helyre hoztam a kis összezördülésünket, mivel nem igazán örültem annak kivel is jött per pillanat össze. Mindegy tovább sikerült ezen jutnunk, és szent volt a béke köztünk. Velük ellenben azonban akadt egy személy, aki nem igazán volt önmaga, ez viszont kezdett megrémíteni minket. Dénes kifordult magától, mióta Lili elment. Tudom mi történt köztük, mégis úgy érzem több van ennek az egésznek a hátterében, mint azt gondolnám.
- Min agyalsz? - szólalt meg Kristóf mellettem elterülve az ágyon. Ez volt az első hivatalos nála szunyám, amióta megszűnt a házi fogságom, így engedéllyel Kristófnál töltöttem a péntek estémet, és bulizás helyett megnéztünk két filmet, meg rendeltünk pizzát.Az ominózus Bálint-deszka szerelmi együttlét után Kristóf hozzám hasonlóan az ágya mellett aludt, amíg nem szerzett új matracot meg ágyneműt magának megválva a régiektől, amiben hemperegtek. A mai napig nem tudom mi lehetett az a bizonyos szívesség, amivel Bálint eltudta érni, hogy cserébe Kristóf beleegyezett ebbe, és odaadta nekik az ágyát.
- Csak pár apróságon, - legyintettem mosolyogva. Az ágyon ültem törökülésben, miközben Kristóf még mindig becsukott szemekkel feküdt, viszont már ébren volt.
- Papucs ma jön haza?
- Megkérnélek, hogy ne hívd így, mert a neve Krisztián, - sosem szerettem, amikor így hívta, vagy valami más gúnyosabb becenévvel illette őt.
- Krisztián ma jön haza? - javította ki magát szerencsére, mert tuti megint összekaptunk volna. A mi kapcsolatunk nem az a bizonyos ,,minden öt percben kimondom, hogy szeretlek, meg kiírom" kapcsolat, hanem a ,,szeretlek, de az agyamra mész, viszont szeretek veled veszekedni" kapcsolat. Azt hiszem egy pszichológusnak lenne mit elemeznie rajtam, rajtunk.
- Igen ma érkezik, és egy hónapot lesz itthon, mivel valami versenyre jött - közöltem vele a tényeket.
- Hurrá! - lelkendezett mellettem elégé hamisan. Soha sem érettem miért ennyire ellenséges Krisztiánnal, miközben tök sok mindenen keresztül mentek, hiszen hozzánk hasonlóan együtt nőtt fel velünk, mivel a kis csapatunk szerves része volt, amíg Bella le nem lépett, de jár neki a taps, amiért rá párévre képes volt a volt barátja elé állni, és bocsánatot kérni tőle.
- Miért utálod ennyire? - nem most tettem fel neki ezt a kérdést, de eddig egyszer sem válaszolt rá olyan válasszal, ami kapcsolódna a normális teljes valósághoz.
- Nem utálom, csak nem szeretem, - most sem adott pontosan kielégítő választ számomra.
- Biankával én is így voltam, aztán amióta terhes sokkal közelebb kerültünk egymáshoz.
- Tekintettel arra, hogy Krisztián nem nő, így ennek az esélye kissé egyelő a nullával, miszerint a terhessége alatt puszipajtások legyünk egymással. El kellene fogadnod, nem vagyunk jóba, nem is leszünk jóba, viszont kulturált emberi lények vagyunk, akik szerintem képesek az emberi kommunikációra, de ennél többre ne számíts.
- Oké! - feladtam a további kérdezősködést, mert tisztában voltam vele, erőszakkal úgy sem fogom tudni kiszedni belőle. Ismertem annyira Kristófot, hogy tudjam, majd ha akarja elmondja nekem, addig viszont semmit sem tehetek.
- Semmi kiszedem belőled, vagy valami? Fura, de nem szoktad ilyen hamar feladni.
- Azt hiszem kezdek felnőni, - nevettem el magam.
- Büszke vagyok az én felnőtt barátnőmre, - motyogta álmos hangon, majd ásítva felült mellettem, és megnézte az időt.
- Hét múlt tíz perccel, szombat van, miért vagy ébren? - úgy néz rám, mintha hirtelen plusz két fejem nőtt volna, mivel alapjáraton soha sem szoktam szombatonként maximum tíznél előbb feltápászkodni, most még sem tudtam tovább aludni.
- Túlságosan sokat kattog az agyam, - ismertem be, mire megpuszilta a homlokom. Amióta együtt vagyunk, azóta minden olyan más. Ha kellene egy szót találnom rá, akkor azt mondanám varázslatos. Közelebb húzott magához, és úgy feküdtünk tovább.
- Ne agyalj, csak pihenj.
- Aggódom apád miatt, - csúszott ki a számon.
- Per pillanat egyáltalán nem akarok az apámról társalogni. Felnőtt férfi, ha gondja van megoldja, nincs szüksége arra, hogy akárki beleszóljon az életébe.
- Tudom, de amióta Lili lelépett olyan más lett.
- Mikor beszéltél Lilivel utoljára? - érdeklődött.
- Azon a héten, amikor össze kellet írni, hogy hány embert hívunk meg a szalagavatóra. Felhívtam, és körülbelül tíz percet csevegtünk, mert éppen nem ért rá, viszont megígérte felhív, hát azóta is hív.
- Eljön?
- Nem hiszem, de elküldtem neki a meghívott a megadott címre, amire kérte. Viktornak Törökországba kell repülnie, így ő nem lesz ott, ahogyan Marika néni sem, viszont Anita és Véda eljön, meg Krisztián is.
- Engem meg sem hívsz? - háborgott, miközben a nyakamat csókolgatta, ebben kifejezetten profi volt.
- Te alapból ott leszel Eliza miatt, ahogyan Bence is Bálint miatt.
- Persze, de a te szádból akarom hallani.
- Van kedved eljönni a szalagavatómra?
- Ki nem hagynám, - egyezett bele, és szorosabban ölelt magához. Régebben nem mertem volna fogadni arra, hogy ő meg én valaha is leszünk ilyen közeli kapcsolatban egymással, ami több, mint barátság, most mégis megtörtént, és cseppet sem bánom. Kicsit később mégis csak muszáj volt elszakadnunk egymástól, mert haza kellet mennem. Véda nagyon hiányolt, bár a büntetésem nagy részében állandóan vele játszottam. Amióta velünk élnek, mintha minden más lenne a házunkban, mert már nem olyan üres, hanem tele van vidámsággal, boldogsággal, és mindennel, ami otthonosabbá tesz egy házat. Valamiért nem akartam, hogy elmenjenek, mégis tudtam, nem maradhat így örökké minden. Ha lenne egy tanulság, amit megtanultam eddigi életem során az az, hogy semmi sem örök, mert minden változik. Ebben az esetben is igaz, bár nem hiszem, hogy Marika néni valaha még visszajön hozzánk dolgozni, tekintve mennyire beteg.
- Hatost dobtam! - kiabálta ugrálva Véda, mert ezzel a dobással már negyedszere győzőt le aznap. Nem tudom mi van ebbe a ,,Ki nevet a végén" társasjátékban, de hogy én nem nevetek az egyszer fix.
- Nincs kedved inkább mesét nézni? - reménykedtem, hátha megunja a lealázásomat, és inkább mesét nézünk.
- Még egyet! - követelte ki, én meg belementem. Szerintem nincs olyan ember ezen a Föld nevű bolygón, aki képes lenne ennek a tündérkének nemet mondani, még ha állandóan kikapok tőle.
- Oké, melyikkel leszel most?
- Sárga, - nyúlt a sárga bábukért.
- Én maradok a kékkel, - bármennyire is nem hoztak egyszer sem szerencsét nekem, attól még a kedvenc színem volt, ahogyan Védának a sárga.
- Kezdhetsz, - ajánlotta fel vigyorogva a kis ördögfióka, mivel azért ott volt benne az, hogy már négy alkalommal simán legyőzött engem, pedig nem kell nagy tudósnak lenni ehhez a játékhoz, csak szerencse kell hozzá, ő meg szerencsésebb nálam. A játék végére sikerült nyernem, aminek nagyon örültem, viszont sejtettem, hogy valahogyan átvert engem, és hagyott nyerni.
- Még nem unjátok? - jött oda az asztalunkhoz Anita, aki nagyon örült annak, hogy végre lekötöm Véda figyelmét, és nem csüng folyton rajta.
- Még nem, - rázta meg a fejét Véda, és a fényes barna hosszú hajából kijöttek a beletett csatok, amik teljesen szétrepültek a szobában. A következő játék az volt, hogy ki találja meg mindet hamarabb, így azzal is elszórakoztunk. Pár perccel később mégis ott kellet hagynom Védát az anyukájával, aki átvette a helyemet a játékban, mivel napok óta terveztem, hogy mielőtt Krisztiánnal találkozok, azelőtt beugrok Déneshez a meghívóval, mivel szeretném, ha ott lenne a szalagavatómon. Neki is elküldhettem volna postán, de sejtéseim szerint nem igazán nézegeti a postáját, meg amúgy is jobb, ha személyesen nyújtom át. A lakásához mentem, bár legbelül imádkoztam azért, hogy otthon legyen, vagy ha otthon is van, legalább pár percerejéig engedjen be, és beszéljen velem, mert Viktorral egyáltalán nem beszélt, amikor ő jött el hozzá. Hozzám hasonlóan Viktor is nagyon aggódott érte, de amíg neki nem nyitott ajtót, addig nekem igen.
- Halihó, - köszöntöttem vigyorogva, mire rám csapta az ajtót szó szerint, de nem hagytam magam, így szépen bemenetem az ajtón, amit nem zárt be.
- Nincs kedvem a kislányos hisztijeidhez, - közölte velem, amikor bevágtatott a szobájába, én meg utána mentem, miután bezártam normálisan a bejárati ajtót, nehogy más is bejöjjön, akinek nem kellene.
- Neked teljesen elmentek otthonról? Nem beszélsz Viktorral, rám meg csak úgy bevágod az ajtót, a postaládád tömve van levelekkel, mindenhol üres pizzás dobozok, meg sörösüvegek hevernek.
- Azért jöttél, hogy felmérd a helyzetemet, vagy miért? Takarítani? - nyavalygott az ágyán elterülve.
- Nem ártana, félő, hogy hamarosan rajtad kívül más lakók is megjelennek itt, - az egész pompás lakás úgy nézett ki, mintha egy szeméttelep kelős közepén lennék, sőt még undorítóbbnak is tűnt. Ebből látszott mennyire nincs vele minden rendben, hiszen Dénes mindig is kényesen ügyelt a tisztaságra, most meg minden olyan borzasztó, mintha egy teljesen más ember élne itt.
- Ha csak ezért jöttél, akkor mehetsz is, nincs szükségem senki segítségére, - háborgott. A takaróját a fejére húzta, amikor felhúztam a redőnyt, mivel olyan sötét volt a szobájában, és nem találtam meg a villanykapcsolót, így a mobilom fényének segítségével elvergődtem az ablakig, miközben átestem két cipőn, meg pár ruhán, viszont örültem annak, hogy nem egy hullán, bár a szagokból ítélve amik ott terjengtek, szerint oszlásnak indult hulla is tartózkodhat a lakásban.
- Mindig ott voltál nekem, ha segítségre volt szükségem, hát most én vagyok itt neked, és eszemben sincs elhagyni a lakást addig, amíg ilyen rémes állapotban vagy.
- Johanna, ne idegesíts fel, és ne kényszeríts arra, hogy kidobjalak a lakásomból, - a takaró alól szólalt meg, cseppet sem hozta rám a frászt a szövege, inkább elkeserített. Így kellet látnom őt.
- Képes lennél kidobni?
- Igen.
- Mondhatom így kifejezetten felnőttesen viselkedsz, vagy inkább gyerekesen.
- Mondtam, ne idegesíts, vagy...!- nem hagytam neki befejezni a mondandóját.
- Tudom mi lesz akkor, de ha már egyszer itt vagyok, akkor beszélgethetnénk.
- Mégis miről? - végre előbújt a takaró alól, én meg odaálltam az ágya mellé, mert féltem, ha leülők megtalálok valami olyant, amit egyáltalán nem szeretnék.
- Kezdem ott, hogy szeretettel meghívlak a szalagavatómra. Ha megfordulna olyan ostoba ötlet a fejedben, miszerint nem jössz el, esküszöm eljövök ide, és én magam rángatlak el, világos? Mellékesen nem tudom mi a bajod, gondolom nem én leszek az, akinek elárulod, de sejtem, hogy köze van Lilihez, mert amióta elment, azóta vagy ilyen fura. - A tekintetéből kiolvastam, hogy telitalálat volt, amikor megemlítettem Liliána nevét, mert tényleg amiatt lett ennyire más, mint amilyen valójában volt.
- Nem mondták még neked, hogy ne üsd bele az orrod olyanba, amihez semmi közöd? - támadt rám elégé ridegen.
- De, viszont a családom tagja vagy, így nem úszod meg.
- Semmilyen módon nem vagyok a családod tagja, és eszemben sincs azzá válni.
- Ezt úgy veszem, mintha ki sem mondtad volna.
- Pedig kimondtam.
- Csak is azért mondtad, mert most nem vagy önmagad.
- Ennél jobban nem is lehetnék önmagam, - pufogta, engem meg elkeserített a helyzet.
- Mit művelt Lili azon kívül, hogy te meg ő úgy voltatok együtt? - rossz volt belegondolni, hogy minek is voltam a fültanúja, de annak köszönhetően tisztában voltam pár dologgal. Dénes szerintem totál beleesett Lilibe, aki viszont jó szokásához híven őt is kihasználta, aztán amikor már nem volt rá szüksége dobta, hiszen ez volt az egyedül dolog, amiben profi volt.
- Semmi közöd hozzá! - üvöltötte a szavakat.
- Nem tudom végig nézni nyugodt szívvel, hogy ennyire tönkre teszed magad.
- Nyugi, Liliána erről már gondoskodott, - a szavai hidegek, és üresek voltak, mintha egy idegen mondta volna ki őket.
- A meghívót a kinti asztalon hagyom, - megadtam magam, nem feszegettem tovább a határokat, bármennyire is akartam volna.
- Nem hittem volna, hogy ennyire hamar feladod, - a szavai ismét belém szúrnak, és nagyobb sebeket okoznak, mint bármi más.
- Ha nincs miért küzdeni, akkor nincs miért feladni. Idővel észhez fogsz térni.
- Apád szokta ezt mondani.
- Az apám halott, - emlékeztettem rá. Otthagytam őt a szobában, hogy tovább folytassa az önsanyargatást, meg a pusztító leépülést, amit éppen csinált, mert túlságosan rossz volt még nézni is, mennyire elhagyta magát. A szemei semmi vidámságot nem tükröztek, borostás volt, bűzlött a piától, és gondolom egyszer sem ment be a munkahelyére, talán ki sem tette a lábát a lakásából. Hiába akartam segíteni rajta, ha ő nem akarja, nem kényszeríthetem rá a saját akaratomat, bármennyire is szeretném, hogy ne tegye tönkre az életét, ha egyszer ő ezt akarja, akkor az lesz, amit ő akar, nem pedig az, amit én. Kristófnál jöttem rá erre az apró tényre. Most viszont tanúbizonyságot kaptam. Ahogy elhagytam a lakást kissé megkönnyebbültem, mert nem kellett tovább néznem mivé vált Dénes, viszont megtanultam, hogy néha fáj szeretni, pláne, ha rossz emberbe szeretünk bele, aki nem képes másra, mint csak fájdalmat okozni. Reménykedtem benne, az én kapcsolatom teljesen más lesz Kristóffal, mert ha ilyen lesz, mint amilyen Dénes kapcsolata Lilivel, akkor teljesen tönkre tesszük egymást minden értelemben. A kocsim felé haladva felhívtam Kristófot, és elmeséltem neki az apjánál tett látogatásomat, ő meg megígérte elbeszélget az apjával, bár sejtettem neki sem lesz nagyobb szerencséje, mint nekem, mégis bizakodtam. Bíztam benne, bíztam Kristófban, és reménykedtem. Nem mentem ki Krisztián elé a reptérre, mert amikor azzal poénkodtam, hogy ott fogom várni egy táblával a kezemben, közölte velem, hogy sajnálatosan a társaival együtt fog megérkezni, utána meg egyből elviszik őket egy helyre, ahol kezdetét veszi a verseny, így semmi ideje nem lenne velem beszélgetni. Bármennyire is kiakartam menni elé, elfogadtam, hogy nem nyaralni jött haza, bár nagyon örülnék neki, ha nem csak a szalagavatóm napján futnánk össze pár percre, hanem kicsit több időt tölthetnénk együtt, hiszen három teljes éven keresztül csak interneten keresztül meg telefonon kommunikáltunk, ami számomra nagyon kevés volt. Néha komolyan olyan érzésem van, hogy közelebb áll hozzám Krisztián, mint Bella valaha is, ez viszont aggasztó, mert utóbbi a testvérem. Amikor vége otthon voltam ledőltem a kanapéra, és hálát adtam az istennek, hogy van hova haza térnem, ahogyan annak is, hogy vannak olyan emberek, akik szeretnek.
- Hol voltál? - Lili hangja úgy csapódott nekem, mint egy százhússzal száguldozó autó. A nappali boltíve alatt állt összefont karokkal, és dühös tekintettel. Semmi változás nem volt rajta, maximum annyi, hogy kiengedte a szőke haját, de ezen kívül semmi más nem tűnt fel. Barna dzsekijével, a fekete hosszú szárú csizmájával, meg az enyémhez hasonló sötét szoknyával pont úgy nézett ki, mintha a hasonmásom lenne.
- Vicces, de ezt inkább én kérdezném tőled kedves Liliána, - poénos volt a helyzet, nem tudtam megállni nevetés nélkül. Pont csak emlegetni kellet, és egyből fel is bukkant.
- Kicsit elszálltál magadtól, nem gondolod? - nem lépett közelebb, én meg nem keltem fel a kanapéról, csak pozíciót váltottam, hogy jobban lássam őt.
- Azért jöttél, mert annyira közölni akartad ezt velem?
- Viktor mesélte miket szoktál mostanság művelni, és nagyon nem tetszik egyikünknek sem. A szerelem ennyire elvette az eszed?
- Dénesnél jártam, aki valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag totálisan padlón van neked köszönhetően. A szerelem nem vette el az eszem, csak megpróbálom túlélni ezt az egész katyvaszt, amit az életnek nevezek, bár nem könnyíted meg a dolgom.
- Miről beszélgettél vele? - nem zökkent ki a dühös helyzetből, sőt egyáltalán nem változott meg egy cseppet sem azok után, amiket mondtam neki, pedig azt hittem lesz benne egy kis szomorúság vagy valami, ami jelezné mennyire bánja, hogyan elbánt szegény Dénessel, de semmi.
- Semmi különösről, - ingattam a fejem.
- Mindegy. Csak azért jöttem, hogy közöljem veled, nem megyek el a szalagavatódra, szóval ne számíts a részvételemre.
- Gratulálok, hogy egy sima ,,mindegy" szóval képes vagy elintézni azt, amit műveltél. Nem tudom mi történt közted meg közte, de kezdem sejteni. Én próbáltam veled normális rokoni kapcsolatot ápolni, de ezek után, hogy idejössz, és közlöd velem ne számítsak rád, már nem érdekel. Teszek rá, hogy ott leszel, vagy sem, a te döntésed, én meghívtalak, mert akartam, hogy elgyere, de a te döntésed. - Képtelen voltam megérteni őt, azt meg végképpen nem értettem mit, miért tesz.
- Nem csináltam semmit, és jó okom van arra, amiért nem megyek el.
- Mégis mi? - mindent megadtam volna, hogy legalább egy kis időre képes legyek értelmezni a cselekedetei mögött megbújó értelmet.
- Semmi közöd hozzá! - vicsorgott, mint egy megveszett kutya.
- Kifelé menet ne felejtsd el becsukni az ajtót, - mondtam neki.
- Ha így folytatód mindenkit elmarsz magad mellől, bár nem tudom mit eszik rajtad Kristóf.
- Dénes miattad fordult el mellőlem, Bella önszántából hagyott el, nem kényszerítette senki, ahogyan a szüleimet sem, csak ők sajnos nem tehetnek arról, hogy meghaltak. Kristóf és én tökéletesen megvagyunk, köszönöm kérdésedet.
- Azt hiszed örökre melletted marad? Most dúl a szerelem, meg rózsaszín minden, de aztán mi lesz? Tudom milyen az a fiú, nem hozzád való, mert csak arra kellesz neki. Nem szeret.
- Honnét tudod ennyire biztosan? Ki vagy te, hogy megmond ki szeret engem, és ki nem? Kinek hiszed te magad? - ugrottam fel a kanapéról, amikor már végképpen betelt a pohár.
- Mert tudom kit szeret, és az a személy nem te vagy.
- Nem tudod mit beszélsz.
- Kedves Johanna, úgy tűnik a lovagod nem világosított fel téged egy-két.....
- Fogd be! - parancsoltam rá.
- Szóval te nem is tudtad, hogy Bella meg Kristóf összejöttek, amikor a nővéred Krisztiánnal járt?
- Nem, ez nem igaz! - eszembe sem jutott elhinni a szavait. Kristóf bármennyire is megrögzött nőcsábász volt, attól még tiszteletben tartotta, ha valaki kapcsolatban volt, olyan lánnyal nem is kezdett.
- Maga a nővéred mesélte nekem, amikor Krisztián dobta őt, mert kitudódott az igazság. Ott voltam, amikor Krisztián és Bella ezen vitázott, az egészet hallottam.
- Hazudsz, ők csak barátok voltak, - forgott velem minden.
- Téged soha sem érdekelt, miért is szakítottak?
- De, viszont biztos vagyok benne, hogy nem emiatt, hiszen Bella soha sem lett volna képes megcsalni a szerelmét pont Kristóffal.
- Túlságosan hasonlítasz a nővéredre, hiába fested a hajad, attól még Bella kiköpött mása vagy. Te tudod, de ne felejtsd el, én figyelmeztettelek. Majd egy szép napon rádöbbensz, hogy mindvégig nekem volt igazam.
- Tűnj innen! - indultam meg felé, és kitessékeltem a házból.
- Képes vagy kidobni engem? - értetlenkedett Liliána.
- Kristóf nem azért jár velem, mert Bella pótlék vagyok számára, szóval mást fárassz a hülyeségeiddel! - köpködtem a szavakat, és becsuktam mögötte az ajtót. Túlságosan felhúzott azzal, amit állított, mert tisztában voltam vele, hogy nyomos ok miatt szakított Krisztián és Bella pontosan az előtt mielőtt a nővérem lelépett volna, de előtte kibékültek, ezért nem hinném, hogy egy ekkora dolog miatt kaptak akkor össze. Mindezzel ellenben ott volt a tény, Kristóf valamiért nem kedveli Krisztiánt, ami kezdi elültetni bennem a gyanú magvait, mert ha Lilinek igaza van, és tényleg ez történt, akkor sokkal több van ezek mögött a dolgok mögött, mint sejtettem. Erre csak is ők hárman adhatnak választ számomra, én pedig azt hiszem ki fogom deríteni mi is történt. Nagyon félek, ha valaha is megtudom az igazságot, az nagyon nem fog tetszeni nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése