13. Fejezet
Születésnapi buli
,,A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik."
Popper Péter
Szerintem minden ember vágyott valamire kiskorában. Én például arra, hogy minél hamarabb felnőjek, aztán így több évvel később rá kellet döbbennem, oltári nagy baromság volt a részemről olyan valamire vágyni, amit akarva, vagy akaratlanul is megkaphatok. Ja, szívás! Per pillanat valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Kristófra vágyok Totál szívás! A napok teltek, és már csak két nap volt vissza októberből, ami jelezte, hamarosan itt lesz Kristóf születésnapja. Tavaly oltárira eláztunk, és másnap reggel egy vadidegen házban, helyesbítve egy vadidegen ház fürdőszobai kádjában tértünk magunkhoz, ami kicsit ciki volt, de kiderült, hogy nem is volt annyira idegen a srác, akié a lakás, mivel aznap ő is ott volt Kristóf buliján. Igen, voltak ilyen érdekes dolgaink. Amíg Bence azon volt, hogy túléljem az életemet, addig Kristóf volt az, aki kicsit megnehezítette a dolgát ebben. Mindig élettelinek éreztem magam vele, mivel ő az, aki átsegített a bánatomon, amit az én édes drága nővérem okozott. Idén furcsa lesz kihagyni a születésnapját, amire szerintem csak egyszer volt példa eddigi életem során, mivel pár évvel ezelőtt elkaptam valami csúnya bacit, és kórházba kerültem. Eszembe sem jutott a köztünk történt dolgok után, hogy vigyorgófejjel kívánjak neki boldog születésnapot, amikor meg sem érdemelné, bár elismerem kissé túlreagálom a dolgokat, még sem vagyok képes arra, hogy megbocsássak neki, vagyis még nem. Bianka jelenléte sem tudott enyhíteni a kis fájdalmamon. Amióta a kedvesnek nem nevezhető szülei kirakták őt, helyesbítve magára hagyták, azóta nálunk lakik, méghozzá a szobámba, mivel mindegyik másik szoba már foglalt volt, így azóta matracon csövezek. Cseppet sem fura a helyzet, sőt kifejezetten remek hangulatom van attól, hogy segíthetek neki. Viktor szerint az átkozott jó lelkem fog a sírba vinni. Bár ezzel nem értettem teljesen egyet, még sem keltem vele vitára, csak simán hagytam az egészet a fenébe.
- Ugye, te most csak viccelsz? - Eliza kissé kiakadt, amikor közöltem vele, eszemben sincs elmenni velük a titkos meglepetésbulira, amit Kristófnak szerveznek. Dénes egyik barátja kölcsönadta az erdei kis házikóját azzal a feltétellel, hogy a buli után szépen mindent kitakarítanak, és nem hagynak mocskot maguk után. Őszi szünetünk volt, és minden napom abból állt, hogy a szobámban olvasgattam, vagy összefutottam egy ismerőssel. Eliza reggel hívott, és azt vette a fejébe, hogy menjünk el sütizni, én meg belementem.
- Tényleg komolyan gondoltam, - erősítettem meg az elhatározásomat, amin egyáltalán nem akartam változtatni senki kedvéért.
- Ott lesz Bálint, Ricsi, Bence, Norbi, Szabina, Hajni meg sokan mások.
- Nem érdekel, én akkor sem megyek.
- De miért? - Eliza nem tudott arról, hogy min kaptam össze a bátyával, nem is akartam neki elmondani, bár sokan pletykáltak rólunk a suliban.
- Más dolgom van, - hazudtam kissé átlátszóan. Akkor úgy tűnt Eliza elhitte, mert utána egyszer sem hozta fel a témát, ha beszéltünk. Napokig úgy tűnt minden rendben lesz, és cseppet sem emésztettem amiatt magam, mert kihagyom azt a bulit. Ja, ezt próbáltam bemesélni magamnak, mindhiába, mivel igenis bántott, csak nekem is van büszkeségem, ami nem hagyott nyugodni. Képtelen lettem volna elviselni ezek után, ha megint ilyeneket mond a haverjai előtt rólam, bár ennél szebb dolgokat is művelt a barátai előtt, mégis ez esett a legszarabbul, és mellékesen arra sem voltam kíváncsi most kit szed össze, helyesbítve kiket szed össze. Mindig ugyanaz a mese, csak a lányok szoktak változni a meséjében.
- Mikor lesz a buli? - érdeklődött Bianka, amikor péntek délután otthon ücsörögtünk az étkezőben és éppen müzlit ettünk. A terhessége miatt folyton rosszul van, viszont eszméletlenül kívánja a müzlit, méghozzá mindig azt, amit én eszek. A többiek nem voltak otthon. Viktor még dolgozott, Véda és Anita meg színházba ment, míg Liliána ismételten szó nélkül lelépett. Viktor szerint túlságosan sok volt Lili számára a nálunk eltöltött nyugis párnap, mivel ő tizennyolc éves kora óta képtelen volt ennyit egy helyben megmaradni, ez az évek alatt cseppet sem változott.
- Bálint azt mesélte, hogy ma este mennek Ricsiék és vasárnap jönnek haza. Az ereszd el a hajam parti szombaton lesz, csak előremennek feldíszíteni a házat, - magyaráztam neki.
- Miért nem mész? - Bianka sem értette miért is vagyok ennyire makacs.
- És te miért nem mész? - kérdeztem vissza.
- Nem hívtak, - vágta rá kapásból a hazugságot.
- Kamu, mert tudom, hogy Dominik egyik haverja elhívott, ahogyan Bence is, sőt még Eliza is.
- Terhesen eszembe sem jut elmenni abba az őrületbe.
- Vagy, mert nem akarsz egy bizonyos személlyel találkozni.
- Ahogy te sem, szóval ebben megegyezünk egymással. Tehát, akkor tényleg nem mész el?
- Képtelen lennék végignézni, ahogy más lányokkal enyeleg, meg szobára megy velük, - még a hideg is kirázott, amikor elképzeltem, azt a bizonyos jelenetet, amit nem akartam látni soha többé, mert eddig is éppen elégszer volt ilyenben részem.
- Én meg képtelen vagyok megmondani a gyerekem apjának, hogy apa lesz, bár tisztában vagyok azzal, joga van tudni róla, mégsem vagyok képes elé állni ezzel, amikor tisztában vagyok vele, mennyire nehéz helyzetben van. Talán pár hónap múlva megbánom, amiért nem vetettem el a babát, de egyszerűen, amikor megláttam, képtelen voltam rá. Olyan kis pici, és egy rész belőlem, meg belőle.
- Szerintem Dominik még mindig szeret, - csúszott ki a számon.
- Ezt azután mond, miután megnézted a tegnap feltett képeit, - mondta nekem szomorúan, aztán a müzlijével együtt otthagyott engem az asztalnál. Azonnal megkerestem Dominik profilját, és világossá vált mire is célzott Bianka a szavaival. Dominik tegnap elment valahová a barátaival,ahol a képek szerint kissé elszabadult a pokol a sok piától, mivel egy halom üveg hevert a képeken szanaszét. Még sem az sörösüvegek voltak a lényegek, hanem az egyik képen Bianka volt barátja egy kifejezetten csinos szőkés hajú lánnyal csókolózik. Totálisan elázhatott Dominik, mert köztudott volt róla, baromira szőke ellenes, és csak részegen szedett/szed fel ilyen hajszínű lányokat (megjegyzés Bianka örökös kivétel, mivel miatta nem bukik más szőkékre), sőt ezt saját magam is megtapasztalhattam, amikor először találkoztam vele, vagyis helyesbítve akkor már sokadik volt, mivel előtte látásból ismertük egymást. Megértettem miért esett számára rosszul a látott kép, de ő kezdte a dolgot, amikor elrángatott engem arra a pocsék randira, ahová a volt fiúja betoppant, ezzel tönkre vágva mindent. Emlékszem, amikor Bella a nővérem szakított a barátjával Krisztiánnal, és napokon keresztül az én szobámban dekkolva szidta őt. Már nem emlékszem hogyan békültek ki akkor, mégis egyszer csak azon kaptam magam, hogy a nővérem ismét ugyanolyan volt, mint a szakítás előtt. Ez pontosan az eltűnése előtt történt két héttel, de nem hiszem, hogy bármiféle köze is lenne a kettőnek egymáshoz. Este a szobámban beszélgettem Krisztiánnal,akinek elmeséltem minden apró problémámat,mivel roppantul jól esett hallani a hangját, mivel mostanság nem sokat tudtunk beszélni egymással. Szóba került valahogyan Bella is, bár nem tudom hogyan terelődött rá a beszédtémánk, viszont ekkor Krisztián elárulta, hogy a nővérem pár napja megkereste őt személyesen, és bocsánatot kért tőle.
- Hogy micsoda? - nem akartam hinni a fülemnek.
- Ott várt a lakásom előtt, - ismételte meg a mondandóját megint. - Bejött, beszélgettünk, aztán elment.
- Nem kérdezett rólam semmit?
- Nem, - hezitált pár percet a válasszal.
- Akkor gondolom nem kötötte az orrodra hová ment azután, hogy nálad járt?
- Csak annyit mondott, hamarosan találkozunk, erre mondtam neki, hogy haza utazom, mire azt válaszolta, tud róla,olvasta az újságban.
- Komolyan, már nem értem a nővéremet.
- Szerintem hamarosan haza tér ő is.
- Nem hiszem.
- Johanna, sajnálom, hogy elmondtam.
- Nem kell sajnálnod, sőt hálás vagyok, mert így legalább tudom, még él. - Egészen eddig mindig azt kívántam, bárcsak tudnám hol van, vagy legalább írna két szót, de aztán rádöbbentem, ez túlságosan nagy kérés lenne tőle. Elment, itt hagyott engem.
- Most mennem kell, - ezek után elköszönt tőlem, majd megszakította a beszélgetésünket. Éjszaka alvás helyet a plafont bámultam. Ha lehunytam a szemem a nővérem arca jelent meg előttem, meg a régi emlékeink, akire egyáltalán nem akartam emlékezni. Liliána szerint Bella azért ment el, mert őt is hajtotta az a hülye átok, ami arra kényszeríti a női családtagjaimat, hogy egy időre lelépjenek, és maguk mögött hagyjanak mindent. Én nem hittem ebben az átkos baromságba, mivel engem még egyszer sem ért utol, ahogyan az sem volt tervbe véve, miszerint köszönés nélkül csak úgy lelépek innét évekre. Valahogy mégis csak sikerült elszundítanom. Másnap tíz után ébredtem, és egész nap olvastam J. A. Redmerski A soha határa című regényének folytatását Az örökké határát, és nem bántam meg, hogy elolvastam a folytatást, pedig nagyon sok negatív véleményt olvastam arról, miszerint nem kellet volna folytatni. Ezzel töltöttem a szombat délutánomat, meg Védával társasoztunk. Állandóan kikaptam tőle, így kicsit ciki elismerni, hogy egy hatéves simán megvert ötször egy nyamvadt játékban. Szerencsémre csak Bianka volt a tanúja eme kellemetlen kis vereségnek, így tudni fogom, ha eljár a szája. Vacsi után ismét visszatértem a szobámba tovább olvasni a könyvet, mert rettentően érdekelt mi lesz a szereplőkkel. Még a kezembe sem vettem, amikor Bence meg az öccse bevágtatott a szobámba.
- Tedd le a könyvet, és szedd össze a cuccod! - parancsolt rám Bence, aki mögött amolyan támaszformaként ott állt Bálint. Egyik fiú sem tűnt valami vidámnak, sőt rettentően komolynak tűntek.
- Ha arra akartok rávenni, hogy menjek el Kristóf születésnapi partijára, akkor közlöm veletek, nagyon rossz helyen kopogtattatok, mert eszemben sincs ilyesmi, - közöltem velük a matracon ücsörögve. Bálint előttem termett, és kikapta a kezemből a könyvemet, aminek nagyon nem örültem, sőt annak sem, ahogyan Bence felemelt a matracomról, és a hátára dobott.
- Vagy jössz magadtól, vagy kiviszlek a kocsiba, addig Bálint összepakolja egy táskába a cuccod? Melyiket választod? - szegezte nekem a kérdését az idősebbik testvér. Egyikhez sem volt kedvem, mégis az első lehetőségre böktem rá, mivel nem akartam, hogy Bálint szedje össze a holmimat, mivel a szekrényemben akadnak olyan göncök, amik véletlenül, vagy szándékosan belekerülnének a táskámba, és ezt nagyon nem szeretném. A hátizsákomba tettem váltásruhát, meg pizsit, bár tudtam, nem fogok átöltözni, mivel képtelen lennék a sok piás között nyugodtan aludni, viszont más egyéb hasznos kelléket is betettem, amire egy fiatal lánynak mindig szüksége lehet, ha elmegy otthonról. Amíg én összeszedtem a kissé szétcsúszott külsőmet, addig a fiúk lementek a nappaliba, de közölték velem, ha húsz kerek perc múlva nem leszek lent, feljönnek, és úgy visznek el, ahogyan éppen rám leltek. Szerencsémre nem kellet ettől félnem, mert időben összekészültem, így nem kellet feljönniük.
- Engem most éppen elrabolnak, - közöltem Viktorral, aki a kanapén ülve nézte a tévét. Mellette Bianka pötyögött valamit a gépén, amit Bencének meg az öccsének mutogatott, viszont az érkezésemre mindannyian felkapták a fejüket.
- Ne igyál sok alkoholt, és egészben gyere haza, - közölte velem Viktor. Elköszöntem Anitától is, akinek végre sikerült elaltatni Védát, és éppen akkor tért vissza a nappaliba, amikor én pocsék színészi tehetségemet csillogtattam meg a többieknek. Fájószívvel hagytam hátra a többieket, akik jó szórakozást kívántak nekünk, de mégsem miattuk fájt a szívem, hanem amiatt, ami rám várt. Este hat után érkeztünk meg a házhoz, ahol már nagyon sokan vártak Kristófra, és kissé mérgesek voltak, amikor helyette, mi érkeztünk meg, nem pedig az ünnepelt. Bálint elmondása szerint Kristóf Dominik társaságában fog érkezni, és semmit sem tud a meglepetésről. Hát, szerintem tuti meg fog lepődni, amikor engem meglát. A bejárati ajtótól a lehető legmesszebbre mentem, és megpróbáltam láthatatlannak tűnni, még sem sikerült.
- Drágaság, csak nem előlem menekülsz? - egy erős kar átfogta a testem, és egy kicsit hátrarántott. Nem ijedtem meg, mert tudtam mi fog történni, mivel ismertem az illetőt. Norbi volt az, Kristóf unokatestvére, aki szintén jelen volt azon a napon három cseszett évvel ezelőtt, amikor Bella megpattant. Ő meg a barátnője Natália, akkor döntött úgy, hogy mindent hátrahagynak, és elköltöznek Krisztiánhoz hasonló módon, csak ők országon belül maradtak. Azóta majdnem minden hónapban beszélgettünk egy vagy két óra hosszt, de már nem olyan erős a baráti kapcsolatunk, mint régebben, amikor együtt nőttünk fel.
- Eszemben sincs előled menekülni, én Kristóf elől menekülök, - pontosítottam, miközben megpróbáltam kiszabadulni a szorításából.
- Egy születésnapi bulin kissé érdekes, ha a vendég menekül az ünnepelt elől, - nevetett fel.
- Nem menekülök, csak nincs kedvem vele bájologni, - javítottam ki.
- Ezért szóltam Bencének, hogy hozzon el.
- Szóval te beszélted rá.
- Nem kellet rábeszélnem semmire, mert egyetértett velem abban, hogy mégis milyen dolog az, hogy kihagyod a születésnapját. Ő hányszor hagyta ki a tiédet? Mindig ott volt, amikor szüksége volt rád. Mindketten tudjuk, néha oltári nagy paraszt tud lenni, de attól még a barátod, együtt nőttetek fel, hiszen olyan, mintha a testvéred lenne, és te is olyan vagy számára. - Norbi ontotta magából a szentbeszédét, amiben részben igaza volt, Kristóf mindig ott volt, amikor szükségem volt rá, sőt tényleg oltári nagy paraszt tudott lenni, mégis képtelen voltam továbbra is lenyelni a hülyeségeit.
- Elengednél? - tovább erőlködtem azon, hogy végre kiszabaduljak a szorításából.
- Miért? - hajolt le hozzám. Annyira utáltam a magasságát, mivel még Bencénél is sokkal magasabb, meg erősebb volt, pedig Bence száznyolcvan egynéhány, míg ő túlment már jóval a százkilencvenen.
- Pisilnem kell, - motyogtam zavarodottan, viszont elengedett, én meg szépen le is léptem. Mire sikerült megtalálnom a vécét, meg visszaérni Norbi mellé, már a többik túljutottak a lepjük meg Kristófot dolgon, mert megérkezett a mankóin egyensúlyozva.
- Lemaradtál, - suttogta a fülembe Norbi, akinek a kezébe már ott volt a pálinkás kis műanyagpohár.
- Nem izgat, - ráztam meg a fejem. Bence egyik pulcsiját húztam magamra, mert cseszettül hideg volt nekem, pedig két hősugárzó is ment a házba, meg a konvektort is bekapcsolták.
- Miért vagy ilyen kis morcos? - ölelt át. - Kérsz egy kis pálinkát?
- Nem köszi, inkább kihagyom, innét érzem az illatát, és ha már az képes megcsapni, akkor jobb, ha nem kerülök vele közelebbi kapcsolatba. Nati is itt van? - kérdeztem meg tőle, bár sejtettem a választ.
- Nem érezte jól magát, - válaszolta.
- Pedig vele is jó lett volna egy kicsit személyesen is beszélgetni, - bírtam Natáliát, mert ő meg a többi lány volt Bella legeslegjobb barátnője, akivel mindent megtudott beszélni, viszont csak is ő tartotta velem a kapcsolatot a történtek után. - Alapjáraton, akkor te leszel a pajzsom, aki lerázza rólam a sok gyökeret, aki rám tapad.
- Alázatos szolgája szolgálatra jelentkezik, - hajolt meg előttem, és máris jobb kedvem lett. Néha pokolira tud hiányozni a régi dolgok, amiket együtt csináltunk, de mégis érzem, kezdünk felnőni, és már nem a mi kis csapatunk a legfontosabb mindannyiunk számára, hanem minden más, mint például a család (Norbi és Natália tavaly házasodtak össze), vagy életcélok meglelése (ez leginkább rám, és Kristófra jellemző, mivel mi vagyunk kb az utolsók,akiknek fogalmuk sincs hogyan tervezzék az életüket, bár Kristófnak már van munkahelye).
- Nocsak ki van itt? - lépett oda hozzánk Dominik. na, már tényleg csak ő hiányzott nekem.
- Mi van, szöszi kizavart a szájából? - támadtam neki, amikor odanyomult mellém.
- Csak nem féltékeny vagy? - közelebb lépet, én meg automatikusan hátrább, nehogy még túlságosan közel kerüljön hozzám, mert félő volt, hogy lehányom.
- Mégis mire kellene nekem féltékenynek lennem? Rád?- fintorogtam. Egyik pillanatban még Norbival röhögtem össze a köviben már arra lettem figyelmes, ahogyan Dominik megragadja a lábaimat, és feldob a hátára, pontosan úgy, ahogyan Bence csinálta, csak ő nem finomkodott annyira. Hiába tiltakoztam, csapkodtam, nem tett le.
- Bence, segíts! - kértem tőle, de csak itta tovább a sörét.
- Bocsi, el vagyok foglalva, - válaszolta a segítségkérésemre, és összepacsizott azzal a seggfejjel, aki engem tartott fogva.
- Bence most nem jön segíteni neked, mert nekünk van egy kis megbeszélnivalónk, - csapkodta meg a fenekemet, én meg jó erősen rávágtam a hátára, aztán erősebben kezdtem ütögetni, amikor megindult egy üres szoba felé. Mindennél erősebb pánik lett rajtam úrrá, mert nem tudtam mit akar velem csinálni, bár mivel Bence nem lépett közbe, sem Norbi, így gondoltam nem fog Dominik fojtogatni, vagy erőszakot alkalmazni, amúgy valójában néha szívesen agyonverne.
- Tegyél le! - követeltem tőle ezredjére, de meg sem hallotta a kérésemet, csak vitt, majd kedvesnek nem mondható mozdulattal rávágott az ágyra, ami rohadt kemény volt.
- Soha sem hittem volna, hogy valaha is ágyba viszlek, - poénkodott Dominik, bezárva az ajtót, nehogy kitudjak menekülni, sőt a kulcsát a gatyájába tette, méghozzá az alsógatyájába.
- Élvezd ki a helyzetet, mert több ilyenre nem lesz példa, - fújtattam idegesen. Nem érdekelt, hogyan nézett ki a szoba, amibe becipelt, csak az érdekelt, hogyan tudnék kijutni onnét minél hamarabb, mert kezdett nagyon rossz előérzetem lenni.
- Nem is reméltem, - nevetett fel hangosan, és elkezdett közeledni felém, én meg átmásztam az ágyon egészen az ablakig, így legalább az ágy köztünk volt. Aztán hirtelen felgyorsított, aztán kergetőzni kezdtünk, míg el nem kapott, mivel nem volt túl sok menekülési lehetőségem a karja meg túlságosan hosszú.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem most már sokkal idegesebben.
- Miért lakik nálatok Bianka? - ez volt az első, amire választ várt.
- Unatkozott otthon, - kamuztam.
- Addig nem mész ki, amíg nem válaszolsz, - Dominik kőkeményen elhatározta, kiszedi belőlem a helyes választ, bármi is legyen az ára. Ahogyan ott térdeltem a földön, én meg hátulról lefogott, kissé kezdett tovább hatalmasodni rajtam a pánikfélelem, amit az egész helyzet kiváltott belőlem.
- Nincs jogod itt tartani, tekintettel arra, milyen képed van fent a közösségi oldaladon, - vágtam neki vissza, és erősen beleütöttem a combjába, amitől felszisszent.
- Részeg voltam, - mentegetőzött.
- Ja, biztos! - nem hittem neki.
- Nem bukok a szőkékre, ez a nagy mázlid, - ütögette meg a hátamat.
- Tekintettel arra, hogy éppen rajtam tehénkedsz,és egy bizonyos részed böködi a fenekem, meg arra, mennyire élvezettel faltad azt a rib@ncot, nem igazán hiszek neked, - mutattam rá a helyzetünkre
- Bocsi, kicsit beindított a helyzet. Pasi vagyok, rémlik? Hagyjuk, helyette arra válaszolj, amit kérdeztem.
- Biankát kidobták a szülei, - árultam el, de csak ennyit, hogy minél hamarabb eltudjak szabadulni innét.
- Miért? - még jobban leszorított.
- Anyádék nem mondták, hogy nem szabad ilyent csinálni egy lánnyal? - kapkodtam levegő után.
- Bianka mindig élvezte, amikor ezt csináltam vele.
- Hurrá! - köhögtem.
- Azt pletykálják terhes. Igaz ez? - hoppá! Na, emiatt nem szeretem a pletykákat, mivel túlságosan gyorsan terjedtek, sőt ebben az esetben az igazság végül célba is ért.
- Nem mondhatok semmit, mert nem az én dolgom, - ráztam meg a fejem.
- Tehát akkor igaz? - megint folytatta a faggatásom, ahogyan a kínzásomat is, mert leköpött mellettem a földre, majd hozzá tette, a kövi kicsit arrébb fog landolni. Az ilyen húzásai miatt rühelltem a fejét.
- Te ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod? - hiába erőlködtem túlságosan nagy és erős volt hozzám képest.
- Ne akard, hogy megbilincseljelek! - csattant fel Dominik.
- Honnét a fenéből van neked bilincsed? Tudod mi? Inkább nem is akarom tudni, - fúj, még belegondolni is rémes volt számomra, így nem firtattam tovább a dolgot. Igen, tényleg volt bilincse, és tényleg feltette nekem a kezeimre, így szépen festettem. - Szed le, de rögtön! - parancsoltam rá, hiába. Valaki éppen ekkor választotta a lehető legjobb időzítést arra, hogy bedörömböljön az ajtón keresztül a szobába.
- Itt éppen kínzás folyik, tűnj el! - kiabálta ki Dominik.
- Nyisd ki a rohadt ajtót, és beszéljünk! - hát, amikor meghallottam a kint álló személy hangját, azt hittem szívrohamot kapok. Igen, összetéveszthetetlenül is Bianka állt ott, így Dominik szó nélkül beletúrt a gatyájába, és végre előszedte a kulcsát. Nem kell rosszra gondolni. - Neked elment az eszed? - vágtatott be a szobába Bianka, és felnyomta a villanyt, ami elégé kínos lett számomra, mert sötétben legalább nem látszott annyira, mennyire cikis helyzetben fetrengek a szőnyegen.
- Éppen próbálom kiszedni belőle a titkodat, - árulta el neki a volt barátja.
- Akkor miért nem engem kérdeztél? - támadt neki Bianka. Nem akartam hangosan kimondani, hogy a túl sok idegeskedés árt a babának, mert azzal mindent elárultam volna, amit jobb volt titokban tartani.
- Mivel nem állsz szóba velem, - emlékeztette a tényekre a volt barátnőjét.
- Hé, bocsi! - köhintettem kettőt, amivel sikerült magamra vonni a figyelmüket.
- Mi van? - kérdezték egyszerre tőlem.
- Szerintetek mi lenne? Elengednétek, vagy még megvárjátok, amíg lerohad a kezemről a bilincs? - vicsorogtam felnézve rájuk.
- Bocsi, de nincs nálam a kulcs, - nem pont erre a válaszra vártam tőlük, amikor mindkettőjük megerősítette, egyiknél sincs ott a bilincset nyitó kicsi kulcsocska, amire szükségem lenne.
- Akkor mégis hogyan szedjem le? - kérdően néztem Dominikra, aki csak megvonta a vállait röhögve.
- Kristóf tudja, övé, - nyögte végre ki, aztán segítettek felállni.
- Ez a gyökér elkapott, becibált ide, és megpróbált kiszedni belőlem dolgokat, de nem köptem neki, - mikor sikerült előreszednem a kezeimet úgy, hogy össze voltak bilincselve, és nem estem pofára, kissé hálásabb voltam az Istennek.
- Köszönöm, - mondta Bianka, aztán kilökött a folyosóra, és bezárta az ajtót. Mivel a mai estém amúgy is elégé pörgős volt, így nem is akartam tudni mi fog ezek után zajlani abban a mocskos szobában, így elindultam megkeresni Kristófot, bár legszívesebben inkább visszamentem volna, ahol eddig raboskodtam, mintsem elé álljak.Két fiú megjegyezte elhaladva mellettem, hogy szívesen szobára vinnének, sőt egy édes khm hármasban is benne lennének, mire jól megmondtam nekik a véleményemet. Inkább nem részletezem miket vágtam a fejükhöz idegesen, de annyira felhúztak a kis gusztustalan csávók. Szerencsémre annyira részegek voltak már, hogy azt sem voltak képesek felfogni mit magyarázok ott nekik, meg amúgy sem időztem a társaságukban olyan sokáig. A konyhában megtaláltam Elizát, aki Ricsivel smárolt, és egyikük sem tudta hol van Kristóf, ahogyan a többiek se, mert mindegyik azt dumálta, hogy előbb még itt volt. Egészen hajnali háromig járkáltam a házba, hátha megtalálom, sőt még a szobákba is benyitottam, bár azt inkább passzolnom kellet volna, mert sok csúnya dolgot láttam, amit nem szerettem volna. Egész éjszaka nem ittam semmit, viszont így józanul kissé jobban cseszte az idegemet a helyzetem, meg az, hogy hol a fészkes fenében lehet Kristóf, amikor nem is olyan nagy a ház, nem kerülhetjük el folyton egymást. Reggel hatra már csak én voltam az egyedüli józan, mivel a többiek nagyban aludtak, vagy éppen a konyhában beszélgetve józanodtak, hogy képesek legyenek haza jutni.
A kanapé éppen foglalt volt, így leültem elé a földre, mivel nem akartam felzavarni a horkoló Bálintot, meg amúgy is kezdtem megszeretni a házban található puha szőnyegeket.Ahogy ott továbbra is azon erőlködtem, hogyan szabaduljak meg a csuklóimat felhorzsoló nyűgömtől, felpillantottam és ott állt Ő. A mankói nem voltak ott mellette, csak egyenesen ácsorgott, és éppen gumi cukit rágcsált.
- A többiek szóltak, hogy keresel, - odacsoszogott elém, majd nagy nehezen helyet foglalt velem szemben.
- Nálad van a kulcs? - mutattam felé a ,,kis problémámat". Kristóf arcán látszott mennyire jól szórakozik, viszont piros pont neki, amiért nem röhögött ki hangosan.
- Igen, de cserébe kérek valamit.
- Mit akarsz? - ráncoltam a homlokom mérgesen. Nagyot nyelve vártam a válaszát.
- Kérj szépen bocsánatot, - nyögte ki vigyorogva, és újabb macit tömött bele a szájába.
- Bocsánat, - mondtam neki.
- Tudsz, te jobbat is - az egyik elszabadult hajtincsemet a fülem mögé tűrte, de pár pillanatig az arcomon tartotta a kezét. Kicsit megborzongtam az érintésétől.
- Bocsánat, hogy nem fogadtam a bocsánat kérésedet, de tényleg túl sok volt számomra azt, amit műveltél. Képtelen voltam lenyelni, emiatt sem akartam idejönni, viszont Bencéék nem hagyták, hogy otthon üljek. Norbi szerint oltári nagy paraszt vagy, és mivel az unokatesód, ő mondhat ilyent, én meg egyetérthetek vele, de mindig ott voltál nekem, amikor szükségem volt rád, ahogyan én is neked bármit is tettél. Aztán idővel eszembe jutott, mennyire rossz volt, amikor kint az erdőben azon paráztam, mennyire tehetetlen is vagyok, pedig szükséged volt rám. Utána értettem meg, baromira rosszul esne, ha a továbbiakban nem lennél része az életemnek, mert túlságosan szeretlek ahhoz, hogy hagyjam veszni hagyni a barátságunkat, viszont, ha nem változtatsz a gyerekes viselkedéseden, akkor nem lesz más választásom. Ma van a születésnapod, illetve már tegnap volt, de ne most akadjunk fel a részleteken. Tehát, megbocsátasz, és leszeded rólam ezt a fenét, vagy hozzak egy fadarabot, és törjem el a másik lábadat is? - A szavak csak úgy dőltek belőlem, úgy áradtak.
- Rendben, - adta be végre a derekát, bár nem tudom mi hatott rá. A fenyegetésem, vagy talán inkább az, amiket mondtam neki? Fogalmam sincs.
- Mellékesen elfogod veszteni a fogadásunkat, ha még emlékszel rá, - juttattam eszébe a mi kis megállapodásunkat. Kristóf nehézkesen, de úgy forgolódott, hogy végül mellém ült, és neki dőlt a kanapéra.
- Cicám,én törött lábbal képes voltam eljönni ide, egy lehetetlennek tűnő kihívás meg se kottyan nekem.
- Nem vagyok a cicád! - kértem ki magamnak.
- Annyira hiányoztál, - puszilta meg az arcomat.
- Őrült egy estém volt, - mutattam a bilincses kezeimre, amiken még mindig ott volt, aminek nem kellet volna.
- Tudom, bár nem tudtam miért kéri kölcsön Dominik. Meg voltam győződve, végre képes elszakadni Biankától, de úgy tűnik tévedtem.
- Te hívtad ide Biankát, ugye? - tátva maradt a szám. Előhalászta a kulcsot a zsebéből, aztán végre szabad voltam.
- Csak egy telefonomba került, nem nagy ügy, - legyintett, majd az ölébe ültetett. A fejemet a mellkasának döntöttem, és a szívverését hallgattam pontosan úgy, ahogyan pár hónappal ezelőtt. Régebben sokszor ücsörögtünk így kissé spicces állapotban, onnét volt ilyen megnyugtató érzés hallani hogyan is pumpálja a vért a testébe.
- Boldog születésnapot kívánok.
- Köszönöm.
- Hogy van a lábad? - váltottam témát megkönnyebbülten.
- Hamarosan leszedik a gipszet róla, de amúgy már minden oké, - az állát a fejemen támasztotta meg, és az oldalamat simogatta. Olyan jól esett azok után, amit Dominik tett velem, hogy kiszedje belőlem Bianka titkát. Valaki lekapcsolta a nappaliban a világítást, mi meg nem tiltakoztunk ellene, jobb volt sötétben beszélgetni, nem tudok miért, de hangulatosabb volt. - Visszatérve a fogadásra, nem vesztek, mert nem veszíthetek. Tudod milyen pocsék kivárni, hogy leszedjék ezt az átkozottat a lábamról?
- Csak nem megakadályoz az akcióban? - nevettem fel napok óta először, és megkönnyebbültem.
- Nem, csak idegesítene közben, így passzoltam a dolgot. Szegény Kapitány már így is kezd kókadni, mi lenne vele, ha újabb egy hónapig nem hajózhatna ki a hajójával?
- Megérdemled - ütögettem meg a vállát.
- Mondtam már, hogy mennyire nem hiányoztál? - puszilta meg a homlokom.Nagyon meghitt volt a pillanatunk. Nem tudom mi ütött belém, amikor kicsit elhajoltam tőle,de még a sötétben is láttam, hogy pontosan olyan döbbent képet vág, mint amilyent én vághattam, abban a pillanatban. Az alsó ajkunk összeért, és már majdnem teljes lett a csókunk, amikor valaki felnyomta a villanyt.
- Kristóf, visszajössz az ágyba? - az a tyúk jelent meg az ajtónál, akivel Dominik részegen csókolózott, és feltették a képet a közösségi oldalára. Mondanom sem kell, teljesen lefagytam attól, amit mondott, no meg attól, hogy egy picsányi kis nadrágban meg valami régen kinőtt mini topban parádézott, miközben csokit tömött a képébe, és még így is szebb volt nálam. A fenébe!
- Kristóf visszamész az ágyába? - kérdeztem tőle, miután sikerült feltápászkodnom az öléből. Kristófon elégé látszott, mennyire fogalma sincs mit is kezdjen magával, meg a helyzettel, pedig szerintem többször élt át ilyent, mint amennyi idős valójában.
- Én megtudom magyarázni, - közölte velünk Kristóf a földön ücsörögve, mert eszébe sem jutott felállni.
- Ő ki? - nézett rám a ribizlibokor.
- Ő a barátnőm, - válaszolta Kristóf, én meg belerúgtam az ép lábába. A mocsok feljajdult, megérdemelte.
- Van pofád a barátnődnek nevezni, amikor most másztál ki ennek a csajnak az ágyából? - még soha sem voltam ennyire dühös rá, pedig számtalan alkalommal kellett beadnom a lányoknak, hogy én vagyok az ő kicseszettül féltékeny barátnője, mivel csak így tudta lerázni magáról a megunt lányokat.
- Azt mondta nincs barátnője, és nagyon magányos, én hülye meg megsajnáltam ezt a mocskot! - a lányt elégé letörte, hogy az aktuális hapija hazudott neki. Igen, ez a letörtség két percig tartott, mert utána elügetett egy másik srác után. Szép!
- Folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk? - böködte meg a lábamat.
- Hogy te mekkora egy pöcs vagy! Szerinted ezek után még képes lennék hozzád érni? - fordultam felé még nagyobb döbbenettel, meg undorral.
- Előtte képes voltál rá.
- Ja, csak akkor még nem tudtam, hogy egy másik lány ágyából szöktél ki.
- Szülinapom van, járt egy ingyen szop..
- Pofa be!- csattantam fel. - Neked csak ennyit képes jelenteni egy lány? Nem hiszem el, hogy idáig süllyedtél.
- Ismersz, mit vársz tőlem? - vonta meg a vállait.
- Te nem lehetsz ilyen! Mégis mitől lettél ekkora szörnyeteg? - a fejem már fájt, a szívem darabokra tört.
- Szörnyetegnek látsz? Mond csak, akkor miért akartál megcsókolni?
- Pillanatnyi elmezavar, - feleltem szomorúan. - Örülök neki, hogy nem tettem meg, mert engem is pont úgy kihasználnál, mint a többi lányt, akivel eddig dolgod volt. Most az a csaj állt az ajtóba, de ha így folytatódna a barátságunk, hamarosan már én lennék az ő helyébe, és ezt nem akarom.
- Nekem soha sem volt, és soha sem lesz barátnőm, - ezekkel a szavakkal törte még apróbb darabokra a szívemet, vagyis azt, ami még megmaradt belőle. - Elegem van a szokásos hisztériádból. Nem körülötted forog a világ. Ilyen világot élünk, ha valami nem tetszik ott az ajtó, lehet húzni, de utána ne gyere nekem vissza könyörögni, hogy mennyire hiányzok meg stb, mert magasról teszek rá.
- Nem megyek soha a büdös életben oda többé hozzád könyörögni. Ma elvesztesz egy barátot, de azt kívánom találd meg azt a lányt, aki képes téged kimozdítani ebből az állapotból, mert ebbe bele fogsz halni, - lesajnálóan néztem rá, aztán már jobbnak tűnt elhúzni onnét a fenébe, minél messzebbre tőle. A konyhában megtaláltam Bencét, aki a többiekkel ült az asztalnál, és nagyban beszélgetett velük. Tisztában voltam vele, minden egyes szavunkat hallották, amit Kristóffal vitázva váltottam, de nem érdekelt, annyira összetörtem, hogy semmi sem érdekelt.
- Bocsi, valaki haza tudna vinni? - kérdeztem elcsukló hangon, és képtelen voltam az ismerőseim meg barátaim szemébe nézni, annyira kínosan éreztem magam.
- Én már józan vagyok, és itt a kocsim elviszlek, - Norbi felajánlotta, én meg elfogadtam tőle a lehetőséget. Bence kocsijából kiszedtem a cuccaimat, amiket betettem a másik autóba, és miután elköszöntem egy halom embertől, írtam Biankának egy üzenetet, miszerint történt egy-két dolog, ami miatt haza kell mennem. Pár perc múlva visszaírt, miszerint ő még marad, mert muszáj tisztáznia Dominikkal a kapcsolatuk további alakulását.
- Sajnálom, amit Kristóf mondott, nem hittem volna, hogy ennyire rossz a helyzet, - mondta Norbi miután megállította a házunk előtt az autóját.
- Nem kell sajnálkoznod, ez így alakult, - nyeltem egy nagyot.
- Ha egyszer kiakarnál szakadni innét, én mindig szívesen látlak.
- Tudom, - elbúcsúztam tőle. A szobámba ledőltem az ágyamra, és álomba sírtam magam. Elegem volt az életemből, ahogyan mindenkiből. Minek nekem Kristóf? Ha szükségem van fájdalomra, akkor inkább vagdosnám magam, mintsem tovább szenvedjek miatta. Minek nekem Bella? Egy szemét aljas dög, aki képes volt szívtelen módon magamra hagyni, amikor a lehető legnagyobb szükségem lett volna rám. Egész nap a szobámban voltam, csak annyi időre hagytam el, amíg kimentünk a temetőbe gyertyát gyújtani. Mindenszentek napja most már két dolog miatt is örökre emlékezetes lesz számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése