16. Fejezet
A lavina +18
,,Soha egyetlen hópehely sem érzi magát felelősnek egy lavinában."
David Vaughan Icke
Amikor beléptem a lakásba, már akkor kellet volna éreznem, nekem nem kéne itt lennem, mégsem tűntem el onnét. Ha valaki egyszer majd megkérdezi tőlem, mi volt életemben az első hibás döntésem, akkor ezt a napot per pillanatot fogom neki elmesélni, mert igazán itt vette kezdetét az életem.
- Ez a mi kis aranyos lakásunk, - mutatott körbe, amikor becsukta maga után az ajtót, mert volt annyi udvariasság benne, hogy engem maga elé engedett. Elvette a kabátomat, amit felakasztott az ajtó melletti fogasra, majd miután letette a kulcsát, meg vissza adta az autóm kulcsait körbe vezetett.
- Nagyon világos, - állapítottam meg, mert nagyon érződött rajta, mennyire várja a válaszom. Konkrétan belemászott a személyesterembe, és addig nem mozdult, amíg ki nem nyitottam a számat.
- Ez itt Dominik szobája, de ide nem megyünk be, mert megígértem neki, hogy csak végszükség esetén megyek be lánnyal, - magyarázta nekem egy csukott ajtó előtt, amire egy táblát akasztottak csúnya szöveggel a közepén.
- Mi van? - nem értettem mi lehet az a ,,végszükség", amiért egy lányt kéne oda bevinnie.
- Hosszú sztori, lényegtelen.
- Oké, - hagytam rá, és tényleg jobbnak láttam, ha nem tudom meg mit is takar az a hosszú sztori, ami szerinte lényegtelen. Dominik szobája után megmutatta a konyhájukat, bár cseppet sem úgy nézett ki, amilyennek Bianka elképzelte, mert ő inkább olyan borzalmasnak gondolta, amilyen Anita patkányos lakása volt, amibe be akart költözni. Itt nem voltak sem csótányok, sem patkányok, és egerek sem, szerencsére. Tágasnak tűnt számomra, mert elfért benne egy sütő, hűtőszekrény, egy asztal négy székkel, meg egy csomó más használati cucc, amire szükség lehet egy konyhában.
- Itt szoktunk közösen vacsorázni, - mutatott az asztalra. Kint már besötétedett, az orra még mindig elégé csúnyán festett, és elkezdett besötétedni a monoklija, amit ajándékul kapott.
- Merre van a fürdő? - érdeklődtem meg tőle.
- Pisilned kell? - kérdezett vissza.
- Nem, csak gondoltam megtisztítom kicsit a képed, mert nem valami bizalomgerjesztő per pillanat.
- Ja, majd megoldom, de menjünk tovább, - kivezényelt a konyhából, és elkalauzolt a szobájához.
- Ide sem lehet belépni? - meredtem rá kíváncsian, amikor megállt az ajtaja előtt, viszont nem mozdult semerre, csak úgy állt és vigyorgott.
- De, belehet.
- Akkor beengedsz, vagy mi lesz?
- Ez most kérem, egy történelmi pillanat.
- Az, hogy belépek a szobádba?
- Nem, hanem az, hogy te leszel az első csaj, aki átlépi a küszöböt, persze a családom nőtagjain kívül.
- Arra akarsz célozni, hogy még egy lányt sem hoztál fel ide? - micsoda logikám van. Taps!
- Lány már járt a lakásban a családomon kívül, de a szobám még patyolat tiszte ilyen téren.
- Büszke lehetsz magadra, - ütögettem meg a vállát vigyorogva.
- Büszke is vagyok magamra, így ez most fontos mérföldkő számunkra.
- Számodra, - javítottam ki. Nagy nehezen kinyitotta az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. Ahogyan bevilágították a lámpák a szobáját, még a lélegzetem is elállt, mert a másik szobájához képest ez a szoba brutálisan másnak tűnt. Fehér takaróval volt letakarva az ágya, ami középen állt, vele szemben sorakozott két szekrény, meg egy kisebb, amin a tévéje pihent. A falak kékben pompáztak, sehol nem volt poszter, vagy bármi, ami a másikban felelhető volt. Szavakba önteni is nehéz lett volna, mennyire másnak tűnt ez, mint a másik, mintha nem is ugyanaz a személy lenne a tulajdonosuk, vagy szimplán Kristóf felnőtt.
- Na, hogy tetszik? Még nem volt időm kipofozni, de már alakul, - nyugtázta a mesterművét.
- Ez egyszerűen szép, - motyogtam beljebb lépve.
- Ennyire tetszik?
- Ez olyan, mintha nem is a te szobád lenne, - nem találtam szavakat.
- Azért, mert nem is az ő szobája! - bukkant fel hirtelen Dominik az ajtóban.
- Ne, már majdnem bevette, hogy ez tényleg az én szobám, - háborgott Kristóf. A fejemet fogtam fájdalmamban, hogy képes lettem volna elhinni róla, tényleg ennyire megváltozott, mintha kicserélték volna, pedig nem is. Túl szép lett volna.
- Kristóf, te akkora egy paraszt vagy! - állapítottam meg, visszatérve az ajtóhoz. Már meg sem lepődtem az újabb produkcióján.
- Tényleg igaz, hogy ide még egy lányt sem hoztam be, és ez végszükség volt, - mentegetőzött nekünk elégé pocsékul.
- Kimennétek? - Dominik nem követelőzött, hanem szépen kérte tőlünk, mi meg elhagytuk az ő szobáját, és átmentünk a mellette lévőbe, ahonnét elindult a mi kis túránk. Nem tudtam mit gondoljak magamba, inkább csak simán besétáltam a kétségkívül rendes szobájába, mert ezen kívül nem volt más, ha nem éppen a fürdőben lakik, amit kételltem. A padlón az ismerős pulóverei hevertek a gatyáival, miközben az íróasztalán egy halom új kütyü, meg papír hevert. A falak zöldek voltak, és tele voltak külföldi bandák posztereivel, amiknek nagy része kezdett lejönni onnét, mert rosszul ragasztotta fel őket. Az ágya nem volt bevette, és a takarója félig lelógott az ágyról, mégis gondolkodás nélkül inkább oda ültem, mint a székébe.
- Igen, ez a te szobád, - tört ki belőlem a röhögés. A sulis táskámat bent hagytam a kocsimba, csak a pénzemet meg a telefonomat hoztam fel magammal, no meg a kocsikulcsokat, amik Kristófnál voltak.
- Bocsi az előbbi miatt, csak le akartalak nyűgözni, viszont nem volt időm rendet rakni, - magyarázkodott leülve mellém az ágyára. A fejemet a vállának támasztottam, és úgy néztem fel rá.
- Jobban van már az orrod? - az egyik ujjammal kicsit megböktem, amitől azonnal felszisszent.
- Még kicsit fáj, de nem vészes, ennél erősebben is ütöttek már meg.
- Sajnálom, hogy így alakult.
- Én nem, - rázta meg a fejét, és a jobbkezével végigsimított a bal arcomon, amitől egy picit megborzongtam. Még soha sem éreztem ilyent előtte, és kezdtem tényleg elhinni, ténylegesen, sőt kifejezetten beleestem ebbe a ...srácba. Csak nagyokat pislogtam, amikor lehajtotta a fejét, a száját a számra tapasztotta. Most nem én kezdeményeztem, hanem végre ő volt az, aki lépett. Semmi pénzért nem bántam volna meg, hogy hagytam neki, sőt visszacsókoltam. Lassan a hátamra döntött, és fölém került, miközben olyan erősen markolásztam a karjait, hogy tuti eltörtem a csontjait. Tudtam, sőt biztos voltam benne merre felé is haladunk éppen.
- Várj! - nem bírtam tovább, kicsit ellöktem magamtól.
- Mi az? - aggodalmas tekintettel nézett le rám.
- Ez szerinted nem kicsit gyors? - a fejem biztos vagyok benne, hogy vörös volt, mert a pofikáim égtek.
- Nem tudom, gyors? - tőlem várta a helyes választ.
- Csak azért mondom, mert én még soha sem csináltam Azt, és nem akarok egy újabb hódításod lenni, aki könnyen szétteszi a lábait neked.
- Esküszöm, hogy te nem ilyen vagy, - csókolt meg újra.
- Csak azért, mert ... - kerestem a szavakat, csak a szája meg a nyelve elvonta a figyelmemet.
- Nyugi, vigyázok! - nyugtatott kedvesen.
- Szedek gyógyszert, de azért használjunk óvszert is, nem szeretnék babázni tizenévesen, pláne nem a saját gyerekemmel.
- Én sem szeretnék még apuka lenni, maximum keresztapuka.Ha nem akarod, szólj és abbahagyom, - közölte velem, amikor visszatért a számhoz.
- Akarom! - olyan magabiztosan mondtam ki, hogy még magamat is sikerült megdöbbentenem ezzel. Levettem a felsőmet, és kicsit feljebb másztam az ágyban. Ő felállva megszabadult a pólójától, meg a nadrágjától, aztán vissza is tért fölém. Sok olyan könyvet elolvastam, amiben a szexről írtak, de cseppet sem tűntek számomra hitelesnek a kéjes nyögések, mégis azt hallattam, amikor Kristóf tapasztalt kezei kezelésbe vették az ártatlan testem. Levette rólam a nadrágom, hálát adtam, amiért nem a kék pöttyös bugyimat vettem fel, hanem a fekete csipkéset, mert az sokkal dögösebbnek tűnt, bár akkor még nem sejtettem hogyan is ér véget a napom. Nem kapkodtunk el semmit, bármennyire is azon voltam, hogy minél hamarabb túl legyünk a dolgon. Kicsit paráztam, amikor ott feküdtem Kristóf alatt meztelenül, ő meg felettem szintén pucéron, már nem akartam cseppet sem meghátrálni.
- Ha vissza akarsz táncolni, megértem, sőt képes vagyok várni annyi időt, amennyit kell, - furcsa volt ezt az ő szájából hallani.
- Csináld! - megragadtam a tarkóját, és lehúztam magamhoz, hogy megtudjam csókolni. Benyúlt a fiókjába, és elővett egy óvszert, amit kibontva fel is helyezett, mert bármennyire is volt tőle aranyos az, hogy simán hagyta volna nekem feltenni rá, remegett a kezem, túlságosan is. Mindenkinek más az első ilyen együttlét, mert van olyan, aki számára maga a kín, meg olyan is akad, aki égi csodaként írná le, így gondoltam saját tapasztalatból fogom megtudni milyen is.
- Először egy ujjamat dugom fel, aztán kettőt, - közölte velem, mintha csak a szorzótáblát mondaná fel nekem.
- Köszönöm, de pofa be, és csináld! - szerintem szikrákat szórt a szemem amiatt, amiért ennyire megváratott, pedig már nagyon a fellegek felett lebegtem. Amikor kihúzta belőlem az ujjait, megint megszólalt.
- Megpróbálok gyengéd lenni, de fájni fog.
- Szerinted én nem tudom?
- De kis harapós vagy, - megharapta az alsó ajkam, aztán hirtelen megéreztem azt a furcsa fájdalmat, amiről mindenki beszélt.
- Hű, a picsába, ez fáj! - nyöszörögtem, és bár legszívesebben könyörögtem volna neki, hogy húzódjon ki belőlem, lője főbe magát, még sem tettem, mert egy idő után már nem volt olyan fájdalmas. Kristóf a könnyeimet törölgette az arcomról, és mosolygott. Ebből a mosolyból tudtam, nem volt rossz döntés tőlem tovább várni, hiszen több éven keresztül ott voltunk egymásnak, így mindent tudtunk a másikról. Mondhatjuk, azok az évek voltak az előjátékok számunkra ehhez az éjszakához. Amikor elkezdett mozogni bennem, már hidegen hagyott a fájdalom, mert akkor, életemben először valami olyant éltem át, amit még addig soha, és vele. Világos volt, ha valaha is a tökéletes pillanatra fogok várni, meg a tökéletes személyre, aki megfoszt az ártatlanságomtól, akkor ennyi erővel apácának is állhatok, mert olyan, hogy tökéletes pillanat meg tökéletes személy nincs.Vagyis számomra biztos nincs más. Mindezzel szemben, jobbnak tűnt, ha olyan illetővel történik meg először, akiben megbízok, és tudom, soha sem lenne képes elárulni, a csalódás okozása más téma. Kristóf volt a tökéletes számomra, bármennyire is tűnt hibának a döntésem, tekintve arra az apró tényre, mennyi fekete pontot gyűjtött be mostanság nálam.
- Istenem! - kiáltott fel Kristóf, ami elégé eltörpült a sikolyaimtól, amik elhagyták a számat a nyögésekkel együtt.
- Bassza meg, nem lehetne halkabban, aludni akarok! - dörömbölt át a falon keresztül Dominik. Ez kevésbé volt cikibb, mintha átjött volna hozzánk.
- Bocsi! - kiabáltam vissza levegő után kapkodva, míg Kristóf belevert egyet a falba, és lehuppant mellém. Egyikünk sem tudtam megállni nevetés nélkül, így ott feküdtünk az ágyában meztelenül röhögve.
- Most hazudnék, ha azt mondanám, még nem képzeltem el a fejemben ehhez hasonló jelenetet, - Kristóf hozzám hasonlóan kicsit kipilledt, de nem olyan vészesen, mint én.
- Érdekes lehetett.
- Nem érdekes volt, hanem mocskos, mint ez, - mutatott kettőnkre.
- Ha most megmered kérdezni milyen volt, esküszöm levágom a farkad! - kezdett nyilvánvaló lenni mit is akart kérdezni, de sikerült időben közbelépnem, mert tényleg sokkolt volna, ha felteszi, azt a bizonyos kérdést, amit nem akartam hallani.
- Még csak meg sem fordult a fejemben ilyen kérdés, viszont az érdekelne, hogy hogy vagy?
- Jól, - válaszoltam a legelső szót, ami hirtelen eszembe ötlött.
- Nagyon fáj?
- Nem annyira, mint gondoltam, de azért nem olyan kellemes érzés.
- Tizennyolc hosszú évig megtartoztattad magad, van mit bepótolnunk, - Kristóf villámgyorsan felettem termett, és elkezdte csókolgatni a legérzékenyebb bőrfelületet a testemen.
- Egy éjszaka alatt akarod bepótolni?
- Nem az egészet, csak a felét.
- Ja, oké! - zöld utat kapott tőlem. Szegény Dominik nem sokat tudott aludni, hála a papírvékony falnak, ami elválasztotta egymástól a két szobát, mivel hiába próbálkoztunk csöndben maradni, akarva vagy akaratlanul is áthallatszót egy-két olyan dolgocska, amit nem kellet volna meghallania. Kicsit éget is a képem miatta, de annyira lekötött Kristóf, meg az, ami éppen köztünk történt, hogy félretoltam mindent, és csak vele foglalkoztam. A szíve dobogása altatott el, és azt hiszem, az lesz az új kedvenc altatózeném. Zenéről jutott eszembe, hogy minden napra beállítottam egy másik kedvenc zenémet, így amikor reggel megszólalt kipattantak rögtön a szemeim automatikusan. A fenébe! Tegnap elfelejtettem előrébb állítani, hogy idejében feltudjak kelni haza menni átöltözni, így már biztos voltam benne, elfogok késni.
- Ne a picsába! - ugrottam ki az ágyból gyorsan.
- Maradj inkább itt, és aludjunk tovább, - Kristóf csukott szemmel nyújtogatta felém a kezeit, még sem tudott rávenni a maradásra.
- Kedd van, és ma német fakultációm lesz, nem hiányozhatok megint róla. A tanárom már így is azt hiszi, direkt lógtam el a múltkorit, pedig csak beteg voltam.
- Gyere vissza, és adok neked ingyen nyelvleckét, amennyit csak akarsz.
- Fejezd be! - szóltam rá. Mire felöltöztem, írtam egy üzenetet Biankának, hogy hozzon be a suliba nekem váltóruhát, meg pár füzetet, mert a könyvtárból tudok kikölcsönözni tankönyveket.
- De ugye kapok jó éjt csókot? - csücsörített Kristóf.
- Neked nem kellene felkelned?
- Még van két órám az ébredésig, - bökte ki gonosz vigyorral az arcán. Mázlista! Kapott jó éjt csókot, és miután otthagytam egyenesen a kocsimhoz rohantam. Szerencsére nem hagytam el a kulcsaimat, mert reggel ott vártak rám, ahová Kristóf tegnap letette, amikor beértünk a lakásba. A gimibe szélsebesen rohantam be, nehogy valaki is megtudjon állítani a hülye kérdéseivel, miszerint miért a tegnapi ruhámban vagyok, vagy miért nincs nálam táska. A vécében Bianka várt rám, aki szerencsémre nem felejtette el behozni a ruháimat, meg a füzeteket, bár a ruháknak nagyobb hasznát vettem.
- Hol a fenében voltál? - kiabálta be a vécébe, éppen a lehető legrosszabbkor, mert éppen a hülye harisnyával bajlódtam.
- Mi a francnak hoztál nekem szoknyát meg harisnyát? - kiabáltam ki mérgesen. Bianka a lehető legrosszabb ruhadarabokat választotta ki nekem. A fodros habos-babos szürke szoknyámat, a kék ingemet, no meg a legpocsékabb szandálomat, amit csak felelhetett a szekrényemben, pedig ezeket mind eldugtam jó mélyre, nehogy még csak véletlenül is megforduljon olyan idióta ötlet a fejemben, hogy valaha felvegyem. Erre Bianka vigyorogva behozta nekem, szerintem szántszándékkal, mert a táska, amibe ezeket a vackokat belepakolásztam ráírtam nagy piros betűkkel, ,,Soha, semmilyen esetre sem".
- Én kérdeztem előbb, - nem tágított.
- Egy barátomnál aludtam.
- Ez a barát nagyon jó barát lehetett, ha hagytad neki, hogy kiszívja a nyakad.
- Mi van?
- A nyakadon van egy baszott nagy lila folt, amit szerintem nem a szél fújt oda.
- Ne! - meg is felejtkeztem arról, hogy Kristóf mennyire szereti a nyakszívást. Egyszer azzal poénkodtam, lehet hogy előző életében vámpír volt, mert szereti harapdálni a nyakakat.
- Szóval?
- Kristóffal voltam, - vallottam be.
- Már mint tizennyolc karikás értelemben voltál vele? - kíváncsiskodott tovább Bianka, de nem válaszoltam neki. Miután kimentem a fülkéből, és a ruhámat belegyűrtem a táskába, amit otthonról hozott be, odaálltam a tükör elé, és belenéztem. Kicsit megrémisztett, amikor kiszúrtam a nyakamon éktelenkedő sötét foltocskát, aminek nem kellet volna ott lennie, mégis enyhe örömmel töltött el a tudat, hogyan is került oda. - Az öntelt vigyorból arra következtetek, hogy a válasz igen.
- Annyira jó volt, és nem csak egyszer csináltuk.
- Kímélj meg a részletektől, - undorodott pofát vágott, amikor felé fordultam.
- Tudom, most elítélsz, amiért olyan lettem, mint a többi lány, akik könnyen odavetették magukat Kristófnak, de nem bánom, hogy így alakult.
- Idővel elválik, hogy megbánod-e, vagy sem. Örülök, hogy csak ketten vagyunk a vécében, viszont menjünk, mert két perc és csengetnek.
- Tényleg boldog vagyok, - bukott ki a számon, és összeszedtem a holmimat. Csak azután hagytam el a vécét, miután meggyőződtem róla, nem hagyok el semmit, ahogyan arról is megakartam bizonyosodni, képes vagyok eltakarni azt a nagy, árulkodó foltot, ami rajtam éktelenkedett.
- De ugye védekeztetek? - azért a bizti kedvéért rákérdezett úgy, hogy senki se hallja meg.
- Persze, használtunk óvszert, és szedek gyógyszert, meg veszek be eseményutánit is, - nyugtattam meg. Elválva tőle beültem matekra, ahol Bálinttól megtudtam, nincs tanárunk, mert megbetegedett, ahogyan Eliza is, így nem kellet neki magyarázkodnom, vagy válaszolnom semmilyen kérdésére, aminek örültem. Szabad foglalkozás közben írtam egy üzenetet Viktornak, hogy nagyon sajnálom, amiért kimaradtam üzenet nélkül éjszakára, de otthon mindent elmagyarázok. Biztosra vettem, most nem lesz olyan elnéző, mint amikor leléptem pénteken a vacsoráról, mert ez a tegnapi dolog már csak ráadás volt arra, ami elkerülhetetlenül ott lebegett felettünk. Az órák unalmasan teltek, és a legtöbbjén Bálintot idegesítettem, akinek elmeséltem mi is történt köztem meg Kristóf között, bár a részletek őt sem érdekelték, mégis örült annak, hogy végre tudunk beszélgetni, mert így eltudta mesélni mennyire messzire jutott a lánnyal, akibe már hónapok óta szerelmes volt. Végre elhívta randizni. Gratuláltam neki, mert eddig Kristóf ,,felszedem, megfektetem, kidobom" taktikáját használta, így üdítő volt a változás a részéről. Fakultáció után haza mentem, viszont Viktor még nem volt otthon, így gyorsan megírtam a házimat, meg beszélgettem Anitával, miközben Védával építettem tornyot. Elmesélte, mennyire kiakadt rám Viktor, amikor este sem értem haza, és próbált felhívni, de nem vettem fel. Rosszul éreztem magam emiatt, mert tényleg nem akartam gondot okozni neki, tekintettel a sok mindenre, amit neki köszönhettem, amióta élek. Amikor Viktor beért az ajtón, nem szólt nekem semmit, csak az ujjával jelezte, hogy kövessem őt, én pedig otthagytam a többieket a nappaliban, és bemenetem utána a dolgozószobájába, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
- Kíváncsian várom, milyen magyarázattal készültél a számomra, - a hangjából árad a hidegség, ahogyan elfoglalja a szokásos helyét a hatalmas íróasztalánál, amin per pillanat rend uralkodott. Leültem vele szembe.
- Tegnap Elizával lányos napot tartottunk, és moziztunk, majd összefutottunk Kristóffal, és elmentem hozzá, mert megmutatta nekem a lakását, - kicsit túlságosan sokszor használtam az ,,és" szót, de más nem jutott eszembe.
- Tehát Kristófnál töltötted az éjszakát? - még mindig elégé fagyosnak tűnt számomra, annyira, hogy kezdtem fázni a közelségében.
- Igen, - bólintottam, nem ragoztam tovább a dolgokat.
- Miért nem hívtál, vagy írtál?
- Elfelejtettem.
- Ez nem mentség! - erősen rácsapott az asztalra pontosan úgy, ahogyan én szoktam, amikor ideges vagyok.
- Tudom, és nagyon sajnálom, de történt egy-két dolog, ami miatt kiment a fejemből.
- Ugye nem az, amire én gondolok?
- Úúúú..ööö - feszengtem a széken, annyira kínos volt a helyzet.
- Dénessel felvilágosítottunk téged, szóval remélem védekeztetek, - rajta is látszott, mennyire zavartan érzi magát, ahogyan én.
- Ha felvilágosítás alatt azt érted, amit Dénes mondott, miszerint, ha odáig jutnék egy fiúval, hívjam fel őt, és elveszi a kedvem az akciózástól, akkor nem, de használtunk óvszert.
- Most akkor mi is van? Te meg ő?
- Még nem beszéltünk róla, mert reggel suliba kellet sietnem.
- Uram Isten! - a fejét fogta. - Mindig tudtam, hogy eljön ez a pillanat, viszont nem hittem, hogy ilyen hamar, mivel még kislány vagy.
- Nem, már nem vagyok kislány, felnőttem.
- A büntetést így sem úszod meg. Tehát, két hétig nincs semmi buli, és suli után haza felé jössz, nem térsz ki vásárolgatni, meg mozizgatni, csak akkor, ha engedélyt adok rá.
- Két teljes hét?
- Hármat akarsz? - szúrósan nézett rám.
- Internet megvonás is lesz? Csak, mert közlöm veled, telefonról is tudok netezni, vagy talán azt is elakarod venni?
- Tekintettel arra, hogy egyáltalán nem használod a mobilod, nem lenne olyan nagy büntetés. Mindent félretéve tudnod kell, amiket mostanság művelsz egyáltalán nem vall rád. Összebalhéztál Lilivel, idefogadtad Anitát meg a lányát, leléptél egy közös vacsoráról csak úgy, tegnap meg egyáltalán haza sem jöttél, nem is hívtál. Mégis mi történt veled?
- Liliána viselkedése alapból kirobbantotta a vitát köztünk, viszont tisztáztuk a dolgainkat, és elrendeztük a konfliktust. Anitának és Védának segítségre volt szüksége, én megtettem, egyesekkel ellenben. A többire viszont Kristóf a mentségem, mert egyes egyedül ő tehet mindenről, vagyis az a rohadt érzés, amit kiváltott belőlem. Soha a büdös életben nem hittem volna, hogy ő lesz, akibe beleesek, mégis így lett. Na, erre mondják, hogy a szerelem vak, és nem ismer határokat. Én nagyon sajnálom, amiket mostanság műveltem, vagy azokat, amiket még fogok, de már elmúltam tizennyolc, és kicsit erősnek találom ezt a szobafogság dolgot.
- Legalább tanulsz belőle, - ezzel utamra engedett, én meg végül mégis beletörődtem a két teljes hetes házi fogságomba, mivel nem láttam értelmét ellenkezni. Régebben Viktorral meg Lilivel mindent megtudtam beszélni, most viszont túlságosan kényes lenne a téma, hogy ezzel zaklassam a nevelőapám, miközben utóbbi személy szokásához híven baromira messze van tőlem. Lezuhanyoztam, este pedig a szobámban néztünk Biankával egymás után jobbnál is jobb sorozatokat. Kristóf nem hívott, ami zavart, mert elvártam volna, hogy felhív, és megbeszéljük a történteket, de nem hívott hiába vártam.Utána, amikor világos lett számomra, nem hív, akkor megpróbáltam én felhívni. Az üzenetrögzítője kapcsolt be, és abbahagytam a próbálkozást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése