15. Fejezet
Minden, ami jó
,, Minél többször döntesz a hála, a megbocsátás és a szeretet mellett, annál több csodát fogsz megtapasztalni.
Gabrielle Bernstein
Hétfőn már én is visszatértem a suliba. Reggel nem szívesen estem ki a, helyesbítve estem le a matracomról, de muszáj volt bemennem a gimibe, mivel így is elégé szép lemaradást sikerült begyűjtenem, meg hamarosan itt a félév, és sok mindenből elégé pocsékul állok, pláne németből. Eddig csak két tételt sikerült kidolgoznom, az egyiket töriből, a másikat irodalomból, mert lusta voltam neki kezdeni a nyelvtannak. Miután összeszedtem magam lelkileg annyira, hogy képes legyek elhagyni a szobámat, meg a házat, szépen beültem a kocsimba, és a gimiig meg sem álltam.
- Tovább ücsörögsz a kocsiba, vagy bejössz? - kérdezte Bianka tőlem, amikor már leállítottam az autót a parkolóban. A fejemet a kormánynak döntöttem, meg árasztottam magamból a világfájdalmat.
- Bemegyek, - adtam meg magam, és kiszálltam, ahogyan ő, és bementem a gimibe, de csak azután, hogy ellenőrizem a kocsim ajtajait, nehogy valaki feltörje az én szépségemet. Tudtam, azért a suli parkolója biztonságos, viszont az ördög soha sem alszik.
- Legalább egy kicsit mosolyogj, mert így olyan fejed van, mint egy hullának, - kedveskedett Bianka. A lépcsőn haladtunk felfelé, és még volt tizenöt percünk becsengetésig, amit egy részem nagyon csípet, mert már mehetnékem volt haza, pedig még el sem kezdődött a napom. Több volt ez, mint egyszerű világfájdalom.
- Köszönöm kedves szavaidat, - forgattam a szemeimet unottan.
- Hol lesz első órád? - érdeklődött.
- Nem lesz, mert óra csere volt, és infót tették be mára elsőre.
- Ja, neked meg az előrehozott miatt nem kell bejárnod rá. Akkor meg mi a fészkes fenének jöttél be ilyen korán? - úgy nézett rám, mintha nem is engem látna, hanem egy ufót.
- Könyvtárba kell mennem, meg kell csinálnom egy beadandót, - válaszoltam még nagyobb unalommal a hangomban.
- Otthon nem tudtad volna megcsinálni?
- Nem, az interneten semmi hasznos infót nem találtam az anyagról, így muszáj könyveket kikölcsönöznöm, meg gondoltam beülők az olvasóba olvasni, - ásítottam egyet.
- Sok sikert hozzá!
- Kösz!
- Mi a téma?
- A huszadik század, és mindenkinek kellet egy költőt meg egy írót választani, akinek be kell mutatni az életét, meg a munkásságát. Én költőnek József Attilát választottam, írónak meg Bulgakovot.
- Mihail Bulgakov?
- Igen.
- Kitalálom! A Mester és Margarita?
- Talált.
- El is szándékozol olvasni is, vagy csak kiírsz róla pár dolgot?
- Előbbi, mert nagyon felkeltette a figyelmemet, - böktem rá az elsőre. Mikor felértünk a könyvtárhoz pár percre megtorpantunk. - Ma mikor végzel?- fordultam oda hozzá.
- Ma kettő után, de Dominik értem jön, mert ma megyünk vizsgálatra, és elkísér engem. Te is jönni szeretnél?
- Nem, menjetek csak, - hazudtam, mert igen is menni akartam, viszont ez akkor is Bianka meg Dominik közös pillanata, nem pedig az enyém. Túlságosan feleslegesnek éreztem volna magam ahhoz, hogy elkísérjem őket.
- Oké. Jó tanulást! - kívánta nekem.
- Neked is, és jó szórakozást délutánra! - kiáltottam utána, amikor már kicsit eltávolodott tőlem, viszont nagyon ügyeltem arra, nehogy más is meghallja, mert ez a kettőnk dolga volt, meg amúgy is annyi pletyka kapott már szárnyra, nem kellett több. Most már nem volt csak szimpla pletyka a terhessége, hiszen nem tudta tovább titkolni, hála a védőnőnek, aki volt olyan kedves, és kicsit hagosabban beszélt vele a kelleténél, meg kicsit már látszik rajta, hogy nem olyan nádszál vékony, mint előtte. A vicces az, hogy most már rólam is elkezdték ugyanezt terjeszteni, ezt viszont Eliza mesélte, hogy halott két tizedikest arról csevegni, mennyire meghíztam, meg nem véletlenül nem látnak a suliban annyit, sőt kifejezetten meg vannak róla győződve, hogy fogalmam sincs ki a gyerekem apja, mert akkora ribizlibokor vagyok. Hurrá! Bementem a könyvtárba, viszont várnom kellet, mert Anna néni kissé elfoglalt volt, mivel hamarosan versenyre visz két lányt, akikkel még át kellett vennie a verseket, mivel az egyik nem igazán tudta még a kiválasztott versét. Addig én hátul megkerestem a szokásos könyveimet, amikbe mindig belelapozok, ha bejövök, viszont ma még ahhoz sem volt lelkierőn, hogy levegyem őket a polcról. A csengő hangja után már csak ketten tartózkodtunk Anna nénivel a könyvtárban, mivel a két lánynak órája volt, ezért gyorsan el is szaladtak.
- Mi a bánatod oka? - érdeklődött tőlem, amikor unottan lerogytam a mellette lévő szabad székre. Negyvenkét percem maradt kicsengetésig, amit el kellet valahogyan ütnöm.
- Szerelmi bánattól kezdve minden más, - ingattam szomorúan a fejem.
- Pár hónapja még arról meséltél nekem, nem akarsz szerelmes lenni, vagy valami hasonlót említettél.
- Persze, csak azóta kicsit megváltoztak a dolgok.
- Mi történt?
- Szerelmes lettem, aztán megtudtam, hogy a fiú nem viszonozza az érzéseimet, - röviden tényleg ennyi volt a történet. Anna néni levette a szemüveget a szeméről, és kicsit abbahagyta a gépelést, mivel egy halom papír hevert az íróasztalán, amit még ma be kellet gépelnie, mert mindegyiken ott virított a sürgős megjegyzés.
- Láttam azokat a képeket, amiken megjelöltek téged. Ugye nem emiatt a fiú miatt volt minden? - ő azt gondolta, Kristóf miatt ittam be annyira, mint amennyire a képeken ittasnak tűntem, pedig azokban a percekben fogalmam sem volt arról hogyan is érez irántam Kristóf. A buli másnapját józanodással töltöttem, meg megnéztem a feltett képeket, no meg az új ismerőseimet, akiknek az éjszaka folyamán képes voltam visszaigazolni az ismeretségünket, pedig egyikről sem tudtam valójában kicsoda is.
- Nem, mert akkor még nem tudtam róla, másnap ültünk le megbeszélni az idézőjeles kapcsolatunkat.
- Te ültetted le, vagy ő kért meg rá téged, hogy beszéljetek róla?
- Meghívott egy kakaóra, és elmondta mennyire sajnálja, de csak barátként tud rám tekinteni
- Akkor még kifejezetten kedves volt, amiért nem játszadozott az érzéseiddel.
- Én is pontosan így gondoltam. Valamiért tényleg jobb volt így tisztázni a dolgainkat, mint ha hagyta volna nekem a reménykedést, pedig tisztában volt vele, soha sem leszünk több barátnál.
- Könyvért jöttél, vagy csak beszélgetni? - váltott témát, amiért kifejezetten hálás voltam neki.
- Könyvért jöttem, meg beszélgetni is, - álltam fel, és elindultam megkeresni a könyvet, amire éppen szükségem volt.
- Melyik kell? - állt fel ő is utánam.
- Mihail Bulgakov : A Mester és Margarita - diktáltam le a címet, ami azóta benne volt a fejembe, amióta erre böktem rá a választáskor. Valamiért felkeltette az érdeklődésemet, bár nem tudom miért, hiszen előtte egyszer sem találkoztam ezzel a könyvel, ahogyan a címe sem volt ismerős számomra. A többi lehetőség közül, amik vonzottak volna egyiket sem tudtam időben elcsaklizni mások elől, mivel túlságosan lassúnak bizonyultam más osztálytársaimmal szemben.
- Suli beadandóhoz kell?
- Igen, - bólintottam, és már nem voltam olyan szomorú, mint amikor bejöttem ide. Valamiért a könyvek erőt adtak nekem, vagyis csak én éreztem így, hiszen ezek nem varázskönyvek, mégis mintha nem az a szomorú lány lettem volna, aki képtelen volt reggel felkelni.
- Kell egy beadandó, meg egy előadás és egy plakát. Költőnek József Attilát választottam, mivel ő tananyag, bár a tanárnő nem igazán hajlott rá, hogy róla csináljak beadandót, hiszen tananyag, de valamiért mégis beegyezett.
- Gondolom azért, mert neked így könnyebb dolgod van, mint a többieknek.
- Nem mondanám, - ezzel sajnos egyáltalán nem értettem egyet.
- Miért? - vette le nekem a polcról a kissé poros kötetet, aminek a borítóján már látszott, mennyire megviselte az idő, meg az, hogy szerintem évek óta nem volt levéve a polcról.
- József Attila nem az a kifejezetten vidám költő, vagyis szerintem nem az.
- Ne így állj neki, mert tényleg nem fogod tudni megcsinálni.
- Majd valahogyan összehozom, úgy is még van rá egy hónapom, - vontam meg a vállaimat. Anna néni visszatért az íróasztalához, én meg belekezdtem a könyvbe, de előtte egy másik könyvben olvasgattam róla rövidebb leírásokat, hogy pontosan miről is szól, mit kell a műről tudni. A terveim, miszerint ma neki is kezdek, kukában landoltak. Kicsengetés után vettem a büfében egy kávét, és elfoglaltam a helyemet matekon, amire viszont muszáj volt bejárnom, nem volt kivétel. Éppen a teremben ücsörögtem, amikor a többiek is befutottak. Bálint azzal poénkodott, hogy biztosan csak suli undorom volt, azért nem jöttem suliba, viszont vele ellenben Eliza igen is örült nekem, mert engem Ricsi váltott a betegségben, mivel őt is sikerült valakinek megfertőznie, egész hétre kiírták. Jó volt megint köztük lenni, nem otthon tök egyedül.
- Amúgy, kérdezni is akartam, nem tudod hol vannak a cipőim? - hajoltam közelebb Elizához, mert kissé kínos volt a téma számomra. ,,Cipőim" alatt azokat a lábbeliket értettem, amiket kissé ittas állapotban ledobáltam a lábaimról, viszont meg voltam róla győződve tudom hova tettem, hát nem tudtam.
- Kidobáltad őket a kukába, - emlékeztetett arra az apróságra, miért is ártalmas nekem a sok pia.
- Basszus! - csak ennyi volt a véleményem. A homlokom találkozott a paddal.
- Arra gondoltam, délután elmehetnénk vásárolni, - dobta fel az ötletet Eliza.
- Bálint nem akarsz velünk jönni? - fordultam a mellettem helyet foglaló fiúra, aki még mindig az iskola undoromon röhögött.
- Még, ha fizetnétek sem mennék veletek, hogy több órán keresztül cipelgessem a táskáitokat, mint nyáron.
- Mi élveztük, - tette hozzá Eliza mosolyogva. Igen, az jó vásárlás volt. Ő meg Ricsi eljött velünk cipőt venni, de helyette Eliza vett egy csomó nadrágot, én felsőket, meg fülbevalókat, meg mindent, amit ők ketten hoztak utánunk. Egyébként mentségünkre legyen szó, ők ajánlották fel, hogy cipelik helyettünk, bár szerintem nem pont arra számítottak, amit kaptak.
- Én nem, - rázta meg a fejét Bálint. Ő tényleg nem jött velünk, inkább átugrott Ricsihez idézőjelesen tanulni, de egyikünk sem vette be, hogy ezek tényleg tanulni is fognak. Ők nem olyan fiúk, akiket feldob a tanulás. Mi meg egyenesen a plázába mentünk nézelődni, hátha megszán minket a jó Isten, és találunk valami szépet. Több órás keresgélés után feladtunk, és a mozi felé vettük az irányt.
- Mondjuk azt, hogy belünk arra, majd elmegyünk kajálni meg nézelődni, és visszajövünk arra, - mutogattam el neki én mire ülnék be legszívesebben. Éppen azon tanakodtunk melyikre üljünk be, valaki rá tette a karját a vállamra. Első reakcióm az volt, hogy kicsit megijedtem, de aztán túlságosan ismerős volt a kar nekem, ezért tudtam ki áll mögöttem. Eliza szemei kikerekedtek, amikor meglátta Nicot. Megfordulva nekem is világos lett miért, hiszen pontosan úgy festett, mint amikor először találkoztunk. Még mindig tele volt fémekkel meg mintákkal, amiknek nagy részét takarta a kabátja, meg szerencsénkre a nadrágja, így nem kellet Elizának is találkoznia azzal, amivel nekem volt szerencsém.
- Helló kislány, sikerült kijózanodnod? - érdeklődött kedvesen tőlem, bár nem vártam volna el tőle, hogy oda jöjjön hozzánk, vagy azt, hogy egyáltalán megismerjen engem ebben a nagy tömegben, ami körülvett minket.
- Aha, persze! - kapásból nem tudtam mit válaszoljak neki. Levette a kezét rólam, és olyan aranyosan rám mosolygott, én meg kissé elpirultam. Mentségemre legyen szó, bár nem az én típusom Nico, attól még el kell ismernem mennyire dögös, sőt több, mint dögös.
- Hölgyeim, csak nem filmet nézni jöttek ide? - persze, hogy tudta miért jöttünk ide, de azért udvarias volt tőle, hogy megkérdezte.
- Igen, de nem tudtunk dönteni - válaszolta szintén mosolyogva Eliza, én meg a cipőmet pásztáztam a tekintetemmel. Kicsit zavarban voltam, bár nem tudnám megmondani az okát. Talán, sőt bizonyosan Nico jelenléte hozott ennyire zavarba, vagy nem tudom.
- Az egyik haverommal az új akciófilmre jöttünk, nem csatlakoztok? - ajánlotta fel nekünk, nekem meg megszólalt a fejembe egy vészharang, miszerint nem lenne olyan jó ötlet vele tartani, mivel azt se tudom pontosan kicsoda is.
- De, szívesen! - vágta rá ujjongva Eliza meglökve a kezével a karom.
- Persze, - suttogtam még mindig a földet bámulva. Így esett meg, hogy Nicoval, meg a kissé szolidabbnak tűnő haverjával beültünk négyesben valami rettentően izgalmas új akciófilmre. Nem kötött le túlságosan a sok robbantós jelenet, meg üldözés, ahogyan azt sem, mennyire nem volt meg a kémia a két főszereplő között, akikről mindenki sejtette a végén persze összejönnek, miután szétverték a rossz fiúkat.
- Ennyire nem köt le? - suttogta a fülembe Nico, valahol a film közepénél. Úgy ültünk, hogy én pont közte, meg a dinka barátnőm között foglaltam helyet, a középső sorban, ahonnét tökéletes rálátásunk volt a filmre.
- Nem, csak túlságosan tudom mi lesz a vége.
- Nem tudhatod, csak sejtheted, - javított ki. Igaza volt, tényleg nem tudtam, de meg mertem volna rá esküdni rá hogyan is ér véget. Bejött, tényleg előre láthatóan úgy lett vége, ahogyan megtippeltem.Kicsit rosszul éreztem magam, amiért így viselkedtem egész végig, miközben ők nagyon is élvezték a filmet.
- Nincs kedved beülni valahová? - fordultam Nico felé, miután elköszönt a haverjától, akinek valami sürgős dolga akadt. Nagyon bántott a produkált viselkedésem, mert valójában nem ilyen vagyok, és valamiért nem akartam, hogy ő ilyennek lásson, vagy ez alapján alkosson véleményt rólam.
- De, van! - beleegyezett, pedig nem fenyegettem meg, hanem magától ment bele. Király! A plázához legközelebbi kocsmába ültünk be, ami nagyon ismerős volt nekem, de fogalmam sem volt honnét, mert úgy általában nem szoktam kocsmázni. Aztán rájöttem, amikor megláttam Kristófot, aki éppen egy barna hajú csajt szédített, és megdermedt, mikor meglátott bennünket. A gyomrom teljesen felkavarodott, és túlságosan féltem attól, hogy az elfogyasztott szendvicsem kijön belőlem a kocsma közepén. Nem voltam még felkészülve arra, hogy egy másik lánnyal lássam őt, amire szerintem soha sem leszek elég erős, mégis lenyeltem a békát, és oda mentem Elizát követve az asztalukhoz. Niconak annyit szóltam, hogy csak pár percre odalépünk, aztán el is jövünk onnét, de nem így lett. Ott ragadtunk Kristóffal meg a nőjével, pedig én tényleg csak köszönni akartam nekik, nem a nyakukon lógni, viszont Kristóf valamiért nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Nem tudom miért, nem tudok olvasni a fejében. Bárcsak tudnék!
- Na, és hol ismerkedtetek meg? - Kristóf hülye kérdésétől azt hittem leszakad a plafon.
- Ha tudod, miért kérdezed meg? - a legvilágfájdalmasabb fejemmel néztem rá, amit csak össze tudtam hozni.
- Próbálok beszélgetést kezdeményezni, - közölte velem Kristóf.
- Elég rosszul csinálod, - állapítottam meg.
- Befejeznétek?! - szólt ránk Eliza, majd Kristóf melletti lány felé fordult. - Hol ismerted meg a bátyám?
- Éppen a könyvtárban keresgéltem, amikor oda jött hozzám, - mesélte a romantikus történetét Flóra, vagy hogy hívják, sajnos nem figyeltem, amikor Kristóf bemutatta.
- Uram Isten! Te bementél egy könyvtárba? - még a szám is tátva maradt a döbbenettől.
- Igen Johanna, szoktam könyvtárba járni, - Kristóf nem annyira díjazta a mondandóm, viszont Nico jót röhögött rajta.
- És nem gyulladtál fel? - folytattam tovább a csipkelődést, de nem hagyhattam ki.
- Nem vagyok vámpír, - mondta kicsit sértett hangon, mert kezdett elfogyni Kristóf türelme. Miközben mi ezt a témát veséztük ki, addig Eliza még mindig Flórával csevegett arról, hogyan ismerkedtek meg. A sztori lényege, hogy Flóra nem ért el egy könyvet, ami ez a délceg vitéz levett neki, aki pont arra járt, majd rá párnapra megint találkoztak. Tudtam, hogy nem volt véletlen egyetlen találkozás sem, mert ismertem Kristóf rafinált trükkjeit.
- És ti? Hogy ismerkedtetek meg? - akkor először szólt hozzám Flóra, amióta odaültünk hozzájuk az asztalukhoz.
-Már az elején meg volt köztünk az a bizonyos plusz. Tényleg. Nem viccelek. A tömegben kiszúrtam őt, ahogyan ott táncolt egyedül, és odamentem hozzá. Akkor tudtam, ő lesz számomra az egyetlen, és soha sem fogok mást úgy szeretni, mint azt a kis ugráló, részeg törpét.
- Tényleg? - Flóra annyira rácsodálkozott Nico túlságosan látványos kamudumájára, hogy az egészet bekajálta.
- Nem! - tört ki belőle a röhögés, én meg beleütöttem a vállába.
- Ezt a ,,kis ugráló, részeg törpéért" - közöltem vele szintén nevetve. Akkor már tényleg sejthető volt, soha sem leszünk ÚGY együtt, viszont jó barátok leszünk. A könnyeim is kifolytak, annyira megnevetettet a szövegével, meg azzal mennyire hiszékeny Flóra, hiszen tök egyértelmű volt mindenki más számára, mekkora kamu az egész.
- Gratulálok, sikerült egy idiótát összeszedned! - tapsolt párat Kristóf, amitől egyből az arcomra fagyott a vigyor.
- Lehet, hogy idióta vagyok, de te meg totál nagy seggfej, - vágott neki vissza engem megelőzve Nico, akin még mindig látszott mennyire jól szórakozik a kialakult helyzeten.
- Bocs, de mit mondtál? - támadt neki vissza Kristóf, és kezdett elmérgesedni a helyzet.
- Kristóf, nyugodj le!- próbált a húga hatni rá, de kudarcot vallott.
- Rám senki sem mondhatja azt, hogy seggfej, - erősködött tovább a kedves bátya, aki már a robbanás szélén állt. Nagyon rossz ötlet volt ideülni, de beszélhettem akármit, egyik sem hallgatott rám.
- Mert te aztán mondhatod rám, hogy idióta vagyok, pedig azt sem tudod ki vagyok. Itt a barátnőd, és ahelyett, hogy vele beszélgetnél, téged minden más jobban érdekel, mint ő. Nem gondoltam volna rólad, hogy ennyire hülye vagy, de így elnézve a tényeket, inkább te vagy egy jó nagy idióta. - Nico szavai még jó sokáig ott keringtek körülöttünk. A helyzet vészesen elmérgesedett. Elég lett volna egy kis szikra, és kirobbant volna a harmadik világháború. Pár perc múlva meg is jött az a bizonyos szikra, mert Nico közelebb húzódott hozzám, miközben még mindig ugyanúgy vigyorgott, mint amikor közölte Kristóffal mekkora egy idióta, amiért nem a barátnőjével foglalkozik. Mintha egy lassított jelenetben lettünk volna, úgy történt minden. Kristóf felállt, aminek köszönhetően hátra dőlt a széke, és megragadta Nico nyakát, aki válaszul csak szimplán kiröhögte, majd lenyomta a földre. Eliza próbált Flórával közéjük kerülni, abban a reményben, hátha meg tudják a verekedőket állítani, mindhiába. A kocsmában tartózkodok is felkapták a figyelmüket, és két férfi megelégelte a rendbontást, így végre oda jöttek felrángatni őket. Nem bírtam megmozdulni, csak néztem, mint a moziban. Én nem akartam, hogy ez legyen, mégis úgy éreztem az egész az én hibám.
- Én...- nagyokat nyeltem, és mélyeket lélegeztem, de túlságosan felzaklatott a látott verekedés. Egy laza mozdulattal kissé megpördültem, aztán megfordult velem a világ, miközben vészesen közeledtem az engem vonzó talaj felé. Amikor kinyitottam a szemem még mindig a földön fetrengtem. Sok fejjel találtam magam szembe, amikor felnéztem, mind engem néztek. Olyanokat kérdeztek, hogy értem-e, amit mondanak, meg hívjanak-e mentőt, vagy nem kell. Csak nagyokat pislogtam, aztán megpróbáltam felülni, ami nem ment, így még egy ideig lent maradtam, és próbáltam észhez térni. Kaptam vizet, meg segítettek felülni egy székre. Mélyen belélegeztem a levegőt, mégis forogtak a kocsma falai. Az erőm elhagyott, és olyan voltam, mint egy gyenge madárka, akinek eltörték a szárnyait. Eliza egy újsággal legyezett, hátha attól jobban leszek.
- Vegyél mély levegőt, és fújd ki! - utasított arra, mit hogyan csináljak, és én követtem az utasítását. Flóra lelépett, megelégelte Kristóf viselkedését, aki viszont Nicoval együtt ott maradt velem. Hurrá! Bárcsak ezt a ,,hurrát" örömömben mondhattam volna ki!
- Felesleges a jelenléted, kopj le! - jelentette ki Kristóf Nicora nézve.
- Miért nem te kopsz le, és mész a nőd után?
- Mert Johanna a barátom, és nem akarom magára hagyni egy ilyen alakkal, akiben nem bízom meg.
- Most annyira belegázoltál a pici lelkivilágomba. Haver, hergelj tovább, és nem lesz, aki visszafogjon.
- Berezeltem, de tényleg. Az óvodásokat is ezzel riogatód?
- Nem szorulok arra, hogy hobbiként ovisokat kelljen rémisztgetnem.
- Fejezzétek be, mert ezzel nem segítetek Johannán, csak még jobban kikészítitek, - förmedt rájuk a barátnőm, amiért hálás voltam neki. Ha képes lettem volna, én magam üvöltöm le mindkettőt, de leginkább Kristófot, aki ezért az egészért felelős volt.
- Most jobb, ha megyek, remélem jól vagy, és még beszélünk, - Nico egy puszit nyomott az arcomra, majd elköszönve tőlünk megindult kifelé.
- Jobb is, ha lelépsz! - kiáltott utána Kristóf.
- Okos enged..- szólt vissza, de nem fejezte be a mondandóját, mégis mindannyian tudtuk mire akart ezzel célozni. Kristóf megindult felé, a kezemmel lecsaptam a kezére, és eszembe sem jutott olyan, hogy hagyom neki megint neki esni Niconak.
- Ezt mégis miért csináltad? - néztem fel rá mérgesen.
- Ő kezdte, - mentegetőzött elégé szánalmasan.
- Én nem akartam ide ülni, de te mondtad, nyugodtan helyet foglalhatunk. Képes voltál így viselkedni, sőt neki esni egy barátomnak, és magasról tettél arra hogyan is esik mindez nekem. Miért csináltad? - tudni akartam az okát, mindennél jobban bele akartam látni abba a csökönyös fejébe.
- Tudni akarod? - nézett végre le rám. Eliza elment vízért, bár gyanítom inkább azért ment el, hogy hagyjon minket beszélgetni.
- Igen! - vágtam rá gondolkodás nélkül még mindig a kezét szorongatva.
- Még pár nappal ezelőtt utánam áhítoztál, most ezzel a barommal vigyorogsz össze, akiről azt sem tudod kicsoda, micsoda. Azt hittem nem vagy ennyire felelőtlen, de tévedtem.
- Na, ide hallgass! - álltam fel dühösen, és ha nem fog meg, akkor megint elterültem volna a placcon. Ott, a közelségében vettem csak észre, vérzik az orra, a szeme pedig tuti be fog lilulni Nico öklének köszönhetően, amit szerintem megérdemelt, mégis megsajnáltam őt, mert miattam csinálta.
- Figyelek, mond csak nyugodtan.
- Elfogadtam, hogy köztünk soha sem lesz több, mint haverság, sőt tiszteletben tartom az érzéseidet, és próbálok jóban lenni veled. Elizával a plázában voltunk, amikor Nico észrevett, beültünk egy filmre, amit ő fizetett, ezért baráti alapon meghívtam őt, viszont cseppet sem sejtettem, hogy itt leszel.
- Ez a kocsma törzshely számomra, mégis mit hittél?
- Hát azt nem, hogy neki esel, mint egy őrült.
- Amint mondtam, ő kezdte, és baromira nem tetszik, hogy ilyen alakokkal lógsz.
- Semmi közöd sincs hozzá kivel töltöm a szabadidőm, mert azt csinálok, amit akarok, és enged el.
- Nem engedlek el, - rázta meg a fejét.
- Miért? - ha valaki most egy csöpögős, érzelmes választ akarna hallani, ki kell ábrándítanom.
- Megint elterülsz, aztán nekem kell téged felrángatnom a mocsokból.
- Menj a pics@'ba! - hiába erőlködtem, nem vette le rólam a kezeit, sőt még jobban magához húzott, ami csak fokozta bennem a haragot, meg a zavart.
- Megyek, de te is velem jössz, - suttogta lehajolva hozzám.
- Vidd a barátnődet! - morogtam.
- Te is féltékeny vagy.
- Elszóltad magad, - lebukott, nagyon is.
- Hű, basszus! - Eliza nem pont erre a jelenetre számított, amikor visszatért hozzánk a nekem szánt vízzel. Hálás voltam neki, amikor még időben sikerült közbelépnie, mert túlságosan rossz irányba tartott a beszélgetésem Kristóffal, méghozzá a csók felé. Természetesen a dilis testvére levette rólam a kezét, én meg kiittam a pohár tartalmát. A kis jelenet után jobb volt elhúzni a csíkot. Kínos érzés lett volna még továbbra is ott maradni, és azt hiszem innentől kezdve nem ez lesz Kristóf törzshelye, hanem inkább választ magának egy másik kocsmát. Mivel még nem éreztem olyan jól magam, és szerencsémre Kristóf még nem ivott alkoholt, ezért átengedtem neki a vezetést. Üdítően furcsa érzés volt az anyósülésen gubbasztani, miközben azon parázok, nehogy meghúzza a kocsimat, vagy ne menjen neki egy oszlopnak.
- Húgi, üzenem anyunak, hogy holnap beugrok, - adta le az üzenetét a húgának, amikor megálltunk a házuk előtt. - Vigyáz magadra, és jó tanulást!
- Oké, te is! - mondta neki a húga. - Sziasztok! - köszönt el tőlünk.
- Szia! - köszöntem neki. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy már nem lakik itt, ahogyan elhajtottunk onnét felderengett, hogy összeköltözött a haverjával.
- Mi az? - böködte meg az oldalamat.
- Csak eszembe jutott, hogy már nem otthon laksz, - vallottam be mire is gondoltam.
- Te még nem is voltál nálunk, - kapott a fejéhez, amikor világossá vált számára, még meg sem mutatta nekem.
- Nem voltunk mostanság olyan jóban, hogy megmutasd.
- Ezt a problémát orvosoljuk.
- Mikor?
- Most, - válaszolta. A szokásos úton mentünk haza felé, amikor hirtelen elkanyarodott, és egy másik irányba kezdtünk haladni, ami számomra kissé ismeretlen volt. Akkor még nem tudtam mi vár rám a lakásába, de ha tudtam volna milyen lavinát indítok el vele, soha sem tettem volna be oda a lábam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése