Johanna nővére 17. Fejezet Én még soha...

Johanna nővére
17. Fejezet
Én még soha...

,,Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy. "

Walter Winchell

Szerdán reggel világellenesen ébredtem.
Kristóf nem hívott, és ez kicsit felhúzott. Nem tudom más hogyan van ezzel, de én baromira elvártam volna tőle, hogy legalább egyszer minimum felhívjon, hiszen lett volna miről beszélnünk. Ez is azt bizonyította számomra, nem jelentettem többet neki, mint egy újabb vonalka a hülye noteszében, amiben nyilvántartja hány lánnyal volt már. Tudom, undorító amit művel, de én meg hülye voltam, amiért hagytam magam neki. Nincs mese, egy idióta vagyok. Ma Bianka nem jött velem, mert reggel nem érezte valami jól magát, így inkább otthon marad piheni, meg tételeket kidolgozni. Mesélt a vizsgálatról, és arról is, mennyire furcsa volt számára Dominik közelsége. Bármennyire is azon ügyködött, hogyan tudná elfelejteni őt, rá kellet döbbennie a valóságra, miszerint még mindig szereti. Ha nem is annyira, mint régen, de attól még ott van benne az a bizonyos érzés, amit nem tud csak úgy kitörölni. A suliban miután leültem Bálint mellé még mindig rajtuk agyaltam. Már nem érdekelt Kristóf, mert végre felébredtem az álomból.
- Már azt hittem te sem jössz be, - fordul felém Bálint, amikor végre megszabadul a telefonjától, és visszatér a valóságba. Pont olyan álmos fejet vágott, mint én.
- Többször nem hiányozhatok, elég volt az a hosszú hét, nem kellene további hiányzásokat összeszednem, mert a végén még elkaszálják az érettségimet.
- Mintadiák vagy, mégis ki merne ilyen gonoszságra vetemedni? - elégé pocsékul adja a döbbentett, meg a többi izét, amit próbál nekem előadni. Ilyenkor nagyon vicces képet vág, amikor azon erőlködik, hogy megnevettessen engem.
- Müvtöri boszorka szívesen végignézné hogyan is hasalok el az érettségin, de nem adom meg neki ezt az örömöt. Túlságosan keményen küzdöttem az évek alatt, - annak a banyának meg nekünk kész történelmünk van, amiről szerintem már tettem említést, mennyire egy szemét hárpia velem, vagy ha nem, akkor most közlöm, ő egy szemét hárpia.
- Kicsit eltúl...
- Ki ne merészeld mondani, amit kiszeretnél! - azonnal kapcsolók, és közbevágok. Per pillanat nem akarok arról vitázni, miért is rühellem azt a nőt, vagy ő engem, mert tényleg nem vagyok olyan hangulatba, meg alapjáraton nem szeretném megbántani Bálintot azzal, hogy vitába szállok vele.
- Rendben, de akkor is szembe kéne nézned a tényekkel.
- Nem akarok semmivel sem szembenézni, - tényleg nem akartam, pedig minden, amivel muszáj lett volna, az ott keringett a fejem fölött. Egyiktől sem lettem boldogabb. Az első óra matek lett volna, de helyette az osztályfőnökkel beszélgettünk, mivel össze kellet írnunk  hány embert szeretnénk elhívni a szalagavatóra, mert le kell adni a vendégek létszámát. Gyorsan összeírtam papírra hány embert szeretnék meghívni, amikor tudatosult bennem, hogy sokan közülük alapból ott lesznek, mert van rokonuk. Ilyen például Kristóf, aki Eliza miatt tuti ott lesz, vagy Bence, hiszen Bálint tuti meghívja a bátyát, viszont Krisztiánnal gondban voltam. Tudtam, hogy az egész decembert Magyarország határain belül tölti, ámbár nem tudtam, hogy a kedves öccse fejében megfordult-e az, hogy elhívja őt.
- Szerinted Ricsi elhívja Krisztiánt? - suttogtam halkan Bálintnak.
- Nem hiszem, mivel mostanság nem igazán vannak beszélőviszonyban.
- Miért?
- Nem árulhatom el, mert megígértem.
- Azt hiszem sejtem, - annyira utáltam a szüleiket. Krisztián nem akart itthon maradni, hogy tökéletes minta orvos legyen belőle, aki tovább viszi a szülei áldott munkáját, mert őt inkább az építészet vonzotta már kiskora óta, így szépen kitagadták. Három hosszú éven keresztül egyszer sem fordult meg a szülei fejébe az, hogy felhívják őt, mert számukra hallott volt. Gondolom ugyanazt játsszák el most, mint anno a testvérénél, miszerint rá akarják kényszeríteni valami olyanra, amit egyáltalán nem akart. Ilyesmi egyszer sem fordult meg Viktor fejében, mivel ő arra tanít engem évek óta, hogy az életemről én döntők, nem engedhetem át másoknak az irányítást ezen téren.
 - Én csak Bencét hívom el, - közölte velem halkan.
- A szüleidet nem?
- Nem jönnek haza.
- Nagyon sajnálom, - mondtam neki szomorúan.
- Te kiket hívsz meg?
- Krisztiánt, ha Ricsi nem hívja meg, mert régebben megígértette velem, hogy meghívom. Anita, Véda, Dénes, Viktor és Lili, mivel Marika néni biztos nem jön el a betegsége miatt.
- Meghívod Lilit?
- Megint megpróbálom helyrehozni a családi kapcsolatunkat, bár most elégé nehéz a dolgom, tekintve mennyire nincs a közelembe, sőt szerintem nincs is az országban, de mégis Viktor mellett ő a másik rokonom, akinek ott kellene lennie velem azon a napon.
- Megértem, - értett velem egyet. Az osztályfőnök aranyos volt, ezért kaptunk haladékot péntekig, amire végérvényesen el kell döntenünk a meghívottak létszámát, mert úgy rendelnek meghívót. A ,,matekot" történelem követte, amin filmet néztünk, míg médián csak úgy voltunk, és beszélgettünk a tanárral, mert a rossz idő, meg a sok hiányzó kissé elvette a kedvünket.
- Unom magam! - ismételgette mellettem Bálint a padra hasalva, pontosan úgy, ahogyan én. Egyikünknek sem volt jobb elfoglaltsága, így maradt a nagy semmi.
- Csinálnunk kellene valamit, - motyogtam kissé álmosan. Kint szakadt az eső, ami csak rátett az álmos hangulatomra, meg a fáradtságomra.
- Tudod mit? Játsszuk azt, hogy én még soha, - dobta fel az ötletet mellettem ülve Bálint.
- Mit?
- Ez arról szól, hogy mondanod kell valamit, amit te még soha sem csináltál, és minden mondatot úgy kell kezdened, hogy én még soha.
 - Én még soha nem mondtam ki hangosan mennyire elegem van néha a világból.
- Na, ez kezdésnek jó, de most én jövők. Én még soha nem mondtam egy lánynak sem, hogy szeretem.
- Harmadikban Póka Patrícia Nikolettának mondtad, amikor odaadta a sütijét, - emlékeztettem.
- Azt nem úgy értettem, - mentegetőzött. - Mellékesen harmadik óta nem is láttam, de valaki azt mesélte róla, hogy beállt az iparba, már ha érted.
- Én még soha nem ettem meszet.
- Én még soha nem láttalak pucéron.
- Nem igaz, mert kiskorukban sokszor láttál meztelenül strandon.
- Jó, de azóta azért változtál, és az nem ugyanolyan, - ellenkezett ismét.
- Én még soha nem jártam senkivel.
- Erre tudok példát mondani, még hozzá az ovit, mert minden héten más kisfiúba voltál szerelmes, és állandóan lenyúltad a traktorom, én meg mindig bőgtem miattad.
- Számtalan alkalommal bocsánatot kértem már, - teszem hozzá vigyorogva, mert felidéződött bennem, mennyire is jó volt ovisnak lenni, hiszen akkor még semmi más problémánk nem volt, mint játszani a kedvenc játékunkkal, meg délután lefeküdni aludni. Most meg itt volt a szalagavató, Bianka terhessége (amihez csak annyiban van közöm, hogy nálunk lakik), Kristóf meg ami köztünk történt, Lilivel való kibékülés, felvételi, ballagás és még sorolhatnám mennyi minden vár még rám ezeken kívül.
- Nem elégszer, - morogja nekem, majd kihúzta magát nyújtózkodás közben.
- Én még soha... - törtem a fejemet, hogy még mit nem csináltam soha. Természetesen sok mindent nem csináltam még eddigi életem során, de kapásból egy sem jutott az eszembe.  - ....nem kérdeztem meg Bellától, miért nem írt egyetlen árva üzenetet sem számomra.
- Én még soha nem mondtam ki Bencének, mennyire örülök annak, hogy ő a testvérem, és mennyire szükségem van rá.
- Szerintem tisztában van vele, - szólaltam meg kicsit elérzékenyülve. A csengő hangja jelezte nekünk, hogy vége az órának, és mehetünk a következőre, vagyis irodalomra. A továbbiakban is folytattuk a játékunkat, bár a hülye zenétől, amit a sulirádiónk adott nem igazán hallottuk egymást. A tanárok kitalálták, hogy mennyire feldobná a hangulatot, ha szünetekben mondjuk szép romantikus számok szólnának, vagy amilyen éppen akad. Borzalmasabbnál is borzalmasabb számokat adtak, amitől egyáltalán nem lett jobb kedvünk, pláne nem az én osztályomnak. Irodalmon feleltem, ami ötös lett, mégis pár szót úgy kellet kihúzni belőlem, mert egyáltalán nem jutottak eszembe azok a konkrét válaszok, amiket a tanár várt tőlem az aktuális kérdéseire. Aztán írtunk egy hosszú dolgozatot egy előző anyagból, ami része az egyik tételünknek, így a tanárunk úgy gondolta jobb, ha nem feledjük. Kijelenthetem, nem fogjuk, az egyszer fix. Egész nap ezen agyaltunk Bálinttal, hogy a számtalan én még soha mellett mit hagytunk még ki, így nem is tűnt olyan rémesnek a sulis napunk. Suli után haza hajtottam, vagyis hajtottam volna, de megcsörrent a mobilom vezetés közben. Hazudnék, ha azt mondanám nem dobbant meg a szívem azon reményben, hogy a hívó fél nem más, mint Kristóf, de rá kellet jönnöm a zenéből, meg a kiírt számból, hogy ez bizony nem ő lesz, maximum abban az esetben, ha más telefonjáról hív. Leálltam az útszélére. Ha vezettem, akkor soha sem fogadtam hívást, de mivel többször is kitartóan hívott ugyanaz a személy, ezért a biztonság kedvéért jobbnak tűnt nem veszélyeztetni mások épségét azzal, hogy felelőtlenül vezetés közben cseverészek valakivel.
- Halló? Herczeg Johanna vagyok, miben segíthetek? - szóltam bele a hivatalosabb stílusomban, mert ennél nem tudtam hirtelen jobb szöveget összehozni, meg amúgy is tök mindegy volt mit mondok bele.
- Szia, én vagyok, - szólt bele egy ismerősnek tűnő hang, de nem igazán tudtam beazonosítani kihez is tartozott.
- Pontosabban ki is? - illetlen volt rá kérdeznem, mégis muszáj volt, mert nem esett le sehogyan sem. Inkább egyszer égjek, mint a lefolytatott beszélgetés végéig azon agyaljak ki is van a vonal túloldalán.
- Dominik, vagy már elfelejtettél?
- Nem, csak hirtelen nem ugrott be. Mi újság? - eszembe sem jutott vele beszélgetni, az meg pláne nem, hogy felhív.
- Nagyon fontos lenne személyesen beszélgetnünk, - pár percnyi habozás után végre kinyögte miért hívott.
- Miért és mikor? - ez a két kérdés foglalkoztatott.
- Ha lehetne most. A lakásomban találkozzunk, és nagyon fontos, - ezzel köszönt el. Igen, totál olyan, mint Bianka, vagyis ilyen téren pláne. Letettem a telefonom, viszont eszembe sem jutott azonnal oda rohanni, mert tuti nem lehet olyan nagy dologról szó, de aztán mégis átgondoltam a dolgokat, hiszen, ha nem lenne olyan fontos, akkor nem engem hívott volna fel, így mégis elkocsikáztam hozzájuk. Fáradtan felmentem a lépcsőn az emeletükre, majd megkerestem a lakásuk ajtaját, és becsengettem.
Dominik nyitott ajtót alsónadrágban.
- Hú, de jó, hogy ide értél! - nem látszott úgy, mintha nagyon zavarban lenne, amiért így látom, viszont elégé riadtnak tűnt számomra.
- Még álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer így nyitsz nekem ajtót, - hebegtem, mint egy idióta, de akkor is sokkolt a félmeztelen látványa. Félreértés ne essék, nem gyújtott meg bennem semmit, csak a pánikfaktort.
- Most nincs időnk erre, gyere velem! - mondta nekem, majd a karomnál megragadva berángatott a lakásba. A múltkori engem faggatásos félresikerült kísérlete után nem igazán kellet volna egyedül idejönnöm, de tisztában voltam vele, hogy azt leszámítva, amikor megbilincselt, meg megpróbálta kiszedni belőlem Bianka titkait, attól még elégé normálisnak tűnik számomra.
- Mi történt? - bele se mertem gondolni abba, hogy mi a fészkes fene történhetett itt, bár nagyon rossz előérzetem lett, amikor megálltunk Dominik valódi szobájának ajtaja előtt.
- Valamit tudnod kell, - állt meg Dominik, majd kihúzta magát.
- Kezd nagyon rossz előérzetem lenni, szóval kinyögnéd végre miért hívtál ide? - próbáltam nyugisnak tűnni, belül mégis ezerszer felrobbantam a kíváncsiságtól.
- Miután szakítottunk Biankával, felregisztráltam egy társkeresőre.
- Nekem ehhez mi közöm?
- Mindjárt elmagyarázom az egészet, ha hagynád. Na, hol is tartottam? Ja, igen ott, hogy regisztráltam.
- Ennyire el voltál keseredve, hogy társkeresőn keresgéltél? - nem tűnt olyannak számomra, mint akinek végső elkeseredésében oda kellene regisztrálnia, hiszen baromi sok lány rászokott tapadni. Bár nem az esetem, de el kell ismernem, hogy nem csúnya, sőt kifejezetten dögösnek tűnik, és ha nem tudnám mennyire tapló tud lenni néhanapján, talán bepróbálkoznék nála, viszont sajnos tudom, amit tudok, így ez esélytelen.
- Nem barátnőt kerestem, hanem khm partnert, - pontosított kissé elvörösödve.
- Azt hiszem kezd leesni, miért is hívtál ide, - nem bírtam abbahagyni a röhögést, amikor elkezdett bennem összeállni a kép a dolgokat illetően.
- Halkabban! - szólt rám mérgesen, mert neki egyáltalán nem tetszett, mennyire jó lett neki köszönhetően a kedvem.
- Gondolom a csaj ott van bent a szobádban, - mutattam az ajtóra.
- Igen és hozzá bilincselte magát az ágyamhoz.
- Mit csinált? - Dominik ahelyett, hogy válaszolt volna, inkább megmutatta mire is gondolt éppen az előbb. Kinyitotta az ajtót, és feltárult előttem a kép. Egy nálunk jóval idősebb hölgyemény feküdt Dominik ágyán, miközben a kezei a feje fölött az ágyhoz voltak bilincselve, és totálisan csupasz volt. Azt hiszem egyeseknek nincs eszük, de önbecsülésük meg még sorolhatnám mik hiányoznak ezekből.
- Uram Isten! - tátogtam, mint egy partra vetődött hal, aztán gyorsan becsuktam az ajtót, nehogy még többet lássak abból, amire alapjáraton egyáltalán nem voltam kíváncsi. - Csak annyit árulj el nekem, miért vagy alsógatyában, miközben ő ott bent terpeszkedik?
- Az egész sztori ott kezdődött, amikor felregisztráltam arra a hülye partnerkeresőre. Esküszöm, kiment a fejemből, hogy nem töröltem le, viszont amikor törölni akartam ez a nő rám írt, és elkezdtünk beszélgetni.
- Mondtam már, hogy érdekes emberekkel barátkozol? - ez már tényleg túlságosan sok volt nekem, nem tudtam nem hangosan felröhögni.
- Elkezdtünk beszélgetni, de esküszöm többször kihangsúlyoztam neki, hogy még nem vagyok túl a volt barátnőmön, és nem hiszem, hogy Azon  kívül más is történhet köztünk. Miután megbeszéltem Biankával, hogy soha többé nem leszünk újra együtt, gondoltam itt van valaki, aki képes érzelem mentesen, sőt pénz nélkül is lefeküdni velem amikor csak akarom, hát megadtam neki a címemet.
- Meggondoltad magad, és nem tudod lerázni?
- Pontosan.
- Amúgy az a te, illetve Kristóf bilincse , ami rajta van?
- Igen.
- De miért bilincselted az ágyadhoz?
- Nem én voltam, hanem ő maga. Azt mondta durván szereti, és amíg kirohantam pisilni megtalálta nálam azt a rohadt bilincset, és valahogyan megoldotta.
- Nekem ehhez pontosan mi közöm is van?
- Tudom, hogy tudod mért hívtalak, kérlek, ne várd el tőlem, hogy kimondjam.
- Pedig muszáj lesz.
- Játszd el az őrült barátnőmet, hogy letapadjon rólam, - végül mégis csak sikerült neki kibökni mit is akar pontosan.
- Tudok egy jobb megoldást, hol a kulcs? - nyújtottam Dominik felé a kezem abban a reményben, hogy átadja, de kiderült, hogy az íróasztalfiókjában van. Jézusom, de jó, hogy turkálhatok a cuccai között. Nehézkesen beléptem a szobájába becsukva magam mögött az ajtót. Fogalmam sem volt arról, mit kellene egy ilyen cikis helyzetben mondanom a nőnek, így maradtam az mellett, hogy úgy veszem, hogy nem is annyira cikis a helyzet, amiben éppen vagyunk.
- Jó napot! - köszöntem oda neki, és eltakarva a szemeimet elvergődtem a bizonyos íróasztalhoz.  Nem volt egy könnyű munka, mégis sikerült teljesítenem.
- Nagyon örülnék neki, ha visszatérne az én kis mackóm, merre van? - a legdurvább az egészben, hogy amíg én totál kínosnak találtam a helyzetet, addig ő egyáltalán fel sem fogta mit művelt. Isten adja, ha idősebb koromra elmegy az eszem, akkor se bújak gy jóval fiatalabb srác ágyába, aki akár a fiam is lehetne, bár nem tudtam pontosan megítélni mennyi is lehet a hölgyemény, viszont meg volt róla a véleményem.
- Mackó valaki más mackója, aki egyáltalán nem akarja, hogy ön játsszon vele. Azért jöttem be, hogy elengedjem magát, kérem ne nehezítse meg a dolgom, és figyeljen rám. A továbbiakban ne keresse a ,,mackóját", pláne nem itt. - Kis időre abbahagytam a keresgélést, majd a nő felé fordultam. Nem vagyok prűd meg hasonlók, mégis totálisan elkapott az undor ettől a nőcitől, aki képes vadidegen srácok ágyába feküdni, sőt még meg is bilincseli magát a hülyéje.
- Mackó merre vagy? - folyton ezt ismételgette. Sejtettem, ezt a napot jó sokszor felfogom idézni Dominiknak, nehogy egykönnyen eltudja felejteni, bár kétlem.
- Elég idős ahhoz, hogy találjon egy korban kissé közelebb álló férfit, akivel aztán azt csinálhat, amit csak akar, de az a maci ott kint már foglalt, világos?
- De azt ígérte... - kezdett bele hisztérikusan a mondandójába, de közbe vágtam.
- Kérem bocsásson meg neki, gyógyszeres kezelés alatt áll, és én vagyok az ápolója. A ,,mackó", ahogyan ön nevezte egy bipoláris zavarokkal küszködő fiatal páciens. Gondolom, a leveleiből meg a viselkedéséből már kikövetkeztette, hogy nincs minden rendben vele, - ennél jobb ötlet nem is juthatott volna az eszembe, amivel sikeresebben távol tudnám tartani őt. A nőn látszott mennyire elgondolkodott a szavaimon.
- Akkor majd én ápolom, mert mackónak nincs szüksége egy ilyen sarlatánra, mint maga - vágta oda nekem vicsorogva a nő. Az alsó ajkam egészen a padlóig esett, mint a mesékben, amikor rádöbbentem, hogy ez a nő hülyébb, mint amilyennek kinéz. Te jó szent Szűz Mária, kit szedett ez a marha össze?!
- Bánthatja is, - próbáltam eltántorítani.
- Nem érdekel, szeretem, ha bántanak.
- Elnézést, de mi nem világos abban, hogy nem? - elképzeltem hogyan verem a fejemet az íróasztal sarkába, vagy az övét, hátha attól megjön az esze.
- Minket Isten is egymásnak teremtett, nem állhatsz közénk, - teljesen kifordult magából.
- Elnézést, de ön gyógyszeres kezelés alatt áll? - míg én a nővel bajlódtam, addig ajtók nyíltak, és ajtók csapódtak, de valamiért még sem gondoltam azt, hogy Dominik nyitogatja őket, mert meghallottam valakivel csevegni, miközben én az idézőjeles barátnőjét próbáltam észhez téríteni nem sok sikerrel.
- Nem.
- Pedig el kéne, - fogtam a fejem, és ismét visszatértem megkeresni a kulcsot, amit szerencsére pár percnyi turkálás után megtaláltam. - Jó, én próbáltam kedvesen, hogy megértse, de ami nem megy, nem kell erőltetni. Elengedem, amint kiszabadul, összeszedi a cuccait, és elmegy, többé nem keresi fel a mackóját, mert különben ...- itt haboztam, mert fogalmam sem volt róla mit is kellene csinálnom, de volt viszont ihletem a sorozatokból, amiket nézek.
- Mi lesz? - nézet rám mérgesen.
- Van egy barátom, aki képes feltörni fiókokat, nem jelentene neki nagy nehézséget kideríteni pontosan kicsoda is ön. Vajon a rokonai, barátai tudják milyen oldalon regisztrált? Ha nem, akkor megtudják. A döntés az ön kezében van, ha képes együttműködni velem, nem lesz semmi baja ebből, ellenkező esetben kénytelen leszek tudatni az ismerőseivel a hobbiját, ha még nem tudnának róla, sőt zaklatásért simán sittre is kerülhet. Mackót és önt senki sem teremtette egymásnak, pláne nem Isten, - vigyorogtam rá kedvesen.
- Mi a ...? - most az ő szája maradt tátva.
- Nem szeretnék ilyen eszközökhöz folyamodni, de ha nem ad más lehetőséget, megteszem.
- Engedjen el, és esküszöm eltűnők, - ígérte meg, én meg elengedtem. Egy papírlapra lefirkáltam egy kiváló pszichológus számát, majd átnyújtottam neki.
- Ez egy remek szakember elérhetősége,  ajánlom keresse fel, higgye el jót fog tenni a vele való beszélgetés, - mondtam. Igazság szerint kissé megsajnáltam a nőt, bár nem tűnt kívülről nem beszámíthatónak, de biztosra vettem az életében történhettek olyan dolgok, amik kiváltották nála ezt a viselkedést. Nem hagytam magára, míg felöltözött, mert túlságosan tartottam attól eltesz valami olyant, amit nem kellene, így megvártam, amíg visszaveszi a ruháit, aztán kikísértem az ajtón. Amint becsukódott az ajtó Dominik végre előmerészkedett.
- Jövök neked eggyel, - veregette meg a vállamat megkönnyebbülten.
- Ilyen többet ne csinálj, és törlőd magad azonnal arról a mocskos oldalról, világos? - támadtam neki, mert ez az egész rosszabbul is elsülhetett volna, bár ez sem volt semmi.
- Már töröltem, - mentegetőzött nekem. Kikerülve őt elindultam Kristóf szobája felé, mivel feltett szándékom volt, hogy beszéljek vele arról, ami köztünk történt, mert ő egyáltalán nem vette a fáradtságot. Dominik megragadva a karomat visszatartott attól, hogy benyissak a szobába.
- Ez nem az, aminek látszik! - közölte velem, miközben belülről egy csajszi hangja szűrődött ki, elégé félreérthetetlen nyögések meg miegymás.
- Engedj el, én esküszöm megfojtom! - könyörögtem neki, de már nem csak a karomat szorongatta, hanem tökéletes fogással tartott mozdulatlanul, nehogy megzavarjam a haverját, aki éppen élvezkedik egy másik csajjal, aki nem én vagyok. Ekkor tudatosult bennem, én jobban beleéltem magamat a képzeletbeli kapcsolatomba Kristóffal, mint amilyen valójában volt. Hiába mondogattam magamnak, többet nem sírok, de akkor mégis csak kicsordult két könnycsepp a szememből.
- Ez nem az, aminek tűnik, mert az nem Kristóf.
- Mi az, hogy nem Kristóf? Ugye nem azzal akarsz etetni, hogy valaki bejött ide, hogy megfektesse a barátnőjét? Ennyire hülyének nézel? - most én voltam olyan, mint egy őrült, hisztérika.
- Nem az én dolgom mit csinál Kristóf a szobájával, de ott bent nem ő van, hanem valaki más.
- Aha, persze én meg egy nyúl vagyok! - tiltakoztam, mert totálisan képtelen voltam felfogni Dominik szavait.
- Szép nyúl lennél, - Kristóf szavai totálisan padlóra küldtek. Nagy nehezen kiszabadultam az idióta haverja szorításából, és azt hittem összeesek, amikor világossá vált számomra, tényleg nem ő van a szobájába, hanem valaki más. Köpni, de még nyelni sem tudtam, csak álltam ott magam elé bámulva, miközben azért imádkoztam mikor csap belém a villám, de sajnos semmilyen villám nem csapott belém. Pechemre még az is elkerült engem, mint az ész meg a logika, amikre szükségem lett volna.
- Ha te ott állsz, akkor ki van ott bent? - ez volt az egyedüli kérdés, ami megmozgatta a leépült agyamat. Kínomban azt se tudtam mit kezdjek magammal. Kristóf nem nevetett, még csak nem is mosolygott, ami totálisan megrémített engem, mert rémisztően komolynak látszott számomra, ami nem jelenetet jót.
- Gyere egy kicsit velem, - a fejével biccentett egyet, majd megindult, én meg rohantam utána, mint egy eszelős.
- Én...- kezdetem bele a magyarázkodásba, de lecsendesített.
- Azt képzelted rólam, hogy azok után ami köztünk történt rögtön összeszedek valakit, és felhozom ide? - összefonta maga előtt a karját, és neki dőlt a kanapéjuknak. A cuccai a bejárati ajtónál hevertek, gondolom munkából jöhetett meg, és egy elégé érdekes szituáció fogadhatta.
- Oké, el kell ismernem, hogy pár pillanat erejéig tényleg elképzeltem, de nem vetheted a szememre, hiszen másokkal is ezt csináltad.
- Szóval, akkor ezek szerinted veled is ezt kellet volna tennem?
- Nem, de te olyan vagy, és a valóságban nem változnak meg ilyen gyökeresen az emberek. Éveken keresztül végig néztem miket művelsz más lányokkal, velem miért ne csinálhattad volna ugyanazokat? Sőt, hozzá tenném még csak fel sem hívtál.
- Miért, te felhívtál? - kérdezett vissza.
- Igen, csak az üzenetrögzítőd kapcsolt be. Mivel te vagy a fiú, ezért elvártam volna, hogy felhívj, mert sokat jelenetet volna nekem.
- El voltam foglalva.
- És nem tudtál öt kicseszett percet arra szánni, hogy megfogd a flancos készülékedet, és oda tedd a füledhez miután kikerested a számomat? - elszomorított ez az egész dolog.
- Mindent megbeszéltünk, mi a fészkes fenéért kellet volna felhívnom téged? - nem értett semmit.
- Ne hogy már nekem kelljen elárulnom neked, - felbosszantott teljesen.
- Mit vársz tőlem? Azok a lányok, akikkel együtt voltam egyáltalán nem várták el, hogy felhívjam őket, ez nekem baromira új, - vallotta be lehajtott fejjel. Nagyon megsajnáltam, meg utáltam is magam azért, mert ennyire nem bíztam benne, és tényleg elképzeltem, hogy rögtön mással kezd, miután velem volt. Oda mentem hozzá majd megöleltem.
- Bocsáss meg nekem, amiért ennyire nem bíztam benned, - suttogtam bele a fülébe.
- A helyedben én sem bíznék, - ahogyan ott álltunk ölelkezve megnyugodtam.
- Nem, ez akkor sem mentség.
- Most mi hogyan is állunk egymással? - érdeklődött tőlem.
- Kapcsolatban vagyunk, vagy az még túl korai? - egyikünknek sem volt még kapcsolata, vagyis komolyabb még nem, ezért adódott pár dolog, amit muszáj volt pontosítani.
- Szerintem ezek után itt lenne az ideje, viszont most nagyon ciki lenne, ha azt mondanám légy a barátnőm, vagy az még kínosabb lenne, ha letérdelnék?
- A kérdés térdelés nélkül jobb lenne.
- Ja, oké! - hümmögött. - Akkor akarsz egy dilis barátnője lenni?
- Akarsz egy hisztérikát barátnődnek?
- Aha! - bólintott.
- Akkor ezt tisztáztuk, - mosolyogtam, és megcsókoltam. Na, így kerültünk egymással kapcsolatba, bár valójában már hónapok óta elkezdődött a kettőnk története, csak egyikünk sem lépett semmit.
- Kösz a szob...- Bálint libbent oda hozzánk, de amint meglátott engem elharapta a mondandója végét.
- Na, ne! - ez jobban sokkolt, mint a ribizlibokor Dominik ágyában, az meg rátett egy lapáttal, amikor megláttam kivel is töltötte a ,,szép" perceit Kristóf szobájában.  Hibáztam, amikor nem kérdeztem meg ki az a csaj, akivel elkezdtek alakulni a dolgok kettejük között, mert nem ért volna váratlanul, amikor megpillantom mellette a deszkafát, aki múltkor tönkre tette a tesit számomra, és azóta is megkeseríti az életemet.
- Én megtudom magyarázni, - Bálint tényleg azon volt, hogyan tudná magát, illetve magukat kimagyarázni ebből a helyzetből. Nem sikerült neki.
- Minek magyarázkodsz ennek? - A deszkafa értetlenül meredt Bálintra, és semmi értelmet nem tükrözött az üres kisugárzása.
- Te komolyan képes vagy összeállni ezzel a döggel? - elléptem Kristóftól, aki a biztonság kedvéért visszahúzott magához, nehogy neki támadjak Bálint új nőjének, aki még a nézésével is hergelt.
- Te meg összejöttél a volt pasimmal, - vágott vissza az a vékony zsiráf.
- Kristóf soha sem volt a pasid! - ordibáltam hisztérikusan.
- Ja, de neked sem lesz! - vágott vissza, és megindult felém, abban a reményben, hogy én támadok neki először, de azt leshette.
- Bálint szakítás után vizsgáltasd ki magad, nehogy elkapj valamit ettől az üresfejű kis senkitől, - tanácsoltam kedvesen a barátomnak, akinek nem kellet volna összeszedni ezt, vagyis pontosabban pont ezt.
- Én Kristófra mondanám ezt neked, mert kitudja kikben járt a micsodája, - sziszegte dühösen deszkalady.
- Bálint, szerintem ideje lenne elvinni innét a barátnődet, - kérte tőle Kristóf, aki cseppet sem szórakozott valami jól azon, ahogyan a deszkafa engem sértegetett, bár engem sem kellet félteni.
- Ha nem kedvelném ennyire Bálintot, már régen megfojtottalak volna te elkényeztetett hercegnő, - fröcsögte gúnyosan deszka ribizlibokor.
- Kedvelsz? - nézett rá Bálint olyan undorítóan szerelmes fejjel, amitől egyes emberek gyomra felszokott kavarodni, pláne akkor, amikor erről a nebáncsvirágról van szó.
- Nem csak a tökéletes tested miatt bírlak, de az eszedért is, - megcsókolta. Ez a dög képes volt előttünk megcsókolni. Jó, akkor keveredett csak fel igazán a gyomrom. Miután elmentek, odafordultam Kristófhoz.
- Mégis miért a te szobádban csinálták? - ezt sehogyan sem tudtam felfogni.
- Jöttem egy szívességgel Bálintnak, és mivel nem tudta hová vinni a nőjét, hát behajtotta rajtam az adósságot.
- Remélem nagy volt az a dolog, amiért ezzel fizettél.
- Hidd el, megérte, - mondta Kristóf, én meg nem firtattam a dolgot, bár elborzadtam attól, ami történt, de azt hiszem ebben a lakásban még lesznek ezekhez hasonló dolgok ismerve ezt a két dilist. Mivel nem telefonáltam Viktornak azért, hogy engedélyt kérjek, ennek örömére nem két hetes lett a fogságom, hanem három, viszont azt is megtudtam tőle, sajnos nem lesz ott a szalagavatómon, mert külföldre kell utaznia. Ez kicsit elkeserített, de mivel nem tehet róla, ezért csak mosolyogtam, és megígértem neki, hogy sok képet készítünk, vagyis azok, akik jelen lesznek. Kristóffal viszont elhatároztuk, addig nem hozzuk nyilvánosságra a kapcsolatunkat, amíg Elizával nem beszéltünk, bár reménykedem benne, tőlem tudja meg és nem mástól.