19. Fejezet
Krisztián
,, Az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre."
Albert Einstein
3 évvel és pár hónappal ezelőtt..
Soha sem hittem, hogy egyszer elhagy, de most mégis azzal kellet szembesülnöm, hogy már nincs mellettem. Bella úgy tűnt el az életemből, mint a szüleim, és most egyedül vagyok. A testvérem elment, itt hagyott engem, mert őt már nem érdekli mi van velem. Kint ültem a teraszon egy kényelmes hintaágyban, amikor Krisztián odasétált elém. Őt is darabokra törte a nővérem, pont mint engem. Egymást vigasztaltuk ezekben a nehéz pillanatokban.
- Johanna, valami fontos dologról kellene beszélgetnünk, - ő volt a legelső, aki megszólalt, majd helyet foglalva mellettem megfogta a kezem. Túlságosan látszott rajta, hogy mennyire nyugtalan, pedig mindig ő volt számomra a nyugalom megtestesítője, most viszont túlságosan különösnek tűnt, olyan furcsának. Nyugalom terén olyan volt, mint a nevelőapám Viktor.
- Történt valami? - tudtam, ha nem megkérdezem tőle, ő akkor is elmondja. Fel voltam rá készülve, amit készül elmondani nekem, az még jobban padlóra fog küldeni, mint bármi más. Tényleg padlóra küldött, nem is kicsit.
- Összekaptam a szüleimmel, mert nem jelentkeztem az orvosira.
- Még mindig ez a mániájuk? - ismertem a szüleit, akiknek azt volt a nagy hobbijuk, hogy állandóan olyan könyvekkel, meg ajándékokkal bombázták őt, hogy rávegyék legyen orvos. Cseppet sem izgatta őket, mennyire távol áll a gyermeküktől az egészségügy, őket ez hidegen hagyta.
- Választás elé állítottak, amikor megkaptam a levelet.
- Milyen levelet? - nem néztem rá. Nem fordultam felé. A kezét szorongattam, miközben azért imádkoztam, hogy legalább ő ne hagyjon el. Még nem voltam felkészülve az elválásra.
- Holnap elutazok Angliába, felvettek az egyik brit egyetemre, és a szüleim kitagadtak a családból, amikor megmondtam, nincs az a pénz, amiért belőlem is orvos váljék. Nem pont erre a döntésre számítottak, de nem érdekel. Kiskorom óta építész akartam lenni, most itt a lehetőség. Szerinted is élnem kéne vele? - legszívesebben hangosan üvöltöttem volna vele, hogy hogyan merészel itt hagyni engem, miközben Bella Isten tudja merre jár, de egy másik részem, a dominánsabb lehurrogta a másikat, és helyretette. Elhagyta a szerelme, a szülei kitagadták, én meg ezek után mégis hogyan lennék képes arra, hogy azt mondjam neki ne kövesse az álmait. Szeretem Krisztiánt, de örökre bánnám, ha én lennék az a személy, aki közé, és az álmai közé állt, amikor a lehető legnagyobb lehetősége lett volna kitörni innét.
- Menj el, és ne nézz vissza! - ez volt a búcsúm tőle. Megpuszilta a homlokom, majd elment. Krisztián másnap elutazott, és tényleg nem nézett vissza.
- Utálom a hétfőt! - morogta mellettem az álmos Eliza, aki az én vállamnak dőlve aludt. Angol előtti nagyszünetben nem tudtuk mit kezdjünk magunkkal, így ott ültünk a lépcsőnél, miközben vártuk a fiúkat, akik elszaladtak a büfébe kajáért. Még ahhoz is lusták voltunk, hogy mi magunk menjünk, így őket ugrasztottuk, bár amúgy is mentek volna.
- Ki nem? - nyávogtam álmosan, és unottan.
- Tegnap összekaptunk Ricsivel, mert még mindig nem tudjuk hová kéne beadnunk a jelentkezésünket, pedig hamarosan lejár a határidő, - suttogta szomorúan a barátnőm csukott szemmel. Mellettünk hozzánk hasonló diákok haladtak el, akik az emeletre igyekeztek, vagy onnét jöttek le, mert valahol máshol volt következő órájuk.
- Egy helyre mentek?
- Nem, inkább más-más sulikat jelölünk meg. Múltkor beszélgettem Anna nénivel erről, és mesélte, hogy az egyik barátnőjének akkor lett vége a kapcsolatának, amikor egy helyre jelentkezett a barátjával, aki megcsalta őt. Utána nem volt valami jó szegény csajnak nap, mint nap összefutni a palijával, meg a nőjével.
- Ez nem jelenti azt, hogy ti is így jártok - tiltakoztam.
- Anna néni sem erre célzott konkrétan, amikor elmesélte a barátnője sztoriját, mert utána azt is megbeszéltük milyen lenne, ha nem egy helyen tanulnánk tovább. Mindkét esetben volt mellette illetve ellene érv.
- Az éremnek mindig két oldala van. Jó, hogy nekem ilyenen nem kell agyalnom.
- Nem hittem volna, hogy valaha is felteszem ezt a kérdést, de milyen együtt járni a testvéremmel?
- Érdekes, - rövid válasz volt tőlem. Eliza bármennyire nem akarta kimutatni, attól még benne volt, hogy mi lesz azon esetben, ha a szakításunk csúnyán végződik, mert akkor talán, sőt biztos választás elé fog kerülni, ami nem lesz könnyű. Kristóf hiába volt a fiútestvére, attól még én is sokat jelentettem számára, hiszen mindig hozzám fordult, amikor baja volt, bár amióta fiúja van egyre kevesebb alkalommal fordul felém, ami egy részemet bántotta kicsit, de elkellet fogadnom a tényeket.
- Csak érdekes? - Eliza elhajolt tőlem, és elégé szúrós tekintettel meredt rám szájtátva.
- Gondoltam nem akarsz bővebb infókat róla miket is művelek Kristóffal, de ha szeretnéd elsuttoghatok néhány szaftos kis érdekességet, - kacsintottam rá nézve.
- Köszi, de kihagynám, - a szájába tette az ujját, és hányást imitált. Nem tudtam nem nevetni rajta.
- Meghiszem, én sem voltam valami boldog, amikor Bella arról mesélt miket csinált Krisztiánnal.
- Jó, de Krisztián az más, ő nem a bátyád, mint nekem Kristóf, - ellenkezett velem.
- Az is éppen elégé megrázó volt nekem, mert mindig úgy tekintettem rá, mint a testvéremre, ami egy részben beteges volt, mert Bella volt a tesóm, így olyan volt mintha.....érted?
- Fúj! - undorodott képet vágott, és kicsit meglökött. A fiúk pont akkor értek vissza hozzánk, amikor pont lecsúsztam a lépcsőről röhögve. Nem volt szép látvány, ahogyan ott feküdtem kiterülve a folyosón vihogva, mint egy dilis, de hamar kapcsoltam, és összeszedtem magam.
- Mi érdekesről ment a témázás? - érdeklődött Ricsi, amikor elfoglalta a helyemet a barátnője mellett a lépcsőn. Hozott gumicukrot nekem, amiért elnéztem neki. Feltankoltunk angolra, mert volt gumicukor, meg minden, ami csak kellett, mert ma egész órás csapatmunka lesz, így nem kellett nagyon készülnünk semmire, csak mi négyen leszünk, bár a tanárunk nem igazán nézte jó szemmel, ha kajáltunk az óráján.
- Ricsi, hülye vagy? Ilyeneket nem kérdezünk meg, mert a végén még minket is beavatnak a női ügyeikbe, és semmi kedvem sincs tudni a menzeszes szokásaikról, - háborgott mellettem Bálint, miközben a kóláját szürcsölte vigyorogva. Hosszasan fújtam ki a beszívott levegőt, és a lehető legunottabb képemmel néztem rá.
- Mi nem a menzeszünkről szoktunk beszélgetni, helyesbítve nem mindig arról, - fújtatott felháborodva Eliza, én csak simán kiröhögtem őket miután túljutottam az unalmas életérzésemen.
- Megjegyezném, hogy a lányok néha szoktak róla beszélni, de nem olyan értelemben, ahogyan te gondolod Bence, - direkt mondtam a testvére nevét a sajátja helyett.
- Bálint vagyok, - javított ki rögtön.
- B-b nem tök mindegy? - kacagtam pont olyan hibbant módon, ahogyan a nője szokott, a deszkafa.
- Azért nem mindegy, hogy Krisztián vagy Kristóf, pedig k-k mindkettő, - ettől lefagyott az arcomról a vigyor, és inkább a lépcsőn terpeszkedők felé fordultam. Zavart, hogy már napok óta itthon van Magyarországon Krisztián, és egyetlen egyszer sem vette a fáradtságot, hogy legalább egyszer felhívjon. Jó, tudom nem nyaralni jött ide, de akkor is, ha nem találkozunk legalább beszélgethetnénk. Az angolos csapatmunkák nagyon is jól sikerültek, így a tanár elhatározta több ilyen lesz, aminek nagyon örültem, mert tényleg jó volt összedolgozni azokkal, akiket nagyon bírtam. Délután ahelyett, hogy haza mentem volna egyenesen, inkább felugrottam Bencéhez, mert mostanság túlságosan elfoglalt volt a munkái miatt, ezért nem volt rám ideje, meg amúgy sem akartam zargatni a tinilányos problémáimmal, miközben neki sokkal keményebb dolgokon kellet túljutnia, amik mellett eltörpülnek az én hétköznapi problémáim. Nagyon sajnáltam őt, hogy ott volt neki az albérlet fizetése, meg a tesója, bár könnyítés volt számára, hogy Bálint elkezdett melózni a helyi bevásárlóközpontban, meg nem csinált nagy hülyeségeket, mint régebben.
- Halihó! Szorgos kis hangyám, mi újság? - üdvözöltem két puszival Bencét. Fekete póló, szakadt farmer és világfájdalom. Volt egy olyan sejtésem, hogy akkor kelt fel, amikor becsöngettem. A haja augusztus óta nagyon sokat nőtt, pedig akkor vágtam le neki, bár nem igazán repesett az ötletért, miszerint én meg egy olló, no meg az ő haja, amit aztán jó sokáig kell viselnie a feje tetején, de bele ment, és nem is lett olyan vészes. Igazság szerint volt egy rész, ahol extra rövid lett, viszont dús a haja, szóval a kutya se veszi észre. Ja, én ebben a hittben voltam, ő meg meghagyott benne.
- Szia! - nyöszörögte két ásítás közben.
- Nem zavarok? - meg sem kérdeztem tőle, amikor beléptem a lakásba.
- Nem, - rázta meg a fejét.
- Hoztam kaját, és ha kell segítek bármiben, - nyújtottam felé a szatyrot. Idefele beugrottam a kedvenc helyünkre, ahová régebben jártunk, amikor még ott laktak mellettünk, és vettem indiai kaját, meg egyéb finomságokat.
- Kösz, de per pillanat nincs semmi munka. Egész éjszaka dolgoztam, szóval most pihenek.
- Ha szeretnéd, akkor elmegyek.
- Nem, úgy is olyan régen beszéltünk, lenne miről, - tudtam, hogy elkerülhetetlen, hogy ő meg én megvitassuk az új állapotomat közösségin. A konyhába mentünk, és két tányért vett elő, amit az asztalra tett. Egymással szemben foglaltunk helyet a kis konyhaasztalnál, majd neki kezdtünk az evésnek meg a beszélgetésnek.
- Személyesen akartam elújságolni a nagy hírt, de mivel nem volt soha sem tökéletes a pillanat, így inkább vártam vele. Én és Kristóf, szóval mi összejöttünk. Pár hete tart a kapcsolatunk, még nagyon friss, és jó értelemben különös.
- Ugye átgondoltad mibe mész bele? - soha sem akartam lefolytatni vele, ezt a bizonyos beszélgetést, mégis elkerülhetetlen volt.
- Persze, minden lehetőséget átgondoltam.
- Mégis hogyan kezdődött? - kíváncsiskodott. A gyros, amit majszoltam most nem esett olyan jól, mint ezelőtt bármikor, amikor ettem, bár az okát nem tudtam.
- Szeptember, ha saccolnom kéne, de tudat alatt talán már évek óta. Engem is meglepett, amikor tudatosult bennem, hogy kicsit többet érzek iránta, mint előtte. Nagyon féltem attól, hogy majd én is úgy járok, mint mások, miszerint megdönt, aztán lekoptat, de tévedtem. Kristóf az elején próbált eltaszítani magától, mert nem akart fájdalmat okozni, bár fájdalmat okozott. Teljesen meg volt róla győződve, neki nem kell barátnő, aztán mégis meggondolta magát, és belevágtunk.
- Kristóf a barátom, de ez nem jelenti azt, ha megbánt nem verem szét.
- Ha megbánt, akkor én magam verem meg, - javítottam ki, nehogy azt gondolja, csak ő tud verekedni. Bence olyan volt számomra, mint egy nagy testvér, akire mindig is vágytam, viszont ennél soha sem lesz több számomra, pedig akkor tényleg normálisabb lenne a párkapcsolatom, mert Kristóffal kissé túlságosan tág a megfogalmazás arra, milyen is a normális kapcsolat két ember között.
- Akkor ezek szerint komoly a dolog?
- Hát, fogalmam sincs, de úgy érzem ez több, mint egy egyszerű járás. Neki, csak úgy mint nekem még nem volt kapcsolata, így ez olyan dolog, amit ketten együtt tapasztalunk meg. Azt kell mondanom, örülök annak, hogy képesek vagyunk elfogadni egymást, bár néha megtudnánk fojtani a másikat, attól még szeretés van ezerrel. - Kicsit kínos volt Bencének arról beszélnem mit is érzek pontosan Kristóffal kapcsolatban, de teljesen megkönnyebbültem. Annyira hiányzott a Bencével való együtt eltöltött pillanat, ezért minden egyes percét kiélveztem, mert fogalmam sem volt róla mikor lesz rá legközelebb lehetőségem.
- Hű, még soha sem hallottalak így beszélni. Komolyan, mintha elraboltak volna az ufók, és te nem is Johanna lennél, hanem a hasonmása, vagy mit tudom én micsodája. Pár hónapja arról beszéltél nekem, mennyire nem akarsz szerelmes lenni, meg satöbbi, most meg itt vagy, és szerelmes vagy.
- Azt mondtad, ha szerelmes leszek, az nagyot fog szólni, hát tényleg nagy bumm lett. Egy Kristóf bombarobbanás, - poénkodtam kissé hamiskásan, mert csak én nevettem ezen.
- Juj! - grimaszolt.
- Apropó, ha már beszélünk. Krisztián szombat óta országhatáron belül tartózkodik, tudsz róla?
- Nem, de csodálom, hogy Kristóf még nem nyírta ki.
- Ami késik, nem múlik. Te tudod miért utálja ennyire? - abban reménykedtem, Bence tudja, és megválaszolja a kérdésemet.
- Fogalmam sincs, - hümmögött. Annyira örültem volna annak, ha legalább ő képben lett volna a dolgokat illetően.
- Szombaton Lili eljött hozzánk, vagyis inkább hozzám, hogy közölje velem, nem jön a szalagavatómra. Összekaptunk, és közölte velem, Kristóf nem szeret csak kihasznál, mert valójában a nővérembe szerelmes, én meg egy Bella-pótlék vagyok a számára.
- Mi van? - összeráncolta a homlokát.
- Emlékszel, amikor Krisztián és Bella pár hétre szakítottak? - miután ,,igenlően" bólintott, folytattam. - Lili szerint azért szakított Krisztián a nővéremmel, mert Bella lefeküdt Kristóffal.
- Ez egy amolyan WTF pillanat számomra. Mi van? Mégis miből gondolja ezt a marhaságot? - Bencén látszott mennyire kiakadt ezen a hülyeségen, mert hozzám hasonlóan képtelen volt elhinni, hogy Bella pont Kristóffal kezdett volna ki, mert a nővérem olyan barátságban volt vele, mint amilyenben én vagyok Bencével. Barátok, szinte testvérek, de semmivel sem több.
- Hallotta őket veszekedni, mármint Krisztiánt és Bellát.
- Pontosan mit mondtak, miközben veszekedtek? - nagyon tudni akarta a választ, de sajnos én magam sem tudtam, mert Lili nem árulta el.
- Nem tudom, csak valami olyanról, amiből ezt szűrte le. Köztudott, hogy Kristóf nem igazán kedveli Krisztiánt, és valami hülye okból kifolyólag kezdem azt hinni, ez az oka, amiért ki sem állhatják egymást. Vagyis, úgy gondoltam, de nem hiszem, mert Kristóf soha sem lett volna képes ilyesmire, hiszen bármennyire is nagy csajozógép volt, attól még tiszteletben tudta tartani a ,,kapcsolat" szó fogalmát, szóval valami más lehet a háttérben. Emiatt nem is mondom el neki, túlságosan nagy marhaság, meg csak magát húzná fel rajta. Ugye, szerinted is képtelenség? - néztem rá megerősítést várva.
- Lilinek elment az esze, ha ilyen marhaságokkal áll elő. Persze, hogy nem feküdtek le egymással. Higgy nekem, arról tuti tudnék, - nem mentem mélyebben bele abba, hogy mégis honnét értesült volna arról, de belegondolva, hogy mennyire nagy haverok Kristóffal, vagy inkább mekkora haverok voltak akkoriban, érthető lenne, ha elmondta volna neki. Rossz belegondolni, de az, hogy Bella lelépett nagyobb hatással volt mindannyiunk életére, mint hittük volna. Krisztián elment, Bence és Kristóf haversága kissé elhalványult, mert bármennyire is jó a beszélőviszonyuk, attól még árnyéka sem annak, mennyire jóban is voltak régebben. Talán az idő az, ami teljesen megváltoztatott minket.
- Ugye, te meg a nővérem nem..khm..érted? Úgy értem, ti nem voltatok Úgy együtt?- égett a képem rendesen, amikor feltettem Bencének a kérdést.
- Mármint arra vagy kíváncsi, hogy megfektettem-e a testvéred? A válaszom az, hogy nem.
- Oh, igen! - kiáltottam fel megkönnyebbülten. Bár fogalmam sincs mit tettem volna akkor, ha megtudom mi van akkor, ha a válasz nem helyet igen lett volna, de jobban örültem a nemnek. Miközben ettünk Bencével a kajánkat a munkájáról, vagyis inkább munkáiról csevegtünk, éppen akkor toppant be Bálint, amikor már menni akartam haza.
- Csak nem előlem menekülsz? - oda sétált a hűtőhöz, és tejet vett ki, majd a bal kezével megütötte a vállamat. Vagyis csak próbálta, de eltértem előle.
- Miből jöttél rá? - nevettem fel.
- Hoztál kaját? Imádlak! - ölelt meg Bálint, és egy puszit nyomott a homlokomra. Rajta kívül csak Krisztiántól voltam képes elviselni, ha valaki ott puszilt meg, bár nem tudom miért. Még néha Kristóftól vagyok képes simán elviselni, de vele ki is fújt a lista.
- Csak azért imádsz, mert hoztam kaját? - megjátszottan háborogtam.
- Tudod te, hogy nagyon bírom a fejed, - mondta Bálint.
- Komolyan, úgy csinálsz, mintha nem lenne mit enned, - háborgott Bence az öccsére nézve.
- Ezt a kaját össze sem lehet hasonlítani a tiéddel, már bocs tesó, - vázolta a tényeket, miközben megnézte miből tud választani. Bence válaszképpen felállva tarkón csapta a testvérét. Nagyon aranyosak voltak, amikor civakodtak, viszont nekem mennem kellet, így elköszönve tőlük meg sem álltam hazáig. Már kezdtem álmos lenni, meg már minden bajom volt, sőt kifejezetten örültem volna egy jó hosszú alvásnak, de kiszáradt a szám. A hűtőhöz kacsáztam, és megkerestem a tejet, mert nagyon megkívántam a kakaót, így gondoltam csinálok magamnak, mert a többiekről nem tudtam merre tartózkodnak éppen. Ahogy becsuktam a hűtőajtót kiesett a kezemből a tej, annyira megdöbbentem, hogy ott áll velem szemben Krisztián. Jó, magában nem lepett meg, mert vártam mikor találkozunk, de az totál ledöbbentett, mennyit változott három hosszú év alatt. Mintha nem is ő lett volna. Sokkal magasabb lett, a haja meg rövidebb, és sokkal sötétebbnek tűnt, amióta nem láttam személyesen csak gépen keresztül, sőt kifejezetten kigyúrta magát, ami jól látszott a fekete ingén keresztül. Régebben olyan volt mint a kisujjam, olyan vékony, most meg mint valami felturbózott szuperhősnek tűnt számomra. Komolyan, még a szám is tátva maradt, amikor megláttam mennyire más lett. Nyoma sem volt annak a kisfiúnak, aki akkor volt, amikor elutazott, mert most már úgy állt előttem, mint egy macsó férfi, akiért sok lány még gyilkolni is képes lett volna. Istenem, ez nagyon nem jó így!
- Basszuskulcs! - csak ennyit tudtam kinyögni, miközben a tej szétfolyt a földön ezzel eláztatva mindent körülöttünk. Egyszerre hajoltunk le, hogy felvegyük a tejes dobozt, aminek köszönhetően sikerült megfejelnem őt, de nem direkt, csak véletlenül. - Bocs! - kértem tőle elnézést.
- Semmi baj, - mosolygott aranyosan rám. A dobozt végül ő vette fel a földről, és feltette a konyhapultra, én meg feltöröltem a kiömlött tejet. Kicsit zavarban voltam, így azt se tudtam mit is kezdjek magammal. Öleljem meg vagy mit csináljak? Még azzal sem voltam teljesen tisztában mit mondjak neki.
- Mi újság? - ez beszélgetés indításnak jó is volt, csak ott állni egymás mellett kicsit cikis volt. Míg telefonon meg bármely más módon, ahol nem kellet csevegés közben azonos helyen tartózkodnunk sokkal könnyebben tudtunk egymással kommunikálni, mint így, mert hozzám hasonlóan rajta is látszott mennyire furcsán érintette a viszontlátás.
- Szóhoz sem tudok jutni. Amikor elmentem innét egy kislányt hagytam itt, most meg egy gyönyörű nő áll előttem.
- Tizenöt voltam, cseppet sem kicsi, és most múltam tizennyolc, nem nőttem azóta semmit, - tiltakoztam vigyorogva. Cseppet sem vettem figyelembe, hogy ,,gyönyörűnek" nevezett az imént.
- Tudod, hogy nem arra céloztam, hogy még mindig a bokámig érsz, és még nőhetnél, mert nem látszol ki a fűből.
- Krisztián! - morogtam. Teljesen biztos volt benne, hogy ez az egy, amivel kicsit kitud zökkenteni a nyugalmi állapotomból, mert a magasságomra szó szerint ugrok, ha valaki leszólja, mennyire mini vagyok.
- Nyugi, csak ugratlak, - mindketten elnevettük magunkat, és megöleltük egymást.
- Már azt hittem nem is találkozunk, - mormogtam szorosabban ölelve őt. Régebben sokan azt hitték nem Bella, hanem én vagyok a barátnője, mert engem többet láttak ölelkezni vele, mint a nővéremet, viszont a csók részt meghagytam nekik.
- Tudod, hogy képtelen lettem volna csak úgy lelépni köszönés nélkül, - az állát a fejem búbjának támasztotta, és úgy álltunk még nagyon sokáig. Egyikünkben sem volt hajlam arra, hogy ő eresze el a másikat előbb, pedig éppenséggel baráttal rendelkeztem, akiről tudtam, nagyon nem örült volna annak, ha látnia kellet volna ezt a jelenetet. Olyan más volt Krisztián, mintha nem is ő lett volna, hanem valaki más, aki nagyon hasonlít rá. Az arcvonásai emlékeztettek arra a fiúra, aki volt, amikor még itt élt tőlünk nem messze.
- Khm, bocsi, ugye nem zavarok? - Bianka felbukkanásának köszönhetően tértem csak vissza a földre, annyira elvarázsolódtam Krisztiántól, vagyis attól, hogy újra velem volt. Bianka teljesen tisztában volt vele, hogy zavar, de tudta, ha nem lép közbe még valami hülyeséget csinálok, amit nem kellene. Rettentően hálás voltam neki a felbukkanása miatt, mert jól időzített.
- Nem, pont jókor jöttél, - húzódtam el Krisztiántól, bár nehezemre esett megtenni, de legalább tiszta a lelkiismeretem, mert semmi rosszat nem tettem.
- Nekem most mennem kell, de még találkozunk, - mondta szomorúan Krisztián, majd megint megölelt, és elköszönve tőlünk távozott a házból. Miután elment még sokáig álltam a bejártai ajtóban bámulva a nagy semmit, de egyszerűen nem tudtam elszakadni az ajtótól képletesen.
- Azt kell mondanom jó pasi lett, - lépett mellém szintén összefont karokkal Bianka.
- Nagyon rossz előérzetem van vele kapcsolatban, - vallottam be az igazságot. Kedveltem Krisztiánt, de valami nem hagyott nyugodni vele kapcsolatban, csak nem tudtam mi az.
- Nyugi, megóvom a becsületed, - közölte velem Bianka.
- Amúgy tényleg jó pasi lett, - értettem egyet az előbbi megszólalásával kisebb fáziskéséssel.
- Több, mint jó. Komolyan, amikor megláttam azt hittem állva megszülök.
- Nem kell túlzásokba esni, - csattantam fel, és becsuktam az ajtót. Igaza volt Biankának, de a továbbiakban inkább nem hangoztatom, mennyire igaza is van.
- Azt hittem tovább marad, mert elégé hamar elhúzta a csíkot, - állapította meg a tényeket. Hozzám hasonlóan Bianka is fáradtnak tűnt, csak neki ott volt magyarázatnak a terhesség, nekem szerencsére csak annyi lehetett a kifogásom, hogy egy igazi álomszuszék vagyok, aki folyton fáradt. Lefekvés előtt még lent tévéztem a többiekkel Véda kivételével, mert őt már lefektette az édesanyja, így csak négyen néztük valami régi filmet, aminek nem tudtam a címét, viszont a tartalmára sem figyeltem, mert éppen Kristófnak írogattam, akinek elmeséltem mi is történt velem. Leírtam, hogy végre sikerült találkoznom Krisztiánnal, aminek nem igazán örült, bár annak igen, hogy Bence tudott rám szakítani egy kis időt.
- Beszéltél ma Krisztiánnal? - kíváncsiskodott Viktor, aki éppen a hajamat fésülgette, ami egy berögződés volt nála, mert gyerekkorom óta ő fésülte a hajamat, így felnőve egy kicsit cikis, de még mindig hagyom neki, hogy a hajammal babráljon.
- Aha, pont jókor jöttem haza, - válaszoltam, és tovább pötyögtem a telefonomon. A film amúgy csak Anitát és Biankát kötötte le, akik szájtátva lesték mi fog benne történni.
- Nem is említetted, hogy haza utazik, - rót meg a feledékenységem miatt.
- Úgy rémlik említettem, - lehet, hogy Viktoron kívül mindenki másnak elmeséltem, de arra mérget mernék fogadni, hogy Kristófot ezzel a fontos információval többször is megajándékoztam, aki nem igazán örült neki, pláne akkor nem fog neki örülni, amikor találkoznak egymással. Krisztián nem mutatta ki soha, mégis érezhető volt, hogy ezek közötti utálat nem csak egyoldalú volt, hanem mindketten megvetették a másikat, csak fogalmam sincs miért, bár szerintem már nekik sincs.
- Viszont azt biztos nem említetted, hogy összekaptál Liliánával, - emlékeztetett arra, amire egyáltalán nem akartam emlékezni.
- Vannak dolgok, amikről jobb nem beszélni, most már Lili is közéjük tartozik, - elkeserített a tudat, mennyire elkerülhetetlen volt a veszekedés, pláne azok miatt, amiket a képembe vágott.
- Most nem kérlek arra, hogy bocsáss meg neki, inkább rád hagyom a döntést, - Viktor szavai teljesen ledöbbentettek. Fekvőhelyzetből feltornásztam magam ülő pozícióba. Azt hittem rosszul hallottam, amit mond, de semmi baja nem volt a hallásomnak.
- Hová lett a ,,család szent" szöveg? - értetlenül meredtem rá.
- Felnőtt vagy, nagyobb teret kapsz az ilyen döntéseket illetően, - hagyta rám a dolgot, és nem erősködött azért, hogy beszéljek vele, arról meg pláne nem akart meggyőzni, mennyire is meg kellene békülnöm vele, csak simán rám hagyta.
- Köszönöm, hogy teret adsz nekem, - ez volt a lehető legjobb, amit csak mondhattam volna abban a helyzetben. Nem annak örültem, mert tényleg nem idegesített emiatt, hanem azért, mert ettől tudtam, mennyire is bízik bennem, és ez többet mondott mindennél, amire csak szükségem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése