14. Fejezet
Átbulizott éjjel
,,Soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet, de ahhoz, hogy újra kezdd, vagy mindenkinek hátat kell fordítanod, vagy mindenki neked fordít majd hátat."
Ezel - Bosszú mindhalálig című sorozat
A suli megkezdődött. A többiek visszacsöppentek a sulis életükbe, velem ellenben.
Kristóf szemét viselkedése miatt annyira letörtem, hogy képtelen voltam kikelni az ideiglenes ágyamból. Folyton bőgtem, az orrnyílásaim eldugultak, a tokrom kiszáradt, és szívesen fizettem volna bárkinek azért, hogy szerezzen egy fegyvert, lőjön fejbe, vagy minimum fojtson meg. Még Bianka sem tett ennek eleget, pedig tényleg mindent bevetettem, mégsem könyörült meg rajtam. Régebben bármikor megtette volna, de a terhesség kicsit megváltoztatta, helyesbítve kedvesebbé tette.
- Legalább megszabadítanál a szenvedéseimtől, - nyöszörögtem a matracról. Bianka az íróasztalomnál dolgozta ki a tételeit, amit nekem is elkellet volna kezdenem, de túlságosan erőtlen voltam feltápászkodni. Zuhanyozni, meg vécézni tudtam csak kivánszorogni.
- Hagyd abba a bőgést Kristóf miatt, és máris jobban leszel, - okoskodott.
- Nem Kristóf miatt bőgök, csak megfáztam, - mentegetőztem, pedig tényleg igaza volt, csak annyit kellet volna tennem, hogy elfelejtem azt a mocskot, és minden gondom megoldódott volna. Képtelen voltam rá.
- Fura. Eltelt egy hét és nem kérdeztél rá mi történt köztem meg Dominik között aznap.
- Igazság szerint már akartam, viszont jobbnak véltem, ha te mondod el, - szipogtam.
- Elmondtam neki mindent, ő végig hallgatott.
- És? - ültem fel, és a hátamat az ágyam szélének támasztottam, mert máskülönben megint kifeküdtem volna az erőtlenségtől.
- Azt mondta mindenben támogat, és ott lesz velem, amikor szükségem van rá, viszont nem kezdjük újra a kapcsolatunkat, mert mindketten tudjuk, nem lenne értelme csak azért együtt lennünk, mert gyerekünk lesz. Ismerem őt, tudom bármikor ugrik, ha arra kérem, de nem kérem.
- Úgy érzed, nincs jogod erre kérni?
- Nem az, hogy nincs jogom, csak....- letette a tollát, és teljesen felém fordult.
- Mit csak?
- Tudom, hogy Dominik soha sem akart gyereket, erről többször is beszélgettünk.
- Állj! Neked most bűntudatod van azért, amiért becsúszott Pöttöm Panna, pedig tisztában voltál vele, Dominik nem akar gyereket? - a felnőttek azt gondolják rólunk, mi csak pónikról, vagy Isten tudja mikről beszélgetünk, mert még gyerekek vagyunk, de nagyon tévednek, mert mi már felnőttünk, vagyis már amennyire képesek voltunk rá.
- Pöttöm Panna? - az egyik szépen kiszedett szemöldökvonala a plafonig szaladt, amikor meghallotta hogyan neveztem el a babáját.
- Mert még olyan pici, - magyaráztam neki mosolyogva. - De kérdeztem valami mást.
- Nincs bűntudatom, vagyis van, de nem konkrétan emiatt, hanem azért, amiért ennyire felelőtlen voltam, mert most én iszom meg ennek az egésznek a levét, pedig csak annyit kellet volna tennem, hogy normálisan beszedem azokat a rohadt tablettákat. Ha évek múlva a gyerek megkérdezi tőlem, ha Dominik meg én nem terveztük, akkor minek csináltuk meg, na erre válaszolhatom azt, hogy azért, mert az anyád a világ legnagyobb idiótája.
- Nem vagy idióta! - hozzá vágtam a párnám. - Bármi más miatt is becsúszhatott volna, mert nincs tökéletes százszázalékos védelem, ami képes lenne megóvni, és ebbe most ne folyunk bele jobban. Megértem, ha Dominik nem szeretne apa lenni, de egy ilyen dolog megcsinálásához két ember kell, szóval az a minimum, hogy melletted áll, és támogat téged.
- Az elkövetkező életemet a gyerekemnek fogom szentelni. Egy gyereknek, aki tizennyolc éves koráig a nyakamon fog élősködni, és csak akkor fogja kinyögni a szeretlek szót, amikor azzal zsarolom, hogy nem kap több pénzt tőlem, amíg ki nem mondja. Persze az apját biztos jobban fogja szeretni, amit minden egyes kib@szott nap a fejemhez fog vágni, meg az azt is, mennyire pocsék anya is vagyok.
- Mit ne mondjak, elégé pozitív a jövőképed, - bólogattam röhögve. Egész héten csak jajgattam, meg hisztiztem, kellett egy kis nevetés. Rám fért egy jó kis kikapcsolódás.
- Mi a fenét tudnék tanítani egy gyereknek?
- Megtanítod túlélni, felneveled, és biztos háttért biztosítasz neki. Sok gyerek képes volt úgy felnőni, hogy nem éltek együtt a szülei, például Kristóf.
- Ne, vele inkább ne példázd az állításod, - kérte tőlem. Jó, el kell ismernem, Kristóf egy totálisan nagy seggfej, de néha azért vannak tiszta pillanatai, csak legtöbbször eltörpültek a szemét viselkedése mögött. A francba! Miért van az, hogy állandóan ő jár a fejembe? Bárcsak valaki más járna! Biankából áradt a szomorúság, a félelem, de azért a boldogság is, míg belőlem a mélységes nagy szenvedés hullámai törtek elő.
- Tudod, ő nem mindig volt ilyen, régebben tök aranyos volt, és egy részében még mindig ott a cukiság, csak kissé megváltozott.
- Apropó Kristóf. Már mesélni akartam, csak mindig kiment a fejemből. Dominik lakótársa kiköltözött, Kristóf meg beköltözött, bár nem tudom miért.
- Kristóf elköltözött otthonról? Mikor?
- Két napja, vagy három, nem tudom pontosan, mert annyira megdöbbentett, amikor Dominik haverja elújságolta a nagy hírt, meg kiírták a közösségi oldalukra is, hogy lakásavatót tartanak. Jézusom, bele se merek gondolni mik folyhatnak abban a lakásban, ahol azok ketten élnek. - Elismerem, rosszul eset számomra, amiért én erről semmit sem tudtam. Dominik és Kristóf is törölt a baráti köréből. Bence meg egy szót sem szólt róla, amikor átjött, pedig gondolom tudott róla, csak nem akarta szóba hozni.
- Fura, hogy ennyire képes volt összetörni, pedig nem is álltunk kapcsolatban egymással.
- Ti másmilyen kapcsolatban állatott, ami sokkal erősebb volt mindennél. Mindig megkérdezed, akarok-e róla beszélni, most én teszem fel ugyanezt a kérdést neked. Te akarsz róla beszélni?
- Innentől kezdve egyetlen elhullajtott könnycseppemért sem lesz felelős. Beteszem egy dobozba az emlékét, és a Balatonba legmélyére hajítom.
- Úgy legyen! - tapsolt párat. A továbbiakban én szenvedtem a bacik miatt, ő meg tovább folytatta a tételek kidolgozását, bármennyire is könyörögtem neki, hogy ha már nem öl meg, akkor legalább nekem is dolgozza ki azokat a rohadt tételeket, de egyikbe se egyezett bele. Addig könyörögtem, amíg rádöbbentem, felesleges minden szó, amúgy is magamtól kell rászánom magam az elkészítésükre, de olyan rohadtul sok van mindegyik tárgyhoz.
- Csak szólni akartam, hogy hamarosan ideér Dénes meg Kristóf, akik ma nálunk vacsoráznak, - dugta be a fejét Viktor.
- Tessék? - csattantam fel, amikor eljutott a tudatomig mit is mondott nekünk az előbb.
- Van húsz percetek elkészülni, - adta le az infót, majd becsukta az ajtót.
- Mond, hogy nem hallottam jól, amit mondott, kérlek! - nagy boci szemekkel meredtem Biankára, aki vigyorgott, és élvezte a szenvedésemet. Nem akartam Kristóffal egy levegőt szívni, de nem voltam olyan nagy tahó még betegen sem, hogy nem tisztelem meg a vendégeket a jelenlétemmel. Jobban éreztem magam, ezért nem láttam semmi akadályát, hogy lemenjek velük vacsorázni. Gyorsan lezuhanyoztam, leborotváltam, amit le kellet, majd felvettem a fekete-fehér kockás szoknyámat, amihez megtaláltam a fekete ingemet, és a hajamat lófarokba felkötöttem. Tudom, ezek miatt nem fogja enni a fene Kristófot, hogy rádöbbenjen mit vesztett, amikor olyan tahó volt velem, de azok után mennyire pocsék hetem volt, bármit felvettem volna, akkor is rémesen festenék. A szemeim olyan sötétek voltak, hogy simán elmehettem volna egy horrorfilmbe szörnyetegnek, nem is kellet volna elsminkelni a fejemet. Mire helyre tettem a fejemet, meg megcsináltam a sminkemet, a vendégek már megérkeztek, így én voltam az utolsó, aki beért az étkezőbe. Dénesben volt annyi udvariasság, hogy felállt, és odajött üdvözölni, míg a fia csak bambán bámult rám. Amíg az apja nem böködte meg, addig úgy nézett rám, mintha szellemet látna, nem is engem, aztán képes volt két puszit rányomni az arcomra, ami kissé cikis volt számomra. Olyan különös érzés volt, amikor a szája megérintette az arcbőröm, mert egy pillanatra megborzongtam tőle, és egy halk sóhaj hagyta el a szám. Szerencsémre senki sem vette észre a kis elgyengülésemet. Az egész vacsora több volt, mint kínos. Ha kérdeztek válaszoltam, de nagyon rossz volt állandóan Kristóf tekintetét kerülni. Folyton engem bámult, és még akkor sem fordult el, amikor rá néztem. Túlságosan dögösen festett a nyaktól mellkasig kigondolt ingében, meg a sötét nadrágjában, amihez mellékesen hozzá tartozott a dögösen beállított haja.
- Fejezd be! - sziszegtem neki halkan, mivel a többiek éppen Véda bohóckodásán nevettek.
- Mit? - úgy csinált, mintha fogalma sem lenne, mire is célozhattam ezzel.
- Folyton bámulsz, - suttogtam halkan.
- Nem is, - suttogta vissza, és közelebb hajolt. Istenem, de hiányzott!
- Örülj neki, hogy képes vagyok veled egy légtérben tartózkodni, ne feszítsd tovább a húrt! - vicsorogtam.
- Jó kisfiú vagyok, - kacsintott rám.
- Ja, tudom mennyire! - grimaszoltam.
- Megint veszekedni akarsz? - nézett rám haragosan.
- Nem veszekednénk, ha nem lennél ekkora tahó, - közöltem vele a tényeket.
- Tahó? - ismételte meg.
- A lányok többől állnak, mint egyszerű lyukból, ami a lábuk között van.
- A tiéd szerintem évekkel ezelőtt befagyott.
- Legalább egy kicsit kimutathatnád, hogy mennyire bánt az, amit a születésnapodon leműveltél velem, de mint tudjuk, neked nincsenek érzéseid.
- Nekem igen is vannak érzéseim, egyesekkel ellenben.
- Ezzel arra akarsz utalni, hogy olyan vagyok, mint egy szobor?
- Nem, te rosszabb vagy, mint egy szobor. - Isten rá a tanúm, én próbáltam viselkedni, ő cseszte fel az idegeimet. Felálltam az asztaltól, és a többiek felé fordultam.
- Elnézést kérek, de mivel nem áll módomban továbbra is elviselni Kristófot, ezért jobbnak tekintem a távozást.
- Johanna, ülj le! - szólt rám Viktor.
- Bocs, de lépek, - közöltem velük, és megindultam az ajtó felé.
- Gyere vissza!- kiáltott utánam Viktor.
- Mégis hová mész? - érdeklődött Dénes.
- Megyek, jól beb@szok, aztán majd valamikor jövők, - vázoltam a terveimet, és a fogasról lerángatott kabátomban meg pár ötezre társaságában elhagytam a házat. Kicsit később vettem észre, hogy az a marha utánam jött. A lábáról már lekerült a gipsz, de elégé lassan haladt felém. - Nem kopsz le?! - morogtam.
- Úgy döntöttem veled tartok, mert rettentően kivi vagyok, hogyan tervezel benyomni nélkülem.
- Egyedül is képes vagyok benyomni, nem kell a segítséged, vagy a jelenléted, - mondtam. Taxit hívtam, ami tíz perc után oda is ért hozzánk, viszont hiába tiltakoztam az ellen, hogy beszálljon, Kristóf fogta magát, és minden erőfeszítésem ellenére elfoglalta a mellettem lévő szabad helyet. Minden eddigi mérgemet összeadva utáltam őt abban a pillanatban, ami úgy tűnt, nem igazán hatott rá sehogy. A hozzánk legközelebbi klubba mentünk, és egyáltalán nem szóltunk a másikhoz, csak haladtunk egymás mellett.
- Nem fázol? - ő törte meg a kínosnak nem mondható csendet.
- Szoknyában és egy elégé vékony kabátban vagyok, szerinted? - próbáltam túlkiabálni a zenét, de nem hiszem, hogy hallotta, amit mondtam, ezért megismételtem.
- Ki mondta neked, hogy így hagyd el a házat?
- Miattad jöttem el. Ki a fene kért, hogy gyere utánam?
- Én nem Bence vagyok, szóval ne is reméld, hogy körbe foglak ugrálni.
- Ő egy rendes srác, lenne mit tanulnod tőle.
Mi ott veszekedtünk, már szokásunkhoz vált módon, amikor odajött egy rövid vöröses hajú csaj, akin rövidebb szoknya meg felső kombináció volt, mint rajtam. Elégé nagy ribizlinek tűnt számomra, pláne akkor, amikor elkezdte nyalogatni, vagyis csak megpróbálta nyalogatni Kristóf nyakát.
- Bocs nem ismerjük egymást? - kérdezte Kristófot, aki egy kicsit eltolta magától az ismeretlen lányt, akin látszott mennyire nem szomjas már.
- Nem, sajnálom, - válaszolta Kristóf.
- Nem akarsz megismerni? - rebegtette meg a szempilláit az a ribizlibokor. - Hagyd itt a kislányt, és gyere velem a mosdóba. - Bármennyire is undorítónak találtam a csaj ajánlatát, azért reménykedtem benne, hogy Kristóf jó szokásához híven lelép vele, én meg folytathatom az őrült ereszed el a hajam bulimat, aminek még nagyon az elején tartottam abban a pillanatban.
- Bocs, de sajnos bármennyire csábító is az ajánlatod, ki kell hagynom, - utasította el a ribizlit, aki nem igazán fogta fel, hogy itt lenne az ideje lekopni. Soha sem sajnáltam az ilyen lányokat, amilyen ez is volt.
- Nagyon jó a nyelvérzékem, - erősködött tovább a lotyó, és szívesen közöltem volna, hogy nem ezt jelenti a ,,nyelvérzék'', amire ő gondol, sőt annak semmi köze sincs hozzá, még sem szólaltam meg, mert akkor történt meg először, Kristóf visszautasított egy lányt.
- Mutasd meg másnak, viszlát! - tanácsolta neki, majd kicsit megtolta. A lotyó még pufogott párat, aztán leakadt rólunk, és elment új áldozat után kutatni. - Most gondolom meg van rólam az újabb véleményed, - fordult vissza hozzám.
- Nem, most már azon vagyok, hogy az ilyen lányok megérdemlik, hogy a hozzád hasonló fiúk kihasználják őket.
- Minek köszönhetjük eme roppantul nagy vélemény változást?
- Az előbbi jelenetnek, - válaszoltam röviden, a fények miatt láttam mennyire édesen elmosolyodott. - Amúgy gratulálok, életedben először képes voltál vissza utasítani egy felkínálkozó nőnemű lényt.
- Ezt most vegyem bóknak?
- Vedd, aminek akarod, - hagytam ott, és el indultam keresni egy kis alkoholt, mivel nem terveztem, hogy továbbra is józanul fogok forgolódni. Komolyan, amikor ilyen gondolataim vannak, tök úgy festek, mint egy vérbeli alkesz, vagy nem is tudom pontosan minek kellene neveznem magam. Sikerült odajutnom a pulthoz, de akkora volt a tömeg, hogy biztos voltam benne, az italra még rettentően sokat kell várnom.
- Te meg mit csinálsz itt? - kiabálta bele a fülembe egy elégé ismerős személy, akivel nem igazán akartam összefutni. Elismerem, megrémültem, amikor csak úgy belekiabált a fülembe, meg hogy hátulról az egyik ujjával megbökte a hátam.
- Dominik, szerinted mit csinálhatok itt? - néztem felé a vállamon át. Beleolvadt a környezetébe, mégis pontosan tudtam ki is áll mögöttem kezében egy sörösüveggel.
- A te felbukkanásod a napom csúcspontja, - paskolgatta meg a vállamat.
- Részeg vagy? - fordultam teljesen felé.
- Még nem elégé, - tette hozzá. - Nem akarsz csatlakozni?
- Nincs piám, de szívesen lerészegednék veled, - legyintettem.
- Kezd alakulni a kapcsolatunk. Képesek vagyunk egy épületben lenni egymással úgy, hogy nem akarjuk megfojtani egymást, múltkor megbilincseltelek, most meg együtt nyomunk be. Király!
- Sőt még együtt is pizzáztunk, - fűztem hozzá.Nem pont így képzeltem el egy kapcsolatot, ahogyan Dominik leírta, pláne nem vele, mégis poénos volt belegondolni. Ezek után csatlakoztunk Dominik bulizós barátaihoz, Kristóffal kiegészülve. Éjfélig maradtunk a szórakozóhelyen, aztán átmentünk egy másik helyre, amit Dominik házának szoktunk hívni, és ahová elszoktunk jönni bulizni, pedig nem is az övé a ház, hanem egy haverjáé. Ekkora már kétszer is ,,meglocsoltam" a bokrokat, és már cseppet sem voltam szomjas, viszont a lábaimat teljesen kiszívta a hülye cipőm, így Eliza hozott nekem tornacipőt. Annyira benyomtam, hogy cseppet sem érdekelt a fájós lábam, csak ugráltam tovább, mint akinek semmi baja nincs. Tele voltam feszültséggel, amit így vagy úgy, de le kellet vezetnem.
- Kicsit le kéne ülnöd, - mondta nekem Kristóf, amikor éppen egy lassú számra toporogtunk egy helyben. Egy srác tette fel a zenét, mivel romantikusan szeretett volna andalogni a barátnőjével, és senkinek sem volt ellenvetése pár percnyi nyugiért. Kristóf a homlokomnak támasztotta a homlokát, a kezei meg a csípőmön nyugodottak, míg az enyémek a nyakát ölelték át. Idillikus pillanat volt.
- Nem vagyok fáradt, - nyöszörögtem. Persze, hogy fáradt voltam, mégis tombolt bennem az adrenalin, meg a sok alkohol, amit magamba töltöttem. A következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy a szesztől felbátorodva keményen a szájára tapasztom a szám, és úgy csókolóm, mintha ő lenne számomra az életet adó folyadék, amire mindennél nagyobb szükségem van. Nagyon erősen fogtam, ezért képtelen volt ellökni magától, bár nem tűnt úgy nekem, mint aki elakarna lökni, mert visszacsókolt. Fogalmam sincs miért tette. Azt gyanítottam azért, mert fiú, és bárkit visszacsókol, aki megcsókolja, vagy csak nem akart még nagyobb bunkónak tűnni, amiért csak úgy simán ellök magától. Elrebegtem két imát azért, hogy józanul is emlékezzek erre a pillanatra, bár kételkedtem benne. Legközelebb, amikor rápillantottam a faliórára már öt is elmúlt, de még mindig totálisan pörögtem. Ekkor már kezdett kitisztulni a kép, és jobban magamnál voltam, mint előtte. Öt sráccal ugráltam együtt a ,,táncparketten" Lordi - Hard Rock Hallelujah című számára, és kicseszettül jól éreztem magam. Mindegyik pasas tele volt tetkókkal meg fémekkel, és jóval idősebbek voltak nálam, még is hidegen hagyott. Ha józanul találkozok velük, tutira veszem berezeltem volna mindegyiktől, de spiccesen tökmindegy volt. Feltett kezekkel ugráltam, és baromira bennem volt az ütem, képtelen lettem volna egy széken ücsörögni.
- Gyertek már! - a kezeimmel legyeztem magam felé, amivel őket hívtam táncba, de sem Kristóf, sem Dominik nem jött.
- Bírom a kis csajt! - a mellettem álló srác a vállamra tette a kezét. Neki volt a legtöbb tetoválás a karján, és a legtöbb piercing a fején. Az orrában, a szemöldökében meg a szája alatt, a füleiben meg fültágítók volt , amin ha akartam volna, átdughattam volna a nyelvem, vagy az ujjam, de nem akartam.
- Én is bírlak! - csúszott ki a számon elégé hangosan. A továbbiakban más számokra ugráltunk ugyanolyan lelkesedéssel, viszont arra a kérdésre, hogy mégis hogyan kerültem be egy szobába, nem tudnék válaszolni. Minden átbulizott részeg éjszakában az a rossz, amikor megindul a kijózanodás folyamata. Amikor kinyitottam a szemem, rögtön vissza is csuktam. Leírhatatlanul rosszul voltam. A fejem hasogatott, és attól féltem szétrobban. Nehézkesen sikerült kinyitnom a szemem, viszont, amikor megláttam a testemen pihenő testkos kart, jobbnak találtam a párnába fúrni a fejem.
- Jó reggelt! - közelebb húzódott hozzám, és a takaró alatt éreztem a testét. A meztelen testét. Uram Isten, én mi a fészkes fenét műveltem?!
- Jó reggelt! - köszöntem neki, már amennyire megtudtam szólalni zavartságomban.
- Jó kis buli volt, - motyogta halkan, alig értettem mit mond, vagy egyáltalán ki a fészkes fene.
- Aha, de ugye mi nem? - megpróbáltam felülni, de nem igazán ment, mert minden részem sajgott a fájdalomtól.
- Nem, nem voltunk együtt, - nyugtatott meg, aztán levette rólam a kezét. Még soha sem könnyebbültem meg ennyire, mint akkor, amikor világossá vált számomra, nem vele vesztettem el az ártatlanságomat egy átbulizott éjszaka után. Hurrá!
- Szét megy a fejem, és fájnak a lábaim, - állapítottam meg felülve. Ahogy megláttam a mellettem fekvő srácot, már tudtam ki volt, vagyis derengett róla valami, a nevén kívül. Ő mondta azt rám, hogy bír engem, amikor csoportosan ugráltunk.
- Nem csodálom, - ő is felült.
- Bencén kívül még soha sem aludtam egy ágyban más fiúval.
- Még soha sem aludt úgy lány az ágyamban, hogy nem húztam meg.
- Te vagy Dominik haverja, akié a ház? - mutattam körbe az ujjammal.
- Aha! - bólintott. Megtörölgette a szemeit.
- Amúgy nagyon jók a tetkóid, - dicsértem meg a szép alkotásokat, amik díszítették a karjait, meg a meztelen felsőtestét, amin egy kicsit elidőzött a tekintetem. Nem volt csúnya, sőt kifejezetten dögössé tették a minták meg a fémek, amiket viselt.
- Köszi, párat én csináltam, csináljak neked is?
- Nem kell, - ráztam meg a fejem.
- Egyébként itt is van, - szólalt meg mellettem a srác, majd félretolta a takarót, és lehúzta az alsógatyáját.
- Uram Isten! - a szám is tátva maradt, amikor megláttam, amit éppen mutatott. Kristóf kis Kapitánya ha látta volna azt, amit én szerintem egyből visszabújt volna az üregébe.
- Basszus, ez hatalmas! - a sok pia beszélt még belőlem, mert józanul tuti nem mondtam volna ilyent hangosan.
- Mindenki így reagál, amikor meglátja, - nevetett fel, és visszahúzta a nadrágját.
- Mégis ki az az épeszű, aki képes oda is tetkót csináltatni? - felkavarodott a gyomrom, és nem az alkohol miatt.
- Hidd el, sokan megnézték és kedvet kaptak hozzá.
- Ha nekik is így mutattad meg, ahogy nekem, értem miért nézték meg olyan sokan.
- Bírom a dumád.
- Kösz, igyekszem,- hümmögtem, és próbáltam nem elhányni magam. Az ágyból csak négykézláb sikerült kimászni. Ezerszer elmormoltam ÉN TÖBBET NEM ISZOM ALKOHOLT. - Amúgy, hogyan kerültünk egy ágyba?
- Dominik fektetett le, ő meg haverja a szöszi gyerek kint takarít, én meg ledőltem szunyálni, - válaszolta kedvesen, és ő velem ellenben fitten kelt ki az ágyból, mert gondolom hozzá van szokva az ilyen dolgokhoz. Amikor kinyílt az ajtó, és megpillantottam a két említett személyt, nem tudtam mit mondjak. Inkább elterültem a földön, meg tovább imádkoztam kegyelemért, hogy valaki megfojtson, vagy törje ki a nyakam. Komolyan, még a betegség alatt sem szenvedtem ennyire, mint akkor.
- Kibuliztad magad? - hajolt le hozzám Dominik, miközben Kristóf az ágyon fekvő srácot figyelte.
- Mindenem fáj, - nyöszörögtem felnézve rá. Teljesen elterültem.
- Legalább egy darabig most nyugton maradsz, - böködött meg Dominik.
- Nyugi, látta a tetkóm, nem fog ugrálni, - közölte velünk a srác, és vicces volt, hogy csak is Dominik értette ebben a lényeget, mert ő ismerte a srácot, bár szerintem Kristóf is messziről. Tuti elvörösödtem.
- Valaki haza vinne? - tápászkodtam fel, de meg is bántam, mert kidurrant két hólyag a lábamon, meg előjött az izomlázam a sok ugrálástól. Annyira örültem, hogy most nem bőgve hagyok el egy buli helyszínt, bár azért volt sírhatnékom, csak más okból kifolyólag.
- Nem akarsz még maradni? Vissza bújhatnál mellém, és aludhatnánk tovább, - ütögette meg maga mellett az ágyat, én meg megindultam felé, amikor Kristóf elkapta a karomat. Annyira megijedtem, hogy pár percig levegőt sem tudtam rendesen venni.
- A csajszi, szépen haza jön velem, - mondta elégé félelemkeltően, bár a srác csak röhögött, mivel ő cseppet sem vette komolyan az előtte tornyosuló barátomat, aki még mindig az én karomat szorongatta.
- Legalább azt megvárhatom, amíg kiböki a nevét, vagy már azt sem? - néztem rá könyörögve.
- Még be sem mutatkoztam? A nevem Nicolaus, hívj csak Niconak. - Na, így ismertem meg Nicot, aki egy idő után része lett a mi kis csapatunknak, de ne szaladjunk annyira előre.
- C vagy k? - emeltem meg a fejemet, csak sajnos a föld jobban vonzotta, ennek köszönhetően ismételten a plafont, illetve Dominik vigyorgó fejét kellet bámulnom, aki rettentően jól mulatott rajtam, no meg a szenvedésemen.
- C, - felelte Nico. - Amúgy, ha már láttad a f@rkam, akkor miért kérdezed meg? - a neve volt ráírva arra a bizonyos szervére.
- Jól van, most már induljunk! - pattantam fel szélsebesen, és már el is hagytam a szobát. A tornacipőben is éreztem, mennyire kiszívta a lábaimat a cipőm, amibe addig ugráltam, amíg le nem dobáltam azokat, viszont mezítláb pláne nem lett volna jó lenni, így Kristóf hívta Elizát, aki hozott nekem cipőt. Igen, erre még emlékeztem, aztán arra már kevésbé, mégis hogyan kerültek a lábaimra. Kristóf utánam jött. Pár srác, aki elhaladt mellettem megveregette a vállam, és valami olyant kiabáltak, hogy ,,Hard Rock Hallelujah", nekem meg fogalmam sem volt róla mit is akarnak ezzel üzenni, aztán bevillant a zene, amit többször is meghallgattunk. Az volt életem legkeményebb száma, viszont fülbemászó a szövege. Kristóf mielőtt haza kísért volna, előtte beült velem a Tejívóba, és fizetett nekem egy kakaót. A sok szesz után nem pont erre vágytam, de nem utasítottam vissza, mert nem sokszor fordul velem ilyesmi, hogy ő hív meg valamire.
- Mire emlékszel? - amikor már nagyon kínos volt a helyzetünk, miszerint ott ülünk, mint két fiatal életerős személy, és bámuljuk egymást némán, megszólalt. Ha nem törte volna meg a csendet, akkor továbbra is némán bámultuk volna a másikat, amíg el nem fogyasztom a kakaómat. Belegondolva, talán jobb lett volna, ha inkább csendben maradunk, mert ami ezek után jött, arra egyáltalán nem számítottam.
- A fejem hasogat, ég a gyomrom, fájnak a lábaim, ahogyan a torkom is, és nem a betegségből kifolyólag, amiből sikerült kikecmeregnem. Ezen kívül annyi dereng, hogy minden Dominik felbukkanásával kezdődött, aztán sok mindent ittam, sőt kifejezetten nem voltam válogatós a piák terén.
- Nem pont erre céloztam. Más nem rémlik? - erősködött.
- Öcsém, annyira eláztam, hogy másnap félkómásan estem ki egy srác ágyából, szerinted ezek után mindenre pontosan emlékszem? - ittam bele a kakaómba morcosan. Kristóf a tenyerével támasztotta az arcát, miközben azt próbálta meg felmérni, mennyi derenghet nekem.
- Látod, ezért nem kell annyit inni.
- Okoska, nem bántam meg, hogy ezt csináltam, bár nem hiszem, hogy továbbra is ilyen életmódot fogok folytatni. Esküszöm, egyszeri és megismételhetetlen volt, amit műveltem.
- Remélem is, még soha sem csaptad magad szét ennyire.
- Amúgy dereng valami, amit szerintem csak képzeltem.
- Mi lenne az?
- Az, hogy mi csókolóztunk, - nem volt könnyű kinyögni, mégis erőt vettem magamon, és kimondtam a szavakat, amik ott tornyosultak a nyelvemen.
- Nem képzelted, és erről szeretnék veled beszélgetni, - gyanús is volt nekem, hogy minden lecseszés nélkül képes volt egész éjszaka józanul bulizni, ahogyan az is, amiért a Tejívóban kötöttünk ki. Az arcára volt írva, bánta, amit tett, ez nagyon elkeserített.
- Hiba volt, ugye?
- A lehető legnagyobb, - bólintott rá. - Több napja tudom, hogy az érzéseid kissé megváltoztak irántam, ami jó, meg szép, de soha sem lesz több ebből.
- Több napja tudod? Valaki elmondta? - majdnem félrenyeltem, bár kételkedtem abba, hogy Bálint vagy Bianka erről csevegett volna vele, ahogyan Anita felmerülő lehetőségét is elvetettem, ő pláne nem csicsergett volna.
- Kinek kellet volna?
- Senkinek, - forgattam a szemeimet.
- Próbáltam a tudtodra adni a valóságot, aztán rádöbbentem, jobb, ha leülünk, és megbeszéljük. Olyan vagy számomra, mintha a húgom lennél, akire szívesen vigyázok, megvédem, meg mellette állok, de csak ennyi. Soha sem volt barátnőm, és soha sem lesz, mint már mondtam. Én nem a szőke herceg vagyok fehér lovon, akire te vársz, sőt kifejezetten az ellentéte, bár szőkés a hajam, meg kiskoromban lovagoltam. Jó, hogy így érzel irántam, az egóm díjazza.
- Én.....- annyi mindent elakartam neki mondani, de rájöttem, semmi értelme, hiszen semmit sem változtatna köztünk a tény, miszerint erőszakkal nem vehetem rá, hogy belém szeressen.
- Nem kérlek arra, rögtön töröld ki az érzéseidet, mégis el kellene engedned őket. Fontos vagy nekem, és szükségem van rád. Ugye, ezen felül lehetünk barátok?
- Persze! - ez volt életem egyik legnehezebb válasza.
- Me and you. We are friends. Forever?
- Yes!- mosolyogtam rá, és annyira utáltam, amikor angolul beszélt, mert volt valami fura akcentusa, ami miatt nem mindig értettem pontosan mire is céloz.
- Sajnálom, amiket mondtam, vagy műveltem az utóbbi pár napban, de megakartam mutatni neked, én nem az a valaki vagyok, akire neked szükséged van. Nem azt mondom, hogy ne szeress, csak ne tekints rám úgy, amilyen valójában nem vagyok.
- Rendben! - az orrnyergemet simogattam két ujjammal, miközben próbáltam nem bőgni. Ez sikerült, mert már minden könnycseppemet elhasználtam egy olyan szerelemre, ami csak az én fejemben létezett. Igaza volt, ő nem az a személy volt, akinek én képzeltem az agyamban, távol állt attól.
- Sajnálom, hogy így alakult, - nekem őszintének tűnt.
- Én sajnálom, és köszönöm, hogy megbeszélted velem. Kicsit túlreagáltam a dolgokat, de annyi minden történt velem. Kicsit jó volt kiszakadni a sivár, unalmas életemből.
- Nem sivár az életed, - ellenkezett az állításommal.
- Most megyek, egyedül is haza találok.
- Elkísérlek, - állt fel utánam ő is.
- Nem kell, szerintem te is annyira fáradt vagy, mint én. Nagylány vagyok már, egyedül is haza tudok találni,- nem akartam továbbra is a közelében lenni, túlságosan fájt a közelsége.
- Viktornak írtam, hogy minden oké veled, így nem aggódott annyira, de szerintem el fog beszélgetni veled.
- Szeretek vele beszélgetni, - vontam meg a vállaimat. - Szia! - köszöntem el tőle, és meg sem ittam a nekem vett kakaót, csak simán elhagytam az épületet. Magányra volt szükségem, amit meg is kaptam. Amint kiértem az utcára, a lábaim meglódultak. Nem érdekelt mennyire égett a hólyagos bőröm, minél jobban fájt, annál gyorsabban futottam céltalanul bele a nagyvilágba. Íme, hát így zárult le az én elképzelt szerelmi életem. Helyesbítve, akkor még teljesen meg voltam győződve erről, de aztán minden megváltozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése