23. Fejezet
Új remény
,, Az ember néha azt veszi észre, hogy a vonat, amire felszállt, végállomásra ért. Ilyenkor az a kérdés, merre indulj tovább."
Így jártam anyátokkal
A szilveszterem borzalmas volt. Hogy miért? Elmesélem. Reggel korán keltem teli reményekkel, hogy szilveszter van, és bíztam abban, hogy végre egy normális napot töltök együtt a barátommal kettesben, hiszen ez az év utolsó napja. De nem, mert Kristófnak valami fontos közbe jött, így Védával és Anitával köszöntöttem az új évet. Viktor sem volt velem, Japánba utazott tárgyalni pár befektetővel. Ha ez nem lenne elég csapás, este felnézve a közösségire egy halom bulis képpel találtam szembe magam, amin mind meg volt jelölve a barátom, akinek ez volt az a bizonyos fontos dolog ami miatt nem tudott velem szilveszterezni. Na, ekkor már tényleg haragudtam rá, de lenyeltem a békát, viszont teljesen kiborított, amikor megláttam, hogy aznap a nővérem pontosan azon a szórakozóhelyen tartózkodott, mint a barátom. Először azt gondoltam biztosan csak véletlen egybeesés, míg nem a kattintgatásoknak hála el nem jutottam ahhoz a képhez, amin ketten vannak. A nővérem mosolygott, csak úgy, mint Kristóf, akit mostanság egyáltalán nem láttam ilyen nyugodtan, amikor nagy ritkán velem volt. Ha valaki nem tudta volna, hogy velem jár, simán hihette volna, hogy Bella barátja, mert pontosan úgy festettek, mint a szerelmesek.
- Ez még nem jelenti azt, hogy együtt szilvesztereztek, - vigasztalt Bianka, amikor felugrottam hozzá január másodikán meglátogatni őt, mert még nem is jártam a lakásán. Két kicsi szoba volt, egy konyha meg egy fürdő, a mini nappaliról nem is beszélve, mégis sokkal otthonosabbnak tűnt, mint a régi házunk, mielőtt Anitáék odaköltöztek.
- Ja, csak véletlenül voltak egyszerre ugyanott, - hinni akartam Bianka szavainak, de miközben a szennyest hajtogattuk, egyáltalán nem voltam olyan hangulatban, hogy bevegyem neki. Próbáltam bízni Kristófban, még sem ment olyan könnyedén, mint szerettem volna.
- Kristóf nem ,,olyan", hogy a hátad mögött megcsaljon, pláne nem a nővéreddel.
- Ha a régi dolgok alapján mérlegelném őt, akkor erre nem vennék mérget, viszont Bella egy nem mondom ki micsoda, belőle kinézném simán, - ezzel túlzásba estem, vállalom.
- Régen normális volt.
- Azóta, amióta elment, és amióta visszajött három teljes év telt el, ezalatt olyanná vált, mintha nem is ő lenne.
- Párhónap alatt is megtudnak az emberek gyökeresen változni.
- Igen, - pont ő jutott először eszembe. Régebben elképzelhetetlen lett volna, hogy segítek rajta egy ilyen esetben, amilyenben most vagyunk, vagy egyáltalán az is kétséges volt, miszerint valaha is szóba fogok vele állni. Bianka teljesen megváltozott, bár nem hiszem, hogy egyedül a terhessége tette ezt vele, inkább csak leomlottak a maga köré épített falai, vagy nem is tudom.
- Dominik szerint csak túlreagálód, - dobta fel hirtelen a szavakat.
- Mi van? - felkaptam a fejemet, mert egészen addig a pólóját vizslattam, amit éppen hajtogattam.
- Dominik szerint pont azért fogod elveszteni Kristófot, mert nem bízol meg benne.
- De okos ez a fiú. Majd ha párkapcsolati tanácsra van szükségem, tuti hozzá fordulok.
- Fejezd be! - szólt rám.
- Mégis mit kellene befejeznem? - nem értettem mire is céloz ezzel.
- Senki sem szeretné, ha szakítanátok egymással, de ha így folytatód, meg az a hülye így folytatja, biztosra veszem ez lesz belőle. Ülj le vele beszélni, és normálisan tárgyaljátok meg ezeket a dolgokat. Biztosra veszem, Kristóf okkal ilyen.
- Én is szeretném tudni az okát, miért is viselkedik így.
- Az meg másképpen nem megy, mint beszélgetéssel. Komolyan, mikor beszéltetek utoljára?
- Szilveszterkor, amikor megkérdeztem nincs-e kedve elmenni valahová, vagy velem lenni. Azt válaszolta, hogy nem ér rá, mert valami közbejött neki, erre elhúzott bulizni, na puff!
- Jó, beszéljünk másról.
- Hogy vagy? - érdeklődtem, pedig már háromszor megkérdeztem tőle, amióta bejöttem az ajtón. Bianka elégé nehezen viseli a terhességét, mivel fél attól, hogy valami nem lesz rendben a babákkal, meg mi lesz akkor, ha elfogy a pénze, és nem talál munkát, amiből eltudja tartani magát meg a gyermekeit. Hiába nyugtattam, attól még ugyanolyan ideges volt ezek miatt, amire csak ráadás volt, hogy állandóan Dominikkal veszekedett, aki a részese akart lennie ennek az egész terhességnek, viszont ez kezdte ingerelni a barátnőmet. Elmondása szerint néha már nagyon elviselhetetlen Dominik, pedig nagyon visszafogja magát, nehogy megbántsa a volt barátját, de előbb vagy utóbb mégis csak megfogja bántani, amikor elszakad nála a cérna.
- Fáradt vagyok, és állandóan pisilnem kell, a bokám kezd szétdurranni, soroljam? - mint egy eszelős, úgy nézet rám, bár látszott rajta, mennyire megviseli az egész állapot őt. A szemei alatt karikák, elégé hülyén járkál, és két kis csomagot cipel a hasában, akik már nem is olyan kicsik, de még nem olyan nagyok, hogy megszülessenek. Ha minden jól megy, akkor még van egy-két hónap vissza.
- Nem kell köszi, hiszek neked, - bővebben nem akartam belefolyni az állapotába, ez is bőven sok információ volt számomra.
- Amúgy Dominik mesélte, hogy Krisztián meghosszabbította a tartózkodási idejét, és most Bencéék lakásában lakik, mivel a szülők kiadták neki bérbe.
- Tudom, - emiatt is összekaptunk Kristóffal. Krisztiánnak el kellet volna utaznia elsején, viszont Viktornak hála, meg pár ismerősnek, így itthon maradhatott, és úgy tervezi még pár hétig egyáltalán nem hagyja el az országot, ami újabb feszültséget fog eredményezni köztem meg a barátom között. Kristófnak egyáltalán nem tetszett, hogy Bence szülei visszautaztak Németországba, és megengedték Krisztiánnak, hogy beköltözzön, bár az árát megkérték.
- Ugye nem ugrasz be hozzá is?
- Nem, - hazudtam, mert úgy tereztem innen egyenesen oda megyek, mivel megígértem Krisztiánnak, hogy benézek oda is.
- Komolyan, teljesen kifordultál önmagadból.
- Mire célzol ezzel?
- Ne gondold azt, hogy nem ismerlek annyira, hogy ne tudjam mikor hazudsz, és mikor mondasz igazat. Kérlek, én egy élő hazugságvizsgáló vagyok.
- Oké, bevallom, tényleg hazudtam.
- De miért? Nekem bármit elmondhatsz? Mi a baj?
- Ez az egész. Már nem vagyok önmagam. Mások életébe avatkozom bele, állandóan hisztizek, és hülyeségeken veszekszek Kristóffal. Régebben mosolyogtam állandóan, most meg már meg se tudnám mondani mikor mosolyogtam. Szerinted mi történt velem, hogy ilyen lettem? - jó volt megnyílni neki, már muszáj volt kimondanom a szavakat.
- Fogalmam sincs, talán elraboltak az ufók.
- Ja, bárcsak!
- Ajánlóm, hogy beszélj Kristóffal, és ne menj fel Krisztiánhoz. Ha történik köztetek valami, ő akkor is visszautazik oda, ahol eddig élt. Szerintem egyikőtöknek sem kellenek a balhék, meg a hiábavaló szenvedés. Ha Kristófot szereted, akkor maradj mellette, ne lökd el magadtól, mert meg van rá az esély, hogy soha többé nem tér vissza hozzád, ha így viselkedsz vele.
- Rendben! - bólintottam rá. Biankától elköszönve írtam egy üzenetet Krisztiánnak, és felhívtam Kristófot, hogy felugranék hozzá beszélgetni. Szerencsémre ráért, így nem kaptam tőle visszautasítást, mint úgy általában, amikor felhívom. Nem telt bele sok időbe, és már a szobájában ültünk az ágyán, ahol végre nyíltan tudtunk beszélgetni. Biankának igaza volt, csak beszélgetéssel tudjuk tisztázni a problémáinkat, amiket magunknak kell megoldani.
- Biankától jövök, - kezdtem bele a mondandómba. Láttam Kristófon, hogy nem tudja hová tenni a dolgot, szóval fogalma sem volt róla mibe is kezdtem ezzel kapcsolatban, így folytattam. - Úgy érzem, mintha mostanság nem lennék önmagam. Szeptember óta nagyon sokat változtam, és sajnos rossz értelemben. Hisztis vagyok, parancsolgató, és totálisan nem önmagam.
- Igen, ez nekem is feltűnt, de nem akartam szóvá tenni.
- Úgy érzem, normálisan le kell ülnünk, és meg kell beszélnünk a problémáinkat, mert ha így folytatjuk, ahogyan eddig, biztosra veszem bekattanok.
- Kezdem én. Számtalanszor megmondtam, semmi közöm sincs a nővéredhez azon kívül, hogy beszélek vele.
- Szilveszterkor miért mentél el a barátaiddal pont arra a szórakozóhelyre, ahol a nővérem volt?
- Aznap sokáig dolgoztam, és Robiék kitalálták, hogy menjünk el szórakozni, de arról fogalmam sem volt, hogy ő is ott lesz. Sajnálom, hogy nem veled voltam.
- Én pedig azt, hogy nem bíztam benned jobban, mert bevallom, tényleg meginogtam. Bevallom, féltékeny vagyok a nővéremre, mert ő sokkal szebb nálam, és sokkal tapasztaltabb ilyen téren. Nem én akarok lenni a flúgos barátnőd, aki folyton azon aggodalmaskodik merre jársz, meg kivel, hanem én akarok lenni a szuper barátnő. Mégis úgy érzem, kész katasztrófa a kapcsolatunk.
- Neked is feltűnt?
- Fel, sajnos.
- Dominik és a többiek megjegyezték, hogy amióta járunk, olyan vagyok, mint egy nő, szóval hétvégén elmegyünk visszanöveszteni a férfiasságom, - avatott be, bár nem igazán voltam rá kíváncsi.
- Te is megváltoztál, - látványosan megváltozott, pontosan úgy, ahogyan én.
- Te is.
- Szerinted a kapcsolatunk teszi ezt velünk? - félve kérdeztem rá, mert kezdtem érezni hová is terelődik a beszélgetésünk, vagyis helyesbítve merre haladunk éppenséggel.
- Szerintem igen.
- Akkor mi legyen?
- Szerintem jobb lenne, ha szakítanánk, - ő mondta ki.
- Szerintem ne adjuk fel ilyen hamar, küzdjünk, és lehet, hogy minden más lesz, - én még reménykedtem, hátha megtudjuk menteni a menthetőt, de tényleg világossá vált, ezen már nincs mit megmenteni.
- Johanna, ennél már csak rosszabb lehet minden.
- Jó vigasz.
- Nem vigasznak, hanem igazságnak szántam. Ha tovább folytatjuk, mindketten belepusztulunk az örökös veszekedésbe. Te alig alszol, látszik rajtad.
- Rendesen alszok.
- Folyton ásítasz, és minden gondolatod az ágyad körül forognak, sőt amióta Bálint meghalt, szerintem nem aludtál többet egy-két óránál. A szemeid pirosak az alváshiánytól, a többiről nem is beszélve. Én meg olyan vagyok, mint a terhes Bianka, vagy még ezerszer rosszabb. Ha nem tudnám mi van a lábaim között, kezdenék félni attól, hogy méhem nőtt, ami tök ciki, mert folyton eszem, és teljesen meghíztam.
- Oké, tényleg nem alszom valami jól, és tényleg teljesen ki vagyok borulva, amióta Bálint meghalt.
- Még velem sem akarsz róla beszélni.
- Nincs miről beszélni.
- De van, mert tudom, mennyire fontos volt neked. Teljesen magadba zuhantál. Akkora falat húztál magad köré, hogy a kínai nagy fal elbújhatna mögötte. Kizársz mindannyiunkat az életedből, és ez már nem okés. Megpróbáltuk a járást, nem vált be, jobb most kilépni, mint teljesen összetörni, vagy belepusztulni az erőlködésbe. Küzdenék, hidd el, nem adnám fel ilyen könnyen, ha lenne más választásunk. Mindig fontos leszel számomra, de képtelen vagyok végig nézni ezt a szenvedést, mivel én okozok neked fájdalmat. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, soha sem kezdtem volna bele ebbe a kapcsolatba.
- Kérlek, ne mond ezt!
- Sajnálom, de ez az igazság.
- Elfogadom, hogy vége.
- Inkább barátként váljunk el, mint ellenségekként.
- Sokkal jobb barát voltál, mint azt valaha is gondoltam.
- Te voltál a legelső barátnőm, akivel tényleg jártam, már ha ezt annak lehetne nevezni, és nem katasztrófának. Mindig melletted leszek, amikor szükséged lesz rám, most mégis elengedlek.
- Köszönöm, hogy te mondtad ki, és nem nekem kellet, - ez tényleg jól esett számomra.
- Ha egy nap beszélni szeretnél Bálintról, én itt leszek.
- Tudom.
- Tisztában vagyok vele, semmi sem lesz köztünk olyan, mint régen, de remélem barátok maradunk, mert szükségem van rád.
- Nekem is rád, és Bencének is, mert hamarosan kiengedik a kórházból.
- A családja külföldön van, a testvére a föld alatt, nem valami szép összkép.
- Éppen ezért van szűksége a kis családjára, vagyis ránk.
- Igen, - értett velem egyet Kristóf.
- Elárulód, miért utálod annyira Krisztiánt? - muszáj volt megkérdeznem tőle, mert tisztában voltam vele, ilyen tökéletes pillanatom nem lesz még egy.
- Nem akarok én lenni az, aki elmondja az egész történetet, ezért csak nagy ívben vázolóm, viszont ígérd meg, hogy utána nem zargatsz vele.
- Megígérem.
- Régebben volt ,,valaki", aki beleszeretett ,,valakibe", viszont nem mondta el neki, és ,,valaki" megelőzte, pedig az a bizonyos ,,valaki" tudta mit érez valójában ,,valaki", mert haverok voltak.
- Miért érzem azt, hogy egyik ,,valaki" alatt sem te bújsz meg?
- Én csak végig néztem az egészet, és megsínylettem velük együtt. Emiatt az egész miatt elvesztettem mindegyik barátomat, és már semmi sem volt olyan, mint előtte. Ha tehetném visszamennék az időben, mindent megváltoztatnék, mindenkit pofán vágnék, még magamat is. Elmondanám annak a Kristófnak, hogy egyszer majd megfog téged bántani, mégis úgy érzem az akkori önmagam egyáltalán nem törődne ezzel.
- Megígértem, hogy többet nem kérdezek efelől, és be is tartom.
- Még annyit elárulok, hogy amikor Lili arra célzott, hogy Bella lefeküdt velem, akkor nagyon nagyot tévedett. Bella számomra olyan, mint egy barát, aki szinte már a testvérem, ahogy neked Krisztián. Vicces, hogy pont miattunk veszekedtünk a legtöbbször.
- Most megyek.
- Lekísérlek a kocsidig, - állt fel az ágyáról, és normálisan felöltözött. Egészen az autómig kísért, ahol szembefordulva egymással megálltunk. Egy utolsó búcsúcsókkal zártuk le a kapcsolatunkat. Kristófnak tényleg igaza volt. Megpróbáltuk, nem működött, viszont ha tovább erőltettük volna, abba mindketten belepusztultunk volna. Ő is, csak úgy, mint én túlságosan dominánsak vagyunk, meg csökönyösek, így biztosra veszem, tényleg elpusztítottuk volna egymást, ha tovább folytatjuk ezt, mert már most érezhető volt mindkettőnkön, mennyire kivetkőztünk magunkból. Én nagyon a barátnője akartam lenni, ő pedig könnyen beadta a derekát azért, mert nem akart elveszteni, és pont így vesztettük el egymást. Még a kocsiból kiszállva is azon kattogott az agyam, vajon mikor lettem ilyen szörnyű ember, mint amilyenné most váltam. Ha a szüleim látnának, azt mondanák rám, hogy egy önző, hisztis, parancsolgató kislány lett belőlem, akire egyáltalán nem lehet úgy tekinteni, mint egy érett, fiatal nőre, aki most bontogatja szárnyait, és ez fájt. Pont azt akartam elkerülni, hogy ilyenné váljak, mégis sikerült elérnem. A kocsimnak döntöttem a homlokom, miközben mély levegővételekkel próbáltam elkerülni a sírást.
- Mielőtt nekem támadsz, közlöm, hogy csak azért jöttem ide, mert szeretném tudni jobban vagy-e már? - Bella hangja kizökkentett a hómájból, amiben azóta voltam, amióta elhajtottam Kristóftól.
- Három éven keresztül vártam, hogy itt légy velem, de nem jöttél, és elfogadtam, hogy nem vagy rám kíváncsi. Komolyan, áruld el nekem, mégis miért nem kerestél? Miért nem voltam annyira fontos számodra, hogy egyáltalán ne érdeklődj felőlem? - nem tudtam tovább visszafogni a könnyeimet, ahogyan az ég sem, mert elkezdett szemerkélni az eső, még sem moccant meg egyikünk sem.
- Ez nem igaz. Minden egyes nap megnéztem a közösségi oldalad, és Bálint meg Bence mesélt rólad, amikor beszéltünk.
- Micsoda?
- Nem igaz, hogy senkivel sem tartottam a kapcsolatot. Bencével szinten naponta beszéltem telefonon, viszont veled és Kristóffal jobbnak láttam, ha személyesen elmagyarázok mindent, hiszen ennyivel tartoztam. Tudod, először Krisztiánt kerestem fel, hiszen mégis csak ő volt az, akit végig átvertem. Megkönnyebbült a lelkem, amikor elmondtam neki, soha sem szerettem úgy, ahogyan szeretnem kellet volna. Tudom, hogy te is így vagy Kristóffal, mert pontosan úgy viselkedsz vele, helyesbítve hasonlóképpen, mint én anno Krisztiánnal.
- Ne hasonlítsd össze a kettőt!
- Pedig ez az igazság. Azért menekültél Kristófhoz, mert szeretetre vágytál pontosan úgy, ahogyan én. Ezek után meglátogattam Kristófot, és végül hozzád jöttem, mivel tudtam, te nem éred be pár szép szóval, sőt többet érdemelnél annál.
- Pár nappal ezelőtt én is éreztem azt a bizonyos érzést.
- Akkor már sejted milyen volt, amikor először találkoztam vele. Johanna, mi meg vagyunk átkozva, és ez elől egyikünk sem menekülhet el, bármennyire is szeretnénk.
- Már pedig én nem megyek el innét, -elhatároztam, én nem adom be a derekamat ennek a marhaságnak, ami sújtott minket.
- Most még ezt gondolod, de hamarosan változni fog a véleményed.
- Ennyi év után minek jöttél vissza?
- Nagyon hiányzott a kishúgom. Most itt a lehetősége annak, hogy mindent újra kezdjünk, persze, ha te is szeretnéd?
- Szakítottunk Kristóffal, - tudtam, hogy amúgy is hamarosan tudomást szerez róla, jobbnak tűnt, ha én mondom el neki.
- Legbelül éreztem, hogy ez lesz.
- Ha reggel jöttél volna ide ezzel a szöveggel, elküldtelek volna melegebb éghajlatra, de szükségem van a segítségedre. Már nem vagyok önmagam, és fogalmam sincs, hogyan tudnék újra olyan lenni, mint amilyen régen voltam.
- Segítek benne, ha megtudsz nekem bocsátani.
- Ha megbocsátok, akkor magadnak is megbocsátasz?
- Nem hiszem.
- Bálint esete rádöbbentett, mennyire kiszámíthatatlan az élet. Egyik nap itt vagy, másiknak már nem, viszont vele ellenben te visszatudtál jönni, és esélyt kaptál arra, hogy mindent rendbe tudj hozni. Úgy érzem, ketten együtt képesek vagyunk helyrehozni mindazt, ami elromlott közöttünk. Csak ennyit szeretnék, mert te a testvérem vagy.
- Másra sem vágyok, mint hogy újra úgy néz rám, mint régebben.
- Akkor kérlek, többé ne menj el köszönés nélkül.
- Nem fogok, - ígérte meg. Aznap valami új volt születőbe. Egy reményfoszlány arra, hogy valami csodálatosat tudjunk együtt alkotni, bár tudtam nem lesz egyszerű, mégis úgy éreztem elégé erősek vagyunk ahhoz, hogy kitartsunk egymás mellett, de összekötött minket a vérünk. A Kristóffal való szakítás megrázott. Egész éjszaka sírtam, viszont Bella egész éjszaka velem volt, és nem mozdult el mellőlem, így végül is Kristóf volt az, aki újra összehozott minket. Reggel egyedül, de hónap óta végre boldogan ébredtem fel a saját ágyamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése