24. Fejezet
Lelki béke
,,Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem ha fölismered, hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten."
Eckhart Tolle
Tényleg igaz, hogy az életemet én irányítom. Összetörtem, de sikerült újra visszatérni a régi önmagamhoz, már amennyire képes voltam visszatalálni. Bálint halála, és a Kristóffal történt szakításom ráébresztett arra, ha így folytatom, ahogyan eddig, kezdhetem megásni a síromat Bálint nyughelye mellett, mert ott fogok kikötni. A változásban segítségemre volt a nővérem, Bella. Úgy gondolta azzal segít a legtöbbet, ha leül velem beszélgetni, és tényleg igaza lett. Megkönnyebbült a lelkem. Képes voltam elviselni azokat a suliban töltött napokat, amikor másra sem vágytam, mint arra, mikor érkezik be a terembe Bálint, és mikor foglalja el a helyét mellettem, vagy ahogyan a folyosón összesúgtak mögöttem, amikor elhaladtam mellettük. Még az sem fájt, hogy szakítottunk Kristóffal, pedig azt hittem sokkal rosszabbul fogom fogadni, mégis úgy érzem, képes voltam a felszínen maradni. A régi énemet, akit a szakadékszélére küldtem, tutira veszem beleroppant volna, viszont az erősebbik új énem mindennel képes szembenézni. A napjaim teltek, és kezdtem rendesen visszarázkódni a téli szünetutáni iskoláséletembe. Reggel felkeltem, elkészültem, elmentem suliba, ahol a napjaim nagy részét hol Elizával meg a barátjával, hol Biankával töltöttem, miközben próbáltam nem zombiüzemmódban kószálni a folyosókon. Otthon egyre többet segítettem Anitának, aki időközben talált munkát, viszont nagy szerencsémre még mindig velünk éltek Védával, akiért majdnem mindennap én mentem az oviba. Este mindig olvastam egy izgalmas könyvet lefekvés előtt, vagy Bellával beszélgettem, vagy Viktorral, vagy néhanapján Dénessel, aki hozzám hasonlóan kezdett visszatalálni magához, meg az életéhez. Számára sem volt könnyű kikecmeregni az önsajnálatból, de sikerült, és egyre többet foglalkozik Kristóffal, aki nem mindig örül a hirtelen felbukkanásának. Apropó Kristóf. Amióta szakítottunk, azóta eltelt egy teljes hónap. Ő visszatalált a régi csajozós életéhez, amihez egy rossz szavam sem lehetett, bár aggódtam érte, mégis úgy éreztem, jobb ez így, hiszen ő ilyen, nem lehet megváltoztatni. Dominik meg a többi haverja mellette van, nem kellet őt attól félni összetörik a szakítás miatt, hiszen közös megállapodás volt kettőnk között a dolog, amit egyikünk sem bánt meg. Az elején furcsa volt, amikor közösségin mással pózolva láttam, mert elkapott a féltékenység, de aztán beletörődtem, hogy csak az életét éli, aminek pár hónapig én is a részese lettem, most már csak baráti szinten beszélgetünk. Az eltelt egy hónap nem csak az én életemet változtatta meg, hanem Bencéét is, akit hazaengedtek a kórházból, bár még mindig tolószékben közlekedik, és nem igazán ismeri meg a többi barátját, attól eltekintve kezdi jobban helyrezökkenni. Krisztián vele van, így szinte mindig kapok róla új infókat, amiknek nagy részben én is szemtanúja lehetek, amikor beugrom hozzájuk látogatóba. Ez is pont egy olyan látogatós nap volt. Suli és német felkészítő után hazának beugrottam Bencéhez, megnézni hogy van. Krisztián engedett be, aki Kristóf nagy bánatára még mindig Magyarországon tartózkodik, méghozzá Bencéék lakásában.
- Szia! - köszöntöttem Bencét, amikor helyet foglaltam a szobájában található egyetlen székben, mert semmiképpen nem akartam az ágya szélére, vagy Bálint ágyára ülni. Bence a saját ágyában feküdt, ahonnét csak nagy ritkán kelhetett fel, mert az orvosok szerint rengeteg pihenésre van szüksége, meg a lábait is jobb, ha nem terheli feleslegesen, bár jár gyógytornászhoz, még sem halad valami jól a gyógyulása.
- Szia! - köszönt nekem elégé fáradtan. Vele ellenben én fitt és üde voltam, mert mostanság sokkal jobban alszok, mint előtte bármikor, ami róla nem mondható el.
- Hogy vagy? - kérdeztem rá, kényelmesen elhelyezkedve a széken.
- Pocsékul, - válaszolta röviden. - Mesélj valami jót, mert kezdek becsavarodni a négy fal között.
- Miről meséljek? Hmm - hümmögtem, miközben azon agyaltam, miről meséljek neki. Olyan sok minden lett volna, amiről szeretem volna neki mesélni, de jobbnak tűnt még egy darabig nem felhozni az öccsét témának.
- Bármiről, csak mesélj valamit, - kérte tőlem.
- Világbéke hangulatom van, de komolyan. Olyan nyugalom áradt szét a lelkemben, amilyent szerintem eddig még soha sem éreztem. Szakítottunk Kristóffal, és ahelyett, hogy otthon bőgnék utána, inkább élek tovább, pedig nagy lángon égett a szerelmünk, meg tök cukik voltunk együtt. Tudod mi ebben a legrosszabb? Az, hogy hiányzik, de már nem úgy, mint egy barát, hanem mint egy haver.
- Annyi lett a nagy szerelemnek? - kérdezte flegmán.
- Akármit is gondolsz a kapcsolatomról, attól még igen, szerelem volt köztünk, - védtem be.
- Hol? Álomvilágban? - kiröhögött. Ez nem igazán volt jellemző Bencére, és ez aggasztott. A baleset óta kezdett olyan érzésem lenni, mintha megváltozott volna, mert előtte nem így reagált volna egy ilyen dologra. Mindegy.
- Örülök neki, hogy ez téged ennyire szórakoztat.
- Most mit vagy úgy oda?Felszedet, kihasznált, dobott.
- Ez nem igaz! - azonnal tiltakozni kezdtem, mert ez nem igaz. Vagyis reméltem, hogy ebben nagyon nincs igaza.
- Miért? Nem ezt csinálta? Amint mondtad, pár hónapig jó voltál neki, aztán rád unt, és kiadta az utad.
- Nem unt rám, és kölcsönös megegyezéssel szakítottunk.
- Aha! - bólogatott.
- Fogalmam sincs mi ütött beléd, de kezd nyugtalanítani. Kristóf és te régen barátok voltatok, most meg már nem is emlékszel rá.
- Emlékszem rá.
- Nekem azt mondtad, nem emlékszel rá, ahogyan Bellára sem, - emlékeztettem.
- Azóta változott a felállás. Mit szeretnél tudni?
- Inkább nem kérdezek semmit.
- Nyugodtan feltehetsz bármit, mindenre válaszolok.
- Jó, akkor áruld el nekem, miért utálja Kristóf Krisztiánt?
- A válasz nagyon egyszerű, miattam.
- Bővebben? - megígértem Kristófnak, hogy tőle nem kérdezek többet, de ez nem jelenti azt, hogy Bencétől nem fogok, vagy Krisztiántól, más esetben Bellától.
- Hoztam egy kis innivalót, - pont jókor esett be az ajtón Krisztián kezében egy pohár teával, mivel ezzel sikerült megzavarnia Bencét a beszédbe.
- Nem kértem semmit, de köszi, - elvettem tőle az italt, és bele ittam.
- Mi érdekesről beszéltetek? - kíváncsiskodott elégé gyanúsan.
- Johanna kérdezett valamit, én pedig válaszoltam neki, vagyis akartam, de megzavartál minket, - közölte vele ridegen Bence.
- Talán nem véletlenül, - mondta mellettem elhaladva Krisztián, miközben elégé csúnyán nézett Bencére. - Johanna, szerintem ideje lenne indulnod.
- Nem dobhatód ki a lakásomból! - ellenkezett vele Bence, de a barátja hajthatatlan volt.
- Sok pihenésre van szükséged a felépüléshez. Ne haragudj Johanna, - fordult felém Krisztián, és nekem kezdett elegem lenni ebből a sunnyogásból, mert más szóval nem tudtam volna jobban leírni, amit ezek művelnek. Mindegy, nem ellenkeztem inkább elköszöntem tőlük, majd elhagytam a lakást, viszont még ott voltam, amikor meghallottam a veszekedésüket. Már nem tudom mit vágtak egymás fejéhez, de nagyon csúnyán összekaptak. Vacsorára haza is értem, mert időközben beugrottam a könyves boltba valami érdekes könyvért, mert már kezdtem unni a sok hibás pdf formátumot, meg megálltam újságért. Kíváncsi voltam írnak-e valamit rólam, mert mostanság Viktor és Anita folyton eltüntetik az újságokat a házból, így feltankoltam belőlük. Bárcsak ne tettem volna. Még a kocsimban ültem, amikor belekezdtem az olvasásukba.
,, Árva hercegnő zűrös családja" - ilyen szalagcímmel árulják a bulvárújságot. Az újságban nyomatékosan kitérnek Lili egynapos börtönben tett látogatására, amikor lecsukták, mert megrongálta egy hapsi autóját, no meg arról is szó esik, hogy Bella lelépett három évre. Ha ez nem lenne elég, behozták a szüleimmel történt tragikus esetet, majd hozzátették még ,,zűr" címszó alatt, hogy Anitáék velünk laknak, és rabszolgaként tartjuk Anitát meg a kislányát, mert olyan gonoszok vagyunk.
,, Árva hercegnő tragédiája" - elégé csalóka cím, de ezzel is felkerültem a címlapra, hurrá! Itt arról írtak, micsoda összefüggő, hogy a szüleim pontosan úgy vesztették életüket, ahogyan Bálint, akit itt úgy írnak le, mintha több lett volna köztem meg közte, mint sima barátság.
,, Kis hercegnő" - Árva mellett mindig megkaptam a ,,kis" szót is, ami egy részben utalt arra, hogy kiskoromban ragadt rám eme nem valami kedves becenév, meg arra is, mennyivel kisebb vagyok, mint az átlagos velem egykorúak. Emlékszem, egy újság azt terjesztette rólam hetekig, hogy valami rendellenesség miatt vagyok százötven centi, mintha nem lennének nálam kisebbek.
,,Kis hercegnő szívügyei" - igen, itt szóba jött, hogy jártam Kristóffal, aki mekkora egy .... inkább nem nevezném meg, ahogyan körülírták a volt barátom múltját. Felhozták azt is, hogy azért szakítottam vele, mert megcsalt. Alatta meg fel volt sorolva egy csomó vadidegen srác neve, akivel állítólag én csaltam meg.
Hogy ezek mit ki nem találnak azért, hogy eltudják adni a szennylapjukat. Komolyan, olyan dolgokról írtak, amik a valóságban nem léteztek, viszont mások simán elhitték, mint a pletykákat, amiket rólam terjesztettek a suliban. Szép! Otthon elmeséltem Viktornak és Anitának is miket olvastam. Előbbi nem volt nagyon elragadtatva ettől, mert ő próbált megóvni engem, míg utóbbi jót nevetett azon, hogy egyesek azt hiszik ő a mi rabszolgánk. Annak már kevésbé örült Anita, amikor az egyik friss pletykalap kitárgyalta a magánéletét, miszerint Véda apja azért hagyta el őt, mert összeszűrte a levet Viktorral, aki sokkalta tehetősebb, mint az exe.
- ,,Az egyedülálló státuszú anyuka jobb módot talált arra, hogyan emelkedjen felül a szegénységen. A fiatal szépség, Nimród Anita megalapozta saját maga, és lánya csillogó életét azzal, hogy alkalmazásba állt a jóképű ámde igen tehetős Herczeg Viktornál, aki minden előzmény nélkül alkalmazta őt. " - abba hagytam az újság olvasását, mert kezdett kiborítani, amit utána írtak Anitáról, akit úgy állítottak ott be, mint egy haszonleső kis olcsó lotyót, akinek más vágya sincs, mint mindenkinek szétenni a lábát, aki tehetős. Juj! Valamiért nem csodálom, hogy eltüntették az újságokat előlem.
- Dobd ki a kukába, és olvass mást! - szólt rám Viktor, akin látszott, mennyire felidegesítette magát a hallottakon, bár próbálta türtőztetni magát.
- Förtelmes, hogy mit le nem írnak egyesek, - borzongott meg mellettem ülve Anita. A vacsora ezek után nem esett valami jól, viszont képtelen voltam csak úgy letenni a többi magazint, és még az interneten is olvasgattam, ahol szintén azt tárgyalták, mekkora egy mocskos család vagyunk mi, akik mások nyomorán szedték meg magukat.
- Ha, nem fejezed be, esküszöm elveszem a telefonodat is! - szólt ismét rám Viktor, amikor meglátta mit olvasok.
- Te hogyan vagy képes elviselni, ezt az egészet? - fordultam a mögöttem elhaladó Viktor felé, aki beletette a tányérját a mosogatógépbe.
- Ne foglalkozz vele, és ne olvass ilyen hülyeségeket! - tanácsolta elhagyva az ebédlőt. Véda éppen a pónijával játszott, így szerencsére nem igazán figyelt oda a felnőttek beszélgetésére, viszont vele ellenben az anyukája igen.
- Tényleg jobb lenne, ha ezek helyet mást olvasnál. Ezek hazugságok, amikkel csak azt érik el, hogy felidegesítsd magad. Nem lesz jó vége,ha meggondolatlanul cselekszel, pláne nem most, amikor amúgy is ideges vagy.
- Be kéne mindet perelni! - bennem volt a harciasság, hogy jól megmutassam ezeknek a firkászoknak, hogy kiről mit írjanak.
- Akkor bizony sok minden rámenne, ha mindenkit, aki rosszat állít rólad, rólunk beperelnél.
- Igen, de akkor sem hagyhatjuk ezt tovább.
- Akik ismernek, azok nem veszik be, mások véleménye meg hidegen hagy.
- Persze, engem sem érdekel, de akkor se jó ez.
- Majd találnak mást, akiről írjanak, és békén hagynak.
- Remélem, - mondtam unottan. Befejezve a vacsorát felmentem a szobámba, ami olyan volt számomra, mint egy kísértetekkel teli végtelen univerzum. Ha nem voltam egyedül, akkor minden rendben volt velem, sőt kifejezetten szárnyaltam, de amikor magamra maradtam, minden pokolian elcsesződött. Fájt a lelkem azokért, akik már nem lehettek az élők soraiban, de leginkább Bálintért fájt, mert még éveket élhetett volna. Lehet, sőt biztos, hogy jó szakmát választott volna, lett volna pénze, megismerkedett volna egy gyönyörű szép lánnyal, elvette volna, és boldog életet éltek volna a gyerekeik körében, de ezt mind elvették tőle. Volna, volna... ez az a szó, ami most már jellemzi a további életét, amit meg kellet volna élnie. Már nem élheti meg, mert elvették tőle. Ahogyan az ágyamon feküdtem, ismételten felrémlett bennem minden. Régen egyikünk sem sejtette, hogy ide jutunk. Azt meg pláne nem, hogy Bella lelép, Bálint meghal, Bence lehet, lebénul, Kristóffal járni, majd szakítani fogunk, de azt leginkább nem, miszerint Bianka ilyen fiatalon lesz édesanya, vagy hogy egyáltalán valaha is ennyire érdekelni fog a sorsa engem, vagy másé. Próbáltam megjátszani másoknak, mennyire jól vagyok, de valójában egyáltalán nem voltam jól.
- Johanna, bemehetek? - Bella hangja szakított ki a töprengésből, meg a világfájdalmas hangulatból, amiben sínylődtem éppen. Ahogyan megkapva az engedélyemet belépett úgy tűnt el minden kísértett a szobámból, akik addig körülvettek engem. Ő volt számomra az a személy, aki segített nekem túljutni mindenen, bár egy bizonyos részben neki is szerepe volt abban, hogy ide jutottam. Kis részben hasonlítottunk egymásra, pláne úgy, hogy megint szőke volt a hajszínem, mert nem festettem át barnára, bár volt róla szó a fodrásszal való beszélgetésemkor. Most mégis úgy éreztem magam, mintha én lennék az idősebb a nővéremnél fényévekkel.
- Mi a baj? Történt valami? - ültem fel az ágyamon kissé lassan. Ő leült mellém, és átölelt.
- Nem, csak hiányoztál, - suttogta bele a fülembe. - Emlékszel, amikor kiskorunkban minden lefekvés előtt megöleltelek , ha nem együtt aludtunk el, mert mindig félt attól, másnap egyikünk nem ébred fel?
- Igen, emlékszem.
- Mindig attól féltem, elveszítelek.
- Soha sem vesztettél el igazán, - emlékeztettem eme egyszerű tényre, hiszen bármit csináltunk, attól még testvérek voltunk.
- Mindig azt hittem, hogy te vagy az, aki nem tud nélkülem élni, erre mire visszajöttem világossá vált számomra, egész végig én voltam az, aki valójában képtelen erre. Itt az ideje, hogy pár dologról lerántsam a leplet, amit muszáj tudnod. - Elhúzódott tőlem, és megtörölte a szemét.
- Kezded rám hozni a frászt, - vallottam be neki.
- Van egy kétéves kisfiam, a neve Ábel.
- Mi van? - azt hittem rosszul hallok, vagy csak tréfál velem.
- Bence mesélte, hogy Lili azt mondta neked, te egy pótlék vagy Kristóf számára, mert mindig is utánam vágyakozott, vagy mi a fenét dumált. Talán a sok hegyi levegő az agyára ment, amit beszívott. Viszont azt tudnod kell, soha sem volt köztem és közte semmi olyan, mint köztetek, mivel mi éppen olyan barátok voltunk, mint amilyen te vagy Bencével, vagy Krisztián. Most azt kérdezed tőlem, vajon miért mondom el ezeket neked? A válaszom annyi, hogy jobb, ha tőlem tudod meg, mint az újságokból, amik elferdítik a valóságot.
- Ezek szerint nem Kristóf az apja a fiadnak, - állapítottam meg.
- Nem, de mindjárt eljutok oda is, viszont előbb mindent tisztázok veled. Elárulom, miért utálja annyira Kristóf Krisztiánt, mert tudom, mennyire kíváncsi vagy rá.
- Végre! - kiáltottam fel.
- Ahhoz viszont vissza kell ugorni az akkori időkre, amikor még nem jártam Krisztiánnal. Nem ő volt az első szerelmem, hanem Bence, mégis valamiért képtelen voltam vele lenni, ezért kötöttem ki Krisztián mellett, mert hozzá menekültem. Az a kapcsolat nem volt más számomra, mint egy mentsvár a valódi érzéseim elkerülése miatt, mert túlságosan őrült, és idióta voltam ahhoz, hogy képes legyek szeretni bárkit is. Kristóf ebből azt következtette le, Krisztián volt az, aki közém és Bence közé állt, pedig én magam voltam az a személy.
- Csak ennyi ? Ha jól értem, akkor Bence volt az, aki szerelmes volt beléd, és Kristóf meg van róla győződve, Krisztián miatt nem jöttetek össze, de ez még nem ad okot arra, hogy ennyire gyűlöljék egymást.
- Idővel a harag elmérgesedett köztük, és erre csak parázs volt a tűzre, amikor elkövettem életem legnagyobb hülyeségét. Előtte mindhárom fiú olyan volt számodra, mint a testvéreid, nem akartam, hogy tovább fajuljanak a dolgok közöttünk, még sem voltam olyan erős, mint amilyennek kellet volna lennem.
- Mi volt az a hülyeség?
- Lefeküdtem Bencével.
- Nekem azt mondta ti soha, tehát hazudott.
- Én kértem meg rá, hogy ne mondja el, mert én szerettem volna. Krisztián megtudta az egyik veszekedéskor, hogy Bence meg én összejöttünk, amikor ő éppen nem volt a városban, és akkor szakítottunk, és akkor tudtam meg hogy terhes vagyok. Ha a nyaraláson nem jött volna elő az a furcsa érzés, ami előtte hónapokig gyötört, talán maradtam volna, de jobb, hogy így döntöttem.
- Tudod ki az apja a fiadnak?
- Nem tudom. Most gondolom elítélsz, de tudnod kell, hogy én nem vagyok olyan erős, mint te.
- Azt mondtad tartottad a kapcsolatot Bencével, ő tudott a gyerekről?
- Nem, eszembe sem jutott elmondani neki, mert lehetséges, hogy ő az apja.
- Még kik vannak a lehetséges apák között?
- Bence és Krisztián, - válaszolta kisebb habozás nélkül.
- Kristóf semmiképpen? - a biztonság kedvéért rákérdeztem.
- Semmiképpen, - nyugtatott meg.
- Akkor csináltass egy tesztet, és megtudod, - ez volt a legésszerűbb dolog, amit tehetett egy ilyen ügyben.
- Képtelen vagyok ezzel odaállni egyikük elé sem.
- Pedig másképpen soha sem fogod megtudni, ahogyan a gyereked sem. Mi lesz, majd ha felnő, és megkérdezi eléd állva, hogy ki az apja? Mit mondasz neki?
- Nem tudom.
- Mikor találkozhatok vele? - komolyan, felcsillantak a szemeim.Mindig is álmodtam arról, milyen lesz majd, amikor egyikünknek gyereke lesz, de soha sem hittem volna, hogy így alakulnak a dolgok közöttünk.
- Bármikor, amikor szeretnél, - egyezett bele.
- Most már későre jár, holnap ráérsz délután?
- Igen, majd hívj fel.
- Amúgy baromira rosszul esik így megtudni, hogy van egy kisfiad.
- Sajnálom, ahogy sok mást is sajnálok. Ő a legcsodálatosabb kisfiú, akivel találkoztam. Nagyon hasonlít rád, mert amikor nyűgös pontosan olyan, mint te kiskorodban. El se tudnád képzelni, mennyire olyan.
- Biztos nagyon szép, már alig várom, hogy láthassam. Viszont jobb lenne, ha közölnéd Bencével és Krisztiánnal a tényeket, mert ennyi jár nekik.
- Én erre képtelen vagyok.
- Addig nem lelsz békére, amíg nem tiszta a lelkiismereted.
- Neked az?
- Nem, - gondolkodás nélkül vágtam rá.
- Segítesz nekem ebben?
- Mire való egy kishúg?
Ezek után még hosszasan elbeszélgettünk. Mesélt arról merre járt, amikor tőlem eltávolodott, de leginkább a kisfiáról áradozott. Ennek a beszélgetésnek az volt a lényege, hogy megtudtam miért utálják egymást a fiúk, vagyis inkább Kristóf az, aki utálkozik, viszont egyáltalán nem tudtam megérteni, miért váltott ki ez a semmiség ekkora utálatot belőle, hiszen elégé gyenge az indok. Úgy éreztem, itt több van, mint amennyit valójában Bella elárult, és kezdtem félni attól mi lesz, ha kiderül ki Ábel valódi édesapja, bár szerintem jár nekik annyi, hogy megtudják, mégis félek az igazságtól. Néha jobb, ha a titkok megmaradnak titoknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése