Johanna nővére 25. Fejezet Pillanat, amikor nagyon nem akarok gonosz boszorkány lenni

Johanna nővére
25. Fejezet
Pillanat, amikor nagyon nem akarok gonosz boszorkány lenni

,, A Boszorkány nem vérzett ott, ahol Totó megharapta, mert olyan gonosz volt, hogy már a vére is beszáradt."

 Lyman Frank Baum: Óz, a nagy varázsló

Egyre jobban közeledett az érettségim időpontja, amit annyira nem igazán vártam. Mindeközben megismerkedtem Bella kisfiával, aki egy eszméletlenül tündéri kis srác. Szőkésbarna rövid haja, zöldeskék szemei, és kőszíveket meglágyító mosolya volt, amitől menten lementem hídba, amikor először megláttam. Azóta többször is találkoztunk, bár először nagyon félt tőlem, de hamar sikerült megbarátkoznia velem. Viszont ránézésre sem tudtam megállapítani kire is hajaz jobban. Egy részről tagadhatatlanul a nővérem fia volt, míg másik részben a nézésében Bencét véltem megfigyelni, míg a mosolya sokkal jobban hasonlított Krisztiánéra, ami olyan jellemző volt rá régebben.
Reggel vidáman ébredtem fel. Még az sem zavart, hogy szombaton is suliba kellet mennem, bár nem igazán dobott fel. Valamelyik hülye napot kellet ledolgoznunk, amikor nem volt tanítás, így megkaptuk tegnap a jó hírt, miszerint szombaton is lesz suli, és pénteki órarendben lesznek a tanítások, viszont rövidebb órák. Nem akartam ellógni, mivel tudtam, maximum törin fogunk valamit csinálni, a többi órán meg tuti filmezünk.
- Ki volt az a hülye, aki kitalálta, hogy szombaton is legyen suli? - kérdezte a suli előtt Ricsi, amikor odaértem hozzájuk. Ő meg a barátnője a többi osztálytársunkkal éppen a reggeli cigizését folytatta le. Köszöntem nekik, ők meg visszaköszöntek. Amúgy a reggeli cigizős szertartás arra is jó volt, hogy a fiúk barátnőik megpletykálják a suliban terjengő pletykákat. Tudom, nem szép dolog ez, meg mellékesen megvetem a pletykákat, hiszen nagy részben mindegyik rólam szól. Helyesbítve egy olyan lányról, aki nem létezik, csak úgy hívják, mint engem, meg ebbe a suliba jár, viszont ezzel ki is fújt a hasonlóság köztem, meg a képzelt Johanna között. Régebben Bálint miatt mentem oda hozzájuk reggelente, most már csak Eliza kedvéért.
- Bent találkozunk, - szóltam Elizának, amikor már tényleg meguntam hallgatni mások ócsárolását. Otthagytam őket, és inkább bementem a könyvtárba Anna nénihez, aki még mindig a könyvekkel bajlódott. Már magam sem tudom mióta szenvedtünk velük, de abban biztos voltam soha sem fogjuk elfelejteni, mennyire kemény volt a több száz könyvet egyesével bevételezni, majd új számot ráírni, és végül a gépbe beírni az összes adatot róla. Ha ez nem lenne elég, a régiekkel is elkellet játszani ugyanezeket, amiknek többsége már a szétesés szélén állt, talán csak a lelke tartotta össze a lapokat.
- Újabb  Thomas Mann könyv, - emeltem fel a dobozból, amiben idehozták a sulinkba a szállítok egy másik suliból.
- Mi a címe? - kérdezte Anna néni miközben éppen egy másik könyvet gépelt be az adatbázisba.
- A Buddenbrook ház, - válaszoltam leolvasva a címet.
- Olvastad? - érdeklődött Anna néni.
- Igen, és meglepően bejött.
- Apropó, ha már a könyveknél tartunk, hogy haladsz A Mester és Margaritával?
- Igazság szerint elolvastam belőle negyven hosszú oldalt, de megakadtam. Tetszett meg minden, de úgy érzem, nem tudok azonosulni Margaritával, pedig annyira szeretném megérteni mit miért is tesz, még sem megy, viszont ő az egyedüli a műben, aki igazán megfogott. Szerintem az előadásomban kitérek rá, meg mesélek az íróról, de leginkább a könyv lesz az, ami köré építem az egész előadást. Tudja Anna néni, mostanság megint egyre többször veszek könyvet a kezembe, és próbálok továbbjutni a tragédián, de nem megy.
- Nincs kedved ma nekem segédkezni? Ha van kedved, beszélhetnék az igazgatónővel, és lehet, hogy megengedi, itt maradj velem segíteni nekem, persze ha te is szeretnéd?
- Az nagyszerű lenne, de nem hiszem, hogy az osztályfőnököm megengedi, - ismertem annyira az ofőmet, hogy tisztában legyek vele mit mondana erre, de azért egy próbát megért. Nagy megdöbbenésemre az osztályfőnököm, sőt az igazgató is belement ebbe. Előbbi azért, mert látta rajtam, mennyire megviselt Bálint halála, míg utóbbi megsajnálta szegény Anna nénit, meg már érkezőbe volt az újabb könyvadag, amit az ő irodájában tároltak, és nem igazán fért el tőle. Vagyis, én így láttam az okokat, amiért belementek, bár törire muszáj volt beülnöm, mert az volt az egyedüli óra, amire az osztályfőnököm kötelezően rávágta, hogy jelenjek meg, mert érettségi tantárgy, mintha én nem tudnám. Így esett, hogy bent maradtam a könyvtárban könyveket címkézni, és bevételezni a rendszerbe.
- Visszatérve az előbbi beszélgetésre, azt kell mondanom, láttam rajtad, mennyire nem voltál önmagad, - árulta el a könyvtáros, mikor visszatért hozzám a könyvtárba.
- Bianka térített észhez, meg az, hogy Bálinttal ellenben nekem van lehetőségem élni, és meg is fogom élni az életemet, viszont, ha így folytatom, hamarosan ott találom magam. Önzővé váltam, gyerekessé, meg rossz döntéseket hoztam.
- Miféle rossz döntéseket? - Anna nénin látszott, mennyire megrémült, amikor magyarázat nélkül hagytam a mondandóm, ezért pontosítottam.
- Nem olyan ,,rossz döntéseket", csak arra céloztam, hogy talán még sem volt olyan jó ötlet összejönni Kristóffal. Szerettem úgy, de nem igazán viselt meg a szakítás, inkább megkönnyebbültem, bár sírtam meg szenvedtem. Anna néni, még nem is meséltem, hogy Bella haza jött, - újságoltam a jó, sőt szuper hírt.
- Micsoda? - megdöbbent.
- A szalagavatóm napján jött haza, pont akkor, amikor az a szörnyűség történt. Először nem akartam vele még beszélni sem, mert haragudtam rá, aztán végig gondoltam az egész életemet, miszerint örökké bánnám, ha meghalna, és én önző makacssággal  soha sem ültem volna le vele beszélgetni. Érezte már úgy, hogy eltöprengett azon, vajon mi lett volna, ha valamit másképpen csinál?
- Igen, de ezen szerintem sokan mások is elgondolkodnak az életük folyamán.
- Mindenkinek azt mutatom, hogy minden oké, de semmi sem oké. Állandóan azon rágom magam, mi lett volna ha..., és ez kiborít. Talán a sok változás miatt vagyok ennyire nyomorult, mert képtelen vagyok normálisan felnőni, pedig itt lenne az ideje, nem igaz?
- Az, hogy betöltötted a tizennyolcat, még nem tesz felnőtté, mivel ez mindenkinél máskor, másokból következik be.
- Anna néni, ha innét kikerülök, Ön lesz az egyedüli, aki hiányozni fog innét, - jól esett kimondani az igazságot, még ha el is szomorított a gondolta,miszerint hamarosan vége szakad ennek is, és újabb változása fog beállni az életembe.
- Nekem is nagyon fogsz hiányozni, - ölelt meg vigasztalva engem. Miközben csináltuk a dolgunkat, elmeséltem neki, milyen is volt megtudni Bálint már soha sem lesz többé az életem, és a mindennapjaim része, sőt arról is meséltem neki, mennyire sokat változtam azóta, amióta Bianka rádöbbentett, hogy rossz irányba haladok. Kristófról meg a nővéremről nem beszéltem többet, mint amennyit említettem róluk, mert úgy éreztem kár lenne tovább rágódnom rajtuk. Törin tovább mentünk az anyaggal, mert tanár cseppet sem zavarta, hogy szombat van, inkább úgy volt vele, hogy még ezt a napot is élvezzük ki, mert a történelem fontos, és nem hagyhatunk ki semmit. Szívesen kihagytam volna, de csak ma, mert a szombat nálam tanulási mentes szabad pihenős nap, amikor egyáltalán nem megyek magamtól könyvek közelébe, csak vasárnap. A tételek nagy részével már sikerült megismerkednem, és a felüket már ki is dolgoztam, miután Bianka elköltözött, temérdek időm maradt magamra. Bepótoltam a sok elvesztegetett időt, amit lazulással töltöttem. Töri után rohantam vissza a könyvtárba, ahol ismételten folytatódott a beszélgetés meg a meló. Délben mindenkit haza engedtek, én viszont tovább maradtam, mert még mindig nem végeztünk, mert hátra volt két doboz, és ezzel el is tűntek az igazgatói irodából a doboz kupacok, amik foglalták a helyet.
- Innen már egyedül is boldogulok, menj csak haza,..- kezdett bele Anna néni, de leintettem.
- Addig nem mozdulok, amíg nincs minden kész, - mondtam neki, és újabb könyveket szedtem elő. A munkánk addig tartott, amíg a portás fickó fel nem jött, és közölte velünk, hogy hamarosan zárni fognak, szóval ideje lenne, elhagyni a gimit. Délután ötre estem haza, bár fáradt voltam, még sem éreztem magam annyira agyhalottnak, mint amikor még Kristóf barátnője voltam. Na, nem mintha ő szívta volna le állandóan az agyam, hanem inkább az állandó felesleges kattogás merített ki teljesen, amikor totál felesleges dolgokon rágtam magam, de azóta minden más lett.
- Már hívni akartalak. Hol voltál? - szó szerint beleütköztem Viktorba, aki pincerészből jött fel felé.
- Suliba, csak segítettem Anna néninek, és elszaladt az idő, - magyarázkodtam.
- Krisztián keresett, azt üzeni hívd fel,- adta át az üzenetet, majd eltűnt a konyha felé, én meg a szobámba vonultam be, és felhívtam Krisztiánt, aki pár kicsengés után fel is vette. Amúgy azért keresett, mert szerzett két jegyet Az Operaház Fantomja című előadásra, és arra lett volna kíváncsi, elkísérem-e, én pedig belementem. Talán nem kellet volna. A katasztrófák ott kezdődtek, amikor tudatosult bennem, hogy semmi olyan ruhám nincs, amit feltudnék venni egy ilyen nagyszabású előadásra. Viktor azzal poénkodott, miszerint én csak nézni megyek, nem pedig szerepelek a műben, szóval nem kell annyira tündökölnöm, elég ha simán fenomenálisan csinos leszek. Ja, mintha az olyan könnyű lenne. Mégis találtam magamra egy normális szoknyát, ami ízléses is volt, viszont nem olyan öregasszonyos, mint amelyikre egyszer Kristóf azt mondta úgy nézek ki benne, mint egy idős nénike. Nem bóknak szánta, hanem cikizésnek.
- Megcsinálom a hajad, - Anitát nem kellet kérnem rá, bár nem is kértem volna, viszont akkor nem is néztem volna ki olyan jól, mint amikor megláttam, mennyire szuperül megcsinálta. Parketta fonás, és azt kell mondanom, nagyon bejött.
- Hú, de jól néz ki! - ahogyan a tükörben nézegettem, mintha nem is én lettem volna ott, hanem valaki más tekintett volna rám vissza, és ez tetszett. Tudom, nem a ruha, a smink, vagy a haj teszi az embert, és soha sem voltam hiú meg még sorolhatnám mi, de akkor tényleg csinosnak éreztem magam.
- Anyukámtól tanultam, kiskoromban mindig így csinálta meg a hajam, és majd megtanítom a lányomnak is, - mesélte Anita mosolyogva.
- Szép, hogy anyáról a lányára száll ez a tudás.
- Á, ez nem tudás, hiszen tele van vele a net.
- Jó, de legalább te valamit tovább tudsz adni a gyerekednek, amit anyukádtól tanultál, viszont én már kezdem elfelejteni, hogy egyáltalán milyen is volt az anyukám.
- Nem az anyukád tehet erről.
- Tudom, de akkor is elszomorít, hogy soha sem volt anya-lánya pillanatunk.
- Én nem vagyok az anyukád, de ha szeretnéd, akkor neked is megtaníthatom.
- Köszönöm, - nem ellenkezdtem, inkább örültem annak, hogy legalább törődik velem.
- Azt hiszem megjött a barátod, - közölte velem visszatérve a szobámba.
- Mindjárt megyek, csak átnézem a táskám, hogy minden meglegyen, - kiáltottam oda neki, és szélvész üzemmódban  próbáltam felgyorsulni, nehogy Krisztiánnak rám kelljen várnia, emiatt meg lekéssük az előadást. Lesétáltam a lépcsőn, amolyan filmbeillően, majd magamban ujjongtam, amikor megláttam Krisztián döbbent képét, amikor a csodálattól szóhoz sem tudott jutni. Igen, bár nem volt több köztünk, mint barátság, azért örültem az ilyen elismerésnek.
- Azta, de jól nézel ki! - pont úgy dicsért meg, ahogyan én, amikor megláttam az elkészült fonást, amit Anita csinált.
- Köszi, te is jól nézel ki! - nem tudtam, hogyan másképpen viszonozzam a kedvességét, csak ezzel tudtam. Krisztián mindig is tudott öltözködni, így nem kellet attól tartanom, hogy szakadt farmerben  meg mocskos felsőben jön oda, bár rajta még azok is jól álltam volna, de inkább helyette kiöltözött. Megjegyezném, ez nem egy randi volt, hanem egy baráti program, mert régebben sok ilyenen voltunk, mivel Bellát egyáltalán nem érdekelte a színház, ő inkább mozis volt, meg minden csak nem egy tipikus üljünk be egy színházi előadásra. Ez volt az egyik leginkább szembetűnő különbség a nővérem meg köztem, mert ég és föld volt az ízlésvilágunk. A hozzánk közeleső színházba mentünk, ahová kiskoromban jártam bábelőadásokra, és utoljára másodikos voltam, amikor végig néztem egyet, mert utána már a sokkal távolabbi színházba hurcoltak minket a sulitól.
- Kíváncsi vagyok milyen lesz Christine, - szólaltam meg pár perces néma csend után, amikor már kezdett cikis lenni a csend. Ő vezetett egészen idáig, és az autóban zenét hallgattunk, viszont kiszállva kezdett kínos lenni a hallgatás.
- Engem a fantom jobban érdekel, - rázta meg a fejét, és kinyitotta előttem az ajtót maga elé engedve ezzel. A ruhatárban letettük a kabátokat, majd miután beengedték a nézősereget, elfoglalhattuk a helyünket, ahová a jegyeink szóltak.
- Még meg sem kérdeztem, honnét szerezted ezeket? - tényleg nem kérdeztem meg, pedig már motoszkált a fejemben, csak túl bunkónak tűnt feltenni a kérdést hangosan.
- Egy haverom vette a barátnőjének ajándékba, de szakítottak, és odaadta.
- Köszönöm, - köszöntem meg, még mielőtt valami mást is mondtam volna.
- Tudtam, hogy nem tudsz kihagyni egy ekkora lehetőséget.
- Kitudtam volna, de alig voltunk együtt, szóval összekötöttem a kellemest a hasznossal.
- Sejtettem, - felelte röviden. Gyanítottam, hogy a nővérem még nem állt oda elé, és nem beszélt neki arról, hogy meg van rá a lehetőség, miszerint Bella kisfia az ő gyermeke, tehát lehetséges apajelölt. Rágott a fene, mert nem akartam beleavatkozni az ügybe, mégis zavart a tudat, hogy én tudom, ő meg Bence meg nem, és talán soha sem tudják meg.
- Találkoztál a nővéremmel? - érdeklődtem kedvesen, még mindig az előadásra várva.
- Nem. Kellet volna? - összeráncolta a homlokát.
- Csak gondoltam azóta, amióta utoljára beszéltetek külföldön, talán itt Magyarországon is találkoztál vele, - próbáltam szépíteni a dolgot, kevés sikerrel.
- Furcsán viselkedsz, történt valami? - kiszúrta rajtam.
- Miből gondolod, hogy furcsa vagyok?
- Alig beszéltél, pedig neked állandóan járni szokott a szád, meg jössz ezzel, hogy találkoztam-e Bellával.
- Csak fáradt vagyok, és mellékesen megjegyezném, hogy most is beszélek annyit, mint általában.
- Kétlem, a kocsiban is hallgattál, mint a sír, meg a kérdeztem valamit röviden válaszoltál. Az előadás után megbeszéljük, - dobta oda nekem, mert megkezdődött Az Operaház Fantomja, meg sokkal lepisszegtek minket. Egyébként Az Operaház Fantomját még apukámmal láttam a tévében, és azóta majdnem minden évben vagy élőben, vagy felvételről megnéztem. Hazudnék, ha azt mondanám nem ez a kedvenc musicalem.
Kiskoromban soha sem értettem, miért futkározik a bácsi maszkkal a fején, de aztán pár év múlva már képes voltam értelmezni a lényeget. Itt, elnézve a színészeket, azt kellet mondanom cseppet sem tudta visszahozni bennem azt az érzést, amit azóta nem éreztem, amióta először láttam élőben Budapesten.
Igazság szerint a jelmezek voltak azok, amik egyáltalán nem jöttek be, meg a szereplők hangja sem. Konkrétan a hideg víz kivert, amikor a FANTOM énekelt, és nem attól, mert olyan jó volt, hanem egyszerűen borzasztó, ahogyan  Christine is, de a mellékszereplőket eltalálták. Az előadás végén kissé szomorkásan hagytam el az épületet Krisztiánnal.
- Neked se tetszett? - fordult felém a kísérőm.
- A duettek borzalmasak voltak, és legszívesebben elsírtam volna magam. A Fantomnál egyszerűen hozzájuk dobtam volna a cipőm, vagy felálltam volna elénekelni helyettük.
- Nekem csak a jelmezek nem tetszettek.
- Jó, nekem azon meg a zenén meg a szereplőkön kívül más tetszett, de többször nem jövünk ide megnézni ezt, és legközelebb a Vámpírok báljára megyünk el, mert abba még soha sem sikerült csalódnom.
- Én benne vagyok, és lesz Teljes a sötét ?
- Még szép! - tapsikoltam félre téve minden pocsék kedvemet.
- Te mit csináltál volna, ha a főszereplőcsaj helyében lettél volna?
- Ilyen fantom engem el nem tudott volna rabolni.
- Összeverted volna.
- Dehogy vertem volna össze, inkább kiröhögtem volna szegény, annyira kis szerencsétlen volt a lelkem.
- Majd belejön, - legyintett Krisztián a kocsi felé haladva. Mások véleményét hallva volt olyan, akinek nagyon bejött, de a sajnos sokan hozzám hasonlóan kiábrándultak egy picit, és egyáltalán nem voltak valami nagyon oda az előadást látva. Amíg az előbb látott műről beszélgettünk, addig nem jutott Krisztiánnak eszébe az előtte lefolytatott beszélgetésünk, így amíg a kocsiig nem értünk, teljesen biztonságban voltam, de ahogyan elfoglaltuk a helyünket bent, eszébe jutott.
- Hazudtam, amikor azt mondtam nem találkoztam a nővéreddel mostanság, - szólalt meg Krisztián még mielőtt elindíthatta volna az autót.
- Már semmin sem lepődök meg, - vontam meg a vállam.
- Ezért kerülőd Bencét?
- Nem, nem kerülöm, csak nincs időm átmenni, - persze, hogy emiatt kerültem.
- Egyikünk sem akarta, hogy tudomást szerezz róla, mert mindannyian tudtuk, ez lesz belőle. Figyelj, ami történt, megtörtén, senki sem tud rajta változtatni. Igen, Bella és Bence is hibázott, de én tovább tudtam lépni, te miért nem tudsz?
- Miből veszed azt, hogy nem tudok?
- Két hete egyszer sem beszéltél Bencével, azóta, amióta Bella elmesélte a történetünket.
- Oké, egy kicsit haragszom rá, mert hazudott nekem.
- Meghalt a testvére. Ne csak a saját vonatkozásodat nézed ezzel kapcsolatban, hanem azt is, hogy Bence a csillagokat is lehozta volna az égről, ha arra kérted volna, amikor egyedül érezted magad.
- Próbálok megváltozni, sőt Isten rá a tanúm, tényleg igyekszem, de nem megy ilyen könnyen.
- Mi gátol?
- Most komolyan ezen lovagolsz? Hogy mi gátol? Az egész életem, és a jó sok hazugság, ami körülvesz engem, na az gátol.
- Állandóan felhozod a múltat, mintha csak neked lettek volna szar éveid, másnak nem.
- Oh, bocs, de azt egyáltalán nem nevezném szarnak, hogy külföldön tanulhattál.
- A szüleim kitagadtak, és nem beszélnek velem.
- Az enyémek meghaltak, szóval inkább maradj csendben!
- Amíg a te segged ki van nyalva, mert alád van téve a sok-sok millió, amit felelőtlenül költesz, addig nekem ott kint megkellet küzdenem azért, hogy életben tudjak maradni.
- Ki van nyalva? Hogy beszélsz? Meg felelőtlenül költőm? Mond csak, mire költöttem felelőtlenül? Hm? Mire?
- Arra, hogy te pénzeled azt a nőt meg a lányát.
- Ebbe mi zavar téged?
- Hogy kihasználnak.
- Nem használnak ki, mert közlöm, hogy Anita minden egyes  fillérért megdolgozott, és már munkát is talált magának, - keltem a védelmére, mert egyáltalán nem díjaztam, hogy Krisztián ilyen.
- Ja, mégis hol? Viktor ágyában?
- Olvastad az újságokat igazam van? - még soha sem emeltem fel ennyire vele szemben a hangomat, de kezdett elmérgesedni vele a beszélgetés.
- Nem kellet pletykalapokat olvasnom, hogy tisztában legyek azzal, mit gondoljak arról a nőről.
- Úgy ítélkezel, hogy nem is ismered. Anita egy rossz szót sem szólt rólad, bár megtehette volna. Én se hoztam fel neked, hogy a saját dolgoddal kellet volna foglalkozz, ahelyett hogy máséba ütöd az orrod. Igen, itt pontosan arra célzok, miszerint jobban kellet volna figyelned a kedves barátnődre, aki még sem szeretett annyira, hogy ez meggátolja a Bencével való viszonyában. Ne Anitát nevezd ingyenélőnek meg miegymásnak, inkább menj, és beszélj a volt barátnőddel, mert gondolom Bella nem tett arról az apróságról említést, miszerint van egy  kisfia, akinek lehet, hogy te vagy az apja. - Igen, kicsúszott, pedig nem kellet volna.
- Tessék? - Bella tényleg nem mondta el neki az igazságot.
- Bellának van egy kisfia, viszont nem tudja ki az apja.
- Én erről miért nem tudok?
- Ne tőlem kérdezd, - tártam szét a karjaimat.
- Mióta tudod?
- Azóta, amióta tudom, hogy nem Kristóf volt együtt Úgy Bellával, hanem Bence.
- Mást is mondott?
- Meg elmondta miért vagytok ennyire haragban Kristóffal.
- Arról mit mondott?
- Csak annyit hogy Kristóf téged okol, amiért nem jött össze a nővérem meg a legjobb barátja.
- Csak ennyit?
- Miért, volt más is, amiről tudnom kellene?
- Nem, - láttam rajta, hogy igen, lett volna még valami, mert túlságosan megkönnyebbült, ami elárulta őt. Nem gondolkodtam tovább, fogtam magam, és kiszálltam a kocsiból, majd futásnak eredtem. Hidegen hagyott, hogy a nevemet kiabálva próbált maradásra bírni, csak futottam. A szokásos bulizós helyre mentem, viszont sem Dominik, sem  Kristóf nem volt ott, de Nico igen. Az estem egy részében elbőgtem neki mi is, illetve ki is bántott meg ennyire, aztán meg Bellával veszekedtem, mert cseppet sem díjazta, hogy a volt barátja felbukkant nála az éjszaka közepén, és számon kérte  rajta a hazugságait. Nem akartam én lenni a gonosz boszorkány, de akaratlanul is azzá váltam. Azt hiszem kezd világossá válni számomra, hogy a teljes visszaváltozásom normális lánnyá, még sem lesz olyan kicseszettül könnyű dolog, mint hittem volna.  És, még a java hátra volt.