Johanna nővére 26. Fejezet Bűnösök

Johanna nővére
26. Fejezet

Bűnösök

,, Vannak igazi gonosztevők. De nem mindig kapják meg a büntetésüket (...). A sors néha lemaradásban van. El kell fogadni az életben, hogy a sors néha nem azt vágja képen, akit kéne. "

Így jártam anyátokkal

Soha sem hittem volna, hogy a bíróságon fogok kikötni, de ma mégis oda jutottam. Ma tárgyalták Bencéék autóbalesetét, és úgy gondoltuk Kristóffal, mi is elmegyünk, hogy legalább a jelenlétünkkel tartsuk a lelket szegény Bencében. Amióta meg volt az a veszekedés köztem és Krisztián között, azóta másképpen állok mindenhez. Bellával szintén csúnyán összekaptam, amiért véletlenül kicsúszott a számon az igazság, de Bencével ,,sikerült" mindent tisztázni. Tényleg egy idióta voltam, amiért kerültem azért, amit a múltban csinált, miközben a jelenben a lehető legnagyobb szüksége lett volna a barátai támogatására.
- Miért kell nekem oviba menni? - hisztizett a gyerekülésben Véda, amikor éppen útban voltunk az ovi felé.
- Mert még kicsi vagy, és kötelező odajárnod, - ennél jobb magyarázattal nem tudtam neki szolgálni.
- De otthon sokkal jobb! - tiltakozott.
- Szeptembertől úgyis mész suliba, és már nincs sok vissza, - vigasztaltam, miközben éppen az utat figyeltem.
- De én akkor is otthon akarok lenni! - hisztizett tovább.
- Figyelj, ha ezt a hetet túléled, akkor esküszöm hétvégén elviszlek moziba, és te választhatsz mesét, oké? - ajánlottam fel neki.
- Nem! - elutasította.
- Kicsim, akkor is bemész az oviba, ha akarod, ha nem. Én se szívesen jártam oda, de kötelező volt.
- Nem! - sikoltozott. Kezdett gyanús lenni a viselkedése, mert egészen eddig semmi baja nem volt, ha reggel én vittem oda, sőt még kérni sem kellet, most meg hisztizik, és nyavalyog, amitől nagyon rossz előérzetem van.
- Történt valami? Valaki bántott? - próbáltam faggatni, de nem árult el semmit.
- Semmi, - ennyi volt a válasza minden kérdésemre.
- Véda, ha valami történt nekem elárulhatod, segítek megoldani.
- Anyunak elmondod?
- Csak akkor, ha nem tudjuk megoldani, rendben?
- Rendben, - na, ettől belelkesedett, nekem meg kissé fájt a fejem attól, hogy enyhén kijátszom ezen a téren Anitát, hiszen mégis csak tudnia kellene róla mi is bántja a kislányát. Ezzel szemben tisztában voltam vele, ha az ellenkezőjét mondom, akkor Véda soha sem mondja el, vagy ha mégis, akkor már csak akkor tudjuk meg, amikor látható nyomai is lesznek a bajnak, és semmiesetre sem szerettem volna addig várni.
- Tehát, mi történt?
- Csúfolnak az oviban, mert én nem vagyok olyan, mint ők. Múltkor az egyik anyu azt mondta nekem, hogy anyu olyan nő, aki pénzért csúnya dolgokat csinál.
- Tessék? - azt hittem menten lefékezek. Hát, nem csodálom, hogy nem akar bemenni oda, ahol ilyenekkel bántják, de hogy felnőttek mondjanak ilyent, egy kisgyereknek, szánalmas.
- Ugye, anyuci nem olyan? - nem kellet hátrafordulnom, hogy tisztában legyek vele, mennyire sír a kislány.
- Nem, persze, hogy nem olyan. Tudod, nem kell mindent elhinni, amit ezek a bonbonzabáló, üresfejű házi lufik mondanak, akik máshoz nem értenek, mint a pletykához meg az elhízáshoz. Engem is csúfoltak, amikor ekkora voltam, mint te.
- Tényleg? - szipogott Véda.
- Aha, szóval tudom milyen ez. Nem voltak szüleim, és az újságok hülyeségeket írtak rólam, amit nagyon sokan bekajáltak, szóval a lényeg az, ne aggódj, de nyugodtan szólj nekik vissza.
- De akkor rám szállnak.
- Így is, úgy is rád szállnak.
- Anya azt mondta, hogy ne foglalkozzak az olyanokkal, akik butábbak nálam.
- Jó, Anitának igaza van, tényleg buták, és nem érné meg rájuk pazarolni az értékes időt, de nem hagyhatod magad. Mindig tartsd magad előtt, hogy nekik csak a szájuk nagy, meg butaságokat beszélnek, nem olyan bátrak, mint amilyennek mutatják magukat.
- Hát, tényleg nem valami bátrak, - értett velem egyet. Az ovi épületéig erről meg a hétvégi mozizásról beszélgettünk, hogy mekkora élmény lesz, mert Véda még soha sem volt moziban, így itt volt az ideje pótolni a dolgokat. Viszont, amikor megérkeztünk elkezdődtek a bajok. Egészen eddig észre sem vettem, mennyire nyilvánvalóan beszélnek össze mellettünk elhaladva a szülők, vagy hogyan néznek ránk, mert egészen eddig mindig azt vettem figyelembe, mi jó Védának, meg nem hagytunk-e otthon valami fontos dolgot.
- Mondom nektek, ezek vagy hülyék, vagy vakok, hogy nem veszik észre mit művel az a nő, - tőlünk nem messze hallottam meg egy női kórust, akik csapatokba verődve tekintgettek felénk. Véda kinti cipőjét vettem le a lábáról, és húztam rá a másikat, amikor feltűnt, mennyire gyakran néznek ránk. Ma nem mentem be a suliba, nem is lett volna rá életerőm tekintettel a délutáni tárgyalásra, amire mindenképpen elmentem volna, még akkor is, ha nem engedtek volna be. Tekintettel a sok időmre úgy gondoltam maradok még Védával, viszont kezdett idegesíteni a sok rágalom, ami őt és az édesanyját érte.
- Nem tűnik hülyének, - így szólt egy másik anyuka.
- Szerinted, ha épeszű lenne, hagyná, hogy az a nő behálózza, azt a szegény fiatalembert? Mondom nektek, az a nő egy boszorkány, - pufogta az előbbi hölgyemény, aki már csak pletykálni maradt ott az épületben.
- Megint anyuról beszélnek, ugye? - nézett rám könnyes szemekkel Véda, nekem meg összeszorult a szívem, mert így kellet látnom, és tudtam, ha nem hazudok neki, akkor még szomorúbb lesz, még sem tehettem meg.
- Igen, de nyugi megoldom, - vigasztaltam. - Van olyan ebben a csoportban, akivel jól kijössz?
- Ühüm, - bólintott.
- Legyél velük, és ne ne kezdeményez veszekedést, rendben? - megint bólintott. - Most pedig menj játszani, és délután én vagy anyu érted jövünk.
- Oké, - mondta szomorúan, és felállva megölelt, majd bement a többi gyerekkel együtt játszani.
- Én a maga helyében nem nyúlkálnék ahhoz a gyerekhez, ki tudja mit szedett össze, - szólított meg a kórus főszószólója.
- Elnézést, de hogyan mondta? - fordultam oda feléjük. Viktor mindig azt tanította kerüljem el az ilyeneket, és én el is kerültem, most is mások kezdeményeztek.
- Szánalmas, hogy ide süllyedt ez a kiváló intézmény, hogy ilyen söpredék kölköket is beengednek ide, - azt hittem szívrohamot kapok, amikor befejezte a mondandóját. Soha sem hittem volna, hogy valaha is találkozok ilyen felnőtt khm boszorkánnyal, aki ilyen mocskos szájjal áldott meg a természet. A legszánalmasabb ebben az egészben az volt, hogy a körülötte ácsorgó nők mind egyetértettek a mondandójával.
- Söpredék? Mondja, hogy jön ahhoz, hogy egy hatéves kislányt söpredéknek nevezzen? Egyáltalán ki a franc maga ahhoz, hogy csak úgy megítéljen másokat? - csípőre tett kézzel néztem velük farkasszemet.
- Miért nem az? - a festett műszempillás, drága cuccokban parádézó szöszi tyúk, aki egészen eddig szószóló volt, kezdte kiverni nálam a biztosítékot.
- Nem, nem az! - morogtam. - Mint édesanyja, mit szólna, ha valaki lesöpredékezné a gyerekét?
- Az enyém egy tisztességes gyerek, soha senki sem mondana rá ilyent, - vágott vissza.
- Egyáltalán honnét.... ne árulja el, kitalálom, hogy mindezt a sok sületlenséget, amit a barátnőinek elpletykál itt, az újságokból szedte.
- Az újságok igazat írnak, - kelt a szennylap védelmére.
- Aha, múltkor megírták, hogy minden műszempillás, műhajas Barbie baba üres fejjel készül, és tényleg igazuk lett, itt áll velem szemben a bizonyíték, - vicsorogtam.
- Te kis ...! - a nőci olyan káromkodási maratont indított el, hogy eltartott vagy húsz percig, amíg befejezte. Akkor is csak azért, mert az egyik üresfejű klónja rászólt.
- Ezt tanítják a gyerekeiknek, hogy más gyerekeket nézzenek le, meg bántsanak? Milyen anyák maguk, amiért képesek egy ártatlan kislányt bántani olyanért, amit nem követett el? - támadtam nekik.
- Az anyja egy prostituált, - sziszegte az üresfejű baba a kör közepén állva.
- Micsoda? Az édesanyja egy igenkiváló építész titkárnője, aki nem más, mint Hoffmayer Nándor, remélem hallottak már róla. Herczeg Johanna vagyok, és eszemben sincs tovább elviselni, hogy felnőtt fiatal anyukák Védán köszörüljék a nyelvüket, mert nem tehet semmiről. Söpredék meg maga, meg a bandája, akiknek nincs jobb programja, mint uszítani a gyereküket. Gondolom azért hordják fent ennyire az orrukat, mert pénzesek a férjeik, akik eltartják magukat, de egy fűszálat sem  mozdítottak meg soha életükben. Figyelmeztetem magát ott Barbie baba, ha nem száll le Védáról meg az édesanyjáról, és továbbra is ilyen mocskos dolgokat mond róluk, olyan rágalmazási pert zúdítok a nyakába, hogy azt nem fogja megköszönni.
- Szólás szabadság van, azt mondok, amit akarok, - röhögött fel Mrs Üres.
- Ez nem szólás szabadság barátom, ez rágalom. Mielőtt kimond egy ekkora erősségű szót, előbb nézzen utána mit is jelent pontosan, mert szerintem nincs tisztában a szó valós jelentésével. Talán műszempilla helyett jobban járt volna, ha értelmező kéziszótárt  kért volna, lehet, hogy azzal többre menne, - nem hagytam magam, és jól megmondtam neki.
- Te kis...! - pufogta Mrs Üres, mert ez kívül-belül üres volt, érzelmek nélkül.
- Gyere Szilvi, menjünk!  - rángatta el onnét az egyik barátnője, a csorda meg követte őket.Komolyan, úgy festettek, mint az egymást követő tehenek, akiket behajtanak a legelőről. Elől ment a főtehén kolomppal a nyakába, utána meg a többi tehén, akik követték a kolomp hangját, csak ezeknek nem volt olyanjuk, mégis mint az állatok követték.
- Remélem tudja, hogy ezzel csak jobban felhúzta őket, - lépett mellém egy anyuka, aki a gyermekét hozta szintén az oviba. Nagy keretes szemüveget viselt, amilyent a tévében a nagymamák szoktak, és kockás rövid szoknyát fekete szandállal, de még így is ezerszer szebbnek látszott ki, mint az a Barbie, akin minden műanyag volt.
- Nem bírtam tovább visszafogni magam, - árultam el neki, amint távoztak a dilisek.
- Megértem, már éppen itt volt az ideje, hogy valaki beolvasson Nemesko Szilviának. A férje ügyvéd, ezért van annyira elszállva magától, és azt hiszi ő itt a leggazdagabb, pedig mindenki tudja róluk, hogy hamarosan utcára fognak kerülni.
- Miért? - kíváncsivá tett a dolog.
- A férje egy lecsúszott alkoholista, az apját meg börtönbe csukták, mert kiderült, évek óta átverte meg meglopta az ügyfeleit.
- Csak szegény gyereküket sajnálom, - ingattam a fejem.
- Már azt is sikerült elrontania, mert olyan, mint az anyja, csak még rosszabb kiadásban.
- Juj! - bele se mertem gondolni milyen is lehet az a gyerek. Szegény Véda, úgy tűnik nem sokáig kell még elviselnie ezt a Szilvia nevű boszorkányt. Még a hideg is kirázott attól a nőtől, meg a többi anyukától, akik vele voltak. Elköszönve a normális anyukától, egyenesen haza autóztam, és a neten rákerestem erre a nőre. Sok mindent nem találtam, csak a férjéről meg az apjáról pár dolgot, amit az a nő már elújságolt nekem. Anitának nem szóltam az esetről, pedig joga lett volna tudni róla, mégis jobbnak tűnt inkább hallgatni róla. Velem ellenben az óvónők nem voltak ilyen állásponton, és mindent elmondtak neki a reggel történtekről, amikor bement Védáért.
- Mikor akartál szólni arról, hogy mi folyik az oviban? - vágtatott be a szobámba Anita.
- Nem tudom miről beszélsz, - adtam a hülyét.
- Az óvónők elmondták, hogy reggel veszekedést provokáltál az egyik anyukánál, aki bepanaszolt minket.
- Veszekedést provokáltam? Micsoda? Az a nő kötött belém, én csak helyre tettem.
- Több gyerek is szemtanúja volt, amikor csúnya szavakkal illetted.
- Meg is érdemelte, viszont nem volt ott egy gyerek sem, mert bent játszottak.
- Akkor mégis csak veszekedtél, ne tagad!
- Véda kérte, hogy ne mondjam el, de nem tudom magamban tartani. A lányodat napok óta zaklatják azok az anyukák, de leginkább az a Szilvi, aki szerint te egy prostituált vagy, míg a lányod egy söpredék, ahogyan ő nevezte. Bocsánat, hogy nem tudtam nyugodtan tűrni, ahogyan az a boszorka ilyeneket mond rátok.
- Miért nem hagytad ott?
- Mint már mondtam az előbb, nem tudtam nyugodtan hallgatni, amiket mond rólatok.
- Akkor sem ez a megoldás. Szóltál volna nekem, és én..
- Mit csináltál volna? Mert azt kétlem, hogy azt, amit én.
- Megbeszéltem volna velük normálisan.
- Aha, persze, és szerinted ők meg is hallgattak volna téged azok után, amiket rólad olvastak. Ezek elkényeztetett, pénzzel kitömött anyukák, akik mérget köpni tudnak, esélyed sem lett volna velük szemben, mert ezek már így születtek. Tanuld meg, az ilyen nőket csak fenyegetéssel és pénzzel lehet legyőzni.
- Akkor sem volt jogod bele folyni!
- Sajnálom, de akkor sem hagyhattam.
- Legközelebb velem beszélj, mielőtt ilyeneket teszel. Szerencsére nem rúgják ki Védát, de nagyon rezgett a léc alatta, - erre inkább nem szóltam semmit. Anita elhagyta a szobám, én pedig neki álltam készülődni, mert Kristóf már várt rám, hogy együtt menjünk a bíróságra.Kristóf apja is eljött velünk, Dénes szakmai szemmel akarta figyelni az eseményeket, és ő is szorított velünk, hogy elítéljék a vétkes sofőrt, aki miatt Bálint az életét vesztette.
- Mennyit kaphat a fickó? - érdeklődtem Dénestől, amikor már bent ültünk a terembe. Velünk átellenben Krisztián és Bella foglalt helyet, akik még mindig haragudtak rám más-más okból kifolyólag, de mégis eljöttek ők is, de eszükbe sem jutott oda jönni hozzánk.
- Úgy körülbelül öttől egészen tízig terjedő szabadság vesztést, jobb esettben, de volt már olyan, aki megúszta, - válaszolta meg a kérdésemet.
- Mi van, összekaptál velük? - érdeklődött a bal oldalon ülő Kristóf, aki velem ellenben többször is feléjük nézett. Ő csak Krisztiánnal állt hadilábon, én viszont mindkettővel, még sem értettem, hogyan tudott Krisztián ilyen könnyen megbocsátani Bellának, amikor egy gyereket titkolt el előle, aki lehet nem is az övé, mégis ott ültek egymás mellett, és összesúgtak.
- Elmondtam Krisztiánnak, hogy Bellának van egy gyereke, aki lehet az övé, de akár Bence gyereke is lehet, hát a nővéremnek ez nem tetszett, szóval összekaptunk.
- Micsoda? - Dénes is meghallotta a beszélgetésünket.
- Te nem is tudtad, pedig azt hittem, ha már van egy ember ezen a világon, aki tisztában van ezzel, az te vagy.
- Pedig, esküszöm fogalmam sem volt róla, - mentegetőzött Dénes. Beérkezett a terembe a vádlót az ügyvédjével együtt, és megérkezett az ügyész is, akiket a bíró követett. Megkezdődött a tárgyalás, és mi tűkön ülve vártuk mi fog történni. A pasas ügyvédje olyan dolgokat hozott fel az ügyfele védelmére, amivel Bencééket állította be, mint valódi bűnösöket. Dénes kommentálta az egész tárgyalást nekünk, akik szinte semmit sem értettek ebből az egészből. Ahogy figyeltem a szemünk előtt lejátszódó jelenetet, a tekintetem Bencét kereste, és meg is találta. Összeszorult az egész belsőm, mert láttam rajta, mennyire megviseli ez az egész. Szerintem nem kellet volna eljönnie erre a tárgyalásra, de egy bot segítségével, meg párszem fájdalomcsillapítóval csodákra képes az ember, meg amúgy sem akarta kihagyni, viszont túlságosan felkavaró volt minden ahhoz, hogy nyugodtan tudja hallgatni miről is folyik a beszélgetés. Ekkor értettem meg, mennyire szemét is voltam, amikor csak is a saját magam önös érdekeit néztem, nem pedig az övét, mert igen is szüksége lett volna valakire, bár nem konkrétan rám, de akkor is kellet volna neki valaki, akire támaszkodhat. Azt hiszem tényleg kezdek felnőni, mert most már képes vagyok elengedni a kisgyermeki énemet, meg mindent, ami hozzákötne. Lehet, nem leszek tökéletes felnőtt, de jó úton haladok afelé, hogy elkerüljem a gyötrelmes kínokat.
- Valami nem stimmel! - sziszegte mellettem Dénes, és ide meg oda forgatta a fejét, mert keresett valakit, vagy valamit.
- Micsoda? - értetlenkedtem, mert annyira lekötött az, hogy Bencét figyeltem.
- Túl hamar átsiklanak a bizonyítékok felett, ilyen csak a filmekben van, ahogyan az is, hogy ennyire nyugodtan tisztázzák a dolgokat. Nem tudom, de itt nekem valami nagyon bűzlik, és kezd rossz előérzetem lenni a végkimenetellel.
- Apa, szerinted megbundázták a tárgyalást? - suttogta halkan Kristóf.
- Meg van rá az esély, de nem akarok semmit sem elkiabálni, - suttogta vissza Dénes, és hamarosan mindannyian megbizonyosodhattunk arról, mekkora viccet csináltak az ügyből. A pasi két hónapot kapott összesen, és még a jogsiját sem vették el, ahogy a közügyektől sem tiltották el, ami csak még jobban rávilágított, mekkora kamu az egész. Bence csak simán felállt, és elhagyta a termet, miközben még mindig zajlott a bíróság paródiája, mert erre nem volt jobb szó, mint a paródia. Én is felálltam, bár Kristóf nem igazán örült annak, miszerint én is elhagyjam a termet, de muszáj volt Bence után futnom.
- Bence, várj! - kiabáltam utána, amikor megláttam őt a lépcsőn lefelé haladni. Nem állt meg, még csak le sem lassított, és a balesetben megsérült végtagjai sem lassították le. Szerintem csoda fájdalomcsillapítót vett be. - Kérlek, állj meg!
- Mégis miért kellene megállnom? Talán azt akarod, hogy visszamenjek, és nyugodtan tűrjem tovább, ahogyan megszégyenítenek, miközben azt a szemétládát fényezik, mintha nem ő tehetne arról, ami az öcsémmel történt.
- Nem, ilyen eszembe sem jutna, - végre megállt.
- Akkor meg mit akarsz?
- Bocsánatot kérni, amiért nem voltam ott melletted, amikor szükséged lett volna rám. Nagyon sajnálok mindent, és jóvá szeretném tenni.
- Miből gondolod, hogy szükségem lett volna rád?
- Mert ismerlek. Jó, tisztában vagyok vele, te sokkal erősebb vagy nálam, de cserben hagytalak, mert csak az önös önzésemet tudtam a szemem előtt tartani, és ezt bánom. Sajnálom, ami Bálinttal történt. Hidd el, ha vissza tudnám őt hozni, visszahoznám, de nem tudom. Sajnálom, amiért elhanyagoltalak, és nem látogattalak meg, de haragudtam rád, amiért hazudtál nekem Bellával kapcsolatban.
- Te tényleg önző vagy! - értett velem egyet ezen téren.
- Hogyan tudnám elfelejtetni veled ezeket? - kérdeztem bűnbánóan.
- Kezdésnek állj el az utamból, - közölte velem.
- Nem hagyom, hogy tönkre tedd magad, mert Bálint sem ezt akarná.
- Honnét tudod mit akart a testvérem, amikor a sajátoddal sem tudsz egy normális kapcsolatot kialakítani?
- Mert egy idióta, és én is egy nagy idióta vagyok, de akármit mondasz, legbelül te is tudod, amilyen úton most jársz, az nem vezet jóra.
- A baromságaidat tartogasd Kristófnak, meg a többieknek, rólam meg szállj le! - morogta, és elhaladva mellettem simán elhúzta volna a csíkot, de visszatartottam.
- Nem fogok leszállni, mert te se szálltál le rólam, amikor Bella lelépett.
- Itt nem egy egyszerű lelépésről van szó, szóval ne merészeld összehasonlítani a kettőt, mert nem ugyanazok.
- Akármit mondasz, vagy teszel, én ott leszek. Emlékszel, te is pontosan ezt mondtad nekem, és most én mondom neked.
- Csak szállj le rólam! - lerázta magáról a kezemet.
- Tudod, hogy nem fogom feladni ilyen könnyen! - kiabáltam a távolodó felé, aki szerintem már nem is hallotta, amit kiabáltam neki. Ha varázserőm lenne, akkor képes lennék csodákat tenni, és megbüntetni mindazokat, akik elkövettek valamit, rászolgálva. Nem, nem vagyok varázsló, sem semmiféle szuper erő birtokosa, ezért nem fogja soha sem megkapni a valódi büntetését az a fickó, aki fájdalmat okozott Bencének. Néha az élet igazságtalan, mégis minden ott folytatódik, ahol abbamaradt.
 Senki sem pótolhatatlan. Az élet mindig megy tovább, bár mi is történjen.
Na, ez az egyik legnagyobb igazságok, amivel eddigi életem során találkoztam.