10. Fejezet
Két ismerős
,, A biztonság keresése nagyon hamar átalakul őszinte szerelemmé, minden könnyebb lesz és édesebb, az érzéseinket pedig belegyömöszölhetjük egy dobozba, és eldughatjuk egy szekrény mélyére valahol a fejünkben, ahol örökre rejtve maradhatnak."
Paulo Coelho
Mindig próbáltam úgy élni, hogy mindenki elvárásainak megtudjak felelni, de idővel világossá vált számomra, ez merő képtelenség. Reggel elvittem Anitát és Védát az oviba, mivel útba esik nekem a gimi felé menet, meg amúgy is rengeteg időm volt, mert elmaradt az első órám. Kicsit furcsa volt számomra, hogy már nem olyan üres a házunk, mint előtte, hanem van benne egy kis élet, amit az új lakoknak köszönhettem. Éppen erről magyaráztam a büfében Elizának, amikor Bianka felbukkant, és egyenesen a mi asztalunkhoz ült. Nem szólt semmit, csak nézett engem.
- Bármi is legyen az, a válaszom nem, - közöltem vele. Bianka elégé gyanúsan elvigyorodott.
- Még nem mondtam semmit, - jelezte nekem. Eliza kapkodta a fejét köztem, és közte, mert semmit sem értett a ,,beszélgetésünkből".
- Ha így nézel rám, abból számomra egyértelmű, tervezel valamit, ami csak is rossz lehet.
- Johanna, mikor volt ilyen esetre példa? - kíváncsian várt, én pedig pörgettem az agyam, és válaszoltam neki.
- Felsoroljam? - néztem vele farkasszemet, de végül feladtam. - Mi lenne az?
- Anyám vakrandit szervez nekem, meg neked, - bökte végre ki miért is jött oda hozzánk.
- Tessék? Vakrandi? - egyre jobban kezdek félni Bianka hülyeségeitől, és most sem kellet benne csalódnom, bár ezt nem is igazán ő találta ki, hanem az édesanyja.
- Most szakítottál a barátoddal, nem gyors ez egy kicsit? - érdeklődött mellettem Eliza.
- Neked nem osztottam lapot, szóval kuss! - szólt rá a másik barátnőmre, én meg rácsaptam az asztalra.
- Ne beszélj így vele, mert semmi rosszat nem mondott. Szerintem is túl gyors ez, hiszen csak pár napja szakítottatok, máris belevetnéd magad egy randiba?
- Más már másnap összejön mással, akkor én mért nem tehetem meg? - kérdezte nyersen, és árad a hangjából a harag felénk.
- Mert te nem vagy ,,más", - mutatok rá az egyértelmű különbségre, ami különlegessé teszi őt.
- Mindegy. Akarsz jönni, vagy egyedül kell mennem? - fordult teljesen felém Bianka.
- Rendben.
- Délután háromkor találkozunk a mozi előtt, - közli velem, aztán feláll, majd szépen elsuhan. Még pár percig figyelem az ajtót, amerre eltűnt, majd visszafordulok Elizához, akinek alapjáraton is meg van a véleménye Bianka viselkedéséről, de nem is csodálom, mivel ők ketten elégé rosszba vannak egymással, amin szerintem soha semmi sem fog változtatni. Kettejük közt lavírozok, amit egyikük se szeret, de nem szólhatnak bele kivel barátkozok, hiszen ez akkor is csak is az én döntésem, így kénytelenek beletörődni.
- Miért mentél bele? - szólalt meg pár perccel Bianka távozása után.
- Jobb, ha vele megyek, - szürcsöltem bele a tejeskávémba, amit reggeli ébresztőnek szántam magamnak.
- Szerintem bolond, és téged is megpróbál magával rántani. Gondolj bele, ha tényleg szerette Kristóf haverját, akkor szerintem nem menne neki ilyen könnyen ez az egész, még sem látszik rajta semmiféle érzelem. Vele ellenben, én napokig nyomnám az ágyat bőgve, miközben szerelmes számokat hallgatnék.
- Ne felejtsd el, nem minden ember egyforma, - közöltem vele felállva az asztaltól. Képtelen lettem volna továbbra is Bianka dolgain agyalni, pláne képtelen lettem volna a romantikáról, meg a szerelemről csevegni Elizával, akiről messziről sütött, mennyire boldog kapcsolatban van a barátjával.
- Akkor is, egy szakításon nem lehet ilyen könnyedén továbblépni, - ellenkezik Eliza, miközben éppen a lépcsőn tartunk felfelé második órára. Már csak öt percünk van, mielőtt megszólal a csengő, még se érdekel egyikünket se.
- Fogalmam sincs róla, még soha sem volt komoly párkapcsolatom, - rázom meg a fejem.
- Annak a boszorkánynak nincsenek érzései, - állapítja meg Eliza mellettem haladva.
- Vannak érzései, - teszem hozzá, viszont egyáltalán nem szólok semmit arra, aminek őt nevezte, mert egyszerűen tényleg igaz rá, hogy néha boszorka, ezzel ellenben mégis túlzásnak találtam, hogy érzéketlennek akarja beállítani Biankát. Matek után művészettörténelemre megyünk, ami nem tartozik a kedvenc órám közé, de csak a tanár miatt, akit tanárként tisztelek, de emberként mélységesen megvetek. Szerintem mindenkinek van ilyen tanárja az életében, akivel ilyen a viszonya, mint nekem azzal a boszorkánnyal, aki régebben megpróbálta elcsábítani az apámat. Ezt még Bella mesélte nekem, amikor kilencedikes voltam, bár azóta saját tapasztalatból is értesültem róla, mekkora egy szemétdög, ahogyan arról is, hogy szerinte az anyám hibájából halt meg az apám. A szavai egyik fülemen be, a másikon ki. Soha sem csináltam ebből nagy ügyet, ahogyan abból se, ahogyan rám néz, amikor belépek a termébe óra kezdetén, és hogyan viselkedik, amikor távozok. Emiatt utáltam meg a művészetet, pedig a történelmet imádom. Ma nyugis óránk volt, semmi szemétkedés, mint úgy általában, amikor valaki felcseszi az agyát, mert akkor mindig engem szívat, meg cseszeget, most viszont egyáltalán nem szólt hozzám, csak képeket vetített nekünk. Angolon nem volt tanár, ezért a helyettesítőtanár betett egy filmet, aminek senki sem tudta a pontos címét lefordítani, mivel angolul volt, ahogyan az egész film is. Én meg Bálint a szokásos leghátsó részben ücsörögtünk, ahol ő telefonozott, én meg aludni próbáltam, mert nagyon nem hatott meg a film.
- Szerinted mennyi idő kell valakinek, hogy tovább tudjon lépni egy szakítás után? - suttogtam oda nagyon halkan neki, nehogy mások is meghallják, vagy ezzel megzavarjam a filmet. Bálint nehézkesen, de letette a telefonját, ami szinte hozzá nőtt a kezéhez.
- Mindenkinél más, - válaszolta a kérdésemre. - Van, akinek könnyen megy,de akad olyan is, akinek nem. Minden ember másképpen teszi túl magát a szakításon. Akad, aki fűvel-fával összefekszik, mint mondjuk Kristóf, de olyan is akad, aki képtelen túljutni ezen, és teljesen bekattan.
- Most már értem, a szerelem szívás, - suttogtam.
- Nem, a szerelem nem szívás, hanem egy jó dolog, hiszen ez is hozzá tartozik a mindennapi életünkhöz.
- Múltkor a szerelemről beszélgettünk Bencével, és szerinte, ha szerelmes leszek, azt tuti biztos megérzem. Kezdem úgy érezni, igaza volt ebben, - sóhajtottam egy nagyot.
- Csak nem vagy szerelmes? - sejtettem, hogy kifogja venni a mondandómból a lényeget.
- Azt hiszem igen, de nem vagyok biztos, - ingattam a fejem.
- Ki az? - érdeklődött.
- A nevét inkább titokban tartom, amíg nem vagyok benne teljesen biztos mit is érzek, - furcsa volt neki erről beszélni, ahogyan múltkor Biankának ecseteltem ugyanezt.
- Mitől félsz?
- Semmitől, csak attól, hogy ő nem így érez irántam.
- Kristóf az ugye? - valamiből megsejtette.
- Nem! - vágtam rá kissé hangosan, így elég sok tekintett fordult hátra felénk.
- Azt a rohadt! - kapta a szája elé a kezét. Én meg elégé csúnyán néztem rá, és ha szemmel lehetséges lenne gyilkolni, már rég halott lenne.
- De ezt nem mondhatod el senkinek, vagy különben esküszöm megfojtalak! - fenyegettem meg.
- Ez akkor is durva, - röhögött ki.
- Nekem mondod?
- De mégis hogyan? Mikor? - bombázott le a kérdéseivel.
- Talán akkor kezdődött, amikor ott voltam vele kettesben a gödörben, aztán szépen napról-napra kezdett bennem erősödni, ami egyre jobban kezd idegesíteni. Rajtad kívül csak Bianka tud róla, senki másnak nem szándékozom elmondani, ahogyan téged is megkérlek arra, ne mond el senkinek, kiváltképpen Elizának és Bencének ne. - Bálint idővel olyanná vált számomra, mintha a testvérem lenne, ezért bíztam benne, hiszen még soha sem árul el, ahogyan én sem őt. A továbbiakban inkább nem beszéltünk erről a témáról, mert nem igazán akartam mélyebben belemenni, ahogyan ő sem akarta erőltetni a dolgot. Órák után haza mentem. Véda már az ajtóban várt rám, és leírhatatlanul boldog volt attól, hogy végre láthat. Ő volt számomra az a kishúg, akit soha sem kaphattam meg, mégis mindig vágytam rá. Régebben azért, mert olyan jó nagy testvér akartam lenni, mint amilyen Bella volt nekem, de idővel az érzéseim teljesen szertefoszlottak, amikor beletörődtem, nekem sehogyan sem lesz soha kistestvérem. Gyorsan ledobáltam a szobámban a cuccaimat, aztán rohantam is enni, hogy közben végighallgassam a kislány élménybeszámolóját a napjáról. Véda pont olyan, mint én, szóval a nagy semmiről is képes órákig beszélni teljes átéléssel.
- Véda, ilyenkor illik megkérdezni a másiktól, hogy neki milyen napja volt! - szólt rá az édesanyja, miközben a kedvenc gyümölcslevesemet melegítette, mivel Marika néni több hónapra elegendő gyümölcslevest csinált, mielőtt elment. Ez volt a húslevesen kívül az egyetlen leves, amit képes voltam megenni, bár nem vagyok válogatós, mégis a levesekkel meg a főzelékekkel elégé hadilábon állok.
- Neked milyen napod volt? - kérdezte meg tőle csillogó szemekkel. Ilyenkor annyira cuki volt, amikor így nézett rám, meg a hangja is teljesen levett a lábamról. A jövőben reszkethetnek a fiúk, mert ez a lány bizony jó sok szívet fog összetörni. Ezt persze nem úgy értem, hogy olyan nagy ribizli lesz, hanem sokan fognak utána futni, az egyszer fix.
- Nagyon jó, sőt kifejezetten nyugis, - válaszoltam röviden, mivel Véda már bele is kezdett egy másik sztori elmesélésébe. Olyan különös volt, hogy nem csak én ettem az asztalnál, hanem rajtam kívül mások is, mert legtöbbször mire haza estem Marika néni már régen megebédelt.
- Véda, vegyél levegőt is beszéd közben! - figyelmeztette az édesanyja a kislányát, aki annyira belemerült a beszédbe, hogy teljesen kifáradt a végére.
- Anyu, én szoktam levegőt venni! - fújtatott durcásan Véda, akinek az édesanyja reggel befonta a haját, bár nem volt könnyű dolga, mert Véda elégé izgőmozgó gyerek.
- És neked milyen napod volt? - érdeklődtem Anitától, és belekezdtem a levesem elfogyasztásába.
- Bevásároltam, majd bementem a munkaügyre, hogy keressek valami munkát, de nem jártam sikerrel. Viktor úr üzeni, hogy ha megjött, szeretne veled beszélni az irodájában. Komolyan, itthon is van irodája?
- Igen, de előtte apáé volt, csak amikor beköltözött, akkor lett az övé, mivel nem akartuk kidobni a bent lévő tárgyakat, - magyaráztam neki kissé szomorúan. - Apropó Viktor. Nem mondta mit szeretne tőlem?
- Nem igazán vagyunk beszélő viszonyban, - emlékeztet újra erre az apróságra, amiről teljesen megfeledkeztem.
- Értem, és sajnálom.
- Emiatt is jobb, ha minél előbb elmegyünk innét, mert nem szeretnék vitát szítani kettőtök között.
- Viktor csak azért ilyen, mert hozzá szokott ahhoz, hogy csak ketten vagyunk, meg Marika néni, de ő nem sok vizet szokott zavarni. Tudod, ő nem ilyen, amilyennek mutatja magát, hanem egy szerethető emberi lény, aki sok nehézségen ment keresztül, - nem akarok bővebben erről beszélni, mert semmi közöm sincs Viktor személyes ügyeihez, hiszen mindenkinek vannak ,,csontvázak" a szekrényében.
- Megértem, de akkor is bánt, hogy ennyire lenéz, - sajnáltam Anitát, mert tényleg igaza volt ezen a téren, csak az okáról fogalmunk sem volt. A beszélgetés további részeiben egyikünk sem említette Viktort, vagy az olyan témákat, ami minden részről tabunak minősültek, és nem szívesen beszéltünk volna róluk. Éppen a suliról beszéltem, amikor váratlanul betoppant Dénes.
- Hoppá, talán rossz helyen járok? - érdeklődött, amikor az étkezőasztalnál ott talált engem, meg Anitát a kis Védával együtt.
- Nem, - feleletem nevetve. - Nimród Anita, az úr Budavári Dénes, - mutattam be őket egymásnak, bár szerintem találkoztak már Viktor irodájába, maximum látták egymást.
- Nagyon örvendek! - mondta Anita, majd kezet rázott Dénessel, aki elégé pimaszul mérte végig, sőt inkább mustrálta, vagy nem is tudom mi a legjobb szó arra, amit csinált.
- Részemről az öröm, - nyöszörögte Dénes, és rám kacsintott. Nagyon utáltam, amikor így viselkedett egy csinos hölgy társaságában, mert ilyenkor pontosan olyan volt, mint Kristóf, ebből látszott kitől is örökölte a viselkedését, ahogyan sok más hasonlóság is megfigyelhetővé vált közöttük. - Elnézést, hogy megzavarom a csinos hölgyeket, de Johanna beszélnünk kéne, - fordult felém.
- Menjünk a nappaliba, - indultam meg a nappali felé, Dénes pedig követett. Míg Viktor a dolgozóban szeretett az ilyen kényes témákról csevegni, én jobban szerettem a kényelmesebb nappalit. - Hozhatok valamit inni?
- Whiskyt jéggel, - adta le a rendelést, én pedig a bárpulthoz mentem, míg ő velem szemben foglalt helyet az egyik fekete bárszéken.
- Mi történt? - sejtettem mennyire komoly dologról lehet szó, de elképzelésem sem volt arról, hogy kiről is szeretne velem beszélgetni.
- Tegnap letartoztatták Liliánát, ma hoztam ki a börtönből, mert bent tartották éjszakára, - árulta el, nekem meg leesett az állam.
- Basszus! - csúszott ki a számon. Sikerült töltenem neki egy pohárba whiskyt, amihez tettem pár jégkockát, majd elé csúsztattam.
- Úgy tűnik, szétverte valami hapsi kocsiját. Az okát nem árulta el, de gyanítom megcsalta a mocsok.
- Anita szólt, hogy Viktor beszélni akar velem, gondolom erről, - tettem vissza az üveget a helyére.
- Igen, tegnap ő hívott fel, miután értesítették a történtekről.
- Most hol van Lili?
- A lakásomban, de őt ismerve nem sokáig marad ott, - válaszolta. Belekortyolt az alkoholba, majd letette a poharat az alátétre. - Nem akarja elárulni mi baja, de látom rajta, hogy valami nem hagyja nyugodni.
- Később beszélek vele, most inkább még egy ideig nem zargatom, - legyintettem.
- Pedig jobb lenne, ha most beszélgetnél vele, amíg még szem előtt van, - tanácsolta Dénes.
- Mégis mit mondjak neki?
- Mit tudom én! - vonta meg a vállait. - Mivel te a rokona vagy, ezért gondolom, neked jobban megnyílik majd, mint nekem.
- Ismerve őt, nem hinném, - ráztam meg a fejem.
- Amúgy ki ez a csaj? Viktor csaja? - kíváncsiskodott, bár már vártam mikor tér át rá.
- Ő Viktor volt alkalmazottja, akit kirúgott, én meg befogadtam, most nekem dolgozik, ezért kéne egy munkaszerződés, mert csak így tudtam rá venni, hogy otthagyja azt a borzalmas lakást.
- Értem, tehát ő nekem tabu?
- Pontosan.
- Viktornak is?
- Viktor nem igazán kedveli, ezért nem kell attól tartani, hogy valaha is több lesz köztük.
- Miért? Hiszen ez az Anita egy bombázó, bár ott a gyerek, ami kissé lefokozza őt kilencesre a tízből.
- A kislány neve Véda, és egy tündéri lány, ahogyan az édesanyja is egy szeretetre méltó fiatal nő.
- Szerintem, a mi Viktor barátunknak bejön a csaj, csak nem tudja hogyan közeledjen felé.
- Erre már én is gondoltam, - értettem vele egyet.
- Idővel úgy is kiderül mi lesz köztük.
- Remélem is, mert kicsit aggódok Viktor miatt.
- Nincs okod rá, mindig tudja mit csinál, - nyugtatott meg. Ekkor tűnt fel, hogy annyira elbeszélgettem az időt, hogy mindjárt három lesz, és én még össze sem készülődtem a vakrandira, amit Bianka anyja szervezett nekünk.
- Basszus, most el kell rohannom, - kaptam a fejemhez.
- Én még maradok, és beszélgetek kicsit Anitával, - állt fel.
- De légy vele kedves, meg rendes, - böktem felé fenyegetően az ujjammal.
- Ismersz, én mindig az vagyok, - vigyorgott rám, ahogyan Kristóf szokott, és ez totálisan kikészített. Nem foglalkoztam vele, mert gyorsan összekaptam magam, hiszen mégis csak randim lesz, ahová nem mehetek oda melegítőben, meg papucsban, így azzal is elment egy csomó időm, mire kikerestem a szekrényemből a megfelelő cuccaimat. Végül is kis késéssel, de sikerült odaérnem a mozi elé három óra után öt perccel. Szerencsémre éppen akkor értek oda a fiúk is, akiket Bianka anyukája tökéletesnek ítélt meg számunkra. Az egyik pont olyan magas volt, mint a barátnőm, sötét rövid hajjal, eszméletlenül jó megjelenéssel, míg a másik pontosan olyan töpörödött volt, mint én, bár neki világosabb volt sokkal a haja, és a barátjával ellenben kék színű volt a szeme. Ja, amúgy Dávid volt a magas, a mini meg Robi.
- Bocsi, egy pillanatra elrabolnám a barátnőmet! - kérte tőlük Bianka, és képes volt arrébb rángatni a karomnál fogva.
- Lestoppoltam a magasat! - jelentettem be neki.
- Nem stoppolhatod le, mert én már lestoppoltam, szóval ezt benézted.
- Bianka, még soha sem volt magas barátom.
- Most sem lesz, - veregette meg a vállam.
- Hagyjuk rájuk a választást, majd ők eldöntik melyikünket választják.
- Akkor sem lesz tiéd a nagyobbik! - tiltakozott őrült módjára Bianka, én meg hiába pufogtam, semmit sem értem el vele. Visszatérve a fiúkhoz, elkezdtünk a filmek között válogatni, de sehogy sem tudtunk dűlőre jutni, ezért inkább beültünk pizzázni. Biankával egész végig azon versenyeztünk, hogyan tudnánk felhívni magunkra Dávid figyelmét, ami kezdett kissé cikis lenni. Négy pizzát rendeltünk, és bár sikerült elhappolnom Bianka orra elől a lehetőséget, hogy Dávid mellett üljön, mégis úgy éreztem, esélyem sincs annál a srácnál.
- Nem tudjátok merre van a vécé? - állt fel Dávid.
- Fogalmam sincs, most vagyok itt először, - válaszoltam elsőnek.
- Gyere, megmutatom, - ajánlotta fel Bianka a segítségét, mivel ő pontosan tudta merre van a vécé, hiszen ez volt a törzshelyük a volt barátjával. Mindig ebbe a pizzériába jöttek mozizás után, vagy csak úgy, amikor éppen megkívánták a pizzát. Ahogy eltűntek, Robi hozzám fordult.
- Amúgy nem sértődők meg azon, hogy mindkettőtöknek Dávid jön be.
- Oké! - pislogtam nagyokat, és kezdett kellemetlen lenni számomra, hogy ennyire nyilvánvalóan mocsok módon észre se vettük Biankával Robit, mivel mindkettőnket a másik srác kötött le. - Bocsi az előbbi viselkedésünkért. Bianka most szakított a barátjával, én meg próbálok szerelmes lenni, hogy ne szeressek valakit, - árultam el.
- Ez a valaki rettentő nagy mázlista lehet, - hümmögött.
- Nem, mert igazság szerint azt se tudja, hogy szeretem, és szerintem soha sem fogja megtudni.
- Ezért eljárkálsz idegen srácokkal, akiről egyáltalán semmit sem tudsz?
- Nem járkálok el idegen fiúkkal, csak is Bianka miatt vagyok itt, mert egészen reggelig nem is tudtam erről a vakrandis dologról. Most meg itt vagyok, és túlságosan sokat beszélek - beleittam a gyümölcslevembe, hátha addig se kotyogok el valami fontos tudnivalót magunkról.
- Engem nem zavar. Én is most szakítottam a barátnőmmel.
- Megkérdezhetem miért?
- Megcsalt az egyik haverommal, de már nem számít.
- Ha odaállna eléd a barátnőd, és könyörögne azért, hogy bocsáss meg neki, te képes lennél rá?
- Nem, a válaszom nem.
- Voltál már szerelmes úgy igazából? - folytattam tovább a faggatást, mivel a többiek elégé eltűntek.
- Hát, szerintem még nem, bár nem tudom mit értesz ezalatt.
- Magam sem tudom, - ingattam a fejem. Miután visszajött Dávid és Bianka, más témákra terelődött át a beszélgetést. Megtudtuk, hogy Robi ugyanarra a szakra jár, mint Kristóf, sőt ismerik is egymást, míg Dávid autószerelőként dolgozik a helyi szervizben. Ezek után egyszerűbb témákat veséztünk ki, míg egyszer csak felbukkant Dominik a nagy semmiből, és megállt az asztalunknál. Komolyan, Biankával csak lestünk, és egyikünk sem sejtette, mi a fészkes fenét keres pont itt, de hamar világossá vált számomra, mert megszólalt a mobilom, mivel Kristóf üzenetet küldött, mert látta közösségin hol vagyok, és szeretne pizzát enni. Na, bumm! Bianka így akarta őt féltékennyé tenni, mert nem csak én voltam a kiírásában megjelölve, hanem Dávid meg Robi is. Ez miatt bukkant fel Dominik, aki elégé dühösnek tűnt, vagyis nekem annak látszott.
- Ugye nem bánjátok, ha csatlakozom? - érdeklődött Dominik, majd simán lenyúlt egy széket a másik asztaltól, és oda húzta mellém, ami elégé látványos nem tetszést váltott ki Biankából, pedig tisztában volt vele, Dominik lenne az utolsó fiú, akivel képes lennék kikezdené, és nem csak azért, mert egy barátnőm exe, hanem számtalan más okból kifolyólag.
- Mit keresel itt? - Bianka volt az első, akinek sikerült magához térnie a kialakult sokkhelyzetből.
- Láttam az én kedves barátnőm oldalán, hogy hol van éppen, és mivel megéheztem egy finom pizzára, gondoltam meglátogatóm , - úgy válaszolta meg a volt barátnője kérdését, hogy végig engem figyelt, és volt pofája átkarolni a derekamat, ami totálisan kellemetlen volt számomra. Sejtettem, ha ezek ketten egyszer szakítani fognak, az éppen olyan nagy bumm lesz, mint amikor én végre egyszer szerelmes leszek.
- ,,Kedves barátnő"? Áruld el nekem Dominik, mióta vagytok ti ilyen jóban egymással? - kíváncsiskodott Bianka, aki természetesen tisztában volt azzal, hogyan viszonyulok a barátjához, illetve volt barátjához.
- Amióta....- itt tartott egy kis szünetet, bár nem tudom miért. Imádkoztam, nehogy nekem valami olyan szót mondjon, amivel még kellemetlenebb helyzetbe hoz engem, vagy ami változást idézhet elő Bianka és én köztem régóta tartó idézőjeles barátságnak nevezhető akármiben.
- ..volt az a rendhagyó tesióra. - Fejeztem be helyette a mondatát, amikor tökre nyilvánvaló lett számomra, mennyire tizennyolc karikás dolgot akart volna legszívesebben az exe képébe vágni. Hogy honnan tudom ezt? Ismertem annyira, hogy tudjam hogyan néz, amikor perverzül mocskos dolgot akar kinyögni, amihez persze nem egyszer volt szerencsém. Amikor még nem voltak együtt ezek ketten, akkor Dominik többször is bepróbálkozott nálam, de aztán szerencsémre Kristóf szólt neki, hogy Bence megcsapja, ha nem viselkedik normálisan velem, szóval akkor visszább vett egy kicsit, majd összejött Biankával, én meg áldásomat adtam rájuk. Ők ketten totálisan kiegészítették egymást, mert mindketten teljesen egyformák voltak. Náluk nem az ellentétek vonzották egymást. Miközben én ezen agyaltam, addig a külvilágban annyi változásállt be, hogy Dávid meg Robi kezet rázott az újonnan felbukkant felesleges személlyel, akinek nem is kellet volna ott lennie. Majd arra is rájöttek, hogy Dominik honnét találja olyan ismerősnek Robit, aztán bevillant neki, Kristófnak köszönhetően, ami kissé felhúzott, mert eddig azt hittem én vagyok a legjobb barátja, aki majdnem minden barátját ismeri, erre meg kiderül, még sem. Nem vagyok féltékeny Dominikra, csak azért egy kicsit mégis.
- Bocsánat, ezt fel kell vennem, - álltam fel elnézést kérve a többiektől, amikor megszólalt a mobilom. A zenéből tudtam Kristóf hív, de nem akartam vele a többiek füle hallatára beszélgetni, így inkább arrébb mentem tőlük a vécék felé.
- Figyelj, ha nem kaptad meg az üzenetem, akkor leadom a rendelésem, - szólt bele a telefonba Kristóf, amikor fogadtam a hívását. A kissé idegtépő napom után, nem pont ezt akartam hallani tőle, meg amúgy is bennem volt egy egyfajta világgyűlölet, amit nem tudtam elfojtani magamba, helyesbítve nem is akartam.
- Minek nézel te engem? Múltkor óvszert vetettél velem, most meg pizzát akarsz?
- Láttam hol vagy, és gondoltam... - kezdett bele a mondandójába.
- Ez még nem jelenti azt, hogy viszek is neked. Van egy csinos telefonod, rendelj magadnak, amilyent akarsz, mert nem vagyok a szolgád, aki azt teszi, amit te parancsolsz.
- Én csak szépen kértem, nem parancsoltam neked semmit. Bár azt megparancsolnám neked, hogy búj mellém, olyan félelmetes a szobám, amikor egyedül vagyok benne, és én nagyon, de nagyon félek egyedül.
- Elmehetsz a fenébe! Mi van, nincs aki melegítse az ágyad? Ha nincs ló, akkor jó a szamár is? - kicsit elkapott a dilibaj, de képtelen lettem volna visszafogni magam.
- Mi van, megjött és nincs más, akit basztass? - vágott vissza kapásból.
- Néha akkora paraszt tudsz lenni!
- Pont akkora, amekkora te.
- Te vagy az idősebb, neked kéne több eszednek lenni.
- Csak papíron vagyok idősebb! - kiabálta bele a telefonba, ami olyan hangosra sikeredett, hogy tőlem nem messze egy házaspár felkapta a fejét.
- Tudod mi? Fogd meg a mankód és dugd fel magadnak! - tanácsoltam, aztán kinyomtam a beszélgetést. Ekkor tudatosult bennem a tény, miszerint a pár azt is hallotta, amit én az előbb javasoltam Kristófnak, ezért égett kissé a pofám, de szerencsére kiderült, hogy németek, és egy szót sem értettek az egészből.
Amikor visszatértem az asztalhoz, kissé megdöbbentő látvány fogadott. Egyik fiú sem volt az asztalnál, ahogyan Bianka sem, viszont Dominik igen, aki éppen Bianka pizzáját rágcsálta.
- Csak öt percre mentem el innét, mégis mi a fészkes fene történt, és hol vannak a többiek? - ültem vissza a helyemre.
- Robinak közbejött valami, Dávid vele ment, a boszorka meg nem akart velem egy légtérben lenni. Üzeni, sajnálja meg blabla .. blabla, bocs nem figyeltem oda elégé.
- Na, ez is szép! - hümmögtem. - Elárulnád mire volt jó ez az egész?
- Parancsolsz? - emelte rám a tekintettét egy pillanatra, aztán vissza is tért a pizzára.
- Ne tettesd a hülyét, mert mindketten tudjuk miről beszéltem.
- Nem, bocsi - rázta meg a fejét. - Az én ősember tudatommal képtelen vagyok megérteni a te magas logikádat.
- Nem így kellene visszaszerezned Biankát, - pontosítottam.
- Miből gondolod, hogy vissza akarom szerezni? - meredt rám, én meg felállva felvettem a kabátom. - Miből gondolod azt, hogy nem jó nekem a mostani helyzetem? Annyi csajt fektethetek meg, amennyit csak akarok, és egyik sem ugathat bele az életembe, mert semmi joguk hozzá. Oda megyek, azt csinálok, amit én szeretnék, nem pedig azt, amit ő.
- Ha nem érdekelne Bianka, akkor nem bukkantál volna fel itt, hanem helyette azokat a bizonyos ,,csajokat" fektetted volna meg.
- Még összejöhet, - vonta meg a vállait.
- Ne próbálj meg Kristóf lenni, mert te nem vagy olyan, mint ő.
- Miért, én milyen vagyok?
- Fogalmam sincs, - böktem ki. - Ha vissza akarod szerezni, az csak is rajtad múlik. Szereted őt, akkor légy azon, hogy vissza szerezd, és ne azon, hogy még távolabb taszítsd magadtól.
- Nem maradnál még egy kicsit? - nézett rám könyörögve, én meg megsajnáltam, és visszaültem a székre.
- Ennyire jó a társaságom, vagy mert te is félsz egyedül? - amikor láttam rajta, hogy az utóbbi kérdésemet nem érti, csak legyintettem.
- Szerinted hiányzom neki? - váltott témát, és az arrogáns pöcsnek, akinek próbálta kiadni magát, már semmi nyoma sem volt.
- Ehhez nem kell zseninek lennie az embernek, hogy tudja. Bianka egy kifejezetten meghatározhatatlan lány, akire nem tudsz pontos leírást adni, mégis néha olyan az emberek számára, mint egy nyitott könyv. Próbál továbblépni, mint ahogy te is láthattad, de valójában ő nem ilyen.
- Ja, meghatározhatatlan, - kitört belőle a röhögés.
- Szerinted, ha annyira tovább akar lépni, akkor kiírja az oldalára, hogy hol van meg kikkel? Nem, Bianka ezt azért csinálta, hogy te lásd, és ez egy jelzés volt. Ő még szeret téged, de te vajon szereted őt annyira, hogy képes légy tisztázni vele a problémáitokat?
- Nem tudom, - az arcára fagyott a vigyora, és komolyabbra váltott.
- Viszont a továbbiakban, ha féltékennyé akarod tenni őt, engem hagyj ki belőle, - kértem tőle.
- Bocs! - nyögte ki nagy nehezen. A továbbiakban egyikünk sem szólt semmit. Később indulás előtt Dominik szólt, hogy Kristófhoz megy, meg kellene neki egy fuvar. Elcsomagoltattam Kristófnak a két fiú érintetlen pizzáját, kettőt pedig elvitelre rendeltem, amiket betettem a kocsiba. Kitettem őt a haverjánál, meg odaadtam neki a dobozokat, majd szépen haza hajtottam, nem mentem be megnézni azt a szemétládát, mert tudtam, abból csak további veszekedések adódnának, amit meg minél jobban szeretem volna elkerülni. Otthon Viktor már várt rám, így a dolgozószobában beszélgettünk pizza közben.
- Volt itt ma Dénes, és elmondta mi történt Liliánával, - kezdtem én először a beszélgetést.
- Igen, éppen erről szeretnék veled beszélni. Úgy gondolom, jót tenne neki, ha pár napig nálunk maradna, és kicsit elbeszélgetnél vele.
- Tehát, valamit izé valamiért? Azért akarod ide hozni Lilit, mert Anita itt van?
- Nem, hanem azért, mert jót fog neki tenni, ha a rokonaival lehet.
- Eddig is meg lett volna rá a lehetősége, de nem élt vele.
- Komolyan, képtelen vagyok megérteni miért ragaszkodsz Anitáékhoz ennyire, miközben cseszel Liliánára.
- Nem cseszek rá, vagyis nem annyira, amennyire ő rám.
- Ennyit a vitáról. Lili nálunk fog lakni, és te jó képet fogsz hozzá vágni.
- Téged az nem érdekel, hogy még csak most rendeztem vele a kapcsolatomat, viszont ha ide költözik, tuti megint összekapunk?
- Úgy gondolom, inkább javulni fog a kapcsolatotok egymással, - javított ki.
- Apropó Liliána. Hogyan tudtad meg, hogy lecsukták? - valami rossz érzés fogott el ezzel kapcsolatba, ami arra kényszerített, kérdezzek rá.
- Reggel Dénes mondta el, - válaszolta.
- Megyek, megírom a házimat, - álltam fel a székből. A szobámban kezdem el először azon agyalni, vajon amikor Lili bejött a kórházba hozzám, miért mondta azt, hogy Viktortól tudja, amikor nem is beszéltek egymással. Most meg itt volt Dénes, aki azt mondta Viktor értesítette őt, pedig valójában pont fordítva történt. Képtelen voltam megérteni a dolgokat, de kezdtem gyanítani valamit, miszerint ezek ketten valamit titkolnak előlünk, és volt egy olyan érzésem is, miszerint nem biztos, hogy én tudni akarom a valódi okát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése