9. Fejezet
Gondok és megoldások
,,Nincs az az ember, aki képes volna hazudni, vagy eltitkolni az érzéseit úgy, hogy közben a másik szemébe néz. És nincs az a nő, aki ne tudna olvasni egy szerelmes férfi szemében. Még akkor is, ha ez a szerelem lehetetlennek tűnik, és a legrosszabb helyen, a legrosszabb időben tör a felszínre."
Paulo Coelho
Bence befogadott, és nála töltöttem az éjszakát. Egyig a nappaliban beszélgettünk, ahol megtudtam, hogy a szülei kiköltöztek Németországba. Az apukájának találtak kint valami állást, és mivel tisztában voltak vele, az eset miatt, ami történt ebben az országban soha sem fog tudni munkát találni, így itt hagyták a két gyereket, és útra keltek. Bence nem ,,bánta", mert Bálinttal így sokkal közelebb kerültek egymáshoz, viszont ennek köszönhetően még több munkát el kellet vállalnia. Ezzel ellenben én csak annyit tudtam felhozni, hogy összekaptam Viktorral egy vadidegen miatt. Tehát, rádöbbentem mennyire szánalmas is vagyok, mert amíg neki meg mindenki másnak számtalan harcot meg kell vívniuk, addig én maximum unalmamban lázadozók, vagy nem is tudom miként írjam le a szánalmas viselkedésemet. Reggel kicsit fura volt Bence mellett ébredni. Jó, nem most először aludtunk együtt, sőt gyerekkorunk óta többször is, de akkor mégis más volt, mert életemben először semmiféle érzelmet nem váltott ki belőlem. Na, ez is egy újabb bizonyíték arra, totálisan kezdek becsavarodni Kristóf miatt. Bencének egy szót sem szóltam a titkomról, amíg nem vagyok benne teljes mértékig biztos.
- Jó reggelt! - suttogtam a szemeimet nyitogatva, ami nem volt könnyű hadművelet, mert a sírástól meg az, hogy nem az én ágyamban aludtam kissé megnehezítette az ébredésem.
- Jó reggelt! - köszöntött mosolyogva, ami eszméletlenül aranyossá tette őt. A mobilom rá kezdett a The Killers - Somebody Told Me című számra, amit pontosan Kristóf telefonszámához állítottam be csengőhangnak.
- Vedd már fel, aludni akarok! - Bálint dühösen hozzám vágta a párnáját, meg ennél is szebb szavakkal kérte tőlem, hallgattassam el a telefonomat. Felvettem. Kristóf elmondása szerint Viktor náluk járt, és engem keresett, ezért tudni akarta, mármint Kristóf, hogy hol a fészkes fenében vagyok, ahogyan arról is bővebb beszámolót szeretett volna, megint mit csináltam. Csendesen hallgattam végig minden egyes szavát, de amint befejezte, letettem. Tudom, szemétség volt tőlem, ezért írtam neki egy üzenetet, amiben megírtam, jól vagyok, és Bence befogadott, ne aggódjon, de nem vagyok olyan állapotban, hogy nyugodtan tudjak a történekről beszélni. Igazság szerint semmi komoly nem történt külső szemmel nézve, ezzel szembe teljesen összedőlt a kártyaváram. Miközben én a fürdőben készülődtem, addig a konyhában Bence reggelit készített nekem meg a még alvó öccsének, akit egyáltalán nem zavart, hogy már csak fél óra van nyolcig, és tuti elfog késni, ha nem tápászkodik fel.
- Öcsi, ébresztő! - kiabálta be a szobába Bence, de Bálint meg sem hallotta.
- Még öt cseszett percet, és kelek! - hallottam meg a konyhában reggelizve a válaszát, meg az azt követő veszekedést.
- Komolyan, nem tudom elképzelni hogyan voltak a szüleink képesek itt hagyni Bálintot a nyakamon. Mit gondoltak? - jött vissza Bence a konyhába, ahol éppen a lekváros kenyeremet eszegettem. Látszott rajta mennyire nehezen viseli az újonnan kialakult eseményeket, hiszen bármennyire is jó a kettejük kapcsolata, azért ez mégis csak kemény ügy.
- Legalább apukádnak lesz munkája, és tud támogatni titeket, - próbáltam nyugtatni őt, de tisztában voltam vele, Bence esetében, ha ideges, akkor nem elég két szép szó ahhoz, hogy teljesen lenyugodjon, mert csak akkor higgad le, amikor ő úgy akarja. Furcsa, de mégis így igaz.
- Attól félek én is, - fújta ki a beszívott levegőt. Aznap sem ő, sem mi nem késtünk el, mert pontosan időben sikerült beérnünk a terembe, ahol az első óránk volt. Bálinttal is beszélgettem a szüleikről, meg arról milyen is most a kettejük helyzete, ahogyan arról a lányról is szót ejtett, akibe belezúgott, de nem arra a táncoslányra gondolt ezalatt, akire múltkor, hanem azóta már akadt neki más. Igen, tényleg kezd Kristófra hajazni, nincs mese.
- Lemegyek a büfébe, kell valami? - lépett oda a padunkhoz Ricsi, miután kicsengettek németről. Leszívott minimális agyi működéssel adtam neki pénzt, hogy vegyen nekem tejeskávét, hátha attól visszatérnek az elvesztett agysejtjeim, de sajnálatos módon tisztában voltam vele, azok öngyilkosok lettek. Míg a barátja lent volt a büfébe, én addig kihasználtam a helyzetet, és átültem Eliza mellé egy kicsit beszélgetni. Hozzám hasonlóan a német kárós hatásai miatt szenvedett, és egyáltalán nem várta a következő órát, vagyis az első irodalmat, mivel német után szerdánként dupla magyar jön, mivel megcserélték az óráinkat, mert sok tanár panaszkodott, ezért az igazgatóhelyettes csinált minden osztálynak egy új órarendet. Nagyszünetben meglátogattam Anna nénit, meg próbáltam olyan könyvet találni, amit még nem olvastam ki. Ez elégé nehéz ügynek minősült, mivel a számomra legérdekesebbeket már mind kiolvastam minimum egyszer.
- Nem tudna valami jót ajánlani? - könyörögve néztem rá, mert életmentően szükségem volt egy olyan könyvre, ami nem csöpög a romantikától, tekintve az én szánalmas szerelmi életemet.
- A gyertyák csonkig égnek Márai Sándortól? - dobta be az első lehetőséget.
- Már olvastam, - válaszoltam szomorúan.
- Bezzeg az én időmben Fehér Klárától?
- Kipipálva, - ráztam meg a fejemet. Ezek után még vagy száz érdekes könyvcímet feldobott, de egyik sem volt köztük, amelyiket még nem olvastam volna, így tovább keresgéltem, mindhiába. A további része a napomnak viszonylag nyugisan telt, csak angolon írtunk szódolgozatot, utána a többiekkel foglalkozott a tanár, mivel én nem abból megyek középszinten érettségizni, így a tanárom szívességből megengedte, hogy azokon az órákon nyugodtan foglaljam el magam, viszont feleléseknél meg dogáknál nekem is ugyanúgy kell teljesítenem, mint a többieknek. Ma Biankával sem sikerült összefutnom, csak pár lányt hallottam a vécében róla pletykálni, mivel futótűzként terjed a hír, miszerint a barátja dobta egy másik csajért, ami persze nem volt igaz, de ezt ők nem tudták. Az óráim után haza hajtottam, mivel a magammal vitt cuccaimat bepakoltam a kocsim csomagtartójába, így már nem volt okom visszamenni Bencéhez. A kocsimat leparkoltam otthon a szokásos helyére, aztán garázsrészről mentem fel, hanem a rendes bejárat felől, így sikerült elkerülnöm az éppen elsiető Viktort, mert éreztem, még nem állok készen vele beszélni. A szobámban hajtogattam a ruháimat, amikor bejött kopogás nélkül.
- Hová készülődsz? - szegezte nekem a kérdését, és látszott rajta is mennyire megviselte a tegnapi nap.
- Csak a szekrényemben csinálok rendet, - válaszoltam nyugodtan.
- Kerestelek, de nem vetted fel a mobilod, - nem néztem rá, és nem hagytam abba azt, amit éppen olyan lelkesen csináltam, mielőtt bejött volna.
- Kristóf mondta, náluk is jártál, - árultam el neki.
- Beszélhetnénk nyugodtan, mint két felnőtt? - a kérdésére letettem a felsőmet az ágyamra, és felé fordultam csípőre tett kezekkel.
- Ha azért jöttél, hogy bocsánatot kérj tőlem, akkor közlöm, nem kell. Helyesbítve nem tőlem kellene bocsánatot kérned, hanem mástól, aki viszont nagyon is megérdemelné.
- Miért fontos neked Anita? Csak nem azért véded ennyire, mert a halott édesanyádra emlékeztet?
- Nem, hanem elítélem, hogy így bánsz egy nőnemű alkalmazottal, akit csak úgy simán kirúgtál, pedig nem tehetted volna meg, mert tényleg tisztességesen csinálta a munkáját.
- Miből gondolod ezt?
- Csiripelték a madarak, - forgattam a szemeimet, és semmi pénzért nem akartam neki elárulni, hogy valójában beszéltem a titkárnőjével, aki elárulta, tényleg kiváló munkaerő Anita, és nagyon hiányozni fog mindenkinek.
- Eszemben sincs bocsánatot kérni attól a nőtől.
- Viszont, én megyek, és a nevedben is elnézést kérek tőle, - bedobáltam a ruháimat a szekrényembe, aztán előhalásztam a táskámból a kocsim kulcsait.
- Eszedbe ne jusson! Kisasszony, azonnal megállsz! - kiabált utánam, amikor elhaladva mellette elhagytam a szobám. Utánam jött, de sehogy sem tudott rávenni arra, hogy megálljak, így más választás hiányába beszállt mellém az autóba.
- Pont olyan elhatározott meg makacs vagyok, mint te, - kacsintottam, aztán már el is indítottam az autót.
- Nem is tudod hol lakik. Hogyan akarsz oda menni? - értetlenkedett a mellettem helyet foglaló utastársam.
- Ingrid megadta a címét, - válaszoltam neki. Nem telt sok időbe, mire sikerült megtalálnom az épületet, amelyben Anita lakott a kislányával, viszont a pontos lakáscímmel adódtak problémáim. A harmadik emeleti kettes számú házban egy idős úr nyitott ajtót, aki prostinak nézett, és szívélyesen beinvitált egy kis sütizésre. Azt hiszem erre mondják, hogy vén kecske is megnyalja a sót. A negyedik emeletiben meg egy többgyerekes anyuka fogadott.
- Nem lehet, hogy elírtad a címet? - vette ki a kezemből a kis cetlit, amire felírtam, amit Ingrid lediktált.
- Nincs több emelet, szóval ez kell, hogy legyen, - erősködtem, bár nyilvánvalóvá vált mindkettőnk számára, mennyire tévedtem.
- Elnézést, de kit keresnek? - érdeklődött az alacsony hölgy, és bentről hangos gyerekzsivaj hallatszott ki.
- Nimród Anitát és a kislányát, - árulta el helyettem Viktor. A nő gondolkodóba esett, aztán jelzett az ujjával, hogy várjunk egy pillanat.
- Elnézést, megkérdezhetem a nevüket? - kérte az idegen anyuka.
- Herczeg Johanna, - erre inkább én válaszoltam, majd szépen ránk csapta az ajtót. Sem Viktor, sem én nem értettük miért is csinálta, ezért becsengettem hozzá ismét, de ajtó nyitás helyett kikiabált, és megint arra kért várjunk egy pillanatot mindjárt visszajön. Vártunk tíz egész percet, mire tényleg visszatért hozzánk a folyosóra. Kicsit gyanús volt nekem, mert becsukta maga mögött az ajtót, majd vészesen ügyelt arra nehogy valaki meghallja a hangját, ezért suttogott.
- Anita ma reggel elköltözött innét, mivel kirúgták az állásából, összepakolt, mert talált egy másik állást. Én a barátnője vagyok, és kérte, ha valaki keresné, előbb hívjam fel, hogy megadhatom-e az új címét, mivel nem akarok ebből galibát. Tessék, itt találják meg, - nyomott a kezembe egy vonalas papírlapot, amin egy másik cím volt olvasható piros színű tollal írva.
- Köszönjük, - köszöntem meg, aztán elbúcsúzva tőle, immáron a helyes címre mentünk, ahol egyből meg is lett Anita. Mint ne mondjak, a másik helynél is jóval lepukkantabb épületbe költözött, amibe szó szerint futkostak a patkányok, meg a csótányok. Azt hittem elbőgöm magam, amikor egy díjbirkózó méretű rágcsáló elsuhant a lábaim között. Itt nem kutyákat tartanak háziállatnak, hanem patkányokat, meg egereket. Viktor sokkal bátrabb volt, mert ő kopogott be a lakásajtón, amin gyanús fekete foltok voltak, és valamiért nem akartam tudni micsodák azok. A gyomrom is felkeveredett a terjengő pisiszagtól, meg más megmagyarázhatatlan gyomorforgató bűzöktől, amik csípték az orrom, no meg a szemeimet.
- Ki az? - hallottam meg végre Anita hangját, ebből tudtam, jó helyen járunk.
- Én vagyok az, Herczeg Johanna - válaszoltam a kérdésére a bőgés határát súrolva. Szerencsémre kinyitotta az ajtót, bár elégé ledöbbent, amikor meglátta ki van velem. Nem szólt semmit, szerintem a sokktól szóhoz sem tudott jutni, viszont kedvesen beinvitált, aminek fenomenálisan örültem. A lakás egy mini szobából állt, meg egy annál is kisebb konyhából, bár szerintem még így is nagyobbak voltak, mint a fürdő, amiben volt egy zuhanyzó, meg egy gyerekméretű vécé, viszont kézmosót nem találtam, vagyis helyesbítve a helyét sikerült csak megtalálnom, amikor bementem vécézni.
- Érdekes egy lakás, - ezen kívül semmi más jót nem tudtam volna mondani erre a förtelemre, amit egyesek lakhatónak minősítettek. Ilyen helyeket elnézve, hálát adok ott fent a magasságosnak, hogy bármennyire is egyedül vagyok ebbe a világban, attól még van normális hely, ahol álomra tudom hajtani a fejemet, és van mit ennem.
- Még csak ma költöztünk be, - látszott Anitán mennyire zavarban van a jelenlétünktől, no meg a lakás állapota miatt. Az előtérnek tűnő legtágasabb részben ácsorogtunk, mivel négyen alig fértünk volna el a konyhában.
- Lesz mit takarítani, - állapította meg Viktor, én meg oldalba könyököltem.
- Bocsánat, hogy itt zavarunk a nagy munkába, de szeretnénk tudni, hogy mire van szükséged? - a végére tényleg sikerült kinyögnöm a mondandóm, ezért taps járt volna, mivel elégé heves küzdelmet vívtam magammal, nehogy elhányom ott magam mindenki előtt, ami még tovább rontotta volna a lakás állapotát.
- Nem kell semmi, de azért köszönöm, - mosolygott rám Anita.
- Jól van, mehetünk is! - indult meg az ajtó felé Viktor.
- Egy pillanat, csak lenne egy kis megbeszélni valónk, - kértem Anitától, aztán a lakásajtaja előtt kitört belőlem minden, ami azóta nyomasztott, hogy beértünk oda.
- Nem maradhatnak itt! - közöltem Viktorral, akin látszott mennyire elakar innét húzni, csak úgy, mint én.
- Semmi közünk sincs hozzájuk. Láttuk, megvannak, megyünk!
- Mivel tisztában vagyok azzal mennyire erős jellem Anita, így gondolom nem fogadna el semmiféle anyagi támogatást, és per pillanat nincs munkája.
- Miért van az a sejtésem, hogy ebből én csak is rosszul jöhetek ki? - fújtatott dühösen.
- Marika néni több hónapra Hévízre utazott, így nincs aki főzőn meg mosson ránk.
- Ki van zárva! - tiltakozott, pedig még ki se mondtam mire is gondoltam.
- Neki meg a lányának lenne egy normális fedél a feje felett, meg pénzt is keresne, és főzne ránk.
- Első dolog:nekik most is van fedél a fejük felett, sőt nem szorulnak ránk, mivel semmi közünk sincs hozzájuk. Kettő:nincs az a pénz, amiért képes lennék befogadni azt a hárpiát, hiszen bőven elég volt őt elviselnem az irodában, nemhogy még a házamban. Három:mi is tudunk főzni, sőt ismerve a hozzám fűződő viszonyát, szerintem biztosan mérget tenne a kajámba, vagy maximum beleköpne.
- Mivel már nem dolgozok Önnek, ezért most végre a szemébe mondhatom, hogy Maga a világ legnagyobb seggfeje! - Anita az egész beszélgetésünket hallotta, és mivel vissza nem térő lehetősége nyílt, ezért élt vele, és jól beolvasott Viktornak. - Egy:tényleg nem szorulok mások segítségére. Eddig sem függtem senkitől, és ezután sem fogok senkinek sem könyörögni, vagy más nyakán élősködni, mert nem vagyok olyan. Kettő:nem vagyok hárpia, aminek az előbb nevezett, mivel akik képesek emberszámba venni, azok tisztában vannak azzal, mennyire szerethető vagyok, nem úgy, mint egyesek. Három:eddig még senkit sem mérgeztem meg, vagy köptem az ételébe, de mindent el kell kezdeni valahol.
- Most már jobb? - kérdeztem meg Anitától.
- Igen, sokkal jobb! - vágta rá, és kifújta a bent tartott levegőjét.
- Mivel ezt sikerült tisztázunk, akár mehetnénk is, - ragadta meg a karomat Viktor, de én ellenálltam. Egy elégé hangos csattanás, és Véda sírása zökkentett ki minket az elmérgesedett helyzetünkből, ami beleillet egy szappanopera sorozatba is. Berohantunk a lakásba, vagyis csak ők, mert én éppen komolyabb összetűzésbe kerültem egy bentről kirohanó patkánnyal, ami még a lépcsős dögnél is sokkal nagyobb volt. Nem tudom ezek mit esznek, amitől ekkorára nőnek, de szerintem ezek emberhúson élnek. Az itt szörnyethalt lakók maradványait fogyasztják. Na jó, ez kicsit morbid, még sem egy kizárható lehetőség, amilyen bűz terjeng itt. A zajt az egyetlen szoba mennyezetéről levált vakolat okozta, amin keresztül több rágcsáló is lekerült Anitáékhoz, mivel a felettük lévő lakás Anita elmondása szerint már évek óta lakatlan, és majdnem azt vette ki.
- Anita, azonnal összeszeded az összes holmitokat, és velünk jöttök, de rögtön! - vettem elő a parancsolgatós hangom, mert tényleg elegem lett ebből az egész hisztiből.
- Köszönöm, de....- kezdett volna bele a visszautasításba.
- Nincs semmi de, amíg egy ilyen mocskos szeméttelepen akarsz lakni. Remélem azt is hallottad, amit ott kint mondtam, arról mit kellene tenned. Biztosítok akár két szobát is abban a hatalmas házban, viszont cserébe főzöl meg mosol ránk, amiért pénz fogsz kapni, de akkor sem hagyom, hogy a makacsságod miatt Védának patkányok között kelljen aludnia, amikor egy ekkora lehetőséget ajánlok fel. Legalább rá gondolj.
- Miért akarsz ennyire segíteni nekünk, hiszen mi csak idegenek vagyunk? - sajnos Anitának, csak úgy, mint előbb Viktornak, igazuk volt abban, hogy ők vadidegenemberek, akikhez semmi közünk sincs, mégis úgy éreztem, ha nem segítek nekik, akkor a világ legnagyobb szemétje lennék.
- Nem lennék képes nyugodtan otthon ülni, amikor tudom milyen körülmények uralkodnak itt. Tudom, nem segíthetek mindenkinek a pénzemből, de az már haladás, ha két személynek jobb körülményeket tudok biztosítani. Ha nem is örökké, de legalább egy kis időre, amíg nem szerzel egy másik munkát, no meg egy másik lakást innen fényévekkel távolabb. Tényleg csak pár hete ismerjük egymást, de azzal teljesen tisztában vagyok, megérdemled a segítséget. Igen, idegen vagy számomra, ahogy én is nektek, mégis sokkal többet tudsz rólam, mint bárki más ezen a világon. - Nem volt könnyű beszélnem, és a helyes szavakat se igazán sikerült mindig megtalálnom, mégis úgy éreztem, hatottam rá annyira, hogy rátudjam venni. Pár percnyi habozás után Anita rá bólintott a felajánlott lehetőségre. Viktornak persze akadt egy kikötése, miszerint a házban kerüljék el őt jó messzire. Ebből már tudtam, nyert ügyem van, és nyugodtabb szívvel térek nyugovóra. Otthon körbevezettem az új lakókat. Megmutattam nekik mit hol találnak, ahogyan az is, melyek azok a részei a háznak, ahol Viktor szokott tartózkodni. Időközben rájöttem, meg kell értenem, mennyire nagy dolog volt Viktortól, hogy képes elviselni Anitát, még akkor is, ha az ilyesféle viselkedés egyáltalán nem jellemző rá, hiszen mindig tisztelettudóan szokott viselkedni a nőnemű emberi lényekkel, mégis tisztában voltam vele, a testvére halála óta, amióta minket nevelt, egyre zárkózottabbá vált.
- Ez az én szobám, - mutattam meg nekik, és bár nem volt valami nagy szám, attól még Véda nagyon élvezte a kényelmes ágyamat. - A mellette lévő szoba mindig zárva van, azt soha semmilyen körülmények között nem lehet kinyitni.
- Az a nővéred szobája? - érdeklődött Anita.
- Igen, - bólintottam szomorúan. - Amikor elment, kulcsra zártam, és a kulcsot odaadtam Viktornak. Azóta sem én, sem ő nem mentünk be.
- Értem, és nem faggatlak róla tovább, - hagyta rám a többi dolgot inkább, mert sejtette, ez nagyon fájós téma számomra. A konyha volt az utolsó, amit megmutattam nekik, vagyis Anitának, mert a kislánya kissé el volt foglalva a régi játékaimmal, amiket megtaláltam a pincébe, és felhoztam neki.
- Marika néni pár hónapra szabadnapot vett ki, mivel nagyon úgy tűnik, hogy kiújult a betegsége, - meséltem neki.
- Mi a baja, ha megkérdezhetem?
- Igazából több baja is van, amire általában csak rá szokott legyinteni, és mindig hozzá tesz, ,,Bogaram, ez az öregkor velejárója", - próbáltam utánozni úgy, ahogyan ő szokta mondani nekem, de sehogy sem sikerült. - Leginkább a szíve az, amivel a legtöbb problémája van.
- Szegény, az én mamámnak is a szívével volt baja.
- Most el kell mennem, mert be kell ugranom egy barátomhoz. Boldogulni fogsz, vagy itthon maradjak segíteni?
- Nem kell, feltalálom magam, - legyintett Anita.
- Mi az, amit még fontos tudnod? Ja, igen! - jutott eszembe mik maradtak ki a kissé rendhagyó idegenvezetésem közben. - A vezetékes telefonunk nem sokszor szokott csörögni, de ha csörög, akkor hagyd csörögni, mi is ezt csináljuk, mert a fontos emberek tudják a számunkat. Mindig, ha elmegyek valahová, a hűtőre kiszoktam írni, ha nem mondanám meg, és így mindig tudja Viktor hol is vagyok. Ma nem kell vacsit csinálnod, mert van maradék a hűtőbe, ami bőven elég lesz, mert szegény Marika néni annyira félt, hogy nem lesz mit ennünk, ezért körülbelül egy teljes hónapra elegendő túlélőkészletünk van a hűtőbe. - Mindent elmagyaráztam neki, aztán felrohantam a szobámba kissé rendbe szedni magam. A ruhámon még mindig éreztem azt a bűzt, amit Anitáék lakásnak nem nevezhető akármijében csapta az orromat, és sírásra késztetett engem. Szerencsémre egy jó hosszú zuhany, meg a tiszta ruha elvette a kellemetlen szagokat, viszont örökre az elmémbe égtek a képek, meg azok a csúnya rágcsálók, amik a frászt hozták rám. Úgy saccoltam, még hónapokig rémálmaim lesznek miattuk. A fáradt, kissé szomorkás kedvemnek nyoma veszett, amikor becsöngettem Kristófékhoz, és Eliza nyitott ajtót.
- Már nem bánnám, ha meggyógyulna a lába, mert az idegeimre megy, - morogta a barátnőm, miután beengedett.
- A szobájában van? - érdeklődtem Kristóf felől.
- Nem, a fürdőben mossa a fogát, - árulta el.
- Köszi, amúgy holnapra kell a fogalmazás, vagy a következő hétre? - kérdeztem meg tőle, mert véletlenül elfelejtettem felírni a kis noteszomba, ahová minden dátumot feljegyzek.
- Kövi hétre, - válaszolta elgondolkodva.
- Hú, köszi! - hálálkodtam neki egy sort.
- Bocsi, vissza kell mennem Ricsihez, nem jössz? - kérdezte meg.
- Nem köszi, csak Kristófot jöttem meg nézni, aztán rohanok haza, mert vendégeink vannak, - mélyebben nem mentem bele abba kik is, mert akkor az egész sztorit el kellet volna neki mesélnem, amihez semmi kedvem meg időm nem volt. Ő se kérdezett rá bővebben, inkább visszatért a barátjához, én meg a fürdő felé vettem az utam. A szüleik mindig este szoktak haza érni, így örültem, hogy Elizáékon kívül senki sem lehetett volna a szemtanúja a szerencsétlenségeimnek. Az első akkor ért, amikor véletlenül kopogás nélkül nyitottam be a fürdőbe, mivel én azt hittem Kristóf a fogát mossa, mert a húga azt mondta nekem, ezzel szembe nagyon, de nagyon nem a fogát mosta. Mentségemre legyen szó, megakartam lepni. Na, ez sikerült is. Ő meztelenül törölközött, mivel éppen előtte zuhanyzott le, ezt a meleg víz miatti párából következtettem ki. Teljesen ledermedtem, és hót fix fogalmam sem volt róla mit csináljak zavaromban.
- Becsuknád az ajtót? - kérte tőlem Kristóf, én meg becsuktam magam mögött az ajtót. - Én úgy gondoltam kimész, de nekem így is jó, - kacsintott rám perverz vigyorral az arcán. Ekkor tért vissza belém a lélek, mert nélküle tuti nem tudtam volna elhagyni a fürdőszobát, mégis sikerült valahogyan mozgásra bírnom a két lábam. Amikor sikerült kijutnom, elmormoltam két miatyánkat, meg három üdvözlégyet, de így sem volt garantált a lelkemre nézve, hogy a mocskos gondolatok miatt megúszom a poklot. Szavakkal le se tudnám írni, mennyire dübörgőt a szívem, bár nem ugrott ki a helyéről, mégis fent állt a veszélye, hogy egyszer csak kiszakad a mellkasomból, és elfut. Pár perccel később a mankói segítségével visszacsoszogott a szobájába, de csak is egy átkozott fehér törölköző takarta a kapitányát, ahogyan ő szokta a nemesebbik szervét nevezni.
- Kifogyott az üdítőm, tudnál nekem hozni egy másikat? - kérte tőlem, én meg mint egy hülye bólogatós kutya ráztam a fejem, és már ott sem voltam. A konyhában pont összetalálkoztam Nikivel, a kishúggal, aki segítőkészen elmondta hol találom az üdítősüveget, amit az anyukájuk Kristófnak vett, hogy előbb meggyógyuljon, és ne csak azokat a vacak színezékes löttyöket fogyassza.
- Uram Isten! - még a szemeim is kifolytak, amikor belépve a szobájában megpillantottam Kristófot. Csak egy törölköző takarta a testét még mindig, és tökéletes rálátásom nyílt a kidolgozott felsőtestére, amin ott díszelgett a két sárkányos tetkója.
- Tudom, mindenki így reagál, amikor meztelenül lát. Nem hiába járok futni, meg kondizni - vigyorgott rám elégé kajánul.
- Kapitány már megint tiszteleg, - mutattam le, ahol szétnyílt a törölközője. Igen, ez volt a második szerencsétlenségem. Istenem, még nyelni sem tudtam rendesen, sőt annyira ki volt száradva a torkom, hogy a sivatag hozzá képest semmi volt.
- Öntenél nekem, vagy tovább szándékozol még az ajtóban ácsorogni? - nézett fel rám az ágyán ülve. Öntöttem neki, ahogyan magamnak is töltöttem, mert szerencsére sikerült annyira munkára bírni az agyam, hogy magamnak hozzak poharat. Az iváshoz még nem tért vissza a józan eszem, így inkább csak fogtam a poharat mellette ülve.
- Nincs itt egy kicsit nagyon meleg? - pattantam fel az ágyról, és majdnem elvágódtam.
- Nekem nincs, de te elégé vörös vagy, és nagyon furcsán viselkedsz. Ha még nem láttál volna meztelenül, kezdeném azt hinni miattam vagy ilyen zavarodott. - Egyébként, amikor túl sokat iszik, és nem tud felvilágosítást adni nekem, akkor valami okból kifolyólag mindig levetkőzik. Ez addig nem is ciki, amikor csak én vagy Bence vagyunk jelen(JÓ! AKKOR IS AZ), viszont amikor többen, elégé kínos számomra, mert akkor mindig olyan ölelgetős lesz.
- Csak sok minden történt velem hirtelen, - makogtam idétlenül.
- Akarsz róla beszélni? - fogta meg a kezem, amitől még vörösebb lettem. Istenem, legszívesebben elsüllyedtem volna a föld legmélyebb pontja alá, amiért ilyen érzéseket kezdett kiváltani belőlem az egyik legjobb barátom, akiről köztudott tény, hogy még soha sem volt komoly kapcsolata. Vajon velem képes lenne hosszabb távon is együtt maradni? Ne! Ez tényleg szánalmas már. Hurrá! Johanna, totálisan szánalmas vagy. Amíg ezeken agyaltam, észre se vettem, mennyire elbambultam, csak akkor sikerült visszatérnem a valóságba, amikor a kezével az állam alá nyúlt, és idézőjelesen kényszerített arra, hogy rá nézek.
- Valaki bántott? - aggodalmat véltem felfedezni a szemeiben.
- Nem, senki csak ... - haboztam pár percet, mert túlságosan elmerültem a szemeiben. Soha sem hittem volna, hogy eljön az a nap, amikor más szemmel fogok rá tekinteni, mint előtte, de úgy érzem, most eljött. Ráfoghattam a sok ponyvaregényre, amik ott díszelegtek a szobámban a polcon, még se találtam rá más magyarázatot ezekre a furábbnál is furább gondolatokra, érzésekre, amik elkezdtek bennem mozgolódni, amikor meglátom őt. Ez kicseszettül rosszabb volt, mint egy tündérmese.
- Nekem nyugodtan elmondhatod, - erősködött, én meg totálisan elvesztem.
- Ha választhatnál köztem, meg mondjuk a világ legdögösebb nője között, kit választanál? - ő nem pont erre a kérdésre várt tőlem, én meg nem pont ezt a kérdést akartam kinyögni, de jobb volt, mint előadni valami csöpögős szerelmi vallomást.
- A sok mindentől függ. Például ki a világ legdögösebb nője? - a röhögésével sikerült kizökkenteni a rózsaszín ködfelhőből, amiben azóta lebegtem, hogy ebbe a házba beléptem.
- Hé! - én is felnevettem, és ellöktem magamtól a kezét.
- Tényleg függ tőle, mert ha szerinted Emma Stone a legdögösebb, akkor őt simán levered, viszont Megan Fox már keményebb dió lenne számodra, de kikapnál Irina Sejk, vagy Shayk szuper dögös modelltől. Komolyan, rá szoktam kiver...- mielőtt betudta volna fogni a száját, a tenyeremet rányomva elhallgattattam.
- Köszönöm, de ez túlságosan sok infó, amire egyáltalán nem vagyok kíváncsi, - még a gyomrom is felkavarodott, viszont nem a szenvedélytől. Még sokáig ott maradtam nála, vagyis addig, amíg a szülei haza nem értek, majd elhagytam a házukat, hogy a szobámban rágódjam azon, vajon hogyan tudnám kiverni őt a fejemből.
Semmit sem sikerült kitalálnom. A francba! Tényleg már csak ez hiányzott nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése