Johanna nővére 2. Fejezet Cikis randevú

Johanna nővére
2. Fejezet
Cikis randevú

,,…én mindig inkább dolgokról gondolkodtam, amelyek számítanak – legalábbis nekem. Arról, milyen érzés egy idegen országban a szél simogatása a bőrömön, milyen az óceán illata, miért áll el a lélegzetem az eső hangjától.

J. A. Redmerski: A soha határa

1 évvel ezelőtt...

- Ugye, most csak viccelsz? - meredtem Kristófra, aki éppen a mozi előtt közölte velem, miért is kérte a segítségem. A nyári szünetem utolsó napja volt, és már reggel óta hívogatott, miszerint neki életbevágóan fontos dologban van rám szüksége, találkozzunk a mozi előtt. Ekkor már gyanakodhattam volna, itt biztos nem történhetett vele semmi olyan nagy dolog, és igazam is lett.
- Szoktam viccelni ilyen komoly dolgokat illetően? Nem, szóval gyere! - lökődött meg hátulról, én pedig megálltam.
- Nem fogok a húgod után kémkedni! - tiltakoztam felháborodottan.
- Ez nem kémkedés, csak nem bízok abban a kis tetűben, és tudom, hogy mennyire nagy a csábítás egy ilyen helyen. 
- Egy moziban? - értetlenül meredtem rá, mivel nekem eddig egyáltalán nem jelentett olyan nagy ,,csábítást" a mozi.
- Gondolj bele, hogy lekapcsolják a világítást, és csak te vagy meg a csaj, ilyenkor az ember keze néha-néha meglódul, - magyarázta, mintha egy matekos egyenletet vázolt volna nekem.
- Neked meg a fantáziád. Tudod, vannak olyan emberek is a világon, akik filmet nézni mennek a moziba, nem nyúlkálni a sötétben. 
- Ez a 21. század, kérlek! Mi másért mennek az emberek, hiszen otthon is lehet filmezni, és azért még csak fizetniük sem kell.
- Otthon is tudnak tapogatózni, - érveltem az érvére, amivel próbálta kimenteni magát.
- Szóval Eliza bemegy, mi is bemegyünk, és leülünk, - adta ki az utasítást.
- Ő már nagylány, és tudod te mennyire ciki, amikor a testvéred megzavarja a randidat azzal a fiúval, akibe már évek óta bele vagy esve? 
- Itt nagyobb a gond, mint hittem - szörnyülködőt. Így esett, hogy először kísértem el Kristófot moziba, miközben Elizát, a húgát figyelte, aki éppen Ricsivel randizott. Már nem emlékszem a filmre, vagy a címére, mert egyáltalán nem kötött le, és mindvégig Kristóf hisztijét kellet végig hallgatnom, aki kommentálta nekem éppen mit csinál a húga, akit éppen távcsővel kukkolt. 



- Nincs az a pénz! - tiltakoztam, amikor Eliza berángatott a lányvécébe, mert valami fontosat akart mondani nekem. Hát, mondanom sem kell mi is volt az a fontos dolog.
- Hét alkalommal kísérted el Kristófot, én a legjobb barátnőd vagyok, - játszotta ki a ,,legjobb barátnő" kártyát, de nem dőltem be neki, mivel edzettnek számítottam ilyen téren.
- Tudod milyen borzasztó volt? Feltudod fogni, hogy milyen áron kellet rájönnöm, hogyan értette, hogy az emberek szeretnek nyúlkálni a sötétben? Komolyan, a kezét olyan részeimtől rángattam el, ahol még előtte egy fiú keze sem járt, - bukott ki belőlem.
- Akkor miért mentél vele?
- Mert akkoriban valahogy ki kellet szabadulnom a szobámból, meg kellet valaki, aki rendbe tudja tenni a gépemet, és mellékesen azóta is jön nekem három kívánsággal.
- Akkor arra várhatsz.
- Nem várok, mert még nem használtam el őket.
- Mégis mit tudnál kívánni a bátyámtól? - a homlokát ráncolva dőlt neki a mosdó falának. Éppen a második óránk előtti szünetben jött oda hozzám, majd közölte, menjek ki vele a vécébe, és mivel vécéznem kellet, így összekötöttem a kellemest a hasznossal.
- Tudod, néha nem rossz, ha valaki ingyen vírustalanítja a géped, meg rendbe teszi, sőt mikor nyílik az embernek olyan lehetősége, hogy maga Kristóf tartozzon neki, amivel persze bármikor élhet?
- Fúj! - grimaszolt Eliza.
- Tehát, miről lenne szó? - váltottam témát, még mielőtt jobban belemerültünk volna ebbe.
- Ricsi és én szeretnénk csinálni Azt, viszont hozzájuk nem mehetünk, mivel a tesói állandóan otthon vannak, meg mindig megzavarnak minket, ámbár hozzánk se mehetünk Kristóf miatt.
- Ájcsi, ne siessünk! - emeltem fel a kezeimet, hogy lelassítsam. - Tehát, te leakarsz feküdni Ricsivel, viszont én arra kellenék, hogy csaljam el Kristófot addig? - suttogtam, nehogy más is meghallja miről is folytatunk érdekes párbeszédet.
- Pontosan! - bólintott rá.
- Ma? - kicsit sokkos állapotba kerültem.
- Igen, ma. Ricsivel már mindent megterveztünk, - ujjongott a barátnőm.
- Hoppá, ez tényleg nagy dolog. Biztos, hogy fel vagy már készülve rá?
- Beszéltem róla anyával, meg a védőnővel is, a nőgyógyásszal, meg egy csomó ilyen könyvet elolvastam.
- Hú, akarsz róla beszélni? - fogalmam sem volt arról mit kellene egy ilyen helyzetben mondanom neki.
- Nem igazán, - rázta meg a fejét.
- Ügyeljetek a biztonságra, rendben?
- Akkor lefoglalód Kristófot? - komolyan, Eliza szemei elkezdtek csillogni, amikor tudatosult benne, mekkora sikerrel járt nálam.
- Persze, viszont legyetek óvatosak, mivel egyikőtöknek sincs szüksége egy gyerekre, meg Kristóf tuti kinyírna benneteket. Ígérd meg!
- Jó, megígérem, és nem kell paráznod, szedek gyógyszert, meg van óvszerünk, - nyugtatott a barátnőm, majd megöleltük egymást. Bíztam benne, ezért képes voltam belemenni ebbe az egészbe, bár fogalmam sem volt róla, mivel tudom egy csomó időre távol tartani az otthonától Kristófot, hogy a húga meg a barátja izélhessenek. Visszatérve a terembe elfoglaltam a helyemet Bálint mellett, aki éppen a kedvenc újságját bújta.
- Szerinted az randinak minősül, ha egy lány elhív egy fiút valahova? - nem pont ezt akartam kérdezni tőle, de ez csúszott ki elsőnek a számon.
- Ez több mindentől függ szerintem, - kaptam meg a választ tőle.
- Például mitől? - faggattam tovább.
- Hogy a lány érez-e valamit a fiú iránt, meg pontosan mit is ért randi alatt, mert az mindenkinél más. Nálam például egy közös fagyizás még nem randi, de annál a szőke csajnál annak számított, amikor közöltem vele, hogy csak ... akarok vele, mert elégé felháborodott.
- Tessék? Te csodálkozol ezen? - mintha Kristóf szavait hallottam volna vissza Bálint szájából, mivel ő szokott csak Azt akarni egy lánytól egyéb kötöttségek nélkül.
- Komolyan, ti lányok mégis mit vártok? Egyből gyűrűt, vagy mit? - nézet rám kérdően.
- Nem, bár az jó lenne, ha kevesebbet lógnál Eliza tesójával, mert kezd ragadni rád a hülyesége.
- Ma te fogsz vele lógni.
- Nem kell félreérteni, viszont te erről honnét tudsz?
- Ricsi először engem kért meg, de mondtam neki, hogy Bencének segítek, így nem tudok Kristóffal lógni.
- A pibe! - pufogtam.
- Szóval érzel valamit Kristóf iránt? - elégé gonosz módon vigyorgott rám, és elégé érdekesen nézett engem, mintha belém akart volna látni.
- Elment az eszed?! - levegő után kapkodtam a döbbenettől, viszont legbelül elgondolkodtam rajta egy pillanatra, és arra jutottam, neki tényleg elment az esze, és semmit sem érzek iránta.
- Tudod, hogy bennem teljesen megbízhatsz.
- Tudom, de Eliza arra kért, és nem tudtam neki sehogy sem nemet mondani, - ingattam a fejem. A csengő hangja szakította félbe a beszélgetésünket, amit a következő szünetben már nem folytattunk, mert a szabad tíz percemet a könyvtárban töltöttem, ahol próbáltam valami érdekes könyvet keresni magamnak, ami olyan, mint J.A. Redmerski - A soha határa, de mégis másabb. Sajnálatomra egyet sem találtam, és az Alkonyat sztori már a könyökömön jött ki.
- Segíthetek? - jött oda a könyvtáros segítőkészen, amikor éppen azon agyaltam hogyan tudnám leszedni azt a vaskos könyvet, aminek megtetszett a borítója.
- Igen, letudná nekem venni azt a könyvet ott? - mutattam felfelé.
- Lucy Maud Montgomery könyvére gondolsz? - nézett fel ő is.
- Nem, a mellette lévőre, mert az Anne-könyveket már mind kiolvastam.
- Klaus Mann - Mefisztó (Mephisto)? - olvasta le a címét.
- Igen, az lesz az, - mondtam neki, és a létra segítségével levette nekem a kissé zsúfolt polcról.
- Nem szeretnél valami könnyebbet? - érdeklődött Anna néni.
- Majd legközelebb, most kaptam egy csomó ponyvaregényt, amit muszáj elolvasnom, hogy az igényesebb könyveimet visszakapjam, - mivel jó viszonyban voltam a könyvtárossal, és kb minden szünetben hozzá mentem, így elégé szoros kapcsolat alakult ki köztünk. Amikor Bella elment, teljesen magamba zuhantam, és csak a könyvek voltak elég erősek ahhoz, hogy kitudjanak zökkenteni abból a borzalmas világból, amit úgy hívtam, élet.
- Mi történt? - talán nem így kellet volna tálalnom, inkább kulturáltabban, de a kimondott szót nem lehet kitörölni.
- Azt gondolják otthon, hogy azok miatt a könyvek miatt nem tudok aludni, meg szerintük ilyen könyveket kell olvasnom, mert mások is ilyenek olvasnak, hátha ezektől megváltozik a romantikáról, és szerelemről alkotott kissé rideg felfogásom. Ön szerint ez lehetséges?
- Figyelj Johanna, ez nem biztos, hogy tényleg így van. Néha igaz, hogy egy könyv hatással van az olvasójára, viszont nem hiszem, hogy nálad ezekre lenne szükség, hiszen te egy fiatal, talpraesett leányzó vagy, aki képes döntéseket hozni, akár a szerelemről legyen szó, akár másról. Nem azt mondom, hogy ne olvass olyan könyveket, mert senki sem tilthatja meg neked, viszont senki sem kényszeríthet rá, ha te nem akarod. - Mindig is csodáltam Anna nénit, mivel mindig olyan okos dolgokat tudott nekem mondani, meg képes volt minden gyerekes problémámat meghallgatni bármikor, amikor nekem szükségem volt rá. Ha választanom kellene, hogy mi fog leginkább hiányozni a gimiből, akkor a válaszom Anna néni, a könyvtáros. Órák után egyeztettem Elizával, hogy mégis mikor kell Kristófot elcsalnom otthonról, és meddig kell távol tartanom, hogy kiélvezhessék a kis szabadságukat. 
- Mondtam mennyire jó barátnő vagy? - hálálkodott nekem Eliza a gimi parkolójában állva nem messze az épülettől.
- Nem elégszer, - suttogtam halkan. - Persze! - mondtam ki hangosan, amikor nagyban pislogva várta a válaszom.
- Akkor minden oké? Ha ezt megteszed nekem, örökre az adósod leszek.
- Már így is az vagy. Viszont, ne felejtsd el azokat, amiről beszéltünk ma, rendben? - mivel még soha sem volt ilyen beszélgetésben részünk, így egyikünknek sem volt róla fogalma mit is kellene mondania a másiknak. Ő is meg én is elégé cikisnek találtuk a témát, hogy jobban belemásszunk, és gyanítottam, a dolog megtörténése után ugyanígy fogjuk érezni magunkat, aminek nem kellene így lennie, hiszen a barátnők mindenről képesek beszélgetni egymással. Mi kivétel vagyunk ezek szerint.
- Rendben, és köszönöm! - ölelt meg ismét, majd Ricsivel kézen fogva indult meg haza. Mondtam nekik, haza dobom őket a kocsimmal, de visszautasították, miszerint szeretnék kiélvezni a röpke jó időt, mivel nyáron alig volt olyan idő, amikor nem esett az eső. Egyenesen haza hajtottam.
- Marika néni, megjöttem! - kiáltottam be neki, amikor bementem a házba. Mivel semmi visszajelzést nem kaptam, hogy meghallotta, így bementem a konyhába, ahol meg is találtam őt, viszont nem volt egyedül. - Bence, te mit keresel itt? Nem dolgoznod kellene?
- Köszönöm, hogy ennyire aggódsz a munkám miatt, de közlöm, hogy mára végeztem, így gondoltam beugrok, és megnézem mi van veled, vagy talán baj? - mivel most is túlságosan jól nézett ki ahhoz, hogy egyből megtudjak mukkanni, így tartottam egy kis tátott szájas hatásszünetet, mivel elégé sokkolt a tökéletes póló, farmer rövidnadrág összeállítása, meg éppen sütit majszolt. Oh, Istenem, bárcsak én lehetnék az a süti!
- Nem! - ráztam meg a fejemet elégé gyorsan, amitől egy picit elszédültem.
- Van valami baj? - állt fel a konyhapulttól, és odasétált mellém.
- Nincs semmi, csak meglepődtem, ez minden, - magyarázkodtam.
- Bogaram, egyél egy kis sütit, - nyújtotta oda nekem a tálcát, amin szebbnél is szebb sütemények sorakoztak, nekem meg egyáltalán nem volt hozzájuk étvágyam.
- Majd később, előbb inkább valami mást ennék, - fújtam ki a bent tartott levegőt a tüdőmből, ami már elégé feszítette a mellkasom.
- Pizzát csináltam, - válaszolta Marika néni, és Bence felé fordult, akitől megkérdezte marad ,,ebédre", mire ő igennel felelt. Valamiért kicsit feszélyezett Bence jelenléte, bár nem tudtam volna megmondani miért, csak úgy éreztem most olyan más vele lenni, mint eddig. 
- Johanna, mi a baj? - kérdezett rá ismét Bence, amikor már csak ketten voltunk az étkezőben, és Marika néni pizzáját eszegettük. Semmi étvágyam nem volt, mert azon agyaltam, hová rángassam el Kristófot, és vajon Bencét is elhívjam-e magunkkal, vagy ne.
- Nincs semmi, - ismét ugyanezt feleltem.
- Látom rajtad, valami nyugtalanít, - túlságosan jól ismert ahhoz, hogy az ilyen dolgokat kiszúrja rajtam, mivel neki már több éves tapasztalata volt ilyen téren.
- Pedig tényleg nincs semmi bajom, kicsit túlreagálod.
- Ne kamuz, kérlek! - aggodalmaskodott Bence, nekem meg kezdett idegbajom lenni ettől.
- Nem érzem valami jól magam, - hazudtam, bár legszívesebben nem ezt mondtam volna neki.
- Fáj valamid? Dokihoz vigyelek? - tényleg nem ezt kellet volna neki mondanom.
- Csak lányos dologról van szó. Tudod, piros betűs ünnepnap meg minden, - és életemben először vettem hasznát a menstruációmnak, ha a sulis tesis felmentéseket nem számítjuk bele.
- Oh! - hőkölt hátra kicsit.
- Bocsi, nem akartam kimondani, de te kérted, - mentegetőztem.
- Hát, ilyen téren nincs sok tapasztalatom, tekintve, hogy nem vagyok lány.
- Igen, ez észrevehető, - értettem vele egyet kicsit elpirulva.
- Szóval hagylak is pihenni, majd később beszélünk, - állt fel az asztaltól, és elégé látványosan menekülőre fogta, mielőtt még tovább kezdtem volna beszélni a ,,lányos panaszaimról". Délutánra megcsináltam az első idei házi feladatom, aztán gondoltam felhívom Bencét, és beavatom a nagynak nem nevezhető tervembe, de elvetettem a dolgot. Összekészülődtem, majd hagytam egy üzenetet Viktornak meg Marika néninek, hogy Kristóffal moziba megyek, és kicsit később jövők. Mindezek után már csak rá kellet vennem az illetőt, hogy tényleg eljöjjön velem. Amikor odaértem a házuk elé, Eliza nyitotta ki az ajtót, aki teljesen úgy festett, mint akit elvarázsoltak volna, majd miután magához tért felkísért a tesója szobájához, bár magamtól is odataláltam volna.
- Kristóf kelj fel! - rugdostam meg a balerinacipőm hegyével az alvó srácot, akinek eszébe sem jutott a kopogásra magához térni.
- Mit akarsz? Nem látod, hogy éppen szépeket álmodok? - nyavalygott egy sort, és még jobban magára húzta a takaróját.
- Johanna vagyok, és azért jöttem, hogy elhívjalak moziba, - megint megrugdostam, aminek végre lett valami eredménye, mert felkelt. Először nem tudta beazonosítani ki áll az ágya mellett, de aztán kitisztult neki a kép az én nagy szerencsémre.
- Minek akarsz moziba menni? - értetlenkedett Kristóf álmos fejjel.
- Mert unatkozom otthon, és gondolom elmehetnénk, biztos adnak valami jó filmet.
- Helyesbítek. Miért akarsz pont velem moziba menni?  Nem bizonyítottam elégszer, hogy velem nem jó sötét helyre menni? 
- Azért, mert van három kívánságom, és az egyiket most szeretném felhasználni.
- Értem, de nem ér rá Bence, Bálint vagy a húgom? - sorolta fel, aki éppen az eszébe jutott.
- Nem, mert Bence Bálinttal dolgozik valami nem tudom én micsodán, a húgodnak meg éppen megvan, - magyaráztam ki őt, és Eliza nem lehet rám pipa, amiért ezzel mentettem ki, mert ennyit igazán lenyelhet azért, amire éppen készülök.
- Jaj, ne! - undorodva tápászkodott ki az ágyból.
- Am, tudsz róla, hogy pucér vagy? - azonnal elkaptam róla a tekintetemet, amikor teljesen kimászott a takaró alól.
- Szerinted mégis hogyan kellene aludnom, ilyen hőségben? Nagykabátban? 
- Nem ártana.
- Te készülsz randira hívni, és egyből elpirultál, amint megláttál. Ez, kérlek egy egészséges férfitest, ismerkedhetnél vele.
- Ez nem randi lesz, csak baráti mozizás, és nem elpirultam, hanem ég a képem tőled.
- A mozit te fizeted, de kapsz kukoricát meg üdítőt.
- Oké, de öltözz már fel! - parancsoltam rá zavaromban. 
- Pedig még csodálhatod a tökéletes látképet, nyugodtan megengedem.
- Nem kösz, meghagyom másnak, - röhögtem fel, aztán jobbnak tűnt kint megvárni őt, még mielőtt előadna egy magánszámot, amivel másokat szokott szórakoztatni. Miközben fent öltözött, addig Eliza levázolta nekem a terveit, miszerint Nikit átküldte az egyik barátnőjéhez, a szüleik meg estig nem érnek haza, így csak is kettőjüké a ház, senki sem zavarhatja meg őket, maximum Kristóf, de biztosítottam, nem fog zavarni. A moziban már kezdtem megbánni a segítségemet, mert féltem attól, hogy mi lesz, ha valami rosszul sül el, és kiderül, vagy valami baj lesz ebből. Kristóf tuti ki lesz akadva, amint tudomást szerez róla, pláne akkor, ha megtudja mi a szerepem ebben az egészben, de ez is olyan, amit az ember megtesz a barátnőjéért.
- Mit szeretnél romantikusat, vagy akciót? - érdeklődött Kristóf. Éppen nagyban bújta a lehetőségeket, én meg csak annyit tudtam kinyögni, hogy válaszon ő, ráhagyom, majd végül mégis csak végig kellet ülnöm egy tömény 91 perces nyálas szerelmes csöpögést. Komolyan, tipikus lány vagyok, de ez a film enyhén túltett a romantika mércémen, és még az se tudta elfelejtetni velem, mennyire rossz, amikor Kristóf a kezemet próbálta megfogni a sötétben, vagy néha-néha elindult a vállam felé, mert egyszerűen semmi sem érdekelt, csak az mikor szabadulok ki a teremből. 
- Hogy tetszett? - kérdezett rá Kristóf, miután végre kiengedtek minket, és visszaértem hozzá a vécéből, ahol kicsit megmostam az arcomat, és megpróbáltam kissé emberibb külsőt felvenni, mert brutálisan leszívta az agyamat az a katyvasz.
- Érdekes volt, - csak ennyit tudtam kinyögni.
- Eddig minden lánynak tetszett, - csúszott ki a száján.
- Komolyan, ezt a filmet hányadik alkalommal nézted végig? - néztem fel rá döbbenten, és kezdett gyanús lenni, ahogyan a haját igazgatta.
- Kedves, vagy őszinte legyek? - kérdezett vissza.
- Őszinte, - választottam az utóbbi lehetőséget.
- A múlthéten láttam háromszor, meg tegnap kétszer, ezzel együtt összesen hatszor néztem meg, ha a Bernadettes randi nem számít bele, mert akkor nem igazán a filmmel voltunk elfoglalva, ha érted, hogyan értem. - Túlságosan gyanúsan vigyorgott, ami elégé árulkodó volt számomra.
- Sajnos értem, - öklendezést szimuláltam.
- Te akartad tudni, én csak elmondtam.
- Inkább nem kellet volna megkérdeznem, - viszont hiába vártam a húga üzenetét, miszerint haza vihetem a tesóját, egyáltalán nem érkezett meg, így továbbra is fent kellet tartanom az érdeklődését, ami nem volt könnyű.
- Kicsit fáradt vagyok, jobb lenne haza menni, - ásított Kristóf mellettem állva.
- Ennyire unsz engem? - tettem csípőre a kezeimet.
- Nem, csak tegnap sokáig dolgoztam.
- Értem, csak azt gondoltam kicsit tölthetnék több időt együtt, mivel mostanság alig láttuk egymást, - nagyon azon voltam, hogy betudjam neki mesélni ezt, és meggyőzem arról maradjon még velem egy kicsit. Kristóf elégé végig mért a szemeivel.
- Szoknyában vagy, meg topban és ingben, te nem így szoktál öltözni. 
- Kezdem visszanyerni a régi énemet.
- Kamu, te régen sem vettél fel soha szoknyát, - ő rövidnadrágot és fehér pólót viselt, amivel szemben én tényleg szoknya-top-ing kombinációt alkalmaztam, pláne úgy, hogy a szoknyám elégé mininek minősült azokhoz képest, amiket kiskoromban hordani szoktam.
- Inkább együnk valamit, és ne ezen agyaljunk, - karoltam belé, és elkezdtem a mozgólépcső felé húzni.
- Szedsz valamit? Katit vagy Ginát? Esetleg cigit egy kis fűvel? - próbálta megfejteni a viselkedésemet, de nem hagytam neki.
- Szerinted veled lógnék, ha drogoznék? - nevettem fel hangosan.
- Éppen ezért nem értem, miért nem Bence nyakán lógsz, - tudtam, hogy szóba kerül.
- Jaj, akadj már le erről a témáról, és inkább élvezd a velem való lógást. Esküszöm, még a pocsék csajozós dumádat is elhallgatom.
- Pocsék? Kikérem magamnak, mert az nem pocsék, hanem fenomenálisan jó. Tudod, te hány lány dobta le miatta a bugyiját? 
- Nem akarom tudni, - ráztam meg azonnal a fejem, és a szájára szorítottam a kezem, nehogy kimondja azt a bizonyos számot. Kristóf nem hazudtolta meg magát, így pizzázás közben szerencsém adódott megtapasztalni mitől dőlnek be neki a lányok, akik szerintem fogyatékosok, ha ilyen béna szövegtől képesek az ágyába feküdni. A kajálást kocsikázás követte, és mivel nem az én kocsimmal jöttünk, hanem az övével, így kénytelen voltam neki hagyni, hogy vezessen. Először nem is volt olyan gyanús, hogy nem haza visz, hanem csak akkor kezdett világossá válni a dolog, amikor elhajtott a házunk előtt, és még csak eszébe sem jutott fékezni.
- Hová viszel? - fordultam hátra, hogy távolodva még egyszer megnézem a házat.
- Mivel azt mondtad, hogy szeretnél velem lógni, és megengedted, hogy bevessem a csajozós dumámat, ahogyan te nevezted, kénytelen vagy továbbra is hagyni nekem, mert itt még nem ér véget semmi. Gyorsan írtam egy üzenetet Viktornak, hogy ne aggódjon minden rendben van velem, csak Kristóf mutatni szeretne valamit, ezért kicsit később érek haza, mint terveztem. Mielőtt beszálltunk az autóba, Eliza zöld utat adott nekünk a menésre, így már tényleg nem volt több okom vele maradni, viszont túlságosan gyanús lenne, ha hirtelen abbamaradna a nagy lelkesedésem, mivel akkor már tényleg úgy tűnnék, mint aki drogozik. 
- Miért hoztál le a folyóhoz? - döbbentem meg, amikor leparkolta a kocsiját a folyóparton, ami a városhatárnál folydogált, és ahová nyáron néha lejöttünk kutyát sétáltatni meg lógni a többiekkel.
- Mindig ez szokott a leginkább bejövősnek bizonyulni, amikor itt adom elő a szövegem. 
- Gratulálok! - veregettem meg a vállát. Ő nem nézet rám, csak a folyót figyelte, majd szépen kinyitotta az ajtót, és kiszállt az autóból, én meg követtem. Kint az ősz miatt már nem volt olyan jó meleg, és kezdett sötétedni, így enyhén rám tört egy kis félelem, viszont örültem annak, hogy velem van. A csomagtartóból egy plédet vett ki, amit a füves részre terített le, majd helyet foglalt rajta. 
- Nem ülsz le? - a jobb kezével megsimogatta maga mellett a szabad helyet.
- Lemerjek ülni? - fontam össze magam előtt a karjaimat.
- Esküszöm nem nyúlkálok.
- Mindig ezt mondod, aztán soha sem tartod be, - emlékeztettem rá.
- Most jófiú leszek, és magamnál tartom őket, - erősködött eszméletlenül aranyosan vigyorogva, aminek nem tudtam nemet mondani. - Tudod, ez a kedvenc helyem, mert sokszor szoktam idejönni, amikor magányra vágyom.
- Te most azt játszod, hogy egy idegen lány vagyok, akit megpróbálsz felszedni? Csak mert közlöm, hogy én teljesen tisztában vagyok vele, hogy a kocsmába mész, nem pedig ide.
- Éppen próbálok jófiú lenni, de nem könnyíted meg a dolgom.
- Akkor ne ilyen hülye szöveggel ámíts, hanem tényleg valódi érzésekről beszélj nekem, ne próbálj meg mű lenni, mert az nem te vagy.
- Valódi érzéseket akarsz? Te mit éreznél akkor, ha a húgod barátja azzal keresne fel téged, hogy engedélyt kérjen arra, hogy lefeküdjön vele? - lesütöttem a szemeimet, és egyáltalán nem tudtam felé nézni, inkább a pléd szélét morzsolgattam a kezemmel. Ekkor már éreztem, hogy ő mindvégig tisztában volt a valódi okkal, miért is akartam annyira moziba menni vele ma.
- Mióta tudod? - nem tudtam hogyan kérdezzek rá, bár sejtettem mit mond.
- Tegnap óta, viszont el se tudom mondani, mennyire örülök annak, hogy Ricsi képes volt elém állni, és megbeszélni velem egy ilyen hatalmas dolgot. Szerinted hány mai fiatal lenne erre képes?
- Nem sok, - vágtam rá a válaszom.
- Mindent átbeszéltünk, bár elégé kínos volt, de legalább nem kell attól tartanom, hogy a húgom egy mocskos kocsi hátsóülésén veszti el, mert az mégis csak jobb, ha otthon történik meg.
- Ricsi tudja mennyire fontos neked Eliza, ezért nem akart semmit sem a hátad mögött csinálni.
- Viszont azon megdöbbentem, amit te műveltél ma.
- Ja, azon én is, - helyeseltem, miközben eszméletlenül égett a képem.
- Örülök annak is, hogy te vagy a barátnője, mivel képes voltál elviselni engem egész idő alatt csak azért, hogy falaz a barátnődnek, és egyáltalán nem törtél meg. 
- Igazság szerint, elégé rémesen éreztem magam, amiért ennyire becsaptalak. Haragszol?
- Összegezzünk. Moziztam ingyen, kajáltam ingyen, és ingyen tapogathattalak. Ez felér egy paradicsommal, mert amúgy is eljöttem volna otthonról, csak kicsit később, mivel hullafáradt voltam. 
- Akkor Eliza nem is tudja, hogy te meg Ricsi beszéltetek róla?
- Nem, és jobb is, ha nem tud róla.
- Baromi rendes testvér vagy, - kicsit meg is hatódtam. 
- Most pedig csicseregd el nekem mi a fészkes fene bánt, és ne gyere nekem a sulival meg az érettségivel, mert egyáltalán nem veszem be. 
- Kígyó! - ugrottam az ölébe, amikor mellettem hirtelen elsuhant valami a fűben.
- Nyugi, az csak egy sikló volt.
- Tudom, de hirtelen az jutott eszembe, - magyarázkodtam, amikor éppen a nyakánál fogva öleltem magamhoz, és a sírás fojtogatott, de nem a vízisikló miatt, hanem mert végre volt valaki, akivel tudtam beszélni, mert mások nem tudták volna megérteni az érzéseimet úgy, mint ő.
- Tehát mi bánt? - simogatta meg a hátam.
- A dédim, a nagyim, anyám és Bella is tizennyolc éves korában hagyta el a családját, én pedig pár hónapja betöltöttem, még sem ébredtem arra egyik napról a másikra, hogy össze kell szednem a holmim, és le kell lépnem innét. Szerinted engem mi tart itt, és mi volt kevés ahhoz, hogy itt tartsa Bellát?
- Szerintem te azért nem akarsz elmenni, mert neked van önálló gondolkodásod, és nem akarsz elmenni, a nővéred mindig is utazgatni akart, ezért érthető volt, hogy előbb vagy utóbb elutazik valahová, csak egyikünk sem sejtette, hogy ennyi időre megy. - Vigasztalt kedvesen Kristóf.
- Erről nem beszéltem Bencével, mert kezdek ezzel az agyára menni.
- Mindannyiunknak fontos vagy. Része vagy a mi kis családunknak, ezért elmondhatom, hogy nem mész egyikünk agyára sem, sőt Bencének kifejezetten fontos vagy, szóval ezt a marhaságot szépen verd ki a fejedből.
- Érezted már úgy, hogy elszeretnél szakadni innét?
- Persze, de szerintem ezzel mindenki így van néha.
- A dédim egy évre ment el a családjától, majd hazatért, mama kettőre ment el, a nővérem meg már a harmadik évét tölti tőlem külön, és anya volt mind közül a legrövidebb ideig távol, mivel ő csak négy hónapra tűnt el. Azt hiszem igaz, hogy minden családnak meg vannak a maguk dolgai, amiket csak ők érthetnek, hát ez is pontosan ilyen dolog. 
- Húgi, ne gondolkodj ilyenek, mert ennél fontosabb dolgok is vannak az életben.
- Mindig is szerettem volna egy ilyen bátyus, mint te, vagy egy olyant, mint Bence.
- Nekem van két húgom, az egyiket elcserélem rád. Biztosra veszem, sok időt töltenénk az ágyban.
- Seggfej! - ugrottam fel az öléből. Kristóf csak röhögött.
- Attól, hogy úgy szeretlek téged, mint a húgom, még nem leszel a húgom. 
- Inkább nem mondok rá semmit, - fújtattam.
- Próbálok megálljt parancsolni a kezeimnek, de csak egy egyszerű, halandó vagyok, nézd el nekem a botlásom, - ereszkedett térdre előttem. 
- Üres lenne az életem nélküled, - fogtam a fejem.
- Véletlenül az ágyad nem üres? - erre a kérdésre válaszul belebokszoltam a vállába, majd megindultam az autó felé. A házunk előtt Kristóf kitett, aztán haza hajtott, én meg egyenesen felmentem a szobámba, hogy felhívjam Bencét, és elmondjak neki mindent az egész napomról, de nem vette fel a telefont. Lefekvés előtt kiolvastam A soha határa című könyv megmaradt pár oldalát, amitől enyhén elszomorodtam, mert túlságosan megtetszett a könyv nekem, és annyira akartam volna még tovább is olvasni a két főszereplő sorsáról. Nagy örömömre ennek van folytatása, így hamar elillant minden bánatom.