Johanna nővére - Előszó

ELŐSZÓ

3 évvel korábban ....

,, A valós végzetünkre csakis az út végén derülhet fény."

 Bosszú (amerikai drámasorozat)

Ha kiskoromban megkérdezték volna, hogy kire szeretnék hasonlítani, akkor gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy a nővéremre. Ő volt számomra az a személy, aki mindig ott volt mellettem, amikor szükségem volt rá, és akire úgy tekintettem, mint angyalra, akit a mennyekből küldtek le hozzám. Én öt éves voltam, ő nyolc, amikor a szüleink egy autóbalesetben az életüket vesztették. Éppen a nővérem farsangi előadására siettek, amikor máig ismeretlen okok miatt a kocsijuk irányíthatatlanná vált, és neki csapódott egy fának. Utána fogatuk meg egymásnak, hogy bármi történjen, mi mindig számíthatunk egymásra. Mindezek után apánk öccséhez kerültünk, mivel ő volt az egyedüli élő rokonunk, aki vállalt minket, átvéve a családi vállalkozást, amit még a dédnagyapánk hozott létre anno, hogy biztosítva legyen a megélhetésünk. Több, mint tíz teljes évnek kellet eltelnie, hogy a nővéremet utolérje az átok, ami anyai részről minden egyes nőnemű lényt utolért előbb, vagy utóbb. Máig nem tudom mi volt az indítóok, amiért egy szép nyári napon fogta magát, meg a cuccait, és lelépett, magára hagyva engem, meg a buta gyerekígéretünket, miszerint soha sem válunk el egymástól.
Na, de mindent az elejéről. A tizenötödik születésnapomon történt az eset, amikor én, a nővérem és a barátaink lementünk Agárdra a Velencei-tóhoz megünnepelni a születésnapomat, mert elmondásuk szerint mindennek meg kell adni a módját, így összeszedelőzködtünk, és nyár lévén meg is találtuk a legtökéletesebb helyet az ünneplésre. Máig nem tudom mivel tudtak rávenni, de az tudom, hogy sokáig rágta a nővérem a fülemet, miszerint egy baromi nagy idióta lennék, ha kihagynák egy ekkora bulit, hogy egyedül ünnepeljek a szobámban.
- Ne duzzogj! - lökött meg a nővérem kiszállva a kocsiból a végállomásnál, mikor végre megérkeztünk. A hosszú úton folyton azon veszekedtünk, hogy ha nem hagyom abba a duzzogást, megáll, és kitesz a semmi közepén, mert az ő autójában csak ne merészeljek így viselkedni, miközben örülnöm kellene, hogy elhozott magával. Mondanom sem kell, idővel a testvéri kapcsolatunk kissé megváltozott, ami a régi ,,csak egymásra számíthatunk"-ból átalakult az új ,,inkább megfojtalak, és semmi gondom nem lesz"-be, és általában ezzel mentünk a barátaink agyára. Helyesbítve a velünk együtt utazó Bence, Bálint meg Krisztián inkább jókat poénkodott a veszekedésünkön, ezért nem volt valami komoly összezördülésünk.
- Nem is duzzogok! - kértem ki magamnak, pedig igaza volt, tényleg azt csináltam, de akkor sem vallottam volna be, ha megkínoz.
- Aha, persze! - ölelt át Bence, a társaságunk legidősebb tagja. 
A szállásunk kívülről elégé lerobbantnak tűnt, és a mi kocsink ért oda először, így természetesen nekünk volt lehetőségünk kiválasztani hol is alszunk majd, a megmaradt helyeken meg osztozzanak a többiek.

- Te most ugye viccelsz? - meredtem döbbenten a nővéremre, aki közölte, hogy a háromágyas szobába vele, meg a barátjával, Krisztiánnal fogok együtt aludni. Mondanom sem kell, ők elégé szenvedélyesen élték meg a több éves kapcsolatukat, amit olykor elégé gyomorforgatóan mutattak ki, és ehhez szintén nem volt kedvem.

- Ha nem tetszik, akkor van még ezen kívül két másik szoba, - dobott oda hozzám egy párnát a nővérem. 

- Van lehetőségem, hogy Bencével és Bálinttal aludjak, vagy az egyedüli négyágyasban Kristóffal, az aktuális barátnőjével, akinek a nevét sem tudom, meg a volt barátnőjével Krisztával. Reszkessetek Harmati tesók, érkezem! - a bőröndömet végigrángatva a folyosón értem el az utolsó szobát, amit kiválasztottak maguknak. Persze a nővérem jobban örült volna annak, ha velük töltöm az éjszakát, de sajnálatosan túlságosan jól ismertem őket ahhoz, hogy tudjam nem sokáig bírnák ki egymás mellett anélkül, hogy ne érjenek egymáshoz. A kívülálló szememnek ez undi volt, nekik viszont tök romantikus, mivel még kb mindig úgy viselkedtek, mint a fiatal szerelmesek, pedig már felnőttnek számítottak, és gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok voltak. Mindenki tudta róluk, hogy egymásnak lettek teremtve, ahogyan az is sejthető volt, összejönnek, összeházasodnak, és boldogan élnek, amíg meg nem pont, pont. ( A boldogan élnek, míg meg nem halnak, túlságosan csúnya, vagyis helyesbítve a meghalni rész benne a pocsék)

- Megjöttem! - vágtattam be kopogás után a szobájukba. Bence már elmúlt húsz éves, és ő volt a baráti körünkben a legidősebb, míg az öccse velem volt egykorú, mindössze egy kicseszett 24 órás eltérés volt köztünk, mert amíg én augusztus hatodikán láttam meg a fényt az alagút végén, addig ez a szemét már ötödikén kipottyant. Természetesen mindkettejük amolyan tesós érzéseket váltott ki belőlem, és szerencsémre egyikükkel sem volt semmi komolyabb bajom, maximum Bencével, mert olykor-olykor kicsit egymás agyára mentünk.

- Húgi, huppanj ide mellém! - paskolta meg Bence maga mellett az ágyát, amin éppen terpeszkedett. Az öccse a cuccai között keresgélt, és hiába böködtem, hogy ne a bátyától legmesszebbre eső ágyat foglalja el, hanem azt, ami ott van mellette, de nem adta be a derekát, így ezt is megszívtam.

- Köszi, de jó lesz nekem itt, - vigyorogtam rá, majd kissé szúrósan néztem az öccse felé, aki jött röhögött rajtam, meg a helyzetemen.

- Jaj, de jó lesz, majd csapunk egy pizsi..- kezdett bele Bence a mondandójába, de közbevágtam.

- Fogd be!- kiáltottam rá, és hozzávágtam a papucsom.

- Régebben bezzeg le se tudtalak vakarni a lábamról, most meg még egy puszit sem adsz. Szégyelld el magad! - adta a sértettet elégé rossz színészi előadásban, amitől kitört belőlem a röhögés. Tudni kell ugyan is, hogy amikor olyan három-négy év körüli lehettem, akkor eszméletlenül bele voltam esve Bencébe, aki már akkor is egy óriásnak számított, én meg egy mini törpének, szóval így elégé sok kép készült arról hogyan próbálok felmászni rá, és mivel soha sem tudtam mászni, ezért kb csak a lábáig jutottam. Ne kérdezze senki, mi a fenének akartam megmászni őt, erre egyáltalán nem tudok épeszű magyarázatot adni, viszont ő volt életem legelső szerelme.

- Oké, kapsz puszit, - álltam fel az ágyról, csak kicsit túlságosan nagy lendületet vettem a támadáshoz, így szépen telibe fejeltem, ami egyikünknek sem tetszett.

- Gyerekek, ott meg mi folyik? - lépett be a szobánkba Kristóf az aktuális nőjét maga után vonszolva. Ő volt a csapatunk vicces-nőcsábász tagja. Fura, de a baráti körömbe, mindenkit betudtam kategorizálni,de inkább maradjon meg az én titkomnak, hogy ki melyiket kapta.

- Én nem akarom tudni, léptem! - hagyott ott minket Bence öccse, aki hozzám hasonlóan egyáltalán nem volt kíváncsi a testvére egyéb dolgaira, még ha az egy fránya baleset is volt. Persze, hiába magyaráztam Kristófnak, hogy csak egy kis balesetecske történt, nem pedig egy félresikerült smárolási kísérlet, amit ő gondolt el, és aminek egyáltalán semmi köze nem volt a valósághoz. Természetesen Kristóf felbukkanása jelezte számunkra, hogy a másik két autó is begurult a parkolóba, és kezdetét vehette az őrült nagy bulizás, aminek következményeként lementünk a tóhoz. Bencén, Bálinton, Krisztiánon, és Kristófon kívül még egy fiú volt, Norbi, akivel lejött a barátnője is Natália, ahogyan Izabella nővérem két barátnője is befutott, Kriszta meg Szabina, és velük együtt volt teljes a kis csaptunk, mert a testvéreik nem jöttek le, mivel ők inkább táborozni mentek. Bárcsak én is mentem volna velük! A víz kicsit hideg volt, mert előtte pár napban esett az eső, de ez sem tudta elvenni a fiúk kedvét a fürdéstől, így simán belegázoltak a kissé hideg vízbe, míg mi lányok inkább kihagytuk az élményt, no meg Krisztián, aki a nővéremmel volt éppen elfoglalva.

- És most megfogjuk a szülinapost, és beledobjuk a vízbe! - kiáltott fel Bence egyenesen megindulva felém.

- Bálint a születésnapos, ő meg már ott van, szóval nincs több. - Próbáltam menteni magam, de hiába futottam el előle, simán utolért a hatalmas nagy lábaival, amikhez képest az enyémek ki sem látszottak a földből. Úgy felkapott a hátára, mint egy könnyű párnát, és megindult velem a víz felé, ami kiváltott belőlem egy elégé harcias tiltakozást, mert baromi hideg volt a víz.

- Húgi, nyugi csak egy kicsit lesz hideg, de majd megszokod, - közölte velem röhögve.

- Izabella, segíts! - sikítottam oda a nővéremnek, miközben Bence már a lépcsőn haladt lefelé, egyenesen be a legmélyebb részre. Persze senki sem jött oda segíteni, mert mindenki jót röhögött rajtunk.

- Nálad van a telefonod, vagy egyéb tárgy, ami elázhat? - érdeklődött kedvesen megcsapkodva a fenekem.

- Igen, a zsebembe, - kamuztam, de túl késő volt, mert szépen elengedett, én meg alámerültem. Mondanom sem kell, nem ez volt életem legszebb szülinapi ajándéka, viszont annak örültem, hogy miközben becipelt lelocsolt, ezért nem volt olyan nagyon hirtelen hideg, és így szerencsémre nem állt meg a kicsi szívem, maximum a pániktól, ami elkapott.

- Élvezted a pancsit? - fogta meg a derekamat, mire végre kitudtam úszni a lépcsőhöz nagy nehezen. 

- Menj a fenébe! - vetődtem rá, és mindketten elterültünk a vízben. Ha választanom kellene egy napot, amikor a legeslegjobb barátok lettünk, akkor ezt a napot választottam volna. Később olyan éjfélig ittunk, majd amikor már nem volt mit, és semmi sem volt nyitva a közelünkben, beszélgetni kezdtünk kint a parton. Egyikünknek sem volt olyan kedve, hogy a szobánkig feltudjon botorkálni, így még maradtunk egy kicsit kijózanodni, ami szintén nem volt egyszerű feladat.

- Elmegyek aludni, - állt fel a nővérem ásítva.

- Veled megyek, - a barátja rögtön felállt utána, hogy felkísérje.

- Nem kell, maradj csak, feltalálok, itt van nem messze, - hebegte Izabella, majd a macskás plédjével együtt, - amit kiskorunkban egyszer lehánytam, de ezt nem mondtuk el neki anyával - felment a szobájába, míg mi tovább maradtunk lent.

- Papucs, - suttogta halkan Kristóf, és Bencével összeröhögött, míg a többiek azt hallgatták miként meséli el Bálint a múlt heti bulin történt dolgokat, ahol mindenki őt kereste, mert részegen bújócskát játszott Bencével meg pár haverjaival, akikkel fogadtak, hogy nem tud úgy elbújni, hogy ne találják meg, és össze is jött neki, így bezsebelt egy csomó pénzt. Amikor kicsik voltunk, mi józanul játszottuk ezt a játékot, viszont már akkor is elégé nehéz volt megtalálni őt.

- Nem papucs, csak szerelmes, - javította ki Krisztián, én meg odadobtam hozzájuk a papucsom, amit nem kellet volna, mert gyanítottam, hogy egykönnyen nem szerzem tőlük vissza. Krisztián látta rajtam mennyire fázok, így rám terítette az egyik lehozott plédet, és átölelt. Estére kissé lehűlt a levegő, pedig volt rajtam pulcsi is, mégis a nővéremhez hasonlóan elkelt egy takaró rám. Nincs mese, mi fagyos család vagyunk.

- Nem puncsólunk a sógornőnknél, héj! - szólt rá Krisztiánra Bence és végre visszakaptam a papucsom.

- Ő a fogadott húgom, - fűzte hozzá Krisztián nevetve, ami az én arcomra is mosolyt csalt, amit persze senki sem látott a sötétben, viszont az idióta Kristóf a képembe világított a mobiljával, meg a mini lápájával, amit otthonról nyúlt le, mert az apja egy csomó mini logós lámpát kapott a cégtől, ahol dolgozik, amik mellé bögréket meg egyéb cuccokat szoktak adni neki meg a munkatárának, hogy osztogassák, és ezzel népszerűsítsék a bútoros cégüket

- Ne világíts! - morogtam. 

- Akkor a legaranyosabb, amikor morcos, - böködött meg valamelyik.

- Mivel böködsz? - húzódtam arrébb, hátha akkor nem ér el, de sajnos akkor is elért.

- Csak az ujjam az, de ha akarod mással is megböködlek, - suttogta bele a fülembe Bence, én meg ellöktem magamtól.

- Olyan nagy bunkó tudsz lenni! - csattantam fel, és felálltam. - Megyek, megnézem a nővérem, - mondtam nekik majd szépen otthagytam a fiúkat, de Krisztián velem jött, mert ő is kíváncsi volt a tesóm állapotára, mert gyanítottam, hogy hányni jött fel, mivel hozzám hasonlóan nem volt egy korán fekvő típus. Ahogy lenyomtam a kilincset, és megpróbáltam benyitni, rá kellet döbbennem, hogy be van zárva. Mindketten kopogtunk, és az ő nevét kiabáltuk, amikor egy idősebb pár kijött a folyosóra, és ők mondták, hogy amikor előbb visszamentek a recepciótól a szobájukba, láttak egy fiatal lányt bőrönddel távozni, akire illet a személyleírásunk. Mindkettőnket elfogott egy erős pánikérzet, és amíg én hívni próbáltam a nővéremet, addig Krisztián felhozta a szoba kulcsát, amit nehézkesen, de sikerült kinyitnunk. A tesóm mobiltelefonja az ágyon hevert, és semmi nyoma nem volt dulakodásnak, csak a cuccait tartalmazó táska tűnt el, ami arra utalt, hogy önszántából távozott, és a szomszédok sem láttak vele senkit. Másnap a rendőrök kiderítették, hogy a szállásunkhoz legközelebb lévő buszmegállóban felszállt a legkorábban induló buszra, viszont onnantól kezdve senki sem tudja melyiknél szállt. Azokban a percekben fel sem tudtam fogni mi is történt pontosan. Gyanítom a sokk miatt, amit a nővérem eltűnése váltott ki bennem, vagy az, hogy túlságosan reménykedtem benne, hogy másnap, vagy az azt követő napon felbukkan, és jelentkezik, de nem így lett.