11. Fejezet
BABA
,,Minden olyan véletlenszerűnek tűnik, minden megváltozhat egy másodperc alatt. Jó helyen lenni jó időben vagy rossz helyen rossz időben."
Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek
A napok teltek, és egyre közelebb kerültem a szalagavatóhoz, míg Kristóftól egyre eltávolodtam. Nem hívott engem, ahogyan én sem hívtam őt. Sajnálatos módon ismertem őt annyira, hogy tudjam, ha egyszer berág, az bizony nem egy vagy két napig tart. Liliána beköltözött hozzánk, aminek egy részem nagyon nem örült, mert sejtettem mi lesz ebből, meg paráztam attól is, ha beköltözik, és nem lesz jóban Anitával, akkor mi lesz. Szerencsémre megtalálták a közös hangot egymással, sőt kifejezetten jó baráti viszonyba kerültek, aminek nagyon örültem, ahogyan annak is, Lili mennyire törődik a kis Védával. Viktor is sokkal normálisabban állt hozzájuk, ami még engem is meglepett, bár nem tudtam mekkora része volt ebben Liliánának.
- Mi ez a nagy felhajtás? - kérdeztem Elizától, amikor a gimi aulájában elszaladt mellettem két hercegnőnek, meg egy boszorkánynak öltözött kilencedikes, és egyáltalán nem értettem mi a fenének van ezeken jelmez, hiszen még távol voltunk a farsangtól.
- Gólyaavató,- válaszolta meg barátnője helyett Ricsi, aki akkor csapódott oda hozzánk.
- Erről én miért maradtam le? - grimaszoltam.
- Nem maradtál le, ma van, jó reggelt! - veregette meg a hátamat Ricsi.
- Azt találták ki, hogy mese témájúra csinálják az egészet.
- Eliza, ezt szépen megaztmondtad, - veregette meg a barátnője hátát is Ricsi, majd otthagyott minket.
- Nézd, ott van Süsü, a sárkány! - kiáltottam fel röhögve, amikor szembe jött velem egy kilencedikes, akinek igazán pofás kis jelmeze volt.
- Nekünk miért nem tudtak ilyen jót kitalálni? - szomorkodott mellettem Eliza, és ebben igaza volt, mert ami avatónk igazán borzasztó volt, mivel a lányoknak kalóznak kellet öltözniük, a fiúknak meg apácának, és senki sem értette a kettő hogyan vág össze egymással, de sebaj, igazán érdekes ismereterjesztő műsort adtunk délután.
- Mikor kezdődik a vetélkedő? - ez jobban érdekelt.
- Három után, - válaszolta még mindig szomorúan.
- Ne légy szomorú, hiszen ez egy vidám nap, - vigasztaltam meg, de sehogy sem tudtam elérni, hogy mosolyogjon. Vele ellenben én ezek után jobb kedvvel indultam neki a napnak, mert tisztában voltam vele, mennyire élvezni fogom ezt a cuki kis napot. Az osztályteremben is mindenki arról beszélt, hogy ki jön vissza megnézni a kilencedikes osztályok összecsapását, mert a tizedikesek szerint irtó jó vetélkedő lesz, és sokkal jobb lesz, mint a tavalyi, ami nem volt valami nagy szám. Még Anna néni, a könyvtárosunk is sokkal vidámabbnak tűnt, amikor bementem hozzá, és megláttam a képeit, amiket a kilencedikesekről készített, akik megkérték őt, csináljon róluk képet az osztályvideóba, amit majd tizenkettedikben kell megcsinálni. A miénk is készül, és szalagavatón fogják megmutatni minden osztályét a közönségnek.
- Az ott Piroska akar lenni? - mutattam rá egy srácra, aki piros nadrágot meg inget viselt, és a kezében egy kosarat tartott, a fején meg kockás kendő díszelgett, sőt még a szája is ki volt kenve rúzzsal.
- Igen, és az a kislány a farkas, - mutatott a fiú mellett pózoló lányra, aki egy elégé ledér farkasnak tűnt, vagy csak modernebb átdolgozásból szedte az ötletét a jelmezhez, bár nem hiszem hogy lenne akármilyen filmben ilyen farkas.
- Anna néni, kéne egy biológia könyv, meg egy töri, mert véletlenül otthon hagytam őket, - magyaráztam neki a látogatásom okát.
- Leghátul megtalálod őket, - mutatta meg nekem az irányt, és vissza is tért a képek felé, amik közül sok elmosódott lett, mert már ősöreg az a gép, de nincs pénz újra, ahogyan új gépekre sem telik az olvasóban.
A könyveket kerestem, amiket meg is találtam szerencsémre, viszont az olvasó felől egy elégé érdekes párbeszéd ütötte meg a fülem, ami igen csak megdöbbentett.
- Mondom, tuti felcsinálták, - közölte egy lány, akit nem tudtam beazonosítani hang alapján.
- Jaj, tudod, hogy csak pletyka, és nem igaz, - ellenkezett vele a másik, akiről pontosan tudtam ki. Kristóf húga.
- Minden pletykának van alapja, - vágta oda neki a másik. - Őt meg látták hányni.
- Jaj, attól, hogy valaki hány, még nem terhes. Komolyan Brigitta, te mit szólnál, ha valaki ilyeneket terjesztene rólad? - nem tudtam kiről beszélgetnek, mert a sok német miatt alig volt időm odafigyelni a suliban terjengő pletykákra, amikből persze bőven akadt nem is kevés.
- Nem örülnék neki, de Bianka egy aljas dög. Szerintem azért dobta a pasija, mert valaki felcsinálta. Mondjuk a dögös bátyád?!
- Elment az eszed! - kiáltott fel Niki, én pedig eddig tudtam csak türelmesen végig hallgatni a beszédüket, mert a következő pillanatban kinyitottam az ajtót, és bementem az olvasóba. Mindkét lány azonnal elhallgatott, ahogyan az öltözést is abbahagyták pár percre, amikor megpillantottak.
- Mivel Anna néni nem szereti, ha az olvasóteremben hangoskodnak a diákok, ezért halkabbra veszem a mondandóm. - Becsuktam magam mögött az ajtót, mert nem szerettem volna, ha a könyvtáros megzavar minket. - Brigitta, ugye? - mutattam rá a számomra idegen lányra, aki pont olyan magas volt, mint Kristóf húga, csak vele ellenben neki hosszú vörös haja volt, meg barna szemei.
- Igen, - válaszolta.
- Neked még senki sem mondta, hogy nem illik mások magánügyeiről pletykálkodni? - tettem fel neki a világ legegyszerűbb kérdését. Nem tűnt úgy a lány, amit akit menten elkap a szívroham, ebből arra a következtetésre jutottam, cseppet sem sikerült ráhoznom a frászt, de sebaj.
- Neked még senki sem mondta, hogy nem illik hallgatózni? - vágott vissza kapásból megismételve a szavaimat. Na, ez már kezdett kihozni a nyugalmi állapotomból, pedig tök nyugodt szoktam lenni, amíg a Brigi félék fel nem csesznek.
- Egyszer mondom el, szóval figyelj. Ne merészelj ilyen dolgokat terjeszteni Biankáról, főleg ne arról, hogy megcsalta a barátját, sem arról, hogy Kristóffal. Mond, te mit tennél, ha valaki ilyeneket mondogatna a barátnődről? - összefontam magam előtt a karjaimat.
- Kiállnék érte, - nyögte ki Brigi.
- Látod, én most éppen ezt teszem, kiállok a barátnőmért. Mellékesen ki mondta neked, hogy Bianka terhes? - kérdeztem rá azonnal.
- Pár lány beszélte a tizedikből, -válaszolta barátnője helyett Niki, majd összenéztek egymással.
- Nem cseszegetni jöttem titeket, és alapjáraton nem vagyok szemétláda, de meg kérlek benneteket, ezt a témát azonnal felejtsétek el, - néztem rájuk elégé harciasan.
- Rendben! - mindketten kitudták bökni, bár Brigin látszott, hogy ő inkább mást tett volna hozzá, mégis visszafogta magát.
- Amúgy sok sikerült a mai napotokhoz! - közöltem velük mosolyogva, majd otthagytam őket, és Anna néni asztalára tettem a könyveket, hogy betudja írni a számukat a kis könyvébe. Szerencsémre nem hallotta meg mit beszéltem az olvasóba a két kilencedikessel, mert ez amúgy sem tartozott volna rá, meg magát húzta volna fel azon, hogy miket dumál Brigitta. Anna néni nagyon kedvelt engem, meg Biankát is, mivel kilencedikben meg tizedikben sok versenyen vettünk részt általa. Az órák többségén azon agyaltam, vajon tényleg lehetséges, hogy van igazság abban a pletykában, amit Brigitta állított Biankáról. Amióta pizzáztunk a fiúkkal, azóta több nap is eltelt, és nem beszélt velem, még a suliban sem sikerült vele összefutnom, mivel elmaradtak a közös tesik, ahol tudtam volna vele pár szót váltani.
- Mi a baj? - suttogta halkan Bálint, amikor társadalomismereten filmet néztünk, még hozzá A Da Vinci-kód második részét, amit egyszerűen imádtam. A tanárnak nem volt kedve beszélgetni, mivel túlságosan izgatott volt, mert ő a kilencedik A osztályfőnöke, és totálisan be volt zsongva a délután miatt, ahogyan sokan mások, így ajándékképpen azt nézhettünk, amit csak akartunk, vagyis, ami rajta volt a gépen. Ennek köszönhetően három órán keresztül nézhettünk filmet, meg elfoglalhattuk magunkat, amivel csak akartuk. Sokan mobiloztak, volt olyan is, aki olvasott, bár kissé sötét volt hozzá.
- Miből gondolod, hogy bajom van? - a fejemet a vállának döntöttem, mivel úgy kényelmesen tudtam nézni a filmet. Őt nem zavarta, nekem meg kényelmes volt.
- Olyan csendes vagy, - feltűnt neki, hogy a szokásos viselkedésemmel ellenben alig szólaltam meg, pedig többségében be se szokott állni a szám, annyit mesélek.
- Kicsit fáradt vagyok, - hazudtam.
- Vissza fogsz jönni háromra a gimibe? - váltott témát halkan Bálint.
- Nem tudom, attól függ milyen kedvem lesz, - tényleg nem sok kedvem maradt még arra is, hogy végig nézzem melyik osztály nyeri meg az idei gólyaavatót.
- Bence is jön, - tette hozzá.
- Nem dolgozik? - elhajoltam tőle, de még mindig őt figyeltem.
- Befejezte a munkáját, és szeretne kicsit visszajönni a suliba, pedig mondtam neki, ez a szar hely semmit sem változott azóta, amióta idejárt anno ezerkilencszázötvenben, - poénkodott Bálint, én meg rácsaptam a karjára.
- Jó, talán visszajövők, - legyintettem.
- Ha nem, akkor elmegyünk, és elrángatunk, szóval a választás a tiéd.
- Bálint, köszönöm, hogy hagysz dönteni, - még szélesebb lesz az arcomon a vigyor.
- Miért? Mit csinálnál otthon?
- Például tanulnék, - bukott ki belőlem az első gondoltat, ami eszembe jutott.
- Azt hittem azt mondod, rohansz haza kötni.
- Mit kötök?
- Kesztyűt, sálat, sapkát, - sorolta fel a javaslatait, miszerint ezeket köthetném otthon magányomban.
- Bálint, sajnos ki kell ábrándítsalak, de nem szoktam kötögetni, sőt nem is tudok.
- Most összetörted bennem a rólad alkotott álomképemet, - pocsék színészi tehetséggel adja a sértettet, én meg nem tudom abbahagyni a nevetést, még akkor sem, amikor a tanár ránk szól, és azzal fenyeget, elültet Bálint mellől, ha nem hagyom abba. Persze még kellet egy kis idő, mire tényleg be tudtam fejezni a rám tört röhögőgörcs miatti röhögésem, de konkrétan kimondhatom, nem mostanság nevettem ilyen felszabadultan. Órák után még bent maradtam, mert volt külön németem, amire fakt mellett járok, hogy biztosan megtudjam csinálni, mivel ez az egyetlen érettségi tantárgyam, ami nagyobb parát vált ki belőlem, mint mondjuk a matek, pedig az se semmi egy tantárgy. Különóra elkellet szaladnom vécére, mert biztosra vettem, bepisilek mielőtt haza tudnék száguldozni, így jobb volt elkerülni a kellemetlenségeket, viszont arra nem számítottam, hogy belépve a radiátornál szembe találom magam egy elégé összetört lánnyal.
- Bianka, mi történt? - léptem közelebb hozzá. Nagyon szomorúnak tűnt, és csak bámult maga elé elégé üvegestekintettel, meg totálisan látszott rajta az elcseszett világfájdalom, amitől a frászt hozta rám. Fogalmam sem volt arról mit csináljak. Öleljem meg, vagy inkább maradjak ott, ahol vagyok? Inkább utóbbi mellett döntöttem, és ezt gondoltam a lehető legjobb ötletnek.
- Szerintem jobb, ha leülsz, - az ujjával a mosdóban található egyetlen székre mutat. Senki sem tudja, hogy miért van egy szék a lányvécébe, vagy honnét került oda, nem ez a lényeg. Leültem, és vártam, bár éreztem, amit mondani akar, arra nem vagyok még felkészülve.
- Kicsit megrémítesz, - vallottam be az igazat, amikor elfoglaltam a helyem, és a táskámat az ablakpárkányára tettem, ahol ülni szoktunk néhanapján, amikor itt jön ránk a beszélgetés. Persze még mindig nagyon kellet pisilnem, így kértem tőle egy kis időt, majd miután elvégeztem a dolgom, visszaültem a helyemre, és figyeltem. Bianka vett egy nagyon mély lélegzetet, majd elkezdett a táskájában kutakodni. Amikor felém nyújtotta a dobozt, még nem tudtam mi az, aztán ahogyan a kezembe jobban megnéztem, rájöttem.
- Terhességi teszt? - kérdeztem tőle, és felnéztem rá. Nem válaszolt, csak megtörölte a kissé könnyes szemét. - Reggel két lányt meghallottam, hogy arról beszélnek, felcsináltak, de nem hittem nekik. Azt mondták többen láttak hányni. Uram Isten! - nem árultam el, kik is voltak azok, akik reggel erről csevegtek, mivel nem akartam bemártani Kristóf kishúgát. Nagyot nyeltem, majd folytattam, vagyis csak akartam, de nem jött ki szó a számon.
- Még nem csináltam meg a tetszett, de már sejtem mi a diagnózis a bajomra.
- Hányás, szédülés, reggeli rosszullétek? - érdeklődtem, ő meg némán bólintott egyet. Igen, ezek voltak a tipikusabb tünetei a terhességnek, még sem bizonyították, hogy tényleg amiatt lehetnek, amire mi gondoltunk, ezért visszaadtam neki a dobozt, amiből kivette a tesztet, és bement a vécébe. Miután elvégezte a szűkséges dolgokat, kint vártunk, amíg lejárt a kiszabott várakozási idő.
- Nézd meg, mert én nem merem, - kérte tőlem remegve. Nagyon féltem attól, mi lesz, akkor, ha összeesik nekem, mert fogalmam sem volt mi a fészkes fenét kell csinálni egy eszméletlen fiatal lánnyal az iskola vécéjében.
- Rendben. - Motyogtam neki, majd felálltam a székből, és a letett teszt fölé hajoltam, miközben a dobozon meg a dobozban található kis használati utasítást bújtam. - Hoppá! - bukott ki belőlem a szó, amikor sikerült értelmeznem a teszten látható egyértelmű jelzést.
- Pozitív? - kérdezte félre, és lerogyott a székre, ahol még pár perce én ücsörögtem. Többször is próbáltam neki futni, hogy kitudjam mondani, de egyszerűen nem ment, így bólintással jeleztem neki, tényleg pozitív.
- Az nem lehet! - csattant fel Bianka, és kikapta a kezemből a papírt, majd jobban szemügyre vette a tesztet, de hiába forgatta, mindenhonnét teljesen egyértelmű volt a válasz. Még kettőt megcsinált, én pedig nem kérdeztem tőle, mégis miért tart magánál három terhességi tesztet, de legalább azok is megerősítették az elsőt, bár előtte már Bianka is tisztában volt az eredménnyel, mégis váratlanul érte a dolog. Leroskadt a földre, én pedig mellé ültem, és hagytam, hogy engem ölelve sírja ki minden bánatát. Ha évekkel később visszaemlékszünk erre a napra, remélem akkor már csak nevetni fogunk, és nem sírni, mint abban a pillanatban. Fogalmam sincs meddig ültünk ott lent a vécébe, de gyanítom jó sokáig, mert egy csomó kilencedik c-s lány jött be, akik készülődni kezdtek az avatós versenyükre. Szerencsére, a tesztek visszakerültek a dobozba, onnét meg a táska mélyére, így egyikük sem látott semmit, bár már így is futótűzként terjedt a hír, miszerint Bianka terhes, és ez mennyire igaz volt. A francba!Magam sem tudom hogyan sikerült felrángatnom őt a földről, de végül is valahogyan sikerült kivergődnünk a kocsimhoz, ami a parkolóban várakozott rám, ahol reggel hagytam.
- Jobban vagy? - érdeklődtem tőle, bár tudtam, egy ilyen után ez tök hülye kérdés volt.
- Mégis hogy lehetnék jól? - nézett rám gyilkos tekintettel.
- Most azonnal elmegyünk a nőgyógyászodhoz, aki szépen megvizsgál.
- Időpontot kell kérnünk, nem csak úgy megy, hogy odaállítunk, - ellenkezik velem Bianka.
- Ez vészhelyzet, szerintem ilyen esetben tesznek kivételt, vagy ha nem, akkor hívom a családi
szülész-nőgyógyászt, aki egy igen kiváló szakember, és bármikor ráér. Hozzá járt Lili, meg Bella is, engem meg a világra segített, szóval nincs semmi panaszunk rá, sőt tőle kaptam életem első normális szexuális felvilágosítását.
- Menjünk! - egyezett bele, és miután megadta a címet, útra keltünk. Sajnos, mégis csak az én nődokimhoz mentünk, mert Biankáé éppen szabadságon tartózkodott, ami a jelenlegi helyzetünkben nagyon nagy kicseszés volt Bianka számára. Míg B doki(én mindig így hívom, természetesen nem ez az eredeti neve, hanem dr. Balogh Bertalan) ott bent vizsgálta Biankát, én addig a folyosón várakoztam izgatottan, és csak forró csokiért hagytam el a helyemet, meg vettem a büfében vizet. Amikor még több perc eltelt, és semmi jelét nem hallottam annak, hogy Bianka előbb vagy utóbb elhagyja a rendelőt, kezdtem pánikba esni. A mobilom csörgése sem tudott kiszakítani a pánikroham közeli állapotomból, így hagytam csörögni a készüléket, mert tisztában voltam vele, hogy az, aki hív, tuti nem fontos dolog miatt hív. A The Killers - Somebody Told Me című száma szólt. Kristófnak végre eszébe jutottam. Miután harmadjára elhallgatott a szám, és nem szólalt meg újra, Bianka kisétált a nyitott ajtón keresztül, és leült mellém a műanyagszékre.
- Elakarod mondani Dominiknak? - csak ennyit tudtam kérdezni tőle.
- Dominik meg én szakítottunk, nem hiszem, hogy pont most kellene vele közölnöm egy ekkora hírt. Még is mit mondjak neki? ,,Igen, hurrá fiatalon szülők leszünk, király!", vagy mit?
- De ti mindig védekeztettek, akkor hogyan csúszhatott be egy baba? - sehogy sem tudtam felfogni.
- Emlékszel, amikor megbetegedtem, és nagyon erős gyógyszereket szedtem?
- Igen, rémlik.
- Annyi gyógyszert szedtem, hogy véletlenül elfelejtettem bevenni a fogamzásgátlót, mert teljesen kiment a fejemből a betegség miatt, viszont utána csináltuk, és nem védekeztünk, - árulta el nekem a dolgokat.
- Ez egy nagyon buta dolog volt, - nyögtem ki. - Most mi lesz?
- Elvetetem, - válaszolta.
- Ha jól tudom 12 hetes korig lehet elvetetni, viszont biztos hogy ezt szeretnéd? Tudod, nagyon sok embernek nem lehet gyereke, - próbálkoztam.
- Az árvaházak tele vannak gyerekekkel, nem lennék képes megszülni egy gyereket, és bedugni egybe.
- Lehet, hogy találnának neki szerető szülőket.
- Nem érted, meg hogy képtelen lennék megszülni, és odaadni másnak.
- Szóval ...-haboztam pár percet - értem.
- Nem, nem értesz te semmit! - csattant fel. - Tegyük fel, megszülöm úgy, hogy éppen az érettségi kellős közepén vagyok, sőt még Dominik is vállalja velem a kicsit, de mégis milyen élete lenne? Dominik tanul meg dolgozik, hogy megtudjon élni, ami nem könnyű tekintve arra, hogy ő pénzeli még a szüleit is, akiknek nincs munkája. Szakítottunk, mégis hogyan lennék képes ezzel odaállni elé, és megmondani neki, amikor tudom, mi már soha a büdös életben nem leszünk újra együtt.
- Honnét vagy ebben olyan biztos?
- Érzem.
- Akkor abortusz?
- Nagyon úgy tűnik. Volt gond, nincs gond. - Próbál keménynek, és erősnek tűnni, pedig mindketten tudjuk, belül totálisan romokban hevert a lelke. A gyomrom felkavarodott. Odaadtam Biankának az automatából megvett forró csokit, míg a vizes palackot a számhoz teszem, és úgy iszok belőle, mint ahogyan az alkeszek vedelik be a piájukat, de szükségem van a folyadékra.
- Egyszer majd elmondod neki? - pár percnyi néma hallgatás után töröm meg a csendet.
- Nem hiszem, - rázta meg a fejét. A kezében egy képet szorongatott amit a piciről készített neki az orvos, ami még kb akkora, mint egy babszem, vagy annál is kisebbnek tűnik számomra, amikor vetek rá egy pillantást. Először nem tudom, hogy mit is kell rajta nézni, aztán Bianka elmagyarázza hová tekintsek a képen, és akkor meglátom azt a pinduri kis pöttyöcskét, és teljesen elveszek. Ha velem történne ez, amin most ő megy keresztül, én képtelen lennék elvetetni, mivel túlságosan gyáva lennék elvenni egy pinduri életkezdemény életét, aki az én vérem, ami bennem növekszik. Soha sem terveztem el, hogy gyereket szülök, sőt kifejezetten parázok a kisbabák láttán, mert még brutálisan messze állok attól a pontól, amitől azt mondhatom, ,,igen én megértem arra, hogy anya legyen belőlem".
- Most mondanom kellene valami okosat, meg vigasztalót, de semmi sem jut az eszembe.
- Johanna, inkább most maradjunk csendben, és élvezzük a csendet.
- Rendben, - egyeztem bele. Ott ücsörögtünk a folyosón, a műanyagszékeken, Bianka feje a vállamon pihent, és úgy éreztem, végre tényleg hasznát veszem a csendnek. Ha több eszem lenne, akkor abban a helyzetben frappáns szöveggel tudtam volna elődrukkolni, mégis úgy érzem, erre az egészre nincsenek jó szavak, amivel pontosan letudnám írni mit is éreztünk mindketten. Halkan szipogott, én pedig egyre gyorsabban vettem a levegőt, majd szépen lassan, hogy képes legyek megnyugodni.
- Holnap után kell visszajönnöm, - szólal meg halkan, szinte alig hallhatóan.
- Itt leszek veled, ha szeretnéd.
- Jó, egyedül képtelen lennék végig csinálni ezt. Kérlek, soha senkinek ne mesélj erről az egész bonyodalomról, mert nem szeretném, ha mások tudomást szereznének róla, hogy mennyire igazak is a pletykák, amik rólam terjednek.
- Esküszöm, soha sem mondom el senkinek, - könnyes szemekkel ígérem meg neki, és ekkor döbbenek rá az igazságra. Nem kellenek ide frappáns szavak, mert az is elég, ha itt vagyunk egymásnak, a többi csak üres szöveg lenne. Még pár percig tovább ültünk ott, aztán felállva elhagytuk az épületet. Haza fuvaroztam, jómagam meg visszatért a gimibe, mivel muszáj volt legalább egy kicsit személyesen beszélgetnem Bencével, aki Bálint szerint szintén visszajön a sulinkba, mint volt diák. A nagy tornaterem felé veszem az irányt, ahonnét a kiszűrődő zajokat hallom. Minden eseményt ott bonyolítanak le, és általában csak akkor használják testnevelés céljából, amikor a kinti pályán a hideg miatt nem tudják futtatni a fiúkat, vagy focimeccset bonyolít le a suli egy tesósulival. Ahogy beértem a terembe, megdöbbentett milyen sokan voltak kíváncsiak a gólyákra. A lelátórész tele volt gimisekkel, illetve már elballagott visszatérő fiatalokkal, akik kb minden ünnepségre visszatérnek, pláne akkor, ha lehetőségük van egy jó kis röhögésre. A tömegben képtelen voltam kiszúrni Bencét, viszont mást igen, akinek nem itt, hanem inkább otthon kellene lennie, és az eltört lábát pihentetni, ami még nem gyógyult meg teljesen. Egyenesen oda sétálok mellé. Nem köszönök neki, mivel ezzel is jelezni akarom, mennyire haragszok rá, viszont, amikor leülök a mellette lévő pár centiméternyi üres helyre, megfogja a kezem. Lent még javában tart a verseny, de nem érdekelt, mégis úgy tűnt jónak, ha inkább a kilencedikesek szerencsétlenségeit nézem, ahelyett, hogy mással foglalkozzak.
- Hívtalak, miért nem vetted fel? - súgja bele a fülembe, mert másképpen alig hallanám a nagy hangzavarban.
- Fontos dolgot kellet elintéznem, - súgtam én is bele a fülébe. Semmi lelkierőm nem volt ahhoz, hogy vitát kezdjek vele, mert amúgy sem lett volna semmi értelme, ha itt esek neki. - Mit keresel itt?
- Jöttem megnézni a húgom beégést. Nincs az a pénz, amiért kihagytam volna egy ilyen alkalmat, amikor égni látom őt, - nevet mellettem, és nagyon látszik rajta, mennyire kiakarja élvezni, hogy végre Niki is szenved egy kicsit. Míg Eliza volt az aranyos kishúg, addig Niki volt az, aki egy kicsit jobban megkeserítette Kristóf életét, bár néha-néha még én is besegítettem neki ebben.
- Még haragszom rád, - valamiért kibukott a számon, pedig nem akartam kimondani, mégis kicsúszott. Kristóf egy percre rám nézett, majd a tekintete az összekulcsolt kezünkön állapodott meg.
- Ha a pizzás dolog miatt, akkor üzenem, lépj tovább, lezárt ügy.
- Nem kerestél, és bocsánatot sem kértél.
- Semmi olyant nem tettem, amiért bocsánatot kellet volna kérnem.
- Persze, hiszen te soha sem csinálsz semmi olyant, nem igaz?
- Csak nem cinikus próbálsz lenni?
- Ja, pejoratív értelemben, mi? - szépen elkommunikáltunk egymással. - Inkább szarkasztikusnak próbáltam tűnni, de úgy tűnik, nem jött össze.
- Nagyon nem, - grimaszolt.
- Te viszont nagyon, de nagyon felhúztál akkor. Éppen egy nagy káosz közepén voltam.
- Ja, Dominik mesélte, - Kristóf képes volt rám nézve kacsintani egyet, meg jött azzal az eszméletlenül idegesítő nézésével. Egy kis idő elteltével egyre jobban kezdtem megérteni azokat a lányokat, akik könyörgés nélkül képesek voltak széttenni neki a lábukat. Jó, egytől-egyig ribizli volt mindegyik, de volt Kristófban valami megmagyarázhatatlan erő, aminek igen kevesen tudtak ellenállni, én viszont elégé jól tartottam magam. Dominik nevének említésére a gyomrom teljesen összezsugorodott, és a szívem pár pillanatra megállt dobogni, amit csak tetézett, amikor az említett személy rácsapott a hátamra. Mondanom sem kell, elégé sebesen ugrottam fel a helyemről, és szembe találtam magam vele, meg pár haverjával, akiket nem igazán ismertem, vagy nem emlékeztem rájuk.
- Ti mióta ültök ott? - nyögtem ki a kérdésemet még mindig őrülten zakatoló szívvel.
- Amióta elkezdődött a műsor, - válaszolta egyik ismeretlen srác a háromból, akik éppen azon versenyeztek ki tud több rágcsálnivalót a szájába tömni. Visszaültem Kristóf mellé, de úgy, hogy a fenti fiúkat is lássam, mivel nem bíztam bennük annyira.
- Visszatérve rám! - emelte fel a kezét jelzésképpen Kristóf.
- Kiveséztük a témát, lépj tovább, lapozzunk! - legyintettem, mintha egy legyet akartam volna elhessegetni tőlünk.
- Kezdesz megrémiszteni, - nézett rám rémülten. A szemeimet forgattam, és nem szóltam erre inkább semmit.
- Hmm! - vontam meg a vállam, majd széttártam a karjaim, amolyan ,,ez van!" stílusban.
- Mond csak furcsán dögös kis..khm..csaj! - húzódott közelebb hozzám az egyik felettem helyet foglaló srác, akinek hót fix fogalma sem volt arról, mi is a nevem, így kreált nekem egyet.
- Volt már maci a málnásodban? - a kérdése annyira lesokkolt, hogy köpni, de még nyelni sem voltam képes.
- Mi van? - pislogtam nagyokat, és kicsit elhúzódtam tőle, mert vészesen betört a magánszférámba, ami cseppet sem tetszett.
- Csináltad már egy fullos kocsi hátsóülésén? - kicsit pontosított a kérdésén, ami tovább gyilkolta a maradék agysejteket a fejemben. Felálltam, és összefontam magam előtt a karjaimat.
- Robbanni fog, - közölte a haverjaival cseppet sem kedvesen Kristóf.
- Na ide figyelj! - kezdtem bele a mondandómba. - Megpróbálok úgy fogalmazni, hogy feltud fogni, bár ez nem lesz könnyű. Neked még nem mondták a szüleid, hogy ilyen mocskos kérdéseket nem teszünk fel lányoknak? Jó, tudom, a magamfajta okos lányok nem állnak szóba a hozzád hasonló keménynek képzelem magam sráccal, mivel nekünk több eszünk van. Hozzátok az IQ harcos, plázacicák valók, aki elvannak eresztve bőségesen, viszont annyi eszük sincs, mint egy zokninak, mivel náluk okosabbnak képzelhetitek magatokat, és mint tudjuk, elégé cseszi az agyatokat, ha egy lány sokkal okosabb nálatok.
- Mintha csak Biankát hallanám! sóhajtott fel Dominik. - Nem gondolod, hogy kicsit túlságosan sokat vagy vele?
- Te meg Kristóffal, szóval kvittek vagyunk! - vágtam rá, aztán vissza is tértem a sráchoz, akin levezettem a feszültséget. - Mellékesen más lányokkal ellenben én nem bukok az olyan fiúkra, mint te, és baromira nem csípem azt sem, ha valaki ilyen alpári módon közeledik. Mi van, kiveszett a mai fiúkból a tisztelet egy lány irányt?
- Én megtisztelnélek az ágyamban, minden pozícióban, - röhögött össze a haverjaival, sőt még le is pacsizott Kristóffal, aki ahelyett, hogy mondott volna valamit a védelmemre, inkább tovább heccelte a hülye haverját.
- Jó, fussunk neki még egyszer, mert úgy tűnik túlságosan erősen fogalmaztam. - Már a fejemet fogtam, és nagyon sokan inkább az én magánműsoromat részesítették figyelemben. - Volt már rendes barátnőd, vagy mindig is magadnak verted? - jó ez természetesen csúnya kérdés volt tőlem, de mentségemre legyen szó, felhúztak.
- Angyalom, neked megengedem, hogy kivert, - vigyorgott rám, sőt elégé hányingerkeltően nyálazta a száját. A fiúk erre elkezdtek huhogni, mint a baglyok.
- A fogaidat szívesen kiverem, de más egyéb testrészedhez nem nyúlok, mert már attól többféle nemi bajt kap el az ember, ha rád néz. Komolyan, miért hiszik azt a fiúk, hogy baromira menő abból versenyt csinálni, hogy hány lányt fektetnek meg? - kérdeztem undorodva.
- Johanna, inkább állítsd le magad! - förmedt rám Kristóf.
- Anyuci bepipult, - szólalt meg az egyik néma levente.
- Mivel téged senki sem fog megb@szni, ezért ajánlom vonulj be apácának - közölte velem szívélyesen az a paraszt, akit előbb aláztam, vagyis csak próbáltam megalázni, mert még ahhoz is sík hülye, hogy felfogja a szavaim. Kristóf csak röhögött, és ez bántott a legjobban.
- De, valaki megfog, és az nem te leszel, - vágtam neki vissza nyugodtságot színlelve.
- Tudjátok fiúk, még nekem sem teszi szét a lábait, - szólalt meg tőlem nem messze Kristóf. Na, ettől tátva maradt a szám.
- Bocs, de mit mondtál? - annyira megcsapott a mondata, hogy totálisan lefagytam.
- Csak azt, hogy még nekem se teszed szét a lábaidat, - ismételte meg fapofával Kristóf. A következő percben a kezem már lendült, és egy jó nagy csattanással érintette végig az arcát. Nem bántam meg, hogy emiatt a mocskos szöveg miatt pofon vágtam.
- Büszke lehetsz magadra. Gratulálok, megint sikerült megmutatnod mekkora paraszt tudsz lenni, bár nem hittem volna, hogy pont én leszek a következő áldozatod, - lesajnálóan megráztam a fejem, és otthagytam őket. Tudtam, Kristóf a gipszes lába miatt nem fog utánam szaladni, aminek most az egyszer nagyon örültem, mert tovább fajult volna a veszekedésünk, és az tutira a barátságunk rovására ment volna, már ha ezt még annak lehet nevezni ezek után. Otthonról hívtam fel Bencét, aki közölte velem, hogy nem tudott elmenni a gólyaavatóra, mivel közbejött egy meló, de látta közösségin, vagyis Niki oldalán megosztott videót az egész műsorról. Elmeséltem neki mit művelt Kristóf, mire csak annyit válaszolt, hogy mivel jól ismerem, így ne legyek fennakadva a viselkedésén. Bencének igaza volt, mert ismertem Kristófot már jó régóta, és igen, tisztában voltam milyen akkor, amikor a haverjaival van, mivel olyankor pontosan a normális emberi formájának a totális ellentéte. Egyszóval, ha társaságban van, akkor kiszokott bújni belőle a kisördög. Utána Krisztiánnak is megírtam mennyire dühös vagyok Kristófra, viszont a kialakulóban lévő érzéseimről nem beszéltem egyik fiúnak sem, mivel arról jobb, ha csak Bianka meg Bálint tud csak, ahogyan Bianka terhességéről is jobb, ha inkább hallgatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése