Johanna nővére 4. Fejezet - Tánc és fogadás

Johanna nővére
4. Fejezet
Tánc és fogadás

,,A romantika a vágyakozásról szól."

Alice Katherine Applegate

Egy roppant pihentető hétvége után kész horror volt visszarázkódni a sulis életembe, amire rátett egy lapáttal az is, hogy ettől a héttől kezdték el írni, ki táncol az osztályból, és ki nem. Miután az egyik lány az osztályunkból letámadott azzal, hogy a tanárunkat, mármint az osztályfőnökünket roppant mód érdekli ki táncol, és ki nem, ezért itt lenne az ideje a döntésnek. Tudni akarta, van-e ruhám, vagy nincs, ahogyan arra is kíváncsi volt kit kérek magamnak párnak az osztályból, amire rávágtam, hogy fogalmam sincs mindezekről, mert egyáltalán nem izgatott eddig a dolog, ezért kértem tőle egy kis haladékot. Éppen irodalmon ültünk, amikor megböködtem Bálint karját, mivel a táblánál éppen feleltek, és neki sem volt jobb dolga, így muszáj volt neki szegeznem a kérdésem.
- Te kivel táncolsz a szalagavatón? - tettem fel neki a roppantul izgalmas kérdést.
- Egyedül magammal, - kaptam meg a roppantul izgalmas választ rá.
- Van már partnered? - kicsit szépítettem a kérdésen.
- Még nincs, de nem igazán akarok táncikálni, - látszott rajta mennyire elborzadt a ,,tánc" szó kinyögése után.
- Ricsi tuti Elizával forog, én meg nem találtam magamnak párt, - magyaráztam a helyzetem.
- Kerestél egyáltalán?
- Igen, és találtam is egy jelentkezőt, - kacsintottam úgy, ahogyan Kristóf szokott, amikor nyert ügye van egy csajnál.
- Nincs az a pénz, amiért én képes lennék! - tiltakozott hangosan, amit a tanárunk meghallott, így még az én hibámból mehettünk ki a táblához mindketten felelni. Amíg én négyest kaptam, addig Bálint összekapart egy kettest, aminek annyira örült, mintha ötöst kapott volna, vagy mintha megnyerte volna a bajnokságot. Kicsit bűntudatom lett, hogy miattam kellet vért izzadnia, bár mentségemre legyen szó, semmi olyant nem tettem, azon kívül, hogy próbáltam rávenni a táncra. Tudtam, Bálint túlságosan olyan, mint Kristóf és Bence összegyúrt kiadása, ezért bizony nehezebb lesz megtörnöm a kemény elhatározását, miszerint eszébe sem jut velem keringőzni, amit nagyon szeretnék. Emlékszem, amikor láttam a nővéremet abban a csodálatos menyasszonyi ruhában az ő szalagavatóján, amikor Krisztiánnal táncolt, és talán akkor határoztam el én is, egy nap majd jómagam fog ott állni ilyen szép ruhában, miközben minden szem rám szegeződik. Istenem, annyira beleszerettem abba a pillanatba, és annyira, de annyira a részese akartam lenni, ezért muszáj volt párt találnom magamnak. Viszont, sajnálatos módon nem csak ez volt a napom fénypontja, sőt közelről sem ez volt a legrosszabb része, mert a java csak utána jött. Éppen a reggeli szendvicsemet ettem az osztályban, amikor odajött hozzám az osztályfőnököm, és kihívott a folyosóra. Kicsit paráztam, mivel elképzelésem sem volt afelől, mégis mit követhettem el.
- Van valami probléma velem? - kérdeztem rá kissé parázva, mivel ilyen beszélgetésben utoljára akkor volt részem, amikor Bella lelépése után kissé tettem a sulira, meg úgy mindenre, aminek fontosnak kellet volna lennie számomra. Akkor a tanárnő szintén kihívott a folyosóra, és elbeszélgetett velem, viszont akkor nagyon örültem annak, hogy ő volt az egyedüli, aki nem erőltette rám azt,  hogy nekem igen is beszélnem kell a történtekről, pedig akkoriban más vágyam sem volt, mint hallgatni, és eltűnni mindenki elől.
- Nem, csak most szóltak nekem, hogy idén nem indítanak el pár fakultációt, mivel kevés rá az érdeklődő, - közölte velem a tényeket.
- Tehát, akkor nem lesz törifakultáció? - a nagy francot!
- Sajnálatosan idén elmarad, mivel a c-sek közül is csak két lányt érdekel, tőlünk meg a másik osztályból is csak egy valakit, és mivel elballagtak a tavalyi végzősök, így nincs olyan diák, aki érdeklődjön a töri iránt.
- Szóval, akkor fakultáció nélkül maradok? - ez volt a lényege az egésznek, mivel egyre kellet mindenképpen járni, csak amire addig jártam, azt érdeklődés hiányában megszüntette a suli. Micsoda mázlista vagyok!
- Van más is, amire járhat. Ilyen például a média, etika, informatika, angol, német, biológia, tesi, zene, vagy még biztos akad más.
- Az informatika és angol kilőve, mert csináltam előrehozottat mindkettőből, és nincs tervben emelet, így azok kipipálva. Média és etika, nem köt le, a tesi alapjáraton nem nekem való, amennyire béna vagyok, a zenéhez meg botfülem van, így maximum a biológia, ami szóba jöhet. - A francba, pont azt a tantárgyat próbáltam elkerülni, erre nem hiszem el, hogy nincs más lehetőségem.
- Van még kémia, meg fizika - próbálkozott az osztályfőnököm, de ezekkel sem aratott valami nagy sikert nálam, mivel mind a kettő brutálisan távol állt tőlem.
- Mintha tavaly lett volna egy olyan kiskapu, hogy aki csinált előrehozottat annak nem kellet bejárnia fakultációra, - jutott hirtelen eszembe az ötlet.
- Utána nézek, de nem ígérek semmi biztosat, - közölte velem, majd a csengő miatt ennyi is volt a beszélgetésünk, mivel neki egy másik teremben volt órája, engem meg már várt a matek, no meg a tanár, aki azért nézte el a késésem, mert látta kivel beszélgetek éppen. Mondanom sem kell, kicsit elkenődtem, hiszen a töri volt az egyetlen tantárgy, ami mind közül a legjobban érdekelt, és amivel terveim is voltak, viszont így ezekről le kellet tennem, mert ha mégis törit választottam volna, akkor maximum úgy tudtam volna megoldani, hogy odamegyek kuncsorogni a másik töri tanárhoz, aki nem tanít engem, mert a miénk túlságosan elfoglalt, hiszen neki idén sokkal több dolga lesz, mint eddig bármikor. Két tanórával később a vécében mostam éppen kezet, amikor Bianka csörtetett be tiszta idegesen. Tisztában voltam vele, ilyenkor jobb elmenekülni előle, mint beszélgetést kezdeményezni velem. Csak legnagyobb szerencsémre pontosan úgy helyezkedett, hogy elállta a kifelé vezető utamat, így még a menekülésre sem volt esélyem.
- Akarsz róla beszélni? - bukott ki belőlem a kérdés. Bianka hisztérikusan toporzékolt egy sort, aztán végre lenyugodott annyi időre, hogy kitudja bökni mi is bántja ma.
- Nincs párom, és fogalmam sincs kit fenyegessek meg azért, hogy táncoljon velem.
- Üdv a klubban! - ütögettem meg a vállát, amikor életünkben először ugyanabban a dilemmában szenvedtünk mindketten.
- Nem akarok veled egy klubban lenni, sőt semmiféle klubban nem akarok lenni. Az osztályból a fiúk mind lusták, vagy már le vannak foglalva, ezért már csak a  nyomorékok maradtak.
- Nincs nyomorék osztálytársad, - emlékeztettem a tényre.
- Tudod, hogy nem úgy értettem. Tehát, nincs senki, akivel táncolni tudnék, és én oltárira táncolni akarok, viszont külsőst nem hozhatok, mert azok, akiknek van már párjuk megszavazták, hogy ez mégis csak egy osztály szintű esemény, ahol nincs helye idegennek. Hurrá, szóval már esélyem sincs arra, hogy Dominik meg én keringőzünk.
- Nálunk senki sem döntött így, viszont az osztályfőnök feldobta, hiszen pont egyforma arányban vagyunk, majdnem.
- Mázlista!
- Nem, mert ettől eltekintve nekem sincs, és szerintem nem is lesz, szóval leteszek erről a tervemről.
- Mi van? - döbbent meg Bianka, vagy csak simán sokkot kapott az elhatározásomtól.
- Egyedül nem táncolhatok, mivel ez egy páros tánc, és ha nem lesz partnerem, akkor sajnos el kell vetnem az ötletet.
- Képes lennél ilyen kis piszlicsáré dolog miatt megfutamodni, és feladni? Hová lett az a Johanna, aki tavaly egész évben arról papolt nekem, mennyire várja a szalagavatót, mert a lovagjával akar táncolni? Megjegyzem, azóta megtaláltad a lovagod?
- Nem, sajnos még nem jutottam a képzeletbeli pasim nyomára, de ami késik, az nem múlik.
- Tudod mit? Nekünk igen is lesz párunk a szalagavatós táncra, szóval húzd ki innét a segged, és keríts magadnak egy fiút, aki képes elviselni téged! - parancsolt rám ellentmondást nem tűrve.
- Igen is Kapitányasszony! - tisztelegtem neki, aztán kifutottam, még mielőtt tovább folytatta volna a szentbeszédet. Utána tovább rágtam képletesen értve Bálint fülét, aki nagy nehezen, de mégis belement a táncba, így miközben a fakultáció nem is tűnt megoldott kérdésnek, addig ez igen, ami eszméletlenül boldoggá tett engem. Ebbe szerepet játszott az, hogy elmondtam Bálintnak mi az oka annak, amiért ennyire ezt szeretném, és mivel látta rajtam mennyire fontos ez nekem, ezért ment bele, nem pedig nagyobb hatalmak nyomására, bár elterveztem hogyan uszítom rá Bencét, hogy győzze meg őt, de ezt inkább elvetettem. Hétfőre lett táncpartnerem, viszont nem volt fakultációm, ami viszont csak szerdára tudott megoldódni, mivel közölte velem az ofőm, hogy nem muszáj járnom fakultációra, viszont érettséginél kell egy választott nyelvből érettségiznem, és mivel csináltam angolból, így már csak a német maradt, ha nem szeretnék emeltet csinálni, ami totálisan ki volt húzva a terveim listájáról. Így lett a német a választott nyelvem, aminek köszönhetően járhatok minden kedden hetedik meg nyolcadik órában a százhatos terembe. Hurrá! Szerencsémre viszont a próbák mindig csütörtök délután lesznek, mert hétfő, az mégis csak hétfő, meg mindenki számára az a legnehezebb nap az egész héten. A kedd meg a szerda alapból kilőve a legtöbb fakultáció miatt, a péntek meg azért, mert az a legkedvencebb napunk, és senkiben sincs olyan elvetemült hajlam, ami azt mondatná velünk, maradjunk bent sokáig táncolni, ahogyan a hétvége természetesen totálisan szabad, és annak szabadnak is kellet maradnia. Csütörtökön az első táncpróbánkon nyilvánvaló lett számomra, hogy mind a három osztály ugyanarra a számra táncol, és ugyanakkor ezért egyszerre lett a próbánk, viszont jó hír, miszerint Bianka is talált magának párt, mert elfogadta az egyik általa nyominak elkönyvelt srác felkérését. Aznap nem csak ezek lettek számomra nyilvánvalók, hanem az is, hogy egyáltalán nem tudok táncolni, sőt kifejezetten botlábam van még ehhez is, pedig egészen eddig meg voltam győződve róla, csak is a tesivel vagyok ilyen kicseszett viszonyban.
- Bocsi! - kértem Bálinttól vagy ezredjére bocsánatot, amiért megtapostam a lábát. Ő azzal viccelődött, hogy örül annak, miszerint nem vagyok olyan nehéz, mert akkor attól kéne félnie, palacsinta lesz a lábfejeiből. Mondanom sem kell, ettől csak még rosszabbul ment a tánc, sőt a kedvem is elment az egész felhajtástól, pedig annyira, de annyira oda meg vissza voltam tőle. Próba végére szomorúan hajtottam haza, és semmihez sem volt semmi kedvem. Vacsoránál Viktor kiszúrta a nagy bánatomat, így neki meg Marika néninek is elkellet mesélnem, mennyire szerencsétlenül táncoltam, ami baromira megnehezítette a próbát.
- Többet gyakorlod a lépéseket, és menni fog, - Viktor próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel.
- Nekem akkor sem fog menni, mert egy szerencsétlenség vagyok! - hisztiztem éppen úgy, ahogy Bianka szokta, amikor rájön az öt perc.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz.


- Oké, rendben! - adtam neki igazat, aztán a továbbiakban inkább róla beszélgettünk, meg elmesélte mennyire fárasztó napja volt. Vacsora után a szobámban dekkoltam, amikor Marika néni szólt, hogy vendégem van, és lent vár rám a nappaliba, de nem árulta el ki az, csak azt mondta, hogy siessek le. Amolyan ,,a fene se siet, mert nem ég a ház" alapon szépen lassan leballagtam az emeletről egyenesen be a nappaliba, ahol Kristóf terpeszkedett a kanapénkon.
- Te mégis mit keresel itt ilyenkor? - támadtam neki.
- Neked is szép jó estét drága kicsi bogaram! - ugrott fel hirtelen, amitől kissé sikerült rám hoznia a frászt. Látszott rajta, hogy vagy az egyetemről jött, vagy a munkahelyéről, mert elégé fáradtnak tűnt.
- Ne nevez ,,bogaramnak", mert csak is Marika néni hívhat így! - csattantam fel ingerülten, és kissé bántott, hogy még semmi olyan idegesítő dolgot nem követett el, de én már a vérét akarom ontani.
- Bocsánat, az árva hercegnő jobb?
- Menj a pokolba! - igen, csak ,,pokol" helyett inkább egy másik p betűs helyre küldtem.
- Mennék is én oda, csak per pillanat nincs rá jelentkező.
- Kristóf! - undorodtam el.
- Te jöttél azzal, hogy menjek oda, én meg válaszoltam neked, hogy mennék csak nincs kiébe. Mindegy. Most nem azért jöttem, hanem beszéltem Bálinttal, és mesélte mi történt. A kis bicebóca, elárulta hol, meg hogyan szerezte a sérüléseit, - rajtam meg Bálinton gúnyolódott, és nem tűnt olyannak, aki végre készül kinyögni miért is jött ezen kívül.
- Közlöm veled, Bálint nem bicegett, vagyis helyesbítve nem bicegett annyira, amikor haza vittem, szóval miért is jöttél? Ha csak ezért, akkor ha kiröhögted magad, mehetsz is, pá! - mutattam az ajtó felé, amivel megmutattam neki merre tud kijutni a házból.
- Nem, ne értsd félre, csak segíteni szeretnék.
- Mi van? - kidülledtek a szemeim, a levegő bent ragadt a tüdőmben, és egy pillanatra még a vérkeringésem is lelassult.
- Azért, jöttem, hogy segítsek neked. Tisztában vagyok vele, mennyire fontos ez neked, de Bálint szavaiból kivéve irtóra béna vagy, tehát itt lép közbe egy segítőkész barát.
- Miért van rossz előérzetem?
- Johanna, nem kell mindig rosszra gondolni.
- A te esetedben?  Emlékszel, amikor engem küldtél oda egy csajhoz, akit felakartál szedni, hogy vegyem rá, randizzon veled?
- Nem rémlik, - rázta meg a fejét, de látszott rajta, mennyire tökéletesen emlékszik rá.
- A csaj barátja viszont biztos emlékszik rád, mivel ő juttatott kórházba, amikor megtudta mivel próbáltad etetni a barátnőjét. Aztán ott volt a jogalány, aki miatt több mint egy hónapig járhattam veled jogára, mivel egyedül nem akartál elmenni, és azt is remek ötletnek állítottad be, ahogyan még hosszasan sorolhatnám a többi kudarcodat.
- Nyugi, ez most tényleg más lesz.
- Mégis miben? - tettem csípőre a kezeimet, és kicsivel közelebb mentem hozzá.
- Van egy tökéletes tervem. Te nem tudsz táncolni, én viszont tudok, így megtanítalak.
- Itt jön az a rész, amikor közlöd, hogy cserébe mit vársz tőlem.
- Tudod, mit? Ajánlok egy fogadást, amit tutira nem fogsz visszautasítani.
- Megint mit agyaltál ki? - kezdtem félni tőle, hogy tényleg agybajban szenved, és nem csak szimplán hülye.
- Ha megtanítalak táncolni, lehet egy kívánságom.
- Mi lesz, ha nem sikerül? Amúgy ezerrel jössz nekem a múltkori miatt.
- Múltkor nem volt semmi, hiszen arról nem én tehettem, te mentél bele. Ami, a kívánságokat illeti, már csak kettő maradt, szóval jól oszd be, ne pazarold el felesleges dolgokra. - Gyanús volt számomra ez a jó tanács tőle.
- Még nem válaszoltál arra, mi lesz, ha nem sikerül, - ismételtem meg a kérdést, mert ezen kissé átlendült.
- Mivel így is jövök kettő kívánsággal, ismétlem kettővel, ezért mást kell kitalálni.
- Nekem lenne egy ötletem, - a sátáni kacajom teljesen betöltötte a nappalit.
- Rémisztő, amikor ezt csinálod.
- Ha, nem tanulok meg táncolni maximum úgy, hogy a premier napján minimum egyszer ne lépjek rá Bálint lábára, akkor neked egy hónapig nem lesz semmiféle hálópajtásod.
- Uram Isten! - kapott a szívéhez, és elterült a szép hófehér szőnyegünkön.
- Csak egy hónap, ami január lesz, mivel decemberben lesz a szalagavatónk, - mondtam neki, miközben éppen a papucsos lábammal rugdostam a földön elterülő élettelennek tűnő testét. Igen, Kristóf rettentően remek színész volt, egy igazi őstehetség, amit sajnálatos módon mindig rossz célokra szokott bevetni.
- Hogy lehetsz ilyen szívtelen? Tudod, hogy január harmincegy napos? Hogy a fészkes fenébe fogom én azt kibírni? - háborgott, és itt jött szóba a ,,kapitány", ahogy ő hívja a szerinte jobbik részét a testének, hiszen ha nem csinálhatja, akkor ő nem bonthat vitorlát, így szegény elfog sorvadni, sőt Kristóf biztosra vette, leesik neki. Közöltem vele, nem fog, viszont ezen kívül semmi mással nem tud rávenni, hogy belemenjek ebbe. Tehát, megkötöttük a fogadást. Egy részem kissé parázott ettől, mégis mit kívánhat Kristóf, ha összejön neki a dolog, mert ismerem őt, és tudom mennyire mocskos a fantáziája, bár én amolyan legjobb barát vagyok számára. Jó, Kristófnak még ez sem akadály.
- Johanna, Kristóf miért fekszik a szőnyegen, és miért bőg? - lépett be a nappaliba Viktor, aki reményeim szerint nem hallotta a beszélgetésünket, bár nem mertem volna rá megesküdni. - Helyesbítek. Tudni akarom én ennek az okát?
- Nem, szerintem nem, - ráztam meg a fejem.
- Oké, ne maradj fent sokáig, holnap suli, - figyelmeztetett, aztán elhagyta a helyiséget. Kristóf miután Viktor elment, egyszer csak felugrott, és közölte velem, ha ekkora dolgok forognak kockán, akkor ellentmondás nincs, csak tánc, szóval választási lehetőség hiányában belementem, és megmutattam mennyire nem tudok keringőzni.
- Első lépés, fogd meg a kezem, - nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam, majd a vállára tettem a másikat. - Most a másik kezemet a derekadra teszem, - vázolta nekem a következő lépést, viszont tényleg váratlanul ért, amikor a derekamnál megéreztem a kezét. Röhögve hátráltam el tőle, ami kicsit meglepte, mivel nem sokszor utasították vissza eddigi élete során. - Most meg mi van? Kezdek félni, hogy van valami veled, és mindjárt bejelented, hogy a saját nemedhez vonzódsz.
- Nem jelentek be semmit, csak váratlanul ért, - törölgettem meg a szemeimet, mivel annyira nevettem, hogy pár kosza könnycsepp kicsordult.
- Akkor kezdhetjük? - várta hogyan reagálok ezek után, és mivel örökké nem menekülhettem előle, ezért hagytam neki, hogy oda tegye a kezét, amíg az a kéz ténylegesen ott is marad. A következő percek arról szóltak, hogyan próbálta beleverni a fejembe a lépéseket. Már tíz is elmúlt, amikor rápillantottam a mobilomra.
- Holnap suli, - közöltem vele célzásképpen. Kristóf szörnyülködve ült a kedvenc fotelemben.
- Istenem, nálad rosszabb táncost még életemben nem láttam, pedig a bulikon tudott rázni a segged.
- Az egészen más, - keltem a védelmemre.
- Zseni vagyok, nem varázsló, basszus, mire vállalkoztam! - kiáltott fel a fejét fogva fájdalmában.
- Annyira azért nem vagyok rossz, - mentegetőztem.
- Egyáltalán tudod melyik a jobb meg a bal? - nézett rám gúnyosan.
- Igen, tudom - fújtattam.
- Nagyon nem úgy tűnik.
- Kristóf, mára eleget szívtad a vérem, majd valamikor folytatjuk, - néztem rá szúrós tekintettel.
- ,,Valamikor"? Most van szeptember, tehát van ez a maradék napunk, meg október, november, és már itt is lesz a december, tehát nem ,,valamikor", hanem holnap, meg innentől kezdve minden nap, mert egyszerűen tényleg borzalmas vagy, én meg túlságosan szeretem a kapitányt, hogy szenvedni lássam.
- Túlreagálod az egészet, és amúgy is jössz a kotonok árával.
- Ez a tánc, amit te leművelsz, megfizethetetlen nekem, szóval semmivel sem lógok - vágta a képembe.
- Szakadj már le a tánctudásomról! - csattantam fel.
- Tánctudásnak mered nevezni? Inkább haláltáncnak nevezném, nem pedig tudásnak.
- Tűnj már el innét! - förmedtem rá, amikor már tényleg totálisan betelt nálam az a bizonyos pohár. Kristóf nehezen, de elhúzta a csíkot, viszont másnap reggel Bálintnak jól megmondtam a magamért, amiért első dolga volt elmondani neki a történteket, mert ezzel megadta Kristóf számára az egyetlen lehetséges lehetőséget, ami miatt beletudott vinni egy fogadásba. Persze, totál kibuktam, amikor Ricsi Elizával együtt azon szakadt, mennyire szerencsétlen voltam, és összeszámolták hányszor tapostam meg Bálint lábát, így a pénteki napom szintén nem alakult úgy, ahogyan reggel elterveztem, sőt totálisan pocsék volt, amin még a kis napsütés sem volt képes változtatni.
- Kész a matekod? - fordult oda hozzám Eliza, miközben a folyosón ácsorogva olvasgattam Kristóf hülye üzeneteit, amiket közösségin küldözgetett megállás nélkül.
- Hmm? - éppen a szendvicsemen rágottam, így nem tudtam bővebb választ adni, csak az arcvonásaimból vehette ki, hogy nem értettem a kérdését.
- Kész a matekod? - ismételte meg a kérdését.
- Nem volt házi, csak egy feladatott kellet befejezni, - válaszoltam neki.
- Mert az szerinted nem házi?
- Nekem nem volt az, mert itt megcsináltam.
- Odaadod? - bociszemeket meresztett rám, hogy ezzel is levegyen a lábamról. Sajnos, ebben az egy tulajdonságában megegyezik azzal a gyökét testvérével, hisz a könyörgős bociknak senki sem tud ellenállni, vagyis én biztosan nem.
- Hogy lesz neked matekérettségid? - ez foglalkoztatott azóta, amióta kilencedik óta az osztálytársam.
- Még nem tudom, de mindent meg lehet oldani, - vonta meg a vállait, aztán már ott sem volt. Szerencséjére vissza volt egy irodalom, amin felelés alatt simán lesz elég ideje leírni rólam, mint mindig, mivel szerintem ő soha sem írt még életében egyszer sem házit. Éppen egy idiótán ugráló nem tudom én milyen fura fejű figurákról küldött nekem képeket Kristóf, amikor megcsörrent a mobilom. Krisztián hívott.
- Mi újság? - percre pontosan egyszerre kérdeztük meg a másiktól. Minden beszélgetésünket így indultjuk, és ez már olyan hétköznapi számunkra, hogy megkérdezzük a másiktól hogy van. Én a táncról meséltem neki, meg arról mennyire megszívtam, ő viszont arról tett említést, miszerint hamarosan egy hónapra haza utazik, mivel valami versenyen kell részt vennie, és bekerült a csapatba. Gratuláltam neki, viszont valamiért legbelül féltem attól, hogy viszont látom őt, hiszen bár vele majdnem minden nap beszéltem, attól még biztosra veszem oltárira megváltozott a kinti hatások miatt, ahogyan én is felnőttem. Bár igazság szerint nem csak kívül változtam, de belül is, ami rossz, mert mindezek miatt kezdtem nagyon hasonlítani Bellára. Múltkor ahogy belenéztem a tükörbe, a hajam színén kívül egy halom közös vonást fedeztem fel köztünk, vagyis aközött a lány között, aki három évvel ezelőtt volt. Mi lesz akkor, ha Krisztiánt Bellára fogom emlékeztetni, és ezzel akaratlanul is fájdalmat okozok neki? Mi lesz akkor, ha valami rossz történik, és megszakad a barátságunk? Mindezen kérdések mellett, amik a fejemben kavarogtak, képes voltam normálisan válaszolni a kérdéseire, míg be nem csöngettek. Viszont este, amikor Kristóf átjött próbálni a keringőt(Bence megmutatta neki a táncot, amit a tanárunk a netről szedett le), kissé szétszórtabb voltam, mint úgy általában bármikor.
- Mi a baj? - suttogta a fülembe Kristóf, amikor lassúzni tanított éppen.Soha sem fogom megtudni hol tanult ez táncolni, vagy csak úgy magától gondolja, hogy annyira remek, de inkább ráhagytam, mert nála még én is reménytelenebb esett vagyok. Egy nagyon lassú számra andalogtunk, mint régebben, amikor kissé benyomtunk, és azt se tudtuk mi szól, de mi összebújva dülöngéltünk. Most is így volt.
- Kicsit fárasztó napom, hetem volt - válaszoltam én is suttogva.
- Bocs, hogy tegnap olyan bunkó voltam, - kért bocsánatot a viselkedése miatt.
- Nincs semmi baj, - fújtam ki a levegőt nagyon lassan. Tisztára olyan pillanat volt, mintha minden csigatempóra kapcsolt volna körülöttünk, csak mi mozogtunk volna túlságosan gyorsan. Bevallom, tetszett a jelenet nekem, és az is, ahogyan magához szorított, mert a szíve dobogása megnyugtatóan hatott rám, ahogyan az is, milyen nyugodtan vette a levegőt, meg milyen aranyosan simogatta a hátamat, egyszer sem próbálva kihozni engem a sodromból. Olyan volt akkor Kristóf, mintha nem is ő lenne, pontosabban, mintha a csajozós kurvapecér énje nem is létezne, pedig sajnálatosan ott van benne legbelül, ami egyáltalán nem nyugtatott meg engem.
- Akkor sem lett volna jogom ezen poénkodni, tekintettel arra, miszerint én erőltettem rád magam.
- Barátok vagyunk, és a barátok néha egymás agyára szoktak menni, de attól még barátok.
- Ezt tartsd észben, amikor legközelebb veszekszünk.
- Nem akarok veled veszekedni, de úgy feltudsz bosszantani.
- Bence nem? - kíváncsiskodott, és egyszer megpörgetett nagyon lassan. Az itthoni vékony hosszúnadrágom volt rajtam, meg egy sima fekete póló, így cseppet sem hasonlítottam azokra a lányokra, akiket felszokott szedni, mivel ők mind olyan ,,mások". A legtöbbjükön olyan vastag a smink, mint a falon a vakolat, vagy totálisan műanyagok.
- Ő nem.
- Egyáltalán veszekedtetek már? - Bence a világ legnyugodtabb természetét örökölte, és még soha sem láttam igazán üvöltözni, vagy veszekedni senkivel, még velem sem, ami nagy szó, mert én egy kibírhatatlan nőszemély vagyok.
- Nem, viszont lenne egy kérdésem. - Erre felkapta a fejét, én pedig belenéztem a gyönyörű szemeibe. A szemei olyanok voltak, mint a végtelenség számomra, teljesen lehetetlenség  kiismerni a tulajdonosukat, mégis olyan csodálatosnak tűnt mind a kettő.
- Micsoda? - hajolt közelebb hozzám.
- A hozzád hasonló fiúk, mégis mit esznek az olyan cicababákon, akikbe annyi IQ szorult, mint egy tyúkba, vagy még annyi sem?
- Másokról nem tudok nyilatkozni, de a saját nevemben elmondhatom, hogy ők azok, akiket bármely srác könnyen megkaphat, és még csak küzdenie sem kell. Ők nem olyanok, mint te.
- Miért, én milyen vagyok? - mire kitudta volna nyögni a válaszát, valaki lekapcsolta a zenét, és felkapcsolta a villanyt. Kapásból nem tudtam mi is történt, bár annyit érzékeltem, hogy Kristóf ellép tőlem, és mond valamit, de nem hallottam meg pontosan mit is, mert az agyam totálisan kikapcsolt az előbbiek miatt. Ekkor tudatosult bennem, hogy kezdtem megérteni hogyan képes annyi lányt összeszedni, hiszen még engem is levett a lábamról, pedig nekem elégé határozott felfogásom van, meg gondolkodásom az ilyenekről, mégis totálisan szétolvadtam. Ahogy sikerült újra elindítanom az agyam, és működésre bírni, már sokkal tisztább volt minden. Megfordulva észrevettem Liliánát, aki gyanúsan méregetett minket, bár szerintem csak próbálta kitalálni mit is zavarhatott meg az imént.
- Szia! - nyögtem ki a szavakat.
- Csak nem megzavartam valamit? - érdeklődött Lili, és a szemeit le sem vette Kristófról. Amióta utoljára itthon volt, azóta Kristóf totálisan megváltozott, így szerintem eltartott neki egy kis ideig, mire felismerte ki áll mellettem.
- Nem, csak táncot tanítottam Johannának, mert táncol a szalagavatóján, - látszott Kristófon, hogy elégé zavarban van, mégis próbált nyugodt maradni.
- Aha, értem! - pislogott nagyokat a frissen befutó világutazó, akiről egyértelműen leolvasható volt, mennyire nem hiszi el, amit az előbb hallott. Itt talált engem meg őt a sötétben, amint gyertyafényben összesimulva lassúztunk valami számra, amit Kristóf választott ki az internetről.
- Én most megyek, - indult meg kifelé Kristóf, és miután elköszönt tőlünk lelépett. Ott maradtam vele a nappali közepén, és azon agyaltam, vajon most mégis mi a fészkes fenét keres itt, hiszen mindig is volt oka a felbukkanásának. Sajnos, ez most is így volt.