3. Fejezet
Péntek
,,Amikor tinédzser vagy és szerelmes, azt mindenki tudja, csak te nem, és az, akibe szerelmes vagy."
John Scalzi
Péntek. Igen, eljött az első pénteki napom a suliba, ami annyit jelentett, hogy lesz két nyugis napom, amit tutira veszek, hogy nem tanulással fogok eltölteni. Reggel a suliban egyenesen a könyvtárba mentem, mivel kiolvastam a könyvet, és minél előbb leakartam passzolni, még mielőtt elfelejteném, és év végén jutna eszembe, hogy valamiről megfeledkeztem.
- Már ki is olvastad? - nézett rám döbbent tekintettel Anna néni, amikor odaadtam neki a vissza hozott művet.
- Igen, volt egy kis időm, - válaszoltam.
- Hogy tetszett? - érdeklődött, én pedig nem igazán akartam neki elmondani, mennyire borzalmasnak találtam ,,gyerekfejjel" a Mefisztót, mivel ez még tényleg túlságosan erősnek bizonyult számomra. Sokszor előfordult már velem, hogy ilyen téren feszegettem a határaimat, és néha képtelen voltam felfogni a könyv mondanivalóit, már ha az képes egyáltalán bármit is mondani.
- Mondjuk úgy, hogy elolvastam, de nem hiszem, hogy ismét megteszem, - szépítettem azon, amit eredetileg akartam mondani neki. A másik szövegben szerepelt volna az, hogy egy ilyen hátborzongatóan megírt könyvet mégis hogy képes egy diákokkal teli gimnáziumban feltenni a polcra.
- Annyira nem tetszett? - elkámpicsorodva nézet a szemeimbe.
- Tetszett meg minden, de ez nagyon nem az én műfajom, és eszméletlenül nem tudtam elképzelni magamról, hogy ennyire nem tudtam megérteni egy könyvet. Egyesek azt mondják, egy könyv, csak könyv, és nincs olyan, hogy nem lehet megérteni, de itt a bizonyíték, ahogy számtalan másik könyvnél, ha túlságosan fiatalon olvasod, akkor nem biztos, hogy elnyeri a tetszésed.
- Én Antoine de Saint-Exupéry könyvével voltam így, mivel A kis herceg nem egy egyszerű gyerekmese, mint azt olyan sokan gondolják. Azt hiszem annyi idős lehettem, mint te, amikor képes voltam felfogni a másodlagos jelentőséget, ami megbújt a lapok között.
- Bevallom őszintén, én azt se tudtam végig olvasni, - kicsit ciki volt bevallani, mert bár hatalmas könyv fanatikus voltam, de egy ilyen dolog még sem hangzott olyan jól a számból, mivel én azt próbáltam a külvilág felé sugallni, hogy mennyire tökéletes emberi lény vagyok, aki több mint száz könyvet képes elolvasni művelődési céllal. Bevallom, ez is olyan dolog, amit néha enyhén túlszoktam reagálni.
- Majd ha idősebb leszel, meg fogod tudni érteni a dolgokat, - vigasztalt meg.
- Most hol lesz órád? - váltott témát.
- Matekom lesz a kettőszáz..ö...tizenkettesben - jutott eszembe a végére, hogy mégis melyikbe kell bemennem. - Még így év elején nem igazán tudom az órarendet, meg az is sokat változott, hogy mikor melyik teremben vagyunk.
- Ugye felírtad?
- Igen, az órarenddel együtt, - feleltem a kérdésre. Pontban nyolc előtt értem be matekra, és a tanár még sehol sem volt, aminek örültem, mivel fő hobbijának számított a táblánál szívatni azokat, akik később estem be, mint ő, és ez ellen az sem volt kifogás, hogy most kezdtük az évet, hiszen a tavalyi anyagra bármikor visszakérdezhet.
- Hogy telt a randi? - kérdezett rá reggel Bálint, amikor helyet foglaltam mellette a szokásos helyünkön.
- Az nem randi volt, hanem baráti lógás, - javítottam ki kissé hisztérikusan.
- Nem kell bekapni, csak viccelek, nyugi.
- Nem vagy vicces! - morogtam pufogva, miközben a hajamat igazgattam.
- Lennie kellet valaminek, ha ennyire kibuktál.
- Nem Kristóf miatt buktam ki, csak azért, amiért kamuztam neki is, meg Bencének. Este elakartam neki mondani ezt az egészet, de nem tudtam elérni.
- Ja, mert tegnap késő estig szereltünk, és egyikünk sem figyelte a mobilját, - magyarázkodott.
- Nem kell mentegetőzni, elhiszem.
- Csak úgy néztél rám, mint aki számon kér hol voltam tegnap.
- Mit érdekel engem, hogy te tegnap merre jártál? - megjegyzés, ha érdekelne, akkor az csak is Bence részéről.
- Tényleg úgy néztél, - erősködött.
- Ha ezt ilyen jól kibeszéltük, lapozhatnánk? - tényleg nem néztem rá úgy, mert egyáltalán nem néztem rá, hanem a megérkező tanárt figyeltem, aki magával cipelte a laptopját.
- Akkor elárulod mit csináltál tegnap Kristóffal? - tért vissza az előző témához Bálint.
- Miért akarod ennyire tudni?
- Csak érdekel, vagy baj?
- Nem, egyáltalán nem baj. Moziba mentünk, meg kajáltunk, és levitt a folyóhoz, - vázoltam a tegnapi napomat neki, bár tényleg nem értettem, miért akarta ennyire tudni.
- Öcsém, vagyis húgom, ez egy randi volt - böködött meg vigyorogva.
- Nem! - tiltakoztam elégé erősen.
- Jó, te minek neveznéd?
- Lógásnak, ami arról szólt, hogy távol kellet tartanom őt a házuktól, hogy a barátnőm, meg a barátod kettesben tudjon lenni.
- Ez bizony Kristófnál egy randi. Komolyan, ha nekem nem hiszel, akkor kérdezd meg valamelyik volt csaját, ők mind ezt fogják mondani, mert mindegyiket moziba vitte, majd kajáltak és végül a folyóparton kötöttek ki.
- Igazság szerint én mondtam neki, hogy bevetheti a béna csajozós dumáját.
- Jó, ez elgondolkodtatott, - simogatta meg az arcát, majd mélyen gondolkodóba esett, ami kitartott az óra végéig. Utána törink volt, amin idén először nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a tegnapi anyagból elmondhattam mindent, amit leíratott velünk, viszont jó, mert így meglett az idei első ötösöm.
- Valld be, hogy puskáztál! - fordult felém Ricsi, amikor végre sikerült elvergődnöm a helyemre, és képes voltam leülni a székre.
- Egyesek tanulni szoktak, talán ki próbálhatnád, - javasoltam neki.
- Köszi, kihagyom, majd máskor, - legyintett. A töri volt az egyetlen, amikor nem Bálint, hanem Ricsi mellett ültem, mivel a tanárnak minden évben az volt a kikötése, nehogy Eliza legyen a padtársam, mert akkor tuti nem figyelünk oda, és biztosan megzavarjuk az órát, így annyira megszoktam, hogy fiú mellet ülők, hogy eszembe sem jutott, hogy esetleg más órán mellette is lehetnék.
- Amúgy lehetne egy személyes kérdésem, ami kettőnk között marad? - böködtem meg pár perccel később. Ricsi arcáról ezer kifejezést le lehet hirtelen olvasni, amikor kidülledt szemekkel várta a kérdésemet. Mivel eddig se, sőt szerintem ezek után sem leszünk puszipajtások, muszáj volt megkérdeznem tőle, amit tudni szerettem volna.
- Ugye, ezek után nem gondoltad azt, hogy elhagyod őt?
- Nem, eszemben sincs.
- Bocsi, hogy ezzel zaklatlak, de ő az egyetlen barátnőm, és fontos nekem.
- Tudom, - válaszolta. Ezek után nem beszélgettünk sokat, mivel ő volt az egyetlen, akivel kb ez volt az eddigi leghosszabb csevegésem, így már értettem miért őt szemelte ki nekem padtársnak a tanár, amikor megcsinálta az ültetésrendet. Az órák után az aulában vártam Bencére, mert megígérte nekem, hogy eljön velem nadrágot vásárolni, mivel mostanság nem sok időt tölt velem, így bűntudatból pár napja beleegyezett, bár tegnap nem tudtam vele beszélni erről, de ébresztő üzenetet küldött, amiben megírta, ma értem jön kocsival. Kicsit zuhogott az eső, így jobbnak láttam, ha inkább bent várom meg, és majd rám csörög, ha ideért a gimihez.
- Mit keresel még itt? - állt meg mellettem Bianka. Ő volt a ,,kedves" barátnőm, akivel bár néha megfojtottuk volna egymást, attól még idézőjelesen jó viszonyban álltunk éppen egymással.
- Várok a fuvaromra, - válaszoltam neki.
- Ha akarod elvihetlek?
- Nem, nem kell, de azért köszi.
- Én viszont megyek. - Indult meg a kijárat felé, viszont még visszajött hozzám. - Este buli lesz a Dominiknál, jössz? - Dominik a barátja volt, és néha irtó nagy seggfej, szóval összevágtak egymással.
- Nem hiszem, - ráztam meg a fejem, - jó szórakozást!
- Neked meg jó hétvégét!
- Szia! - köszöntem el tőle, ő meg köszönés nélkül lépett le, amit már megszoktam tőle. Bianka meg én elsőben barátkoztunk egymással, mivel neki van egy egyfajta alaptermészete, ami azt sugallta akkor neki, hogy ő mindenkinél jobb, mivel a papja egy igen neves orvos, és mivel nem járt a suliba más gazdag gyerek, így hozzám csapódott. Éveken át bizonyítottam neki, hogy bennünk semmi közös nincs, viszont ha egyikünknek szüksége volt a másikra, mindig ott voltunk egymásnak, és ez a mai napig kitart. Bianka távozása után két perccel gurult be az idézőjeles taxim a parkolóba.
- Szia! - szálltam be mellé az autóba gyorsan, mert a rohadt eső még mindig nem állt el.
- Szia! - mondta, majd elindította az autóját, és kikanyarodott a parkolóból.
- Milyen napod volt? - kezdésnek ezt dobtam be beszédtémának.
- Nem vészes, és neked? - kérdezett vissza.
- Nagyon jó, - válaszoltam, majd elmeséltem neki végre az egész tegnapi nem randit Kristóffal, és azt is elmondtam neki, hogy amit mondtam mikor átjött az csak kamu volt, és bár szívesen elhívtam volna őt velünk, de az totálisan túlment volna a ciki kategórián, mert eszméletlenül paráztam, aminek köszönhetően tuti lebuktunk volna. Bence jót röhögött a szerencsétlenségemen, miközben próbált az úton maradni a kocsival.
- Ez annyira jellemző rád, - folytatta tovább a röhögést. - Komolyan, olyan szívesen megnéztem volna a képed, amikor Kristóf közölte veled, hogy mindvégig tudott mindenről.
- Örülök, hogy neked ez ennyire poénos, - kicsit bevágtam a durcit.
- Elképzelem a jelenetet, és nem tudom abbahagyni a röhögést.
- Kiszálljak? - kikapcsoltam az övemet.
- Szívesen megállok, - lelassította az autót, én meg gondolkodás nélkül nyitottam ki az ajtót, mivel megérkeztünk a bevásárlóközponthoz, mivel máskülönben nem szórakozott volna azzal, hogy kitegyen-e vagy sem. Bence soha sem hagyta volna, hogy a nagy semmi közepén hirtelen kiugorjak a kocsiból, vagy ha mégis, akkor visszarángatott volna. Miután talált egy tökéletes parkolóhelyet, ahol letette az ő ,,Drágáját", (mert így nevezte el a kocsiját) a bejáratnál csatlakozott hozzám, ahol rá vártam éppen.
- Merre kezdjük? - kíváncsiskodott Bence, amikor éppen azt próbáltam kitalálni merre kellene elindulnunk.
- Neked mi kell? - néztem fel rá kérdően.
- Nadrág, mint neked, szóval a ruháknál kezdünk, aztán bevásárolunk, - vázolta a menetrendet.
- Este mit csinálsz? - igazság szerint ez a kérdés már azóta bennem motoszkált, mielőtt beszálltam mellé az autóba.
- Semmit sem terveztem, maximum kialszom magam, de azon kívül semmi ötletem.
- Múltkor mondtad, hogy régen aludtunk együtt, gondoltam csaphatnánk egy pizsi partit este, - ez a fejembe sokkal jobban hangzott, mint kimondva.
- Pizsi parti? Mi? - kicsit megemelte a bal szemöldökvonalát.
- Aha, mivel ha te se csinálsz semmi olyant, meg én se, akkor gondoltam csinálhatnák valamit együtt.
- Együtt? - az egészből neki csak ennyi ragadt meg.
- Kezdesz Kristófra hasonlítani.
- Nem, mert amíg nekem ez a fontos része, addig neki csak ennyi jut el a tudatáig.
- Tényleg, - értettem vele egyet ismerve azt a lököttet. A továbbiakban először én próbáltam valami jó nadrágot találni magamnak, de egy idő után alábbhagyott a lelkesedésem, majd Bence következett, akin eszméletlenül jól állt az összes, amit magára vett. Vele ellenben számomra kész lehetetlenség gatyát vásárolni, mert túlságosan erős vagyok combi részen, vagy olyan is volt, hogy egyáltalán nem tudtam még a térdemig sem felhúzni, pedig sokkal nagyobb volt az eredeti méretemnél. Akkor vált totálisan egyértelművé számomra, hogy a nadrágokkal úgy leszek, mint a cipőkkel, soha sem a kiírt méret alapján fogom megítélni melyik jó, és melyik nem.
- Hahó, még itt vagy? - integetett Bence az arcom előtt a kezével.
- Persze, csak elgondolkodtam, - valójában annyira dögösen álltak rajta a ruhák, hogy bekábultam.
- Mi érdekesen? - lépett vissza a tükörhöz, hogy jobban szemügyre vegye magát, én meg totálisan elpirultam zavaromban.
- Azon, hogy..... - keresgéltem a szavakat, de egyáltalán nem tudtam megszólalni sem, csak nyeltem a nyálam.
- Nem hallottam rendesen. Mit mondtál? - fordult ismét felém, majd levette a felsőjét, hogy felvegye az általam kiválasztott inget. Istenem, ezért megérte eljönni vásárolni, és elhívni őt is.
- Azon gondolkodtam, hogy ha majd szerelmes leszek, amit per pillanat kicsit kétlek, akkor azt vajon megfogom érezni, amikor a nagy szerelmem betoppan az életembe? Vajon más leszek tőle?
- Ha te szerelmes leszel, azt szerintem mindenki megfogja érezni.
- Marika néni szerint több romantikus könyvet kellene olvasnom.
- Szerintem te döntöd el mit kellene olvasnod.
- Ja, ezt neki mond, mert elvette az összes könyvem, viszont helyette kaptam egy csomó csöpögős szennyfüzetet, amit főbenjáró bűn lenne könyvnek minősíteni.
- Beleolvastál már valamelyikbe?
- Elolvastam a hátulját az egyiknek, meg belelapoztam, és olyant találtam, ami kicsit kiverte a biztosítékot.
- Csak nem...? - hozzám vágta a pólóját, én meg még vörösebb lettem, amikor leesett nekem, hogy ő mire gondol.
- Nem, nem szexuális tartalomra gondoltam, hanem abban a könyvben túlságosan sok volt a veszteség, mert azon a lapon a lány arról mesélt, hogyan vesztette el a szüleit, aztán meg a húgát, és inkább letettem.
- Tudod ugye, hogy nem vagy egyedül? - odajött hozzám és megölelt. Ebben két dolog volt a jó.
1 Az ing, amit viselt, nem volt begombolva, ami rálátást engedett nekem a tökéletes izmos hasára, amitől még a nyálam is kifolyt. Mentségemre legyen szó, baromira szép teste van, én meg fogjuk rá, hogy hormontúltengésben szenvedek éppen.
2 Olyan jó volt a tudat, hogy ott van nekem. Egész életemben úgy éltem, hogy alig volt egy állandó pont az életemben Viktoron kívül, de túlságosan szerencsés vagyok, amiért ilyen barátom van, mint Bence.
- Tudom, - suttogtam a fülébe. A ruhavásárlás csak Bencének hozott sikereket, meg nekem is, csak esetemben más okból kifolyólag. Nálam inkább a szemeim kaptak egy kis ajándékot, ami persze csúnya meg rossz dolog, tekintettel arra, hogy mi csak jó barátok vagyunk, de amint már ezerszer elmondtam, attól még ő helyes, nekem meg vannak szemeim, meg enyhén, sőt totálisan mocskos fantáziám. Este vacsora után szóltam Viktornak, hogy Bence ma nálam alszik. Mivel már nagykorú vagyok, ezért ő is kicsit engedékenyebben áll hozzám, bár még mindig fél attól, hogy Bellához hasonlóan én is köszönés nélkül fogok lelépni, ami természetesen nem áll szándékomba. Ő nevelt fel, és neki köszönhetem azt, hogy soha sem kellet megtapasztalnom mi is az a nélkülözés, ahogyan azért is neki lehetek hálás, amiért befogatott, felnevelt, és nem hagyta, hogy elkallódjak. Rajta kívül a többi rokonomban fel sem merült, hogy két kislányt vegyenek a nyakukba, meg egy csődszélére került vállalkozást, ami a szüleink halála után totálisan elkezdett süllyedni, mivel sokan gondolták úgy, nem lesz aki vezesse, és inkább elpártoltak.
- Liliána hívott, hogy hamarosan a városba jön.
- Na, ne! - csak ennyit tudtam kinyögni, amikor vacsora közben ezzel a remeknek nem nevezhető hírrel sokkolt. Liliána volt anyám testvére, aki szintén tizennyolc évesen hagyta magam mögött a családját pár hónapra, bár pár év múlva hazatért, de utána még inkább elvágyódott innét. Egyszer azt mondta nekem, azért nem szereti az átkot, mert túlságosan hajtja miatta a vére, hogy szebbnél is szebb tájakat fedezhessen fel magának. Mivel ő szeret utazni, meg van egy a családi átkos dolog, így kombinálta a kettőt, és mára úti könyveket ír, amihez fantasztikusan csodálatos képeket csinál. Viszont, amikor arra került a sor, hogy befogadjon minket, megfutamodott a felelősség elől, és ismét eltűnt. Szeretőm őt, bár egyáltalán nem tudom megérteni néha, mit miért tesz, de elfogadtam, ő ilyen, még akkor is, ha kicsit túlságosan sok néha számomra.
- Szeretne kicsit több időt veled tölteni, - folytatta tovább a témát, de már nem figyeltem rá, mert minden gondolatom akörül a nő körül forgott, akire egyáltalán nem szerettem volna hasonlítani. Az évek alatt teljesen biztossá váltam abban, hogy minden női családtagomtól eltérek, mert amik őket ,,hajtotta/hajtja" a vérük, addig nekem egyáltalán még csak a gondolata sem merült fel bennem, milyen lenne utazgatni, és csak úgy beleélni magam a világba.
- Miért most? Hat éve nem látott, akkor mégis hogyan jutottam most az eszébe? - ezt nem tudtam felfogni.
- Tudod milyen Liliána, ne várj tőle több lelkesedést, inkább örülj annak, hogy egyáltalán az eszébe jutottál.
- Akkor miért nem engem hívott fel? - ráncoltam össze a homlokom.
- Ne húzd fel magad ezen, nem ér annyit.
- Neked tényleg nem, de nekem annál többet, - vágtam oda, és el is ment az étvágyam.
- Ne légy szemtelen! - szólt rám Marika néni, aki éppen a tortáját díszített, amit holnap visz az unokájának.
- Nem akarok vele találkozni, - közöltem ridegen.
- De mért? - Viktor egyszer sem uszított ellene, mert nem kellet, mivel idővel magamtól is rájöttem, ő nem egy tipikus aranyos nagynéni, ő inkább egy olyan személy, aki még mindig gimnazista tinilánynak képzeli magát, és cseszik mindenre, sőt neki csak akkor jutok eszébe, ha pénzre van szüksége.
- Inkább nem részletezem miért, - ráztam meg a fejem, és befejeztem a vacsorám. Elköszöntem tőlük, és inkább felmentem a szobámba, ahol nagy erőfeszítések árán mégis csak a kezembe vettem egy könyvet, azok közül, amiket Marika néni tett a polcomra. Bár két oldal után leakartam tenni, valamiért mégis folytattam, így fel sem tűnt, amikor Bence betoppant a szobámba. Miután haza estem a vásárlásból rendet raktam, meg pár régi posztert leszedtem a falról, és másikakat tettem fel. A magán kis ,,világom", ahogy én tekintettem rá, nem volt olyan hatalmas, csak a ruhásszekrényem, az ágyam, meg a tévém volt benne az egyéb ahhoz szükséges dolgokkal, no meg középen a parkettán ott hevert a szürke szőnyegem, így cseppet sem volt az a nagyon gyönyörű szoba, amilyenekről képeket tesznek fel a netről, de nekem megfelelt, mert csak az enyém volt. Nem volt rózsaszín a fala, mint azt Marika néni szerette volna, inkább kék volt, és a plafonon kis fehér felhők látszottak, ahogyan jobban szemügyre vette az ember.
- Mit nézzünk? - szólalt meg hirtelen, és ezzel elérte, hogy majdnem szívrohamot kapjak. Becsuktam a könyvet, amit szépen visszaraktam a helyére, miközben lányos zavaromban próbáltam leplezni, mennyire megrémültem a hirtelen felbukkanásának, amire természetesen számítottam.
- Becstelen brigantyk, Blöff, vagy a Nagyon vadon? - néztem rá a kissé megcsappant filmes gyűjteményemre, amit Kristóf lenyúlt tőlem, viszont vissza már nem óhajtotta szolgáltatni, mivel arra vár, hogy magam szervem vissza tőle.
- Én nem tudok dönteni, szóval rád hagyom.
- De utána ne engem hibáztass miatta, - böktem felé az ujjammal, és amíg ő kibontotta a rágcsálnivalókat meg elrendezte az ágyat a filmezéshez, addig én elindítottam a Nagyon vadont, ami a kedvenc animációs filmem volt. A feléig sem jutottunk, amikor megcsörrent Bence mobilja.
- Kristóf hív, - mondta nekem, aztán fogadta a hívását. -Szép jó estét neked is, .....Micsoda?....Nem hiszem...Mert éppen elvagyok foglalva.....Igen, Johanna is itt van, mert nála vagyok, éppen filmezünk.....Azt mondtam filmezünk...... - biztos nagyon érdekes beszélgetést folytattak le ezek ketten. Éppen a megállított film képkockáját néztem, amikor odanyomta nekem a mobilját, hogy beszéljek vele én is.
- Hangosítsd ki inkább, - kértem Bencétől.
- Nem tudom, mert akkor nagyon recseg, - rázta meg a fejét, bár amilyen hangerővel Kristóf szokott beszélni, szerintem ezzel nem volt gond, hogy ne halljuk meg mindketten.
- Halló? - szóltam bele.
- Csak egyszer mondom el úgy, hogy nagyon jól figyelj. Dominik, buli, ma, szóval szed össze a nyugger férjed és gyertek, világos? - vázolta a dolgokat hadarva.
- Éppen filmezünk, - közöltem vele a programot.
- Buli, érted? Buli! - kiabált bele a készülékbe, én meg halláskárosodást szenvedtem.
- Te meg nem érted meg, hogy éppen más terveink vannak? - háborodtam fel.
- Mi lehet fontosabb, mint egy buli? Csak nem digi-dugi van ott?
- Kristóf! - most én kiabáltam bele a telefonba.
- Emeld fel a löttyed segged, és a mackóval hozzatok nekem óvszert, mert elfogyott. Vétel vége.
- Kristóf, ne tedd le! - kértem tőle, de túlságosan késő volt, viszont amikor próbáltam visszahívni nem vette fel.
- Akarsz menni? - fordult felém Bence.
- Nem igazán, de egyszer vagyunk fiatalok. Benne vagy?
- Jó, menjünk! - adta be a derekát. Kicsit eltartott, amíg sikerült egy normális felsőt találnom, meg egy farmert, meg még Bencéékhez is be kellet ugranunk, hogy ő is összekészülődjön rendesen, ha már mindketten elakarunk menni.
- Vinni kéne valamit, - először Bence fejében fordult meg az ötlet, mert az enyémbe Kristóf utolsó szavai keringtek.
- Az idiótának kell venni óvszert, és mindjárt bezár az üzlet, szóval siessünk, - a kedvenc tízig nyitva tartó üzletünkbe mentünk gyalog, mivel mindketten tudtuk, hogy ma még inni fogunk, így a vezetés mindkettőnk számára kizárnak számított. Amíg ő elment valami alkoholért, én addig az óvszeres részhez mentem keresgélni, viszont ott egy halom kis dobozka volt, és egyáltalán nem tudtam melyik is kell annak az idiótának.
- Miért hívsz? - szólt bele végre Kristóf miután vagy ezerszer hívtam. Hátulról beszűrődő zajokból már sejthetős volt, hogy javában tartott a buli, ezt alátámasztotta a zene hangja, meg az őrült sikolyoké, ami remélem a hangulat miatt volt, és nem azért, mert valakit éppen gyilkoltak.
- Itt vagyok a .... - nem tudtam hogyan mondjam ki, de aztán mégis sikerült neki elmagyarázni hol is vagyok éppen.
- És? - kérdezett rá.
- Elnézést, de üzletünk hamarosan bezár, - jött oda egy fiatal kiscsaj, aki ismerős volt a gimiből.
- Köszönöm, hogy szólt, - fordultam a fiatal lány felé, majd vissza Kristófhoz. - Milyen kell neked?
- Nem tudod? Pedig közelebbi ismeretséget is kötöttél vele a múltkor - röhögött hangosan az a marha, én meg rá se mertem nézni a lányra, mert sejtettem, hogy ő is hallotta mit mondott.
- Nyögd már ki, vagy esküszöm nem viszek! - förmedtem rá.
- Elég, ha azt mondom, hogy öt centivel nagyobb, mint Bence...
- Kristóf! - már nem volt türelmem hozzá, így amikor kinyögte, én megmondtam az eladónak, aki még mindig ott állt mellettem, viszont cikis lett a helyzet, amikor kiderült, hogy olyan óvszer már nincs náluk, mert éppen elvitték az utolsót.
- Sikerült választani? - végre Bence is felbukkant, ami csak fokozta a cikis helyzetet, mert a csaj hol rám, hol Bencére nézett, és szerintem azt próbálta meg kitalálni, hogy mégis miért mondhatta azt Kristóf, amit mondott, amikor egy ilyen helyes csávóval vagyok. Vagyis, szerintem ezt gondolhatta, de nem mernék rá megesküdni.
- Kap ilyent, meg ilyent, aztán menjünk! - szórtam bele egy csomót a kosárba, és zsebre vágtam a mobilom. A helyzet még kellemetlenebb lett, amikor a kasszánál egyesével mindegyiket lehúzta a hölgy, mivel egyik sem volt egyforma, sőt volt olyan is, amelyiknek a kódjáért el kellet szaladnia. Arra való tekintettel, hogy mindjárt zárnak, ezért Bencének a kedves csaj megnyitotta a kasszáját. A ribanc csak azt nyitogassa, vagy különben..
- Elnézést! - jött vissza a kasszás, és bepötyögte a kódot, viszont valamit nem jól ütött be, ezért elkezdett csipogni, így megint neki ugrott, de most sem járt sikerrel. - Elnézést, csak egy pillanat, - nézet rám enyhén bűnbánó tekintettel.
- Nyugi, ráérünk, - nyugtatta meg a nőcit Bence, aki fenemód élvezte mennyire égek amiatt a szemétláda miatt, aki ezek után nem két kívánsággal fog nekem tartozni, hanem ezerrel minimum.
- Mi a baj? - jött oda hozzánk az osztályvezető.
- Elromlott a gépem, és figyeld, hiába akarom lehúzni, beütni, nem reagál semmire, - mutatta meg az érkezőnek a kasszás a problémát.
- Oké, indítsd újra, - mondta neki segítőkészen, aztán felém fordult. - Kérem átfáradna a másik kasszához fizetni? - mivel nem tudtam mást csinálni, és nem akartam fizetés nélkül távozni, így muszáj volt.
- Persze, - bólintottam, és az összes óvszerrel, amit sikerült összeszednem a kosaramba az óvszeres részlegnél, átfáradtam a segítőkész csajszihoz, aki még mindig Bencét bámulta nagy kidülledt szemekkel, ami egyáltalán nem tetszett nekem.
- Bocsi! - zavartam meg az ábrándozásait, aminek következményeképpen elégé csúnyán nézett rám. Miközben ő is azon volt, hogy letudja húzkodni az összes dobozt, megint megcsörrent a mobiltelefonom, de most csak egy üzenet jött Kristóftól, amiben afelől érdeklődik, hol vagyunk már. Vissza írtam neki, hogy éppen fizetünk, és hogy mennyire cikis helyzetben vagyok éppen miatta, mivel ő képtelen beszerezni magának az ilyen szükséges dolgokat.
- Készpénzzel fizetek, - szóltam neki, miután végre mindent beütött, és amíg Bence bepakolta az összes vackot a szatyorba, addig én lerendeztem a fizetéses részt.
- Mindent eltettél? - kérdezte meg Bence, miután sikerült kiszabadulnunk az üzletből, és elhagytuk az épületet.
- Kristóf cucca benne van a csomagban, szóval én mindent eltettem, amit meg nem, az itt marad, szerintem nem fog nekem hiányozni. Te eltetted az üvegeket? - érdeklődtem. Kicsit még csöpögött az eső, de már nem volt olyan vészes, mint amikor suliban szenvedtem, vagy amikor beugrottam Bence mellé az autóba, miután beállt a suli parkolójába.
- Mindet beletettem a táskába, - mutatta meg séta közben. Tíz múlt, amikor befutottunk végre a buli helyszínére, ahol minden hétvégén nagy hepajokat szoktak rendezni Dominik meg a hülye haverjaik, akik így eresztik ki a gőzt, ami felgyülemlik bennük hét közben. Kristóf akkor találkozott Dominikkal, amikor elvégezte a gimnáziumot, és elkezdte belevetni magát a bulik világába, mivel addig körülbelül egyszer sem lehetett sokáig kirángatni a szobájából, pláne nem a gépétől. Viszont, ha ők ketten azon a rémes bulin nem találkoznak egymással, akkor Bianka meg Dominik soha sem jön össze, és akkor az én életemet keserítené meg folyamatosan, vagy valaki másét, így meg van, akivel levezesse a feszültségét. Ámen!
- Bocsi, nem láttad Kristófot? - kaptam el Dominikot, amikor kiszúrtam a bejárati ajtóval szemben, miközben éppen Bianka szájában ellenőrizte a barátnőm fogazatát a nyelvével. Valójában nem azt csinálta, de költői akartam lenni.
- Az emeleten van, - harsogta túl a zenét, aminek a címéről fogalmam sem volt, mivel nem hallgatok ilyeneket, mint amilyeneket ők szeretnek.
- Köszi! - ordibáltam hangosan, de szerintem így se hallotta meg, mert visszatért Biankához, én meg megindultam felfelé. Bencét két srác elkapta, amolyan ,,gyere testvérem, ívás idő van" szöveggel. Én meg már a lépcsőnél sejtettem, hol lehet, vagyis helyesbítve melyik szobámban tartózkodhat az a marha éppen, ezért szépen oda sétáltam az ajtó elé, kitártam, majd hozzávágtam a szatyort. - Benne van az ára, jó szórakozást te marha! - szóltam oda neki, meg az éppen aktuális nőjének, aki cseppet sem bizonyult szégyellősnek, amikor sarkig kitártam az ajtót, bár elnézve, nem is volt sok oka a szégyenlősködni, hiszen tudtam róla, ennél több ruhát még télen sem vesz magára, amikor az utcasarkon állva várja a kuncsaftokat.
Nem gondoltam, hogy tovább figyelem őket, hogyan folytatják azt, aminek az érkezésem előtt neki kezdtek, szóval szépen becsuktam magam mögött az ajtót. Éjfél körül találtam meg Bencét, aki éppen nagy előadást tartott pár kissé illuminált állapotú srácnak, akik tátott szájjal figyelték őt, bár szerintem azt se tudták ki beszél hozzájuk, vagy egyáltalán mit mond.
- Szerinted értik mit mond? - lépett oda hozzám egy ismeretlen srác, akinek feltűnt, mennyire figyelem Bencét meg a ,,csapatát". Leszögezném, nem volt olyan látványosan részeg, és helyesnek tűnt, viszont nem volt a konkrét esetem, amit sajnáltam. Ha tényleg igaz, hogy egy hatalmas robbanás áraszt el, amikor belép az életembe az igazi, akkor tuti nem ez a srác az a személy.
- Nem hiszem, - válaszoltam röviden.
- Rendszeresen jársz ide? - faggatott tovább, és kicsit arrébb mentünk, hogy jobban halljuk egymás hangját. Nálam csak pár centivel volt magasabb, koptatott farmer volt rajta, meg eszméletlenül idétlen kék póló, amin elől pálmafák virítottak, no meg a ,,Happy" felírat. Még eddig soha sem találkoztam olyan sráccal, aki felvett volna egy ilyent, bár talán Kristófra rá lehetne adni, ha elveszít egy fogadást, mert ez lenne a legtökéletesebb jutalom számára.
- Nem, csak néha-néha lenézek ide, pár ismerőssel, meg baráttal - válaszoltam, bár belül éreztem, hogy nem ezt kellet volna mondanom neki, mert mi van, akkor ha, ő egy pszichopata.
- Én is, - bólogatott. A sörét szorongatta majd felém nyújtotta, ami kérdésnek számított, és amit visszautasítottam. Eddig még soha sem fogadtam el vadidegentől alkoholt, ezután sem fogok, pláne nem ilyen körülmények között.
- Egyetemre jársz? - most rajtam volt a sor, hogy feltegyek neki egy kérdést.
- Aha, a művészetire.
- Az jó! - csak ennyit tudtam kinyögni, mert hót fix fogalmam nem volt arról, mégis miről kellene művészet témában csevegnem vele. A fiú ismerőseimen kívül más fiukkal nem igazán tudtam rendesen kommunikálni, aminek nem tudom az okát.
- És te? - kérdezett vissza.
- Én még csak most tervezgetem az életem. Tudod, bontogatom a szárnyaim, meg minden ehhez hasonlót csinálok.
- Sok sikert hozzá, - aranyos volt tőle.
- Köszönöm, bár úgy érzem kelleni is fog a siker, meg egy kis szerencse is.
- Nem hiszem, - mondta. - Bocs, hogy megkérdezem, de az a srác, aki olyan gyilkos tekintettel néz engem, a tesód, vagy a barátod? - a fejével mutatott rá Kristófra, aki éjfélre lerendezte a nőjét, és a hatalmas tömegben pont kiszúrt engem, meg a srácot, akinek még akkor sem tudtam a nevét. Kristófka tőlünk nem messze állt, az egyik kezét zsebre tette, a másikban borosüveget szorongatott, és éppen próbálta becserkészni a következő ,,ágytársát", ahogyan én szoktam nevezni ezeket az üresfejű libákat, akik bedűlnek a pocsék szövegének, és ágyba bújnak vele.
- Egyik sem, sőt nem is ismerem, - legyintettem röhögve.
- Úgy tűnik, ő ismer téged, és ha szemmel ölni lehet, akkor én már halott lennék.
- Bocsi, Kristóf kicsit túlságosan védelmező, - magyaráztam neki.
- Akkor mégis ismered, - tudtam, lebuktam előtte, de nem volt olyan nagy dolog, mivel nem hazudtam rettentő nagyot, hiszen abban a pillanatban, tényleg ott tartottam, bánom, hogy ismerem.
- Sajnos, - nettem fel kissé érdekesen, amitől belőle is kitört a röhögés, szóval ő azon röhögött, hogy én hogyan röhögtem. Egészen háromig beszélgettünk, kisebb-nagyobb pisi szünetekkel, olyan dolgokról, amik mindkettőnket érdekelt, és idővel világossá vált számomra, hogy sokkal több a közös bennünk, mint gondoltam. Neki elkellet mennie a barátaival, akiktől megtudtam, a haverjuk tényleg egy elvesztett fogadás miatt viseli azt a pólót meg gatyát. Nem kérdeztem meg a nevét, ahogyan ő sem az enyémet, így pontosan a buli végére sem tudtam meg kivel csevegtem át az egész éjszakát, ami egy bizonyos részemet elszomorított, viszont egy másik örült annak, hogy fogalma sincs arról ki is vagyok én.
- Legalább tudod a nevét? - kérdezett rá Kristóf, miután négy után a bulizók többsége elment, és elhalkult a zene. Éppen az asztal szélén ültem, és az idióta kezeit próbáltam ellökni magamtól, kisebb-nagyobb sikerekkel, ami nem volt olyan könnyű művelet tekintettel arra, hogy éjfél után kissé megszaladt velem a ló, és enyhén ráhúztam egy-két alkoholos üvegre.
- Nem, és ő sem tudja az enyémet, - válaszoltam vihogva, mert éppen akkor jött rá, hogy megtalálta a légcsikisebb pontomat, vagyis a fülem mögötti részt, ami totálisan érzékeny, emiatt egy ilyen támadásban gyenge pont számomra.
- Okos kislány! - a másik kezével a vállamat simogatta, és hiába próbáltam megrúgni a lábaimmal, mindig kitért előlük.
- Ha a sors egymásnak teremtett minket, akkor ismét összefutunk.
- Ezt miben láttad? Az Így jártam anyátokkal vagy a ...? - nem tudta befejezni, mert leugrottam az asztalról, viszont, jó volt a reflexe, így simán elkapott engem, tehát onnantól már a földön fetrengtünk.
- Melyik ribancod tépte szét az inged? - érdeklődtem, amikor szembetűnt nekem, miért nincs begombolva.
- Nem tudom, sok volt ma, - kacsintott rám.
- Vidd a kezed az arcomtól, mert isten tudja mit szedtél ma össze, - morogtam rá.
- Az én ,,kapitányom" igényes, és csak szép vizeken evez, - kelte a micsodája védelmére.
- A kezedre gondoltam, sőt tutira veszem, hogy az utcasarkitól összeszedtél valamit.
- Ő nem utcasarki, hanem pornós, és több vizsgálatra jár, mint te életedben összesen, - kelt a védelmére.
- Fúj! - kiáltottam fel. Felálltam, vagyis helyesbítve megpróbáltam, de visszarántott.
- Ha befejeztétek a fetrengést, gyertek segíteni takarítani! - kiáltott oda nekünk Dominik, aki a többiekkel már neki is kezdett a rendrakásnak. Mi is becsatlakoztunk, bár többször is neki kellet futnunk a szemét összeszedésnek, mert Kristóf nem bírt magával, így mindig több mocsok volt a földön, mint a zsákban. Ötre végeztünk mindennel, és Bencével a házunkig az esténkről beszélgettünk. Kristóf rosszul érezte magát, így ingyen fuvarral haza vitette magát egy haverjával, aki szerencséjére pont arra lakott, és akkor ment haza, mint ő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése